Viorica Violet Vandor (Vándor Várhegyi Ibolya)
MESE AZ ARANYTOLLÚ MADÁRRÓL
Messzeföldtől hátra, pillangós határban,
Élt egy öreg király, Nekeresd országban.
Ennek a királynak nagy volt a bánata,
Nehéz sóhajtás volt éjjele, nappala.
A könnye úgy pergett, mint égből az eső,
Bíborpalástja is könnytől volt már merő.
Bánatában orrát jó vörösre sírta,
Szeme úgy bedagadt, hogy nyitni sem bírta.
„– Hozzátok el nekem, – nyögte pityeregve,
Aranytollú madárt, ide a kertembe.
Hozzátok el nekem hetedhét országból,
Háromfejű sárkány, vaskalitkájából."
El is indult erre, hetven vitézlegény,
Nem számított az se. ki gazdag. ki szegény.
Együtt lovagoltak, mígnem nagy sokára,
Háromágú úthoz értek éjszakára.
Tanácskozni kezdtek, hogy ki merre menjen?
Jobb felé indultak el, vagy harminc ketten.
Bal felőli útra, harmincöten mentek,
Míg előre hárman, kik barátok lettek.
A harminckét legény, ki nem volt mind szegény,
Továbbmenni nem volt, számukra több remény.
Mert nagy szakadékhoz értek ők másnapra,
Vissza is fordultak, orrukat lógatva.
A harmincöt legény sem volt ám mind szegény.
Továbbmenni nem volt, számukra se remény.
Kacsalábon forgó palotához értek,
Nyugovóra oda. szépen mind betértek.
Harmincöt tündérlány élt a palotában,
Egy sem maradt tovább, közülük pártában.
Harmincöt legénnyel lakodalmat csaptak,
Boldogan élnek még, ha csak meg nem haltak.
Egyenes úton csak három legény ballag,
Vezérnek számukra, jött egy piciny csillag.
Csillag vezette át, sűrű erdőn őket,
Míg csak háromágú kis ösvényhez értek.
– Erre gyertek. – súgta jobb oldali ösvény.
– Ne? – kiált a másik, – mert elnyel az örvény!
– Erre, erre, tessék! – bal ösvény is suttog.
– Ne! – kiált a másik, – onnan ki nem juttok!
„–Akkor induljunk hát, megint csak előre!
Piciny csillag most is, volt hármójuk őre.
El is jutottak ok hetedhét országba,
Háromfejű sárkány nagy birodalmába.
Vaskalitkájában aranytollú madár,
Szomorú dalától, sír hetedhét határ.
Hetedhét országnak folyói áradnak,
Az emberek pedig, búsan rimánkodnak:
„– Hol van az a legény, gazdag, avagy szegény,
Hogy megszabadítson, van-e még rá remény?
Háromfejű sárkányt, ha le tudná győzni,
Csodacsirke levest fogunk neki főzni.
Csodacsirke tolla, földre, ha lepottyan,
Aranytojás lesz majd, a helyében ottan.
Aranytojást pedig, ha a földhöz csapja,
Aranypalotáját rögtön meg is kapja."
Három vitézlegény, ahogy ezt hallotta,
Háromfejű sárkányt, csendben körbefogta.
Elkiáltá magát három vitézlegény
Háromfejű sárkány úgy megijedt szegény.
Ha a három feje. egy test nem lett volna,
Három más irányba, rohamodott volna.
Három vitézlegény kardját már forgatja,
Sárkány három fejét, a porba hullatja.
Örvend a sok ember, annyi, mint a tenger.
De sárkányhoz azért, közelítni nem mer.
Hálálkodnak nagyon, a három vitéznek,
Nyakát tekerik már, a csodacsirkének.
Három toll is hullik aztán le a porba,
Aranytojást kapnak. a vitézek sorba.
Mindegyik a tojást szépen megköszöni,
Vaskalitkát pedig, lóhátra kötözi.
Viszik vén királynak az aranymadarat,
Három vitézlegény, győzelmet így arat.
Aranytollú madár, vén király kertjében,
Örömsugár ragyog égszínkék szemében.
Énekel a madár, most már vígan repdes.
Öreg király álma, ez egyszer már csendes.
Nem sír már a király, elmúlt a bánata,
Örömujjongás lett, éjjele, nappala.
Három vitézlegényt, hogy megjutalmazza,
A három királylány kezét, nekik adta.
Három hétre szóló lakodalmat csaptak,
Menyasszonyi tortát, s süteményt is kaptak.
Három aranytojást, ahogy földhöz csapták,
Aranypalotájuk, rögtön meg is kapták.
Boldog volt a király, meg a három lánya,
Aki el nem hiszi, az járjon utána.