Hírek Büdös szájak a magyar politikában - összegyűjtöttünk néhány korábbi esetet

Büdös száj, rühes száj, habzó száj. Úgy tűnik, a vitakultúra új szintre lépett Magyarországon, ahol a szájszag már nem csak higiéniai kérdés, hanem politikai fegyver is. Lehet, hogy a jövő kampányaiban már nem csak programokat, hanem mentolos rágókat is ígérnek majd a jelöltek?

Ahogy arról több cikkünkben beszámoltunk, kedden olyan politikatörténeti esemény zajlott Pécs egyik gyermekotthona előtt, amire sokáig emlékezni fogunk. Magyar Péter a Szikla Befogadó Otthonba akart bejutni – sikertelenül – amikor megjelent Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója, és mintegy fél órán keresztül (egy rosszabb) kocsmai stílusú párbeszéd zajlott a két politikus között. Menczer végig „kicsinek” nevezte Magyart, aki olyanokkal vágott vissza, hogy a fideszes politikusnak:
  • büdös a szája
  • rühes a szája
  • habzik a szája.
Tévednék azonban, ha azt hinnénk, hogy előszőr kerül elő a szájszag kérdése a magyar politikában.

Hat éve, 2018 decemberében botrányos körülmények között szavaztak az Országgyűlésben a túlóratörvény – vagy közismert nevén – rabszolgatörvényről. Az ellenzék többek között elfoglalta a pulpitust, belesípoltak Orbán Viktor arcába, Kövér László csokit osztogatott, Tordai Bence pedig végig élőben közvetítette az eseményeket a telefonjával. Több kormánypárti politikushoz is odalépett, hogy szóra bírja őket, többek között Gulyás Gergelyhez és Kocsis Mátéhoz is. Utóbbi úgy reagált:

„nagyon büdös a szád, egy kicsit állj már hátrébb, légyszi!”.

Tordai akkor úgy felelt, az utcán ez vicces lehet, de a parlamentben nem.

Magyar Péter az utcán találkozott büdös szájúakkal

A közelmúltban a Vogel-hangfelvételek kapcsán került elő a büdös száj kérdése. Magyar Péter volt barátnője valószínűleg a Tisza Párt június 8-i, a Hősök terén tartott rendezvényét követően rögzíthette a beszélgetést, amiben többek között ez is elhangzott:

„Figyelj, annyiszor leizzadtam ma, b*** meg, inget cseréltem az előbb. Szétszedtek, 40 fokban mentünk át a Hősök terén, azt mondtam, mi a f***omat csinálok itt? Büdösek az emberek és a szájuk, bleee”.

Orbán is felemlegette a témát

A „büdösszájazás” Orbán Viktor ingerküszöbét is elérte, november 22-i Kossuth rádiós interjúban – nem kimondva Magyar Péter nevét – úgy fogalmazott, elég régóta benne van a hazai közéletben, de most megjelent egy olyan verbális „durvulás”, amit még ő sem látott.

„Büdös a szájuk, büdösek az emberek, az egyes munkatársak azok agyhalottak, az újságírókat bele kell lökni a Dunába... Tehát egy ilyen lenézésből fakadó negatív fenyegető tónus jelent meg a magyar politikában. Eddig ez nem volt így. Ha valaki véletlenül valami rossz dolgot kiengedett a száján, kicsúszott a száján valami, rögtön elnézést kért, visszavonult” – fogalmazott Orbán Viktor.

Van elég büdös ember...

Büdös embereket korábban egyébként Márky-Zay Péter is emlegetett, 2022-ben a rezsicsökkentés kapcsán arról beszélt, hogy kevesebb energiát és vizet kellene használni, majd egy másik alkalommal, amikor számonkérték emiatt úgy fogalmazott:

„Semmiképp nem arra kértem senkit, hogy ne fürödjön és büdös legyen. Éppen elég büdös ember van ettől függetlenül is. Nekik is csak azt tudnám ajánlani, hogy fürödjenek gyakrabban”.

1733341020975.jpeg
 
Kevés! Tessék önmagadtól is elhatárolódni!
Néha rágom a gumicsontot, pedig könyveket is olvashatnék helyette. Helyesbítek:

Mint fideszes + dékás + kutyapártos + momentumos + . . . + ügyvédjelölt + elméleti közgazdász + . . . határozottan elhatárolódom az előttem szólóktól és önmagamtól is.

Milyen szakmák maradhatnak, ha M. P. győz?
Orvos vagy tanár még belefér?
Az informatika és vele együtt az internet is az evolúció hibája?
Ha úgy egyszerűbb, írjátok le ki kerül még a süllyesztőbe a jogászok és a közgazdászok mellett!

Visszatérünk a varázslókhoz?
Nemrég olvastam, hogy az egyik törzsnél teljesen megszűnt a fejfájás.
A varázsló mindenkit megölt, ha ilyen panasza volt.
A hozzátartozók rendre a varázslókat tették el láb alól.
Alig néhány évtized után már senkinek nem fájt a feje.
 
Utoljára módosítva:
abból kiderül, hogy minden új rendszer új szabályokat hoz, új alapokra helyezi a gazdaságot, átalakítja a büntetőjogot is
Na ennek hatása alatt írhattad a Magyar feltűnése kezdetén.
Hogy el kell venni a hatalmat Orbántól, át kell írni az összes törvényét és alkotmányát.
Kész, néha ez csak így megy.
 
....meg adómentesség. Az egyházak meg a nemesség adómentes, mint egykoron.
de most nincs adómentesség a NER-nek
Az egyházaknál nincs egyházi bíróság.
A lakosság világi bíróságokon van számonkérve nem egyházin
Adókat nem vet ki az egyház.
Nagyon más ez, de nincs világi bíróság elé vitetve a pap.
maximum lemond egyházi tisztségéről(már ha van kedve).
 
Jogszabály szerint nincs adómentesség, nade a gyakorlatban.......
 
Néha rágom a gumicsontot, pedig könyveket is olvashatnék helyette. Helyesbítek:

Mint fideszes + dékás + kutyapártos + momentumos + . . . + ügyvédjelölt + elméleti közgazdász + . . . határozottan elhatárolódom az előttem szólóktól és önmagamtól is.

Milyen szakmák maradhatnak, ha M. P. győz?
Orvos vagy tanár még belefér?
Az informatika és vele együtt az internet is az evolúció hibája?
Ha úgy egyszerűbb, írjátok le ki kerül még a süllyesztőbe a jogászok és a közgazdászok mellett!

Visszatérünk a varázslókhoz?
Nemrég olvastam, hogy az egyik törzsnél teljesen megszűnt a fejfájás.
A varázsló mindenkit megölt, ha ilyen panasza volt.
A hozzátartozók rendre a varázslókat tették el láb alól.
Alig néhány évtized után ilyen tünete már senkinek nem volt.
Ne tessék nyafizni itten!
 
Alakul ez szépen...mármint a mai közhangulat.
Konok Péter történész arról számolt be a Facebookon, hogy „fizetett tiszás és fideszes trollok” fenyegetik, ezért nem megy el a Magyar Hang Kötöttfogás Extra, élő közönség előtti adásának felvételére
valójában nem kell őket komolyan venni”, ennek ellenére mégsem vállalja a fellépést, mert nem szeretne méltatlan, politikai bulváros helyzetbe kerülni.
Azt azért hangsúlyozta, hogy sem pacifizmus, sem félelem nem uralkodott el rajta, mert „ha netán valaki így provokálná, tuti, hogy lefejelné, aztán vagy megverné, vagy az illető verné meg őt”.
 
Visszatérünk a varázslókhoz?
Nemrég olvastam, hogy az egyik törzsnél teljesen megszűnt a fejfájás.
A varázsló mindenkit megölt, ha ilyen panasza volt.
A hozzátartozók rendre a varázslókat tették el láb alól.
Alig néhány évtized után már senkinek nem fájt a feje.
Tényleg sok a nyafogás(nem fáj a fejed?)
A varázslós, jó de fogfájásra jobb az amazonas indiánoké.
Fogfájásra egy kis görccsel ellátott kötél.Mit a homlokon vontak körbe a kis dudor homlokra kell essen hátul addig csavarták amíg annyira szorította homlokot a dudor hogy nagyobb lett a fájdalom mint a fogfájás.
Elterelte a figyelmet a kisebb bajról.
Szintén megszűnt a panasz.
Hogy a fogat mikor húzták ki nem emlékszem.
 
Alakul ez szépen...mármint a mai közhangulat.
Konok Péter történész arról számolt be a Facebookon, hogy „fizetett tiszás és fideszes trollok” fenyegetik, ezért nem megy el a Magyar Hang Kötöttfogás Extra, élő közönség előtti adásának felvételére
valójában nem kell őket komolyan venni”, ennek ellenére mégsem vállalja a fellépést, mert nem szeretne méltatlan, politikai bulváros helyzetbe kerülni.
Azt azért hangsúlyozta, hogy sem pacifizmus, sem félelem nem uralkodott el rajta, mert „ha netán valaki így provokálná, tuti, hogy lefejelné, aztán vagy megverné, vagy az illető verné meg őt”.
Konok Péter humoros, megoldaná anekdotával.
De hengerős szócsata méltatlan bármiféle közéleti emberhez.
Sima decibel mérővel ki kell zárni a Menczer hangosakat.
Leléptetni olyankor akinek többet mér.
 
de most nincs adómentesség a NER-nek
Az egyházaknál nincs egyházi bíróság.
A lakosság világi bíróságokon van számonkérve nem egyházin
Adókat nem vet ki az egyház.
Nagyon más ez, de nincs világi bíróság elé vitetve a pap.
maximum lemond egyházi tisztségéről(már ha van kedve).
Itt irta egy otthoni van egyhaz ado, + minden szerviz fizetos kereszteles eskuvo temetes + a perselyt se illik uresen hagyni.
 
Itt irta egy otthoni van egyhaz ado, + minden szerviz fizetos kereszteles eskuvo temetes + a perselyt se illik uresen hagyni.
Az úgynevezett egyházközségi hozzájárulást ("egyházi adó") minden katolikusnak arra a plébániára kell befizetnie, amelynek területén lakik (állandó, vagy ideiglenes lakcíme van) CIC 518. kánon.
Tehát a plébániához való tartozás nem tetszőleges, hanem a lakóhely szerint automatikus. Szentmisére és más liturgikus cseleményekre, hitoktatásra, közösségbe a hívők szabad választásuk szerint járhatnak bármely katolikus templomba, plébániára. Ezeken a helyeken adományokat is tehetnek, ez azonban nem tévesztendő össze az úgynevezett "egyházi adóval".
A kért "egyházi adó" mértéke a nettó jövedelem 1%-a, a családok természetesen együttesen is fizethetik "egyházi adójukat".
 
Nem kell.
Az egyházközségi hozzájárulás (amit gyakran egyházi adónak is neveznek) egy önkéntes felajánlás, amellyel a hívő támogatja saját egyházi közössége (vagyis plébániája) működését. Ez nem jelent mást, mint hogy a számunkra fontos és értékes dolgokra rendszeresen áldozunk időnkből és anyagi javainkból is, kifejezésre juttatva ezzel is, hogy fontosnak tartjuk azt.

Az egyházközségi hozzájárulást minden 18. életévét betöltött bármilyen jellegű jövedelemmel rendelkező hívőnek hitbeli kötelessége. Az egyházközségi hozzájárulás nem családokra van megszabva, hanem egyénekre.
 
Akkor jelezd a katolikus egyháznak, hogy néhány honlapjukon félrevezető információt írnak!
A reformátusoknál nem kell fizetni, önkéntes felajánlás van ami nem kötelező.
 
Nem kell.
Az egyházközségi hozzájárulás (amit gyakran egyházi adónak is neveznek) egy önkéntes felajánlás, amellyel a hívő támogatja saját egyházi közössége (vagyis plébániája) működését. Ez nem jelent mást, mint hogy a számunkra fontos és értékes dolgokra rendszeresen áldozunk időnkből és anyagi javainkból is, kifejezésre juttatva ezzel is, hogy fontosnak tartjuk azt.

Az egyházközségi hozzájárulást minden 18. életévét betöltött bármilyen jellegű jövedelemmel rendelkező hívőnek hitbeli kötelessége. Az egyházközségi hozzájárulás nem családokra van megszabva, hanem egyénekre.
Nem kötelező, de ha valamilyen egyházi szertartást kérsz a család számára akkor -tudtommal - be kell fizetni az elmaradt éveket is.
A kért szertartásoknak meg ezenkívül szabott áruk van.
 
Nem kötelező, de ha valamilyen egyházi szertartást kérsz a család számára akkor -tudtommal - be kell fizetni az elmaradt éveket is.
A kért szertartásoknak meg ezenkívül szabott áruk van.
uuugy ugggy pontosan emigyen mukodnek
csak akkor keresztel meg gyereket HA visszamenoleg megfizeted a parbert /esetenkent nem keves/
csak akkor temeti a hozzatarozot HA ott is visszamenoleg fizeted az adot
a szolgaltatasai pedig nem kevesek
+ szemelytelen csak az istenrol szonokol
 
Nem kötelező, de ha valamilyen egyházi szertartást kérsz a család számára akkor -tudtommal - be kell fizetni az elmaradt éveket is.
A kért szertartásoknak meg ezenkívül szabott áruk van.
Mivel szolgáltatás ingyen miért is csinálnák?
Csak akkor miért van az állami támogatás???
 
A pártoknak miért van?
Legyen elég a tagdij, aztan gyorsan kiderul melyik bir megélni!
Ugyanazért van a pártoknak is mert ha nem kapnának támogatást akkor külföldi behatás érné a szervezetet úgymint egyház úgymint párt.....vagyis jönnének a migránsok vallásai és az idegen szívű pártok...
Ennyi az egész hisz erről szólnak az állami média.
 
azt ne feledjük el hogy még a harangozásért is fizetni kell, kongatásonként kell perkálni. :D

most hogy Orbánék több városnyi migránst telepítettek be magyarországra, kírgizt, üzbéget, pakisztánit, indiait így hamarosan épülhetnek a mecsetek is magyarországon és az imámok is szedhetik a híveiktől az adót. :D
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hajni100720 wrote on cinita's profile.
Sziasztok. Nincs meg véletlenül valakinek a OH-TOR07MAB történelem munkafüzet megoldása? Előre is köszönöm
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításokat !
vorosmart wrote on sziporka78's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordítást !
ultrabox wrote on ladysla's profile.
Shalom! Miért törölte a zsdőkaput?a sopronit!
pregi wrote on IcaneniLondon's profile.
Most látom, a Cserebere könyvekből 3 részt feltöltöttél. A hiányzó 2. kötetet is fel tudod tenni fekete-fehérben? Nagy segítség lenne.

Statisztikák

Témák
38,666
Üzenet
4,923,115
Tagok
623,140
Legújabb tagunk
Alexandra66
Oldal tetejére