Kellemetlen választ küldött Juncker Orbán Viktor kérésére

A szolidaritás kétirányú utca és korábban akkor sem mindig kellett a pénz, amikor Brüsszel azt kínálta - nagyjából ezzel a két érvvel vágott vissza Jean-Claude Juncker bizottsági elnök Orbán Viktornak arra, hogy a magyar miniszterelnök a déli határunkon felhúzott kerítés költségei felének a megtérítését kérte a minap.

Orbán Viktor levelet írt Junckernek, benyújtjuk a számlát

A szolidaritás kétirányú utca és korábban akkor sem mindig kellett a pénz, amikor Brüsszel azt kínálta - nagyjából ezzel a két érvvel vágott vissza Jean-Claude Juncker bizottsági elnök Orbán Viktornak arra, hogy a magyar miniszterelnök a déli határunkon felhúzott kerítés költségei felének a megtérítését kérte a minap.

A Politico megszerezte a Juncker által ma írt levelet és rámutat, hogy a Bizottság elnöke kioktató stílusban reagált, felemlegetve azt, amikor korábban hiába álltak rendelkezésre uniós források Magyarország számára a menekültválság kezelésére, inkább nem kértük, vagy nem tudtunk élni azok lehívásával.

Amint az EUrológus összefoglalta: ilyen volt például az a négymillió eurónyi (mostani árfolyamon több mint 1,2 milliárd forintnyi) gyorssegély 2015-ben, amelyet a magyar kormány inkább visszafizetett (hasonló segélyt Olaszország és Görögország kapott még).

Azt is visszautasította Magyarország, hogy más tagállamok átvegyenek 54 ezer menedékkérőt Magyarországról. Jean-Claude Juncker azt is felemlegette, hogy 2014-2015-ben a magyar hatóságok képtelenek voltak teljesen lehívni azt a további 6,26 millió eurót (nagyjából 1,9 milliárd forintot), ami három sürgősségi alapból állt az ország rendelkezésére - ezeknek a forrásoknak csupán a harmadát sikerült végül elkölteni.

Az Európai Bizottság elnöke a levelében leszögezte, hogy Magyarország továbbra is hozzáfér egy összesen 40 millió eurós (12 milliárd forintos) kerethez, amelyet a belső biztonsági alapból különítettek el hazánknak határvédelemre.

A szolidaritás egy másik formájára, a strukturális és regionális alapokra is emlékeztette a Bizottság elnöke a magyar kormányfőt. Az EU-ban évről évre Magyarország kapja a legtöbb, a GDP arányában átlagosan 3%-nyi támogatást - jegyezte meg.

Levelének végén az Európai Bizottság elnöke felajánlotta a magyar miniszterelnöknek, hogy sürgősen megvizsgálják a támogatási kérelmeket, amelyek odaítélése konkrét, sürgős esetekben indokolt lehet. Egyúttal emlékeztette Orbánt, hogy a szolidaritás oda-vissza működik: nem csak akkor, ha egy ország kér, hanem amikor tőle kérnek valamit.

2017.09.01 08:19 Itt van Orbán Viktor levele
2017.09.01 23:25 Megérkezett a válasz Brüsszelből Orbán Viktor levelére
milliardo.jpg

Miféle elsöprö többségröl beszélsz? A referendum kudarcot valott annak ellenére, hogy a mediák a kormány szocsöveként müködnek már évek ota.
Melitta, ezt már régen túltárgyaltuk. Ha a közvéleménykutaták párezres mintákat alapul vehetnek 1%-os hibahatárral, akkor fogadjuk már el, hogy ha 8millió szavazóból 3,3 millió valahogy szavazott, akkor annak aránya gyakorlatilag pontosan megfelel annak, ahogy a 8 millió szavazott volna. Az, hogy a részvétel alacsony volt, egy dolog. Az arány a mérvadó. Felesleges az érvénytelenségen lovagolni.

Botka belengette, hogy lebontaná a kerítést. Nézd meg, hol van a népszerű(tlen)sége.
 
Ha olyan biztosan érzi magát Orbán a nyeregben akkor miért nem teszi fel a nagy kérdést? Az EU-hoz tartozás vagy kiválás egy nemzeti kérdés, nemde?

Lehet, hogy azért, mert amilyen hangulat van most MO-on, simán követnénk a briteket. Márpedig akár hogy csörgeti a kardot OVi, tisztában van vele, hogy az EU nélkül nem sokra mennénk. Viszont nagyon jól lehet manipulálni a választókat az "ellenség-képzéssel". Tisztán látszik, hogy a választók nem kérnek igazából az ellenzékből.
Az ellenzék próbálja görcsösen maga felé fordítani a bizonytalanokat, de nem jól csinálja. Sőt...
Ne lepődjön meg senki, ha 2018-ban is meglesz a kétharmad. (Ez nem kívánság, csak prognózis!)
 
Melitta, ezt már régen túltárgyaltuk. Ha a közvéleménykutaták párezres mintákat alapul vehetnek 1%-os hibahatárral, akkor fogadjuk már el, hogy ha 8millió szavazóból 3,3 millió valahogy szavazott, akkor annak aránya gyakorlatilag pontosan megfelel annak, ahogy a 8 millió szavazott volna. Az, hogy a részvétel alacsony volt, egy dolog. Az arány a mérvadó. Felesleges az érvénytelenségen lovagolni.

Botka belengette, hogy lebontaná a kerítést. Nézd meg, hol van a népszerű(tlen)sége.

A referendum egy olyan kérdésre keresett választ ami nem állt dispositioban.
A kérdés olyan ravasz volt tálalva, hogy sokak szemében sem az igen, sem a nem, nem volt akceptálhato.
-
Most, hogy ismerjük a Magyar Kormánynak az EU elleni kitartásra buzdito álláspontját, az EU is megmondta, hogy nem hajlando engendni az alapelvekböl, csak egy kérdés marad hátra:
-
Mi a fontosabb? Egy kormány idegengyülölö politikával fajvédelmi alapon vagy a szines EU-ban maradás?
 
Már megint álldozatot akarsz magadbol csinálni. Eddig azt hajtogattad "mi tartjuk el az EU-t", és országszerte EU-s zászloégetések, felvonulások voltak "Nem leszünk gyarmat".

13189-nem-leszunk-gyarmat.jpg
 
Nincs konkrét forrás. Ha jobban odafigyelsz amikor ezek megnyilvánulnak (már ha van idegrendszered hallgatni ezt a bagázst), a sok bődületes baromságok, a hazugságok és a pofátlan nyilatkozatok között meghallhatod ezt.
Hiszen tudod: Magyarország és a magyar nép harcban áll Európával, a migránsokkal és persze Soros Györggyel.
Szóval nincs konkrét forrás csak úgy hallottad ezt a "sorok között". Olyan határozottan írtad meg a sok hülye magyart is...
 
Lehet, hogy azért, mert amilyen hangulat van most MO-on, simán követnénk a briteket. Márpedig akár hogy csörgeti a kardot OVi, tisztában van vele, hogy az EU nélkül nem sokra mennénk. Viszont nagyon jól lehet manipulálni a választókat az "ellenség-képzéssel". Tisztán látszik, hogy a választók nem kérnek igazából az ellenzékből.
Az ellenzék próbálja görcsösen maga felé fordítani a bizonytalanokat, de nem jól csinálja. Sőt...
Ne lepődjön meg senki, ha 2018-ban is meglesz a kétharmad. (Ez nem kívánság, csak prognózis!)
Fych , irásod sajnos nemtetszik , de igazad van ! Az meg hogy a pert elvesztjük az kérlek már elöre is boritékolva volt , erre fogadni lehettt volna , igaz , hogy mi elleneztük ez az elosztási módot és az is igaz , hogy több EU-s állam még mindig nemteljesitetette az elosztottak felvételét , mert eddig vagy 30 000 menekültett sikerült elosztani . Nagyon furcsa , hogy se Franciaország , Anglia , Spanyolország eddig egy menekültett sem vett át abból a mit tudom én , hany százezerböl , de abból Németország is csak 7 ezret vett át . Ja tudodm most másról van szó !! De hogyan is szól az a fránya schengeni törvény , vagy Dublin I-II-III ?? vagy azzok ma már makulaturák ??
 
Az ilyen viselkedést nállunk klasszikusan "aszociálisnak" nevezik és a jelzöt viselök szégyenkeznek miatta.
-
Ha lenne elég gerincesség Orbánban akkor most vagy azonnal visszalépne, vagy feltenné a "bizalmi kérdést", vagy most a valoban aktuális kérdésröl referendumot szervezne.
-
Mindez nem fog megtörténni. Karakter kérdés nem az erössége.
-
Mégiscsak szégyen, hogy egy ország ahol a népesség, 1980 ota lineárisan évi 27.000-rel kevesebb (37 év ota) 1.294 menekült befogadása "fajvédelmi okokbol" lehetetlen.
_
wide__820x461__desktop

-
Vörösmarty Mihály, Orbán Viktorhoz

"Hová merűlt el szép szemed világa?
Mi az, mit kétes távolban keres?
Talán a múlt idők setét virága,
Min a csalódás könnye rengedez?
Tán a jövőnek holdas fátyolában
Ijesztő képek réme jár feléd,
S nem bízhatol sorsodnak jóslatában,
Mert egyszer azt csalúton kereséd?" :)
Felejtsd már el ezt a fajvédelem mantrát.
 
A referendum egy olyan kérdésre keresett választ ami nem állt dispositioban.
A kérdés olyan ravasz volt tálalva, hogy sokak szemében sem az igen, sem a nem, nem volt akceptálhato.
-
Most, hogy ismerjük a Magyar Kormánynak az EU elleni kitartásra buzdito álláspontját, az EU is megmondta, hogy nem hajlando engendni az alapelvekböl, csak egy kérdés marad hátra:
-
Mi a fontosabb? Egy kormány idegengyülölö politikával fajvédelmi alapon vagy a szines EU-ban maradás?
Erno, mutasd már meg légy szíves, hogy a 2004-es csatlakozásunkkor aálírt szerződésben mely pontok vonatkoznak arra - az EU alapelvek körében akár -, hogy beleegyezésünk nélkül ide telepíthetnek EU-tagországon kívüli állampolgárokat?
Ja, hogy ilyen nincs!
Akkor ne gyere folyton ezzel az "EU-alapelvek" ostobasággal.
 
A referendum egy olyan kérdésre keresett választ ami nem állt dispositioban.
A kérdés olyan ravasz volt tálalva, hogy sokak szemében sem az igen, sem a nem, nem volt akceptálhato.
-
Most, hogy ismerjük a Magyar Kormánynak az EU elleni kitartásra buzdito álláspontját, az EU is megmondta, hogy nem hajlando engendni az alapelvekböl, csak egy kérdés marad hátra:
-
Mi a fontosabb? Egy kormány idegengyülölö politikával fajvédelmi alapon vagy a szines EU-ban maradás?
A színes EU egyre kevésbé színes. Szépen lassan mindenhol az iszlám szerint kell majd élni, ha így folytatódik. Csak szólók... :)
Persze, tudom, erről az általad olvasott lapok, az általad követett médiumok nem szólnak. Hááááát...
 
Engem biztos nem bántottál meg de jobb szeretem ha állítások tényeken alapulnak.

Tényeket akarsz? Oké.

Tény: kb. 5 éve hallgatjuk, hogy így a migránsok, úgy a migránsok. Szugerálják az emberekbe folyamatosan a félelmet.
Tény: (szerintük) mindenki ellenség, akikkel szemben harcolni kell.
Tény: itt Mo-n az embereket már egymás ellen fordították, most folytatják a külföldön dolgozó és a külföldi magyarokkal.
Tény: aki csak tehette és teheti elmenekül/elmenekült ebből az országból, mert már nem bírta tovább.

Nem óhajtom tovább folytatni, pedig napestig tudnám.
 
Felejtsd már el ezt a fajvédelem mantrát.

Orbán nyiltan megmondta, hogy mi a célja:
"az ethikai homogenitás megörzése". Ezért osztogat választojogot szomszédos országok állampolgárainak, hajtja a nöket a szülöszobára, nem hajlando szemitákkal keveredni.
-
Nem értem, hogy aki anyitt foglalkozik a multtal, büszke arra, hogy 1000 évvel ezelött a Besenyöktöl hajtva a Kárpátmedencébe menekültek az öseink, nyugatrol nemcsak tárgyakat, hanem aszonyokat is raboltak, innen hozták az elsö királynöjüket akinek a gyerekei, a késöbbi koronahordok, multikulturális környezetben nevelkedtek, volt aki alig tudott magyarul, aki meg beszélt az racsolt, aki tudja, hogy a Törökök elött a Tatárok, utána Napoleon és a Vörös hadsereg katonái hagyták bennünk a geneiket, a Szláv szomszédainkrol nem is beszélve, hol van itt ethnikai homogenitás?
-
Ha a menekültek "Trojai falovak" akkor mi van a sokmillio migráns magyarral akikböl elnök, elnökhelyettes, követ, külügyminiszter, atomrakétákkal játszo taktikai tanácsadok... lettek? Ezek nem gonoszok? Azt hittem a biologia álltalános érvényü, miért számitanak ezek lojális embernek? Ez raszizmus, akár hogy simogatod.
 
A színes EU egyre kevésbé színes. Szépen lassan mindenhol az iszlám szerint kell majd élni, ha így folytatódik. Csak szólók... :)
Persze, tudom, erről az általad olvasott lapok, az általad követett médiumok nem szólnak. Hááááát...

Ez egy érdekes téma, a helyzet az, hogy az islam inkább egy "krizisben van" mindsem egy "comback-ben"
-
A félreértések elkerülése érdekében én mind atheista csak örülök neki. Tudomásul kell venni, hogy a kultur-muszlemok alig 20%-a vallásos, sokan nem is merik megmondani mert korábban halál járt az apostatálás miatt, ugy mind a "keresztvizet" sem lehetett "lemosni" ahogy mondták a gyerekkoromban.
-
Ha itt élnél akkor tudnád, hogy hány ex-muslem szervezet van, hogy egy kritikus-islamot tanitanak nállunk az egyetemen... stb de hát honnan is tudnád ezt? A Sputnyik ujságban nem ir erröl neked Putyin.
 
Tényeket akarsz? Oké.

Tény: kb. 5 éve hallgatjuk, hogy így a migránsok, úgy a migránsok. Szugerálják az emberekbe folyamatosan a félelmet.
Tény: (szerintük) mindenki ellenség, akikkel szemben harcolni kell.
Tény: itt Mo-n az embereket már egymás ellen fordították, most folytatják a külföldön dolgozó és a külföldi magyarokkal.
Tény: aki csak tehette és teheti elmenekül/elmenekült ebből az országból, mert már nem bírta tovább.

Nem óhajtom tovább folytatni, pedig napestig tudnám.

Innen indultunk:

Tudom. Csakhogy Viki úgy propagálja ezt a lehívást, hogy a csúnya csúnya Eu. és persze Soros György feltételei között több ezer, mit ezer(?), több százezer migráns befogadását irányozza elő. És akkor le lehet hívni a pénzt.
Na erre írtam én azt, hogy a hülye magyar ezt bekajálja, az okos pedig a szemét forgatva küldi el a pi....ba.

Erre kértem tényszerű forrást hogy honnan vetted hogy "Viki" azt propagálja hogy akkor lehet lehívni az EU pénzt ha több ezer/százezer migránst befogad Magyarország.
Mire te hallomásra (már hogy mit vélsz hallani) hivatkoztál.
Ez a többi amit sorolsz csak mellébeszélés. Ráadásul érzelmi alapon - mások esetleg ugyanezeket másképp látják tehát megint csak nem beszélhetünk tényszerűségről.
 
Melitta, ezt már régen túltárgyaltuk. Ha a közvéleménykutaták párezres mintákat alapul vehetnek 1%-os hibahatárral, akkor fogadjuk már el, hogy ha 8millió szavazóból 3,3 millió valahogy szavazott, akkor annak aránya gyakorlatilag pontosan megfelel annak, ahogy a 8 millió szavazott volna. Az, hogy a részvétel alacsony volt, egy dolog. Az arány a mérvadó. Felesleges az érvénytelenségen lovagolni.

Botka belengette, hogy lebontaná a kerítést. Nézd meg, hol van a népszerű(tlen)sége.

Botka Orbant vagy Gyrcsanyt meg szovegbe is utanozza, ergo nem fogja tudni megbuktatni.

NEm vagyok a rombolas hive, ha mar meg van a kerites akkor hagyni kell, mert majd 1 milliardot kostatal es a manna nem hullik az egbol akar az Eu fizetne, de nem teszi, igy a ti adotokbol ment.
NEm vagyok elajulva a valasztasi torvenytol sem. NEm jo.
NEm ezzel kell most foglalkozni hanem a valasztokkal.Volt ra 4 evuk, a valasztasi torveny modositasara kozosen az ellenzeknek.
Ami megkerdojelezheto a media egyensuly ami olyan torz , hogy senki a fideszen kivul egyenlo eselyrol meg almodni se tud.
Abban egyetertunk a legutobbi szavazast hiaba kritizaljak .
A mult elmult azon valtoztatni nem lehet. A jovot kell jobban alakitani.
 
Botka Orbant vagy Gyrcsanyt meg szovegbe is utanozza, ergo nem fogja tudni megbuktatni........
NEm ezzel kell most foglalkozni hanem a valasztokkal.Volt ra 4 evuk, a valasztasi torveny modositasara kozosen az ellenzeknek............
Abban egyetertunk a legutobbi szavazast hiaba kritizaljak .
A mult elmult azon valtoztatni nem lehet. A jovot kell jobban alakitani.
Lehet, még nálunk is úgy alakul a választás, hogy nem a biztos befutónak hitt fog győzni.
Lásd Ámerika, igaz ott Putyint okolják - de ki ismeri az orosz sakkot - nem is biztos hogy szereti Viktort.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian
beamix wrote on Ajuda67's profile.
Szia,bocs de csak most csatlakoztam,hogyan tudok hozzájutni a fordításaidhoz ? Főképp a Kárpátok vampirjai sorozat 36,37.reszei érdekelnek. Előre is köszönöm az útbaigazítást
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,090
Tagok
615,923
Legújabb tagunk
adel0918
Oldal tetejére