Sziasztok!
Kedves Mongol: szavaid símogatták a lelkem.
Köszönöm.
Sokat gondolkodtam már azon, hogy amikorra elérem a célom, a párom mellettem marad-e, hiszen ő ducinak ismert meg. Szerencsémre a bátorításából, támogatásából érzem, nem fog elhagyni csak,mert átalakul a testem. Ettől még belül van egy gátlás, ami valamennyire biztosan befolyásolja a fogyásom, ezt még le kell küzdenem.
Valóban a teltebb nők szépek, de szerintem mindennek van egy határa, ha pl egy hölgyeményen arányosan eloszlik plusz 5-10 kg, az még nem baj, de azért senkit ne bátorítsunk, hogy nem gond, ha van rajtad plusz 20 kg, vagy több, hiszen, ha még nincs is egészségügyi gondja, bármikor kialakulhat. Van egy ismerősöm, egy fiatal, és duci hölgy. Találkozott élete párjával, és hozzá is ment feleségül, amivel gond nem lenne. A férfi átlagos testalkatú, de szerintem beteg ember, ugyanis a feleségét direkt hízlalja. Már amikor megismerte a lányt 100kg körül járt a lány, és azóta csak hízlalja tovább a férje. A lány meg szerelmes, és persze nem veti meg a jó kajákat, hatni nem lehet rá, csak reménykedni lehet abban, hogy egyszercsak rájön ez így nem jó.
Eszembejutott mégegy dolog, amit annak idején egy természetgyógyász próbált meg belémsúlykolni: az ő véleménye szerint a ducik nem boldogok a párkapcsolatukban, és ezért esznek. Akkor még el is hittem ezt. Aztán találkoztam a párommal, a mai napig lángoló szerelemmel szeretjük egymást, de ettől még nem fogytunk le. Bezzeg a stressz, és szorongás egyből segít ledobni pár kilót. Szóval azt kell gondolnom, a lelkiállapotnak nincs köze a súlyhoz, még a boldogságnak sem, a szomorúságnak semmiképp. Tudom, sokan mondják, bánatevők, vagy stresszevők, magamat is annak tartottam, de mára rájöttem ez csak jó kifogás volt, hogy finomabbnál finomabb édességeket nyomjak le a torkomon. Ha valami agyban eldől, megvan hozzá a kellő akarat is, akkor végig lehet csinálni. (mondom én nagyszájú, aki még csak az úton járok. De. Az utóbbi időben alig eszem csoki, holott kiskorom óta függőnek tartom magam, mert bármikor bármennyit meg tudtam enni. Épp múlthét végén történt hogy vettem egy nápolyi szelet szerű csokit, és ettem belőle 2-3 falatot, majd letettem. Finom volt, de valahogy nem tudtam megenni, nem volt szükségem rá. A testem jelzett, hallgattam rá, és jól is éreztem magam a bőrömben. A történet azóta többször megismétlődött nemcsak csokival, hanem sütivel, fagyival, stb...).
Csak úgy az önkontroll kedvéért majd jövök egy hónap múlva is, és akkor meglátjuk még mindig ekkora szájjal állítom-e, hogy agyban eldőlt, és alig-alig eszem édességet.
