Szaktanácsadás - szakértés - tanfelügyelet

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

cavalierking

Állandó Tag
Állandó Tag
Emiatt is kérdeztem, mert ez így nagyon nem szabályos. De az igazsághoz az is hozzátartozik hogy senki nem tudja, hogyan szabályos. Illetve ezek plusz órák, amelyeket vagy az órák előtt( 0. órában) vagy az órák után (délután) kellene tartani. Láttunk már fejlesztőre járó gyerekeket, ezért szerintem gyerek elleni vétek őket megterhelni 7. órával (ugyanis van neki délelőtt 5 vagy 6 már). Mi sem csináljuk szabályosan, de fő tantárgyakról nem viszem ki őket. Nem létezik tantárgyi fejlesztés. A fejlesztés képességről szól. A tanulónak pl. memória, szövegértési, analizáló-szintetizáló képességproblémái vannak, ami X tantárgynál jelentkezik, de nem tantárgyi fejlesztés szükséges hozzá. Ezért nem értem, de nagyon merész volt, hogy ilyen jellegű portfóliót csinált. Nem tanítja az eredeti tantárgyát, tantárgyait? Sokkal jobb lett volna, ha abból tölt fel.
Zelda 87 és BAJ korábbi beszélgetésére szeretnék reagálni. Szaktanárként és gyógypedagógusként is dolgozom "normál" ált. iskolában. Gyógypedként fejlesztő foglalkozásokat tatok BTM-es és SNI-s tanulóknak. Szerintem BAJ-nak igaza volt, amikor azt tanácsolta, hogy Zelda 87 kolléganője cserélje ki a doksijait. A fejlesztő foglalkozásokon NEM az órai tananyagot tanítjuk a gyerekeknek, hanem az azok elsajátításához szükséges tanulási képességeket fejlesztjük. Természetesen lehetnek nyelvtani, irodalmi jellegű feladatok, de nem az órai tananyag! Sajnos sokan azt hiszik, hogy a fejlesztő foglalkozás = a tantárgyi korrepetálással. A korrepetálást az osztálytanító vagy az adott szaktanár végzi, ha valami miatt lemaradt a tanuló, a fejlesztést pedig fejlesztő pedagógus vagy gyógypedagógus. Nem szerencsés magyar, matematika órákról kivenni a gyereket, mert akkor még korrepetálni is kell az adott tárgyból. Ugyanakkor nem szerencsés készségtárgyról sem elvinni, mert pl. a testnevelés, technika, rajz órákon éppen a tanulási képességek fontos eleme, az agy-szem-kéz-láb koordinációja, vagy pl. a térlátás fejlesztése (is) történik. Az én csoportjaim a 6-7. órában jönnek hozzám, mert nem tudtuk másképp megoldani. Mivel játékos formában sokféle érdekes feladattal végzem a fejlesztést, ezért nem annyira megterhelő a gyerekek számára.
Javaslom, hogy válassza ki a kolléganő az egyik csoportját, és róluk írjon csoportprofilt, fejlesztési tervet és 6 órát.
 
kros

Állandó Tag
Állandó Tag
Tehát:
Nyári szünetre kiadott szabadságban, őszi/tavaszi/téli szünetiben, ha ráesik, akkor nincs... Legyen így! Jogszabályt hiányolom, hogy nem értem, nem tudom értelmezni, hogy így lenne!
(Sokan nem vettük még ki ezt a napot!)
De előfordulhat konfliktus is ez esetben!
Valami egységesség jó lenne!:)
Azt gondolom, mivel a szakértői napot a héthez kötötte, abból eleve következik mindez, OH-állásfoglalás nélkül korábban is így értelmeztem. (Nevezetesen februárban így kértem szabadságot.) Mellé az OH-állásfoglalás teljesen egyértelműsíti a helyzetet.
Azaz, mégsem, mert éppen az eredeti kérdés adja a vállalhatatlan szakértői attitűdöt...
 
kros

Állandó Tag
Állandó Tag
Köszönöm a válaszodat, hasonlóan gondolom én is, csak nem emlékszem, hogy ezzel kapcsolatban lett volna szó eljárásrendről a képzésen, ezért érdekelne, ha valakinek van saját tapasztalata vizsgáztatóként vagy a saját vizsgájáról.
Ha reflexió nem felel meg a "műfaji követelményeknek"* akkor arra minden esetben kértem hiánypótlást.
Tehát az nem reflexió, ha valaki odaveti: Az óra/foglalkozás jól sikerült.

* (Útmutató, 58. o.) A reflexió alapvetően három részre tagolódhat:
1. Leírás: a pedagógiai helyzet ismertetése, ha ez már a dokumentumban megtörtént, csak utalás a dokumentum megfelelő pontjaira.
2. Elemzés/érvelés: annak indoklása, hogy miért tesszük azt, amit teszünk, és miért választjuk azt a megoldást adott helyzetben, amelyet választunk. (A cselekvés előtti reflexió.)
3. Önértékelés: mérlegelnünk kell, hogy milyen következményekkel jártak cselekedeteink az érdekelt felekre, leginkább a tanulókra és önmagunkra nézve, és mit kellene esetleg változtatni a gyakorlatunkon. (A cselekvés utáni reflexió.)
 
pmarta01

Kedves kros!

Ebben nem teljesen értünk egyet, de ez nem baj:) A reflexió szerkezete, mint sok minden más az útmutatóban, ajánlás. Úgy gondolom, hogy tartalmi hiányosságok miatt nem kell /szabad hiánypótlást kérni. Ezt látszik alátámasztani az OH "Tájékoztató a 2015. évi pedagógusminősítések szakértői feladataival kapcsolatban Budapest, 2015. április 21." című dokumentuma, amely hiánypótlást 2 esetben ír elő. Az első: "Amennyiben a portfólió nem felel meg az anonimitási és személyiségi jogi kritériumoknak (fotót és/vagy a gyermekek/tanulók nevét tartalmazza)", a második: "Hiányzó vagy tévesen feltöltött dokumentumok esetében a javítás lehetséges módja." A tartalmilag az elvárható szintet meg nem ütő dokumentum nem tartozik a hiányzó és a tévesen feltöltött dokumentum kategóriájába se. (A tévesen feltöltött dokumentum az az eset, amikor véletlenül ugyanazt az állományt töltötte fel 2 helyre.)
 
kros

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves kros! Ebben nem teljesen értünk egyet, de ez nem baj:) A reflexió szerkezete, mint sok minden más az útmutatóban, ajánlás. Úgy gondolom, hogy tartalmi hiányosságok miatt nem kell /szabad hiánypótlást kérni. Ezt látszik alátámasztani az OH "Tájékoztató a 2015. évi pedagógusminősítések szakértői feladataival kapcsolatban Budapest, 2015. április 21." című dokumentuma, amely hiánypótlást 2 esetben ír elő. Az első: "Amennyiben a portfólió nem felel meg az anonimitási és személyiségi jogi kritériumoknak (fotót és/vagy a gyermekek/tanulók nevét tartalmazza)", a második: "Hiányzó vagy tévesen feltöltött dokumentumok esetében a javítás lehetséges módja."
Úgy vélem, hogy leendő szakértőkre, mesterpedagógusokra nem biztos, hogy vonatkoztatható a ped2-re kiadott, amúgy késői OH-állásfoglalás.
Szerintem elvárható, hogy az, aki majd minősít, legalább a maga anyagait csinálja meg rendesen.
De igazad van, ez lehet puszta egyéni érzékenység is...
Ugyanakkor azzal teljesen egyetértek, hogy a hiánypótlást csak nagyon indokolt esetben kéne engedélyezni, s a hiánypótlás nem azonos a dokumentumcserével.
Csakhát a korábbi turnusok vizsgáinál nem a szigorúbb, hanem az engedékenyebb álláspontot kellett érvényesíteni...
 
Valószínű félreértettelek, mert azzal a mondatoddal, hogy "Szerintem elvárható, hogy az, aki majd minősít, legalább a maga anyagait csinálja meg rendesen." 1000%-ig egyetértek. Én még tovább is megyek: elvárnám tőle, hogy már eredetileg kifogástalan anyagokat csináljon, ne csak hiánypótlás során, vagy akkor, ha a mester cím múlik rajta.
 
pmarta01

Állandó Tag
Állandó Tag
Ugye, ugye.... megint csak kérdezem, lehet-e intézményi delegált szakvizsgázott szakértő, munkaközösség-vezető ?
Erről sok helyen volt már szó, a válasz is legalább kétféle volt ! Igen? Nem ? Segítsetek ! Köszönöm szépen !
Az alábbiak alapján szerintem nem!:
326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet
7. § (2)
A minősítő bizottság tagjai: b)bb)33a pedagógust alkalmazó köznevelési intézmény vezetője vagy az általa megbízott pedagógus-szakvizsgával és magasabb vezetői, vezetői megbízással rendelkező vagy ilyen munkakörben foglalkoztatott alkalmazott, az intézményvezető minősítési eljárása esetében a fenntartó képviselője

326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet

21. § A köznevelési intézményben - az intézmény gazdálkodási jogosítványaitól függetlenül -
a) magasabb vezetői megbízásnak minősül:
aa) a miniszter, az országos, területi nemzetiségi önkormányzat közgyűlése, a települési nemzetiségi önkormányzat, a települési önkormányzat képviselő-testülete, a fenntartó vezetője vagy megbízottja által adott intézményvezetői megbízás,
ab) a tagintézményvezetői megbízás,
ac) az intézményegység-vezetői megbízás,
ad) az intézményvezető-helyettesi megbízás,
ae) az állami intézményfenntartó központ által fenntartott köznevelési intézmény kivételével a gazdasági, az ügyviteli, a műszaki, a személyzeti intézményvezető-helyettesi megbízás,
b) vezetői megbízásnak minősül:
ba) a tagintézményvezető-helyettesi megbízás,
bb) az intézményegységvezető-helyettesi megbízás,
bc) a gazdasági, az ügyviteli, a műszaki, a személyzeti vezetői megbízás.
 
Sziasztok, kedves Segítőim!
Úgy érzem a héten nehéz eset lettem. Elfogyott az energiám, nem tudom, de egyszerűen nem értem a psze vizsga menetét. Kros igyekszik folyamatosan segíteni, de akkor sem értem.
Szóval a menete:
1.pedagógus reflektál az órájáról
2. tanfelügyelő 2 . óraelemzés - tanfelügyelő 1 jegyzetel
3. tanfelügyelő 1. interjú - tanfelügyelő 2 jegyzetel
4. pedagógus értékelőlap közös elkészítése
Akkor ez hogy mutat a vizsgán, légyszi körökre lebontva? :dr_24::dr_24::dr_24:. Az értetlen era. ...és még a pém-mel nem is foglalkoztam.
 
Krémusz

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok,én jövő héten (június 27-én) megyek psze vizsgára, és marhára félek. Meg lehet ezt csinálni vagy gyúrjak a pótvizsgára? Hálás lennék némi biztató szóért.
Szép napot mindenkinek,Joanna
Szia Joanna! Abszolút meg lehet csinálni. Vagyunk itt néhányan, akik túléltük. Vicc nélkül, mi is nagyon izgultunk annak idején! Figyeljetek az időre, az eljárásrendre nagyon. Abban ne hibázzatok. Beszéljétek meg a részleteket a vizsgatársakkal részletesen! Ha hiányosságot, vagy fejleszthetőséget találtok egymásnál, abból ne csináljatok hiúsági kérdést, igenis tegyétek szóvá és a pontozásnál is a realitások alapján értékeljétek egymást, mert különben te jársz rosszul, hogy nem vettél észre valamit....
Jó felkészülést kívánok.
 
kros

Állandó Tag
Állandó Tag
Ugye, ugye.... megint csak kérdezem, lehet-e intézményi delegált szakvizsgázott szakértő, munkaközösség-vezető?
Az OH állásfoglalásban is megerősítette, s a most folyó intézményvezető képzésekre való beiskolázásokban (amelyekre helyettesítőt is lehetett delegálni) a szakvizsgát fogadta el erősebb feltételként. (Abban a - nem ritka! - esetben, ha valamiért nem teljesül egyszerre a vezetői megbízás és a szakvizsga együtt.)
 
Napocska10

Állandó Tag
Állandó Tag
Ha reflexió nem felel meg a "műfaji követelményeknek"* akkor arra minden esetben kértem hiánypótlást.
Tehát az nem reflexió, ha valaki odaveti: Az óra/foglalkozás jól sikerült.

* (Útmutató, 58. o.) A reflexió alapvetően három részre tagolódhat:
1. Leírás: a pedagógiai helyzet ismertetése, ha ez már a dokumentumban megtörtént, csak utalás a dokumentum megfelelő pontjaira.
2. Elemzés/érvelés: annak indoklása, hogy miért tesszük azt, amit teszünk, és miért választjuk azt a megoldást adott helyzetben, amelyet választunk. (A cselekvés előtti reflexió.)
3. Önértékelés: mérlegelnünk kell, hogy milyen következményekkel jártak cselekedeteink az érdekelt felekre, leginkább a tanulókra és önmagunkra nézve, és mit kellene esetleg változtatni a gyakorlatunkon. (A cselekvés utáni reflexió.)
Kedves Kros! Köszönöm a válaszodat!!! Akkor ha jól értem, legjobb, ha majd megírom a vizsgatársnak és a vizsgáztatóknak is, hogy milyen hiányosságokat tapasztaltam. Nem szeretnék kekeckedni, de más miatt megbukni sem. A szabadon választott dokumentumoknál sem találtam minden esetben reflexiót, van olyan is, ahol igazából a dokumentum maga egy reflektálás egy eseményre vagy egy pályázati részvételre. Én ebben az esetben is inkább leírtam volna az eseményt, néhány dokumentumot csatoltam volna, és külön töltöttem volna fel a reflexiót. De nem egyformán gondolkozunk, és így valószínűleg az útmutató előírásait sem értelmezzük ugyanúgy. Csak nehéz eldönteni, mi hiba és mi megengedhető. Az látszik, hogy nem mindenki olvassa ezt a fórumot, mert nekem már tavaly az íráskor is sok minden Benneteket olvasva vált világossá.
 
Arra figyelj, hogy ezt a PÉM-vizsgánál tedd meg, mert a PSZE csak "betekint" a portfólióba.
Persze, lehet pl. a DVD-s órája reflexiója hiányos, de az meg az óraelemzésen illetve az interjún kiderül, mert ott szóba kell hozni.
 
bodzaviragzat

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok,én jövő héten (június 27-én) megyek psze vizsgára, és marhára félek. Meg lehet ezt csinálni vagy gyúrjak a pótvizsgára? Hálás lennék némi biztató szóért.
Szép napot mindenkinek,Joanna
A pótvizsgára ne gyúrj! Gyúrj az elsőre, de teljes gőzzel! Akkor sikerülni is fog.:hurra:
 
ladysla

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Ha reflexió nem felel meg a "műfaji követelményeknek"* akkor arra minden esetben kértem hiánypótlást.
Tehát az nem reflexió, ha valaki odaveti: Az óra/foglalkozás jól sikerült.

* (Útmutató, 58. o.) A reflexió alapvetően három részre tagolódhat:
1. Leírás: a pedagógiai helyzet ismertetése, ha ez már a dokumentumban megtörtént, csak utalás a dokumentum megfelelő pontjaira.
2. Elemzés/érvelés: annak indoklása, hogy miért tesszük azt, amit teszünk, és miért választjuk azt a megoldást adott helyzetben, amelyet választunk. (A cselekvés előtti reflexió.)
3. Önértékelés: mérlegelnünk kell, hogy milyen következményekkel jártak cselekedeteink az érdekelt felekre, leginkább a tanulókra és önmagunkra nézve, és mit kellene esetleg változtatni a gyakorlatunkon. (A cselekvés utáni reflexió.)
Tényleg követlek Benneteket, s most kérdezek is, mert ezt még mindig nem értem, pedig sokat tanultam a Csapattól:
a múltkor azt írta valaki/k, hogy a hospitálási naplóban sem szerepelhet a meglátogatott pedagógus neve (azt, hogy tanulói név sehol sem, azt értem), vagy írjam úgy: a meglátogatott pedagógus neve sem szerepelhet a hospitálási naplóban. Ez a védelem megilleti a portfóliót írót is, tehát, ha őt látogatják, akkor teljesen név nélküli a h.n.?
Mind a 2 esetű hospitálási naplóhoz reflexiót kell írni. Ha a portfóliót író látogat, akkor mire reflektál? Hogy az volt a célja, legyen egy ilyen típusú h. n-ja is stb., végigmenve a 3 részen? Mert, ha az óráról ír (aminek az érdemi részével az órát tartónak voltak céljai stb.), akkor elemez, minősít vagy valami hasonló, nem? Ha a portfóliót írót látogatják, akkor mire reflektál? A saját órájára? Azt nem az óravázlathoz kell? Vagy tervezethez vagy mihez? Vagy a látogató irományából eldönti, hogy a látogatónak mi volt a célja stb.?
Ezeket tényleg nem értem, s örülnék, ha válaszolnátok.
 
Utoljára módosítva:

kros

Állandó Tag
Állandó Tag
Tényleg követlek Benneteket, s most kérdezek is, mert még mindig nem értem...
Értelmezésem szerint a két típusú hospitálási napló azért szükséges, hogy a szakértő (mert ugye ehhez az állapothoz kell) így is csillogtassa szakmai oroszlánkörmeit.
Amikor nála hospitáltak, és arra reflektál: pl. egyetért-e a megállapításokkal, vagy akár arról is írhat, mit tervezett, és mit látott belőle a hospitáló, mire kell máskor még jobban figyelnie.
Amikor ő hospitál másnál: ez sima ügy, mert ez az óramegfigyelés. Célszerű olyan osztályba szervezni, ahol mindketten tanítanak, mert pl. össze lehet hasonlítani az aktivitást, az eredményeket, vagy el lehet lesni jó gyakorlatot, stb.
Ezek sebtében összerakott példák, de gondolom, ennyi elég, hogy vezérhangya beinduljon...
Abban a kérdésben úgy emlékszem, nem foglaltam állást, ki kell-e takarni a hospitáló pedagógus nevét. Tavaly nem takartam ki, mindhárom esetben (ennyit töltöttem fel) ott volt, senki nem szólt érte. Idén lehet, kérnék hozzájáruló nyilatkozatot (biztos, ami zicher-alapon), ám határozott tiltásra az Útmutatóban nem emlékszem, és ami ennél fontosabb, nem is tartom logikusnak. Hátha valaki tud OH-állásfoglalást beidézni. Amit most küldenek, abban sincs szó erről, csak a tanulókról/gyerekekről.
 
Napocska10

Állandó Tag
Állandó Tag
Arra figyelj, hogy ezt a PÉM-vizsgánál tedd meg, mert a PSZE csak "betekint" a portfólióba.
Persze, lehet pl. a DVD-s órája reflexiója hiányos, de az meg az óraelemzésen illetve az interjún kiderül, mert ott szóba kell hozni.
Nagyon köszönöm. Ha van még bárkinek bármilyen jó tanácsa a PSZE-re (a Pém még később lesz, de esetleg arra is) szívesen vesszük mind, akik most készülünk a vizsgákra.
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére