– Te jó ég, asszonyom, mit csinál itt?
– Nem vagyok asszony. Lány vagyok.
– Jó, most nem ez a lényeg. Mit művel?
– Nem látja? Szülök.
– Itt? Az utcán?
– Igen. Lánynak szülni dicsőség, asszonynak szülni kötelesség.
– De miért a földön?
– Nekem ez a szülőföldem.
– Nem tudott volna várni? Bemenni egy kórházba, mint a többi rendes magyar nő?
– Nem volt erre idő. Meghallgattam Orbán Viktor miniszterelnök urat a Kossuth rádióban, és úgy éreztem, azonnal cselekednem kell.
– Ő mondta magának, hogy szüljön az utcán?
– Azt mondta, hogy szeretne „egy átfogó, 20-30 éves megállapodást kötni a magyar nőkkel a magyar jövőről, a nekik nyújtható, kiszámítható perspektívákról, mert a demográfia rajtuk áll vagy bukik, ez az ő döntésük.”
– Most látom csak, hogy van egy nagy monokli a szeme alatt. Meg a karja is be van gipszelve.
– Igen, lefejeltem a férjem kezét. Szerencsére a gipsz nem gátol a takarításban, a főzésben. Mosásnál még hasogat egy kicsit.
– Azért ez furcsa. A másik kezében, amelyik nincs gipszben, egy könyvet tart. Maga könyvvel a kezében szül?
– Igen. Orbán Viktor miniszterelnök úr, aki nem csak nekem, de minden magyar nőnek a példaképe, azt is mondta, hogy „a gyermekvállalás a legszemélyesebb, de a közösségnek fontos ügy, és hogy a kormánynak az a dolga, hogy ha a nők gyermeket szeretnének vállalni, és el akarják mondani erről az álláspontjukat, akkor azt meghallgassa, megértse.”.
– De miért kell a könyv?
– Kézikönyv. Valamikor tudtam szülni, de mára elfelejtettem. Volt idő, amikor álmomból felverve is ment a szülés, mint a karikacsapás, de manapság hiába töröm a fejem, nem jövök rá, hogyan kell. Próbáltam többször is, de nem ment. Ezért szereztem be ezt a hasznos kis kézikönyvet. „Hogyan szüljünk gyorsan és sokat?” Írta dr. Orbán Viktor miniszterelnök. Ebben a könyvben minden benne van.
– Hölgyem, a munkahelyén mit szólnak ehhez? Tudják, egyáltalán, hogy Ön terhes?
– Nem vagyok terhes. Soha nem is voltam.
– Már bocsánat, hogy az intimszférájába hatolok, de ha Ön nem terhes, akkor hogyan tud szülni?
– Unortodox módon. Ki mondta, hogy nekünk, magyaroknak ugyanazt az utat kell választanunk, amin mások is járnak?
– És van már elképzelése arról, hogy miből fogja felnevelni a gyereket? Etetni, ruházni, iskoláztatni?
– Ott még nem tartok a könyvben. Megnéztem a tartalomjegyzéket, ez a rész a vége felé van valahol.
– És szabad kérdeznem, hogy hívják majd a gyereket?
– Melyik gyereket?
– Hát, amelyik épp most van születőben.
– Nem egy gyerekről van szó.
– Hölgyem, Ön egyszerre több gyereket szül? Itt az utcán, könyvvel a kezében?
– Igen. Orbán Viktor miniszterelnök úr, aki nekünk, magyar nőknek a példaképünk, nyilván arra gondolt, hogy ne egy gyereket szüljünk, mert azzal semmire sem megy a nemzet, hanem többet. Szerintem igaza van, butaság lenne elaprózni.
– De hát ez kész őrület!
– Én ehhez nem értek. Én csak egy átlagos magyar nő vagyok. Ha szólnak, szülök, mint állat, de a gondolkodás a férfiak dolga.
Fuhu
– Nem vagyok asszony. Lány vagyok.
– Jó, most nem ez a lényeg. Mit művel?
– Nem látja? Szülök.
– Itt? Az utcán?
– Igen. Lánynak szülni dicsőség, asszonynak szülni kötelesség.
– De miért a földön?
– Nekem ez a szülőföldem.
– Nem tudott volna várni? Bemenni egy kórházba, mint a többi rendes magyar nő?
– Nem volt erre idő. Meghallgattam Orbán Viktor miniszterelnök urat a Kossuth rádióban, és úgy éreztem, azonnal cselekednem kell.
– Ő mondta magának, hogy szüljön az utcán?
– Azt mondta, hogy szeretne „egy átfogó, 20-30 éves megállapodást kötni a magyar nőkkel a magyar jövőről, a nekik nyújtható, kiszámítható perspektívákról, mert a demográfia rajtuk áll vagy bukik, ez az ő döntésük.”
– Most látom csak, hogy van egy nagy monokli a szeme alatt. Meg a karja is be van gipszelve.
– Igen, lefejeltem a férjem kezét. Szerencsére a gipsz nem gátol a takarításban, a főzésben. Mosásnál még hasogat egy kicsit.
– Azért ez furcsa. A másik kezében, amelyik nincs gipszben, egy könyvet tart. Maga könyvvel a kezében szül?
– Igen. Orbán Viktor miniszterelnök úr, aki nem csak nekem, de minden magyar nőnek a példaképe, azt is mondta, hogy „a gyermekvállalás a legszemélyesebb, de a közösségnek fontos ügy, és hogy a kormánynak az a dolga, hogy ha a nők gyermeket szeretnének vállalni, és el akarják mondani erről az álláspontjukat, akkor azt meghallgassa, megértse.”.
– De miért kell a könyv?
– Kézikönyv. Valamikor tudtam szülni, de mára elfelejtettem. Volt idő, amikor álmomból felverve is ment a szülés, mint a karikacsapás, de manapság hiába töröm a fejem, nem jövök rá, hogyan kell. Próbáltam többször is, de nem ment. Ezért szereztem be ezt a hasznos kis kézikönyvet. „Hogyan szüljünk gyorsan és sokat?” Írta dr. Orbán Viktor miniszterelnök. Ebben a könyvben minden benne van.
– Hölgyem, a munkahelyén mit szólnak ehhez? Tudják, egyáltalán, hogy Ön terhes?
– Nem vagyok terhes. Soha nem is voltam.
– Már bocsánat, hogy az intimszférájába hatolok, de ha Ön nem terhes, akkor hogyan tud szülni?
– Unortodox módon. Ki mondta, hogy nekünk, magyaroknak ugyanazt az utat kell választanunk, amin mások is járnak?
– És van már elképzelése arról, hogy miből fogja felnevelni a gyereket? Etetni, ruházni, iskoláztatni?
– Ott még nem tartok a könyvben. Megnéztem a tartalomjegyzéket, ez a rész a vége felé van valahol.
– És szabad kérdeznem, hogy hívják majd a gyereket?
– Melyik gyereket?
– Hát, amelyik épp most van születőben.
– Nem egy gyerekről van szó.
– Hölgyem, Ön egyszerre több gyereket szül? Itt az utcán, könyvvel a kezében?
– Igen. Orbán Viktor miniszterelnök úr, aki nekünk, magyar nőknek a példaképünk, nyilván arra gondolt, hogy ne egy gyereket szüljünk, mert azzal semmire sem megy a nemzet, hanem többet. Szerintem igaza van, butaság lenne elaprózni.
– De hát ez kész őrület!
– Én ehhez nem értek. Én csak egy átlagos magyar nő vagyok. Ha szólnak, szülök, mint állat, de a gondolkodás a férfiak dolga.
Fuhu
