Krimik, bűnök, kalandok.

Ishmael

Állandó Tag
Állandó Tag
Manuel Vazquez Montalban szerintem egy nagyon-nagyon méltánytalanul mellőzött író nálunk. A Franco-rendszer utáni alakulgató demokratikus kapitalizmus amúgy is sokban hasonlít a rendszerváltás utáni Magyarországhoz. Montalban krimiszerű könyveiben (messze nem krimik amúgy) részletesen bemutatja ezt az átmeneti időszakot, a kialakuló új elitet, a barcelonai közembereket, a várost. Írónak is kiváló Montalban, a könyvek témája is nagyon jó, szóval, jó lenne - nemcsak nekem - ha valaki kézbevenné a témát. Nem tudom, angolul megjelent-e a sorozat, magyarul csak a Menedzser magányossága és a Déltengerek, a sorozat 3. és 4. darabja.
 

setni

Állandó Tag
Állandó Tag
Manuel Vazquez Montalban szerintem egy nagyon-nagyon méltánytalanul mellőzött író nálunk. A Franco-rendszer utáni alakulgató demokratikus kapitalizmus amúgy is sokban hasonlít a rendszerváltás utáni Magyarországhoz. Montalban krimiszerű könyveiben (messze nem krimik amúgy) részletesen bemutatja ezt az átmeneti időszakot, a kialakuló új elitet, a barcelonai közembereket, a várost. Írónak is kiváló Montalban, a könyvek témája is nagyon jó, szóval, jó lenne - nemcsak nekem - ha valaki kézbevenné a témát. Nem tudom, angolul megjelent-e a sorozat, magyarul csak a Menedzser magányossága és a Déltengerek, a sorozat 3. és 4. darabja.
Ez nagyon érdekes épp tegnapelőtt rendezgettem a régi könyveimet...porolás és egyebek... mikor kezembe került ez a kötet. Beleolvastam és nem is emlékszem már rá. A 80-as évek végén vettem meg akkoriban faltam a krimiket
Beleolvastam a MOLY-on található véleményekbe és beugrott hogy miért is felejtkeztem el ezekről a könyvekről. Kevés volt az akció és sok a moralizálás.
Azóta változott az ízlésem lehet hogy el kellene ismét olvasnom a köteteket.
1727762634728.png 1727762645315.png
 

setni

Állandó Tag
Állandó Tag
Manuel Vazquez Montalban szerintem egy nagyon-nagyon méltánytalanul mellőzött író nálunk. A Franco-rendszer utáni alakulgató demokratikus kapitalizmus amúgy is sokban hasonlít a rendszerváltás utáni Magyarországhoz. Montalban krimiszerű könyveiben (messze nem krimik amúgy) részletesen bemutatja ezt az átmeneti időszakot, a kialakuló új elitet, a barcelonai közembereket, a várost. Írónak is kiváló Montalban, a könyvek témája is nagyon jó, szóval, jó lenne - nemcsak nekem - ha valaki kézbevenné a témát. Nem tudom, angolul megjelent-e a sorozat, magyarul csak a Menedzser magányossága és a Déltengerek, a sorozat 3. és 4. darabja.
Most utána is néztem milyen sorozatban is jelent meg ez a két kötet,?
Zrínyi katonai kiadó Célgömb sorozata.
Rengeteg kötetem van a sorozatból. Eléggé vegyes a felhozatal.
Pár példa:
Nemerétől az egyik legjobb (dupla) regénye a Mindennap merénylet- Veszély ösvényein.
Alistair Maclean regényei.
Graham Greene
Szamos Rudolf - Kántor sorozata
És ki ne felejtsem Fóti Andor-t és Mág Bertalan-t Ezek magyar rendőrségi ügyeket dolgoztak fel. Ami számomra a legérdekesebb volt a II. világháború utáni rendőrség nyomozása.
Sok érdekes történet a 1945-48 körüli időkből, és állapotokról. Érdekes megtudni, hogy egy jó felépítésű Vasas szakmunkás miként válhatott a Rend őrévé, és miként tört felfelé a ranglétrán.
Magyar bűnügyek a II. világháború után. Munkásokból lett nyomozók – az R-csoport. Fura bűnügyek: vetkőztetések a fővárosban. Tömeggyilkosság Szentendrén. A „nagy óraügy” – Doxák a postaládában!
A sok megtörtént eset, a sok karakter bemutatása közelebb hozza hozzánk azt a korszakot, ahol virágzott a bűnözés, az ügyeskedés, és ahol tényleg nehéz dolga lehetett a rendőröknek. (Főleg úgy, hogy sokan mindenféle tapasztalat nélkül kezdték a rendőri, nyomozói munkát, és a régi rendszer kevés szakemberétől várhattak szakmai támogatást.)
Nyomozás fezőrök, síberek, csempészek után, napi tíz dollárért! Amikor 500 dollár volt 5 mázsa zsír! Mi a helyzet a szabotázsakciókkal?
Önrablás és megszégyenítés. Gyilkosság 600 forintért. Magyar és román mackósok. Feleséggyilkosság arzénnal. „Bacchanáliák” Budapesten – mire jó egy főkönyvelő?
A 1329-es dosszié – a Hekus Dönci úgy. Miért nem volt érdemes orgazdának lenni a 40-es évek végén?
 

Ishmael

Állandó Tag
Állandó Tag
Most utána is néztem milyen sorozatban is jelent meg ez a két kötet,?
Zrínyi katonai kiadó Célgömb sorozata.
Rengeteg kötetem van a sorozatból. Eléggé vegyes a felhozatal.
Pár példa:
Nemerétől az egyik legjobb (dupla) regénye a Mindennap merénylet- Veszély ösvényein.
Alistair Maclean regényei.
Graham Greene
Szamos Rudolf - Kántor sorozata
És ki ne felejtsem Fóti Andor-t és Mág Bertalan-t Ezek magyar rendőrségi ügyeket dolgoztak fel. Ami számomra a legérdekesebb volt a II. világháború utáni rendőrség nyomozása.
Sok érdekes történet a 1945-48 körüli időkből, és állapotokról. Érdekes megtudni, hogy egy jó felépítésű Vasas szakmunkás miként válhatott a Rend őrévé, és miként tört felfelé a ranglétrán.
Magyar bűnügyek a II. világháború után. Munkásokból lett nyomozók – az R-csoport. Fura bűnügyek: vetkőztetések a fővárosban. Tömeggyilkosság Szentendrén. A „nagy óraügy” – Doxák a postaládában!
A sok megtörtént eset, a sok karakter bemutatása közelebb hozza hozzánk azt a korszakot, ahol virágzott a bűnözés, az ügyeskedés, és ahol tényleg nehéz dolga lehetett a rendőröknek. (Főleg úgy, hogy sokan mindenféle tapasztalat nélkül kezdték a rendőri, nyomozói munkát, és a régi rendszer kevés szakemberétől várhattak szakmai támogatást.)
Nyomozás fezőrök, síberek, csempészek után, napi tíz dollárért! Amikor 500 dollár volt 5 mázsa zsír! Mi a helyzet a szabotázsakciókkal?
Önrablás és megszégyenítés. Gyilkosság 600 forintért. Magyar és román mackósok. Feleséggyilkosság arzénnal. „Bacchanáliák” Budapesten – mire jó egy főkönyvelő?
A 1329-es dosszié – a Hekus Dönci úgy. Miért nem volt érdemes orgazdának lenni a 40-es évek végén?
Holnapra megnézem, mik vannak a "magyar krimik" mappámban az e-könyvek között.
Szita György két könyvére emlékszem (Magánnyomozás, meg tán Segédmunkában), meg egy bizonyos Horváth Judit egészen kiváló krimije, a Pince, ezeket érdemes megszerezni, ha papírban gondolkodsz, vagy e-könyvben (mint én).
 

Ishmael

Állandó Tag
Állandó Tag
Ez nagyon érdekes épp tegnapelőtt rendezgettem a régi könyveimet...porolás és egyebek... mikor kezembe került ez a kötet. Beleolvastam és nem is emlékszem már rá. A 80-as évek végén vettem meg akkoriban faltam a krimiket
Beleolvastam a MOLY-on található véleményekbe és beugrott hogy miért is felejtkeztem el ezekről a könyvekről. Kevés volt az akció és sok a moralizálás.
Azóta változott az ízlésem lehet hogy el kellene ismét olvasnom a köteteket.
Csatolás megtekintése 2021333Csatolás megtekintése 2021334
És a lényeg, hogy ne krimiként olvasd őket. Mert úgy tényleg szegényes a cselekmény, de annál többet ér a társadalomrajz, egy általunk alig ismert korszakból és országból.
 

Ishmael

Állandó Tag
Állandó Tag
Holnapra megnézem, mik vannak a "magyar krimik" mappámban az e-könyvek között.
Szita György két könyvére emlékszem (Magánnyomozás, meg tán Segédmunkában), meg egy bizonyos Horváth Judit egészen kiváló krimije, a Pince, ezeket érdemes megszerezni, ha papírban gondolkodsz, vagy e-könyvben (mint én).
Hohó, Kristóf Attila, T.O.Teas... ezek jók.
Bíró Lajost, Réti Lászlót most kóstolgatom. De vannak még, csak azokat még nem olvastam, és addig nem akarok véleményt mondani.
 

Meg Bennet

Állandó Tag
Állandó Tag
Magyar krimi: Usztics Mátyás: Esküdtek c. könyvét olvastam még akkor, amikor megjelent. (1998, jó ég)
Érdekes volt, inkább filmszerű, mint könyvszerű, de tetszett, izgalmas volt.
Milyen fura, hogy most rákeresve semmi nyoma, hogy valaki olvasta volna, kritikát írt volna róla. Kár.
 

setni

Állandó Tag
Állandó Tag
Krimi sorozatok .....filmen!

Columbo (1971 – 1978; 1989-2003)​

A hetvenes években indult széria két szokatlan fordulattal is élt, és elsősorban ezeknek köszönheti népszerűségét. Az egyik, hogy nem a „ki tette?” kérdés mentén épült fel a dramaturgia, hiszen minden epizód azzal indult, hogy a tévénéző látta, hogy ki követte el a gyilkosságot.

Az igazi kérdés az volt, hogy min fog elbukni a gyilkos, mi az, ami feltűnik a nyomozónak.

És itt jön be a másik elem, a detektív személye: a Peter Falk által alakított Columbo hadnagy látszólag feledékeny, szétszórt, igazi málészájú figura, akiben egy zseniális megfigyelő rejtőzik. A karakter nem csak azzal lett népszerű, hogy a kinézetével és viselkedésével mindenkit megtévesztett, hanem azáltal is, hogy megmutatta: egy zseniális nyomozó lehet szerény is.

Kojak (1973 – 1978)​

Theo Kojak (Telly Savalas) egyértelműen az attribútumaival hódította meg a tévénézőket: a mindig elegáns, kopasz nyomozó szájában a kemény zsaruktól megszokott cigaretta helyett nyalóka lógott. De nem ez volt az egyetlen, különleges tulajdonsága a sorozatnak: Kojak New York utcáin és sikátoraiban üldözte a bűnt, gyakran maffiózók és korrupt üzletemberek kerültek az útjába, szóval igazi kemény krimiről beszélünk, ami egyúttal a hetvenes évek egyik legrealistább nyomozós sorozata is volt.

Dicsérték a komor hangulatát, a bűnügyi helyszínek hiteles ábrázolását és a bűnüldözés ritkábban ábrázolt oldalának bemutatását is.

Savalas ráadásul olyan mélységet adott a figurának, ami a később a többdimenziós nyomozókaraktereknek is utat mutatott. A széria nálunk annyira népszerű volt, hogy 1980-ban elkészült egy magyar változat is, a Kojak Budapesten – ebben Inke László alakította a címszereplőt (az eredeti szinkronban ő adta a hangját Kojaknek), és egy vérbeli filmszatíráról beszélünk.

Magnum (1980 – 1988)​

A laza és szabad szellemű nyomozó, Thomas Magnum (Tom Selleck) Hawaii szigetén másodállásban ered a bűn nyomába – de mivel igen jól megy neki a luxuskörülmények közt, csak olyan ügyeket vállal, amik érdeklik is. A sorozat talán legemlékezetesebb motívuma Selleck bajuszkölteménye, de

ami igazán kiemelte a szériát a nyolcvanas években a többi közül, az az egzotikus helyszín, a veszélyes bűnözők és az ellenállhatatlanan bájjal megáldott nyomozó – pontosabban ennek a háromnak a kombinációja.

A Magnum egyszerre szórakoztató és izgalmas, Selleck pedig pályája meghatározó szerepeként formálja meg a lázadó detektívet.

Gyilkos sorok (1984 – 1996)​

Rögtön azzal kezdeném, hogy létezik egy kétrészes epizód, amiben Thomas Magnum találkozik Jessica Fletcherrel, az Angela Lansbury által alakított krimiíróval, aki ha épp nem a konyhában veri az írógépet, rejtélyes bűnügyeket old meg. A Maine állambeli kisvároskában, Cabot Cave-ben élő írónőt mindenütt megtalálják a rejtélyek, bárhová is megy: és ami igazán fontos, hogy ezek mindig jól kidolgozott, rafinált rejtélyek, amiknek öröm látni a megoldását. Ez mondjuk alap – lenne – a krimisorozatoknál, de nem csak ezért jelentős a Gyilkos sorok.

Jessica személyében egy kreatív, okos, egyedülálló és független nőt ismerhettek meg a tévénézők.

Poirot (1989 – 2013)​

Agatha Christie népszerű nyomozója, a „tojásfejű” kis belga, aki a „kis szürke sejtjeinek” segítségével oldja a meg rejtélyeket, David Suchet megformálásában vált halhatatlanná a televízióban. A „krimi királynőjének” regényeiből és novelláiból készült adaptációkban

Hercule Poirot olyan hűen elevenedik meg előttünk, hogy szinte el sem lehet képzelni másként, mint ahogy Suchet játssza.

Alapossága, piperkőc precizitása, tipegő járása és hiúsága mellett olyan ritka elmével rendelkezik, amivel a környezetében – de elmondása szerint az egész világon – senki. De nem csak a karakter, a történelmi kor is szinte tapintható körülötte.

Twin Peaks (1990 – 1991; 2017)​

David Lynch és Mark Frost kultikus sorozata valójában az egész televíziós sorozatkultúrát megreformálta, de természetesen ezen belül a krimisorozatokat is. A központi rejtély – legalábbis a sorozat elején – az azóta szintén kultikussá vált kérdés:

„Ki ölte meg Laura Palmert?”

Ám ahogy a címbeli kisvárosba érkező FBI-ügynök, Dale Cooper (Kyle MacLachlan) egyre mélyebbre ássa magát a rejtélyben és Twin Peaks lakóinak életében, egy sötét, misztikus világ tárul fel előtte. A sorozat számtan műfaji elemet gyúr össze a krimitől a horroron és a vígjátékon át egészen a szappanoperáig, olyan ügyességgel, hogy mindez egy mégis működő és egyedi masszává áll össze.

Monk – Flúgos nyomozó (2002 – 2009)​

Azután, hogy a Twin Peaks bevezette a műfajok vegyítését, egyre bátrabbak lettek a sorozatok: a Monk tulajdonképpen a krimi, a komédia és a dráma keveréke. Főszereplője, Adrian Monk (Tony Shalhoub emlékezetes alakításában) a San Franciscó-i rendőrség egyik legjobb nyomozója volt, ám egy traumatikus esemény miatt ott kellett hagynia a munkáját. Mindez számtalan fóbiát hozott magával, ám Monk rájött, egy kifejezetten hasznos képességnek is birtokába került:

ritka alapos megfigyelő és következtető készséggel rendelkezik.

Civil konzultánsként segíti a rendőrség munkáját, és bár kifejezetten idegesítő figura, a zsenialitása felülírja ezt. Ugyanakkor hiába komikusak Monk frusztrációi, mivel tudjuk, hogy egy tragédiából erednek, kifejezett sötét tónust kapnak.

Sherlock (2010 – 2017)​

Többféleképpen is megjelent már a tévében Arthur Conan Doyle magándetektívje – Jeremy Brett például kifejezetten zseniális volt a szerepben –, ám listánkra a BBC-féle modern feldolgozás került fel, ami egy csapásra ismertté tette Benedict Cumberbatch nevét. A széria a mai Londonba helyzete át a deduktív detektív történeteit, mégpedig kifejezetten egyedi módon: az egyes – amúgy másfél órás – epizódok látszólag egy-egy eredeti Sherlock Holmes-történet adaptációi, ám az alkotók, Steven Moffat és Mark Gatiss

olyan rafináltan írták át a sztorikat, hogy akik ismerik, még azoknak is tartogat meglepést.

De olyan szinten, hogy sokszor még a nyomok is másra futnak ki, szóval hiába kapunk a fejünkhöz, hogy „ó, hát én ezt ismerem, tudom, mire utal!”, itt úgyis más jelentése lesz. Amellett, hogy Cumberbatch egy életre beleírta a nevét a holmesianus hagyományokba, a széria nagy erénye, hogy megmutatta: így érdemes modern környezetbe adaptálni egy klasszikust.

( Svébis Bence)
 

setni

Állandó Tag
Állandó Tag
Salamon király bányái egy kalandregény, amelyet H írt. Rider Haggard, először 1885-ben adták ki. Széles körben az egyik első „elveszett világ” kalandtörténetként tartják számon, és jelentős hatással volt a kaland műfajra. A regény Allan Quatermain, egy tapasztalt és találékony vadász útját követi végig, akit azért bérelnek fel, hogy expedíciót vezessen feltérképezetlen afrikai területekre a legendás Salamon király gyémántbányái után kutatva.
A 19. század végén játszódó történet tele van izgalmas cselekvéssel, veszélyes találkozásokkal és egzotikus helyszínekkel, felfedezéssel és felfedezéssel a viktoriánus rajongást örökíti meg. Quatermainhez csatlakozik Sir Henry Curtis és John Good kapitány, ahogy a vadon mélyére merészkednek, ellenséges terep, vadállatok és halálos törzsi konfliktusokkal néznek szembe útközben. Végső céljuk, hogy megtalálják Curtis bátyját, aki a mesés bányák keresése közben tűnt el.
A regény nagy sikert aratott és számos Allan Quatermain szereplésével és számos filmadaptációval született. Az egyik legjelentősebb filmváltozat az 1950-es adaptáció Stewart Granger és Deborah Kerr főszereplésével, amely egy Technicolor látványosság volt, amit izgalmas dzsungel kalandjeleneteiért dicsértek. 1985-ben jelent meg egy újabb népszerű változat Richard Chamberlain és Sharon Stone főszereplésével, könnyedebb megközelítést alkalmazva az anyaggal kapcsolatban.
Salamon király bányái nem csak a megragadó kalandjáról és Afrika élénk ábrázolásáról, hanem a kaland műfajban végzett későbbi munkákra, mint például Indiana Jones és más kincsvadász történetek. Allan Quatermain karakterként az irodalom és a mozi kemény felfedezők archetípusa lett, a regény pedig továbbra is a műfaj klasszikusa.
1730101031577.png
 

Meg Bennet

Állandó Tag
Állandó Tag
Olvasta már valaki Gyurcsány krimijét? Eddig még csak egy kritikát olvastam róla, azon nagyon jól szórakoztam.
 

setni

Állandó Tag
Állandó Tag
Tudtad?
Nemere István könyvei felét különféle álneveken írta; 2017-ben saját honlapján 46 álnevét tünteti fel:
Vanessa Wilmon
Tihanyi István
T. Moward
Stewart Harrington
Stuart Herrington
Stuart Harrington
Sir Steve Morton
Steve Repton
Steve Nording
Stefanie Nordking
Stefan Niemayer
Pjotr Sztyepanovics Alihanov
Oscar Welden
Melissa Moretti
Henry Hamilton
Neil Omar Watson
Nigel Forest
Keira McKenzie
Miranda Miller
Klaus von Lottinge
Paul Patrick
Anton de Saint-Etienne
Lilly Seymour
Palma Patton
Mack Maloney
Alissa Altamira
Norbert Dax
Salome Al-Saffin
Richard Stone
Richard Haack
Maria Messina
Raymond Darieni
Vitéz Miklós
Kiss-Béry Miklós
R. C. Smith
Daniel Florion
Robert Repton
Kovács Gergely István
Jean-Paul Leblanc
Falvai Róbert
Angela Preston
Angelo Totti
Bíró Dániel
1731072378047.png
 

setni

Állandó Tag
Állandó Tag

Szobrot kapott Fülig Jimmy Szegeden​

Rejtő Jenő egyik halhatatlan hőse, Fülig Jimmy is szobrot kapott Szegeden. Dobó Ferenc Levente közösségi finanszírozásból készült alkotását a legendás grafikus, Korcsmáros Pál képregényei ihlették.
Ki volt Fülig Jimmy? Piszkos Fred, Senki Alfonz, Tuskó Hopkins, Gorcsev Iván és Vanek úr mellett a Rejtő-univerzum egyik népszerű alakja. Éjjel fűtő, nappal pincér a Honolulu-Staron, a Boldogság-szigetek ideiglenes királya. A világ első uralkodója, aki népével pertut ivott! Becenevét fülig érő mosolyáról kapta. És mostantól a második Rejtő-hős, akiről életnagyságú szobor készült Szegeden.
Dobó Ferenc Levente gyermekkora óta Rejtő-rajongó. Egy betegségből lábadozott a dédszüleinél, amikor a könyvespolcon turkálva kezébe került a Piszkos Fred, a kapitány című kötet, amit nem tudott lerakni. A regény Fülig Jimmy legendás belépőjével kezdődik. Az örökké vidám matróz a kését keresve nyitott be az Elintéző nevű vendéglőbe és – tudtán kívül – az irodalmi halhatatlanságba.

– Az orvos itt lakik a közelben, és a kocsmáros triciklin ment érte. Ha szurkált uram, hát viselje a következményeket.

– Hohó! Azért, mert magába szúrnak egy kést, még nincs joga hozzá, hogy megtartsa. Ez önbíráskodás! Hála Istennek, van még jog a világon.


Társat kapott Piszkos Fred

Dobó Ferenc Levente csak középiskolásként tudta meg, hogy a könyvborítón szerzőként feltüntetett P. Howard valójában egy magyar író, Rejtő Jenő. Aki bár nem lett világhírű, de Magyarországon talán a legolvasottabb szerző, könyvei 5-6 millió példányban keltek el a múlt században.
Rejtő Jenő rövid élete több szálon is összefonódott Szegeddel. Szüleivel és testvéreivel néhány évig a városban éltek. Kishúga, Kornélia, „Nellike” két és féléves korában, 1910-ben Szegeden halt meg, a zsidó temetőben temették el.

A szegedi szobrász először nagy kedvencét, Piszkos Fredet formázta meg műgyantából még 2019-ben, de akármerre ment az országban a mozgatható szoborral, mindenütt azt kérdezték tőle, hol van Fülig Jimmy?

Végre az ő szobra is elkészült közösségi finanszírozásból. A műalkotást Korcsmáros Pál legendás Rejtő-képregényei ihlették, megtervezésében pedig Garisa H. Zsolt és Varga „Zerge” Zoltán képregényrajzolók segítettek.

Három születésnapja is lesz

Fülig Jimmy szobrát „születésnapján” – amiből rögtön három is lesz – avatják fel. Az első „születésnap” március 23-án a szőregi művelődési házban, a második áprilisban Debrecenben, a harmadik pedig Budapesten lesz.
A fővárosban közben tisztult a kép, és egy 30 éve vitatott ügyre tesznek pontot. Thuróczy Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) tudományos munkatársa lapunknak elmondta: Rejtő Jenő március 29-ei születésnapján avatják fel a VII. kerületben, a Szövetség utca 22. szám alatt az író áthelyezett emléktábláját. Eddig úgy tudták, hogy a népszerű szerző három-négy háztömbbel arrébb, a Rejtő Jenő utca 6. szám alatti házban született (ez az épület egy új emléktáblát kapott novemberben). Bizony, Rejtő utóélete is tele van rejtélyekkel.
Csatolás megtekintése 1984212Csatolás megtekintése 1984213
Áll a bál a rajzfilmes előkészületek miatt.

Akár perre is menne Korcsmáros Pál unokája a készülő Piszkos Fred-rajzfilm miatt​

Bár még csupán az előkészítés fázisában van a Piszkos Fred, a kapitány című animációs film Varsányi Ferenc rendezésében, az eredeti Rejtő Jenő-képregény öt évtizede elhunyt rajzolójának, Korcsmáros Pálnak az unokája, Korcsmáros Gábor akár pert is kilátásba helyez a film alkotói ellen, mondván, a figurák túlságosan hasonlítanak a nagypapa eredetileg a Fülesben megjelent illusztrációira. A rajzfilm alkotói cáfolnak.
A Korcsmáros unoka szerint nem szükségszerű, hogy csak a nagyapja stílusában készüljenek Rejtő-képregények, hiszen Jankovics Marcelltől Zórád Ernőn, Gugi Sándoron és Endrődi Istvánon keresztül Zsoldos Péterig sokan, köztük neves grafikusok megalkották a maguk Rejtő-univerzumát, a saját képükre formálva.

Nekem nemcsak szerzői jogi problémám van azzal, ha a rajzfilm több figurája nagyban hasonlít a nagyapám rajzaira, hanem ez egyszersmind az eredeti alkotások lejáratása is, hiszen látszik, hogy Garisa a nagyapám által megrajzolt figurákat groteszkebbé tette, karikírozta – állította a kiadóvezető.
Korcsmáros Gábor azt mondta, több ismerőse is felhívta – laikusok és szakmabeliek egyaránt – már a múltkori Index-cikket olvasva, hogy rajzfilm készül a nagypapa figuráiból, és ilyenkor a vállalkozó elmagyarázza nekik, hogy ezek nem konkrétan Korcsmáros Pál rajzai, csak azok – szerinte – eltorzítva.
„Hiszem, hogy a Rejtő Jenő – Piszkos Fred, a kapitány című film elkészítése nemzeti ügy, amelynek össze kell hoznia a magyar embereket, miként évtizedekkel ezelőtt titkos, pad alatti olvasmányként generációk élményévé is vált. Boldogsággal tölt el bennünket, hogy egy hét leforgása alatt a különböző platformokon közel egymillió embert értünk el a teaser filmünkkel, és köszönjük azt a szeretetet, rengeteg üzenetet, amit a világ számos pontján élő magyar emberektől kaptunk. Ez megerősít bennünket, hogy hatalmas az érdeklődés a film iránt, és haladnunk kell tovább ezen a megkezdett úton. Minden eszközzel azon leszünk, hogy emlékezetes filmet csináljunk, amely nem szétválaszt, hanem összeköt bennünket.”
 

setni

Állandó Tag
Állandó Tag

Érvényes-e a “második részek pokla” Benjamin Stevenson új regényére is?​

Benjamin Stevenson új regényében, az Ezen a vonaton mindenki gyanúsban a krimi műfaj köntösébe bújtatva mesél a folytatások megírásának nehézségeiről, az írói elakadásokról, és arról, milyen machinációk és gaztettek bújhatnak meg a könyvkiadás világának hátterében is.

Modern „Orient expressz”?​

Ernie Stevenson sikeresen túlélte a találkozást a síparadicsomban garázdálkodó sorozatgyilkossal (A családomban mindenki gyilkos), sőt, a történetből írt egy igen sikeres regényt. Most meg mindenki a még szuperebb folytatást várja tőle – csakhogy az ötlet hiányzik, mert Ern hadilábon áll a fikciós sztorikkal. Így, addig is, míg megérkezik az ihlet, részt vesz egy vonaton megrendezett irodalmi fesztiválon, ahová több – nála jóval sikeresebb – krimiíróval együtt hívták meg. És ahol összeeresztenek pár krimiírót, ott előbb-utóbb gyilkosság is történik… hiszen ki tudná profibban eltüntetni a nyomokat, mint a bűnügyi történetek kiötlői? Ern meg, ha már úgyis van gyakorlata valódi bűnügyek felderítésében, nekiugrik ennek is.

Hét író száll fel a vonatra. Öten fognak élve leszállni az utazás végeztével. Egyikük bilincsben. (…) Ami pedig engem illet, ezúttal senkit sem ölök meg.”
Ahogyan Benjamin Stevenson főhőse, Ern több helyen is említi, folytatást írni nem egyszerű dolog. Pláne, ha az ember az első könyvében valóban megtörtént gyilkosságokról mesélt, most meg azt várják tőle, hogy írjon meg egy épkézláb, de kitalált történetet. És ez annyira nem megy neki, hogy amikor meghívást kap az Ausztrália leghíresebb vonatjáratára szervezett irodalmi fesztiválra, a lelke legmélyén elkezd reménykedni, hátha… Abban meg még inkább, hátha ez is valami „Orient expresszes” sztori lesz.
Ami Ernie – és Stevenson – számára egyszerre könnyebbség és nehézség, hogy a fesztiválon nem toppan be minden lehetetlen vagy kínos szituációba legalább egy, az adott helyzetben totálisan idétlenül viselkedő családtag (bár azért mobilon még így is képesek kiakasztani Erniet).

Épp ezért a szerző összerakott egy másik társaságot, amely adott esetben – és nagyobb tömegben – pont olyan idegesítő lehet, mint egy család: ezek pedig a művészek, itt, konkrétabban, az írók.
A fesztiválra elég sokan érkeznek, több meghívott – és pár meghívó nélküli – íróval, akik között van, aki krimit ír, van, aki megveti ezt a műfajt, és van, aki titkolja, hogy ilyesmivel foglalkozik – mindenesetre együtt, összezárva rettentően idegesítőek.

Nem is csoda, mondhatnánk, ha valaki úgy érzi, hogy ideje rendet vágni köztük – és idővel meg is teszi. Így lesz egy hulla, majd még egy… És Stevenson van annyira poénos/elvetemült, hogy elgondolkodtatja az olvasót: mi van, ha az Ezen a vonaton mindenki gyanús tényleg egy újabb, csak éppen modern „Orient expressz”-es sztori lesz?

Krimiírók egymás közt​

A vonatra meghívott írók csoportja nem homogén, mert van itt azért kiadó-tulajdonos és irodalmi ügynök is. Az azonban elég gyorsan kiderül, hogy mindnek titka van, és egyikük számára sem lenne kellemes, ha bármelyik titok napvilágra kerülne. Így amikor megtörténik az első gyilkosság, alapvetően mindenki gyanúsítottá válik.

És az írók nem csak emiatt rettenetesen idegesítőek.
Ott van köztük Wolfgang, az emeletes sznob, aki mélyen megveti a krimit, mint műfajt, és csak azért olvassa, hogy lekezelően tudjon nyilatkozni róla. A sztárszerző McTavish még utálatosabb, de igazából a többi író se az a fajta, akivel órákig elcsevegne az ember egy jó kávé mellett. Még az első gyilkosság után is a legtöbb adok-kapok a friss megjelenések, a Goodreadsen megjelent értékelő csillagok és egyéb ostobaságok miatt történik. És az, hogy egyet megöltek közülük, cseppet háttérbe is szorul.

Ráadásul a történet előrehaladtával az is kiderül mindegyikükről, mennyire valódi és mennyire csak kiadói reklámfogás (vagy hazugság) a magánéleti hátterük, és az, hogy mennyire szakértők a saját területükön. Így a történet egyik legviccesebb – és egyben legbosszantóbb – része az, amikor a gyilkosság után a krimiírók úgy nyüzsögnek a helyszínen, mintha valóban értenének a nyomozáshoz. A patológiai krimikkel slágerszerzővé vált Royce nyilván nyomokat vizsgál, a jogi krimikkel befutott írónőtől jogi tanácsot lehet kérni. Ernie meg nyilván minden területen jártas, így mindenbe beleüti az orrát, míg el nem zavarják.
És még ezután is fel-alá rohangál, a lelkesedéstől ragyogó szemmel és csőre töltött tollal, abban a reményben, hogy a vonaton történtekről írhat végre egy új regényt, fikciós nehézségek nélkül. Ebben – úgy tűnik – segítőtársra is talál egy másik író, Royce, majd a vonatra felszálló nyomozó személyében.

Royce ülő helyzetbe tornászta (…), azt motyogta, „fogja meg”, akár egy szerelő csavarhúzóval a szájában, és felém taszigálta a testet.”
De Stevenson azért is jó író, mert a humor és a véres gyilkosságok mögött bőven van még más része is a regénynek. Ez az a háttér, ahol a szerző – hol direkt, hol rejtetten – kifejti a véleményét a szellemírók alkalmazásáról, a mesterséges intelligencia által írt regényekről, vagy az olyan típusú Tik-Tok-slágerekről, mint a “Deborah Winstock tizenegy orgazmusa”. Mindezek mellett nem túl lelkesítő képet fest a könyvkiadásról, ahol mára már alig számít az alkotás irodalmi értéke, csakis a pénz diktál. És ahol a reklám és a minél nagyobb bevétel érdekében lehet hazudni a szerzőről, a regény hátteréről, és akár még bűntetteket is el lehet kendőzni, hogy jobban fusson a szerző, de főképp a kiadó szekere.

És az Ezen a vonaton mindenki gyanús főszereplőjének vívódásai nagyon szépen leképzik minden sikeres elsőkönyves szerző kételyeit: vajon valóban tehetséges, és képes lesz több jó regényt is megírni, vagy az első könyv csak valami véletlen baleset lehetett? Talán Stevenson is küzdött az imposztor-szindrómával, mindenestre Ernie kételyeiben és makacs próbálkozásaiban egy kiváló folytatás megírásához sok elsőkönyves szerző magára ismerhet.

A második részek pokla​

Hiszen, ahogyan az sokszor megtörténik, a zseniális első regény után mindenki – főképp a szerző kiadója – vár egy sokkal jobb folytatást, egy második sztorit, ami jóval nagyobbat üt, mint az első. Ilyenkor nyílhat meg gyakran a szerző alatt a folytatások pokla, mivel a második rész sokszor igencsak gyengébbre sikerül, mint az első történet. És bár Stevenson – és vele Ern – elpoénkodja a dolgot, azért ez érezhetően az ő könyvénél is igaz.

A legfőképp azért, mert bár egy krimiről beszélünk, nagyjából a regény feléig nem történik szinte semmi. Igaz, Ern bemutatja a szereplőket – mondhatnánk, a potenciális gyanúsítottakat –, azonban ezen kívül leginkább a főhős nyavalygásait olvashatjuk. Egyrészt amiatt, mert bár felvette a második kötetért járó előleget, még egy sort sem írt, ugyanis fikciót cseppet nehezebb kitalálni, mint mesélni néhány valóban megtörtént gyilkosságról. Másrészt Ern bekerül néhány kriminalisztikai nagyágyú közé, akik már letettek pár, valóban jó sztorit az asztalra, és ezek között ő labdába se rúghat. (Egyelőre.) Így aztán marad a nyavalygás – meg a reménykedés, hogy történik valami olyasmi a vonaton, amiről érdemes lehet majd írni.
Amiben viszont Stevenson ugyanolyan zseniális, mint az első részben, az az apró célzások, utalások, a nyomok elhelyezése – és közben az olvasók élvezettel teli megszívatása (legalábbis a szerző számára élvezetteljesen).
Mert van itt például egy kék sál, aminek a hordozójáról (és nem ám a viselőjéről, hatalmas különbség!) Ernie célzásaiból szinte azonnal kiderül, hogy belőle bizony áldozat lesz – de ami valamiért embertől emberig „vándorol”. És mert idővel a sál Ern szívszerelméhez, az első részből ismerős és szintén a vonaton utazó Juliette-hez kerül, az olvasó pár oldalt kisebb szívgörccsel lapozhat át, míg kiderül, vajon a már az első részben is nagyon kedvelhető nő fölkerül-e az áldozatok listájára.
És ami még szadistább (és, jó, azért szórakoztató is): Ern célozgatása arra, hogy egyes regényekben a narrátor nem éri meg, hogy befejezze a sztoriját, mert hatalmas írói csalással mesélhet akár szellemként is…
Amiért mindezek mellett még nagyon jó olvasni Stevenson prózáját, azok az elvetemült poénok, szójátékok és egyebek, amikben a szerző — és a főhőse — nagyon-nagyon jó.

Félig-meddig sértő mozdulattal keresztet vetett, ami annyira reszketeg volt, hogy Jézusnak csontkovácsra lett volna szüksége.”
Ugyanilyen vicces Ernie nyomozási stratégiája is, ami egyáltalán nem viszi előbbre. Amikor ugyanis a többi – még életben lévő – írót hallgatná ki, a gyanúsítgatás elég gyorsan a visszájára fordul. Ugyanez történik a vonatra felszálló rendőrrel is, akihez Ernie – cseppet öntelten — mondvacsinált nyomozóként akar csatlakozni, míg ki nem derül, hogy a rendőr teljesen más nézőpontból tekint rá és a feljegyzéseire.
És akkor még lehetne sorolni Ernie nem túl hatékony udvarlási módszereit, vagy azt, ahogyan akcióhősöket megszégyenítő módon ugrándozik autóról vonatra, vagy rohangál – kúszik-mászik – a vonat tetején, persze, amúgy Ernie-sen. És ha ehhez még hozzávesszük a nagybátyja, Andy – mobilon át közvetített – magánnyomozói kavarásait, és Ern és Andy ezekből következő társalgásait, az ember tényleg könnyesre röhögheti magát.

Már csak azért is megéri elolvasni az Ezen a vonaton mindenki gyanús című, elvetemült regényt.

És mivel a hülyeségből – és Ern nyomozásaiból – sosem elég, Stevenson folytatta is a sztorit (remélhetőleg a folytatások nehézségei nélkül). Így még az idén olvashatjuk Ernie harmadik kalandját, az Idén karácsonykor mindenki gyilkost, amelyben egy bűvészelőadáson valaki elveszíti a fejét. (Szó szerint.)

Én várom.
1733154173044.png
(roboraptor , Vitkolczi Ildikó)
 

setni

Állandó Tag
Állandó Tag
Volt amikor ha krimit akartál olvasni és biztosra akartál menni akkor az Albatrosz sorozatból választottál.
Most három kötetet emelnék ki sajnos szomorú alkalomból.
Nemere Istvánra emlékezek.
1733576774458.png 1733576785523.png 1733576802268.png
 

setni

Állandó Tag
Állandó Tag
Tűzben edzett férfi.
1734597825877.png
Rémisztő belegondolni, hogy pont két évtizeddel ezelőtt mutatták be Tony Scott A tűzben edzett férfi című akciófilmjét. Ez annyiban problémás nekünk, hogy közben mi is öregedtünk húsz évet, és úgy érezzük, a bosszúfilmek is más irányba tolódtak azóta: mára kitanult kaszkadőrök hosszú percekig tartó bunyós jelenetei vették át az uralmat, nincsenek már Scott szótlan testőrfigurájához hasonló bölények, akik rendet tesznek az alvilágban. Noha Scott filmje sem számít korszakalkotó munkának, de a két főszereplő közti kémia, a rendező vizuális látásmódja miatt mégis jó szívvel gondolunk vissza erre az alulértékelt filmre.
A manapság jól ismert, modern, tömeggyártásra készült bosszúfilmeknek azonban a 2008-as Elrabolva ágyazott meg, amelyben Liam Neeson jó képességű, szenvtelen exzsaruként szerzi vissza a lányát, akit emberkereskedők rabolnak el Párizsban. Ezek a típusú mozik nem foglalkoznak etikai kérdésekkel: a hős teszi, amit tennie kell, küldetését jogosnak érezzük, hiába törnek csontok, fröccsen a vér az útja során. Mindeközben kitermelődtek olyan filmek is, mint a John Wick, ami ugyan hagyományos bosszúfilmnek tekinthető, de közben a műfajt aránytalanul parodizálja is. Elvégre van-e szürreálisabb motiváció, minthogy a főhős a kutyája megölése miatt végez baltaarcú rosszfiúk tucatjával négy részen keresztül?
A 2004. április 18-án, azaz pont húsz éve bemutatott A tűzben edzett férfi soha nem lesz a bosszúfilmek alfája és ómegája, de jelentős állomás Tony Scott rendezői pályáján: a fősodorbeli áttörését meghozó Top Gun, majd a kultfilmmé nemesedett Az utolsó cserkész és a Tiszta románc sikerei után a brit rendező gyakorlatilag tehetett, amit csak szeretne, és egy viszonylag nagyobb szünet után elkészítette a filmet, amire húsz éven át várt.
Scott alapjaiban átírta a forgatókönyvet az erre szakosodott Brian Helgelanddal: az eredetileg Nápolyban zajló történetet Mexikóvárosba helyezte át, és ennek észszerű okai voltak. A mű fő témáját a gyerekrablások adták, akkoriban pedig egészen nyugodalmas helyzet uralkodott Olaszországban. Ellentétben Mexikóval, ahol igen magas volt a rablások aránya.
Scott filmje nem a történetében volt jelentős, az – mint ahogy a legtöbb bosszúfilmnél – két mondatban könnyen összefoglalható. Hogy 130 millió dollárt, azaz értelmezhető nagyságú bevételt hozott a film, jobbára Washington és Fanning nagyszerű közös játékának volt köszönhető. Ahogy az érzéketlen testőr idővel megszelídül a cserfes, rá apafiguraként tekintő kislány szeretetétől, Scott úgy rántja be a nézőt egyre inkább a cselekménybe.
Nincs mexikói gyerekrabló, aki az öltönyös Washington elől elrejtőzhetne: a testőr levágott ujjakat, füleket, vérfoltos szélvédőket hagy maga után a kislány keresése közben. Scott túlzott naturalizmusán túl a film képi világa is említést érdemlő – bár megoszlanak a vélemények, hogy egy Michael Bay-i skálán hol helyezkedik el a hányási rohamra ingerlő és a lenyűgöző látásmód között. Az biztos, hogy miképp Bay-nek a követhetetlen vágástechnika egyfajta védjegye, úgy Scott sem szégyenkezhetett A tűzben edzett férfi bátor stilizációjával:

sárgás-zöld színben úszó Mexikóváros, folyamatosan mozgó kamera, átfedő vágások, flashbackek és flash forwardok jellemzik a képi világot. És még a legnyugodtabb jelenetet is képes a kézikamera túlzott mozgatásával zilálttá változtatni a rendező. Scott gyorsan és laza kézzel játszik a filmes expozíciókkal, záridőkkel, a nagyközelikkel, kellően túlterhelve érzékszerveinket.
( a film alapja egy regény A. J. Quinnell : A zsoldos . S regény azóta meghízott már hat részből áll.
1734598388548.png
 

setni

Állandó Tag
Állandó Tag
Képregény egy megosztó műfaj.
Amikor találkoztam vele akkor számomra azt jelentette hogy egy irodalmi mű átdolgozása, feldolgozása rajzolt képekre.
Majd jöttek a kitalált figurák úgymint a különböző Marvel lények.
De, most egy hazai mesterről pár szót.

A Rejtő-képregények rajzolója Sherlock Holmes univerzumába viszi az olvasót​

A Korcsmáros Pál életművét bemutató sorozat második darabja a legendás rajzoló Sherlock Holmes-képregényeinek felújított, áttördelt változatait tartalmazza, összesen tizenhárom darabot, amelyek eredetileg 1957 és 68 között jelentek meg a Fülesben és a Pajtásban.
Bár Korcsmáros Pál (1916 – 1975) neve elsősorban az általa rajzolt Rejtő-sorozat miatt ismert a nagyközönség előtt, a képregénykedvelők jól tudják, hogy pályafutása során nem kizárólag P. Howard regényeinek papírmozivá alakításával foglalkozott.

Azok mellett számos regény, kisregény, novella és önálló forgatókönyv adaptációjában vett részt, melyek között történelmiek éppen úgy akadnak, mint tudományos-fantasztikusak, vagy éppen krimik. A bűnügyi irodalom egyik legismertebb, mindmáig népszerű alakja, Sherlock Holmes történeteiből például többet is megrajzolt – ezeket gyűjtötte most egy nagyalakú, igényes kiállítású, keménytáblás kötetbe az életművét gondozó Képes kiadó.

A Sherlock Holmes nyomoz összesen tizenhárom történetet tartalmaz, melyek eredetileg 1957 és 1968 között jelentek meg az akkoriban képregényeket is közlő hazai kiadványokban – jellemzően a Fülesben és a Pajtásban. A gyűjteményes kötetben azonban felújított rajzokkal, műszakilag átszerkesztve találkozhatnak velük az olvasók.
Az első történet, Az úszó kalap esete A ferde szájú férfi című Doyle-novella adaptációja, amely eredetileg 1957-ben jelent meg, és mai szemmel kissé furcsának tűnik: mindössze tizenegy panelből, vagyis képkockából áll, így az eredeti történetből csupán az alaphelyzetet és a megoldást tartalmazza. Az olyan „apróságokkal”, mint például a karakterek bemutatása, vagy a nyomozás izgalmának érzékeltetése, nem foglalkozik, úgyhogy igazából élvezhetetlen.
Ráadásul e két oldal jól mutatja, hogy készítése idején Korcsmáros stílusa még nem volt kiforrott, rajzai a későbbiekhez képest kezdetlegesek. Az olvasónak ugyanakkor feltűnhet, hogy a két központi karakter vizuális ábrázolása alapvetően eltér a köztudatban élő képtől: e kockákon Holmes robusztus testfelépítésű, bajuszos férfi, míg barátja és krónikása, Watson keskeny arcú, filigrán alak – a tipikusnak mondható ábrázolásokkal ellentétben.

Az úszó kalap esetéből tehát nem csak a bűnügy megoldása olvasható ki, de az is, hogy az ötvenes évek második felében a hazai kulturális színtér döntéshozói hogyan gondolkodtak egy Arthur Conan Doyle-novella képregény-változatának elkészítéséről, esetleg magáról a képregényről, mint hordozóról.
. Úgyszólván azonnal feltűnik az olvasónak, hogy a központi karakterek megjelenése megváltozott az 1965-ös A sátán kutyájában látottakhoz képest: Holmes szőke hajú, sportos alak, míg Watson szemüveget viselő értelmiségi.
A képregényalbumot záró A fekete bőrönd eredetijét hiába keresnénk Arthur Conan Doyle bibliográfiájában: ezt a történetet a szövegkönyveket jegyző Cs. Horváth Tibor írta, egyes doyle-i fordulatok és motívumok felhasználásával.
Összegezve: a Korcsmáros-életműsorozat második kötete igazolja: a rajzoló nem csak a Rejtő-regények adaptálásakor végzett jó munkát. Ugyanakkor arra is kiválóan alkalmas, hogy lekösse a klasszikus bűnügyi történetek rajongóit, és azokat, akik esetleg nem ismerik Sherlock Holmes kalandjait – vannak-e ilyenek? –, bevezesse a zseniális mesterdetektív világába. Végül, de nem utolsósorban: meggyőzően érzékelteti, hogy nem sokkal a múlt század közepe után hogyan zajlott a munka a képregényeket is közlő sajtóorgánumok szerkesztőségében. Vagyis: nem pusztán gyűjteményes képregényalbumként, de kordokumentumként is felfogható!
(Regényi Huba)
(ez csak egy rövid ajánló )

1734682309346.png
 
Oldal tetejére