Moha bácsi meséi : Körte Törpe sípot lopott
<!-- alcim vege --><!-- torzs --> Osztálytársaim, Füttyrefütty, Körte Törpe és Szuszimuszi voltak nálam vendégségben. Bújócskáztunk a házban. Amikor megelégeltük, kiszaladtunk a kertbe. Mielőtt kiléptem volna a szobámból, a tanulóasztalkámra esett a pillantásom.Asztalomon mindig ugyanabban a sorrendben feküdtek ceruzáim, színeseim. Észrevettem, hogy valamelyik vendégem rendetlenséget csinált. Rendet raktam, de rendcsinálás közben észrevettem valamit: az asztalról eltűnt a szép, fából faragott sípom. Az egyik nagybátyám, Fürge bácsi hozta ajándékba, s rá volt faragva: "Mátrai emlék".
Bármennyire nehéz volt is elképzelnem, amint valamelyik vendégem zsebre dugja, kénytelen voltam megállapítani, hogy ez történt. De vajon melyikük tette? Míg töprengtem, a többiek már kiáltoztak:
- Moha! Hol maradsz? Gyere már!
Kiszaladtam, s labdázás közben kigondoltam, mit tegyek. Lakott a szomszédunkban egy hároméves kistörpe, Potyogós. Észrevettem, hogy van egy szép pálcája. A bátyja vágta, és ki is cifrázta díszesre.
Odafutottam a kerítésünkhöz:
- Potyogós! Légy szíves, gyere ide!
Készségesen odaügetett: lovaglást játszva jött, csapkodta a cifra pálcával a képzelt lovat. Így szóltam:
- Milyen szép lovaglópálcád van! Hadd nézzem meg! - Bizalommal átdugta a lécek között, elvettem, majd kijelentettem: - Ez a vessző a mi mogyoróbokrunkról való, tehát a miénk, és én meg is tartom.
Potyogós azonban kiabált:
- Nem a ti bokrotokról való! Tessék visszaadni! - majdnem sírt is. De én most már a vendégeimet figyeltem.
Füttyrefütty elkomorodott:
- Hogy tehetsz ilyet, Moha?! Add vissza neki, akkor is, ha a ti bokrotokról való!
Szuszimuszi nagyokat szusszantva így szidott:
- Nahát, Moha! Nem ismerek rád! Azonnal add vissza neki!
Harmadik vendégem, Körte Törpe azonban letorkollta őket:
- Miért adná vissza? Jól tette, hogy elvette! Tartsd csak meg, Moha!
Most már majdnem bizonyos voltam benne, hogy Körte Törpe vette el a sípot. Már csak azért is, mert odasúgta nekem:
- Csapj a kezére a pálcával!
Most már egészen bizonyos voltam a dolgomban. Potyogós kezére természetesen nem csaptam rá, hanem egészen határozottan megígértem neki, hogy kap majd valamit a pálca helyett. És csak azon járt az eszem, mit tegyek Körte Törpével.
Egyszerre csak eszembe jutott, hogy ugyanilyen sípot kapott Fürge bácsitól Gyopár bátyám is. Beszaladtam a házba, kivettem a sípot Gyopár fiókjából, rákötöttem egy szál hosszú, fekete cérnát, felkaptam egy nagy képeskönyvet, és visszafutottam. Felmutattam vendégeimnek a kicifrázott botot:
- Tudjátok, milyen pálca ez? Varázspálca! És én most rögtön varázsolok is vele. Üljetek le erre a padra! - A pad mellé állítottam egy kicsiny kerti asztalt, és felmutattam nekik a sípot: - Ezt fogom eltüntetni, nézzétek meg! Az van ráírva: "Mátrai emlék."
Körte Törpe megdöbbenve bámult a sípra, és megtapogatta a jobb zsebét. Letettem a sípot az asztalra, és felkértem Szuszimuszit:
- Állítsd elé a képeskönyvet! Én már a közelébe sem akarok menni!
A cérna vége a kezemben volt. Szuszimuszi felállította a könyvet, és az eltakarta a sípot a pad felől. Miután visszaült, hátrálni kezdtem az asztaltól:
- Bizonyságul, hogy nem szemfényvesztés, hanem igazi varázslás, el is távolodom tőle.
Miközben ezt mondtam, a hátrálással egyidejűleg a cérna lehúzta az asztalról a sípot. Nem vették észre, hogy leesik, mert magas fű nőtt az asztal körül. Elengedtem a cérnát, a vesszőt kinyújtottam:
- Hókusz-pókusz, kókusz-fókusz, mákos málé, mókás mókus!
Füttyrefüttyöt kértem fel, hogy vegye el a könyvet. Nevetgélve lépett az asztalhoz, de aztán elkomorodva bámulta az üres asztallapot. Körte Törpe nyugtalanul izgett-mozgott.
- Most pedig megtudjátok, hová varázsoltam a sípot. Egyikőtök zsebébe! Aki megtalálja magánál, meg is tarthatja. Neki ajándékozom.
Szuszimuszi és Füttyrefütty rögtön kutatni kezdte zsebeit. Körte Törpe ellenben nyakig elvörösödött:
- Szamárság! Csalás az egész! Én hazamegyek...!
- Maradj még egy kicsit - kértem -, hiszen épp a te zsebedbe varázsoltam! Szuszimuszi, kérlek, vedd ki!
Szuszimuszi kivette, én meg Körte Törpe kezébe nyomtam a sípot:
- Fogadd el varázslásom emlékére.
Haragosan kiáltotta:
- Nem kell! Tudok én magamnak sípot venni!
- Akkor ajándékozd Potyogósnak!
Potyogós kiáltozni kezdett:
- Hozd ide, Körte Törpe! Hozd ide!
Körte Törpe kelletlenül a kerítéshez ment, és átdugta a sípot Potyogósnak. Én meg odavittem a cifra vesszőt:
- Tessék, Potyogós! Amire kellett, az már megtörtént.
Együtt néztük Potyogóst, mennyire örül a sípnak. Körte Törpe arcáról lassan eltűnt a pirosság. Odasúgta:
- Nagy kópé vagy, Moha, annyi bizonyos! - Majd azt rebegte, hogy csakugyan várják otthon, és zavartan elindult. Nem mert sem rám nézni, sem kezet nyújtani nekem. Én azonban megráztam a kezét:
- Szervusz, Körte Törpe! Gyere ám holnap délután is! Várlak!
Ekkor hálásan rám pillantott, hangja megcsuklott egy kicsit:
- Eljövök. Köszönöm a... meghívást.
Miután elment, Füttyrefütty megkérdezte:
- Miért súgta, hogy nagy kópé vagy?
- Hát... lehet, hogy azt hiszi, turpisság volt a varázslásban.
Szuszimuszi nagyot szusszantott:
- Volt benne turpisság, az kétségtelen, de én úgysem tudom kitalálni. Hát nem vagyok bolond, hogy fárasszam az eszemet! Elég lesz majd ősztől! Most szünet van! Pihenni kell!