Pránanadi

NEO XQ

Állandó Tag
Állandó Tag
Februárban voltam 8/4-esen, ahol PJ tájékoztatott minket, hogy Révbíró búcsút mondott a prána nadinak. Elmondta, hogy mennyi mindent tett a nadiért, és kérte, hogy szeretettel gondoljunk rá a jövőben, továbbá, hogy sajnálja, hogy a jövőben nem számíthat rá, de elfogadja a döntését. Ennyit mondott, és még azt is,hogy neki személyes jó barátja volt, tehát így még mélyebben érinti ez a változás. Őszintének tűnt, HS-ról nem beszélt. Van egy kis zűrzavar, azt én is éreztem, sőt mindenfélét rebesgettek a Révbíróról, amit nem tudok, hogy igaz-e. Ez a zavarodottság engem is érintett, ugyanis internet szolgáltatót váltottam, ezért megváltozott az email címem, erről három üzenetet is küldtem nekik, különböző időpontokban. Végül leírtam, hogy szeretném továbbfolytatni a tanulást, amennyiben ennek nincs személyes akadálya. Ugyanis 4 évvel ezelőtt végeztem a 8/3-ast, és nem gondoltam, hogy a három üzenetből, nem képesek regisztrálni az új email címemet. Pedig ez történt. 57 éves vagyok, és az 1 év helyett, 4 évet kellett várnom, tehát nem mindegy. Erre az üzenetre végre reagáltak. Egyébként, elég sok a szakadár nadis, személyesen is ismerek néhányat, csak legtöbbjük nincs olyan magas fokozaton, hogy közismert legyen, de azért akad köztük olyan is, pl aki az utaztató tanfolyamokat tartotta, na ez is érdekes sztori.. Van,aki saját szimbólumokat kapott, azokat használja, sőt tanítja és avatja is őket.
 
Utoljára módosítva:

Igipapa

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Pránások!

Nagyon érdekelne a véleményetek.
Történt, hogy egy komoly pszichés problémáktól szenvedő, kemény antidepresszánsokat szedő embert,
egy magát Prána mesternek nevező ember beavatott, azzal a felkiáltással hogy ettől azonnal jobban lesz és kigyógyul minden kínjából.
Ez az ember azóta brutális dolgokon ment át.
Állandó halálfélelem és általános egész testen jelentkező remegés teszi elviselhetetlenné az életét.
 
Éleskés

Kormanyos
Fórumvezető
Kormányos
Tudod, én nem vagyok Prána-nadis. De a mesterség törvényei az egész ezoterikus világban ugyanazok.
A beavatáshoz alapvető feltételek szükségesek. Egy Mester senki olyat nem avathat be, aki később nem tudja bármi okból teljesíteni az elvárásokat. Erről a Mesternek kell meggyőződnie. Tehát az, aki ezt az embert átvezette a beavatáson, nem volt Mester. Sőt talán még mester sem volt. Nevezzük inkább Kóklernek.
Nos, ez a Kókler, mivel a Kozmosz Törvényei ellen dolgozott, pokollá tette a beavatott életét. De ez a pokol biztosítja azt, hogy a tévesen beavatott nem képes továbbvinni a hamis lángot.
Ha a Nagy Egészet nézzük, ez így van jól.
Rettenetesen sajnálom a szegény, becsapott embert. Az biztos, hogy a saját karmáját itt és most nem tudta ledolgozni. Az is biztos, hogy a Beavatást nem lehet semmissé tenni. Azt is továbbviszi majd a következő életére - még az is lehet, számára ez van megírva a Sors könyvében. Hát, valamikor nagyot tévedhetett, hogy ez a sors vár rá.
A Kókler - neki is lesz mit ledolgoznia a karmájából.
 
Éleskés

Kormanyos
Fórumvezető
Kormányos
Most, hogy visszaolvastam a szösszenetemet, igen erős "déja vu" érzés tört rám.
Ebből az következik, hogy valamikor, valahol jó döntést hoztam. Még meg kell gondolnom, hogy mikor és mi lehetett az .... ááá, megvan.
 
Mócsing01

Állandó Tag
Állandó Tag
Szervusztok !
Nem vagyok Pránanadis és nem is akarok nagy titkokat illetéktelenül kikémlelni .
Úgy tudom 11 fő csakrával dolgoztok . Engem a csakrák tisztítása /saját /és az hogy melyik csakrával
milyen színű energiát lehet kivonni a pránából ,érdekelne .
Előre is köszönöm .
Elmebaj : Villás Béla szerint a skizofréniát az elhaltak itt rekedt lelkei okozzák 80%-ban .
 
yeti108

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem igazán a csakrákkal foglalkozunk.... :) Villás Béla.........zűrös ügy szerintem....Tavaly találkoztam követőkkel sámándob készítésen....És is elég extrém vagyok, de ez már nekem is sok volt....
 
Mócsing01

Állandó Tag
Állandó Tag
Az biztos hogy nem hétköznapi dolgokat tanít . Hallgattál már előadását ?
Amit a skizofréniával kapcsolatban állít ,biztos vagyok benne hogy valós . Az ex nejem skizofrén és az egyik papjuk elvégezte rajta az "eljárást" .
Eredményes is volt , ám van egy feltétele hogy hogy az eredmény meg is maradjon . Történetesen az hogy neki is akarnia kell . Akkor viszont nem lehet
tovább zsarolásra használni , és nem lehet a saját felelősségét másra hárítani .
 
baggins

Kitiltott (BANned)
Én ugyan nem vagyok pránás, viszont Ushui féle tradicionális Reiki mester vagyok. Még a tanfolyam előtt beszélgetés során ahogy én is tanultam a mestereimtől, megkérdezem, van-e a csoportban aki pszichés problémákkal küszködik, valamilyen antidepresszánst, vagy egyéb pszichés betegségre való gyógyszert szed. Saját érdekében megkérem, hagyja el a termet, mert nem részesülhet beavatásban, ami egy mentálisan ép embert is megvisel még Reiki egyes szinten is, pedig az ajándék. A Reiki kettővel veszed fel a válladra a terhet. Hibát követ el bármely ezoterikus ágazat mestere, aki nem ebben a szellemben cselekszik. És mint tudjuk, a beavatást nem lehet visszacsinálni. Van ugyan lehetőség karma átvállalásról, de ahhoz nagyon felkészült, és elszánt nagymester tudására van szükség, és még így sem veszélytelen. Nekem a Reiki kettő utáni öt évem olyan volt lelkileg, amit senkinek sem kívánok. Végül sikerült felülkerekednem a nehézségeken, de sorra kapram a Sorstól a pofonokat ez alatt az öt év alatt.
 
eniko63

Tisztelettel, mint (Reiki) mester a mesterhez , megjegyzem: nem a reiki 2 miatt voltak a pofonok, hanem akkor ott volt nekik a rendes idejuk. Az igazan nagy pofont (ami nem pofon, hanem a 'rendes' hatasa a beavatasnak), amit amugy 'a lelek sotet ejszakaja'nak hivta Acquillai Sz. Terez (es ezutan igy valt ismertte, de amugy mar az esszenusok is leirtak kb 2000 evvel elotte....) az 'csak' a Shamballa MDH Reiki mesteri beavatas utan kovetkezik, az utana valo kb 2 even keresztul. Vagy belehalsz, vagy megerosodsz, de kerhetel segitseget mastol. Ezt nem lehet megkerulni. Tudtommal, Magyarorszagon nem csinalnak MDH Shamballa reikit (legalabbis a Mo.-i reikisektol ezt az infot kaptam). En mar tuljutottam ezen, hala Istennek, de nem volt konnyu. Es ugy van, ahogyan az le van irva: mindent elveszitel max 2 even belul, a mesteri cim megszerzese utan. Es ha kozbe nem akarsz fejlodni minden szinten, belehalsz. Hat ezert nem vallaljak sokan ezt.
 
eniko63

Állandó Tag
Állandó Tag
Ugy amugy, a reiki beavatassal kapcsolatba a betegeknel, sajat tapasztalatbol mondom: igen, tajekoztatni kell azt a beteget, aki reiki 1 beavatasra akar jonni sajat dontesebol (mert valaki azt mondta neki, hogy esetleg javul a helyzete, meg akkor is, ha psziho baja van.... vagy ha olyan drogos, akinek semmi mas nem hssznalt az elvonon...). Ezek a betegek tobbnyire nagyon jol tudjak, mit es miert akarjak azt a reiki beavatast. Ha tovabbra is, a mester magyarazata utan is, jol megfontolva megis marad a hatarozata, hogy beavatast akar, akkor a reiki mester nem szabad, hogy megtagadja tole ezt. Ha megis megtagadja, akkor a reiki mesternek kovetkeznek a pofonok az eletebe (kb 3 napon belul megkapja, es kapja, es kapja.... ameddig megerti azt, hogy nem szabad a masik ember szabad akarataba belemaszni....). Ha pedig beavatja azt a beteget, akkor - lass csodat! - megtapasztalja azon nyomban mindenki, hogy rendkivuli, latvanyos gyogyulason megy keresztul az uj beavatott, szinte azonnal (megkezdodik meg a beavatas kozben). Hihetetlen jo erzes ezt latni es tapasztalni, ugy a mesternek, mint a volt betegnek. Mert megerti az a mester is, hogy a gyogyulast nem az ember idezte elo..... a mester csak egy csatorna. Jo, ezt mindig mondjak, de.... csak amikor megtapasztalod, akkor erted meg. Sajat tapasztalat, mondom meg egyszer! Nekem volt merszem felulirni ezt a hozzaallast, amit - sajnos - valaki regen atadta a reiki mestereknek, hogy ti. tiltva van a betegeknek beavatast adni. Mert, tulajdonkeppen ha logikusan atgondoljuk ezt, pontosan annak a betegnek van nagyobb szuksege a fenyre, ami vegre atjarhatja az o beteg energetikai rendszeret.... a beavatason, pedig, fennyel tisztitva lesznek a 'csoveid'. Legerdekesebb a drogosoknal: a beavatas alatt szinte latni lehet (a drogosok pedig ereztek, mindegyik, kivetel nelkul) ahogyan felszall a csakraikbol es tavozik egy suru fekete fustfelho. Annyira eros a 'fuvallat', hogy a beavatott tisztulas kozben majdnem leesik a szekrol, feloldalra hajlik, utana elkezd himbalozni. Ezekutan,soha nem nyultak ujra a drogokhoz, de: normalis idoben kertek a tovabbi beavatasokat, es most mindegyik reiki mester. Sajat dontesuk alapjan! Azert, mert osszehasonlitottak a drogos eletuket azzal, amilyen lett a reikitol. Hat ezert irtam ilyen reszletesen, hogy ertse meg mindenki: nem a reiki mester dolga, es joga, hogy valakinek a dontesebe beleszoljon. Miert is van az embernek szabad akarata (allitolag) ? Kinek kepzeli magat az a reiki mester, aki megtagadja a masik embertarsatol azt, amit nem o adott neki, hanem Isten?
 
Érdekes, amit írsz.
Tehát, ha jól értem, mindenki, aki úgy gondolja, kérhet egy beavatást egy olyan dologra, amiről még azt se tudja, eszik, vagy isszák. Egy ember, aki nem tud kezdeni az életével és ezért a droghoz menekül úgy dönt, hogy most ki akar jönni belőle és ezért egy beavatást választ. Amit te, mint Reiki mester nem tagadhatsz meg tőle.
A beavatás azzal jár, hogy feltöltöd - úgy mellékesen - fénnyel, kitisztítod a csakráit. Ez rendben is van, csak mások ezt gyógyításnak hívják. Időnként ütős tud lenni, ezt aláírom. De és itt jön a különbség - ezzel egy élet-pályára állítod az embert, ahelyett, hogy hagynád a saját életében kibontakozni. Például lehetne belőle szofrológus (az, aki az embereknek örömöt, békét és megnyugvást ad és/vagy hoz). Esetleg egy empatikus művész. Valaki, aki a maga módján segít az embertársain.
Egy barátom írta:
Mi lenne, ha nem kötődnél az emberek által átadott "beavatások" illúziójához? Mi lenne, ha felismernéd, hogy minden egyes beavatás, amit îgy kapsz megköt és csak az illúziódat táplálja? Azt az illúziódat, hogy valamit kinyitottak benned, valaki lettél, valahova tartozol, valamit meg tudsz csinálni... Elgondolkodtál már azon, hogy ebben az életedben milyen blokkokat okozhat neked az előzőekben kapott beavatás ( emberi)? Mi lenne, ha elhinnéd, hogy mindent megkapsz az Univerzumtól a megfelelő időben, mindenre kinyîlsz a megfelelő időben, pont akkor, amikor érett vagy rá. Mi lenne, ha elhinnéd hogy a Teremtő közvetlenül odaad neked mindent, amire érett vagy? Mi lenne, ha a képességeidet nem korlátoznád ezen hiedelmek miatt? Mi lenne, ha az életedet szabadon, tudatosan élnéd, ezen korlátok nélkül? Mert felismered az égi és földi etikát, az együttérzést és nyitottságot minden lény felé? Miért akarsz korlátokat?
Én inkább a fentieket tartom igaznak és valódinak.
Én is tudok valamit és aki kéri, annak tovább is adom. Nem akarok úgy meghalni, hogy a tudásom elvesszen az emberiség számára. Már kérdezték néhányan, hogy mikor kapnak tőlem beavatást. Mondtam, hogy tőlem soha. Dolgozzon, építkezzen és valamikor talán megérzi, hogy benne valami megváltozott. Akkor majd megérti az én beavatás-ellenes döntésemet.
Ez megtörtént velem egyszer. Aztán még egyszer, de azt már végig se tudtam mondani. Többet senki nem kéri tőlem, viszont egyesek Mesternek, vagy Sensei-nek szólítanak (bár én még erre sem tartok igényt).
Lehet, hogy az Univerzum "vette a lapot" és teljesíti az én döntésemet??
 
Belatom, mint mindig, hogy itt is, ebben is, mindenkinek igaza van. Az igazsag nem egyetlen, hanem mindenkinek megvan a magae (tapasztalata szerint), azaz nem egy allando fix valami.
A beavatassal kapcsolatban: erdekes esetleg, de ne higgye valaki, hogy a beavatassal megvaltozik radikalisan valakinek az elete,vagy kesz, pity paty, most megvaltozik annak az eletutja.... a beavatas is csak egy megallo, vagy csomopont, vagy utkeresztezodes, amely eselyt ad egy iranyvaltasra. Mindenki eldonti, hogy merre tovabb. De, beavatas utan, kisse megkonnyiti az ember eletet, legyen az akar kisebb idore is. Egyedi dolog, es nem is lehet atlatni, mert mindenkinek a 'karmaja' mas (inkabb mondom igy: 'hozott anyaga' kulonbozo). Azt mondom, hogy nem kell annyira felfujni es dramatizalni a beavatast. Persze, mindenki akarja tobbnek, nagyobbnak mutatni magat, mint aki, es tobbnyire ez igaz is volt a regebbi idokbe (1921 utantol megkezdve, a reiki mesterekrol beszelve). Persze, kevesen voltak, ritka arunak nagy az ara, es mint mindenben, tobbet kellett mondani, hogy 'eladhato' legyen... nem kicsinlitem le az erdemuket, csak hangsulyozom, hogy kb minden nagy tanito mester igy kezdte (ujbol, nem kicsinyito szandekkal, csak megjegyzem hogy ugyanez a folyamat zajlott le a nagy vallasok alapitoival... holott nekik az eszuk agaban sem volt sajat magukat isteniteni a tetteik miatt). Az emberek azok, akik igenylik, hogy tobbet, nagyobbat beszeljenek arrol, ami oket eppen foglalkoztatja, azert, hogy a sajat onbecsulesuket nagyobbitsak. Ha valami ritka es esetleg nehez, akkor azzal, hogy reszesulnek benne, ok is 'valakiknek' gondoljak magukat - holott az a teny, hogy reszesulnek benne, meg semmi sem, csak egy lehetoseg... a lehetoseget pedig nincs jogunk megtagadni / atadni / tovabbadni, mert azt mi is megkaptuk.
Azt mondom megint: ne dramatizaljunk, es ne lihegjuk tul a beavatasi procedurakat. Fogadjuk el, hogy ez is egy allomas, egy uj lehetoseg, de a tovabbi ut mar nem a mester dontese, es nem is igazi mester az, aki ra akar eroltetni egy beavatottra egy masik utat, avagy az a mester esetleg ra akarja 'tenni' a masikat az utra. Nem csak egy ut van, es a beavatas csak egy keresztezodes, nem az uj ut kezdete. Valasztas lehetosege. Peldaul: a piacra is sokan mennek, de mindenki is vesz is valamit? Es mindenki, aki vevo, ugyanazt veszi arrol a piacrol, mint a masik? Most lesz sok mester, aki ezt a hasonlatot karomlasnak veszi.... :) en nem dramazok, mert mertem mast is gondolni es tenni, mint amit hallomasbol tudok (nekem, peldaul, senki sem tudta megmondani, hogy ki volt az, aki eloszor kimondta azt a 'szabalyt', hogy betegnek nem szabad beavatast 'adni'.... ). Ujbol mondom: a beavatasnak a meretet es a tartalmat nem a mester adja, hanem a beavatott KAPJA, es nem a mestertol. Mindig vannak magasabb lenyek / intelligenciak, akik vigyaznak arra, hogy minden ember azt es annyit kapjon, amit o akkor es ott elbir, es ami neki a legjobb (nem amit 'megerdemel' holmi mas ember velemenye szerint...). Nincs 2 egyforma beavatas, meg ugyanannal az embernel sem (2 kulonbozo idopontokban folytatott beavatas ugyanannal az embernel), mert idokozben fejlodott a beavatott is, az ember is. Ha ezt a beavato mester nem tudja (vagy nem latja,vagy nem fogja fel), akkor az nem mester, csak tanonc. Mert a mesternek az a dolga (tobbek kozott), hogy a letezo es ismert tudashalmazbol kiindulva, mindig ujabb es ujabb tudassal gyarapitsa a meglevo halmazt / tudast. A mester egy ujito es feltalalo kell, hogy legyen.... maskepp csak egy technikus, aki egy procedurat megtanult, es azt lemasolja szamtalanszor (az sem rossz, csak akkor ne akarjon tobbet mondani magarol, mint ami).
 
Oldal tetejére