Így omlik össze a kanadai dollár…

Tizenhárom éves mélypontra süllyedt a kanadai dollár a héten és néhány elemző szerint az év második felére már csak 59 amerikai centet érhet egy kanadai dollár. Egy kanadai dollárért már csak 68 amerikai centet kaptunk.

A zuhanás az olaj világpiaci árának folyamatos csökkenéséhez köthető. Most derült ki igazán, hogy mennyire olaj-függő Kanada gazdasága. Éppen ezért egyre többen petrodollárnak becézik Kanada nemzeti fizetőeszközét.

Nincs olyan kanadai aki nem érzi meg személyesen a dollár értékének drámai mértékű esését. Az import gyümölcsök és zöldségek árai tíz százalékkal emelkedtek az elmúlt 6 hónap alatt. Fontos megjegyezni, hogy a kanadaiak által elfogyasztott gyümölcs és zöldség több mint 80 százaléka import termék, elsősorban az Egyesül Államokból és Mexikóból. De a hústermékek árai is emelkedtek - átlagosan 5 százalékkal.

A kanadai dollár értéke 16 százalékkal zuhant egyetlen év alatt az amerikai dollárral szemben. A kanadai dollár 1970 óta szabad árfolyamú, azt megelőzöen az amerikai fizetőeszközhöz volt kötve az értéke. A kanadai dollár értékvesztésének jelenlegi folyamata a leghosszabb ideig tartó lejtmenet a nemzeti fizetőeszköz történelmében.

Kanada részben azért vészelte át aránylag jól a 2008-as pénzügyi és gazdasági világválságot, mert az olaj értéke magas volt és az akkori konzervatív kormány egyre inkább úgy építette fel Kanadát a világ előtt, mint szuperhatalom, legalábbis ami az energia szektort illeti. 2007-re a kanadai dollár értéke meghaladta az amerikai dollárt értékét--először kaphattunk 1,10 amerikai dollárt minden kanadai dollárért. Ezt követően 2010 és 2013 között a kanadai és amerikai dollárok lényegében egyenértékűek voltak.

Ezért is olyan drámai a mostani, 68 cent alá történő esés.

Az egyetlen megoldás a gazdasági diverzifikáció lehetne, másképpen Kanada valutája is pont annyira olaj-függő lesz és marad, mint az orosz vagy éppen a mexikói fizetőeszköz. A liberális kormány a technológia szektort fejlesztené, de ez nem történik egyik napról a másikra.

Christopher Adam

penz.jpg
 
rofi ne rofogj maaa blodseget
lattal mar eletedben stock marketet ?? tredeltel valaha ?? tudod mire valok a scherek ??
csak annyira bukik a tozsde ,hogy a japan piac miatt 3. napja nem tudok aludni

Azt elhiszem. De tegyük hozzá, hogy most csak még csak az egy évvel ezelőtti szintre zuhant, és a japán piac eléggé hektikus volt mindig is, főleg a 2013-as nagy emelkedés óta. A kérdés, hogy a mostani zuhanás megáll-e rövid időn belül, vagy ez valami nagyobb dolognak az előjele. Ezt még most nehéz megítélni, de szerintem egyelőre még sokkal erősebbek benne a félelmek, mint a valóság. Ha tippelnem kellene, akkor azt mondom, hogy nem zuhan tovább már, de az üveggömböm nem találom.
 
Azt elhiszem. De tegyük hozzá, hogy most csak még csak az egy évvel ezelőtti szintre zuhant, és a japán piac eléggé hektikus volt mindig is, főleg a 2013-as nagy emelkedés óta. A kérdés, hogy a mostani zuhanás megáll-e rövid időn belül, vagy ez valami nagyobb dolognak az előjele. Ezt még most nehéz megítélni, de szerintem egyelőre még sokkal erősebbek benne a félelmek, mint a valóság. Ha tippelnem kellene, akkor azt mondom, hogy nem zuhan tovább már, de az üveggömböm nem találom.
pedig jo lenne megdorzsolni 100k-t koll biztonsagba helyezni
 
Az arfolyam hullamzik naggyabol fuggetlenul a politikai esemenyektol hosszutavon.
Az atlag kozel azonos marad az evtizedek soran.

Ez a USA es Canadai dollar ingadozasa 1984 es 2016 kozott
USDCAD.png


Osszehasonlitas keppen itt van az Euro es USD mozgasa 1989 es 2016 kozott.


EURUSD.png
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,868
Tagok
615,969
Legújabb tagunk
Premiumohe
Oldal tetejére