Sziasztok!
Hogy minek örültem ma? Leginkább annak, hogy hazaértem egyáltalán.
Elmesélem....
De akkor ott, és akkor nem vigyorogtam...
Késő délután elindultam unokáimmal a másik unokáimhoz kedvenc Ignisemmel, hogy játszanak a gyerekek...
Jól el is voltunk, aztán elindultunk hazafelé...
Én azonban megláttam egy szép már learatott búzamezőt, s gyorsan kiugrottam a kocsiból, hogy lefotózom...
Megtörtént. Ülök vissza a kocsiba, de nem találom az inditókulcsot...
Gondolhatjátok... Velem a 6 éves Boglárka, és a majdnem kettő Márkuska...
Ideges lettem nagyon... Mit csináljak?? Bogival felfordítottuk az egész kocsit... Nincs meg...
Kis Márkusnak nem tetszett a bekötött ővben, előre akart ülni vezetni...
Hogy békesség legyen, előreengedtem, mi meg kerestük tovább a kulcsot, annál is inkább mert már szürkült....
Te jó ég!! - A kisgyermek boldogan ült a vezető ülésbe, s elkezdte a kormánykereket forgatni... Egyszer csak felemelte a kezét, - s mivel beszélni még nem tud - boldogan mutogatott!!! Na, mit? Hát az inditó kulcsot!!!
Természetesen agyon csókoltuk, és agyba-főbe dícsértük, hogy milyen okos kisfiú!!!
Megusztuk!!!
A főhős és az a bizonyos fotó...