You are using an out of date browser. It may not display this or other websites correctly.
You should upgrade or use an alternative browser.
You should upgrade or use an alternative browser.
Jelenleti iv II.
- Téma inditó Melitta
- Kezdés dátuma
Pilinszky János: Azt hiszem
Az hiszem, hogy szeretlek,
lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
De láthatod, az istenek,
a por, meg az idő
mégis oly súlyos buckákat emel
közéd-közém,
hogy olykor elfog a
szeretet tériszonya és
kicsinyes aggodalma.
Ilyenkor ágyba bújva félek,
mint a természet éjfél idején,
hangtalanúl és jelzés nélkűl.
Azután
újra hiszem, hogy összetartozunk,
hogy kezemet kezedbe tettem.
Az hiszem, hogy szeretlek,
lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
De láthatod, az istenek,
a por, meg az idő
mégis oly súlyos buckákat emel
közéd-közém,
hogy olykor elfog a
szeretet tériszonya és
kicsinyes aggodalma.
Ilyenkor ágyba bújva félek,
mint a természet éjfél idején,
hangtalanúl és jelzés nélkűl.
Azután
újra hiszem, hogy összetartozunk,
hogy kezemet kezedbe tettem.
Radnóti Miklós: Két karodban
Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok,
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te,
hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.
Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok,
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te,
hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.
Mihai Eminescu: Kint megremeg a nyárfa-ág
Kint megremeg a nyárfa-ág
és ablakomra koppan -
úgy érzem most: a kerten át
te jössz felém titokban.
A tóba csillag fénye hull,
s lent megdereng a mélyvíz -
úgy érzem: kínom elcsitul,
s már megbékélek én is.
A hold szikrázik fényesen,
a felhő szerteszéled -
úgy érzem: rád emlékezem
mindig, amíg csak élek.
(Ford.: Képes Géza)
Kint megremeg a nyárfa-ág
és ablakomra koppan -
úgy érzem most: a kerten át
te jössz felém titokban.
A tóba csillag fénye hull,
s lent megdereng a mélyvíz -
úgy érzem: kínom elcsitul,
s már megbékélek én is.
A hold szikrázik fényesen,
a felhő szerteszéled -
úgy érzem: rád emlékezem
mindig, amíg csak élek.
(Ford.: Képes Géza)
Dsida Jenő: Meddő napok
Hónapok óta hallgatok már.
Most nagy jósággal
hagyom, hogy eltemessenek.
A kriptaajtót bevágták utánam,
nagyot döndült, a fenyőkről lezuhogott
a hó, fent megrázkódtak a csillagok.
A holtak bomlanak, oszlanak.
Vérükből béke lesz, húsukból csend,
csontjaikból hamu és céltalanság.
Odakünt az éjszakában,
szerelmesek járják a dombos temetőt,
s én huncut kacagással gondolom el:
Hogy megrémülnének, milyen
fogvacogó rémülettel, ha kikiáltanék
az ablakon:
- Hiszen élek! Élek! Élek!
De csöndesen maradok s a perceket számlálom.
Már nem lehet messze a feltámadás.
Hónapok óta hallgatok már.
Most nagy jósággal
hagyom, hogy eltemessenek.
A kriptaajtót bevágták utánam,
nagyot döndült, a fenyőkről lezuhogott
a hó, fent megrázkódtak a csillagok.
A holtak bomlanak, oszlanak.
Vérükből béke lesz, húsukból csend,
csontjaikból hamu és céltalanság.
Odakünt az éjszakában,
szerelmesek járják a dombos temetőt,
s én huncut kacagással gondolom el:
Hogy megrémülnének, milyen
fogvacogó rémülettel, ha kikiáltanék
az ablakon:
- Hiszen élek! Élek! Élek!
De csöndesen maradok s a perceket számlálom.
Már nem lehet messze a feltámadás.
Radnóti Miklós: Éjszaka
Alszik a szív és alszik a szívben az aggodalom,
alszik a pókháló közelében a légy a falon;
csönd van a házban, az éber egér se kapargál,
alszik a kert, a faág, a fatörzsben a harkály,
kasban a méh, rózsában a rózsabogár,
alszik a pergő búzaszemekben a nyár;
alszik a holdban a láng, hideg érem az égen;
fölkel az ősz és lopni lopakszik az éjben.
Alszik a szív és alszik a szívben az aggodalom,
alszik a pókháló közelében a légy a falon;
csönd van a házban, az éber egér se kapargál,
alszik a kert, a faág, a fatörzsben a harkály,
kasban a méh, rózsában a rózsabogár,
alszik a pergő búzaszemekben a nyár;
alszik a holdban a láng, hideg érem az égen;
fölkel az ősz és lopni lopakszik az éjben.
Szilágyi Domokos - Haragban
Ráztál is, mint csörgőt a gyermek,
óvtál is, mint anya fiát;
bűn volt az is, ha megölellek,
s bűn volt távolról nézni rád?
táncoltam én is és te is,
sírtál értem, s miattad is,
szemünkben zöldellt a harag,
míg egyszer rajtakaptalak,
hogy szeretsz; s én is tettenérten
pirultam el. Azóta értem,
hogy kettőnk kölcsönös dühe
nem fog elmúlni sohase.
Ráztál is, mint csörgőt a gyermek,
óvtál is, mint anya fiát;
bűn volt az is, ha megölellek,
s bűn volt távolról nézni rád?
táncoltam én is és te is,
sírtál értem, s miattad is,
szemünkben zöldellt a harag,
míg egyszer rajtakaptalak,
hogy szeretsz; s én is tettenérten
pirultam el. Azóta értem,
hogy kettőnk kölcsönös dühe
nem fog elmúlni sohase.
Rainer Maria Rilke : A HATTYÚ
Félni egyre, élni vontatottan,
életünk, akár a hattyú útja,
melyet még le sem írt a habokban.
És meghalni, titkosan elülni,
mily elembe jártunk itt, ki tudja,
mint mikor hattyút látsz elmerülni: -
a vizen, mely nyájasan fogadja,
fodrozódik, elmúlik alatta,
s boldogan gyürűzik föl a hab;
míg a hattyú csöndesen kiválik,
mind nyugodtabb, tisztább és királyibb
méltósággal cél felé halad.
Kosztolányi Dezső fordítása
Félni egyre, élni vontatottan,
életünk, akár a hattyú útja,
melyet még le sem írt a habokban.
És meghalni, titkosan elülni,
mily elembe jártunk itt, ki tudja,
mint mikor hattyút látsz elmerülni: -
a vizen, mely nyájasan fogadja,
fodrozódik, elmúlik alatta,
s boldogan gyürűzik föl a hab;
míg a hattyú csöndesen kiválik,
mind nyugodtabb, tisztább és királyibb
méltósággal cél felé halad.
Kosztolányi Dezső fordítása
Szabó Lőrinc: Titkos párbeszéd
S ha ígérném, hogy ma odamegyek?
- Számolni kezdeném a perceket.
Örülnél? Hogy örülnél? Mennyire?
- Ha szeretsz, szíved megszakad bele.
S ha mégse lehet, ha nem leszek ott?
- Füst s láng bennem is együtt kavarog.
Képzeld: máris zörgetem bokrodat!
- Nem mozdulok, el ne riasszalak!
Szép az a lugas, az a friss gyep-ágy?
- Nap! Zöld árny! Tücskök! Ezüst éjszakák!
Mit mond majd az első tekinteted?
- Hogy eddig, csak hazudni mert neked.
Szegény fiú, féltél tőlem, ugye?
- Félelmes az isten igézete!
Utad leszek tőle a föld fele.
- Az vagy, ígéret, minden gyönyöré!
Várj! Ma! Talán! Én sem tudom, mi lesz ...
- Még a boldogság is rettenetes!
S ha ígérném, hogy ma odamegyek?
- Számolni kezdeném a perceket.
Örülnél? Hogy örülnél? Mennyire?
- Ha szeretsz, szíved megszakad bele.
S ha mégse lehet, ha nem leszek ott?
- Füst s láng bennem is együtt kavarog.
Képzeld: máris zörgetem bokrodat!
- Nem mozdulok, el ne riasszalak!
Szép az a lugas, az a friss gyep-ágy?
- Nap! Zöld árny! Tücskök! Ezüst éjszakák!
Mit mond majd az első tekinteted?
- Hogy eddig, csak hazudni mert neked.
Szegény fiú, féltél tőlem, ugye?
- Félelmes az isten igézete!
Utad leszek tőle a föld fele.
- Az vagy, ígéret, minden gyönyöré!
Várj! Ma! Talán! Én sem tudom, mi lesz ...
- Még a boldogság is rettenetes!
Kányádi Sándor: Ez a tél
Ez a tél, nem is tél,
a hó csak pilinkél.
Hullna már, hullna bár!
Meztelen a határ.
Csak a dér, csak a köd
borít rá lepedőt.
Méteres bunda-hó,
az volna, volna jó.
Lám tegnap hullatott
valami keveset.
Reggelre szétrúgták
azt is a verebek.
Ez a tél, nem is tél,
a hó csak pilinkél.
Hullna már, hullna bár!
Meztelen a határ.
Csak a dér, csak a köd
borít rá lepedőt.
Méteres bunda-hó,
az volna, volna jó.
Lám tegnap hullatott
valami keveset.
Reggelre szétrúgták
azt is a verebek.
Nagy László:
Ki viszi át a szerelmet
Létem ha végleg lemerűlt,
ki imád tücsök-hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantu mezővé a sziklacsípőket
ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt
hajakat, verőereket?
S dúlt hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
Létem ha végleg lemerűlt,
ki rettenti a keselyűt!
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra!
Ki viszi át a szerelmet
Létem ha végleg lemerűlt,
ki imád tücsök-hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantu mezővé a sziklacsípőket
ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt
hajakat, verőereket?
S dúlt hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
Létem ha végleg lemerűlt,
ki rettenti a keselyűt!
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra!
Hasonló témák
- Válaszok
- 616
- Olvasás
- 186K
