Az élet (azért is) szép !
- Téma inditó zsuzsanna03
- Kezdés dátuma
Árnyék
Fénylő árnyék
Koppanó idő
Múló szándék
Hallgatag erő
Koppanó idő
Múló szándék
Hallgatag erő
Néma árnyék
Távolodó Hold
Eltört-szétgurult
Megfakult mi volt
Távolodó Hold
Eltört-szétgurult
Megfakult mi volt
Tűnő árnyék
Felrepült fölém
Néma ébredés
Burkot vont körém.
Felrepült fölém
Néma ébredés
Burkot vont körém.
***
Jakus Kata
forrás: jakoskata.hu/verseim
Romhányi József
[FONT=comic sans ms,sans-serif]VESZÉLYES MESE[/FONT]
Csörtetve üldözte egy nagyvad a nyulat,
míg azt elnyelte egy hosszú kanyarulat,
a némán lapulva leskellő kobra
ott várt moccanatlan, mint önmaga szobra.
Így hát vedd alapul:
A nagy veszély csörtet, a még nagyobb lapul.
míg azt elnyelte egy hosszú kanyarulat,
a némán lapulva leskellő kobra
ott várt moccanatlan, mint önmaga szobra.
Így hát vedd alapul:
A nagy veszély csörtet, a még nagyobb lapul.
Magasra nőni, csak rendíthetetlen alapokon lehet…
Egy fa nő a hegy tetején.
Mennyi idő kell hozzá?
Ráadásul külső szem csak a lombjait látja, gyökereit nem.
Pedig ez teszi a fát naggyá, erőssé, hogy egyre mélyebben
belenöveszti magát a föld sűrű sötét rétegeibe.
Amit látni, az belülről és alulról növekszik.
Ami a növekedés folyamatát segíti, az a belső szilárdság.
A bizonyosság: - Úgy lesz, ahogy megálmodtam.
Magasra nőni csakis rendíthetetlen alapokon lehet.
Másik lényeges dolog: Külső alkalmazkodó készség.
Mit jelent ez?
Mindig a legkisebb ellenállást követni.
Mindenhová bejutni, fogást keresni, hajlékonyan, szívósan –
szüntelenül alkalmazkodva a külső lehetőségekhez.
A növekedés küzdelem, de nem az a célja, hogy legyőzd
a világot, hanem, hogy kiteljesedj.
A növekedés akadálya a türelmetlenség.
Idővel a gyökérzet a sziklát is átrepeszti, belefúrja lágy szárait
a kemény kőbe, de ha ezt a lassú küzdelmet sietteted,
akkor az egészből nem lesz semmi.
Mennyi idő kell hozzá?
Ráadásul külső szem csak a lombjait látja, gyökereit nem.
Pedig ez teszi a fát naggyá, erőssé, hogy egyre mélyebben
belenöveszti magát a föld sűrű sötét rétegeibe.
Amit látni, az belülről és alulról növekszik.
Ami a növekedés folyamatát segíti, az a belső szilárdság.
A bizonyosság: - Úgy lesz, ahogy megálmodtam.
Magasra nőni csakis rendíthetetlen alapokon lehet.
Másik lényeges dolog: Külső alkalmazkodó készség.
Mit jelent ez?
Mindig a legkisebb ellenállást követni.
Mindenhová bejutni, fogást keresni, hajlékonyan, szívósan –
szüntelenül alkalmazkodva a külső lehetőségekhez.
A növekedés küzdelem, de nem az a célja, hogy legyőzd
a világot, hanem, hogy kiteljesedj.
A növekedés akadálya a türelmetlenség.
Idővel a gyökérzet a sziklát is átrepeszti, belefúrja lágy szárait
a kemény kőbe, de ha ezt a lassú küzdelmet sietteted,
akkor az egészből nem lesz semmi.
***
Müller Péter
Ellentmondás
Sötétben fénylő homorú domb.
Fáradtan ébredő bölcs bolond.
Halvány esőn ázott száraz töredék,
Szakadatlan málló széles szakadék.
Fáradtan ébredő bölcs bolond.
Halvány esőn ázott száraz töredék,
Szakadatlan málló széles szakadék.
Feketéllő napfény, fázós szalmaláng.
Színes szürkeségben éhesen falánk
Kisfiú nagyra vágy. Felhős tiszta kék
Égre néz, s behúnyja tágra nyílt szemét.
Színes szürkeségben éhesen falánk
Kisfiú nagyra vágy. Felhős tiszta kék
Égre néz, s behúnyja tágra nyílt szemét.
***
Jakus Kata
forrás: jakoskata.hu/verseim
forrás: jakoskata.hu/verseim
Efraim Staub
Ha sírni fogsz
Ha sírni fogsz, majd sírok én is,
A könnyeket le nem tagadhatom.
Gondod, bánatod enyém is.
Ha majd nevetsz, nevetek én is,
Bár nem nevetnék, ámde mégis
Veled nevetek.
És, ha elhagysz, elhagylak én is,
Ha sírsz utánam,
Majd sírok én is.
A könnyeket le nem tagadhatom.
Gondod, bánatod enyém is.
Ha majd nevetsz, nevetek én is,
Bár nem nevetnék, ámde mégis
Veled nevetek.
És, ha elhagysz, elhagylak én is,
Ha sírsz utánam,
Majd sírok én is.
Móra Ferenc
Rózsák mellé
Ha én lehetnék az idő,
De jó is lenne néked!
Én téged, szépséges szivem,
Szépséged teljességiben
Jaj, hogy megőrzenélek!
De jó is lenne néked!
Én téged, szépséges szivem,
Szépséged teljességiben
Jaj, hogy megőrzenélek!
Ha én lehetnék az idő,
Fejed fölött megállnák,
Hogy nyarad sohse múljon el,
Hogy hozzád sohse jusson el
Az ősz, a tél, az árnyék.
Fejed fölött megállnák,
Hogy nyarad sohse múljon el,
Hogy hozzád sohse jusson el
Az ősz, a tél, az árnyék.
Ha én lehetnék az idő,
Virág virágra kelne,
Ahol a lábad földet ér
S az örök ifjúságodér'
Mind téged írigyelne.
Virág virágra kelne,
Ahol a lábad földet ér
S az örök ifjúságodér'
Mind téged írigyelne.
Ha én lehetnék az idő,
Ó, éltem rózsaszála,
Tisztán, fehéren és üdén
Röpítenélek által én
A halhatatlanságba!
Ó, éltem rózsaszála,
Tisztán, fehéren és üdén
Röpítenélek által én
A halhatatlanságba!
Móra Ferenc
Kertem alján
Kertem alján
Lombot ontva
Vén akácfa vetkezik,
Ablakomba
Búcsút mondva
Nyújtogatja ágkezit.
Vén akácfa vetkezik,
Ablakomba
Búcsút mondva
Nyújtogatja ágkezit.
Ha szökellő
Őszi szellő
Simogatja sudarát,
Gallya rebben,
Halk zörejben
Sírja vissza szép nyarát.
Őszi szellő
Simogatja sudarát,
Gallya rebben,
Halk zörejben
Sírja vissza szép nyarát.
Puszta ágad
Bármi bágyadt,
Bármi búsan bólogat:
Vén akácom
E világon,
Nincsen nálad boldogabb!
Bármi bágyadt,
Bármi búsan bólogat:
Vén akácom
E világon,
Nincsen nálad boldogabb!
Viharával,
Nyomorával,
Átaluszod a telet -
Új virággal,
Lombos ággal
Kelteget a kikelet!
Nyomorával,
Átaluszod a telet -
Új virággal,
Lombos ággal
Kelteget a kikelet!
Pintér Sándor
Rosták során át
Mintha le tudnád hagyni önmagad,
Előzik egymást a kudarcok.
Jövőként áll eléd, mi rég letelt,
Fordítsd bár jobbra, balra arcod,
Előzik egymást a kudarcok.
Jövőként áll eléd, mi rég letelt,
Fordítsd bár jobbra, balra arcod,
Ledőltek sorra mind: kapuk s falak,
Romokban jövőd és a múltad,
Húnyt szemed mögött a most tényei
Vetített képként elvonulnak.
Romokban jövőd és a múltad,
Húnyt szemed mögött a most tényei
Vetített képként elvonulnak.
Sűrű pelyhekben rozsda kavarog,
Szitál alá az égi sebből.
Rosták végtelen során át zuhansz
Bűnhődésként és kegyelemből.
Szitál alá az égi sebből.
Rosták végtelen során át zuhansz
Bűnhődésként és kegyelemből.
Leteltek táblák, célok és okok;
Az iszonytató mélybe hullassz;
Hol készülne fénylő jövőd, sötét
Toronyként magaslik a múltad.
Az iszonytató mélybe hullassz;
Hol készülne fénylő jövőd, sötét
Toronyként magaslik a múltad.
Pardi Anna
Ifjúság
Az élet nem ismer előkészületeket:
hirtelen érzed meg a halál
nyers víz szagát,
és hirtelen
a parti fűzek békéjét.
hirtelen érzed meg a halál
nyers víz szagát,
és hirtelen
a parti fűzek békéjét.
És hirtelen érzed meg
egy közömbös szerdai vagy csütörtöki napon:
bárhogy is kapkodsz,
elmúlt fiatalságod,
egy közömbös szerdai vagy csütörtöki napon:
bárhogy is kapkodsz,
elmúlt fiatalságod,
s az égretörő fák ágai mögött
egyre komorabb és nyugtalanítóbb szinekkel
sötétlik
a kikerülhetetlen dolgok háttere.
egyre komorabb és nyugtalanítóbb szinekkel
sötétlik
a kikerülhetetlen dolgok háttere.
KOSZTOLÁNYI DEZSŐ
PILLE
Te mindig hátratekintesz, vagy mindig előre
szomorú szemeiddel. Figyeld inkább e pillét,
mely most erre röpül, egymásra ájult,
őrjöngő fejeink közt, teleszívja magát
a méz örömével, szárnyait veregetve
ragyog a napban, s úgy táncol hátra-előre,
mint emlék, útravaló, el-nem-múló ajándék,
a múltra, jövőre, hogy szinte mozdulatlan,
és túl a bolond időn áll, mint az örökkévalóság.
szomorú szemeiddel. Figyeld inkább e pillét,
mely most erre röpül, egymásra ájult,
őrjöngő fejeink közt, teleszívja magát
a méz örömével, szárnyait veregetve
ragyog a napban, s úgy táncol hátra-előre,
mint emlék, útravaló, el-nem-múló ajándék,
a múltra, jövőre, hogy szinte mozdulatlan,
és túl a bolond időn áll, mint az örökkévalóság.
Mikes Margit
1897–1976
1897–1976
Számvetés
Törheted magad éjjel-nappal,
dolgozd vörösre kezedet,
mire mész kuli szorgalmaddal?
Eszed a szűkös kenyeret.
dolgozd vörösre kezedet,
mire mész kuli szorgalmaddal?
Eszed a szűkös kenyeret.
Gondolhatsz, írhatsz szép nemeset,
ha vers, a kutyának se kell, -
regényt írj, ponyvát, szerelmeset,
s lesz olvasód majd százezer.
ha vers, a kutyának se kell, -
regényt írj, ponyvát, szerelmeset,
s lesz olvasód majd százezer.
Tanácsom: küzdj a sorssal bátran
s ha nyomor kínoz, üt, harap,
ne kalimpálj, ne félj ziláltan,
mint gyönge tyúk a kés alatt:
s ha nyomor kínoz, üt, harap,
ne kalimpálj, ne félj ziláltan,
mint gyönge tyúk a kés alatt:
Dolgozz tovább! menj, vágd a hagymát,
hús helyett jó a krumpliba, -
jó ha a sírást abbahagynád,
csíp a könny mint a paprika;
hús helyett jó a krumpliba, -
jó ha a sírást abbahagynád,
csíp a könny mint a paprika;
Eltorzítja a sima arcot
s a világ szán vagy kinevet, -
nyerj vagy veszíts, de álld a harcot
s nyeld le a gyáva könnyeket!
s a világ szán vagy kinevet, -
nyerj vagy veszíts, de álld a harcot
s nyeld le a gyáva könnyeket!
Rapay Ágnes
KÍSÉRLET ÉS KUDARC
Túl magasra akart repülni,
pedig elég lett volna ott maradni a kályha mellett.
Melegségre vágyott, hát megkapta.
Elfeketült, a földre zuhant.
pedig elég lett volna ott maradni a kályha mellett.
Melegségre vágyott, hát megkapta.
Elfeketült, a földre zuhant.
Túl mélyre akart merülni,
ameddig ember még nem merészkedett,
Gyöngyöket szórjak a disznók elé? -
futott át az agyán, elfehéredett.
ameddig ember még nem merészkedett,
Gyöngyöket szórjak a disznók elé? -
futott át az agyán, elfehéredett.
Túl messzire szeretett volna vándorolni,
hátrahagyva fényképalbumát, jegyzetfüzetét,
megfájdult a feje, ha belegondolt.
A sivatagig jutott, vörösre égett.
hátrahagyva fényképalbumát, jegyzetfüzetét,
megfájdult a feje, ha belegondolt.
A sivatagig jutott, vörösre égett.
Túl közel akart jutni a fényhez,
értelmével felfogni a világosság természetét,
de az eltaszította magától,
megvakult.
értelmével felfogni a világosság természetét,
de az eltaszította magától,
megvakult.
PINCZÉSI JUDIT
1947 - 1982
TÁNC AZ ÉVEKEN
Szemedben fények ha táncra kelsz
szememben fények ha átölelsz
nevetnek rajtunk a csillagok:
párduc és tigris együtt forog.
szememben fények ha átölelsz
nevetnek rajtunk a csillagok:
párduc és tigris együtt forog.
Fogak és karmok szórják a fényt -
rácsokat vertek az évek körénk
de csókkal óvjuk, ahogy lehet
és tisztogatjuk a ketrecet.
rácsokat vertek az évek körénk
de csókkal óvjuk, ahogy lehet
és tisztogatjuk a ketrecet.
Ha messze futnál, sírnék megint
ha messze futnék, várnál megint
de rácsra fűztük az életet -
megtartalak s elvesztelek.
ha messze futnék, várnál megint
de rácsra fűztük az életet -
megtartalak s elvesztelek.
Daniela Raimondi
Külön fogjuk siratni…
(Soli rimpiangeremo)
(Soli rimpiangeremo)
Külön fogjuk siratni a nem volt szerelmet,
A sosem volt gyermeket,
A simogatásoktól terhes, mégis visszafogott kezeket.
Azok a sosem adott csókok
Üldöznek majd minket az álmatlan éjjeleken:
Lédúsan édesek, mint az októberi szőlő a présben.
Egy éles fájdalom az erekben
Elönti szerelemes lelkem,
Amikor a szemeidre gondolok.
A sosem volt gyermeket,
A simogatásoktól terhes, mégis visszafogott kezeket.
Azok a sosem adott csókok
Üldöznek majd minket az álmatlan éjjeleken:
Lédúsan édesek, mint az októberi szőlő a présben.
Egy éles fájdalom az erekben
Elönti szerelemes lelkem,
Amikor a szemeidre gondolok.
***
Fordította: Erdős Olga
Radnóti Miklós:
Sem emlék, sem varázslat
Eddig úgy ült a szívemen a sok, rejtett harag,
mint alma magházában a sok négerbarna mag,
és tudtam, hogy egy angyal kísér, kezében kard van,
mögöttem jár, vigyáz rám s megvéd, ha kell, a bajban.
De aki egyszer egy vad hajnalon arra ébred,
hogy minden összeomlott s elindul mint kisértet,
kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen,
annak szép, könnyűléptű szívében megterem
az érett s tünődő kevésszavú alázat,
az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekéről,
az már egy messzefénylő szabad jövő felé tör.
Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem,
merengj el hát egy percre gazdag életen;
szivemben nincs harag már, bosszú nem érdekel,
a világ újraépül, - s bár tiltják énekem,
az új falak tövében felhangzik majd szavam;
magasban élem át mindazt, mi hátravan,
nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem
sem emlék sem varázslat, - baljós a menny felettem;
ha megpillantasz, barátom, fordul el és legyints.
Hol azelőtt az angyal állt a karddal, -
talán most senki nincs.
1944. április 30
Sem emlék, sem varázslat
Eddig úgy ült a szívemen a sok, rejtett harag,
mint alma magházában a sok négerbarna mag,
és tudtam, hogy egy angyal kísér, kezében kard van,
mögöttem jár, vigyáz rám s megvéd, ha kell, a bajban.
De aki egyszer egy vad hajnalon arra ébred,
hogy minden összeomlott s elindul mint kisértet,
kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen,
annak szép, könnyűléptű szívében megterem
az érett s tünődő kevésszavú alázat,
az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekéről,
az már egy messzefénylő szabad jövő felé tör.
Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem,
merengj el hát egy percre gazdag életen;
szivemben nincs harag már, bosszú nem érdekel,
a világ újraépül, - s bár tiltják énekem,
az új falak tövében felhangzik majd szavam;
magasban élem át mindazt, mi hátravan,
nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem
sem emlék sem varázslat, - baljós a menny felettem;
ha megpillantasz, barátom, fordul el és legyints.
Hol azelőtt az angyal állt a karddal, -
talán most senki nincs.
1944. április 30
Zágorec-Csuka Judit
Menni kellene
Menni kellene melegebb tájakra,
ki tudja, merre, ki tudja, hová?
Északabbra, zúzmarás, fagyos
télbe, délre, keresztre feszítve.
Menni kellene melegebb tájakra,
ki tudja, merre, ki tudja, hová?
Keletebbre, napraforgós nyári
mezőkre, közelebb a Naphoz,
gyökereinkhez.
ki tudja, merre, ki tudja, hová?
Északabbra, zúzmarás, fagyos
télbe, délre, keresztre feszítve.
Menni kellene melegebb tájakra,
ki tudja, merre, ki tudja, hová?
Keletebbre, napraforgós nyári
mezőkre, közelebb a Naphoz,
gyökereinkhez.
Mészáros Ferenc
Lélekpárkányon
Lélekpárkányon billeg az álom
Szárnyait tárja égi jelekre
Nem számlál időt,
Nem rebben félőn,
úgy ölel forrón,
mintha szeretne.
Szárnyait tárja égi jelekre
Nem számlál időt,
Nem rebben félőn,
úgy ölel forrón,
mintha szeretne.
Lélekpárkányon szárnyas ábránd
Visszakacsint rám égi tükre
Nem szól semmit,
Hangtalanul bűvöl
Lengedez bennem
Szívemre kötve
Visszakacsint rám égi tükre
Nem szól semmit,
Hangtalanul bűvöl
Lengedez bennem
Szívemre kötve
Lélekpárkányon pihen a mese
Alszik a fényes égi ágyon
Nem írható át
Nem ismétlődik
Eltűnt a Napban
Hiába várom
Alszik a fényes égi ágyon
Nem írható át
Nem ismétlődik
Eltűnt a Napban
Hiába várom
Kántor Zsolt
A vágy lélektana
A vágy lélektana
A boldogságot megszokjuk. Csak utólag jövünk rá,
hogy az volt. S mennyire tudjuk: nem létezik.
Csak emlékek, visszapillantások, deformált múlt.
Beképzeljük magunknak, hogy jó. Mégsem könnyű.
Mindig kiderül az örömökről, hogy kiábrándítóak.
És fájnak is. Amikor elérjük, pont akkor
nem élvezzük azt, amire áhítoztunk.
Minden csak volt, semmi nem történt. A mérlegelés is
hibás: múlt idő az is. Az emlékezés sem makulátlan,
bepiszkolódik a szavak miatt, mire kimondjuk,
műtárgy lesz. A beszéd szennyezi be a jelenlétet.
Csak emlékek, visszapillantások, deformált múlt.
Beképzeljük magunknak, hogy jó. Mégsem könnyű.
Mindig kiderül az örömökről, hogy kiábrándítóak.
És fájnak is. Amikor elérjük, pont akkor
nem élvezzük azt, amire áhítoztunk.
Minden csak volt, semmi nem történt. A mérlegelés is
hibás: múlt idő az is. Az emlékezés sem makulátlan,
bepiszkolódik a szavak miatt, mire kimondjuk,
műtárgy lesz. A beszéd szennyezi be a jelenlétet.
Boda Magdolna
egyszer így lenne jó
Jó lenne egyszer olyan természetességgel ébredni, ahogy a nap csúszik fel az
égre, óvatosan bontogatva ki a világot.
Hogy álmosan kitántorogva a konyhába, a kávé illata jó reggelt kívánjon.
Hogy a dolgainkban ne legyünk éhesek önmagunkra
és a megszokottság ne törjön ránk.
Hogy ne kelljen autónk, bérletünk, határidő naplónk, bankkártyánk, karóránk...
hogy cipőt se kelljen húzni és senki se csodálkozzon ránk.
Jó lenne egyszer közel engedni a csodát...
vándorolni hatalmas mezőkön és megállni egy elárvult vadrózsabokornál,
nem elvárva a mező zöldjét,
a virágok színét, illatát,
a szirmok bársonyát.
Csak állni a szépség előtt, egy idegen őszinte kíváncsiságával, készen új
értelmet adni a fogalmaknak
és kötni új barátságot a világgal és magunkkal
és nem válogatni, csokorba kötözgetni a dolgokat elvárt szabályok szerint
és eldobni minden nem a kupacunkba valót.
Úgy tenni, mint kisgyerek, aki a föltört dió héját nem dobja el, hanem
vízreereszti, mint kis hajót és ámulva csodálja a víz komoly sodrását.
égre, óvatosan bontogatva ki a világot.
Hogy álmosan kitántorogva a konyhába, a kávé illata jó reggelt kívánjon.
Hogy a dolgainkban ne legyünk éhesek önmagunkra
és a megszokottság ne törjön ránk.
Hogy ne kelljen autónk, bérletünk, határidő naplónk, bankkártyánk, karóránk...
hogy cipőt se kelljen húzni és senki se csodálkozzon ránk.
Jó lenne egyszer közel engedni a csodát...
vándorolni hatalmas mezőkön és megállni egy elárvult vadrózsabokornál,
nem elvárva a mező zöldjét,
a virágok színét, illatát,
a szirmok bársonyát.
Csak állni a szépség előtt, egy idegen őszinte kíváncsiságával, készen új
értelmet adni a fogalmaknak
és kötni új barátságot a világgal és magunkkal
és nem válogatni, csokorba kötözgetni a dolgokat elvárt szabályok szerint
és eldobni minden nem a kupacunkba valót.
Úgy tenni, mint kisgyerek, aki a föltört dió héját nem dobja el, hanem
vízreereszti, mint kis hajót és ámulva csodálja a víz komoly sodrását.
Jó lenne egyszer a másnap gondja nélkül pihenni térni,
hogy ne bizseregjen bennünk a lekésett, elmulasztott dolgok pokla,
hogy, ahogy a pók fordul hálójába jóllakottan
bújjunk az éjszaka csendjébe...
végre kinyújtózva önmagunkban.
Egyszer így lenne jó.
hogy ne bizseregjen bennünk a lekésett, elmulasztott dolgok pokla,
hogy, ahogy a pók fordul hálójába jóllakottan
bújjunk az éjszaka csendjébe...
végre kinyújtózva önmagunkban.
Egyszer így lenne jó.
Hasonló témák
