Szakáli Anna-Pergőforgó meséi Kedves Gyerekek! Pergőforgó manó világot látott, nagy tudással rendelkező manócska, aki barátjánál, a Nyikorgónak nevezett szekrény alsó fiókjában lakik. Sok esetben szolgál jótanáccsal Lackónak, aki Pergőforgó meséiből megtudhatja, mi a helyes magatartás, adott esetben hogyan kell, hogyan érdemes viselkedni, gondolkodni, miközben átadja tudását a természetről is. |
Mesék
- Téma inditó csipkebogyo
- Kezdés dátuma
Móricz Zsigmond
Rektor bácsi
Bizonyára régen volt. Még a régieknél is régebben. Már én is alig emlékszem rá, pedig vízliordórúddal tanított valamikor a tudományra. Hát még azok, akiket csak mogyorófavesszővel oktatgatott ! . . .
No gyerekek, jöttök-e velem falura ?
Ti négyemeletes nagy iskola-palotákba jártok, szörnyű sok tudományt játszva megtanulni. Mi egy régen lerombolt zsúpfödeles falusi kis házban, régen elhantolt öreg rektor bácsikánktól, négy-öt év alatt csak egy kis írást-olvasást meg számvetést tanultunk. Azt is milyen nagykeserves, erős munkával !
Még akkor drágábban mérték a tudományt !
Gyertek csak, nézzetek be a mi iskolánkba.
Kerek egy esztendő 1957
folyt.
Rektor bácsi
Bizonyára régen volt. Még a régieknél is régebben. Már én is alig emlékszem rá, pedig vízliordórúddal tanított valamikor a tudományra. Hát még azok, akiket csak mogyorófavesszővel oktatgatott ! . . .
No gyerekek, jöttök-e velem falura ?
Ti négyemeletes nagy iskola-palotákba jártok, szörnyű sok tudományt játszva megtanulni. Mi egy régen lerombolt zsúpfödeles falusi kis házban, régen elhantolt öreg rektor bácsikánktól, négy-öt év alatt csak egy kis írást-olvasást meg számvetést tanultunk. Azt is milyen nagykeserves, erős munkával !
Még akkor drágábban mérték a tudományt !
Gyertek csak, nézzetek be a mi iskolánkba.
Kerek egy esztendő 1957
folyt.
Gárdonyi Géza Zsendice és a pipája
Volt egyszer egy ember meg egy pipa.
Az embernek Zsendice volt a neve.
Zsendice nem szeretett semmit és senkit annyira a világon, mint a pipáját. Együtt jártak, együtt keltek, de legjobban szerettek együtt feküdni.
Derék, egészséges cseréppipa volt. Rézkalapot hordott a fején, és selyembojtot a derekán. Ha Zsendice megtömte dohánnyal, és lángot tartott rá, a pipa beszívta a lángot, és olyan gyönyörű füstmacskákat, füstkígyókat, füstsárkányokat és egyéb füstállatokat
eregetett, hogy öröm volt nézni.
Saját mesém 
és akiről szól
Móci és én.
Az elmúlt éjjel, úgy éjfél tájban arra ébredtem,hogy nappali világosság van a szobában. Hirtelen arra gondoltam, hogy talán Szent Péter elküldte valamelyik angyalát értem. Már formáltam a szavakat, hogy alkudozzak egy kicsit, hogy ne már, még túl korán van, még sok dolgom lenne itt e földi létben, amikor egy hatalmas dörgés tudtomra adta, hogy ez még nem az örök világosság, csupán csak egy nyár éji vihar. Kiálltam az ablkaba és figyeltem, vakító fehérség, csodálatos villámok. Vájkáltam a tudatom mélyén, a rejtett tartalékban. Hogy is van ez? Mi van előbb: a fény vagy a hang? Hogyan is magyarázta anno fizika órán a tanárom? Talán akkor épp érdekes volt és figyeltem is. Aztán megjött a válasz: Vakító fehérség, gyönyörű villám... 1..2..3.. hatalmas dörgés. Lelki szemeim előtt Szent Pétert láttam, amint ül egy felhő tetején, mellette az odakészített villámok - és tornázik. Ha kisebb villám jön, akkor a fájósabb kezével dobálja, ha nagyobb, akkor a kevésbé fájóssal. Ismét egy jókora villám, és még nagyobb zörej. Eszembe is jutott azonnal a velem egy födél alatt lakó négy lábú barátom, hiszen Ő most valahol reszket a félelemtől. Neki indultam ebben a hatalmas 52 m2-es lakásban, hogy megkeresem. Végig néztem a kedvenc "elbújós" helyeit, nincs a szekrény tetején, abban a szekrényben sem, amit ki tud nyitni, nincs a folyosón sem a szekrényben. Megnéztem a "beteg vagyok vagy haragszom rád" helyét is... ott sincs. Elkezdtem hívni, Pötyi... Pötyike... gyere elő kiscicám... Pötyi... Nincs válasz. Cselhez folyamodtam. A mi cicánknak 32 neve van, ki hogy hívja... A gyermekem Cicaminnek, imádott gazdája Lesből Támadó Facsipesznek, Kígyóbékának.., mikor hogy. Én elneveztem Mócinak. Móci, Mócika... hol vagy kicsim? A Mócit Ő is szereti, kaptam is egy vékony miau-t, mentem a hang után. Mócika... a kis szobában, az ágy alatt, a leghátsó bugyorban kuksolt. Ez az ágy olyan hiper-szuper, szétnyitom-összezárom-ágyneműtartós izé... Szóval én nem férek be alá. Móci.. Mócika.. gyere ki onnan, gyere menjünk át a másik szobába, ott nagy ágy van, mindketten elférünk alatta... egyszer csak vége lesz a viharnak. Ismét csak egy halvány miau... nem tudtam kiimádkozni onnan. Egyedül nem akartam hagyni, leültem hát az ágy szélére és vártunk. Villám, dörej, fény, hang. A villámot megcsodáltam, a dörejtől illendően és kellőképpen a frász jött rám-ránk. Így telt kb. másfél óra. Aztán kezdett a fény halványodni, a dörejt is egyre messzebbről, a Bükk másik oldaláról hallottuk már. Szent Péter elfáradt, vagy elfogyott a készlete. Enyhén hűvös lágy szellő maradt és az esőcseppek... kipp-kopp-kipp-kopp. Eldőltünk az ágyon, a pillánk le-leragadozott... csepp-csepp...egy csepp, meg tíz... Eljött az álom, az "enyhet adó". Elaludtunk. Móci és én.
és akiről szól Móci és én.
Az elmúlt éjjel, úgy éjfél tájban arra ébredtem,hogy nappali világosság van a szobában. Hirtelen arra gondoltam, hogy talán Szent Péter elküldte valamelyik angyalát értem. Már formáltam a szavakat, hogy alkudozzak egy kicsit, hogy ne már, még túl korán van, még sok dolgom lenne itt e földi létben, amikor egy hatalmas dörgés tudtomra adta, hogy ez még nem az örök világosság, csupán csak egy nyár éji vihar. Kiálltam az ablkaba és figyeltem, vakító fehérség, csodálatos villámok. Vájkáltam a tudatom mélyén, a rejtett tartalékban. Hogy is van ez? Mi van előbb: a fény vagy a hang? Hogyan is magyarázta anno fizika órán a tanárom? Talán akkor épp érdekes volt és figyeltem is. Aztán megjött a válasz: Vakító fehérség, gyönyörű villám... 1..2..3.. hatalmas dörgés. Lelki szemeim előtt Szent Pétert láttam, amint ül egy felhő tetején, mellette az odakészített villámok - és tornázik. Ha kisebb villám jön, akkor a fájósabb kezével dobálja, ha nagyobb, akkor a kevésbé fájóssal. Ismét egy jókora villám, és még nagyobb zörej. Eszembe is jutott azonnal a velem egy födél alatt lakó négy lábú barátom, hiszen Ő most valahol reszket a félelemtől. Neki indultam ebben a hatalmas 52 m2-es lakásban, hogy megkeresem. Végig néztem a kedvenc "elbújós" helyeit, nincs a szekrény tetején, abban a szekrényben sem, amit ki tud nyitni, nincs a folyosón sem a szekrényben. Megnéztem a "beteg vagyok vagy haragszom rád" helyét is... ott sincs. Elkezdtem hívni, Pötyi... Pötyike... gyere elő kiscicám... Pötyi... Nincs válasz. Cselhez folyamodtam. A mi cicánknak 32 neve van, ki hogy hívja... A gyermekem Cicaminnek, imádott gazdája Lesből Támadó Facsipesznek, Kígyóbékának.., mikor hogy. Én elneveztem Mócinak. Móci, Mócika... hol vagy kicsim? A Mócit Ő is szereti, kaptam is egy vékony miau-t, mentem a hang után. Mócika... a kis szobában, az ágy alatt, a leghátsó bugyorban kuksolt. Ez az ágy olyan hiper-szuper, szétnyitom-összezárom-ágyneműtartós izé... Szóval én nem férek be alá. Móci.. Mócika.. gyere ki onnan, gyere menjünk át a másik szobába, ott nagy ágy van, mindketten elférünk alatta... egyszer csak vége lesz a viharnak. Ismét csak egy halvány miau... nem tudtam kiimádkozni onnan. Egyedül nem akartam hagyni, leültem hát az ágy szélére és vártunk. Villám, dörej, fény, hang. A villámot megcsodáltam, a dörejtől illendően és kellőképpen a frász jött rám-ránk. Így telt kb. másfél óra. Aztán kezdett a fény halványodni, a dörejt is egyre messzebbről, a Bükk másik oldaláról hallottuk már. Szent Péter elfáradt, vagy elfogyott a készlete. Enyhén hűvös lágy szellő maradt és az esőcseppek... kipp-kopp-kipp-kopp. Eldőltünk az ágyon, a pillánk le-leragadozott... csepp-csepp...egy csepp, meg tíz... Eljött az álom, az "enyhet adó". Elaludtunk. Móci és én.
Bátky András-Bazsó és Dorka - A kedves pincerém
Bazsó és Borka ikertestvérek. Nincs is annál jobb, mint ha egy gyereknek mindig van kivel együtt játszania! - gondolják a felnőttek.
Bazsó és Borka viszont egészen máshogy gondolja. Szerintük ikernek lenni azt jelenti, hogy mindig van ott valaki, aki megeszi az utolsó
sütit, és aki mindig mást akar nézni a tévében. Valaki, aki miatt feleannyi karácsonyi ajándék jut nekik.
A felnőttek szerint annyira cuki, hogy ez a kisfiú és ez a kislány ennyire egyforma! Bazsó és Borka inkább mézet kennek egymás hajába,
mert szerintük az az igazán édes!
A felnőttek azt mondják, milyen szerencsések vagytok, hogy soha nem vagytok egyedül! Bazsó és Borka pedig inkább bezárják egymást a ruhásszekrénybe, hogy végre egy kis nyugtuk legyen.
A felnőttek szerint... Jaj, de hát kit érdekelnek a felnőttek! Értenek is azok valamihez?!
Bazsó és Borka ikertestvérek. Nincs is annál jobb, mint ha egy gyereknek mindig van kivel együtt játszania! - gondolják a felnőttek.
Bazsó és Borka viszont egészen máshogy gondolja. Szerintük ikernek lenni azt jelenti, hogy mindig van ott valaki, aki megeszi az utolsó
sütit, és aki mindig mást akar nézni a tévében. Valaki, aki miatt feleannyi karácsonyi ajándék jut nekik.
A felnőttek szerint annyira cuki, hogy ez a kisfiú és ez a kislány ennyire egyforma! Bazsó és Borka inkább mézet kennek egymás hajába,
mert szerintük az az igazán édes!
A felnőttek azt mondják, milyen szerencsések vagytok, hogy soha nem vagytok egyedül! Bazsó és Borka pedig inkább bezárják egymást a ruhásszekrénybe, hogy végre egy kis nyugtuk legyen.
A felnőttek szerint... Jaj, de hát kit érdekelnek a felnőttek! Értenek is azok valamihez?!
Enczi Endre
Történet az U betűről
Én azt hittem nincs csodálatosabb dolog a világon, mint megfogni egy kisgyerek kezét és tanítgatni a betűvetésre. Mennyi munka, mennyi szeretet, milyen végtelen jóság és türelem kell ahhoz, amíg a kriksz-krakszból olvasható írás lesz és a könyvekben felsorakozó betűkből értelmes olvasás.
folyt.
Történet az U betűről
Én azt hittem nincs csodálatosabb dolog a világon, mint megfogni egy kisgyerek kezét és tanítgatni a betűvetésre. Mennyi munka, mennyi szeretet, milyen végtelen jóság és türelem kell ahhoz, amíg a kriksz-krakszból olvasható írás lesz és a könyvekben felsorakozó betűkből értelmes olvasás.
folyt.
Kóbi meséli kicsiknek és nagyoknak e-könyvemből egy kis történet:
Kóbi és a számok
Szeretem a sulit, mert ott minden olyan szabályos. Tudom, hogy meg kell csinálnom a házit, meg kell tanulnom a leckét, ha nem akarok szégyenkezni, mert nem készültem.
Tudom, hogy az órán nem szabad zajongani, a tanítónéni nem örül, ha kikéredzkedünk, ha jelentkezem, és jól válaszolok, megdicsérnek, és ha otthon elmesélem, anyu örül.
Aput, úgy láttam, nem érdekli annyira, hogyan tanulok, ő azt szeretné, ha többet játszanék odakinn, lenn a kertben, vagy legalább a folyosón.
Amikor hazajön a munkából, fogja az újságot, és bevonul a hálóba, aztán ki sem jön vacsoráig.
De anya… anya sokszor tanul velem, kikérdez, megmagyarázza, ha valamit nem értek.
Én pedig nagyon szeretek vele lenni, jobban, mint az osztálytársaimmal, vagy a házbeli barátommal.
Ez az év gyorsan eltelt. Megtanultunk írni, olvasni, számolni.
-- Kóbikám, miért nem a rácsba rajzoltad a számokat? – kérdezte egyszer a tanítónéni.
Lenéztem a füzetemre. Igaza volt. A számaim mindenütt kilógtak a négyzetekből, észre se vettem, hogy meghosszabbítottam az egyest, a négyest, hetest, hogy a hatosok hasába szemeket és orrokat rajzoltam, a nyolcas kalapot kapott, a kilences és a hármas farkincát, és a kettes alján a hullámvonalam a papír széléig ért, csak az 5-ös maradt olyan, amilyennek lennie kellett.
-- Nem tudom – feleltem, és ez volt az igazság.
-- Nyilván szeretsz rajzolni – mondta a tanítónéni, és a hangját hallva rosszat sejtettem. Mégis bólintottam.
-- Akkor hát gyere ki a táblához, és a szünetben rajzold le az összes számot, tízszer – a tanítónéni a füzetembe pillantott --, kivéve az 5-öst, mert azon nem változtattál.
Lehúztam a pulóverem alját a farmeremre, kelletlenül felkeltem, és a táblához vánszorogtam. És amíg a többiek uzsonnáztak, beszélgettek, nevetgéltek, és miközben a tanítónéni ott ült az asztala mögött és figyelt, felrajzoltam 10 egyest.
Aztán tíz kettest, és így tovább.
Amikor végeztem, a tanítónéni bólintott, és kiment a teremből.
Én pedig hullámvonalat húztam az egyesek alá, szívecskéket rajzoltam a kettesek fölé, kockákat a 4-esek alá, és így tovább.
Amikor elkészültem, szemügyre vettem a művemet.
-- Hát nem sokkal szebbek így? – suttogtam elégedetten. – Talán… még ruhát is rajzolhatnék rájuk – morfondíroztam.
-- És mit szólt a tanítónéni, amikor meglátta a táblát? – kérdezte anya, amikor elmeséltem neki, mi történt.
-- Hát ez az – motyogtam, és a zsebemből előhúztam az ellenőrzőmet. – Aláírnád? – tettem eléje, kinyitva.
Anya szeme elkerekedett.
-- Béla! – kiáltotta. – A lányunk megkapta élete első intőjét!
Kóbi és a számok
Szeretem a sulit, mert ott minden olyan szabályos. Tudom, hogy meg kell csinálnom a házit, meg kell tanulnom a leckét, ha nem akarok szégyenkezni, mert nem készültem.
Tudom, hogy az órán nem szabad zajongani, a tanítónéni nem örül, ha kikéredzkedünk, ha jelentkezem, és jól válaszolok, megdicsérnek, és ha otthon elmesélem, anyu örül.
Aput, úgy láttam, nem érdekli annyira, hogyan tanulok, ő azt szeretné, ha többet játszanék odakinn, lenn a kertben, vagy legalább a folyosón.
Amikor hazajön a munkából, fogja az újságot, és bevonul a hálóba, aztán ki sem jön vacsoráig.
De anya… anya sokszor tanul velem, kikérdez, megmagyarázza, ha valamit nem értek.
Én pedig nagyon szeretek vele lenni, jobban, mint az osztálytársaimmal, vagy a házbeli barátommal.
Ez az év gyorsan eltelt. Megtanultunk írni, olvasni, számolni.
-- Kóbikám, miért nem a rácsba rajzoltad a számokat? – kérdezte egyszer a tanítónéni.
Lenéztem a füzetemre. Igaza volt. A számaim mindenütt kilógtak a négyzetekből, észre se vettem, hogy meghosszabbítottam az egyest, a négyest, hetest, hogy a hatosok hasába szemeket és orrokat rajzoltam, a nyolcas kalapot kapott, a kilences és a hármas farkincát, és a kettes alján a hullámvonalam a papír széléig ért, csak az 5-ös maradt olyan, amilyennek lennie kellett.
-- Nem tudom – feleltem, és ez volt az igazság.
-- Nyilván szeretsz rajzolni – mondta a tanítónéni, és a hangját hallva rosszat sejtettem. Mégis bólintottam.
-- Akkor hát gyere ki a táblához, és a szünetben rajzold le az összes számot, tízszer – a tanítónéni a füzetembe pillantott --, kivéve az 5-öst, mert azon nem változtattál.
Lehúztam a pulóverem alját a farmeremre, kelletlenül felkeltem, és a táblához vánszorogtam. És amíg a többiek uzsonnáztak, beszélgettek, nevetgéltek, és miközben a tanítónéni ott ült az asztala mögött és figyelt, felrajzoltam 10 egyest.
Aztán tíz kettest, és így tovább.
Amikor végeztem, a tanítónéni bólintott, és kiment a teremből.
Én pedig hullámvonalat húztam az egyesek alá, szívecskéket rajzoltam a kettesek fölé, kockákat a 4-esek alá, és így tovább.
Amikor elkészültem, szemügyre vettem a művemet.
-- Hát nem sokkal szebbek így? – suttogtam elégedetten. – Talán… még ruhát is rajzolhatnék rájuk – morfondíroztam.
-- És mit szólt a tanítónéni, amikor meglátta a táblát? – kérdezte anya, amikor elmeséltem neki, mi történt.
-- Hát ez az – motyogtam, és a zsebemből előhúztam az ellenőrzőmet. – Aláírnád? – tettem eléje, kinyitva.
Anya szeme elkerekedett.
-- Béla! – kiáltotta. – A lányunk megkapta élete első intőjét!
Arany János
Az elveszett alkotmány
1845
Oh, thou world!
Thou art indeed a melancholy jest.
Byron
Werner, Act II. sc. 1.
Sőt tett is valamit (kártyára kivált); ki hogy az volt
Aminek énekelem, tudniillik férfi, mutatja
Hátramaradt nagy kostöke, karcsú makrapipája,
Melynek szűk fenekén némán gyászolja halálát
Már élveztelenűl maradott legutóbbi bagója.
És mivel érdemlé, hogy hét tömör éneken által
Emlékét az utókor előtt örökítsed, o Múzsa?
Nemzeteket gyilkolt? vérben fürödött? vagy erővel
Foglalt földeket el, mellyek nem voltak övéi?
Vagy népszinmüvet írt, amelly a nemzeti színen
Hasra bukott? vagy a tót újságot izélte Pozsonyban?
Vagy mi világrázó fontos dolgot hoza létre,
Amely hősi nevét unokáinak adja örökbe?
Az elveszett alkotmány
1845
Oh, thou world!
Thou art indeed a melancholy jest.
Byron
Werner, Act II. sc. 1.
Első ének
Férfiat énekelek, ki sokat s nagy-messze rikoltott,Sőt tett is valamit (kártyára kivált); ki hogy az volt
Aminek énekelem, tudniillik férfi, mutatja
Hátramaradt nagy kostöke, karcsú makrapipája,
Melynek szűk fenekén némán gyászolja halálát
Már élveztelenűl maradott legutóbbi bagója.
És mivel érdemlé, hogy hét tömör éneken által
Emlékét az utókor előtt örökítsed, o Múzsa?
Nemzeteket gyilkolt? vérben fürödött? vagy erővel
Foglalt földeket el, mellyek nem voltak övéi?
Vagy népszinmüvet írt, amelly a nemzeti színen
Hasra bukott? vagy a tót újságot izélte Pozsonyban?
Vagy mi világrázó fontos dolgot hoza létre,
Amely hősi nevét unokáinak adja örökbe?
Kedves figyelők!
Szeretném megkeresni a Tudorka magazin legelső számaiból a Süsüke, a sárkánygyerek című bábfilmsorozatról szóló cikkeket, melyben Foky Ottó átal rajzolt illusztrációkkal, figura- és látványtervekkel van tele.
Ha tudna valaki erről, szóljon nekem.
Köszönöm.
Szeretném megkeresni a Tudorka magazin legelső számaiból a Süsüke, a sárkánygyerek című bábfilmsorozatról szóló cikkeket, melyben Foky Ottó átal rajzolt illusztrációkkal, figura- és látványtervekkel van tele.
Ha tudna valaki erről, szóljon nekem.
Köszönöm.
Mikszáth Kálmán
Az arany-kisasszony
Uraim, ha a pokolban egyszer az a gondolatjuk támadna az ördögöknek, hogy várost építsenek, az bizonyosan olyan lenne, mint Selmecbánya.
Bocsássa meg az ottani érdemes magisztrátus ezt a becsmérlést, nem akar lenni sem sértés, sem gúny, különösen az élőkre vonatkozólag, kik bizonyára nem tehetnek róla, hogy az őseik olyan bolondos helyre építkeztek. Nyájas olvasó, ki még nem jártál e görbe országban, képzelj magadnak háromezer hegycsúcsot, ugyanannyi völgykatlant, egy tucat sziklát, mely sűrűn be van építve mindenféle alakú házakkal, melyeknek előrésze sokszor háromemeletes, míg ellenben a háta szerényen odalapul a hegyhez.
Az arany-kisasszony
Uraim, ha a pokolban egyszer az a gondolatjuk támadna az ördögöknek, hogy várost építsenek, az bizonyosan olyan lenne, mint Selmecbánya.
Bocsássa meg az ottani érdemes magisztrátus ezt a becsmérlést, nem akar lenni sem sértés, sem gúny, különösen az élőkre vonatkozólag, kik bizonyára nem tehetnek róla, hogy az őseik olyan bolondos helyre építkeztek. Nyájas olvasó, ki még nem jártál e görbe országban, képzelj magadnak háromezer hegycsúcsot, ugyanannyi völgykatlant, egy tucat sziklát, mely sűrűn be van építve mindenféle alakú házakkal, melyeknek előrésze sokszor háromemeletes, míg ellenben a háta szerényen odalapul a hegyhez.
Pallai István
A fogadás
Már háromszáz 'éve is elmúlt, hogy valamelyik napsütötte nyári délutánon egy délceg ifjú álldogált a falnak támaszkodva Amszterdam főutcáján. A keskeny csatornán ívelő formás kőhidat nézte, a túlsó parton magasodó karcsú házakat, a siető embereket, az apró boltok furcsa-kedves céhjelvényeit. Feje fölött jókora, díszesen kovácsolt ollót lengetett a szél, nem messze arrébb félelmetes mordályt szorongatott a magasba kinyúló, vasból kalapált kar, a távolban pedig egy tehén bánatos feje tudatta mindenkivel, hogy az a hely ott alant egy hentesmester birodalma. Talán falujára emlékezett, a szelíd dombokra, a simogató esti szellőre a zöldellő mezők fölött, ahonnan nemrég érkezett Hollandiába szegényen, de vidáman a nagyvárosi kőrengetegbe.
A fogadás
Már háromszáz 'éve is elmúlt, hogy valamelyik napsütötte nyári délutánon egy délceg ifjú álldogált a falnak támaszkodva Amszterdam főutcáján. A keskeny csatornán ívelő formás kőhidat nézte, a túlsó parton magasodó karcsú házakat, a siető embereket, az apró boltok furcsa-kedves céhjelvényeit. Feje fölött jókora, díszesen kovácsolt ollót lengetett a szél, nem messze arrébb félelmetes mordályt szorongatott a magasba kinyúló, vasból kalapált kar, a távolban pedig egy tehén bánatos feje tudatta mindenkivel, hogy az a hely ott alant egy hentesmester birodalma. Talán falujára emlékezett, a szelíd dombokra, a simogató esti szellőre a zöldellő mezők fölött, ahonnan nemrég érkezett Hollandiába szegényen, de vidáman a nagyvárosi kőrengetegbe.
Beryl Evans
Csu-csu Charlie
Stephen King álnéven írt képes mesekönyve remek ajándéklehetőség a rajongók és a rajongók gyerekei számára is. Bob, a vasúti társaság mérnöke különleges titkot őriz: gőzmozdonya, Csu-csu Charlie életre kelt, és ő lett a legjobb pajtása. A barátságról, hűségről és a mindennapi kemény munkáról szóló megkapó történet magja ismerős lesz a King-rajongók számára, mivel A Setét Torony III: Puszta földek című regényben szereplő kitalált könyvön alapszik.
Csu-csu Charlie
Stephen King álnéven írt képes mesekönyve remek ajándéklehetőség a rajongók és a rajongók gyerekei számára is. Bob, a vasúti társaság mérnöke különleges titkot őriz: gőzmozdonya, Csu-csu Charlie életre kelt, és ő lett a legjobb pajtása. A barátságról, hűségről és a mindennapi kemény munkáról szóló megkapó történet magja ismerős lesz a King-rajongók számára, mivel A Setét Torony III: Puszta földek című regényben szereplő kitalált könyvön alapszik.
Tömörkényi István
Bicskavásárlás
Jegenye András, amint bevégezte a reggelizést, eltolta magától a szalonnástányért, leveregeté a ruhára akadt kenyérmorzsát, és egykedvűen hallgatta végig az asszony egészségre szolgáló jókívánságát.
És azután fölállva, megfogta a bicskája nyelét, és odatámasztotta a hegyét az asztalhoz, be akarta csukni. Szinte várta már, hogy csapódik bele a kés a nyélbe, midőn egyszerre nagyot pattant, és a bicska eltört. Két darabra vált a pengéje.
Tűzmanó -Japán mesék
Hogy gondolkodik egy szigetlakó a világ teremtéséről? Kik a japán népmesék hírhedt ördögei és jótündérei? Féljünk az ázsiai démonoktól, sárkányoktól, vagy megbarátkozhatunk velük? Mindezekre választ kaphatunk a japán népmesegyűjteményből.
A meséket felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt ajánljuk.
Hogy gondolkodik egy szigetlakó a világ teremtéséről? Kik a japán népmesék hírhedt ördögei és jótündérei? Féljünk az ázsiai démonoktól, sárkányoktól, vagy megbarátkozhatunk velük? Mindezekre választ kaphatunk a japán népmesegyűjteményből.
A meséket felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt ajánljuk.
Berze Nagy
Az aranyhajú ikrek
Volt egyszer egy szegény ember, de az olyan szegény volt, mint a templom egere, talán még annál is szegényebb. Nem volt egyebe, mint egy kicsi házikója, egy vedlett kutyája meg egy girhes lova. Halászni járt a folyóra, a halért kapott néhány krajcárt, abból tengette életét a feleségével.
Az aranyhajú ikrek
Volt egyszer egy szegény ember, de az olyan szegény volt, mint a templom egere, talán még annál is szegényebb. Nem volt egyebe, mint egy kicsi házikója, egy vedlett kutyája meg egy girhes lova. Halászni járt a folyóra, a halért kapott néhány krajcárt, abból tengette életét a feleségével.
