Szaktanácsadás - szakértés - tanfelügyelet

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

Gagamail

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Gagamail!
Köszönöm a mellékleteket, de ezek a felhasználóiban is benne vannak. Az interjú jegyzőkönyv lenne az érdekes (36. old). Ha többször elolvasom az első bekezdését, számomra azt jelent(het)i, hogy az első kettő a munkapéldány, ami alapján kitölthetjük a látogatási jegyzőkönyvet, amit fel kell tölteni.
Szerkeszthetőség alatt pl. kérdések válogatását (kihagyását) értettem. De lehet, hogy sötétben sötéten botorkálok csak.


A csatolt képek részek a jegyzőkönyvekből. Kétféle van.

Az egyik gondolom jegyzetelésre jó (a "felsorolásos"), a másik, ahol a kérdések számozva vannak, alattuk sorok, a hivatalos, visszatöltendő jegyzőkönyv (a fejlécen, amit én most levágtam, minden adat ott van) - erre írtam, hogy nem szerkeszthető csak nyomtatható, ha kitöltöttük (a vezető tf, és a tsa), mindketten visszatöltjük a felületre, mindenki a sajátját (ahogyan kérik, kitöltve, szkennelve, aláírva).

Ha megnézed a felületről készült képet, mindkettőnknek külön-külön kell feltölteni - az persze kérdés, tölthetjük-e ugyanazt. Az biztos, hogy jelenleg úgy tűnik kézzel kell töltögetni.

Ami (talán) a félreértést okozza - mindkét típusú jegyzőkönyv (a pdf is, a Word is) tartalmazza az összes helyszíni jegyzőkönyvet , a dokumentumelemzését, a pedagógussal, ill. a vezetővel készített interjú kérdéseit is (egy fájlban van mindhárom már letöltéskor is).

A kötött forma miatt másik részletet tettem fel, de most mentettem egy interjús részletet is. Nem lehet szerkeszteni (persze egy jó programmal mindent át lehet alakítani Wordbe).

Gondolkodtam rajta, s arra jutottam, hogy a kézírással ugyanaz lehet a céljuk, mint a minősítés jegyzőkönyveinél. Én jobban örülnék a gépi kitöltésnek (aztán aláírom az alján - úgy is hitelesnek kellene lennie), de jelenleg így van, a sorokat, úgy tűnik, nekünk kell kézzel kitölteni.

S, ha megnézed - nem lehet kérdéseket kihagyni (legfeljebb külön megjegyzéssel, ha nem értelmezhető). Szerintem.

Remélem, így érthetően írtam!
 

Csatolások

  • 2.JPG
    2.JPG
    44.4 KB · Olvasás: 107
Utoljára módosítva:

Mamazsola

Állandó Tag
Állandó Tag
Írtátok az interjúkérdéseket, s azt a lehetőséget, hogy előre kitöltse a látogatott pedagógus, s azt elküldje előre a tanfelügyelőnek. A rendes (tehát 2016-ban induló) eljárásokat már megelőzi a teljes önértékelés.Ahhoz is vannak interjúkérdések (Önellenőrzési kézikönyv), amelyek teljesen azonosak a tanfelügyeleti kérdésekkel (Tanfelügyeleti kézikönyv). Mivel jövőre tanfelügyelnek, ezért készülget az önértékelésem. A vezetőhelyettes ma látogatott egy órámat, holnap a másikat. Én pedig elkezdtem megválaszolni itthon az interjúkérdéseket, amelyet elküldök neki, amikor időm lesz befejezni (tehát mi már "kicsiben" is így találtuk ki, ahogy ti írtátok "nagyban"), mivel úgy véltük, miért menjen el arra a kolléga ideje, hogy feltegye azokat a kérdéseket, amelyeket olvasni tudó emberként magam is képes vagyok elolvasni. Spóroljunk egymás idejével, ahol tudunk, ugyanis ha nem így teszünk, még jobban ki fogunk mindannyian készülni. Amikor elküldöm a válaszokat, elolvassa, s ha maradt benne megválaszolatlan dolog, akkor arra rákérdez. Utána (majd egyszer, ha meglesz, az önértékeléssel kapcsolatos dokumentumokat hova töltögessem fel) feltöltöm, amelyet majd látni fog a szakértő is. Majd kijön pár hónap múlva és felteszi az összes kérdést, amelyekre adott válaszokat már elolvashatta a felületemen? Most akkor jól látom vagy valahol tévedek? Tudom, 2015-ben még más, most én a 2016-tól induló teljes önértékeléssel kezdődő tanfelügyeletre gondolok.
Én egy olyan szuper helyre megyek tanfelügyelni, ahol önként lefolytatták a nem kötelező pedagógusinterjút az önértékelés keretén belül, és elküldték a szakértőknek, mindezt kérés, utalás nélkül! :) :dr_24:
 

spiky

Állandó Tag
Állandó Tag
A csatolt képek részek a jegyzőkönyvekből. Kétféle van.

Az egyik gondolom jegyzetelésre jó (a "felsorolásos"), a másik, ahol a kérdések számozva vannak, alattuk sorok, a hivatalos, visszatöltendő jegyzőkönyv (a fejlécen, amit én most levágtam, minden adat ott van) - erre írtam, hogy nem szerkeszthető csak nyomtatható, ha kitöltöttük (a vezető tf, és a tsa), mindketten visszatöltjük a felületre, mindenki a sajátját (ahogyan kérik, kitöltve, szkennelve, aláírva).

Ha megnézed a felületről készült képet, mindkettőnknek külön-külön kell feltölteni - az persze kérdés, tölthetjük-e ugyanazt. Az biztos, hogy jelenleg úgy tűnik kézzel kell töltögetni.

Ami (talán) a félreértést okozza - mindkét típusú jegyzőkönyv (a pdf is, a Word is) tartalmazza az összes helyszíni jegyzőkönyvet , a dokumentumelemzését, a pedagógussal, ill. a vezetővel készített interjú kérdéseit is (egy fájlban van mindhárom már letöltéskor is).

A kötött forma miatt másik részletet tettem fel, de most mentettem egy interjús részletet. Nem lehet szerkeszteni (persze mindent lehet, át lehet alakítani Wordbe). Én is gondolkodtam rajta, s arra jutottam, hogy a kézírással ugyanaz lehet a céljuk, mint a minősítés jegyzőkönyveinél. Én jobban örülnék a gépi kitöltésnek, aztán aláírom az alján - úgy is hitelesnek kellene lennie - de jelenleg így van, a sorokat, úgy tűnik, nekünk kell kitölteni.

S, ha megnézed - nem lehet kérdéseket kihagyni (legfeljebb külön megjegyzéssel, ha nem értelmezhető). Szerintem.

Remélem, így érthetően írtam!
Én személy szerint a kézzel kitöltésre szavazok, hiszen azt a nap folyamán folyamatosan tehetem, anélkül, hogy a gépeléssel zavarnám akár az órát, akár a beszélgetés folyamát. Mire a végére érek a napnak, a jegyzőkönyv is készen van és nem kell utólag gépelgetnem a jegyzetekből. Csak aláírás és mehet a szkennelés. Azokat a kérdéseket, amiket nem teszek fel, mert választ kaptam rájuk az előzetes dokumentumelemzés során, már előre kihúzom., zárójelben jegyzem, hogy melyik dok-ban volt a válasz. ( portfólió, tanmenet, stb.) Egyébként ahol a tanmenet, osztályfőnöki munkaterv, stb elektronikusan rendelkezésre állt, elküldték a kollégák, így a helyszínen, már csak néhány dolgot kell szemrevételezni, napló, tanulói füzetek, -ha vannak.
 

Verőce

Állandó Tag
Állandó Tag
Én is kaptam Jan. 7-re. Gyakornok minősítése szakoskent.
Sok sikert!
Értesítést kaptál róla vagy csak a sajátoldalon olvastad?

Van valaki, aki intézményvez-ként kapott értesítést arról, hogy a kollégájának januári minősítése lesz?
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

spiky

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem biztos, hogy ezzel annyira előrébb leszünk...
Pl. nálunk csak egy egyszerű multifunkciós, 10e Ft-os cucc van, amivel 1 oldal kb. 2-3 perc alatt van készen, és az is csak jpg-ben. Abból még pdf-et csinálni (pl. PDF Creatorral) majd összefűzni őket (pl. a Foxit PDF Editorral).
25 oldalnál ez minimum másfél óra.
És bizony kettősnél akár 100 oldalról van szó, ha nem többről.
És nem hinném, hogy annyira az alja lenne az eszközellátottságunk., biztos, hogy egy csomó helyen csak képről láttak szkennert.
Nem kell ott szkennelni, 3 nap van rá!
 

hajevica

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem kell ott szkennelni, 3 nap van rá!
Hol találtad a 3 napot? Én ma ezt olvastam a felhasználói kk-ben:

"A Látogatás fázis csak a látogatás napján lesz aktív. A következő fázisra nincs
lehetőség továbblépni addig, amíg a jegyzőkönyv(ek) feltöltésre nem került(ek). ...

Ha a Látogatás fázisban megtörtént a jegyzőkönyv dokumentum(ok) feltöltése, akkor az Értékelés fázis elérhető lesz az arra jogosult felhasználó számára."


Ebből sztem az következik, hogy aznap fel kell tölteni!

Mellékelem az Értékelőlap szalonképes word változatát, nem tudom, fel tette-e már valaki
 

Csatolások

  • Értékelőlap XYZ.doc
    93 KB · Olvasás: 167

angyalka2524

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves fórumozók! Kedves Szaktanácsadók!

Egy alsós szaktanácsadási folyamatról szóló tájékoztatást szeretnék kérni a látogatott pedagógus szemszögéből.
Mire kell számítani, mit, milyen dokumentumokat kell előkészíteni, hány órát látogatnak, hogy valósul meg az egész folyamat?
Iskolánkban én leszek az első, akihez jön a szaktanácsadó 2016. január közepén.

Köszönöm a részletes tájékoztatást! :)
 

fodorlak

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem biztos, hogy ezzel annyira előrébb leszünk...
Pl. nálunk csak egy egyszerű multifunkciós, 10e Ft-os cucc van, amivel 1 oldal kb. 2-3 perc alatt van készen, és az is csak jpg-ben. Abból még pdf-et csinálni (pl. PDF Creatorral) majd összefűzni őket (pl. a Foxit PDF Editorral).
25 oldalnál ez minimum másfél óra.
És bizony kettősnél akár 100 oldalról van szó, ha nem többről.
És nem hinném, hogy annyira az alja lenne az eszközellátottságunk., biztos, hogy egy csomó helyen csak képről láttak szkennert.
Tudok olyan óvodát ahol a még számítógép sincs, nemhogy net, meg szkennert.
 

spiky

Állandó Tag
Állandó Tag
Hol találtad a 3 napot? Én ma ezt olvastam a felhasználói kk-ben:

"A Látogatás fázis csak a látogatás napján lesz aktív. A következő fázisra nincs
lehetőség továbblépni addig, amíg a jegyzőkönyv(ek) feltöltésre nem került(ek). ...

Ha a Látogatás fázisban megtörtént a jegyzőkönyv dokumentum(ok) feltöltése, akkor az Értékelés fázis elérhető lesz az arra jogosult felhasználó számára."


Ebből sztem az következik, hogy aznap fel kell tölteni!

Mellékelem az Értékelőlap szalonképes word változatát, nem tudom, fel tette-e már valaki


Tanfelügyeleti kézikönyv 3.2 Helyszíni ellenőrzés 2. bekezdés:
" ... majd az ellenőrzés helyszíni szakaszának lezárását követő 3 napon belül aláírva, szkennelve feltöltik az informatikai felületre."
A kettő, mármint a te idézeted és a 3 nap nem mond ellent egymásnak, hiszen 10 nap van az értékelésre. Még így is marad 7+ van még 5 nap a jóváhagyásra a szakértő társnak.
 

Csillámpor

Állandó Tag
Állandó Tag
A 8. turnusban végeztem. :dr_16:Ma kaptam meg a tanúsítványaimat!:dr_173:
Van valaki a fórumon aki szintén sikeresen teljesített az utolsó körben?

Rég jártam erre, az elmaradásaimat olvasgatva úgy látom nem lesz könnyű dolgunk... kissé meg is vagyok rémülve :confused:
De bízom abban, hogy mint eddig is, itt bizton számíthatok a segítségetekre!
 

BAJ

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves fórumozók! Kedves Szaktanácsadók!

Egy alsós szaktanácsadási folyamatról szóló tájékoztatást szeretnék kérni a látogatott pedagógus szemszögéből.
Mire kell számítani, mit, milyen dokumentumokat kell előkészíteni, hány órát látogatnak, hogy valósul meg az egész folyamat?
Iskolánkban én leszek az első, akihez jön a szaktanácsadó 2016. január közepén.

Köszönöm a részletes tájékoztatást! :)
Az alsós ugyanolyan, mint az összes többi. Én felsős vagyok, de ez lesz neked is.
1. A szaktanácsadó a látogatás megkezdése előtt legkésőbb 7 munkanappal elektronikusan elküldi a tájékoztató levelet (pedagógusnak, intézményvezetőnek), valamint ha tantárgygondozói szaktanácsadásról van szó (gondolom, nálad ez lesz), akkor a pedagógus szakmai bemutatkozó anyagának sablonját (ezen rajt lesz, milyen időpontra kéri a visszaküldést).
2. Ezt kell kitöltened, hogy a szaktanácsadó már előre tájékozott legyen. Beleírás nélkül 3 oldal. Nem kell olyan hosszan bemutatni benne a dolgokat, mint a portfóliónál, de ha készítettél ilyet, akkor másold be a megfelelő helyre, majd rövidítsd le egy kicsit.
3. A legfontosabb, hogy jól jelöld be azt(azokat (max. 2) területet (kompetenciát), amelyen fejlődni szeretnél, ugyanis ez alapján készítitek el a helyszínen a PSZFT-det.
4. Az óralátogatás 1 óra, de ha nagyon akarod, lehet kettő is. Nekem elég volt mindig az egy óra, valamint a beszélgetés a pedagógussal ahhoz, hogy tudjak neki segíteni a szakmai fejlődési tervének elkészítésében.
5. Azt, hogy a nap hogyan épül fel, a tájékoztató levélből tudod meg, illetve az előzetes levelezésből vagy telefonálásból.
6. Erre a napra ugyanúgy mentesíteni kell a többi órád megtartása alól, mint a minősítésnél vagy tanfelügyeletnél.
7. A szaktanácsadó 6 óra időtartamban lesz veled (a papírok szerint). Ez lehet más is, mert amikor én nem csupán azért mentem, hogy az óráját nézzem meg az illetőnek, hanem a portfólió megírását is "átrágtuk", sokkal tovább voltam ott. De előfordult az is, hogy kicsit kevesebbet, mert olyan jól összeszedett anyagot kaptam a látogatott kollégától előzetesen (tökéletesen tisztában volt a fejleszthető területeivel), hogy előtte itthon el tudtam készíteni számára előzetesen egy PSZFT munkaanyagot, amit ott csak pontosítottunk közösen.
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére