Húsvéti népszokások
A "támadás", "feltámadás", "kikerülés" ünnepe. Krisztus feltámadásának a napja. Lészpeden a feltámadási szertartásról hazaérkezve, az ünnepi asztalnál a családtagok e képen szólnak egymáshoz: "Feltámadt Krisztus!" Felelet: "Higgyünk valóban." A feltámadási körmenet közben a négy világtáj irányában, szentségi áldásban szokták részesíteni a papok a körmenet térdeplo résztvevoit. Szeged-alsóváros vallásos népe áldás közben ezeket mondja: "Jézus, Jézus, Jézus, Mária, Mária, Mária!" - panaszos, éneklo hangon.
Kárpát Magyarország számos vidékén, különösképpen az "orzo" peremeken máig él a húsvéti határkerülés. Húsvét magasztos virradatán a régi ember hírül vitte a "rábízottnak", a földnek is az Úr nagy gyozelmét, a feltámadást, hogy az ártani akaró rosszat, a természeti csapásokat, a fényes ruhás Krisztus hatalmával a határtól elrettentse.
Az elmúlt század derekán a székelyföldi legények és fiatal házasemberek Nagyszombaton vacsora után a templomot környezo temetoben gyülekeztek, s ott megválasztották elöljáróikat: "a fokirálybírót", a "dúló"-kat, a "bíró"-kat, a "pap"-ot, az "énekvezeto"-t és másokat. Aztán zsoltárokat zengedezve templomot kerültek, majd az alkalmi pap imádságot rögtönzött, áldást kért, könyörgött a veszedelmek elhárításáért. Imádság után végigvonultak a falun imádkozva és énekelve az utcákon is. Végül a határba látogattak el. Ott kitakarították a mezei forrásokat, hogy bo és jó ivóvizet adjanak, megigazították a határcövekeket. Rossz ido esetén csupán a búzatáblákat járták végig; onnan visszatértek a templomba, imádkoztak, majd a pap áldásával és a fokirálybíró intelmeivel szétoszlottak.
Ekkor már hajnalodott, a legények fenyoágakat törtek, színes szalaggal, cifra pirossal, hímes tojással öltöztették, és kedvesük kapujára tuzték. A fiatal házasok pedig "dideregtek": az ablakok alatt fázósan bebocsátásukat kérték; eláldották a házbelieket és tréfásan kibeszélték a fiatalok titkát; játékukért jutalmat kaptak.
Határjáráskor a szomszédfalvak "kerüloivel" is találkoztak. Több falu embere várta együtt a húsvét hajnalon feltámadó Napot, s tuz mellett együtt könyörgött békességért, áldásért. Némely helyen a határjárás után "hajnaloztak". A lányos és fiatal menyecskés házak kapujára barkaágat tuztek. Ahol a kapuról reggelre levették az ágat, oda másnap nem mentek locsolni. (Zalaegerszegen a határjárókat a pap és a hívek egész a falu végéig elkísérték.)
A karancsalji palóc lányok és menyecskék húsvétkor tiszta fehérbe öltöznek. A bánáti bolgárok új ruhájukat húsvétkor veszik föl; valamikor országos szokás volt ez.
A húsvéti ételszentelést egyes vidékeken "ételáldás"-nak nevezik. A megszentelt húsvéti eledel megvédte a híveket hosszú böjt után a mértéktelenségtol. A többféle ételnek jelképes szerepe volt. A húsvéti ételek jellegzetes régi neve "kókonya" (kalács, sonka, bárány, tojás, só), keleti eredetu nevén pedig "páska".
A századfordulón Göcsejben sonkát, kalácsot, tojást, tormát küldtek szentelésre egy kengyeles kosárban. A családban mindahányan eloször a tormából ettek, hogy Krisztus "keseruségét" idézzék meg magukban.
Aki a húst nem küldte szentelésre, az nagyszombat este a kosárba helyezett ételeket az "elso ház" ablakába tette, s az Úr angyala ott megáldotta. Evéskor a szentelt tojásból megkínálták egymást. Nagyon megjegyezték, hogy kivel ették, mert ha az erdoben eltévedtek, csak az illetore kellett gondolniuk és nyomban eligazodtak.
Zalában a század elején azok az uradalmi cselédek, pásztorok, akik távol éltek a templomtól, húsvét hajnali eledelüket tarisznyában, kosárban kiakasztották a fákra. Ilyenkor a világot szentelo pápa megáldotta az o ételeiket is.
Kethelyen régen úgy vélekedtek, hogy ahány darabka szentelt hús esik a földre, annyi iccével kevesebb zsírja adódik a disznajuknak, s ahány szem morzsa lehull a kalácsból, annyival kevesebb búzájuk terem.
Felsoberkifaluban a "szentuttet" eloször a méhekhez vitték; keresztet vetettek vele a kasokra.
Tojást, sonkát, kenyeret, bort szenteltettek a zamárdiak, s azt tartották, aki az áldott piros tojásból eszik, nem fog szentség nélkül meghalni.
Városdombon a szentelésre egész "ebédösvéka" ételt vittek a fejükön a menyecskék. Az ételeskosarat hímzett terítovel takarták le, ezeket máskor csak a "poszita", az újszülött anyjához vitt ételhez vették elo.
A templomban aztán a félig kibontott kosarakat a pad mellé helyezték, szertartás után letakarták; siettek haza, szóba nem álltak senkivel. A szenteltet húsvét reggelén kezdték meg.
Számos vidéken a gazda két falatot készített, az egyiket a tuzbe, a másikat, pedig a kútba vetette. A pölöskeiek egy patkó kalácsot, egy jó szelet sonkát és kolbászt szentelés után a templom lépcsojén várakozó szegényeknek adták. A szentelttel háromszor "megkerítették" a házat Bátya asszonyai. Ipoly felsovidékén az újasszony legelso teendoje a húsvéti abrosz hímzése; a lakodalmas kalácsot is ebben vitték a lakodalmas házhoz. Régebben a vetoabroszt is megáldották a templomban, délben az
ebédnél ezt terítették föl az asztalra. Szilhalom asszonyai a megszentelendo ételek mellé gyolcszacskóban kukorica- és árpaszemeket tettek; s a jószág ünnepi takarmányába szórták. Isten segítsen kokonyát (húsvéti kalácsot), piros tojást, sonkát, szalonnát, kolbászt, tormát, fokhagymát, sót szenteltettek a napkelti misén. Éhomra ették a gyerekek is; az ételt a családfo osztotta szét. A gyónást sokan hagyták húsvét napjára, hogy áldozás után a szenteltbol a kegyelem frissességében egyenek.
A "pászka": sonka, tojás, túró, vaj, bárány, torma és bor a szabolcsi görög katolikusoknál. Az ünnepélyes szentelés után valósággal menekülnek vele otthonukba; azt tartják ugyanis, hogy, aki leghátul marad, még abban az esztendoben meghal.
Az ópályi lányok a szentelt pászkát a fejük fölé szokták emelni, s mondogatták: híres legyek, mint a pászka! Anarcson a szentelésbol hazavitt pászkát körülhordozzák a házban, hogy a gonosz meg a férgek messze kerüljenek onnan.
A gazdaasszony Cséken a pászka tetejére tésztából formált öt szentsebet és a kínzáseszközöket teszi.
Egészbe sütötték meg a húsvéti bárányt Budaörs németjei.
A tojás is az osi húsvéti eledelekhez tartozik. A tojás, az életnek, az átváltozásnak, az újjászületésnek archaikus jelképe. Amint a tojásból élet kel, éppúgy támad föl Krisztus is a sírjából.
A keresztszülok húsvétkor a feltámadást jelento tojást elküldték keresztgyermekeiknek. Városdombón a kereszt- és bérmakomák, komaasszonyok korozsmával tisztelték meg egymást: szép fehér abroszba fogott hímes tojással, almával, süteménnyel. A meglátogatott hasonlóval viszonozza.
A komalátogatás a keresztgyermek menyegzojéig tart.
Konyár református faluban az elso meghúzott barázdába helyezett tojást beszántották. Másutt a vetozsákba tették, s arról vetettek. Sövényházán, amikor eloször viszik valahova az újszülöttet, a vendéglátó háziasszony egy pirosra sült cipóval megkeríti a gyermek arcát, mondván: "ilyen szép lögyél, ilyen jó lögyél, mint ez a cipó." A cipót késobb koldusnak adják.
A gyermek egy tojást is kap, amelyet édesanyja otthon megfoz és egy csipetnyit a magzat szájába tesz, hogy hamarabb megtanuljon beszélni, az Urat dicsérni. Az egykori Istensegíts hívei a szentsír elé fektetett feszülethez piros tojást tettek. A húsvéti tojással összefüggo "elnyeros" játék a tojássütés, koccintás, kókányolás; Istensegítsen kosolás, a moldvai csángóknál csokkantás, Magyarózdon töröközés. Két tojást összeütnek, akié összetörik, veszít.
A húsvéti sonkát sok helyen úgy eszik, hogy csontot nem törnek benne. Evése az algyoiek szerint megvédi az embert, hogy kígyó ne másszék a szájába ebéd utáni pihenon, nyáron kint a földön. A tormának, hagymának, sónak osi gonoszuzo szerepe van, csakúgy, mint a fokhagymának. A szentelt sóból a gazdaasszony némely vidéken dagasztáskor a tésztába tesz; de e szentelménybol az állatok eledelébe is kerül.
Göcsejben, Sióagárdon a sonka egy darabka csontját a kémény füstjárójára szokták tenni, hogy a tuzvész távol maradjon. Lesenceújfaluban a rosszul termo fára akasztják ugyanezt.
A sonkacsont velojébol készítették a betegségrol való kenocsöt Homokmégy asszonyai.
Vámosmiskén, Zalavégen, Búcsúszentlászlón egy szentelt piros tojást pohárban a tisztaszoba szekrényének tetejére tesznek. Versed sokácai húsvét napján egy megáldott piros tojást hozzátartozójuk sírjára visznek. Egy szentelt tojást a kútba dobtak régen a nagysimonyiak. Kisáron az elso kihajtáskor tojáson át ment ki a portáról a jószág.
A szentelt étel maradványait is megbecsülték. Cséccsekefalván a tüzes sebet megégetett szentelt morzsa füstjével orvosolták; nyáron, pedig verébkár ellen hintették a gabonaföldekre. Máshol tuzbe vetették, hogy ne kerüljön oktalan állat szájába.
Az istálló gerendájára kötözik a sonka csontját Csíkszentkirályon, hogy a "szépasszonyok" ne bogozzák össze a lovak farkát és sörényét.
A szegedi tájon a szentelt tojáshéjat a kerti vetemények "kapják meg' és az aprójószággal etetik meg, van ahol a szolo négy sarkába ássák.
Húsvét a rokonság látogatásának, a haragosok fölkeresésének alkalmát is hozta.
A kiben-kiben föltámadt Krisztus kért bocsánatot ilyenkor a másiktól, s o volt a megbocsátó is.
(Molnár V. József: Kalendárium c. könyve alapján)