Börtönbüntetésre ítélték a vuhani járványkitörésről tudósító kínai újságírót

A bíróság viták szításában és bajkeverésben találta bűnösnek a nőt.

Négy év börtönbüntetést szabott ki egy sanghaji bíróság hétfőn egy sanghaji nőre, aki az év elején a vuhani járványkitörés korai szakaszáról tudósított – adta hírül internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap. A 37 éves, korábban ügyvédként tevékenykedő Csang Csan olyan videókat tett közzé az interneten, amelyek egyebek mellett a túlterhelt vuhani kórházakba nyújtottak bepillantást. A felvételek futótűként terjedtek el a világhálón.
A bíróság bűnösnek találta a nőt „viták szításában és bajkeverésben”.

A SCMP rámutat: a jogsértések e tágan értelmezett kategóriája öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, és a kínai hatóságok gyakran alkalmazzák az eltérő vélemények elhallgattatására. A fiatal nőt május közepén vették őrizetbe Sanghajban. Csang a kezdetektől fogva ártatlannak vallotta magát, és júniusban éhségsztrájkba kezdett az elfogatása elleni tiltakozásként. Védőügyvédje elmondása szerint a nyilvánosság kizárásával folytatott tárgyalásán Csang tolószékben vett részt, rossz egészségügyi állapotban. A nő egyelőre nem közölte, hogy kíván-e fellebbezni az ítélete ellen. Csangon kívül még legalább három olyan kínai civil újságíró tudósított a vuhani járványhelyzetről az év elején, akiknek a holléte február óta nem ismert.

kinai ujsag iro.jpg
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

pityke007 wrote on kandaisdn's profile.
Szia, a virtuális mellékletet is fel tudnád tenni? Köszönöm szépen.
Baalcain wrote on gpmaria's profile.
szia
Nem tudom te tötötted-e fel a Bajtársak cimű könyvet.- amit sajnos még nem lehet. de ha magánban elküldenéd megköszönném
P.Kati82_ wrote on krisztina1974's profile.
Kedves Krisztina, szeretném elkérni az 5. osztályos történelem felmérőket. Köszönöm szépen, üdv.Kati
Sziasztok!
Nincs meg valakinek véletlenül pdf formátumban?
1614496598907.png
Maron0212 wrote on Ajuda67's profile.
Szia! Szeretném megköszönni a fordításaidat. Az elmúlt években rengeteg örömet szereztél vele. :):dr_24:

Statisztikák

Témák
36,318
Üzenet
4,370,742
Tagok
588,822
Legújabb tagunk
voliverin
Oldal tetejére