Nagyon egyedi és kifejező.
Lázár Ervin: Hétfejű tündér c. írására gondoltam, 77 fejűről még én sem olvastam. Kérlek írj róla egy tanmesét! Annyira aranyos a logód, hogy egy ilyen pólót szívesen viselek majd a CH találkozón!Kedves @ladysla,
a teljes leírás tehát: piros-fehér-zöld csíkos juharlevél közepén CH betűk, mellettük sárkányfej.
A tündér sem rossz, de 77 tündérről még mintha nem olvastam volna.
Bár az itteni hozzászólásokból, úgy értem, a tavalyi sok ezerből meg az itteni közel tízezerből (lesz az még több is!) simán kijön akár a a 77x77 is...
(Különösen úgy, hogy ismerjük a nemek közötti arányokat.)
A mai email szerint valóban kell a videó, én sem csinálok újat.Csatlakozom Csipikéhez, én is azt a videómat viszem, bár 2014-es.
A május 7-9.-i képzésen részt vevő CH-sok már egész biztosan megismerik egymást a sok kreatív és önzetlen szaktanácsadónak, szakértőnek és segítőnek köszönhetően.
Nagyon hálásak vagyunk! Javaslom, hogy fogadjuk el Gagamail zseniális tervét.
A közreműködőknek hálából részletesen beszámolunk az intézményi önértékelésről!
Nem mindegy ám, hogy az a fej milyen kezet irányít A logó zseniális, mint a kérdőívedÉn csak a kéz voltam, a fej ladysla és kros! Az érdem az övék!
Rendben van, a demokrácia jegyében osztozhattok a díjon!Én csak a kéz voltam, a fej ladysla és kros! Az érdem az övék!
Én még április 10 én voltam, s ez a "nagymintás" később jött, mint ahogy az esemény megtörtént, úgyhogy elküldtem, de csak én tudtam már aláírni... Túl van szerintem adminisztrálva a dolog, de igazán nem akarok itt"minősíteni"!!!Minden hónap végén kell feladni az elnöknek az én értelmezésem szerint, annyi " nagymintásat" ahányszor voltál!Természetesen ezt is vinni kell a minősítésekre az aláírás végett.
Igen, én is rohantam!Ha csak egyszer vagy kijelölve, akkor 5 napon belül rohansz a postára!
Köszönjük az ízelítőt!Csipike!
Egyet nem értek - egy ilyen rendezvényen hogyan találjátok meg egymást?
Te táblát akasztasz magadra "Csipike2014" felirattal, Csirep ugye már ismer, de lehet, hogy őt látják meg hamarabb, ezért biztos, ami biztos, rajta ott van a "Csirep58"? A többi résztvevő mit szól, amikor hozzátok lép egy "Bodzavirágzat" feliratú harmadik ember?
**************************
A kérdőívek kitöltése eszméletlen tempóban folyik!!!
Ápr. 15-e éjjel óta 101 kedves fórumozó töltötte ki a kilenc kérdést (az utolsó ma 14.07-kor). Amíg meg nem áll a folyamat, nem írok részleteket, ne befolyásoljuk a többieket (hátha lesznek még), de azért néhány adat, egyelőre:
A végzettségre és a lakóhelyre irányuló tudakozódás eredménye képben:
a kitöltők átlagéletkora 49,3 év
férfi 9
nő 92 (!)
Csatolás megtekintése 1335218
Senki nem volt, aki úgy gondolta, hogy ő rossz, de a többiek jók, és olyan sincs, aki azt állítja, hogy ő is rossz és a többi ember is.
a munkahelyi vezető támogatásáról feltett kérdés 4,96-os értéken áll (1-10 határok között)
A két kép közül az egyik 67,3 %-kal veri a másik 32,7 %-át.
Többet nem árulok el!
ÜGYESEK VAGYTOK!!!
(Még most is hangosan vihogok! A fiam riadt tekintettel néz rám, lehet, hogy azt hiszi, hogy megbolondultam?)
Akartam segíteni, mert hátha ki akarod ezek után cserélni a képedet, de 7 fejűt nem találtam, csak ezeket!
Csatolás megtekintése 1335267Csatolás megtekintése 1335268
Csatolás megtekintése 1335277 de ez csak 5 fejű..
Vagy ez:
Csatolás megtekintése 1335278 ami sokkal barátságosabbnak néz ki...
És mi van akkor, ha az intézményvezetőtől rettegnek a beosztottjai. Sajnos olyan intézményben voltam, ahol a delegált helyettes és az pedagógus félt, rettegett tőlünk. A foglalkozást értékelését nem tudtuk csak egy óra múlva elkezdeni, mert annyira sírt a kolléga. Az foglalkozás értékelése alatt, amikor a szakos szakértő értékelt, rendszeresen elsírta magát: ő még soha ennyi megerősítést nem kapott....A vezető halálra hajtja őket, megalázza az egész nevelőtestületet. És nem csak ő, hanem a helyettes is megerősített, illetve az ebből az intézményből már minősítésen átesett kolléga. Az időt lényegesen túlléptük, de a sírás - rívás miatt. A vezetőnek nem tetszett, hogy ott maradtunk teljesen lezárni az értékelést, azt mondta, feljelent az OH - nál. 17, 30 - ra teljesen befejeztük a minősítést. Szerintetek mi lesz?
Én őrzöm a papírokat egy mappában!Kedves Szakértő Kollégák!
Aki már volt minősíteni, mit csinált a jegyzőkönyvek papír alapú példányával? Azért kérdezem, mert bár elégedetten hátradőltem nagy ujjongva késő délután, most elbizonytalanodtam. Pár perce beszéltem egy ismerős szakértővel, aki állítja, hogy az érintett iskolában kell hagyni, leiktatni az eredeti példányokat. Én nem így értelmeztem, elhoztuk s egyelőre őrizzük, míg nem kapunk valamilyen jelzést az OH-tól.
Őrzöm, mint féltett kincset! Hazahoztam.Kedves Szakértő Kollégák!
Aki már volt minősíteni, mit csinált a jegyzőkönyvek papír alapú példányával? Azért kérdezem, mert bár elégedetten hátradőltem nagy ujjongva késő délután, most elbizonytalanodtam. Pár perce beszéltem egy ismerős szakértővel, aki állítja, hogy az érintett iskolában kell hagyni, leiktatni az eredeti példányokat. Én nem így értelmeztem, elhoztuk s egyelőre őrizzük, míg nem kapunk valamilyen jelzést az OH-tól.
A hónap utolsó minősítése után 5 napon belül kell elküldeni a Jegyzőkönyvet.Én úgy értelmeztem, hogy az utolsó elnöklés után kell feladni a "nagymintást" Na de:
1. honnan tudom, mikor kapok újabb megbízást, s lesz majd az az utolsó???
2. Ha pl 3 elnökit kaptam, s mindhármat teljesítem mondjuk tavasszal, akkor ugye az utolsó után kell 5 napon belül postára adni... Nos, akkor minek kellenek szereplő nevek??? Nem elég az én nevem+aláírásom, mint ex-elnök???
3. Vagy ha kellenek szereplő nevek, az utolsót írom be? És a többit miért nem???
Vannak kételyeim, kérdéseim bőven...
Neki másik oldalt ajánlok...Azért, aki minősítés előtt áll, és a miheztartás végett segítséget keres a neten, s csak úgy végigfutja a szaktanácsadás-szakértés-tanfelügyelet téma legfrissebb híreit, nincs könnyű helyzetben ...
Nincs. A 32 a szakértői napon felül van.
A 32 csak a saját intézményben ledolgozott idő. Ezen kívül van az 1 nap hetente szakértői feladatokra.
Mi két példányban nyomtattunk ki mindent, kitöltöttük, aláírtuk/írattuk, és egy példányt az adott intézményben hagytunk, egyet pedig elhoztunk és őrizzük.Kedves Szakértő Kollégák!
Aki már volt minősíteni, mit csinált a jegyzőkönyvek papír alapú példányával? Azért kérdezem, mert bár elégedetten hátradőltem nagy ujjongva késő délután, most elbizonytalanodtam. Pár perce beszéltem egy ismerős szakértővel, aki állítja, hogy az érintett iskolában kell hagyni, leiktatni az eredeti példányokat. Én nem így értelmeztem, elhoztuk s egyelőre őrizzük, míg nem kapunk valamilyen jelzést az OH-tól.