Gyermekdalok, versek, mesék, találós kérdések.. I.

Csatolás megtekintése 135181

Csatolás megtekintése 135182

Csatolás megtekintése 135183

Csatolás megtekintése 135184

Csatolás megtekintése 135185

Köszönöm,hogy megismerhettem Tompa Mihály meséjét.Munkámban fel fogom használni.


Oldi

kedves Radványa nem találom az oldaladon ezeket az ablakdíszeket.segítenél?

Nagyon szépen köszönöm a Thomas új részeket Kisfiam alig várta már

Ok

Targenor írta:

Szia!
Te ezt el is tudod olvasni? Mert nekem kiesik a szemem.
Még szerencse, hogy ettől kisebb betű nincs.

Kattints a kibontásához...

Csillagvirag írta:

Felnagyithatod a betuket, ha a billentyuzeten egyszerre nyomod le a Ctrl + -t.Csillagvirag

Kattints a kibontásához...

Kösz az észrevételeket!

Ahmet Hromadzic:Lángocska

[FONT=times new roman,times]Lángocska
Lángocskának hívták. És jól illet rá a név, mert amikor éjszaka repdesett, senki nem gondolta volna, hogy madár, hanem hogy valami csillagocska szökkent le az ég boltozatáról. Amikor pedig leszállt pihenni valami bokorba, vagy fa lombjába, úgy tűnt, mintha ott valaki csodálatos lámpást gyújtott volna. Minden élőlény ─ madár, vad egyaránt ─ elmenekült a fényköréből a sűrű sötétbe, és Lángocska mindig egyedül maradt. Ezért nem volt társasága, barátja, és amikor ennek tudatára ébredt, könnyű kitalálni, hogy nem volt boldog.
Hol született?
Maga sem tudott felelni erre a kérdésre, mert gyermekkorára nem emlékezett. Létezik talán valahol a világon hely, ahol lángmadarak élnek, ő azonban, szerencsétlenségére, egészen picike korában eltévedt, és idegen világba jutott.
Talán a szelek sodorhatták el ismeretlen szülőföldjéről?
Vajon létezik-e valóban az a szülőföld?
Ha Lángocska nem tudott erre határozott választ adni, ugyan ki más tudott volna? Mégis hitte, hogy létezik. Vágyakozott szülőhazája után, és hegységről hegységre bolyongva kereste. Azt remélte, hogy találkozik majd a lángmadarakkal, nővéreivel, s előre örült az első beszélgetésnek. Száz folyón, rengeteg hegycsúcson repült át, elért a tenger partjára ─ de semmi!
Hiába kérdezősködött.
Hiába énekelt, várva, hogy hasonló dallam, a hasonló hang a többi rokon madarat odavonzza. Sóvárgó éneke beleveszett a térbe, a messzeség, és Lángocska mindinkább elveszítette reményét, hogy valaha fölleli, amit keres. Honvágya azonban nem szünt meg.
Amíg pihent, éjszaka, amikor minden elnéptelenedett, amikor a hegyekben hang sem hallattszott, nemegyszer álmodott arról, hogyan repül majd szülőföldjére. Elképzelte, milyen is lehet, és bizonyos volt benne, hogy ott örökké ragyog a nap, hogy a fáknak is tüzes a koronájuk, a vizek melegek és másfélék, mint amilyeneket eddig látott.
Gyakran telt el ilyen álmodozással egész éjszakája. Nem is bánta. Miért is bánta volna, amikor ezek voltak élete legkellemesebb órái?
Múltak az évek. Lángocska egyre csak bolyongott.
Egyszer, tél közepén egy rengeteg erdőbe vetődött, amely fölött váratlanul oly sűrű és oly sötét fellegek gyülekeztek, hogy a nappal alig különbözött az éjszakától. Szüntelenül hullott a hó. A madarak nem tudtak elrepülni, mert mindenütt áthatolhatatlan felhők falába ütköztek. Eleségük sem volt már, a leggyengébbek pusztulni kezdtek az éhségtől, de az erősebbekre is előbb-utóbb ugyanez a sors várt.
Ha itt nem hagyjuk ezt a hegységet, elpusztulunk ─ mondogatták egymásnak.
De hogyan hagyjuk el, amikor minden út bezárult? Amikor fekete fellegek vannak mindenütt?
Lángocska hallgatta őket és azt gondolta:
"Talán segíthetnék rajtuk, kivezethetném őket innen."
És elmondta ezt a madaraknak.
Azok meglepődtek.
Sokan kétkedéssel fogadták a szavait, de a legbátrabbak és a legokosabbak így szóltak:
─ Ha semmit sem próbálunk meg, elpusztulunk. Ha megpróbáljuk, van még remény. Vezzessen minket Lángocska!
A hatalmas madársereg így kezdte meg az életveszélyes repülést a sűrű felhőkön át, a bizonytalanságba ─ mert nem tudták, meddig kell repülniük, és találnak-e vajon menekvést. Lángocska suhant az élen. Égő fáklyaként világította meg az utat, és nem volt szomorú; büszke volt és örült, hogy lángszínű tollazata van. Csak kitartson. Csak el ne fogyjon az ereje ─ mert ez volna a vég!
Kezdetben könnyedén szárnyalt, később azonban mind nehezebben, mind lassabban. Sok madár hullott már el. Sokan utolsó erejükkel, szárnyuk utolsó lendítésével tartották fenn életüket.
─ Nem szabad lankadnod! ─ bátorította önmagát Lángocska. ─ Kitartani még egy kicsit. Ott valahol a felhők mögött ragyog a nap, a meleg nap, mint a szülőföldeden.
Meddig tartott ez a repülés, pontosan senki nem tudná megmondani. Senki sem mérte az időt órával, a távolságot kilométerekkel. De a madarak számára oly hosszúnak tűnt, mint az örökkévalóság, és amikor már a legbátrabbak is kezdték elveszíteni a reménységet, Lángocska kivezett őket egy tágas, fényes, hómentes térségre.
─ Nap! ─ kiáltotta. ─ Megmenekültünk!
Ez volt minden, amit mondani tudott. Ereje elhagyta, szárnya lelankadt. A földre hullott és nem kelt fel többé.
A madarak igyekeztek segíteni rajta. Amikor azonban megbizonyosodtak róla, hogy minden hiábavaló, sírt ástak neki, és a testét a földbe helyezték.
Nagy, különös, szomorú temetés volt ez. Sok-sok barátja volt már Lángocskának, ám nem látta, miképpen siratják őt, nem hallotta, miképpen beszélnek róla.
Teste fölött lassan növekedett a hant. És ez a hant minden éjjel világított a sötétségben, mint Lángocska tollazata, Lángocskáé, akinek nagy lelke és bátor szíve volt.[/FONT]

nesszi01 írta:

kedves Radványa nem találom az oldaladon ezeket az ablakdíszeket.segítenél?

Kattints a kibontásához...

Az oldalamon ezek és mások sincsenek fennt. Ha az alábbi linkről elérhető oldalra gondolsz.
http://cathycreatif.free.fr/modeles.php
innen szedem általában az üvegmatricázáshoz a mintákat.illetve az http://uvegfestes.lap.hu/ ról Ezeket pedig egyéb fórumon találtam. A gépemről töltöttem ide fel.
folyt.

Csatolás megtekintése 135229

Csatolás megtekintése 135230

Csatolás megtekintése 135231

Csatolás megtekintése 135232

Csatolás megtekintése 135233

Szia bpiros.Köszi a sok mikulás verset.Nagyon örül nekik a fiam.A verset amit keresek az nekem volt gyerek koromban a kedvenc versem és szerettem volna megmutatni Rajmikámnak is.Köszi ha szolsz hogyha esetleg megtalálnád valahol.Emlékeztetöül:Kormos István:Télapó munkában.

Sziasztok,
egyszer kb. fél éve valaki kérdezte, és én is nagyon keresem:
Nincs meg valakinek Nemes Nagy Ágnes Szökőkút c. verse megzenésítve? Szvorák Kati énekli... Kislányommal egyszer hallottuk, azóta is ezért nyúz...

Sziasztok,
ezt küldöm szeretettel mindenkinek
és egy linket azoknak, akik a parányoknak keresnek hallgatnivalót;
http://gyermek.multiply.com/
fenn van gyerekkorom kedvence,a Vuk hangjáték is (még bakeliten hallgattuk)

fidzsi írta:

Thomas a gőzmozdony (1-26): http://rapidshare.com/users/T26NYQ
(forrás: www.mp3portal.hu)

Kattints a kibontásához...

Szia
Köszi. Megtaláltam és le is tudom tölteni, de amikor kicsomagolnám kér egy jelszót. Az mi? Vagy hol találom? Tudnál ebben segíteni?


Nincs meg vkinek az 1 órás Thomas, teljes gőzzel előre?

Kreativkodas, karacsonyhoz keszulve, termeszetesen gyerekeknek (is )

BENEDEK ELEK

Benedek Elek - Világszép nádszál kisasszony
Benedek Elek - Többsincs királyfi
Benedek Elek - Vége jó, minden jó

1 A csodaszarvas- Magyar mese és mondavilág
2 A fekete kisasszony- Magyar mese és mondavilág
3 A tűzmadár - Magyar mese és mondavilág

Egyszer volt, hol nem volt, kerek erdő közepén élt egyszer egy sündisznó. Nagyon mogorva sündisznó volt; legalábbis ezt tartották róla. Mindenkivel csak morgott, mindennel elégedetlen volt, és még ha jó szándékkal közeledtek hozzá, akkor is tüskés gombóccá gömbölyödött, csak úgy meredeztek kifelé a tüskéi. Nem is közeledett hát hozzá senki jó szándékkal sündisznó-emlékezet óta. Az erdő állatai már nem is tudták, honnan olyan biztosak benne, hogy a sündisznóhoz nem érdemes jó szándékkal közeledni. Egyszerűen csak biztosak voltak benne. Egymás között csak morogtak rá, és ha néha mégis szóba elegyedtek vele, legfeljebb csak az időjárásról folyt a kurta társalgás. Azt viszont soha senkinek nem jutott eszébe megkérdezni tőle: fáj-e a szíve.
Pedig bizony nagyon fájt a szíve. Világéletében arra vágyott, hogy megsimogassák. De a szúrós tüskéktől senki sem fért hozzá. Valaha régen akadtak néhányan, akik megpróbálták, de ahogy tüskéivel megbökte őket, mind megharagudtak. Azóta senki sem próbálkozott.
Így éldegélt a sündisznó napról napra és évről évre, míg egyszer éppen az erdei ösvény egyik szélétől igyekezett a másik felé, amikor vidáman ugrándozó lépteket hallott: egy kislány közeledett, aki szinte repült lefelé a lejtőn, s közben egy víg dalocskát énekelt.
Amint a sündisznó észrevette a kislányt, abban a szempillantásban összegömbölyödött, amint ez már szokása volt.
A kislány csak ekkor figyelt fel a tüskés gombócra.
Süni! kiáltott fel nagy örömmel, és leguggolt a sündisznó mellé.
A sündisznó szerette volna szemügyre venni a kislányt, de az orrát sem merte kidugni.
Kedves Süni, bújj elő a kedvemért kérlelte a kislány szeretnélek megsimogatni!
A sündisznó szíve megdobbant a tüskék alatt. Ilyesmit már olyan régen mondtak neki, hogy talán nem is mondtak sohasem. Már majdnem kidugta a fejét tüskés páncélja alól, de valami mégis visszatartotta.
A kislány tovább kérlelte.
Kedves Süni, kérlek Csak az orrocskádat hadd érintsem meg
A süninek könny szökött a szemébe. Szerencsére nem láthatta senki biztonságos rejtekében. Valami kedveset akart válaszolni a kislánynak, már a nyelvén is volt, aztán mégis más lett belőle.
Hagyj békén. Engem nem lehet megsimogatni morogta, és abban a pillanatban meg is bánta, de nem volt ereje bocsánatot kérni.
A kislány elszomorodott.
Ne haragudj rám, én csak jót akartam
Persze, persze, hm; mormogta a sündisznó, mert nem tudta, mit is mondjon.
Hát, akkor Isten veled, kedves Süni. Talán majd máskor
És a kislány továbbindult, egy kicsit lassabban, mint ahogyan jött, de az erdő szépsége hamarosan visszaszerezte jókedvét.
A sündisznó a távolból még hallotta dudorászását. Szeretett volna utána kiáltani:
Gyere visszaaa! De egy hang sem jött ki a torkán.
Teltek-múltak a napok, és mindegyre ez járt az eszébe:Talán majd máskor. Magának sem merte bevallani, de a szíve mélyén egyre csak arra várt, hogy a kislány egyszer majd visszatér. S a kislány hamarosan visszatért. Most már messziről észrevette a sünit. Halkan és óvatosan közeledett, nehogy megijessze. A süni is észrevette a kislányt. A biztonság kedvéért most is összegömbölyödött, de előzőleg még titkon alaposan szemügyre vette a várva várt jövevényt.
Csak úgy vert a szíve a tüskerengeteg alatt.
A kislány halkan és finoman ereszkedett le mellé.
Itt vagyok suttogta.
A süni borzasztóan izgult, hogy megint elrontja az egészet.
Hát Isten hozott; mondta akadozva, és nagyon megkönnyebbült, hogy sikerült kimondania.
Most megengeded, hogy megsimogassalak?
A sündisznó összeszedte minden bátorságát, és félénken kidugta az orrát. A kislány feléje nyúlt, hogy megsimogassa, de amint a keze odaért volna, a sündisznó összerezzent, visszahúzta az orrát, és meredező tüskéi a kislány ujjába szaladtak. Még a vér is kiserkent belőle. A kislány feljajdult, ujját a szájába kapta, és sírva fakadt.
Látod, mondtam én, előre megmondtam morgott a sün, jobb lett volna, ha sohase szólsz hozzám. Menj innét, hagyj magamra!
Hálátlan vagy és igazságtalan! És utálatos! sírt a kislány, és elrohant.
A sündisznó most már kétségbeesetten kiabált utána.
Várj! Gyere vissza! Én nem akartam!! Nem így akartam Én világéletemben arra vágytam, hogy megsimogassanak! Soha senki nem simogatott meg! Te voltál az egyetlen, aki. . . .
Már nem tudta folytatni. Hangja zokogásba fulladt. Csak úgy rázkódtak a tüskéi.
A kislány még mindent hallott. Mégsem fordult vissza.
Szaladt, csak szaladt, amíg egy patakhoz érkezett. Tovább már nem bírta a lába. Leült egy kőre a parton, és hatalmas könnycseppeket hullatott a patak vizébe. A patak meg csak halkan locsogott, és magával vitte a könnycseppeket.
Így ült ott egy darabig. A patak olyan halkan locsogott, hogy egyszer csak a szívében is csend lett.
És akkor fülébe csengtek a sündisznó szavai, amelyeket már nem akart meghallgatni.
Soha senki nem simogatott meg!
Milyen türelmetlen voltam, és milyen értetlen gondolta. Megbuktam szeretetből. És újra könnyek gördültek végig az arcán. De ezek már nem a sértettség, hanem a megbánás tisztító könnyei voltak.
Te voltál az egyetlen, aki....
Az egyetlen!!
Egy pillanatig még erőt gyűjtött, aztán letörölte könnyeit, és szaladt árkon-bokron át, vissza a sündisznóhoz, s ahogy rátalált, nem törődve a tüskékkel, úgy, amint volt, fölkapta és magához ölelte. A sün meglepetésében még összegömbölyödni is elfelejtett, becsületből még kapálózott egy kicsit, és mondott valami olyasmit, hogy eressz el, vigyázz, meg foglak szúrni, de közben boldogan simult a kislányhoz, még a szíve dobogását is érezte.
Én így szeretlek téged, a tüskéiddel együtt! És a barátod akarok lenni - mondta a kislány, az örömtől elcsukló hangon.
És csodák csodája: a tüskék nem szúrtak többé! Puhák és bársonyosak lettek, mint a selymes zöld pázsit.

Mindnyájan félreismertünk - mondta a kislány. Te kedves vagy és melegszívű, jó és szeretetreméltó.
A sün nem is tudta, hová legyen a boldogságtól. Világéletében arra vágyott, hogy megsimogassák, de azt legtitkosabb álmaiban sem merte remélni, hogy egyszer lesz valaki, aki magához öleli.
A sün és a kislány attól fogva barátok lettek. Az erdő állatai pedig mind ámultak a sündisznó átváltozásán.

bpiros írta:

Szia
Köszi. Megtaláltam és le is tudom tölteni, de amikor kicsomagolnám kér egy jelszót. Az mi? Vagy hol találom? Tudnál ebben segíteni?


Nincs meg vkinek az 1 órás Thomas, teljes gőzzel előre?

Kattints a kibontásához...

Az oldal tetején a jelszó:
Rarpass:Redi