Kortárs irodalom...

Károlyi Amy: Az igazi


Anyát kerestél minden nőben,
aki előre megbocsát,
ki reggel fehér kenyered,
és este meleg vacsorád.

Ki ágyad lakta, ki a lelked.
Egyik okos volt, másik szép volt,
minden nő egyben nem lehet.
Az egyik tigris, a másik őz volt.

Az igazi mindig hiányzott,
a biztos-kezű és szelíd,
ki szivedből mint tüskét húzza
nagy kínoknak a késeit.

Károlyi Amy - Kulcslyuk líra



Antik pillanat

Io fecskeként csivitel
szárnya lebben
Daphne haja susog
Oliva ligetben


Jupiter látogatása

Az egyenesbe kis kitérő iktatódott, kis hurok, sziget, a boldogok szigete. BOLDOGSÁG? Izgalom, kín, bizonytalanság, üdvözültség. ÉLET.
E látogatás villányfényében létezett egy nő, a többi év előtte - utána csak idő múlása.


JÜ HSZIN mondja
(VI.sz.)

Az emberélet 100 év is lehet,
s csak három vagy öt év a kacaja.



"Lopott fény" mondaná Katona:

Az ajtó résen napfény ömlik be és arannyá izzítja a bent ülőket. De mivel nincs ön-fényük, ha becsukódik az ajtó, kikülnek, kihalt csillagok.


ÉKEZETEK

Idegen írógéppel írt szöveget ékezek. Jár a kezemben a ceruza, gazdagok vagyunk ékezetekben. Ez nem új dolog, hisz annak idején már az elemiben is drasztikusan figyelmeztettek az a és á értelemmódosító különbségére. De ennyi árnyalat! és annyi ellentét! Erre csak a kínaiak képesek csavart hangsúlyaikkal.
Ó, milyen más, ha porolok és pörölök! s egy világ (s két pont) választja el azt, aki sérelmét "torolja" attól, "aki könnyeit töröli".

*

Károlyi Amy - Álomfejtés

I.

Más az éjszaka igazsága
más a nappalé
az éjszaka sokat megenged
ehetsz a tiltott gyümölcsből
szerethet az, ki nem szerethet

Más az éjszaka igazsága
más a nappalé
lehullnak a fátylak
talpig meztelen
megláthatod, aki nem láthat

Más az éjszaka igazsága
más a nappalé
az éjszaka mindenható
átrepül határt, éveket
léghajós vagy és léghajó

Más az éjszaka igazsága
más a nappalé
mindent lehet, mindent szabad
akit megszólítasz, megjelen
feltámasztod a holtakat

II.

Elalvás előtt
mindig más alakban
közelébb jő a tapasztalhatatlan
zsibbasztóan
a medve álma
dermed egy
fehérebb világba
fészket rakunk az öntudatlanságon
emléktelen dió héjában téli álom

emléktelenség héjában téli álom
menedék-hely az öntudatlanságon
egy zsibbasztóan fehérebb világba
át dermedünk akár a medve álma
közelébb jő a tapasztalhatatlan
elalvás előtt
mindig más alakban

*

Apollon- Musagetes

<table width="670" border="0" cellpadding="10" cellspacing="10"><caption></caption><tbody><tr><td width="59">





</td><td width="541">Károlyi Amy emlékének


Ahogy járni tanul a gyerek
Vers-sort vers-sor mellé teszek
Vagy megdicsérnek, vagy megszidnak,
nem ártanak a vers-sornak.

Felelgetnek a csillagoknak,
Jelei az ittmaradásnak,
ittmaradói az elmúlásnak.





új gyerekek, s nem is az elsők,
labdáznak, futnak, fára másznak.

Szerelmünket kamaszok élik,
próbálgatják, ha nem is jobban,
az első érzés nagyot dobban.

Mások választják hivatásunk,
másé minden gazdátlan percünk.
Mohó kezekkel felveszik
az éveket, a napokat,
a játékokat, a játékokat,
amiket a kezünkből ejtünk.





elvágtatott.
Az égen sávot, alig láthatót
hagyott:
Akár a vizet ketté szelő
gyors hajó,
vagy csónak orra, a nádat ketté
hajlitó.
Hozzád éppoly keskeny, füst-szerű
út vezet.
A víz, a nád, a lég bezárul,
ég veled.




Jelenits István : Versolvasó

1932-ben született. Magyar és hittan szakos piarista tanár
<table width="670" border="0" cellpadding="10" cellspacing="10"><tbody></tbody></table> A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola és a PPKE BTK tanszékvezető tanára.<table width="670" border="0" cellpadding="10" cellspacing="10"><tbody><tr></tr><tr></tr></tbody></table><table width="670" border="0" cellpadding="10" cellspacing="10"> <tbody><tr></tr><tr><td width="59">
</td></tr><tr><td width="59"> </td></tr></tbody> </table> </td></tr></tbody></table>

Weöres Sándor: Canzone

- feleségemnek -
Még nem tudom, hogy mennyi vagy nekem,
ó, hallgat még felõled benn a lélek,
mely fátylat von köréd, szerelmesem,
s még nem tudom hogy néked mennyit érek,
jósorsodat hozom, vagy tán halálom
arany s gyémánt díszét, még nem tudom:
új, mézes fájdalom
indái közt nehéz utat találnom.

Csak azt tudom, hogy társra sose várt
az én szívem s lettél egyszerre társa,
elvéve tõle életet s halált,
hogy visszaadd másféle ragyogásra;
hol bennem erdõ volt: dúvad- s madár-had
hazátlan csörtet villámtûz elõl;
és kunyhóm összedõl,
ha benne otthonod meg nem találtad.

Csak azt tudom, hogy hajlós testeden
szinte öröktõl ismerõs a testem,
fejemnek fészke ott a kebleden,
s nem szégyen, ha elõtted könnybe estem,
semmit se titkolok s õs-ismerõsen
jársz vad, töretlen Tibet-tájamon,
imbolygó szánalom,
vagy éji égen csillagkérdezõ szem.

A megtépett ideg, e rossz kuvik,
szemed nyugodt kék mécsét megtalálja;
kicsinyke úrnõ, térdedhez búvik
s elszunnyad az érzékiség kutyája;
és benn a Fénykirály, az örök ember,
még hallgat, tán nem tudja szép neved,
s nem mond ítéletet,
így vár piros ruhában, szerelemben.

*

Weöres Sándor műfordítása

A canzona (ol. lat. cantio) dal; lírai műforma, mely a provence-i trubaduroktól eredt, de művészi kifejlődésre Olaszországban Dante és Petrarca lantján jutott.




Petrarca, Canzoniere sonnet

LXI.


A NAP, A HÓ, AZ ÉVSZAK ÁLDVA LÉGYEN

A nap, a hó, az évszak áldva légyen,
s az évet, órát, pillanatot áldom
s a szép tájat, ahol elért sugárzón
szép szeme, és rabul ejtett egészen;

áldott az első édes szenvedésem,
mit éreztem, hogy megérinte Ámor,
az íj ive, a nyíl, sebezve, fájón,
és a sebek, szivembe vésve mélyen.

Áldott özönlő hangja dalolásnak,
mit hölgyem szólongatva szétfolyattam,
a sóhajok s a könnyek és a vágyak:

és minden ív és árkus áldva mostan,
melyen hírt szerzek néki, senki másnak,
s eszméim is, mind néki áldozottan.


Ford.: Weöres Sándor

*

Varró Dániel: Miért üres a postaláda mostanába?

Varró Dániel: Túl a Maszat-hegyen, részlet

Mért üres a postaláda mostanába?

Nem tudom, hogy mostanában
Miért üres a postaláda.
Megy az ember oskolába,
Belekukkant, belenéz:
Se képeslap, se levél.
---
Postás bácsi, mondja, drága,
Hol csatangol mostanába?
---
Új ficsúrok, asszonykák
Nekem, kérem, azt mondták,
Mostanában más a módi,
Nem divat már futni-lótni.
---
Én hallgattam az intelmekre,
Felköltöztem az internetre.
---
Untam is már lótni-futni,
Meg hát aztán, tetszik tudni,
Délutánra általában
Átkozottul fájt a lábam.
---
Mer' azelőtt minden háznál
Személyesen kint termettem -
Mostanában moccanom se köll, hogy
Itt lakok az internetben.
---
Azóta a levelek
Nem hevernek kupacban,
Levél helyett üzenet,
Bélyeg helyett kukac van.
---
Látom nem fáj, még ha fáj is,
Létezésem virtuális.
---
A nevem is más lett, rám a
Régi név már nem illett,
Nem hívnak már Gálnak, Pálnak,
Hanem hívnak Emilnek.
---
Emil bácsi, tiszteletem,
Jött-e ma is tíz levelem?
Jött, Varró úr, izengettek
Nem is tizen, tizenketten.
--
Írt a Babaarcú Démon
(Egy szívnek, mi olvadékony,
Sokat jelent ez a pár szó),
Írt a Büdös Pizsamázó,
Írt a Bús, Piros Vödör
(Kit szomju fájdalom gyötör),
Írt a híres Paca cár,
Írt a Nagy Zsiráfmadár,
---
Írt a kék szemü, daliás Luk gróf
(Mind két füle mazsolás kuglóf),
Írt Szösz néne (igen, ez ő),
Írt a Devizalevelező
Írt a Csálé és az Egyenes
(Egyik email, másik sms),
Elefánt úr s a többi állat,
Egyet én írtam magának,
Mert múltkor a címzés, kérem,
Rossz volt tízből nyolc levélen,
Elgépelte, tiszta rosszak,
Azt a nyolcat visszahoztam.


A Túl a Maszat-hegyen verses meseregény az elmúlt évek egyik legnagyobb könyvsikere, kicsik- nagyok kedvenc olvasmánya. A siker titka Varró Dániel különös költõi tehetségében rejlik. Egyfelõl, gyermeki énjének köszönhetõen, gyermekmódon láttatja hõseit, nem felejtve el a gyermeknyelv és humor sajátosságait sem. Másfelõl, a felnõtt olvasók örömére, irodalmi illúziókból építi, alakítja költõi szövegét.


Presser Gábor zseniális dallamaival, melyek a próbák során is alakultak, 2010. decemberében mutatták be a a Pesti Színházban, 9-99 éves korhatárig a "zenés-verses minekmondjákot" két felvonásban. A darab nem csak a közönség, de szemmel láthatóan a színészek számára is nagy élmény volt, amolyan örömjáték a javából.

Varró Dániel - Kripli (Fordítás)

Martin Mc Donagh drámáját a Kriplit először Szabó T. Anna fordította le, a darabot 1998-ban mutatták be Szolnokon, majd ugyanebben az évben játszotta a Budapesti Kamaraszínház a Shure Stúdióban is.

Varró Dani átiratában a Radnóti Színház 2001-ben tűzte műsorára, gyökeresen ellentétes alapállásssal. Ez utóbbi előadás kapcsán elengedhetetlenül fontos Varró Dániel szövegéről beszélni, amely szöveg a szereplők fölé nyomul, stilizálttá teszi a szereplőket, s önmagán túli jelentéseket hordoz. McDonagh testileg-lelkileg torz írjei itt nyelvileg torzak.

Gothár Péter remek abszurd előadást rendezett, kedvencem Kulka János figurája Johnny, de Csomós Mari és Schell Judit, Szombathy Gyula is fantasztikus teljesítményt nyújtottak a darabban.

Varró Dániel: Túl a Maszat-hegyen verses meseregény

Előhang

Kedves kis olvasók, sziasztok,
Elmondok nektek egy mesét.
Hogy príma lesz-e? Hó! mi az, hogy!
Vagy azt mondjátok, hetykeség
(Mi nem használ, szavunk becsének),
Hogy így dicsérgetem? Bocsánat,
Dehát azt mégse mondhatom,
Hogy uncsi lesz, és rossz nagyon.
Hisz akkor, lássátok be, kölkök,
Félbehagynátok már emitt
E kis mesét, amit pedig
Direkt a számotokra költök.
Szóval, hogy jó-e, rémes-e?
Maradjunk annyiban: mese.

El is kezdem.Csak még előtte
El kell egy kérést mondanom:
Múzsám, te szőke bombanő, te,
Puszild meg, ó, a homlokom!
Így kérik mind a Múzsa nénit
a költők, mert ő súgja nékik
Az összes rímet, ötletet,
Mit aztán versbe költenek.
Mint óvodások, és mamáik,
Úgy mennek együtt, kézbe kéz
Kis szűk, utcákon át, egész
A költemény bejáratáig.
Ott homlokon puszilja őket,
És ők hipp-hopp megihletődnek.

*




VARRÓ DÁNIEL - PRESSER GÁBOR:



TÚL A MASZAT-HEGYEN
2005.-ös cikk...nlcafe.hu

Ez az album egy meselemez.Presser Gábor tudja a zenés mese m&ucirc;faját. A Padlást tizenhét éve adja a Vígszinház, és játszották az ország majd minden k&otilde;színházában, az amat&otilde;r és ifjúsági színtársulatok visszatér&otilde; kedvence. Csak a Vígszinházban több, mint hatszázezren látták .

Varró Dániel 2oo3-ban (a Magvető Kiadó gondozásában) megjelent Túl a Maszat-hegyen Muhi Andris és a pacák birodalma című verses meseregénye az elmúlt évek egyik legnagyobb (nemcsak) gyerekkönyv-szenzációja volt. A könyv számos díj mellett elnyerte az Év Mesekönyve címet, valamint a huszonéves költőt idén József Attila díjjal tüntették ki.

Varró Dániel két dolgot vesz roppant komolyan, a költészetet és a gyerekeket minden további, a mese is, a regény is ebbôl következik. Varázslatos könyv, akár ha Petôfit, Weörest és Kormost gyúrta volna össze egy tündéri kéz. Ezt persze a szülőknek mondom, hogy olvassák, gyönyörködve, ízlelgetve és hangosan minden körülöttük és bennük élő gyereknek (3-tól 99 évesig). Roppant komolyan kell venni a gyerekeket és a költészetet, úgy, ahogy teszi azt Varró Dániel.

PARTI NAGY LAJOS

Varró Dániel a Budapest Bábszínház részére ebből a verses meséből írt egy bábszíndarabot.
Az író és a Bábszínház pedig felkérte Presser Gábort, hogy ezt a csodálatos és különös nyelvezetű bábelőadást zenésítse meg és készítse el az első zenés bábmusicaljét. A bemutatót a Budapest Bábszínházban a múlt héten tartották.
Ez a lemez ennek a bábmusicelnek a zenei változata.
Az albumon neves színészek, előadóművészek tolmácsolásában hallhatjuk a dalokat.

Mesélő: Garas Dezső

Énekel: Kútvölgyi Erzsébet, Oláh Ibolya, Soma Mamagésa, a Bábszínház művészei, Benedek Miklós, Geszti Péter, Kovax és például a Bús, Piros Vödör maga a zeneszerző, Presser Gábor.
Neves zenésztársak is szerepet kaptak a lemezen, köztük Karácsony János, az LGT tagja, aki egyben a lemez társ -zenei rendezője volt.

*

2011. január. 3. cikkből
nlcafe.hu (részlet)


Presser Gábor:
Nagyon izgat a kortárs magyar irodalom. Számos szerzőt rajongásszerűen szeretek, sajnos azonban sosincs elég időm az olvasásra. Závada, Bodor Ádám, Esterházy, Parti Nagy, Darvasi és még sokan mások rengeteget jelentenek nekem. De egyszer majd csak lelassulok, és akkor többet tudok olvasni.

Ha már magyar írók: Varró Dani Túl a Maszat-hegyen című verses regényéből először a bábszínházban készítettek színpadi adaptációt, decemberben pedig egy idősebbeknek szóló változatot a Pesti Színházban is bemutattak. Mennyivel lett több a Pesti Színház-beli előadás, mint a bábszínházi?

P.G.:
Röviden nagyon nehéz elmagyarázni a különbséget a két előadás között. Mondhatni ég és föld. Terjedelmében a pesti színházas sokkal nagyobbat merít az eredeti versregényből. A bábszínházban tényleg kisgyerekeknek szóló darabot akartak csinálni, éppen ezért sokat ki kellett venni belőle. A Pesti Színházban több kalandot kell átélnie Muhi Andrásnak ahhoz, hogy eljusson Maszat Johannához. A mű mélysége is változott, hiszen ez már felnőtt és felnövő gyerekeknek szól. Az új előadáshoz új dalokat is kellett írnunk: ez a bővített dal anyag jelent meg CD-n. A Pestiben futó produkció egy családi darab, amely valahol abszurd road movie is.

Mennyire kellett a gyermeki énjéhez visszanyúlnia ahhoz, hogy ezen a darabon tudjon dolgozni?

P.G.:
Semennyire. Más dolgom nem volt, mint hogy olvassak: az olvasás inspirációt adott. Dani remekül megírta a történetet. Jó a stílusjáték, az abszurd figurák is motiváltak engem. Varázslatos a mű kettőssége: gyerekeknek és a felnőtteknek egyaránt szól. De azért ez a munka is számos kihívással járt: például életemben először kellett magyar nótát írnom.

Az előbb azt említette, abszurd road movie is. Filmen is el tudja képzelni?

P.G.:
Nem hiszem, hogy megvalósul, de elképzelésem van arról, hogy volna olyan rendező, aki szerintem ki tudná hozni belőle az abszurdot.

Ki ő?

P.G.:
Gothár Péter.

*

Gortva Tamás: Élet - (Álom) - Élet című versének elemzése

Bevezető
A versek elemzését majd' minden esetben a mű elolvasásával, majd tüzetes újraolvasásával kezdjük. Azonban a jelenleg vizsgált vers esetében ez nem járható út - ugyanis képversről van szó. A képversek esetében nem mindig egyértelmű az olvasás: ahol sorok vannak, gyakran ott sem tudjuk eldönteni, hogy melyik az első sor, hol a vers eleje. Még inkább bajban vagyunk egy olyan vers esetében, amelyben sorok sincsenek, csupán bizonyos elrendezésben a papírra vetett szavak - ahogy e vers esetében is.




A képvers olyan vers, amely szakaszait, sorait, betűit úgy helyezi el, hogy valamilyen kép alakzat rajzolódjon ki belőlük.http://canadahun.com/forum/#_ftn1

E műfajt már a késői görög költészet is ismerte, később a reneszánsz újította meg, de a német barokkban is találunk rá példát. Legtöbben mégis az avantgárd nagy francia költőjének, Apollinaire-nek a nevével párosítják a képverseket - talán, mert valóban ő volt a legjelesebb képviselője, s mert az ő munkái kapcsán tanítják a középiskolai irodalomórákon e műfajt. Legismertebb képverse A megsebzett galamb és a szökőkút címmel olvasható a Kalligrammák kötetben, melynek már címe is elárulja, hogy a költő képverseit gyűjtötte össze és adta ki így egy csokorban.

A magyar irodalomban is találunk példát a műfaj megjelenésére: Kassák, Babits, Radnóti, Illyés, Weöres neve ott szerepel a lexikonokban a képvers címszó mellett. Az ő esetükben meg kell említeni a játékosságot, amely szinte mindig megnyilvánul, ha ebben a műfajban alkotnak. Nagy László (Apollinaire-hez hasonlóan) egy teljes ciklust épített Képversek és betűképek címmel.



A szöveg fizikai hordozója, formai felépítés

Ebben a versben tehát nem teljes mondatokat találunk hanem csak szavakat. Az értelmezésben ezért a forma van segítségünkre és a színezés. Vannak versek, amelyekhez egy-egy kötetben illusztráció is tartozik, ott azok segítik, vagy adott esetben befolyásolják az olvasóban a műről kialakult képet. A képversek esetében az illusztrációt tartalmazza maga a műalkotás, sőt, itt egymás nélkül nem is jöhet létre az értelmezés. A képi elemek közé tartozik ebben az esetben a betűtípus is, annak vizsgálata is segíthet az értelmezésben.

Szenzus, értelem, jelentés

Egy-egy vers esetében az értelmezésnek különböző lehetőségei vannak, attól függően, hogy ki a befogadó, mikor olvassa a művet, milyen előismeretei vannak, és még más szempontokat is sorolhatunk. Sokszor nem is arra gondolunk első olvasáskor, amit a költő valóban sugallni akart, amikor megalkotta a verset, vagy nem fedezünk fel minden egyes jelentésréteget. Ezért is kell újra és újra átolvasni a verset. Azonban akárhányszor is vizsgáljuk meg, nagyon kevés esetben lesz két értelmezés teljesen azonos, hiszen sok múlik az befogadón is a megértéskor, azaz akár azt is mondhatjuk, hogy az olvasó is írja a verset.
Így van ez a vizsgált vers esetében is. Először a vers címével találkozunk: Élet - (Álom) - Élet. Már ez is egy rejtvény, akár úgy is tekinthetünk rá, mint Weöres Sándor egysorosaira, melyet meg kell fejteni, hogy a költő által kifejezett tartalomhoz eljussunk. Ebben a címben egy közbeékelődést figyelhetünk meg. Az Álom szó beékelődött az Élet szavak közé. Ezt jelzi a gondolatjel. De emellett zárójelben is áll a középső szó. Zárójelbe a mellékes megjegyzéseket szoktuk tenni egy szövegben, azokat a dolgokat, amelyek vagy kevésbé fontosak, vagy amelyek valamilyen utalást tartalmaznak. Olyan szövegrészek ezek, amelyek nem viszik előbbre a fő szöveget, de azért mindenképp hozzátesznek valamit. Ilyen az élet és az álmok viszonya is.
Az élet egy folyamat, egy folyamatos cselekvéssor, melybe beékelődik az álom - ez lehet az éjszakai, alvás közbeni álom, de az álmodozáskor, jövőnk tervezésekor kitalált álom is.
Azonban - ahogyan arra a zárójel utal - az álom csak egy apró része az életnek, amely nem viszi tovább a reális, az igazi, a valós életünk cselekményeit, pusztán közbeékelődik, de azután ha visszatértünk a realitás talajára, az élet megy tovább. Azonban ahogyan egy szöveghez is kapcsolódik a zárójelben olvasható megjegyzés, úgy kapcsolódik az élethez is az álom: valamit hozzáad, valamire utal, ami a valós életünkkel kapcsolatos. Észrevehetjük tehát, hogy a költő már a címben is egyfajta rejtvényt ad az olvasónak, ugyanúgy meg kell fejteni ezt az egyetlen sort is, ahogyan a vers további részeit.
A képben a formák mellett nagyon fontos szerepük van a színeknek. A csészében lévő folyadék - ahogyan az a csésze rajzára van írva - kávé. A kávét szimbolizáló szöveg folyóírással íródott, ezzel képileg is valamiféle folyadék jelenik meg előttünk, szinte látjuk a kávét a csészében. Azonban feltűnik, hogy a folyadék színtelen. Az előismereteink alapján azonban mindannyian jól tudjuk, hogy a kávé fekete színű, a szó választékos alakja így is hangzik: feketekávé.
Az ábrán jól látható, hogy a csésze mellett van két kockaforma is, melyeket az ÁLOM szavak határolnak. Szintén előismereteinkre hagyatkozva kijelenthetjük, hogy ezek kockacukrokat ábrázolnak. Itt viszont egy újabb színbeli problémával állunk szemben: hogyhogy sötét színű, szinte fekete a cukor? Gondoljuk csak végig a kávézás folyamatát!
A kávéba, miután a csészébe töltöttük, cukrot teszünk, hogy édesebb, finomabb legyen. Ha belehelyezzük a költő által ábrázolt fekete kockacukrokat a színtelen kávéba, akkor azok feloldódnak benne, és ezzel megszínezik és megédesítik az italt. Ez a látható, képi síkja a versnek. De természetesen nem véletlen az sem, hogy milyen szavakkal jelöli a szerző a kávét és a cukrot: a kávé az életnek felel meg, a cukor az álomnak. Azaz, ha feloldjuk ezt a metaforát - amely ráadásul képben jelenik meg előttünk -, megérthetjük, hogy a költő ezzel fejezi ki az élet és az álmok viszonyát.
Az álmok arra valók, hogy megszínezzék, megédesítsék az életet, ahogyan ezt a cukor teszi a kávéval. Azonban ha visszatekintünk a címre, látjuk, hogy az álmok csupán részét képezik az életnek, amely az álmodás/álmodozás után is folytatódik.
A versben az egyetlen mondattá formált szövegrész a csésze oldalán olvasható: Lennie kell egy helynek, ahol minden ÁLOM gyönyörű. Először az tűnik fel az olvasónak, hogy az ÁLOMszó más betűtípussal szedett, egy kevésbé megszokott, cikornyásabb, kalligrafikus szedéssel, ezzel is kifejezve a második tagmondat sugallatát: az álom gyönyörű. Azonban a mondat első fele kifejezi azt is, hogy ez nem egy általános érvényű igazság, hanem csak egy bizonyos helyen létezik. Azaz - ismételten visszautalva a címre - vannak olyan pillanatok, olyan helyzetek az életben, amikor minden álmunk gyönyörű, de ez természetesen nem jelenti azt, hogy az egész életünk gyönyörű.
Érdemes megfigyelni, hogy egy vonal választja két részre a csészét. Ez a képi hatást is segíti, olyan, mintha a fény megtörne és tükröződne a csésze oldalán. De ugyanakkor jelentésében is fontos tartalmat hordoz. Az összetett mondatot éppen a főmondat és a mellékmondat határán választja ketté, ezáltal lehetőséget ad egy másik olvasatra is: Lennie kell egy helynek, ahol gyönyörű ÁLOM minden. Azaz a második tagmondatot visszafelé is olvashatjuk, és így is egy értelmes mondatot kapunk. Azonban a jelentés megváltozik.
Eddig csak arról beszéltünk, hogy bizonyos helyzetekben az álmok gyönyörűek, de ez a második egy optimistább, a világot szebbnek látó szemlélet: ez esetben arról van szó, hogy minden gyönyörű, mint az álom, mintha egy valóra vált álomvilágban élnénk. Ebben az értelmezésben az élet is gyönyörű, nem csak a közbeékelődött álmok.
A vizsgált mondatban a költő egy helyről beszél. Ezt a helyet ő maga is megteremti az olvasó számára: a csészealj formája a HELY szó többszöri ismétlésével alakul ki. Ezzel az egész megjelenített világlátását erre a csészealjra helyezi: ezen van a kávé, ezen van a cukor, azaz az élet és az álmok is. Ez az a hely, ahol "minden álom gyönyörű"/"gyönyörű álom minden".
A verset tágabb környezetben is vizsgálhatjuk. Intertextuális összefüggések keresésében a költő is segítségünkre van: ő maga adja meg a cím alatt az utalást egy elődje versére: "Babits Mihály A lírikus epilógja című verséhez". Elolvasva a verset már az első szakaszban megtaláljuk azt a részt, amellyel kapcsolatban áll az általunk vizsgált vers.<?XML:NAMESPACE PREFIX = O /><O></O>

"Csak én birok versemnek hőse lenni,<O></O>
Első s utolsó mindenik dalomban:<O></O>
A mindenséget vágyom versbe venni,<O></O>
De még tovább magamnál nem jutottam."
<O></O>
A kávét az élet szó ismétlésével ábrázolja a költő. A kávéban benne van az egész élet, minden élet, azonban az ember a létével csak egy kiskanálnyit tud meríteni belőle, hiába vágyik a teljességre, ahogyan Babits is hiába vágyott a teljesség megörökítésére verseiben.
Az általunk vizsgált vers magyarázatot is adBabits problémájára: azért sem tudja "A mindenséget [...] versbe venni" a lírikus, mert ő maga nem élheti át, ő is csak nagyon kicsit tapasztalhat meg a világból.

A megjelenített valóságdarab

A vizsgált vers - amint már említettem - természetesen mást is jelenthet egy-egy olvasónak. Az egyes befogadók újabb jelentésrétegeket fedezhetnek fel, bővíthetik az itt taglaltakat. Azonban az kijelenthető, hogy a vers, ha más-más hatással is, de mindenkit érint. Hiszen mindannyian élünk, mindannyian álmodunk, és valóban magunkra ismerhetünk a versben.
Tudjuk, hogy vannak gyönyörű álmaink, és néha az életünk is úgy alakul, mintha egy gyönyörű álom lenne. Viszont soha nem felejthetjük el, hogy az életnek tovább kell folytatódnia, tovább kell menni, nem szabad beleragadni a csodás álomképekbe, azok csak közbeékelt részei az életünknek, melyek azonban semmiképpen sem elhanyagolhatóak, hiszen megédesítik, és színesebbé varázsolják a hétköznapjainkat. Számomra ezt jelenti a vers.

Forrás: freewebs.com/stilisztika

Kalligrammák - képversek

Nagy László: Árvácska sírverse




Tőkés Zoltán: Fej vagy Írás

In Memoriam



Szigethy István karikatúrája a húszas évek íróiról.
Felső sor, balról: Karinthy Frigyes, Füst Milán, Tóth Árpád, Nagy Lajos, Emőd Tamás, Osvát Ernő, Tersánszky Józsi Jenő. Alsó sor: Somlyó Zoltán, Szép Ernő, Kosztolányi Dezső, Kassák Lajos és Lengyel Géza.

Somlyó György
költő, műfordító édesapja,73 évvel ezelőtt 1937. január 7.-én Budapesten, ezen a napon hunyt el.
Ő volt...az az "átkozott költő" ... Somlyó Zoltán, Kosztolányi Dezső és Karinthy Frigyes legjobb barátja. Kosztolányi saját ifjúkorának történeteit hőse-alteregója Esti Kornél novelláiban meséli el, ahol többek között barátjáról Sárkányról is szó esik (Somlyó).
A barátok a századelő Budapestjén együtt mulatva, "garázdálkodva" többnyire kávéházakban, kiskocsmákban töltötték az időt, a szerkesztőségi szobák helyett. Udvaroltak, álmodoztak, ugratták egymást.

*

Somlyó György
. Téli elégia
.
Egyszerűségbe fagy a pompa,
átöltözik most a világ.
A puritán tél zord kámzsáit
kapkodják magukra a fák;
az ifjú, szertelen rajongás,
az őszben borzongó csodák
után a mindenség ím, újra
a férfikorba fordul át.
.
Nehéz áhitat váltja fel most,
szent rémület és megbüvölt
a sűrű, szikrázó kavargást,
a szárnycsattogtató gyönyört
s a féktelen zöld kicsapongást –:
vad szerelmekben elgyötört
testével most magábaszáll és
megtér a lázadó, e föld.
.
Apám, ilyenkor jutsz eszembe,
mikor bomlik az őszi köd,
de már hasít a tél vésője,
november s január között.
(Engem november hámozott ki,
téged január elfödött,
testem először ködbe, a tiéd meg
utolszor fagyba öltözött.)
.
Mindig ilyenkor látogatsz meg,
mikor a fény magva szakad,
nem ködlik rajta semmi kétely,
s bár mind messzebbre tér a nap
és hidegebben csillog egyre,
a lét élesen látható
s a kékre-csiszolt levegőből
kereken cseng vissza a szó.
.
És már nem kell a szó se, mindent
egyszerűvé csiszolt a fagy,
az érzés szinte hallható lesz
és látható a gondolat.
Teljes a világ, közelebb jön,
s mikor az est homálya rezg,
érezni, bundákba takartan
is közelebb a női test.
.
Apám, tollas, sötét varázsló,
kit önmaga elátkozott!
(szemembe zárva él kiugró,
meredek, sziklás homlokod),
s ti mind, aggult vagy már nem élő
bús századvégi héroszok,
az újuló élet riadtán
könnyel most nektek áldozok.
.
Elhagyott kávéházi asztalodhoz
szivem most gyakorta leül.
Emléked magamból kioldoz
s a te életed fon körül.
Úgy élek benne, mint bábban a lepke,
mely majd, ha a tél menekül,
valódi életére lelve,
szabadon szállva kirepül.
.
Ó, ritka, visszahozhatatlan,
álmos vasárnap reggelek.
Ha most itt ülhetnél sötéten,
ha itt ülhetnék most veled!
Kiáltanám: rossz volt! rossz voltam!
rosszak voltunk! most értelek.
S – hányszor próbáltad! – kezdjük újra!
Kezdjünk egy másik életet.
.
Ó, szótalan találkozások,
zord kávéházi reggelik,
reménytelenségtek izével
szivem most újra megtelik.
Hogy vártam tőletek a fényt, a
kimondhatatlan valamit,
mely idegenségünkből egyszer
mégis melegen kiszakít.
.
Hiába! két távoli csillag
voltunk e rossz század sötét,
zuhantató ürében – és csak
néztünk a kávéházba szét.
(Most is látom a vén újságos
órjásfogú bálnafejét,
arcán a bőr úgy rángatózott,
mint a zajló Dunán a jég.)
.
Micsoda csaló durva játék
folyt itten véled és velem,
milyen zord törvények s szabályok
ültek sziveden s szivemen,
hogy egymással harcolnunk kellett,
bár mindkettőnk fegyvertelen,
s elválasztott a dicstelen dac,
jobban, mint bármi küzdelem?
.
Apjából, istenem, a tolvaj
idő a fiúnak mit ad?
Én barátod szerettem volna lenni –
és nem lehettem, csak fiad.
De szép lett volna járni együtt
ifjan ködös hajnalokat,
míg Kosztolányi hangja száll az
Üllői úti fák alatt.
.
Ó, mért sziszegsz bennünk örökkön,
mérgeskígyó emlékezés?
Hogy mindig újra megsirassuk
hazúg és elrontott egész
múltunkat, újra látva, minden
perc hogy volt bűn és tévedés! –
A könnyű részt elejtve, mindig
az egészet emelni oly nehéz…
.
Elhagylak nemsokára, érzem,
hív már a megnyílott világ,
valóság vadszagú mezői,
mit nem ismert az ifjuság.
Lesz tán nekem is gyermekem majd,
és a magány, mit zárt a báb,
másokban és a végtelenben
talál majd élni új hazát.

*

A világ párpercesekben



Ez év június elején jelent meg Böszörményi Zoltán Halálos bűn című novelláskötete az Ulpius-Ház kiadónál Budapesten. Ebből nyújtunk most olvasóinknak ízelítőt.

***
– A szivárvány színeire felbomló fény is, mint a lélek. Egyben van, aztán felosztódik, majd újra egyesül. A világban uralkodó ismétlődés törvénye szerint. A lélek is átalakul, s újra megjelenik. Olyan, mint a lent és a fent játéka. A hullámok játéka. Egyszer fenn a csúcson, másszor lenn a mélyben.

Böszörményi Zoltán

A LÉLEK HATALMA


December eleji napon érkezett a házhoz. Festőszerszámait biciklin tolta.
A kormányra és a nyeregre kötözött létrára vedreket, festékes zsákokat rakott. A munkát, egy nagy szoba kifestését, még a múlt hét végén vállalta el. Idős hölgy hívta telefonon: „Haldoklik a férjem, szeretném, ha otthon ravataloznák fel, a frissen festett helyiségben” – mondta.
A szobafestő, harminc év körüli, alacsony férfi volt. Beesett arcú, a soványságtól lötyögött rajta a ruha. A nehéz tölgyfakapun kínlódva jutott át, mert a sarkába erősített rugós szerkezet minduntalan visszarántotta a szárnyat, többször is erősen meglökte, hogy a keletkezett résen keresztülnyomakodjon.
Az asszony, mihelyt megpillantotta, feléje sietett, aprókat lépve, nehogy elcsússzon a jégtől síkos járdán, de elkésett. Mire odaért, a férfi sikeresen átjutott az akadályon.
− Nincs, aki megjavítsa – mutatott a bejárat felé. – Magam nem tudom, mert nem értek hozzá – sietett a magyarázattal, miközben azt nézte, miben lehetne az érkezett segítségére.
− Köszönöm, boldogulok egyedül is – hárította el az ajánlatot a festő.
Behordta a szerszámokat. A szoba közepére húzott, rongyszőnyegekkel és papírral betakart bútorok mellé helyezte őket. A létrát egyik falhoz támasztotta, a permetező pumpába vizet hozott a konyhából, feltöltötte, és levegőt nyomott a tartályba. A létra tetejére készült, kezében a fújócsővel, de mielőtt fellépett, nyögést, jajgatást hallott a szomszéd helyiségből. Azt gondolta, az asszony segítségre szorul a férj ápolásában, ezért a szoba felé sietett.
Benyitott.
A faragott, diófurnírral borított ágyban csak a haldokló embert találta.
– Gyújtsd meg a kislámpát &shy;&shy;– nyöszörögte a hang.
Félhomály borította a szobát. Az éjjeliszekrényhez lépett, felkattintotta a lámpát. A látványtól visszahőkölt. A hatalmas ágyban, melyben talán négyen is kényelmesen elfértek volna, halottsárga, csonttá fogyott öregember feküdt. Arca beesett, szemgödrében eltűntek szemei.
− Szüksége van valamire? – kérdezte a festő.
− Nem láttad a feleségem?
− Itt nincs. Megkeressem?
− Nem kell – legyintett a beteg, s lehunyta a szemét.
Kis idő múlva újra megszólalt.
− Adj, kérlek, egy kis vizet. A pohár az asztalon van. Tölts a kancsóból, mert az nem olyan hideg.
Az öreg apró kortyokban ivott. Két-három korty után szünetet tartott, levegőt vett.
− Csak ne ragaszkodnék ennyire az élethez – mondta halkan, s visszaadta a poharat. – Az élet is olyan, mint a szerelem, rögeszmévé válik. Pedig csak lemerülni kéne megtanulni. Nem gondolod? – fordította fejét a festő felé. – Egész életünkben a mélységeket keressük a dolgokban, az érzelmekben, s amikor végre ott a lehetőség, hogy mindez megvalósuljon, hadakozunk ellene, már nem akarjuk, mert azt hisszük, nincs tovább.
− Nem hiszek a lélekvándorlásban – mondta szárazon a festő, aki nem oly rég a helyi újságban olvasott egy témába vágó cikket. – Szerintem az ember elmegy és kész. Megszűnik a lelket tápláló energiaforrás, a test, vége, nincs tovább.
− De van, de van – suttogta a beteg. – A szivárvány színeire felbomló fény is, mint a lélek. Egyben van, aztán felosztódik, majd újra egyesül. A világban uralkodó ismétlődés törvénye szerint. A lélek is átalakul, s újra megjelenik. Olyan, mint a lent és a fent játéka. A hullámok játéka. Egyszer fenn a csúcson, másszor lenn a mélyben.
Elhallgatott, lélegzetet vett.
– Nagyon régen szerettem valakit. Egy nőt – mondta és lehunyta szempilláját. – Rögeszmémmé vált. Nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy mindig más férfival van, másnak mondja azt, hogy „szeretlek”. Az ágyban, szeretkezés közben pedig azt, hogy „milyen jó férfi vagy”. Még akkor is bántott, tüzes vasként égetett, amikor már nem szerettem, csak gondoltam rá. Úgy éreztem, hogy gúnyt űz belőlem, kibeszél, röhög rajtam az éppen soron lévő szeretőjével. Féktelen magatartásával meggyaláz, lealacsonyít, értéktelenné teszi mindazt, ami a legszentebb számomra. Évtizedekig nem tudtam elengedni, kötődtem hozzá, mindent elkövettem, hogy beszéljek, találkozzam vele. Hagytam, hogy fájjon minden pillantása, gyötörjenek szavai. Nem tudtam elengedni, ugye, megérted, miért – kérdezte, s tágra nyitotta szemét.
Nehezen vette a levegőt. A festő pedig türelmetlenül hallgatta a furcsa szöveget, amelyhez nem talált fogódzót. Csak a kíváncsiság ébredt fel benne, látni szerette volna a nőt, aki ennyire megkínozta az előtte fekvő haldoklót.
− Szép volt? – kérdezte, de rögtön megbánta. Sutának, illetlennek érezte szavait.
− Gyönyörű! &shy;
− Ha nem haragszik, akkor most itt hagyom – lépett el az ágy mellől a fiatal férfi.
− Menj csak, fiam – intett az öreg. – Tudom, az én halálom tiszteletére fested ki a szobát. Feleségem megbeszélte velem. – Milyen színűek lesznek a falak, amikor már nem leszek? – kérdezte váratlanul.
− Halványzöldben egyeztünk meg.
− Halványzöld, halványzöld, az én kedvenc színem a sárga. Nem lehetne halványsárga? Lelki szemeimmel magam elé tudom képzelni.
− Szerintem igen, belefér. Mindegy, milyen színűre festem. Ha ön halványsárga színt óhajt, olyanra festem őket. Akkor ezt meg is beszéltük – mondta a festő és már a kilincsen volt a keze.
− Ha te elmégy, én is nemsokára megyek. Ne felejtsd, fiam, a pillanat elmúlhatatlan, minduntalan visszajön annak, aki akarja. Csak tudnod kell egyenként elengedni őket. Akkor visszajönnek.
− Lehet – mondta a festő, és kiment. Hallotta, az öreg még mondott valamit, aminek jelentését csak akkor értette meg, amikor már világossárgára mázolta a szobát.
„És azt se felejtsd, hogy a lélek hatalma mindent átitat, még a te falaidat is, fiam.”

*

<!-- Header: [end] --><!-- Text: [begin] -->

„Vigyük lélekközelbe a szót” – Recenzió



A költő Majorana „bőrébe bújik”, hogy az ő nevében mondhassa el gondolatait az életről, a világról, de elsősorban önmagáról, azon belül is költészetéről, művészi hitvallásáról. – Brauch Magda írása



„Vigyük lélekközelbe a szót”
– Recenzió Böszörményi Zoltán Majorana helyzetjelentése a tökéletes boldogságról című verseskötetéről


Ki is az a Majorana?



Ettore Majorana olasz atomfizikus zseni volt. Már 1937-ben kidolgozta az atommaghasadás elméletét, utána hirtelen nyoma veszett. Máig is rejtély maradt, mi történt vele. Egyes feltételezések szerint egy ismeretlen szigeten lévő kolostorban folytatta életét, ahonnan néha üzeneteket küldött ismerőseinek vagy általában a nagyvilágban élőknek.
Ennek a tudósnak az alakja, de főleg a rejtélyes eltűnése ihlette meg Böszörményi Zoltánt, hogy poétai énje alteregójaként jelentesse őt meg legújabb verseskötetében (Majorana helyzetjelentése a tökéletes boldogságról. Ulpius-ház Könyvkiadó, 2010.).
A költő Majorana „bőrébe bújik”, hogy az ő nevében mondhassa el gondolatait az életről, a világról, de elsősorban önmagáról, azon belül is költészetéről, művészi hitvallásáról.
Majorana szimbóluma már régebbről foglalkoztatta a költő képzeletét, mert az ezt megelőző verseskötetében (A semmi bőre) is jelen van, ezúttal azonban az egész kötetben felölti annak alakját.
A párhuzamos helyzet is szerepet játszik ebben, hiszen a lírai hős, azaz Böszörményi Zoltán is szívesen elvonul időnként a világból, főleg az alkotás idejére. Az ő rejtekhelye Barbados szigete – amire többször konkrétan is utal a kötetben –, mely az olvasók többsége számára majdnem olyan ismeretlen és elérhetetlen, mint Majorana egykori feltételezett rejtekhelye (jóllehet a térképen létezik), de ahhoz, hogy egy földrajzi tájegység megihlessen valakit, költői véna is szükségeltetik.
Ez az, amiről a legújabb Böszörményi-kötet meggyőz, talán korábbi versesköteteinél is hitelesebben. Ezúttal hangvétele egy fokkal még líraibb, letisztultabb, átláthatóbb, átérezhetőbb, verstechnikája fejlettebb, költői eszköztára gazdagabb. „Türkiz hajnalok jajongnak” verseiben (Majorana homokórája) vagy „Mennynek / selymes partján, / fáradt ének / száll / lantján / a vágy az est dalát / pengeti.” (Majorana estéje). A játékosság is helyet kap több versében is (Majorana játszik), bravúros játékot folytat a szinesztéziákkal is: Majorana a tenger mellett című versében megszemélyesíti a „szinesztézia madarakat”. Másutt rímtechnikájának tökéletesítésére törekszik:

„ha a kedvem rétjein,
kinyílik a kankalin.
Látom már a kis teret,
Nagyapát, hol ereget
egy-két füstös egeret”
(Majorana rímet farag)

Egyértelmű, hogy a szerző keresi – és meg is találja – költői énjét, s az azt kifejező legművészibb eszközöket:

„ Átrendeződő metaforák
serege éjente bekerít.
Önmagát élő azonosság
homályt éget, valót világít.
Gazdaggá tesz sok tévedésem,
de nem kerülök csendes révbe.”
(Majorana nyugtalan)

A nyugtalanság természetes lelkiállapot egy költő életében, mint ahogyan emberi és művészi értékeinek megítélésében is bizonytalanság tükröződik néha:

„elnémulok e nagy ünneplés láttán,
vajon, jól látom én a palatáblán,
nevem a kincset osztogatók között?”
(Majorana gyűjtöget)

Nem öncélúan játszik a szavakkal, hanem nyújtani akar valami értékeset, lényegeset az olvasónak, akárcsak nagy elődje, József Attila, akinek Ars poetica című versét mintaként használja a modern intertextualitás eszközeként Majorana Ars pragmatica című háromrészes – azaz háromféleképpen megfogalmazott – versében:

„Nem állítom: jó itt a jó,
s az ember ennyire parány,
Vigyük lélekközelbe a szót,
ne kísértsen ármány, se magány!”

Az intertextuális versszövegek arról is árulkodnak, mely költőelődök a szerző kedvencei, példaképei. József Attila mindenképpen az, hiszen a Majorana menekül című vers előbbinek a Karóval jöttél című költeményével áll párhuzamban. A hatszakaszos versekből bármelyiket lehetne idézni, ragadjuk ki például az ötödiket:

„Szerettél? Magához ki fűzött?
Bujdokoltál? Vajon ki űzött?
Győzd, ami volt, ha ugyan győzöd,
se késed nincsen, se kenyered.”
(József Attila: Karóval jöttél)

„Vezekeltél? Ki követelte?
Jót tettél? Kérték, minek kellett?
Szórjad, ameddig szórhatod,
nem maradt más, mint pőre lelked.”
(Böszörményi Zoltán: Majorana menekül)

A Majorana újévi köszöntője című költemény Nagy László híres versére, a Ki viszi át a Szerelmet címűre reflektál:

„Ég kócába kézzel miért túrnék,
lázongásaimban csattant arccal,
kit becéznék, ki lenne kertész,
virágok mosolyára ki vigyázna”

Szilágyi Domokosról szóló gyönyörű poémájában (Majorana írja Szilágyi Domokosról) több lírai betétet alkalmaz a korán eltávozott költőtől, bizonyítandó, mennyire megérti az életével végső leszámolásra készülő alkotó- és embertársat, akárcsak József Attilát, aki fent idézett versében szintén az életétől búcsúzik.
Ezek a párhuzamok azonban nem jelentik azt, hogy Böszörményi verseskötete pesszimista hangvételű volna. Bár a kötetcímül szolgáló vers ironikus hangja csalódást takar – akárcsak a Majorana meséje, Majorana búcsúzik, Majorana ezerhetedik szobája – a kötet alaphangja általában bizakodó, mintha a szerző ezúttal végre nem tartana attól, hogy lemarad az „aranyvillamosról” (mint korábban három kötetében is).
A magányérzet – mint korunk minden emberét – őt is kíséri, de a hét rövid Majorana-dalban a természet, a tenger szépségei a magányban is vigaszt tudnak nyújtani. Bár filozofikus fogantatású verseiben sok a kétely, a töprengés, az önvizsgálat (Majorana magába tekint, Majorana nyugtalan, Majorana régi levelet talál, Majorana töpreng, Majorana megkövesedett gondolatai, Majorana fenomenológiája stb.), nem kétséges, hogy a kötet alaphangja mégis szemléletváltásról ad hírt.
Ennek felfedezéséhez olykor a „sorok között” kell olvasni, de a szerző közvetlenül is kifejezi: Majorana alias Böszörményi Zoltán bizakodva néz a jövőbe, melytől vagy melyben gyökeres változást remél: „vissza mindent, / a játékot elölről kell kezdeni” – mondja Majorana Desirdesarts című versében, akárcsak a Majorana-torzó című négysorosban vagy a Majorana vágya, Majorana tavaszi biztatója és a Majorana könyörgése című darabokban. Ez utóbbiban félreérthetetlenül kifejezi, hogy az anyagi gyarapodás helyett a szabadságot választja:

„ne fertőzzön a rossz
a pénz hatalma
gyönyörűséges korlátokkal védj
csak a szabadság elé
ne állíts semmis érveket”

Miután értelmetlennek tartja a délibáb-kergetést (Majorana decemberi verse), és múltjának siratását (Majorana-torzó), ünnepélyes, már-már himnikus hangon hirdeti művészi (és talán emberi) megújulásába vetett hitét:

„Barátom, mégis azt reméled,
ha fellebben e tájról a függöny,
sötét világunk másikra cseréled.
ha hajnal villan erdei ezüstön,
hegyek gerincén megremeg a fény.
Szívedre borul a kendő, a bükköny,
a virág, erdő is víg dalra kél.
Lármázik a lélek, áthallik a szél,
szavaink kórusa holnapról zenél.”
(Majorana reménye)

Brauch Magda

*
Figyelemre méltó, Jéki László cikke.
A cikk forrása:
...nol.hu/archivum/archiv-415894

"2oo6.-ban volt Ettore Majorana olasz fizikus születésének századik évfordulója. Nevét, tudományos eredményeit nem ismeri a közvélemény, pedig Enrico Fermi szerint Majorana Galileihez és Newtonhoz mérhető zseni volt, aki igazából az eltűnését és halálát övező rejtélyek miatt kerül időről időre a nyilvánosság elé. Egy ukrán elméleti fizikus szerint mindenesetre Majorana sikeresen valósított meg egy kvantumfizikai jelenséget: egyszerre volt élő és halott."

Versek Böszörményi Zoltán legújabb kötetéből

*

A testemből vétetett teher vagy,
űrben száguldó fémes kacagás,
rügy a halhatatlanság színpadán.

Félelmetes erőm, mégis kevés,
segítsed át az idő tutaján
lelkemet, tisztító felismerés.

*

MAJORANA AKARATA

A világ messze már az akarattól,
átformálta a láz,
az arcomra hulló vérmosoly
a képzelet kútjába márt.
A játék,
a mindent tudó képalak,
megmozgat,
s hidegvérrel szétszakad.
A kiutat keresem,
a hangtalant.
Mindaz vagyok,
mi elvet,
megtagad.
Szeretnék erős lenni,
és szelíd;
a világ
egyszer úgyis elveszít.



MAJORANA IMÁJA

Naponta imádkozom hozzád, Uram,
erőt és egészséget adj énnekem,
nem hatalmat, pénzt, mámort, csak éneket,
hintsem a szót rokonlakta végeken.
Bűnöm ezernyi, és fürtökben nőnek.
Sok rossztól kicsordul, patakzik vérem.
De ne bocsáss meg! Ez miféle üzlet,
ha kegyelmed is új bűnökre késztet?

Büntetsz. Hatalmadat nem ezért félem.
Gyávákkal nem osztok hajlékot, rétet.
Hódítani szeretnék – fényességet.
Küldd rám a bajt és ezer szenvedésed.
A testemet, lelkemet próbára tedd,
És égess! Mint a fáklya, újra égjek.



MAJORANA SEMMI VERSE

A semmi bőre bőrömön pihen.
Semmi érzés, talán a képzelet.
Tovapörög fürgén és hangtalan,
mikor moccan az ájult pillanat.
Jókora lelke van a semminek,
otthon vagyok én is valakiben.
Hiteget, csuda jó, hogy létezem,
velem gördülő színes perceken.
A semmi arca ódon tükrökön,
míg magam bennük fel nem ismerem,
a sárga foltok: múló életem.
A mindenséget megjárt időtől
égek, fény leszek. Arra ébredek:
mindenség születik a semmiből.



MAJORANA KÖNYÖRGÉSE

nehezen áttörhető
korlátokat állíts elém
edződjön testem
erősödjenek izmaim
bűvészként tüntessem el
zaklató érveim
transzcendens fogódzóim
a korlátok legyenek
segíts
újragondolnom életem
korlátokat állíts
a legnagyobb vihar se seperjen el
állíts korlátokat
a bűn és kétségek hada ellen
ne fertőzzön a rossz
a pénz hatalma
gyönyörűséges korlátokkal védj
csak a szabadság elé
ne állíts semmis érveket



MAJORANA ESTÉJE

Mennynek
selymes partján,
fáradt ének
száll,
lantján
a vágy
az est dalát
pengeti.
Alkonyok
árnytalan
alléin várlak,
tégy csodát velem,
cserébe
magamba,
szavaimba
zárlak.
Zárkáim
ha sorra feltöröd,
csontomba költözöl,
felismerhetővé válsz a tájban.



MAJORANA HOMOKÓRÁJA

Tenyerembe forró szemcsék hullnak,
sebeim begyógyulnak. Halkulóra
állítom fájdalmaim: a szókat.
Virágot szakítottam. Az éj hajója
ráfutott a fény zátonyára.
Türkiz hajnalok jajongnak.
Fejükön felhők fonta paróka.
Esőcseppek hullnak a homokra.



MAJORANA LEBEG

Te, mindeneket felülmúló érzés,
vigasz-virágaidból nyitsz-e még?
Ha véletlenül kezemhez érsz,
indulatot mérsz, könnyű lebegést?
Áldozatom akartad; elnyerni,
mi feledhetetlen és emberi
bennem, nyakamba tenni az igát,
első és végső dolgok igazát.
A testemből vétetett teher vagy,
űrben száguldó fémes kacagás,
rügy a halhatatlanság színpadán.
Félelmetes erőm, mégis kevés,
segítsed át az idő tutaján
lelkemet, tisztító felismerés.



MAJORANA BORGES SÍRJÁNÁL

A taxisofőr bólintott, sebességbe kapcsolt.
Azt mondta, tudja, hol vagy eltemetve.
Kíváncsiság, a rólad szóló legenda, írásaid
torkomat fojtogató szelleme vezérelt oda.
Vagy csak a nyugtalanul múló idő igézett meg.
Az idő, mit tisztázni nem lehet.
Hát nem lehet!
Minek is kínozza elméjét a metafizikával
az, kinek nem kenyere az elmúlás,
a sajtot sem szereti.
A kutyákat pedig
a csaholó kedvükért viseli el,
miközben arról töpreng:
minden század egyforma,
csak teljesítményük aránya különbözteti meg
egyiket a másiktól.
Másikat az egyiktől.
Rendszerint.
A temető igazgatója kioktat,
nem itt alszol
örök álmot,
hanem a központi parcellák egyikén.
Rajzot, térképet
kapok, hogy rád találjak,
megint.
A kocsiban eszembe jut,
mi lenne, ha verset írnék erről
a rosszul sikerült kirándulásról,
sorokat az életről,
a meglepetések szerint.
A helyzetrajz azt mutatja,
innen már csak néhány lépés
az örök funerár,
elérem a sírköved.
Meglátlak.
A tavaszi szél minden érzést felseper,
a sétány melletti lomtárba cipel.



MAJORANA EZERHETEDIK SZOBÁJA

Lábam előtt halott madár a tested,
mit úgy öleltem, s kívántam egyszer.
Cirógatom, becézem, nem felel.
Márvány és hideg és élettelen,
az ezerhetedik szobában hever.
A régi nyarak elégnek sorra mind,
újabb pátosz nem gyúl odakint,
emlékeim se keresnek újra meg.
A fáradt gondolat, ki őrizi még,
bőröd illatát, szavaid melegét,
bezárta az ezerhetedik szobát.
S vette lépcsők meredek fokait,
a concierge-nek némán adta át,
e halott vers rozsdafoltos kulcsait.


Böszörményi Zoltán: Majorana helyzetjelentése a tökéletes boldogságról
Ulpius-ház, 2010

Böszörményi - próza

Böszörményi Zoltán: A NYOMOZÁS


− Veszett kutyák azok, már annyi embert megmocskoltak – szólt közbe a gyerek, de elhallgatott, mert azt hitte, most mégsem rajta a sor, hogy beszámoljon a történtekről.
− És ha a kutyák támadták meg Ákoskát… akkor…
− Akkor én láttam vóna, met szemmel tartom azokat az átkozott fajzatokat.

*

A NYOMOZÁS

– És mikor tűnt el Ákos? – kérdezte a nyomozó, s újra megnyomta digitális magnójának rögzítő gombját.
– Ma milyen nap van? – nyújtotta el a fejkendős, virágos ruhát viselő asszony az utolsó szót, mintha kételkedne abban, hogy a van egyáltalán létezik.
– Kedd, február 26.
− Igen, igen… kedd. Kedden, múlt kedden mán nem jött haza. Montam a kissebbik fiamnak, menj Gyurikám, nézd mán meg, hol van Ákos öcséd. El es ment vót a gyerek, órákig kódorgott, osztán üres kézzel jött vissza. Sehol sem találta – csapta össze csodálkozva földszínű tenyerét. – Sehol. Pedig tűvé tett érte mindent, nem vót lyuk a fődön, hova bé ne nézett vóna. Ugye, fiam – bökte ujjával oldalba a mellette mocorgó, nyolc év körüli gyereket.
− Bémentem én minden barakkba, osztán ott sok minden vót összehányva, vót ott ágymatrac, még kibelezett televízió es, játék es, de Ákoskám sehol se lelém, pedig há kiábáltam jó hangosan, hogy a főd alatt es meghallja. Nem válaszolt, na – vonta meg a vállát a gyerek, s az ölébe tette kezét, piszkos körmeit piszkálgatta.
− Kedden hány órakor vették észre, hogy Ákoska hiányzik? – kérdezte a nyomozó, s az asszonyra nézett, tőle várta a választ.
− Szóval, a bányát van annak már két éve es, hogy bézárták. Osztán mindenkit elkűttek. Az uramat es. Pedig hát jó vájár vót. Sok rézércet bányászott ki. Na, megfizették. Éltünk es abból. Tuggya, húsz évet töltöttünk a hegyen. Jó vót. Bémentünk néha a városba, osztán ott minden vót, csak pénz kellett hezza. Falusi leány vótam, ide jöttem férhez. Az emberem es falubeli vót valamikor, csak idősebb. Jóval idősebb. De erőss, jó ember. Nem vót annak semmi baja húszegynehány évig. Aztán egyszercsak meghótt. Itthagyott a kölykekkel. Pedig, amikor elvett, megígérte, nem hagy egyedül. Igért az fűt-fát, csak hozzámennyek. Julis, itt jó életed lesz, azt mondá. Minek neked a falu. Ahajt a hegyen jó helyt leszünk, csak a jó Isten tartson meg egésségben. Keresek én annyit, hogy tíz gyermeket es eltartsak. Lássa, nem lett belőle semmi. Csak két gyermek, azok es későn jöttek, mán azt hittem nem is lesz gyermekáldás. A kissebik amikor jött, el se hittem, hogy úgy vagyok. Mán az orvos es tördelte a nagy darabos kezét, hogy mán mi lészen, de nem lett semmi, met a gyerek minden baj nélkül jött világra. Na, e’v-vót, nyomozó uram. Most mán tuggya az én életemet.
− Kedden délelőtt, vagy délután tűnt el Ákoska? Mikor kezdték el keresni? Erre a kérdésre válaszoljon, kérem.
− Gyurika bészaladt délután, hogy a nagy kutyák, met azok ott vannak a szín végibe, valami koncot kaptak, s erőssen vinnyogtak. Mondom a gyermeknek, eridj nézd má meg, ejsze nyulat fogtak, vagy valami máson kaptak essze. De a gyermek semmit se látott, mán késő es vót, szürkült az ég. Nagyon megijettem, hogy a kicsi fiam sehol sincsen.
− Veszett kutyák azok, már annyi embert megmocskoltak – szólt közbe a gyerek, de elhallgatott, mert azt hitte, most mégsem rajta a sor, hogy beszámoljon a történtekről.
− És ha a kutyák támadták meg Ákoskát… akkor…
− Akkor én láttam vóna, met szemmel tartom azokat az átkozott fajzatokat.
− Hogyan?
− Hát veszem a fáklyát, möggyújtom, s úgy osztán szűkölnek, morognak, én meg látom, mi van ahajt.
− És mit szedtek szét azon a délutánon. Azt láttad-e? – akadékoskodott a nyomozó.
− Kockás ruhadarabot huzigáltak, a fene a belekbe.
− Jaj, Istenem, te gyermek – szisszent fel az asszony. – Ákoskán is kockás ing vót, amikor eltűnt.
− Milyen színe volt a kockáknak?
− Kékes, olyan, mint az Ákoskáé – vágta rá a gyerek.
− Nem hiszem…, tán a medvék… A medvék, az átkozottak.
− Dehát a kutyák marakodtak a kékkockás ingen. Hogy jönnek ide a medvék? – kérdezte döbbenten a férfi.
− Lehet, a kutyák a medvéktől vették az inget.
− A medvéktől?
− Igen, met a medvék, ha valakit megesznek, akkor a ruha, az nem kell nekik. S lehet, a kutyák a medvéktől vették az inget…
− Most hallom először, hogy medvék is tanyáznak a közelben.
− Azok igen, met béjárnak az élelemre, vesznek mindent ki a zsákokból, hiába az igyekezet – vágta rá a gyerek, s incselkedő pillantást vetett a nyomozóra.

"A vers a felszabadításról szól, önmagad szabadítod
fel önmagad alól, a téged minduntalan leigázó valóságból.
A vers a csend, a megismerés, az eldördülő ágyúban a golyó."

Böszörményi Zoltán

*

Mario Vargas Llosa

En qué momento se había jodido el Perú?
Mikor cseszte el Peru a sorsát?
(Mario Vargas Llosa:Négy óra a Catedralban)

Irodalmi Nobel-díj 2010:Mario Vargas Llosa

2010. december 10-én adták át Stockholmban az 2010-es év díjazottjainak az őket megillető
elismeréseket.

Az elmúlt ötven esztendőben gyakorta emlegettük a latin-amerikai irodalom felfrissülést hozó
berobbanását az irodalmi köztudatba. Ez az irodalom egy új, egzotikus világot tárt elénk,
amely modernkedés nélkül,addig elképzelhetetlen természetességgel dolgozta fel e különös
világ kegyetlen,de mégis szerethető belső szerkezetét, a diktatúrák, polgárháborúk, a különös
szerelmek és csodás önfeláldozások számunkra is tanulságos történeteit.

A Nobel-díj bizottság mégis mostohán bánt ezzel az irodalommal, hiszen az utóbbi ötven
évben csak Miguel Ángel Asturias (Guatemala,1967), Pablo Neruda (Chile,1971), Gabriel
García Márquez (Kolumbia,1982) és Octavio Paz(Mexikó, 1990) fémjelezte eddig ennek az
irodalomnak az elismertségét, s ez jóval alatta maradt a jogosan elvárhatónak számszerűségi,
minőségi, földrajzi szempontokból egyaránt.

2010-ben a bizottság Mario Vargas Llosa-nak ítélte a díjat a "hatalmi berendezkedések
feltérképezéséért és az egyén ellenállását, lázadását, alulmaradását bemutató erőteljes
ábrázolásmódért". Olyan írót díjazott a bizottság,akinek szinte valamennyi művét már
lefordították magyarra, s így tisztán állhat előttünk az írói életmű.

Mario Vargas Llosa 1936-ban született Arequipában, Peru második legnagyobb
városában,ahonnan 2300 méteres magasságból mindig jól látható az 5000 méter
feletti,állandóan hóborította, lenyűgöző szépségű El Misti csúcs. Lehet, hogy ez az indítás
vitte őt oly magasra?

Korán elhatározza,hogy író lesz, és 26 éves, amikor megjelenik első regénye A város és
kutyák (La ciudad y los perros). Ezután viszonylag gyorsan (hét év alatt) megírja talán máig
legragyogóbb két monumentális regényét A Zöld Palotát (La Casa Verde), illetve a Négy óra
a Catedralban (Conversación en La Catedral) címűeket. Ezt követően néhány könnyedebb
fajsúlyú,de rendkívül népszerű regény következik(van,amelyiket meg is filmesítik),
pl.Pantaléon és a hölgyvendégek (Pantaléon y las visitadoras), Júlia néni és a tollnok (La tía
Julia y el escribidor). Ez utóbbinál a sajtó belső működését kevesen ábrázolták hívebben,s
csak egy másik Nobel-díjas író, Heinrich Böll Katharina Blum elvesztett tisztessége (Die
verlorene Ehre der Katharina Blum) című műve említhető hasonló igénnyel. A következő
alkotói korszakban az erotikát állítja érdeklődésének középpontjába, s ezt is sikerül egyedi
módon ábrázolnia,élvezetes, szórakoztató,mégis igényes műveket létrehoznia, pl. Szeretem
a mostohámat (Elogio de la madrastra), Don Rigoberto feljegyzései (Los cuadernos de Don
Rigoberto)

Egész életét végigkíséri a politika,a kezdeti baloldali szimpatizánsból jobboldali elnökjelölt lesz,
aki csak nagy küzdelemben marad alul 1990-ben az elnöki székért folytatott harcban.
Politikai tárgyú regényei is hitelesek,talán éppen ezért, pl.Mayta története (Historia de
Mayta), A Kecske ünnepe(La Fiesta del Chivo), Ki ölte meg Palomino Molerot? (Quién mató
a Palomino Molero?).

Legutóbb magyarul megjelent regénye A rossz kislány csínytevései (Travesuras de la nina
mala), de már készül új regényének A kelta álma (El sueno de Celta) fordítása is.

Miért is érdemel Vargas Llosa Nobel-díjat? A bizottság már idézett méltatása is
sokatmondó,de az a regénytechnikai, írói megoldás,amely főként az első három regényét
jellemzi,méltán teszi őt érdemessé erre a kitüntetésre..Miben is áll hát ez az írói megoldás?

Az eseményeket, történeteket az irodalmi művek általában valamilyen időrendi sorrendben
mesélik el nekünk..A modern irodalom különböző okokból meghonosította az időfelbontás
technikáját,amely filmszerűvé,feszessé,olykor bravúrossá teszi az ábrázolást. Vargas Llosa
azonban még ezen is túlmegy, s olyan regényírói technikát alkalmaz,amely képes érzékeltetni
a valóságot a maga teljességében,a pillanatok varázslatát. Hiszen gondoljuk meg,vajon
emlékszünk arra mindig pontosan,hogy két múltbeli esemény egymáshoz való időbeli
viszonya milyen? Megtudjuk mondani mindig, múltunkban melyik esemény volt előbb?
Például a Parlamentet láttuk korábban vagy vattacukrot ettünk előbb? Az esetek többségében
ezekre nem tudjuk a választ,de az író kénytelen közölni az olvasóval a valódi sorrendet, ha a
tényeknek van jelentősége a történet szempontjából. Micsoda ellentmondás!

Az olvasó tudja a sorrendet, csak az,akivel a dolog megtörténik,ő nem tudja. Ezeknek a
szituációknak az érzékletes, mondhatni zseniális ábrázolása Vargas Llosa regénytechnikai
újítása.A regény különböző szálainak szinte mondatonkénti megtervezésével,tudatos
összekeverésével sikerül a bravúr, úgy érezzük,hogy pontosan azt tudjuk, amit a szereplők,és
ugyanúgy fogalmunk sincs bizonyos események helyes sorrendjéről, mint nekik.Ez persze
ezeket a regényeket nehezen olvashatóvá teszi, s a fordítóknak (Gulyás András és Benczik
Vilmos fordították e csodálatos regényeket) is nagyon megnehezítették a dolgát, de
elégedetten állapíthatjuk meg, hogy sikerrel jártak.

Vargas Llosának sikerült megragadnia a pillanat összetettségét, a világ totalitását, teljességét-
Nobel-díja, ha másnak nem is, hát ennek jogos adománya.

Írta: Erdélyi László

Weöres Sándor: A kétfejű fenevad, Katona József Színház

Pergő nyelvű, köpönyegforgató galambok a sakktáblán

Az egyik legjobb magyar dráma, Weöres Sándor A kétfejű fenevad című áltörténelmi színműve majdnem négy évtizedig várt arra, hogy méltó színjátékban mutathassa meg magát. A sokszor betiltott, a történelmet s cenzorokat kifigurázó darab most a Katona József Színpadán szólal meg. A mű frissebb és szemtelenebb, mint valaha, s mert csupán játék a színházzal s költészet, élesebben fogalmaz társadalmi-politikai valóságunkról, mint a szinte nem létező kortárs társadalmi drámáink.

Az 1686-ban, Pecsevi (Pécs) városában játszódó darab az osztrák-magyar-török háromszög neves és névtelen szereplőit vonultatja fel, megragadva azt a pillanatot, amikor az ország török kézről osztrákra kerül. A színpadon megjelenő figurák ehhez a tényhez és változáshoz igazodva igyekeznek túlélni a harcokat - nem ritkán teljes pálfordulással.
Hogyan is kerülhet a Katonába egy "történelmi dráma" (valójában bohóctréfa, szürreális kaland, nyelvi bravúr)? Weöres Sándor 1972-ben írt "történelmi panoptikuma" a pécsi színház megrendelésére készült, azonban sikamlós politikai olvasata miatt nem jutottak el a premierig: a darabot jópár évig nem engedték bemutatni, végül 1984-ben a Vígszínházban, majd 1985-ben a Csíky Gergely Színházban került színpadra. A rendszerváltást követően több amatőr és hivatásos színház is bemutatta, például a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház 2007-ben. A tiltott gyümölcsöt nyilván nem véletlenül választotta már több rendező, színház is – nem kis kihívást jelent színpadra vitele és értelmezése.

Az áltörténelmi dráma mondanivalója oly annyira döbbenetes, mint Spiró György 1997-es Árpádház című drámája, áttekintve az 1100-as évek Magyarországát, erős kórképet fogalmaz meg, akár még aktualitásokra is utalva. Színpadra vinni pedig szintén nem egyszerű feladat, de mindig célszerű feltenni a kérdést: miért?

A két darabot akarva akaratlanul összehasonlítva számomra mindkettő rendezői bravúr (Katona: Máté Gábor; Budapesti Kamara: Almási-Tóth András). Ami a gyomrot, lelket megülő, nyomasztó "ismerjük meg önmagunkat és történelmünket" ahogy a mocskos szánkon kifér versenyben Veöres győzött. Kifinomult érzékkel enyhítette és bohózattá varázsolta? a költőiségével finomította mindazt a döbbenetes tényfeltárást a kiszolgáltatottságról, hamisságról, önzésről, hatalomvágyról, kegyetlenségről, amely történelmünk időben jól behatárolható korszakáról szól, de hogy miért is? Mert a történelem mindig ismétli önmagát. Talán ez a válasz a miértre.

Zene, mely a darabban elhangzik: (#815) Zene fórum.