Hírek Lökdösődés, üvöltözés Lázár fórumán: Szabó Bálint óriási balhét csinált Miskolcon

Miskolcon elszabadultak az indulatok a Lázárinfón, amikor Szabó Bálint megpróbálta a trombitálásával belefojtani a szót Lázár Jánosba.

Ahogy arról beszámoltunk, Miskolcon, az Avas lakótelepen tartotta kilencedik Lázárinfóját az építési és közlekedési miniszter. Szabó Bálint a szokásához híven ezen a fórumon is megjelent, és mielőtt Lázár János az emelvényre lépett, trombitálással „szórakoztatta” a tömeget – de leginkább magát, amikor ugyanis a tárcavezető a mikrofonhoz lépett és köszöntötte a résztvevőket, megkönnyebbült taps fogadta.

Ekkor Szabó ismét megpróbált trombitálni – de valaki meglökhette – hirtelen eltűnt az emelvényről. Ezt követően vissza-visszalépett a színpadra, és emelt hangon próbált Lázárnak mondani valamit. A miniszter „teljes nyugalmat” kért mindenkitől, miközben többen „takarodjál már-t” kiabáltak.

„Szabó urat hagyják békén!” – kérte ekkor Lázár János a tömegtől, miközben egyesek megpróbálták ellökdösni a színpad közeléből a botrányairól elhíresült vidéki ex-politikust. A miniszter ezt követően megpróbált belekezdeni a mondandójába, de Szabó folyamatosan belefojtotta a szót.

„Valaki a Fidesz részéről lelökött”

– panaszolta immár ismét a színpadnál Szabó, miközben a Harcosok Klubját és a gyűlöletpolitikát emlegette. Ezt követően a minisztert is megvádolta azzal, hogy ellökte, amit Lázár cáfolt, majd elnézést kért annak az ismeretlennek a nevében, aki miatt Szabó „leesett” a színpadról.

„Szeretnék tőle elnézést kérni, bárki is volt, és maradjál itt nyugodtan”

– fordult Szabó Bálinthoz, akit láthatóan nem hatott meg a bocsánatkérés, ugyanis ismét a szájához emelte a trombitát, hogy elnyomja a beszédet. Lázár végül meg tudta tartani a fórumot, miközben Szabó mellette állva folyamatosan kommentálta az elhangzottakat.



1747948518494.jpeg
 
CSak pontokba nagyoin roviden, mert sdzemmel láthatoan zavarnak a hosszu polémiák:
1. Nem neked irtam hanem válaszoltam valakinek.
2. Nem igazan értem, hogy ezt Te miert nevezed hurráoptimizmusnak
3. Tetszik nem tetszik, nekem jó a memoriam! Emlekszem arra az idore amikor épp valamelyik szentetek iranyitotta ezt az orszagot. Emlekszem arra az idore, amikor a mesterségesen magasabn tartott forint dívott, mert azzal is komoly pénzeket takaritottak meg, elkerulve ezzel a teljes államcsodot!
4- Emlekszem arra az idore, amikor az IMF urai ugy jartak keltek nalunk, mintha otthon lennenek!
5. Emlekszem arra is, amikor iketsegbeesve konyorogtem a berelszamolonak, hogy azt a rendkivuli jutalmat ne vegye már bele a kereseti kimutatasomba, mert akkor mar azzal tulesek azon a hataron hogy csaladi potlekot kaphassak...

Irjam tovabb!?
Nincs hurraoptimizmusom, csak tudom azt, hogy sem nekem sem az orszagnak nem lenne jo, ha azok az emberek jonnenek vissza, akik egesz eletukben akár seggnyalassal, akar az apuka pénzével, az anyuka hatalmaval mindig benne voltak a joletben, és most igyekeznek visszakapaszkodni a hataslomba, hogy ott folytathassak ahol korabban abbahagytak...
Jobb, ha azok maradnak, "akik egesz eletukben akár seggnyalassal, akar az apuka pénzével, az anyuka hatalmaval mindig benne voltak a joletben, és most igyekeznek visszakapaszkodni a hataslomba, hogy ott folytathassak ahol korabban abbahagytak? Akik az egyetem után beültek a Parlamentbe, és azóta is ott hegyezik a s...üket? Miközben elszedik az ország pénzét, elköltik, felélik, elherdálják?
 
Nem, kedves Orbán fan!
A magyar köznép végre felismeri, hogy stadionokból, 30 centis kilátókból
Jajj, hagyjuk már!
Majd hasznosítjuk.
Például, ha Árad a Tisza, jó lesz stégnek.
meg üres lózungokból nem fog tudni tovább létezni. Az EU pedig határozottan megmondta, hogy lóvé az amíg ez a kormány van, nuku, nincs tovább!
Lehet lóvé nincs, csak ékezet nélküli (love), de az korlátlanul, lásd külügyminiszterünk performance-át ("Piter ugye vétózni fogsz....")
A románok sem szerelemből szavaztak a bukaresti polgármesterre, hanem mert felismerték, hogy nincs más választásuk.
Mint ahogy nekünk sincs.
Ezt már sajnos nem tudom elviselni.
Ha egyáltalán szóba kerülne, Karácsony lenne a legrosszabb ellenpólus.
Ha volt is, már biztos elkopott a karizmája. Vezetői vénája, meg szerintem sose volt.
 
Nem tudom ki is ez a trombitáló ember de,ez inkább egy zavart viselkedésű emberhez illik.
Szomorú
Szeged volt képviselő valahogy mi ki nem rugták. annó pár éve azt állította például hogy elrabolták... egy feltünési viszketegségben szenvedő idióta csupán.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Kolonel0708 wrote on petrucy's profile.
Szia! Tudnál segíteni? Hiányzik az első link elérhetősége:
Jones, Lisa Renee - Gyilkos lány - Lilah Love 1.
Gyilkossági feljegyzések

Köszönettel: Kolonel0708.
könyveket forditok szabadidőmben
Üdvözlök mindenkit. Kicsit furcsa nekem az oldal, nem látom át teljesen a működését. Mármint a felhasználói felületnek a használatával kapcsolatban. Azt sem tudom, hogy jó oldalon vagy fórumon kutatok-e.
Néhány kanadai rokon után kutakodtam, de nem tudom sajnos semmi konkrét infót róluk, ezért úgy döntöttem, ha én megosztok egy-kettőt, hátha megtalálnak ők.
Sziasztok. Szép szombatot.
Sziasztok. A költészet napját ünnepeljük. Keresek egy verset, amit 40 éve olvastam a "Kanadai Kék Ujságban". A vers arrol szolt, "nem attol vagyok magyar, hogy a nagykörúton sétálok, hanem attol, hogy Petöfit, Arany Jánost és Jozsef Attilát a szivemben hordom. Tudna valaki segiteni? Köszönom.

Statisztikák

Témák
39,199
Üzenet
5,051,026
Tagok
630,554
Legújabb tagunk
okviplienminhcom4
Oldal tetejére