Ez így van, de a "helyettesítés" idejére jár minden, ami a vezetőnek (illetve járna, mert pl. a munkaidődet nem tudod magadnak beosztani, hiszen Te egy füst alatt óvó néni is vagy), hiszen
ez nem "eseti" helyettesítés, tehát a vezetői pótlék is jár, a kötött munkaidőn felüli munkavégzésért a túlóra is!
326/2013. Korm.rendelet
24. § (1)
93 Ha az intézményvezetői feladatok ellátására kiírt pályázat nem vezetett eredményre, mert nem volt pályázó, vagy egyik pályázó sem kapott megbízást, vagy
ha az intézményvezetői feladatok ellátására szóló megbízás a megbízás határidejének lejárta előtt megszűnt,
a köznevelési intézmény vezetésével kapcsolatos feladatok ellátására - nyilvános pályázat kiírása nélkül - vezetői beosztás ellátására szóló megbízás adható a megfelelő feltételekkel rendelkező személynek. A köznevelési intézmény vezetésével kapcsolatos feladatok újabb nyilvános pályázat kiírása nélkül - e bekezdésben foglaltak szerint - legfeljebb egy évig láthatók el a 22. § (2) bekezdésében meghatározottak figyelembevételével.
E rendelkezések alkalmazásában megfelelő feltétel az intézményvezetői megbízáshoz szükséges feltétel. Ilyen megbízás hiányában az intézmény vezetésével kapcsolatos feladatokat a szervezeti és működési szabályzatban meghatározott helyettesítés rendjében foglaltak szerint kell ellátni.
26. § (1) A nevelési-oktatási intézményben - függetlenül attól, hogy szervezetileg önálló intézményként vagy intézményegységként, illetve tagintézményként működik -
biztosítani kell, hogy az alatt az időszak alatt, amelyben a gyermekek, tanulók az intézményben tartózkodnak,
a vezetői feladatok ellátása ne maradjon ellátatlanul, ennek érdekében:
a) a nevelési-oktatási intézmény vezetője és helyettesei közül legalább egyiküknek, vagy
b) ha a nevelési-oktatási intézményben a vezetői megbízással rendelkezők létszáma, illetve a vezetők betegsége
vagy más okból való távolléte nem teszi lehetővé a vezetői feladatok a) pont szerinti ellátását, a köznevelési intézmény szervezeti és működési szabályzatában meghatározott helyettesítési rendben kijelölt közalkalmazottnak a nevelési-oktatási intézményben kell tartózkodnia, aki ekként felel a nevelési-oktatási intézmény biztonságos működéséért.
A vezetői munkához a 2011-es Köznevelési törvény vezető pótlékot kapcsol. Ez nem adható, ez jár.
View attachment 1343215
Még egy - Piri58 is írta - 2011-es Köznevelési törvény 65.§ (11)
Abban az esetben, ha a magasabb vezetői, vezetői megbízással
rendelkező pedagógus helyettesítésének ideje eléri a tíz munkanapot, a helyettesítő pedagógus heti tanóráinak, foglalkozásainak számát az ellátott magasabb vezető, vezető beosztásra meghatározott óraszám alapján kell megállapítani.
Tehát vagy mint óvó néni, akinek el kell látnia a gyerekeket, és vagy mint óvodavezető, aki felelős a törvényes, biztonságos működésért. Az önkormányzatnak mindkét szerepben kellesz, a kötött munka idő "kötött", de az azon felül végzett munkáért túlóradíj jár, és megint csak jár.
A jegyző jogvégzett ember, pontosan tudja, hogy ezeket ki kell fizetniük, csak még próbálkozik, hátha nem erősködsz( ami magunk között szólva elég sértő, hiszen minden működéssel kapcsolatos felelősséget rád hárítanak, ingyen). Ráadásul ezt a pótlék összeget az önkormányzati testület erre az évre megszavazta - tehát hol van, ha nem nálad?
Mellékesen: én ebben az esetben is ragaszkodnék írásos megállapodáshoz (ellátandó feladat, munkaidő hónap mettől-meddig, napra tól-ig, illetmény+pótlékok).