A tánc hatalmáról...

Dévényi Erika : Boldognak lenni....

Boldognak lenni, örülni mit jelent?
Valamit érezni, mely szárnyalni késztet
Szökellve szaladni a tavaszi réten át
Nem taposva el a virágok illatát
Hátunkon feküdni a zöld fű bársonyán
Kezünket széttárva, hogy ölelésre vár
Karunkba zárni az egész eget
A nap sugarával kötözve meg
Testünket érezni, mint levegő buborék
Mely a felhőkön pihenve áradhatna szét
Lebegni egy gyönyörű nagy tó vizén
Tudva, hogy nem ragadhat el a mély
Önfeledten táncolni az utca közepén
Szédülten forogni a hegyek tetején
Ismeretlen embereket a karunkba zárni
Zavart pillantásuk csak nevetve csodálni
Magunkkal hívni, hogy szép a világ
Ha érezni akarja velünk élheti át
Kérés nélkül adni szüntelenül
Kérdéseket nem hagyva válasz nélkül
Boldognak lenni, csak annyi, érezni
Isten szeretetét magunkba zárni

De van egy másik boldogság, mely más utat jár
Nem kifelé mutat, a szívekig meg sem áll
Nincs rohanás, nincs tánc vagy nevetés
Csak apró rezdülések, boldog remegés
Az arc ekkor már nem a mosolytól szép
Hanem a sírás természetessége az ék
A könny az örömöt patakká formálja
Minden cseppjében Isten áldása
S amikor szinte mindez már fáj
Az igaz boldogság rám akkor talál.

<table border="0" cellpadding="0" cellspacing="0" width="100%"><tbody><tr><td class="icon" width="16">
</td><td class="cattitle">Domahidi Klára: Tavaszi tánc</td><td class="itemsubsub"><nobr></nobr></td></tr></tbody></table>Hosszú, zord tél, tovatűntél,
vidd magaddal hideged!
Kipattanó rügyek között
a napsugár ránk nevet.

Hóvirágnak harmatcseppel
teli kelyhe integet,
megérkezett madárdallal
a jókedvű kikelet.

Zsong az erdő, enyhe szellő
felszárít árkot, utat,
víg gyerekhad zsenge fű közt
ibolya után kutat.


Új ruháját megcsodálja
sombokor és barkaág,
libben szoknya, lobog fodra,
táncol a sok kis virág.

Fischer Mária

ÖSSZTÁNC

Elkezdődik a tánc. Csillog a ráncok alól
egy-két pernyevirág, gyenge parázs melegét
ontja a lélek, a bőrnek pirulása, a bók
bársonya. Libben az új taftruha, és suhogó
minden dáma meg úr. Ring a levendulaköd
mélyen az ingek, a blúzok, vállpántok alatt.
Csak táncolni szabad, lépni a
cifra szabályt cifra-szabályosan, álmodni a halk
muzsikát,régi zenészt, zenekart. – Összeragyognak a vén
párok, tükrözik egymást, egymás idejét.
Ódivatú okulárék lencséje mögött
tágra meredt szemek állják a porondnyi terem
fényeit – és befogadják a mosolyt, a mosoly
misztikumát, szerepek, pózok tört jeleit.

Tompa László

Ilona tavaszi tánca


Az egész éjjel ma csupa-egy tavaszszag!
Hullámai az erdőszél felől
Át-áthömpölyögnek a tisztás fölött is,
Melynek szögében a borvízkút bugyog.
A vízről könnyű gőz lebeg titokzatosan
A hold felé, mely puffatag arccal áll - -
A forrás fejénél, nyirkos, fekete kövön,
Valaki ül, hajlottan, háttal a holdnak –
Tenyerébe rejtett arca láthatatlan –
De azért mi tudjuk:
Ő a bujdosásban levő fekete királyfi –
Siratja eddigi tavasztalan életét,
S az élő vízzel könnyei egybefolynak.

De most egyszerre: ő is fülelni kezd:
A sűrűségben halk zenepengés –
Mint közelgő szava pengő citerának –
S a tisztásra – mint április kis szél –
Kipenderül – elegyes népsége élén –
Egy világszép nő, - tündér sem lehet szebb!
De az is ő, - maga: Ilona ő, aki most ím
Itt megjelent, - eljárni tavaszi táncát.
és járja is, ugyan csodaszépen, igézetesen –
Egy tündérálom: ő maga, hajladozása,
Míg szép bubi-fürtei szállnak a szélben...

A bús bujdosó feje fölemelkedik –
Egy jávorfácskából való furulyácskát
Hall messzebbről, s bizalmasan ismer azokra,
Kik kereken a tánc köré telepedtek.
Ott: Erős János egy fatövön; tarisznyája
A hamuba sült pogácsákkal előtte –
Vállán Hüvelyk Matyi, - nincs egy percnyi nyugalma!
Errébb: Mihók, s a többi... egész meseország!
Mind nézik a táncot és lelkük repes,
Amíg egy új jövevény meg nem zavarja őket.
Mert most a sűrűségből nehézkes csörtetéssel,
Mord brummogással medve koma cammog elő –
Az egész telet alvással tétlenkedte át,
Legfennebb ha néha megnyalogatta a talpát,
Mellyel korábban párszor tövisbe lépett.

De most a heje-huja őt is idecsalta –
A körön kívül megáll, nézelődik –
Eszébe ötlik egykori tánctudománya,
S egyszerre – lopvást a tündérre figyelve –
Utánzó mozdulatokkal himbálózni kezd.
No de kelt is a furcsa tánca feltűnést!
Körül mindenki a mást bökdösve mulatozik.
Mihók rossz süvegét hahotázva hajigálja fel,
S a vígság zajlik s terjed, amerre látsz - -
Még ő: a halvány Júlia szép leány is mosolyog –
... A tündértáncból így lesz medvetánc.

(Forrás: Erdélyi Helikon 1930. január 1.)

Tompa László : Forgószél

Molnár Péter



Részekből...

részekből áll össze minden ami egész
parányi szemekből a kukoricacső
és a mákgubó...
cseppekből a tenger
apró csudás
kristályokból a porzó hó

sejtekből testem és a tiéd
atomokból minden ami matéria
ha elhagyom az anyagi valóságot
emlékekből szövődnek gondolatok
álmokból áll össze az életem
mint fillérekből a szegény ember forintja

lépésekből kerekedik a tánc
mindegy duhaj ropogó
vagy csöndes finom balett
könnyekből válik néha tarka mese
apró félelmekből lesz a rettegés
mint kerek szemekből a lánc

kis történetek sorából az eposz a legenda
s legendákból kél a hős
az élet szép hazugságok láncolata
kicsiny reményekből vágyakból
halk hangokból meghitt mosolyokból
mondd ez az egész miért nem áll össze

Szabó Balázs - Merengő Keringő


Hallod Te is a dalt,
Mit szellő kapott karjára?
Táncra hívja lelkem,
Szívemhez ér nem sokára.

Jól tudom honnan jő
Az ismerős gitár ének,
Boldogságról mesél,
A dallamok csudaszépek.

Díszes bálteremben
Vidáman sírnak a húrok
Táncra hív a múltam
Megyek vele, hozzábújok.

Féltékeny a valóm,
Szomorúfűzként reám dől,
S nem szabadulhatok
Szorító öleléséből.

Káli László : Aznap

Aznap lehalkították susogásukat a lombok,
madár sem dalolt a fák között, és a fűszálak
mind rezzenéstelen álltak. És mi táncoltunk
valami sosem hallott dallamra, és akár csak
papírhajó a víz tükrén, ringott lágyan a csípőd,
és éreztem, ahogyan szíved dobolta az ütemet.
Aztán hosszan megcsókoltalak, és szemedben
láttam a Napot, s Te halkan súgtad fülembe:
Szeretlek. És bár rám rogyott az ég, mégis
könnyű voltam, és repültem, boldogan, fenn
a magasban, fel, a felhőtlen kékségben, mert
boldog voltam. Boldog, mint talán senki sem
a Világon ebben a pillanatban. Hiszen enyém
a Mindenség! Minden, mi szép, és jó, a közel
s a távol, hegy, bérc, csörgő patak, erdő, mező,
föld s az ég…! Enyém? Nem. Bár engem ölel,
engem szeret, az enyém mégsem lehet sohasem!
Mint a legszebb virág a réten… Nem enyém,
nem tied, senkié. Enyém csak a pillanat, mint
az illata a virágnak. De ez örökké bennem él.
Aznap lehalkították suttogásukat a lombok…
És a kis padon, a vállamon pihentél, miként
pihegő galamb. És úgy öleltél, mint aki soha
nem enged el, s én úgy öleltelek, mint az ér
fonja át a szívemet. A fűszálak táncoltak talán,
vagy a Világ forgott sebesebben? Nem tudom.
Csak azt tudom, hogy szerettem volna, ha akkor
megáll forogni a Világ, s maradsz a vállamon.

Szécsi Margit : A kötéltáncos vallomása...


Bolyongtam bár nyílt mezőn
s város-dzsungelekben,
dalt ki hozzád illenék,
én, szegény, nem leltem.
Fojt az el nem mondható,

égek néma sebben,
bolond szemem megvakul
habzó vérködökben.
Mint a francia bohóc

Locomotiv GT: A kötéltáncos álma


Olyan könnyű fenn a lépte
egy szál kötélen
Olyan, mintha sosem félne
egy szál kötélen
Dobpergésben sápadt arcok
bámulják őt, csak őt, őt, őt

Olyan nehéz lenn az álom,
ólom a súlya
Köteleket fon a mából,
ólom a súlya
Félelmének lázrózsái
szétnyílnak már, már, már, már

Ha felébred, álmát látja
távoli fényben
Ha elalszik, élet várja
távoli mélyben
Kötéltáncot jár közöttük,
míg rosszul lép, lép, lép, lép, lép, lép

<TABLE style="WIDOWS: 2; TEXT-TRANSFORM: none; BACKGROUND-COLOR: rgb(239,240,223); TEXT-INDENT: 0px; LETTER-SPACING: normal; FONT-FAMILY: verdana, arial, sans-serif; ORPHANS: 2; WORD-SPACING: 0px; -webkit-text-size-adjust: auto; -webkit-text-stroke-width: 0px" cellSpacing=0 cellPadding=0 width="98%" align=center><TBODY><TR height=60><TD href="http://www.poet.hu" target="_blank" brake-csik.png);? elemek TD <><TD href="http://www.poet.hu" target="_blank" brake-csik.png);? elemek TD <></TD><TR><TD style="PADDING-BOTTOM: 6px; LINE-HEIGHT: 16px; PADDING-LEFT: 10px; PADDING-RIGHT: 10px; COLOR: rgb(39,60,11); FONT-SIZE: 12px" class=idezet colSpan=3 align=center>Tündértánc


Két apró fénypont,
lágy körben táncol,
pörög-forog, lángol,
fénye átkarol.

Átsejlik rajta a boldogság,
az eltemetett vágy,
ősi titkok fénye,
a szerelem képe.

Úgy keringenek,
akár a holdak,
saját helye van mindnek,
ott járják táncukat.

A zene eltölt, körülölel,
a tánccal együtt emel fel.
Elszédít, megtart,
és erővel átitat.

Gyengeségedben segít társad,
megtartja derekadat,
szilárdan, szorosan ölel,
idegen érzések élednek benned.

Megrémülsz, félrelépsz,
társad veled együtt lép,
szemében értetlenség,
kimondatlan féltés ég.

Rámosolyogsz, odasimulsz,
félelmetek elcsitul.
Kedvesed kering veled,
beleremegsz az élménybe.

Társad közelebb húzódik,
testével melegít,
szerelme fényesen ég,
fényesebben mindennél.

Ahogy lejjebb hajol,
szorosabban húz magához.
Szempilládat lehunyod,
ahogy lágyan megcsókol.

A tűz átterjed beléd,
továbbra is benned él,
életetek összefonódik,
egy életre eggyé válik.


</TD></TR><TR><TD align=left></TD><TD style="LINE-HEIGHT: 16px; PADDING-LEFT: 10px; PADDING-RIGHT: 10px; COLOR: rgb(39,60,11); FONT-SIZE: 12px" class=idezet align=center>Kolek Alina Dóra



</TD></TR></TBODY></TABLE>

<table align="center" cellpadding="0" cellspacing="0" width="98%"><tbody><tr><td colspan="3" class="idezet" style="padding-bottom: 6px;" align="center">Pruzsina Szilvia:
Táncoló fények


Éjjeli álom száll, ha szemedre
Nyitja szelíd szép szemét az Este,
Fényei gyúlnak, bár nem figyeled Te,
S táncra perdülnek néma-nevetve.
Fiatalok és idősek bálja:
Ősz nagyanyó és száz unokája,
Eladó lányok, vidám legények,
Ropják az aprók, ropják a vének
Elfelejtkezve bánatról, búról,
Frissítőt kortyolnak a Tejútból,
S folytatják máris, idő nincs - nem kell,
Másfajta tánccal, új lépésekkel.
Hely is van bőven, tágul a Tánctér,
Az ütem walzerről csárdásra áttér,
Gyorsul a ritmus, s az egész bál végül
Egyetlen hatalmas körtáncba szédül.
Tágul a kör és összehúzódik,
Változnak a zenék, a ruhák, s a módik,
Ugyanaz a háttér, kék selyempaplan,
Hol csillagok járják fáradhatatlan. </td></tr><tr><td align="left">
</td><td class="idezet" align="center">
</td></tr></tbody></table>

Zelk Zoltán

TÉLI TÁNC

Emlékszel még a téli táncra,
melyet künn, a kocsisok jártak?
Lábuk körül a fagy vicsorgott,
s hogy űzzék, hát vadul bokáztak!

S karjuk dobálták, mellre, oldalt,
akárha szárnyuk - szinte vártad :
a Földet elrúgva, egy messzi,
meleggel áldott tájra szállnak.

A légben lassú varjak úsznak,
csapat veréb riadva rebben,
szállnának már ők is közöttük,
csizmásan, nagyfoltú bekecsben . . .

Húznának fönn már Vé-alakban,
mint késett darvak! Nem is látod,
csak krúgatásuk hull alá: a
földön tanult káromkodások . . .

Kinek bokáját fagy harapja,
így szállana oly ég alá, hol
tűzszáju Nap nyerít reája,
s a Hold is lángok közt ficánkol!

Weöres Sándor
A TAVASZ JÁTÉKAI


A tavaszi játszadozás
a partokon, a réteken!
Szerelmet hajszol a legény,
lányban szunnyad a szerelem.
Ó röpke labda, lenge tánc,
a tavasz gyilkos bársonyán
rosszul alszik a szerelem,
mocorog, ébredni kiván.


Lányban szunnyad a szerelem,
gomolygó hajfürtjeiben
melyekről pattogzik a fény
ahogy üllőn parázs terem,
ravasz varázs-lepleiben
miket cifrára fest a fény;
álomi tarkaság a lány,
mögötte árnyék a legény.


Lányban szunnyad a szerelem,
szénserpenyő szemeiben
hol felgyúl és kihúny a tűz
de mindig rejtve kényesen;
lányban szunnyad az ölelés,
ringatózó karjaiban
hol a toll-bábú üldögél,
hol a halál bilincse van.


Magányos éjek tőrei
vér-erek dörgő dobjai
két külön tűzvész kanyarog
egymást akarja oltani,
két szerelem egymás felé
kígyózik mint a gyűlölet
s az ősökkel telt temető
susogva bíztat, integet.


Ó a hináros férfi-szem
ó a homályos nő-sikoly
mikor tavasz indái közt
két test először összeforr,
ott a fehér kút angyala
vonaglik, meghal csöndesen
s jövendő koporsók hada
nyüzsög, sötéten, férgesen.
Lányban szunnyad a méz, a tej,
övé lesz konyha, kamara,
cukorral, dísszel telt fenyő,
fosztja férj, gyermek, unoka.
Lányban dereng az éjszaka
minden hulláma, csillaga,
csípője urna-íve közt
a virrasztó halál maga.
Ó a közös kétféle vágy
vakon egymás felé szalad
egyetlen cérnaszál-hidon
és a híd mindig leszakad!
Ó tavaszi játszadozás,
egy érintés a lomb alatt,
belőle mennyi könny fakad
és nem lehet és nem szabad!

Hollósvölgyi Iván
Szomorú Hotel

M. Zs.-nek





Most soha napján is talpon,
a Bánat Hotelében lakodalmam
tartom.
A teremben harmonika szó száll
szótlan, táncolok veled én, akivel
sose táncoltam.


De a test tántorodik, de a láng lobban,
lebukó párok összeborulnak
a bárokban.
A teremben harmonika szól, de te
nem vagy már, táncolok veled én,
akit elhagytál.


Ez a sok tánc leterít, ez a szép szám,
Bánat Hotelénél ha megállsz, majd
nézz rám!
Ez a soha napja, ha százszor van,
táncolok akkor is én, akivel
sose táncoltam.


Mint a hab, omlón elhal a dallam,
hol szobapálma hervad
a hallban.
A teremben harmonika szó száll
szótlan, táncolok veled én, akivel
sose táncoltam.

Gönczöl János:
Boszorkánytánc


Felbukkannak holdas éjjel,
és eltűnnek, füsttel, széllel.
Bozót, cserje,
parti nádas,
fák alatti
hűvös árnyas,
otthona
e kósza népnek,
s bizony hihetsz
a mesének,
mikor
tűz körüli
banya kórus,
vijjog, károg,
táncol, totyog,
nyúzott mókus
üstben rotyog,
bagoly csőrét
gyorsan bele,
ez legyen a fűszere,
három varangy,
rongy meg cafat,
egér farok
a jó falat,
egy zacskóval
kukac metélt,
ne egy az,
aki herélt,
megmakognak,
körbe járnak,
azt suttogják,
add a májad...
két denevér,
rá róka vér,
marék bolha
legyen borsa,
só helyett meg
szüzek könnye,
te kerülsz be
a levesbe,
ha nem szaladsz
nagyon messze,
és szól a tompa
nóta már,
csimm-bumm méla száj,
legény, leány mire vár...
így keringnek
ködben, sárban,
míg elzsibbadnak
a varázsban.

Kun Magdolna: Az utolsó keringő

Csak még egy utolsó keringőt táncolj velem,
hadd érezzem azt, az öregség nem fáj,
hadd higgyem csak, hogy az elmúlás is barát,
s valahol még ránk nyitja az élet kapuját.

Csak lágyan suhanjunk az éji csillagfényben.
Könnyedén lebegve, mint az első randevún,
mikor kezem kezedbe rejtetted, és annyit mondtunk,
most már mindörökre egymáshoz tartozunk.

Ebben a keringőben minden álmunk ott lesz,
benne lesz az ifjúság, könny, mosoly, bánat,
minden-minden benne lesz, ami csak a miénk,
amit nem vett el tőlünk, sem törvény, sem gyalázat,

mert egy utolsó tánc mindenkinek jár,
hisz ott teljesül majd az a nem sikerült tervünk,
amit sokszor szerettünk volna megtörténtté tenni,
de a sors elvette a hozzá való merszünk.