"10/D. §Voltam (és leszek is 2x) OH delegált, de még most sem értem az összerendelést. Nincsen vezetői tapasztalatom, csak helyettes voltam 100 évig. Azt sem tudom, hogy a minősítésnél a vezetői kompetenciákat is figyelembe kell venni? Pedagógust minősítünk, vagy nem? Szakos szakértő társam a múltkori minősítésnél azzal indokolta a 3 pontjait az indikátorokra, hogy ő azt nézte, hogy vezetőként mit mutatott fel. Mást nem is lehetett értékelni, borzasztó hiányos volt a portfóliója, és minden úgy volt megfogalmazva, hogy szerveztük, csináltuk, végeztük. Szóval teljesen határozott elképzelésem van az intézményvezető minősítéséről.
c) az intézményvezető – ide értve a Gyvt. hatálya alá tartozó intézmény vezetőjét is – minősítési eljárása esetében a b) pontban foglalt tag helyett az OH által delegált, az Országos szakértői névjegyzéken pedagógiai-szakmai ellenőrzés (tanfelügyelet) és pedagógusminősítés szakterületen szereplő köznevelési szakértő, aki a 15/2015. (III. 13.) EMMI rendeletben foglaltak szerinti felkészítésben vett részt és rendelkezik legalább ötéves vezetői vagy magasabb vezetői gyakorlattal,"
326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet Hatályos: 2015.11.27 - 2015.12.31
Mint kinevezett helyettes(?) jogosult vagy. Vezető minősítésénél elvileg mindkettőt nézik. A spec. Útmutató utal rá.