Mahismardini
Kitiltott (BANned)
megnéztem, nem csávó, csaj (persze: deva).
Még tart valami táltos tanfolyamot is meg egy csomó mást is.
(jóga, masszázs, reinkarnáció,főzőtanfolyam: " Hogyan főzzünk szent tehénből?")
háááát.
megnéztem, nem csávó, csaj (persze: deva).
Még tart valami táltos tanfolyamot is meg egy csomó mást is.
(jóga, masszázs, reinkarnáció,főzőtanfolyam: " Hogyan főzzünk szent tehénből?")
Ennek szerintem mindannyian örülünk.Kedves Flamingo (és többiek)!
A fórumtól való eltiltásomat követően, ígérem, minden igyekezetemmel azon leszek, hogy betartsam a fórumszabályzatot.
No látod itt már összemosol két dolgot: kérdezni és (kormányost) kritizálni.Így nem fog előfordulni többet, hogy kormányost kritizálok, még akkor sem ha jogosnak érzem a "pránanadi fórumban" azt a kérdést feltenni, hogy a pránanadi mágia e vagy sem.
Szerintem tökéletes (bár nem én vagyok a topic dedikált kormányosa).Ahogy azt javasoltátok, a témát érintő cikkeket be fogom másolni valamelyik mágiával foglalkozó topikba, és itt csak utalok majd rá, hogy ezek hol olvashatóak. Remélem ez szabályos,
Bármilyen konkrétumokat tartalmazó - kulturált érveléssel.amennyiben nem, a törlések előtt kérek szépen egy figyelmeztetést ill. javaslatot arra nézve, hogy akit érdekel a pránanadi és szeretne elgondolkodni azon, hogy a pránanadi micsoda, azzal hogyan oszthatom meg az idevonatkozó információkat.
Szeretném továbbá megkérdezni a legnagyobb alázattal, hogy milyen típusú érveléssel szabad a topikban élni, ugyanis erre vonatkozó kikötést a fórumszabályzatban nem találtam.
Alkalmazható csak nem abban a formában, hogy kijelented valamiről hogy az mi, de sem hivatkozást nem teszel mellé, sem más formában nem támasztod alá.Elfogadom, hogy a "filozófiai érvelés" nem alkalmazható,
Látod értem én a burkolt kritikát (is) és a válaszom: ha matematikai képlettel bebizonyítod, hogy a nadi (sőt bármely más bioenergetikai rendszer) mágia, akkor kalapot emelek előtted, de ha nem - akkor szépen kérlek ne példálózz hülyeségekkel.csak szeretném tudni, hogy milyen típusú érvelést használhatok a meglátásaim alátámasztására?Ha matematikai képlettel vezetem le azt, hogy szerintem a nadi mágia, azt például érvényesnek fogadjátok e el, vagy a matematika is tabu (mint a filozófia)?
Sajnos az elszigetelést magad provokáltad ki, nem volt más választásom.Köszönöm a segítséget, remélem látjátok az igyekezetemet és segítetek abban,hogy a fórumnak hasznos tagja lehessek, és ne érezzem magam olyan egyedül nélkületek, mint az elmúlt néhány napban, amíg el voltam tiltva Tőletek.
Szeretettel: nov-Ella
A vélemény általában úgy kezdődik, hogy szerintem, vagy XY szerint. Ilyen mondatot egyetlen hozzászólásodban sem láttam (még a töröltekben sem). Tehát te nem véleményt, hanem inkább verdiktet, de legalábbis kritiká(ka)t írtál -.Kedves Flamingo, csak hogy tisztán lássak és a jövőben ne követhessek el több hibát az érvelésemben, vegyük át ezt légyszi még egyszer, hogy mit szabad és mit nem.(Biztos a többieknek is hasznos.)
Véleményt ezek szerint nem szabad mondani a fórumon, mert az törlést von maga után.
Látod itt az első szerintem....Tényleg minden egyes fórumozónak szólsz, aki nem támasztja alá hivatkozással a gondolatait?Nem mondhatom azt, hogy szerintem az ég kék, ha nem adok meg hozzá hivatkozást?(Elfogadom, ha így van, csak érdekel, hogy más fórumozók számára is ugyanezek e a kritériumok.)
Már megbocsáss, de egy katolikus teológus definícióját használod a nadi tárgykörében?A másik kérdésem az, hogy ezek szerint nem elég hivatkozásnak egy cikk bemásolása, amely egy neves vallástörténésszel (Dúl Antall) készített interjút tartalmaz, (melyben pontosan definiálva van a mágia fogalma és meg van határozva az alkalmazhatósági köre)?
Ebben aztán van minden: jóga, kereszténység, zen...stb. csak épp nadi nincs.Az alkímia szerint a rend törvényébe, a világ nagy szövetébe minden egyes ember kitéphetetlenül bele van szőve - mondja Dúl Antal.
Azt nevezzük önzőnek és öncélúnak, aki kiemeli magát ebből, és a kis én fals szabadságtudatában él. Amikor ebben az elszakadtságban akar stabilitást, erőt és hatalmat szerezni, voltaképpen a lét egységének leszakadt állapotát erősíti. Lényegében ki lehet jelenteni, hogy a különlétet erősítő mindenféle mágikus befolyás a fekete mágia tárgykörébe tartozik.
...
Tradicionálisan a mágiának két formája van, az egyik az isteni akarat kifürkészésére irányul, a másik pedig az isteni akaratba való beleavatkozásról szól. Az elsőről el lehet mondani, hogy alapjában véve ártatlan dolog, persze ez is okozhat nagyon nagy bajokat, ha valaki ezt nem tiszta alapról végzi. A tarot, a Ji King, az asztrológia és a kabbala különféle jóslási technikái mind azt fürkészik, hogy miképpen tudunk beleilleszkedni a világegyetem rendjébe.
Az már kockázatosabb vállalkozás, ha az ember beleavatkozik a nagy rendbe. Ott kell eléggé tisztának lennie, mert különben végzetes hibákat követhet el. Minél több akarati mozzanatot tesz bele valaki egy ilyen dologba, annál magasabb tudatossági szinten kell tartózkodnia, hogy lásson minden következményt.
Leginkább is azt kell tudnunk, hogy a mágia jellegét elsősorban az adja meg, ki milyen alapra helyezte az életét. Hogy általa valóban léttisztító erőket működtet-e életében, vagy pedig csak a különlét tudatát, az önzését erősíti. Utóbbi esetben minden visszájára fordul, füstté és sötétséggé válik. Éppen ezért csak annak a mágiának van értelme, ami emel, ami az ember tudatszintjét tágítja. Ha bármiféle vizualizációs technika segít ebben, akkor lehet élni velük. Nem tilos, de véleményem szerint nagyon kevés az esély arra, hogy a kiképzetlen, mester nélkül maradt bűvészinasnak súgnak annyit, hogy a szellemet, amit kibocsát a palackból, le is tudja fogni. Azt nevezem bűvészinasnak, aki a világátalakító erőket már fel tudja kelteni, de a folyamatok felett elveszíti az uralmát, és a következményeket nem tudja kontrollálni.
A végleges rendtörvény sokezer faktorából csak néhányat lát át, tudatlanul avatkozik bele egy világfolyamatba. Fekete mágiáról egyébként éppen akkor beszélhetünk, hogyha valaki a tudatszintjét meghaladó erőkkel manipulál. Érdemes arra gondolni, hogy ebből a szempontból milyen passzív volt Jézus vagy Buddha. Jézus a csodákat a legmellékesebben végezte, s igazából nem akarta ezeket. Pontosan tudta, hogy tönkre lehet tenni az embert egy olyan pályakorrekcióval, amire tudatában még nem érett meg. Ezért mondom, hogy elsősorban tudatállapotunkban kell felérni egy magasabb szintre, ahol lényünk valódi vágyai már mindenféle sajátos praktikák nélkül valósulhatnak meg. A vizualizáció, a mágia, a rendkívüli erők felkeltése általában csak valamilyen részleges dologra ható egyszeri aktus, s ezért csak pótcselekvés lehet ahhoz képest, mint amikor valaki beindít életében egy rendszeres léttisztító folyamatot. Véleményem szerint egy realizációs útra van szükségünk ahhoz, hogy hosszú távon tudjuk megoldani életünket.
(Ez)Egy olyan meditációs folyamat, ami segít tudatosítani, hogy - amint Hamvas Béla mondja - az emberi lény származása isteni, és az ember legfontosabb dolga, hogy ezt az isteni azonosságot önmagában helyreállítsa. Különösen három bevált módszer létezik erre: a jóga, a keresztény kontempláció és a zen, vagyis az üresség-meditáció. Ezek a szellemi böjt és méregtelenítés eszközei. Azt is kijelenthetjük, hogy a végső tisztaság szempontjából minden mágia, még a fehér mágia is magában hordoz valamennyi sötét elemet. Aki elérkezett az igazán tisztult, bóddhiszatva-tudatfokozatra, az nem végez többé sem fehér, sem fekete mágiát, mert az ő élete mint egy mágia, mint egy imagináció jelenik meg.
Az ilyen ember már a puszta jelenvalóságával léttisztító erőket indít be. Valójában maga az ima a legtökéletesebb, a lét eredeti egysége felé vivő fehér mágia és a leghatékonyabb agykontroll is. Aki például rendszeresen a miatyánkot mondja, az a legyen meg a Te akaratod kimondásával folyamatosan azt erősíti, hogy történjék meg a dharma-rend a világban. Ezáltal ráhangolódik a rend törvényére, s ebben szabaddá válik. Látszólag persze úgy tűnhet, hogy elveszíti szabadságát, pedig éppen ellenkezőleg, minden más anarchia és önkényes imagináció helyett az egyetlen lehetséges rendet választotta."
Miért is nekem kellene az állításod ellenkezőjét bizonyítanom. Te állítottad, hogy az. Én meg NEM hittem el. Nálad a "bizonyítási kényszer". Vagy tán Te nem így látod?Hogyan tudnék ennél konkrétabb lenni, ill. tudományosabban eljárni, amikor vizsgálódóm?Tényleg sokat segítenél a megértésben, ha hoznál egy példát, mondjuk támaszd alá kérlek konkrétumokkal, hogy a nadi nem mágia.
Talán ott, hogy ez nem volt érvelés...Így biztosan meg fogom érteni, hogy hol követtem el hibát az érvelésemben.
Nagyon köszönöm a szívélyes segítségedet!
Ha megadnád, hogy hogyan mérjük a szeretet mennyiségét, akkor a nadi viszonylatában is előre tudnánk lépni (pedig ott állítólag több fokozat is van, mint a szeretetben, de ha tévedek javítsatok ki)."Ha már itt tartunk: szerinted lehet mérni a nadit?
(Nem a fokozatokról beszélek, hanem a nadiról.)
Ha igen, mivel, hogyan és mi a mértékegysége?"
Mindent meg lehet mérni, de előbb meg kell határozni, hogy pontosan mi az, amit mérni szeretnénk. Mit értesz "nadi" alatt?Azt is tudnunk kell, hogy mi célból mérünk, milyen eszközök állnak a rendelkezésünkre, stb.
Ha leírod konkrétan mire gondolsz, akkor tudok rá konkrétabban is válaszolni.
A név nem számit,ha tudunk segiteni másokon!!Szerintem még az se baj, ha mágiának hívjuk......
A név nem számit,ha tudunk segiteni másokon!!![]()
Az az energia,amivel segiteni tudunk,az soha nem lehet sátáni!!!kérdés, hogy segítségnek lehet-e ezt nevezni. A sátán is képes csodákat tenni. Kérdés mit kér cserébe.
Az az energia,amivel segiteni tudunk,az soha nem lehet sátáni!!!
Talán a "fekete mágia" lehet az,amivel ártani lehet,de az már nem Isten által adott energia,ezáltal nem sorolandó azok a gyógyitó szeretet energiák közé sem.
Isten mit kért cserébe??
Csak azt,hogy szeressük egymást!!!
Olvasd..a sziveddel lásd..és közben ne gondolkodj róla...
Furcsa a két nick név fogalmazási azonossága,már-már ugyan az!!hadd idézzem Flamingo felhívását az előző oldalról:
Alkalmazható csak nem abban a formában, hogy kijelented valamiről hogy az mi, de sem hivatkozást nem teszel mellé, sem más formában nem támasztod alá.
Ez nálunk falun csupán VÉLEMÉNY, amivel szemben tucatnyi másik is állítható
valamint:Bármilyen konkrétumokat tartalmazó - kulturált érveléssel.
Tehát ha azt állítod, hogy isteni, kéremszépen hiteles hivatkozásokkal alátámasztani, amíg ez nem sikerül, addig pedig legyél szíves kitenni, hogy szerény véleményed szerint. Ugyanis nincs bizonyítva a nadi eredete. hogy mit hiszel, az az aktuális megértéseden és hiteden alapul, de semmiképp nincs túl sok köze a valósághoz.
Furcsa a két nick név fogalmazási azonossága,már-már ugyan az!!
Ugye nem paranoia?
Egyébként igaza van Flamingónak,ami nem bizonyitott,az csak saját(az én magán) véleményem.
A nadi,a reiki,az agykontroll,a kapcsolattermő gyógyitás nem mérhető,tudományosan nem elfogadott,viszont az ezoterikán belül elismert,ezért "burkoltan" más név alatt(HYP 101-es tanfolyamon kaptunk instrukciókat) gyakorolható hivatalosan is!
Magam részéről köszönöm,hogy megosztottad velünk.nézd, én azt tudom, hogy pnadis emberek szexmasszázsokat tartanak nőknek, meg hogy a gyógyítóknak nevezett férfiak utcán zaklatnak nőket és pornóképeket küldözgetnek lányoknak. ők pl.bevallottan pnadi mesterek, van közöttük aki családos ffi. csak szeretném tudni, hogy a tisztánlátó pnadi 'mesterek" hogyan fogadhatnak ilyen embert tanítvánnyá és hogyan adhatnak nekik módszereket, vagy szabad utat ahhoz, amit művelnek.
nem tudom,de én nem örülnék annak, ha a beteg gyerekemen egy ilyen ember próbálna segíteni, akkor sem, ha kezdetben lesz is vmi állapotváltozás. egyszerűen nem hiszem, hogy egy ilyen forrásból jó következne. A saját tapasztalatokat persze nehéz linkkel és írásos forrással ellátni de azért mint véleményt megosztottam veletek.