Diéta, kimélő, diabétesz, fogyókúrás receptek

dmartihu

Állandó Tag
Állandó Tag
HÁZI TÉSZTA PARADICSOMOS-HÚSOS RAGUVAL DIÉTÁSAN

  • Hozzávalók:
  • A tésztához:
  • 10 dkg őrölt zabkorpa (kávédarálóban liszt állagúra darálva)
  • 2 tojásfehérje
  • pár csepp víz
  • pici só
  • A mártáshoz:
  • 25 dkg sovány pulykahús darálva
  • 1 közepes fej hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 5 dl paradicsomlé
  • 1 kávéskanál őrölt paprika
  • bors
  • pizza fűszerkeverék
  • ételízesítő
  • friss bazsalikom
  • pár csepp édesítőszer ízlés szerint

ELKÉSZÍTÉS

  • Elkészítés: Először a mártást készítjük el: egy jóféle teflonlábosban kevés vizet forralunk, beletesszük a húst, és előbb kicsit megfőzzük. Közben apróra vágjuk a hagymát, szétnyomjuk a fokhagymát, és amikor már kezd kicsit lesülni a hús, akkor ezeket és a fűszereket is hozzáadjuk. Pirítjuk pár percig, majd rászórjuk a paprikát, felöntjük a paradicsomlével (nyáron hámozott, friss paradicsomból a legjobb!), felforraljuk, fűszerezzük ízlés szerint, és 15-20 perc alatt besűrítjük mártás sűrűségűre.

    Ezalatt az őrölt korpát összegyúrjuk a tojásfehérjékkel és a sóval, és annyi vizet adunk hozzá, amennyivel össze tudjuk állítani a tésztát. Vékonyra kinyújtjuk, metéltet vágunk belőle. A tésztagépben nem sikerült spagettit csinálnom, mert nem olyan az állaga, mint a búzaliszttel készült tésztáé. :(

    Közben sós vizet forralunk, a metéltet kifőzzük 2-3 perc alatt, majd leszűrjük. Összekeverjük a mártással, és friss bazsalikommal megszórva tálalhatjuk!
 

dmartihu

Állandó Tag
Állandó Tag
ROZMARINGOS FASÍRT DIÉTÁSAN

Hozzávalók 2 személynek:
  • 25 dkg darált sovány pulykahús
  • 2 kisebb hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • bors
  • ételízesítő
  • majoranna
  • rozmaring
ELKÉSZÍTÉS

  • Elkészítés: A hagymákat apróra vágjuk, a hússal és a fűszerekkel alaposan összadolgozzuk. 4 pogácsát formázunk.

    Egy grill vagy teflon serpenyőbe kevés vizet öntünk, felforrósítjuk, beletesszük a pogácsákat, és kb. 1/2 óra hosszat főzzük. A végén hagyjuk a vizet teljesen elpárologni, és a fasírtokat lepirítjuk.
 

dmartihu

Állandó Tag
Állandó Tag
KÖLESFASÍRT KRUMPLIPÜRÉVEL DIÉTÁSAN

Hozzávalók:
  • 1 bögre /3 dl/ köles
  • 1 fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • bors
  • majoránna
  • őrölt kömény
  • 2-3 tojássárgája
  • zabpehely liszt
  • 6 közepes burgonya
  • 2 evőkanál margarin
ELKÉSZÍTÉS

  • Elkészítés: A kölest kevés olajon megpirítom, felöntöm 3x-os mennyiségű vízzel, és lassú tűzön megfőzöm. Hagyom kihűlni.

    A hagymát apróra vágom, és olajon aranysárgára pirítom. A végén dobom bele az összezúzott fokhagymát. Sózom, borsozom, a többi fűszereket is beleteszem, majd a tojás következik. Masszává gyúrom, és egy kevés zablisztet is teszek bele.

    Pogácsákat formázok belőle, megkenem tojássárgájával, és sütőpapírra téve a sütőben 200 fokon sütöm.

    A krumplit héjában megfőzöm, megpucolom, megtöröm, és sóval, borssal, margarinnal összetöröm. Tej helyett forralt-lehűtött vízzel krémesítem.
 

dmartihu

Állandó Tag
Állandó Tag
DIÉTÁS RÉPÁS CSIRKEMELL

Hozzávalók:
  • 1 db filézett csirkemell
  • 2 db nagyobb méretű sárgarépa
  • 2 db nagyobb méretű fehérrépa
  • 1 db közepes méretű vöröshagyma
  • 1 db szép nagy alma
  • fél zöldpaprika
  • fél paradicsom
  • étolaj
  • 3-4 db babérlevél
  • 1 mokkáskanál köménymag
  • feketebors
  • majoránna
ELKÉSZÍTÉS

  • Elkészítés: A csirkemellett jól besózzuk és kettévágjuk. A fehérrépát és sárgarépát megmosva, megtisztítva
    felkarikázzuk. A vöröshagymát, az almát, a paprikát és a paradicsomot szeletekre vágjuk.

    Serpenyőben kevés olajat forrósítjuk, megdinszteljük rajta a hagymát, a répát és a zöldséget. Rátesszük a csirkemellet, kicsit fehérre sütjük, azután kis vízzel felöntjük. Fűszerezzük, majd többször lesütve és vízzel újból feltöltve az egészet puhára pároljuk.

    Körülbelül 40-45 perc múlva rátesszük az almát, a paradicsomot és a zöldpaprikát, majd tovább sütjük.

    Bármilyen köretet kínálhatunk mellé.
 

dmartihu

Állandó Tag
Állandó Tag
TOJÁSOS-TONHALAS SALÁTA

Hozzávalók:
  • 2 főtt tojás
  • 1 tonhal konzerv
  • 2 paradicsom
  • 1 paprika
  • 1 jégsaláta
  • 1 uborka
  • 1 lilahagyma
  • olívabogyó
  • bármilyen zöldség ízlés szerint
  • olivaolaj
  • balzsamecet
  • oregano
ELKÉSZÍTÉS

  • Elkészítés: A zöldségeket megmosom és feldarabolom, beleteszem egy nagy tálba. Hozzáadom az olívabogyót, a felvágott főtt tojást és az összenyomkodott tonhalat. Megszórom pici oreganóval, és meglöttyintem egy kicsi olívaolajjal és balzsamecettel.
 

dmartihu

Állandó Tag
Állandó Tag
ÉDESKÖMÉNY-SALÁTA ZÖLDCITROMMAL ÉS GRÁNÁTALMÁVAL

  • Hozzávalók:
  • 1 db közepes méretű édesköménygumó az egészséges leveleivel együtt (kb. 40 dkg)
  • 15 dkg zöld salátalevél (vagy készen kapható salátakeverék)
  • 2 db zöldcitrom (lime)
  • 1/2 gránátalma magjai
  • 1 evőkanál dióolaj (olívával is helyettesíthető)
  • 1/2 teáskanál tengeri só
ELKÉSZÍTÉS

  • Elkészítés: Az édeskömény külső, fás részeit zöldséghámozóval eltávolítom, kis leveleit lecsipkedem, felaprítom. A gumót előbb hosszában elfelezem, majd mindkettőt 3-4 mm vékony szeletekre vágom. A salátaleveleket falatnyi darabokra tépkedem. A gránátalmából kiütögetem a rubinvörös magokat.

    Egy méretes salátástálat kibélelek salátalevelekkel, elrendezem rajtuk a vékony édesköményszeleteket, megszórom gránátalmával, valamint a felaprított édeskömény-zölddel. Egy lime-ot felnegyedelek, díszítésként a tálra helyezem.

    A másik lime levét az olajjal és sóval elkeverem, meglocsolom vele a kész salátát.
 

dmartihu

Állandó Tag
Állandó Tag
CSIRKÉVEL TÖLTÖTT KALIFORNIAI PAPRIKA

Hozzávalók:
  • 50 dkg csirkemell
  • 2 fej lilahagyma
  • 2 db tv paprika
  • 4 db kaliforniai paprika
  • 2 tojásfehérje
  • 15 dkg főtt barna rizs (nyersen 10 dkg volt)
  • 1 evőanál olívaolaj
  • őrölt feketebors
  • petrezselyem
  • ételízesítő
  • majoranna
  • kakukkfű
  • rozmaring
  • bazsalikom
ELKÉSZÍTÉS

  • Elkészítés: 1. A tv paprikát és az egyik hagymát félbevágva vékonyan felkarikázzuk. Egy kis tálkában összekeverjük őket, megfűszerezzük kakukkfűvel, rozmaringgal, bazsalikommal, ételízesítővel és borssal.

    2. A csirkét felkockázzuk. Befűszerezzük sóval, borssal, petrezselyemmel, majorannával.

    3. A másik hagymát felkockázzuk. Serpenyőben az olajon megpirítjuk a hagymát, rajta a húst. Egy tálba szedjük, és hagyjuk kihűlni.

    4. Addig levágjuk a kaliforniai paprikák tetejét, a belsejüket megtisztítjuk, tepsibe állítgatjuk.

    5. A csirkéhez öntjük a hagymás paprikát, a rizst és a tojásfehérjét.
    Összekeverjük, majd a paprikába kanalazzuk a tölteléket. A tetejét rátesszük.

    6. Előmelegített sütőben 200 fokon megsütjük.
 

dmartihu

Állandó Tag
Állandó Tag
CSIRKETEKERCS DIÉTÁSAN

Hozzávalók 2 személynek:
  • 50 dkg csirkemell
  • kígyóuborka
  • sárgarépa
  • bors
ELKÉSZÍTÉS

  • Elkészítés: 1. A csirkét vékony szeletekre vágjuk, sózzuk, borsozzuk. A répát és az uborkát zöldséghámozóval hosszában felszeleteljük.

    2. A csirkére fektetünk 1-2 répaszeletet, majd uborkaszeletet. Óvatosan feltekerjük, tepsibe rakjuk. Pici vizet öntünk alá, és fóliával lefedve megsütjük, a fóliát levéve megpirítjuk.

    3. Kettévágjuk a tekercset, és a vágott felével felfelé tálaljuk.
 

dmartihu

Állandó Tag
Állandó Tag
KARFIOLOS-CSIRKÉS EGYTÁL

Hozzávalók:
  • 50 dkg csirkemell
  • 60 dkg karfiol
  • 5 dkg alma
  • 5 dkg kukorica (fagyasztott)
  • 10 dkg füstölt mozzarella
  • 1 dl víz
  • őrölt feketebors
  • édes-nemes fűszerpaprika
ELKÉSZÍTÉS

  • Elkészítés: 1. A csirkét és az almát vágjuk apró kockákra. A karfiol szedjük apró darabokra, a kukoricával együtt dobjuk forrásban lévő sós vízbe, főzzük meg és szűrjük le.

    2. Egy tepsibe rakjuk bele a karfiolt és a kukoricát, rá az almát, a sajtot és a csirkét. Sózzuk, borsozzuk, paprikázzuk. Öntsük alá a vizet, fedjük le fóliával.

    3. Sütőben süssük készre, majd fólia nélkül pirítsuk meg.
 

dmartihu

Állandó Tag
Állandó Tag
PETREZSELYMES-ÚJHAGYMÁS CSIRKEMELL

Hozzávalók:
  • 50 dkg csirkemell
  • 1 szál újhagyma
  • 1/2 csokor friss petrezselyemlevél
  • őrült feketebors
  • olívaolaj
ELKÉSZÍTÉS

  • Elkészítés: 1. A csirkét vágjuk ujjnyi csíkokra. A hagymát karikázzuk fel. A petrezselymet aprítsuk fel.

    2. Keverjük össze a csirkét, a hagymát és a petrezselymet. Sózzuk, borsozzuk. Pici olajon serpenyőben pirítsuk meg nagyobb lángon. Tetszőleges körettel azonnal tálalhatjuk.
 

dmartihu

Állandó Tag
Állandó Tag
ZABPALACSINTA

  • Hozzávalók:
  • 20 dkg zabpehely (aprószemű)
  • 2 dl zsírszegény tej
  • 3 dl víz
  • 6 tojásfehérje
  • 1 tojássárgája
  • édesítőszer
  • olaj a sütéshez
ELKÉSZÍTÉS

  • Elkészítés: 1. Egy tálba rakjuk a tojást, a zabpelyhet, a tejet, a vizet, a sót és az édesítőszert. Habverővel pár másodpercig verjük.

    2. Egy teflon serpenyőt nagyon vékonyan kiolajozunk (ecsettel vagy olajpermetezővel).

    3. 1 merőkanálnyi palacsintatésztát merünk a már forró serpenyőbe. Elegyengetjük, amennyire vékonyan tudjuk. Közepes hőmérsékleten mindkét oldalát megsütjük.

    4. Még melegen megtöltjük és feltekerjük. A képen zsírszegény túró, vaníliás fehérje és reszelt citromhéj keveréke a töltelék.
 

dmartihu

Állandó Tag
Állandó Tag
PROVENCE-I CUKKINIS CSIRKEMELL

Hozzávalók:
  • 50 dkg csirkemell
  • 35 dkg cukkini
  • 1 evőkanál ételízesítő
  • 1/2 teáskanál só
  • 1/2 teáskanál őrölt fekete bors
  • 1 teáskanál kakukkfű
  • 1 teáskanál rozmaring
  • 1 teáskanál zsálya
  • 1 teáskanál bazsalikom
  • 2 db babérlevél
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • 2 dl víz
ELKÉSZÍTÉS

  • Elkészítés: 1. A cukkinit és a csirkét vágjuk kis kockákra. Tegyük egy nagy tálba, és szórjuk rá az összes fűszert. Alaposan keverjük össze.

    2. Egy teflon serpenyőben az olajon, folyamatosan kevergetve pirítsuk meg a cukkinis húst (maximális hőmérsékleten). Amikor elkezd levet engedni 5-10 perc múlva, akkor öntsük alá a vizet.

    3. Addig főzzük, amíg teljesen el nem tűnik alóla a sok víz, és a hús is megpuhul.
 

dmartihu

Állandó Tag
Állandó Tag
JOGHURTBAN PÁCOLT GRILL CSIRKEMELL

Hozzávalók:
  • csirkemell vékonyra szeletelve
  • 1 pohár natúr joghurt
  • zúzott fokhagyma
  • bors
  • olívaolaj vagy szőlőmagolaj
  • koriander
  • oregano
  • bazsalikom
ELKÉSZÍTÉS

  • Elkészítés: A joghurtot kiöntöm egy kisebb edénybe, fűszerezem ízlés szerint (só, bors, bazsalikom, oregano, koriander, fokhagyma és kb. 3 evőkanál egészséges olaj. Összekeverem.

    A hússzelet oldalát bekenem a páccal, majd a pácos felével lefele belehelyezem egy zárható edénybe, majd megkenem a másik oldalát. Ezt az eljárást ismétlem meg minden hússzelettel. A lényeg, hogy minden hús minden oldala be legyen kenve a páccal. Amennyi időre lehet, hűtőbe helyezem. (Én este szoktam megcsinálni, ha másnap délben akarom megsütni.)

    Grill-lapot vagy grillező serpenyőt felforrósítok egy kis olajjal. Rövid idő alatt megsütöm az egyik, majd a másik oldalát. CSAK EGYSZER FORDÍTSUK MEG A HÚST, AKKOR MARAD SZAFTOS.
 

dmartihu

Állandó Tag
Állandó Tag
GRILLEZETT VAJHAL ÉS CAMEMBERT MADÁRSALÁTÁVAL

Hozzávalók 2 személyre:
  • 2 szelet kb. 2 centis vajhal
  • 20 dkg madársaláta
  • 1/2 kaliforniai paprika
  • 1 kis doboz kukorica
  • 1 kis pohár joghurt vagy zsírszegény tejföl
  • 1 fűszeres camembert (12,5 dkg)
  • halszósz
  • szójaszósz
  • bors
  • ízlés szerint citromlé
ELKÉSZÍTÉS

  • Elkészítés: A vajhalszeleteket sózom, borsozom, grillserpenyőben megsütöm néhány perc alatt szép csíkosra. Fordítás után mellérakom a darabolt camembert sajtot, és forgatva azt is meggrillezem. Ha jó minőségű, nem ereszt levet, nem folyik el, csak kellemesen meglágyul.

    A tányérokra helyezett madársalátára dobálom a kicsire kockázott paprikát és a kukoricát. A joghurtba/tejfölbe keverek 1 evőkanál szója- és halszószt, kis sót és egy pár csepp citromot.

    Az öntetet a a salátára csöpögtetem, mellé rakom a halat és a sajtot, valamint egy gerezd citromot. Frissen fogyasztandó.
 
Oldal tetejére