Szaktanácsadás - szakértés - tanfelügyelet II.

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

kros

Állandó Tag
Állandó Tag
Jaj, jaj! Kolléganőm az általam bemutatott példából készítette el a tematikus tervet. Javaslatomra úgy, hogy kiemelte belőle a mellérendel ő összetett mondatokat, s csak abból az egységből írta meg. Remélem, jót javasoltam neki. Ha olyan szakértője lesz, mint e te társad, akkor világgá fog menni. 38 órából képtelenség. (Ráadásul hülyeség is.) Február 4-én lesz a minősítése. Mi a végső határideje ezen dátum alapján, hogy hiánypótlást kérnek? Nem kapott levelet, szerintem azért, mert minden rendben. Jól gondolom?
Január 10-ig kellett volna megkapnia a -25 napos levelet.
 
Gagamail

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves CH-sok!
Kicsit áttételes kérdésem lenne, de Ti biztos tudtok rá válaszolni! :)
Az egyik kolléganőm utolsó kötelező 7 éves továbbképzési ciklusát tölti, de az utolsó két évben már mentesülne a továbbképzési kötelezettsége alól, mert betölti az 55. életévét. Eddig 60 órát teljesített, most 53 éves. A kérdésem a következő lenne: Teljesítenie kell a maradék 60 órát 55 éves koráig, vagy elég ha megkezdte a kötelezettségét? Vezetőm szerint- aki a" nekik valamikor azt mondták" alapján szabályoz- teljesíteni kell a 120 órát addig, amíg "ki nem esik a rendszerből", még akkor is, ha ez csak pl. 1 év is összesen a 7 helyett.
Eddig nem találtam rá törvényt, de megköszönném, ha idéznétek rá azt is!
Köszönöm!

Ne haragudjatok, már megint morogni fogok - egy 55 éves pedagógus, aki még 10 évig legalább dolgozik (bár szerintem lesz az 12 is, a gazdasági helyzetet nézve). Miért nem akar továbbképződni?
10 éve még éppen kezdtük megszokni a mobiltelefonokat- ma már hol tartunk? Interaktív tábla - ha meséltek volna róla, hogy majd érintő képernyők ... el sem tudtuk volna képzelni.
Egy csomó jó gyakorlat van körülöttünk, tehetséges kollégák, alternatív oktatás, európai projektek.
Ki tudja még, milyen lehetőségek lesznek? Nem érdekli?
 
anett5

valószínűleg azért, mert már nincs rá keret, nincs helyettesítési pénz, az ingyenesről meg nem értesül, nem tud elmenni...

És mostanában a képzések nem arról szólnak, hogy szállás-ellátás is legyen hozzá, hanem a beadandó feladatok hegye, netes éjszakák a Képtáron.... mondjam még?
 
Gagamail

Állandó Tag
Állandó Tag
Jaj, jaj! Kolléganőm az általam bemutatott példából készítette el a tematikus tervet. Javaslatomra úgy, hogy kiemelte belőle a mellérendel ő összetett mondatokat, s csak abból az egységből írta meg. Remélem, jót javasoltam neki. Ha olyan szakértője lesz, mint e te társad, akkor világgá fog menni. 38 órából képtelenség. (Ráadásul hülyeség is.) Február 4-én lesz a minősítése. Mi a végső határideje ezen dátum alapján, hogy hiánypótlást kérnek? Nem kapott levelet, szerintem azért, mert minden rendben. Jól gondolom?
Teljesen jót tanácsoltál - szerintem. Remélem, kevés ilyen kolléga van köztünk, mint ez a 15plusszos elnök!

DIDAKTIKA
Ballér Endre, Golnhofer Erzsébet, Falus Iván, Kotschy Beáta, M. Nádasi Mária, Nahalka István, Petriné Feyér Judit, Réthy Endréné, Szivák Judit, Vámos Ágnes

"A pedagógusok egyéni tervei elsősorban a saját szaktárgyuk oktatására vagy osztályfőnöki nevelőmunkájukra vonatkozó célokat és feladatokat tartalmazzák. Egy tantárgy oktatásának folyamata kisebb egységekre bontható, s ezeknek az egységeknek megfelelően tervezhető. A hazai gyakorlatban három alapvető fázist különíthetünk el: a tanévet, egy téma feldolgozásának időtartamát és a tanítási órát. E három fázisnak megfelelő tervtípusok a tanmenet, a tematikus terv és az óravázlat.

Ezek a tervek a pedagógus egyéni tervei, ezért nem írható elő egységesen, hogy mit tartalmazzanak. Tartalmukat és részletességüket alapvetően befolyásolja a pedagógus tapasztalati bázisa. Míg a kezdő tanár a téma és az óra tervezése során tud csak konkrét elképzeléseket kialakítani az oktatási stratégiára, módszerekre vonatkozóan, a tapasztalattal rendelkező, a gyerekeket több éve ismerő kollégája már a tanév elején, a tanmenete készítésekor dönthet ezekről a tényezőkről is.

Alapelvként egyrészt az fogalmazható meg, hogy a döntéseket akkor kell meghozni, amikor a megfelelő információk rendelkezésre állnak vagy megszerezhetők, másrészt a tanítás megkezdésekor tisztában kell lenni a folyamat minden részöszszetevőjével (célokkal, tartalommal, a folyamat struktúrájával, tanulási-tanítási stratégiával stb.)."

http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011_0001_519_42498_2/ch18s02.html
 
Utoljára módosítva:

69angyal

Állandó Tag
Állandó Tag
Ezt jól látod!
A nevelési tervet "ollózta"... azaz 1 jó mintát talált!:cool:

Egy dokumentumot simán lehet javíttatni, forrását pótoltatni, ez nem gond az utolsó eljárásrend szerint!

A gondom az, hogy a nevelési terv - foglalkozások egymásra épülnek.
Ha az egyiket cseréli, a többi borul, tartalmilag és szakmailag értelmezhetetlen... számomra!

És akkor most mindet cseréltetni kellene????
Ez akkor a pf fő részének az átírását jelentené.....
Nem tudom, hogy melyik POK vagy OH nyilvánítaná sikertelenné az eljárást...
A projekt lezárását követően az állásfoglalások nem jutnak el hozzám/hozzánk, nem tudok "koncepciót" meghatározni... ha egyáltalán készül még állásfoglalás!

A foglalkozások és a reflexiók is a mintát követik? (azaz azok is az útmutatóból vannak, vagy azok már saját munkát mutatnak?)
Mert ha saját, akkor működhet az eljárás.... szerintem.
Amennyiben ott is problémák vannak:

1. Mikori a feltöltés? Ha 2014-es, kérném az OH-t, nyissa meg "aktualizálásra".... de jól indokoljanak, mert én nem nyitnám meg az aktualizálás szóra..... és javíthatna.... mindezt az eljárás közepén??? Előtte vissza kellene mondani..... szóval nem egyszerű!!!

2. Kérnék forrás megjelölést és mivel nagyon jelentős a hasonlóság, nem értékelném, azaz maximum 1 indikátor és megjegyzés, hogy ezt az útmutató is tartalmazza...
foglalkozásvázlat: tervezés nem lenne 3 pont.... érthető okokból..., reflexiót vesézném ki indikátorok szempontjából, a vázlatot kevésbé bogarásznám...
Kedves Anett ! Köszönöm a válaszod. :) A feltöltés ideje: 2014. A tervei már önálló alkotások. Az eljárást folytatjuk és tartalmi kiegészítést plussz forrásmegjelölést kért az elnök. Remélem jól döntött/döntöttünk!!!!:dr_31:
 
hóbagolyka

Állandó Tag
Állandó Tag
Az algoritmus ktsg hatékony megoldásokat alkalmaz: kirendel a központi intézmény városába, majd szembesülsz vele, hogy 20-30...km-rel tovább kell utaznod egy tagintézménybe, de véletlenül sem ehhez igazítja a feltételeket. Javasolnám az NPK, KÖSZOE... felé, hogy utólag - mondjuk a menetjegy... km alapján legyen köteles jóváírni ezt az OH_POK!? és ne a pedagógus szenvedjen a visszamondások miatt és ne a szakértő levelezgessen,telefonálgasson össze-vissza, megyéről-megyére és így is csak hónapok múlva kerül helyére ez a banális "tévedés". Mi a véleményetek?
 
miuci

Állandó Tag
Állandó Tag
Jaj, jaj! Kolléganőm az általam bemutatott példából készítette el a tematikus tervet. Javaslatomra úgy, hogy kiemelte belőle a mellérendel ő összetett mondatokat, s csak abból az egységből írta meg. Remélem, jót javasoltam neki. Ha olyan szakértője lesz, mint e te társad, akkor világgá fog menni. 38 órából képtelenség. (Ráadásul hülyeség is.) Február 4-én lesz a minősítése. Mi a végső határideje ezen dátum alapján, hogy hiánypótlást kérnek? Nem kapott levelet, szerintem azért, mert minden rendben. Jól gondolom?
Kezdek én is ideges lenni!!!:o:o Lehet, hogy rossz tanácsot adtam a tematikus tervet illetően? Az általam segített kollégának 10 órából áll a tematikus terve. Megjegyzem, az enyém is ennyi volt. Ki dönti el, hogy mennyinek kell lenni? A testnevelés esetében is több szempont szerint lehet tematizálni a tananyag tartalmat. Sportági tematizálás esetén pl:. a torna tananyagon belül megtalálható a talajtorna, szekrényugrás, gerenda, és gyűrű tananyag. A torna tananyag tartalom 29 óra. Ezen belül tematikus tervet lehet készíteni külön a talajtornára, vagy a szekrényugrásra....... Ha valaki a talajtornából készít óraterveket, miért kellene a többire tematikus tervet készítenie? Nem mindegy, hogy 10 órára, vagy 29 órára készíti a tematikus tervet. Kezd az egész folyamat nagyon szubjektívvá válni. Most örülök igazán, hogy én már túl vagyok az egészen!!:hurra::hurra: Nincs más hátra várom tanfelügyelőket . Sajnos nem CANADÁSOK!!! A sárkányos pólómat ennek ellenére felveszem, hátha megijednek! :rohog::rohog:
 
gtszg

Állandó Tag
Állandó Tag
O

Ok, 2015. dec. 15-ig fel kellett volna tölteni ezeket a dokumentumokat. DE !! A Szakképzési Centrumhoz tartozunk, ahol közös Ped.programot dolgozott ki a centrum, amely minden iskolára érvényes. Mivel ez még most sincs végleges formában és nincs elfogadva, tehát nem érvényes. Az intézményi elvárásoknak meg jó, ha a PPhoz igazodnak. Mi ilyenkor a teendő? (Amolyan 22-es csapdájának tűnik a dolog.... Mit javasoltok? Van-e valami "következménye",, ha csak az elfogadás után, de a TF előtt töltjük fel, esetleg a többi ped. önértékeléshez kapcsolódó dokumentumokkal együtt. Addigra csak elkészül a PP:)
Mi is Centrum vagyunk. Minden tagintézmény a saját pedprogramját töltötte, ehhez igazítva az elvárásokat. A határidő általában határidő.
A közös prg, közös elvárás érdekes (rossz gondolat támadt fejemben). Tanfelügyeletnél érdekes lesz magyarázni, hogy még most készül az alapdokumentum.
Valószínű, e-mailben kérik majd.
 
miuci

Állandó Tag
Állandó Tag
Most már érdekelne, hogy mit írtak.... szeretnék nevetni!!!:):)
Most kaptam értesítést, a tanfelügyeletem időpontjáról, amit már 2015. december 15-ig kellett elfogadni.
"Tájékoztatjuk, hogy a2016. évi tanfelügyeleti látogatásának és / vagy a 2016. évi portfólióvédésének (minősítésének) tervezett időpontját,alapadatait awww.oktatas.hu/Saját oldal alkalmazásával érheti el. A tervezett időponttal kapcsolatos problémáját intézményvezetőjén keresztül jelezheti az informatikai felületen."
Ráadásul, pont a szaktanácsadói napomra esik a látogatás. Ezt már jeleztük a POK felé, decemberben, majd most év elején, válasz még mindig nincs.
 
Gagamail

Állandó Tag
Állandó Tag
valószínűleg azért, mert már nincs rá keret, nincs helyettesítési pénz, az ingyenesről meg nem értesül, nem tud elmenni...
És mostanában a képzések nem arról szólnak, hogy szállás-ellátás is legyen hozzá, hanem a beadandó feladatok hegye, netes éjszakák a Képtáron.... mondjam még?

Természetesen, ez is érthető. De a "megoldás" az, hogy nem megyek? Nem az, hogy szólok, hogy ez nincs jól? (A "szólok" temperamentumtól függően rokonnal helyettesíthető.)
Nekem csak egy életem van, nekik hány?
 
Giczi Éva

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy pedagógus nem csak óravázlatokból, reflexiókból és helytelenül felhasznált egyéb munkákból áll. Csak akkor plágium, ha úgy adja elő, hogy ez az övé, ha idézi, de nem jelöl forrást, az nem plágium. Nem vet rá jó fényt, sőt, de nem plágium. A központilag kiadott tanmenetek miatt megszokták a kollégák, hogy "szabadon" felhasználhatják őket, sajnos. Egymás tanmeneteire is ráírják a nevüket semmi perc alatt. Ezekre szigorúan oda kell figyelni, de megszüntetni az eljárást, szerintem nem, semmiképpen.
Nézzétek meg, hogy dolgozik, milyen órákat tart!
Ez a nevezés, fotózás borzasztó - a kollégának a minősítése múljon azon, hogy egy szerintünk is értelmetlen szabálynak nem felelt meg? Ha gyenge, ha rossz órát, foglalkozást tart, a pontozása lehúzza majd, de néhány név döntsön?
NINCS formai kötöttség az óravázlatoknál, tematikus tervnél - hibázol, ha saját elgondolás szerint akarod a minősülőt irányítani.
Tartalmilag mi a gond vele? Bármi is az, rákérdezhetsz - pl. Hogyan, milyen időtartamra és milyen részletességgel dolgozza ki a tanórai foglalkozások menetét (differenciálás, munkaformák, stb.)? vagy A napi munkájában milyen gyakorlat vált be a tanórák tervezéséhez?
Lehet, hogy tuti választ ad - kapjon rá lehetőséget. Szerintem.[/QUOTE]
Kedves Gagamail! Hidd el, ha csak kis hibákat vélnék felfedezni, nem gondolkodnék a POK állásfoglalásán. Nem szeretném ecsetelni, hogy mi hiányzik, mert nagyon hosszú lista lenne. Az óravázlatból SEMMI nem derül ki. De tényleg. Én az órámra bővebbet készítek, pedig magamnak már bevált rövidítésekkel élek. Nem a szőrös szívem vezérel, csak egyszerűen megrettentem, hogy szakértői pályám elején ilyet sikerült kifognom. Nem a hibákat, hanem az erősségeket keresem a portfóliókban, ahogy a gyerekeknél is ezt teszem. Azért írtam ide, hátha valaki már járt hasonló cipőben. A szakos párom ma megerősített abban, hogy egy állásfoglalás mindenképpen kell. Egyébként szakirodalom, forrás sehol nincs. Még a tankönyvek szerzője sem. Aztán ha a POK zöld utat ad, hát megnézzük a pedagógust is. Nagy kő esne le a szívemről, ha valóban így lenne és egy értékes kollégával találkozhatnék. Azt meg nem mesélem el, hogy a mai napot a mellékhelyiség közelében töltöttem, mert egy kicsit leharcolta az idegrendszerem az ügy. :)
 
BAJ

Állandó Tag
Állandó Tag
Most kaptam értesítést, a tanfelügyeletem időpontjáról, amit már 2015. december 15-ig kellett elfogadni.
"Tájékoztatjuk, hogy a2016. évi tanfelügyeleti látogatásának és / vagy a 2016. évi portfólióvédésének (minősítésének) tervezett időpontját,alapadatait awww.oktatas.hu/Saját oldal alkalmazásával érheti el. A tervezett időponttal kapcsolatos problémáját intézményvezetőjén keresztül jelezheti az informatikai felületen."
Ráadásul, pont a szaktanácsadói napomra esik a látogatás. Ezt már jeleztük a POK felé, decemberben, majd most év elején, válasz még mindig nincs.
Újra megnéztem a leveleimet. Tagintézmény-vezetőnk írt. Témának ezt jelölte: Hurrá! Arról értesített, hogy ő is most kapta meg. :D:rohog::D:rohog::D:rohog:
Visszakerestem az enyémet. 2015. dec. 18-án értesítettek róla, hol, hogyan nézhetem meg az időpontomat.
 
Utoljára módosítva:

Némethné Zs

Állandó Tag
Állandó Tag
Örülni fog a ped!
Első minősítése az elnöknek????

Szerintem nem, mert a szakértői névjegyzékbe 2014 áprilisi dátum van írva, tehát ha tavasszal nem is, de ősszel már lehetett minősítése.
 
BAJ

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy pedagógus nem csak óravázlatokból, reflexiókból és helytelenül felhasznált egyéb munkákból áll. Csak akkor plágium, ha úgy adja elő, hogy ez az övé, ha idézi, de nem jelöl forrást, az nem plágium. Nem vet rá jó fényt, sőt, de nem plágium. A központilag kiadott tanmenetek miatt megszokták a kollégák, hogy "szabadon" felhasználhatják őket, sajnos. Egymás tanmeneteire is ráírják a nevüket semmi perc alatt. Ezekre szigorúan oda kell figyelni, de megszüntetni az eljárást, szerintem nem, semmiképpen.
Nézzétek meg, hogy dolgozik, milyen órákat tart!
Ez a nevezés, fotózás borzasztó - a kollégának a minősítése múljon azon, hogy egy szerintünk is értelmetlen szabálynak nem felelt meg? Ha gyenge, ha rossz órát, foglalkozást tart, a pontozása lehúzza majd, de néhány név döntsön?
NINCS formai kötöttség az óravázlatoknál, tematikus tervnél - hibázol, ha saját elgondolás szerint akarod a minősülőt irányítani.
Tartalmilag mi a gond vele? Bármi is az, rákérdezhetsz - pl. Hogyan, milyen időtartamra és milyen részletességgel dolgozza ki a tanórai foglalkozások menetét (differenciálás, munkaformák, stb.)? vagy A napi munkájában milyen gyakorlat vált be a tanórák tervezéséhez?
Lehet, hogy tuti választ ad - kapjon rá lehetőséget. Szerintem.
Kedves Gagamail! Hidd el, ha csak kis hibákat vélnék felfedezni, nem gondolkodnék a POK állásfoglalásán. Nem szeretném ecsetelni, hogy mi hiányzik, mert nagyon hosszú lista lenne. Az óravázlatból SEMMI nem derül ki. De tényleg. Én az órámra bővebbet készítek, pedig magamnak már bevált rövidítésekkel élek. Nem a szőrös szívem vezérel, csak egyszerűen megrettentem, hogy szakértői pályám elején ilyet sikerült kifognom. Nem a hibákat, hanem az erősségeket keresem a portfóliókban, ahogy a gyerekeknél is ezt teszem. Azért írtam ide, hátha valaki már járt hasonló cipőben. A szakos párom ma megerősített abban, hogy egy állásfoglalás mindenképpen kell. Egyébként szakirodalom, forrás sehol nincs. Még a tankönyvek szerzője sem. Aztán ha a POK zöld utat ad, hát megnézzük a pedagógust is. Nagy kő esne le a szívemről, ha valóban így lenne és egy értékes kollégával találkozhatnék. Azt meg nem mesélem el, hogy a mai napot a mellékhelyiség közelében töltöttem, mert egy kicsit leharcolta az idegrendszerem az ügy. :)[/QUOTE]
Ha zöld utat ad az OH, én azért erre a fejlesztési terv készítésére rákérdeznék. Mi alapján készíti el a tervet? Szerepel-e a válaszban, hogy a kiindulási pont a gyermek állapota, vagyis a szakértőis papír? Bár nem tudom, milyen jellegű tervet töltött fel. Arról szól-e, hogy BTM-es gyerek egyéni fejlesztésével foglalkozik fejlesztő órán, vagy arról, hogy a saját óráján hogyan segíti a különös bánásmódú gyereket? A kettő kicsit más nézőpontú (természetesen).
 
Némethné Zs

Állandó Tag
Állandó Tag
Azért + 15, mert a pedagógus a fejlécben jelezte a nagy témakört "Év eleji ismétlés", a szűkebb témakört "Szorzás, osztás", és a tematikus terv 1. órája alá zárójelben odaírta, hogy 15. óra. A terv mind a nyolc órájához odaírta, hogy az a nagy témakör (év eleji ismétlés) hanyadik órája. Ezért kéri az első 15-t!:( Én is a pedagógust sajnálom!

A vázlatok fejlécében megjelenik!
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

BAJ

Állandó Tag
Állandó Tag
Azért + 15, mert a pedagógus a fejlécben jelezte a nagy témakört "Év eleji ismétlés", a szűkebb témakört "Szorzás, osztás", és a tematikus terv 1. órája alá zárójelben odaírta, hogy 15. óra. A terv mind a nyolc órájához odaírta, hogy az a nagy témakör (év eleji ismétlés) hanyadik órája. Ezért kéri az első 15-t!:( Én is a pedagógust sajnálom!
Tehát a pedagógusnak azért kell most dolgoznia, mert túl pontos és precíz volt. Világos. Ha nem írta volna oda, akkor most senki nem tudná, mennyi az annyi.
 
Verőce

Állandó Tag
Állandó Tag
Azért + 15, mert a pedagógus a fejlécben jelezte a nagy témakört "Év eleji ismétlés", a szűkebb témakört "Szorzás, osztás", és a tematikus terv 1. órája alá zárójelben odaírta, hogy 15. óra. A terv mind a nyolc órájához odaírta, hogy az a nagy témakör (év eleji ismétlés) hanyadik órája. Ezért kéri az első 15-t!:( Én is a pedagógust sajnálom!
Így már más. Összesen hány órán, hány héten keresztül tart az év eleji ismétlés?
 
ladysla

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Ne haragudjatok, már megint morogni fogok - egy 55 éves pedagógus, aki még 10 évig legalább dolgozik (bár szerintem lesz az 12 is, a gazdasági helyzetet nézve). Miért nem akar továbbképződni?
10 éve még éppen kezdtük megszokni a mobiltelefonokat- ma már hol tartunk? Interaktív tábla - ha meséltek volna róla, hogy majd érintő képernyők ... el sem tudtuk volna képzelni.
Egy csomó jó gyakorlat van körülöttünk, tehetséges kollégák, alternatív oktatás, európai projektek.
Ki tudja még, milyen lehetőségek lesznek? Nem érdekli?
10-15 évvel ezelőtt 55 évesen nyugdíjba mentek a nők. A gazdasági helyzet kedvezőtlenebb változásai csak meggyorsítják a biológiai amortizációt. 65 évesen nyugdíjba vonult pedagógussal még nem találkoztam. Olyat ismerek, aki 60 éves és aktív pedagógus. Nem ott lenne a helye. Szellemileg még oké, továbbképzésekre is eljár, de a biológia nem hazudik, fizikailag nem bírja az egészet. Ez is biztos egyéni, vannak kivételes egyéniségek, de általában azt gondolom, az a nő, aki gyerekek között eltöltött/dolgozott/lehúzott 40 évet, inkább a nyugdíjas élet örömeit élvezze, mint még a megújuláson törje a fejét. Természetesen, tisztelet mindenkinek, nem csak a kivételnek.
 
Most kaptam értesítést, a tanfelügyeletem időpontjáról, amit már 2015. december 15-ig kellett elfogadni.
"Tájékoztatjuk, hogy a2016. évi tanfelügyeleti látogatásának és / vagy a 2016. évi portfólióvédésének (minősítésének) tervezett időpontját,alapadatait awww.oktatas.hu/Saját oldal alkalmazásával érheti el. A tervezett időponttal kapcsolatos problémáját intézményvezetőjén keresztül jelezheti az informatikai felületen."
Ráadásul, pont a szaktanácsadói napomra esik a látogatás. Ezt már jeleztük a POK felé, decemberben, majd most év elején, válasz még mindig nincs.
Én is kaptam 2016-ra tanfelügyeletet. Május 6-i, szept. 23-i törlések után ma jött az értesítés, hogy okt.14-ét mindenki elfogadta. Természetesen mindegyik a szaktanácsadói napom. De mi minden történhet még októberig? Ja, és az önértékelés egy részét novemberben megcsináltuk. Akkor az most semmis, és ősszel Wiederholung/ismétlés/?
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére