Hírek Üzentek a bírák Orbán Viktornak: Ez senkinek, így a kormányfőnek sem megengedett

A Magyar Bírói Egyesület (MABIE) közleményben kérte ki magának, ahogy a miniszterelnök fogalmazott róluk a március 15-i beszédében.

Véleményük szerint ilyen hangnemet még a kormányfő sem engedhet meg magának, a bírák a rájuk bízott ügyeket részrehajlás nélkül, kizárólag a törvények szerint értékelik, nem pedig külső behatásokra.

Orbán Viktor miniszterelnök úgy fogalmazott március 15-i beszédében, hogy „átteleltek a poloskák. Felszámoljuk a pénzügyi gépezetet, amely korrupt dollárokból vásárolt meg politikusokat, bírókat, újságírókat, álcivil szervezeteket és politikai aktivistákat. Felszámoljuk az egész árnyékhadsereget”.



A Magyar Bírói Egyesület (MABIE) közösségi oldalán reagált az elhangzottakra, ahol kiemelték, hogy „március 15. napja Magyarország egyik legfontosabb nemzeti ünnepe, ahol a szónok felelőssége különleges, különösen, ha az a miniszterelnök”.

A MABIE mint a bírák reprezentatív érdekképviseleti szerve valamennyi bíró nevében visszautasítja azt a minden tényszerű alapot nélkülöző állítást, hogy korrupt dollárokból vásárolnak meg bírákat. Ugyanúgy tiltakozunk az ellen, hogy a bírákat kártevő rovarokhoz, állatokhoz hasonlítja. Ez senkinek, így a kormányfőnek sem megengedett

– fogalmaztak. „Az igazságszolgáltatás mint harmadik hatalmi ág képviselői tiszteletben tartják a másik két hatalmi ág – törvényhozás és végrehajtás – képviselőit, ezért ugyanilyen tiszteletet várnak el tőlük is!” – tették hozzá.

Ezután ajánlottak a kormányfőnek néhány jogszabályt az Alaptörvényből az emberi jogokról és történelmi előzményt, amellyel alátámasztják, hogy Magyarország bírái minden rájuk bízott ügyet lelkiismeretesen, részrehajlás nélkül, tisztességes eljárásban, a törvényeknek megfelelően bírálnak el.

A bírák február 22-én vonultak utcára, hogy a függetlenségüket megtarthassák, hogy a méltatlan fizetésemelések és az igazságügyi reform ellen emeljék fel a hangjukat.

Mucsi Viktor

1742166371908.jpeg
 
Kormány ismét...
A kormánypárti politikus szerint azért, mert

az ország esetleges EU csatlakozásával több millió ukrán nyugdíjas szerezhetne könnyebben magyar nyugdíjat a jelenlegi államközi szerződés alapján. Ukrajna csatlakozásával a nyugdijkassza terhei drasztikusan növekednének, ami veszélybe sodorná a magyar nyugdíjrendszert, a jelenlegi nyugdíjak csökkenéséhez és a 13. havi nyugdíj megszűnéséhez vezetne.
 
Ma fogadja el a fideszes parlament a Pride betiltását, azaz a gyülekezési jog korlátozását (hétfőn reggel benyújtva!)
1742291466035.png


1742291322594.png


1742291616096.png

1742291685603.png


1742291839491.png


Ezentúl minden tiltott, amihez nem adnak engedélyt.

A gyülekezési törvény szerint most 3 hónappal előbb lehet engedélyt kérni. Csakhogy a június végére tervezett Pride-ot így márc.28-án már lehetne kérni.

Addig viszont nem tudják módosítani az alaptörvényt.

Így hétfőn este javasolt módosítással 1 hónapra csökkentették az engedélykérés idejét. Így április közepéig hatályos lehet minden módosítás.

Úgy játszanak a jogszabályokkal, ahogy nekik tetszik.
 
Az állam most azonnal visszakozott!!

Visszavonták az állami kitüntetést a férfitól, akinek egy tavalyi molesztálási ügyében a mai napig nyomoz a rendőrség​

Hankó Balázs, kulturális és innovációs miniszter azonnali hatállyal visszavonja a díját a március 15. alkalmából kitüntetett egyik díjazottnak – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kedden az MTI-vel.
Az ügyben már korábban kerestük a minisztériumot, de kérdéseinkre nem reagáltak.

A díjazott a 444-nek azt állította, nem követett el semmit, karaktergyilkosság, lejáratás zajlott ellene, amit olyanok kezdeményeztek, akik irigyek voltak rá. Azt viszont nem árulta el, hogy pontosan kik, miért és mivel vádolták meg.

A mostani közlemény szerint a március 15-e alkalmából díjazottaknak nyilatkozniuk kellett arról, hogy kitüntetésük kapcsán nem áll fenn összeférhetetlenség, valamint, hogy velük szemben nincs folyamatban fegyelmi vagy büntetőeljárás. Most azt írták, hogyaz egyik díjazott valótlan nyilatkozatot tett, ezért a kulturális és innovációs miniszter azonnali hatállyal visszavonja a díját.
 
Megszólalt sulyok tamás is.
Izé ő a elnök.
A köztársasági elnöktől a Telex kérdezte meg, mit gondol arról, hogy a miniszterelnök áttelelt poloskáknak nevezte a külföldi pénzt elfogadó bírákat, újságírókat és civileket.
Sulyok hivatala azt válaszolta, hogy „az államfő politikusi beszédeket nem kommentál, csak akkor, ha az a társadalmi béke megbontására, és a nemzet megosztására szólítja fel az embereket. Itt ilyen nem történt. Amennyiben figyelmesen meghallgatja a miniszterelnöki beszédet, akkor egyértelműen kiderül, hogy a jelzett részben nincs hasonlat, de még metafora sem.”
(mindenki nyugodjon le)
 
A gyerekekkel szembenálló férfi és nő (remélem, nem pedagógus egyik sem!!!!!) nem akar erős lenni. Náluk van esernyő.
A képeken azt látni, hogy miközben a fideszes képviselő-jelölt és a KDNP-s Varga Béla, helyi polgármester ünnepélyes vidámsággal koszorúznak egy-egy ernyő alatt, hogy ne legyenek vizesek, az emlékezésre kiterelt iskolás gyerekek vigyázzban állva áznak az esőben Kossuth Lajos mellszobra mellett.
1742302531369.png
 
Na, ezt a szavazást páran futballmecsnek nézték.

Sürgős orvosi ellátásra szorult egy képviselő, miután mérgező füsttel próbálta megakadályozni a baloldal a parlamentben a szavazást.
A szavazás időpontjában a momentumosok füstgyertyákat gyújtottak az ülésteremben, a karzatról pedig röplapokat szórtak le

 
Na, ezt a szavazást páran futballmecsnek nézték.

Sürgős orvosi ellátásra szorult egy képviselő, miután mérgező füsttel próbálta megakadályozni a baloldal a parlamentben a szavazást.​

A szavazás időpontjában a momentumosok füstgyertyákat gyújtottak az ülésteremben, a karzatról pedig röplapokat szórtak le

Hazugság.
Kifejezetten beltérre ajánlják - látványelem és nem mérgező!!!!

1742310132221.png


Baba nemét felfedő gender partin még nem voltam, de annyit szívóskodnak ezek a bigott fideszesek, élen Szájerrel, meg Kaletával, meg Bese atyával, hogy visszamenőleg javasolni fogom az utódoknak.
 
Hazugság.
Kifejezetten beltérre ajánlják - látványelem és nem mérgező!!!!

Csatolás megtekintése 2051709

Baba nemét felfedő gender partin még nem voltam, de annyit szívóskodnak ezek a bigott fideszesek, élen Szájerrel, meg Kaletával, meg Bese atyával, hogy visszamenőleg javasolni fogom az utódoknak.
Csendben csak...ennek a bunkoságnak lesz még következménye. Mindamellett, nem csodálnám ha a Parlament munkáját megzavaró terrorcselekménynek nyilvánitanák. A polgári perröl nem is beszélve.
A neoliberálisoknak el kellene fogadniuk a demokrácia alapszabályát - miszerint a többség szabja meg az utirányt.
 
Megszólalt sulyok tamás is.
Izé ő a elnök.
A köztársasági elnöktől a Telex kérdezte meg, mit gondol arról, hogy a miniszterelnök áttelelt poloskáknak nevezte a külföldi pénzt elfogadó bírákat, újságírókat és civileket.
Sulyok hivatala azt válaszolta, hogy „az államfő politikusi beszédeket nem kommentál, csak akkor, ha az a társadalmi béke megbontására, és a nemzet megosztására szólítja fel az embereket. Itt ilyen nem történt. Amennyiben figyelmesen meghallgatja a miniszterelnöki beszédet, akkor egyértelműen kiderül, hogy a jelzett részben nincs hasonlat, de még metafora sem.”
(mindenki nyugodjon le)
Sajnos Sulyok egyszerre Suly- és oktalan...
 
Csendben csak...ennek a bunkoságnak lesz még következménye. Mindamellett, nem csodálnám ha a Parlament munkáját megzavaró terrorcselekménynek nyilvánitanák. A polgári perröl nem is beszélve.
A neoliberálisoknak el kellene fogadniuk a demokrácia alapszabályát - miszerint a többség szabja meg az utirányt.
Mióta terroristák az országgyűlési képviselők?
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

bbea69 wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Hálás köszönet az új fordításért, a rengeteg belefektetett munkáért!
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm a új fordítást, kellemes húsvéti ünnepeket kívánok !
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm a Deamonica fordítást, kellemes húsvéti ünnepeket kívánok!
Diós Alexandra wrote on Ajuda67's profile.
Szuper lett a 36. Könyv is. Várom a továbbiakat
vorosmart wrote on Ajuda67's profile.
Nagyon köszönöm a kárpátok vámpírjai új fordítását !

Statisztikák

Témák
38,715
Üzenet
4,931,711
Tagok
623,914
Legújabb tagunk
Wesleymuh
Oldal tetejére