Szaktanácsadás - szakértés - tanfelügyelet

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

csakkerdezem

Állandó Tag
Állandó Tag
Sok vezető van ezzel így! Ők egy tőről fakadnak?:eek:
A legnagyobb baj az, hogy a pedagógusokat is rossz irányba befolyásolják!:(

Amikor pedig már a ház ég, előkapják a helyettest vagy ha van, a szakértőjüket- szaktanácsadójukat, aki majd oltja, élete árán is, a 32 órába belefér majd !
Személyes felelősei lesznek -leszünk mindannak a többiek számára kellemetlen ténynek, amivel ők akkor konfrontálódnak majd, hiába van fenn minden információ a net-en. A második kör majd sokkal olajozottabban fog működni, az biztos .
 
Utoljára módosítva:

hszepi

Állandó Tag
Állandó Tag
Küldtek az iskolának értesítést 10 perce. Azt én nem tudom megnézni.
Tisztelt Intézményvezető Asszony / Intézményvezető Úr!

Ezúton tájékoztatjuk, hogy a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról szóló 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet 10. § (7) bekezdésének megfelelően az oktatásért felelős miniszter – az Oktatási Hivatal javaslata alapján - döntött a 2016. évben minősítő vizsgán, minősítési eljárásban részt vevő pedagógusok köréről.

Az Önök intézményéből a 2016. évi minősítési tervbe bekerült pedagógusok listája elérhető a https://dari.oktatas.hu oldalon. Bejelentkezéshez kattintsanak a „Köznevelés információs rendszeréhez (KIR) kapcsolódó adatszolgáltatásokat támogató modul” feliratra. A rendszerbe a KIR személyi nyilvántartás eléréséhez használt felhasználónevükkel és jelszavukkal léphetnek be. Az érintett pedagógusok listája elérhető a pedagógusok előmenetele / 2016. évi általános eljárás menüpontban.

Jelen levelünkkel párhuzamosan az Oktatási Hivatal (a továbbiakban: Hivatal) valamennyi érintett pedagógust is értesíti a KIR személyi nyilvántartásban rögzített személyes e-mail címén a minősítési tervbe történő bekerülése eredményéről.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a Hivatal a KIR személyi nyilvántartásban, az intézmény által rögzített adatok, továbbá a Mesterpedagógus, illetve Kutatótanár fokozat elérését megcélzó minősítési eljárásra jelentkezett pedagógusok esetében a Hivatalnak megküldött dokumentumok alapján tette meg javaslatát a 2016. évben minősítési eljárásban részt vevő pedagógusok köréről. A KIR személyi nyilvántartásba rögzített adatok hitelességéért az intézményvezető felel.

Fentiek mellett az oktatásért felelős miniszter döntése alapján 2016. évi minősítési tervvel kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatjuk:

1. Azok a jelenleg Pedagógus I. fokozatba besorolt pedagógusok, akik a 2016. évi Mesterpedagógus minősítésre jelentkeztek, de ezen feltételeknek nem feleltek meg, ugyanakkor az általános Pedagógus II. fokozatot megcélzó minősítési eljárás feltételeinek megfeleltek, eldönthetik, hogy részt kívánnak-e venni a Pedagógus II. fokozat elérését megcélzó eljárásban. Erről a szándékukról az érintett pedagógusoknak a későbbiekben nyilatkozniuk kell. A nyilatkozattétel időpontjáról és módjáról a Hivatal minden érintett pedagógust az intézmények útján értesíteni fog a 2015/2016. nevelési év, tanév elején.

2. Azok a jelenleg Pedagógus I. fokozatba besorolt pedagógusok, akik a 2016. évi Kutatótanár minősítésre jelentkeztek, de ezen feltételeknek nem feleltek meg, ugyanakkor az általános Pedagógus II. fokozatot megcélzó minősítési eljárás feltételeinek megfeleltek, eldönthetik, hogy részt kívánnak-e venni a Pedagógus II. fokozat elérését megcélzó eljárásban. Erről a szándékukról az érintett pedagógusoknak a későbbiekben nyilatkozniuk kell. A nyilatkozattétel időpontjáról és módjáról a Hivatal minden érintett pedagógust az intézmények útján értesíteni fog ugyancsak a 2015/2016. nevelési év, tanév elején.

3. Azok az ideiglenes Pedagógus II. fokozatba besorolt pedagógusok, akik a 2016. évben minősítési eljárásra kötelezettek és Mesterpedagógus minősítésre jelentkeztek, de ezen feltételeknek nem feleltek meg, tekintettel a 2016. évi kötelező minősítésükre, automatikusan átkerültek a Pedagógus II. fokozat elérését megcélzó eljárásra.

4. A Miniszteri Közlemény alapján a 2016. évben minősítésre kötelezett, jelenleg Gyakornok fokozatba, továbbá a jelenleg ideiglenesen Pedagógus II. fokozatba besorolt pedagógusok, akik nem jelentkeztek minősítésre, tekintettel a kötelező minősítésükre, 2016. évi minősítési tervbe való felvételük hivatalból rögzítésre került. Várhatóan majd a 2015/2016. nevelési év, tanév elején lesz lehetőségük az érintett pedagógusoknak a jelentkezési adataik megadására, pontosítására. Az adategyeztetés módjáról, részleteiről a Hivatal minden érintett pedagógust az intézmények útján értesíteni fog 2015. szeptember elején.

A minősítési tervbe bekerült pedagógusoknak az e-portfólió feltöltésére 2015. november 30-áig lesz lehetősége abból a munkakörből (és tantárgyból), amelyet a jelentkezésekor megjelöltek. Az érintett pedagógusokat az e-portfólió felülethez való hozzáférésről, illetve a minősítő vizsgák, minősítési eljárások további tudnivalóiról a KIR személyi nyilvántartásban megadott e-mail címükön a Hivatal a későbbiekben fogja tájékoztatni.

Budapest, 2015. június 29.

Tisztelettel:
dr. Szikora Ágnes
főosztályvezető
Oktatási Hivatal
Tanügy-igazgatási és Területi Koordinációs Főosztály
 
JucusH

Köszi a bemásolt levelet, így én is tájékozódhattam itthonról.
 
shepee

Állandó Tag
Állandó Tag
Hétvégén Sonkádi Szabadegyetem.....ki jön még?

Én ott leszek! Akkreditált lett a képzés, Sonkádon! Így még hasznosabb lett!

Továbbképzés címe: Mesterpedagógusok felkészítése a tanfelügyelői, minősítési és egyéb szakértői feladatok ellátására (tudásmegújító továbbképzés)–a pedagógiai minőség szolgálatában

A képzés időtartama:30 óra

A képzés típusa:blendedképzés
 
Csipike2014

Legyetek szívesek, osszátok majd meg velünk az ott hallottakat és látottakat!
Előre is köszönjük!
 
gasape

Állandó Tag
Állandó Tag
Számomra egyértelmű, hogy elsőként eleve azt kell ellenőrizni, aki minősítés előtt áll.
Ez a színtiszta józan ész.
S ezt kívánná a minősülő érdeke is, hiszen legalább kapna valamit az ilyesféle eljárás hangulatából, szakmaiságából.
És a jelzésed sajnos megint nem az első arra, hogy valamit az intézményvezető-képzők elhibáztak...
Talán ez is egy példa az elhibázásra: A vezetők képzésén állítólag az igazgatónknak azt mondták, hogy a szakértőket ne terheljék az önértékelési csoportban való részvétellel. Ezen egy kicsit meglepődtem, mert nekem evidens volt, hogy legalább az első körben benne leszek. Az évzáró értekezletre megkért az igazgatóm, hogy tartsak egy tájékoztatót a nevelőtestületnek az önértékelésről, mert ugye csak én értek "még" legjobban az egész rendszerhez. Persze itt a fórumon sok infót összeszedtem, az Önértékelési kk-et elolvastam. és szerintem össze tudtam foglalni, látom az egész lényegét. Tudom mit kell csinálni, hogy pontosan hogyan azzal még nem vagyok teljesen tisztában, de gondoltam, időközben azt is megtanulom. De végül is maga az ig. az igh. és az egyik mkv. lett a csoport tagja. Meg kell jegyeznem az utóbbi kettő nem tudja használni a szövegszerkesztőt, nem használja az interaktív táblát.:eek: Ezért is írtam reggel, hogyha most nem is, de másfél év múlva ők fognak bennünket értékelni??? Nem félek a megmérettetéstől, de azt elvárom, hogy nálam tájékozottabb, felkészültebb szakember értékeljen.
 
Napocska10

Állandó Tag
Állandó Tag
Igen,ez pontosan így lesz! Ki fogjuk bírni! :)
Mi a 6. csoportban többen is javasoltuk, hogy kicsit több idő legyen a két kontakt képzés között, sőt akár a PSZE-teszt is lehetett volna a PSZE-képzés után, és aztán a PÉM-képzés és teszt. A munka mellett húzósnak éreztük. Ahhoz képest ez még nehezebbnek tűnik akkor is, ha nincs már tanítás Sok sikert és kitartást Mindenkinek! Meg fogjátok csinálni!
 
anett5

Állandó Tag
Állandó Tag
Talán ez is egy példa az elhibázásra: A vezetők képzésén állítólag az igazgatónknak azt mondták, hogy a szakértőket ne terheljék az önértékelési csoportban való részvétellel. Ezen egy kicsit meglepődtem, mert nekem evidens volt, hogy legalább az első körben benne leszek. Az évzáró értekezletre megkért az igazgatóm, hogy tartsak egy tájékoztatót a nevelőtestületnek az önértékelésről, mert ugye csak én értek "még" legjobban az egész rendszerhez. Persze itt a fórumon sok infót összeszedtem, az Önértékelési kk-et elolvastam. és szerintem össze tudtam foglalni, látom az egész lényegét. Tudom mit kell csinálni, hogy pontosan hogyan azzal még nem vagyok teljesen tisztában, de gondoltam, időközben azt is megtanulom. De végül is maga az ig. az igh. és az egyik mkv. lett a csoport tagja. Meg kell jegyeznem az utóbbi kettő nem tudja használni a szövegszerkesztőt, nem használja az interaktív táblát.:eek: Ezért is írtam reggel, hogyha most nem is, de másfél év múlva ők fognak bennünket értékelni??? Nem félek a megmérettetéstől, de azt elvárom, hogy nálam tájékozottabb, felkészültebb szakember értékeljen.
Nálunk az ig kijelölte a 3 tagot kb 2 hete, akik még a mai napig nem ismerik a kk tartalmát. Azt gondolják, hogy az önértékeléshez csinálnak egy kérdőívet és azt majd mindenki kitölti.
Az ig az alapdokumentumok átvizsgálását is kiadta, persze másoknak, akik a szerkesztést és a régi maradványokat kijelölték törlésre.
Megkérdeztem, hogy az önértékeléshez készül-e valami leírás, hogy hogyan is fog működni...
Az önértékelés fogalmával sincsenek tisztában és még az elvárás szó sem hangzott el az erre a témára szánt értekezleten.
A kézikönyv kérdőíveiről annyit mondott az ig, hogy a kérdéseken majd változtatni kell, mert sok lényegtelen dolog van benne.
Nem tudom mit csinált az ig a képzése alatt, de hogy az alapok is hiányozzanak, erre azért még nem számítottam.
A 30 órás önértékelés próbaképzés jót tenne mindenkinek, hogy "képbe kerüljenek" a kollégáim...
Lehetne valamiféle visszacsatolás a tanfelügyelet és a minősítés részéről, ha az önértékeléshez képest nagy eltérést tapasztalnak???
 
anett5

Állandó Tag
Állandó Tag
Én ott leszek! Akkreditált lett a képzés, Sonkádon! Így még hasznosabb lett!

Továbbképzés címe: Mesterpedagógusok felkészítése a tanfelügyelői, minősítési és egyéb szakértői feladatok ellátására (tudásmegújító továbbképzés)–a pedagógiai minőség szolgálatában

A képzés időtartama:30 óra

A képzés típusa:blendedképzés
Még mindig fizetős vagy már téríti az OH?
 
JucusH

Állandó Tag
Állandó Tag
Talán ez is egy példa az elhibázásra: A vezetők képzésén állítólag az igazgatónknak azt mondták, hogy a szakértőket ne terheljék az önértékelési csoportban való részvétellel. Ezen egy kicsit meglepődtem, mert nekem evidens volt, hogy legalább az első körben benne leszek. Az évzáró értekezletre megkért az igazgatóm, hogy tartsak egy tájékoztatót a nevelőtestületnek az önértékelésről, mert ugye csak én értek "még" legjobban az egész rendszerhez. Persze itt a fórumon sok infót összeszedtem, az Önértékelési kk-et elolvastam. és szerintem össze tudtam foglalni, látom az egész lényegét. Tudom mit kell csinálni, hogy pontosan hogyan azzal még nem vagyok teljesen tisztában, de gondoltam, időközben azt is megtanulom. De végül is maga az ig. az igh. és az egyik mkv. lett a csoport tagja. Meg kell jegyeznem az utóbbi kettő nem tudja használni a szövegszerkesztőt, nem használja az interaktív táblát.:eek: Ezért is írtam reggel, hogyha most nem is, de másfél év múlva ők fognak bennünket értékelni??? Nem félek a megmérettetéstől, de azt elvárom, hogy nálam tájékozottabb, felkészültebb szakember értékeljen.
Részt vettem az intézményvezetői képzésen és nálunk is hangzott el olyasmi, hogy ne terheljék a szakértőket viszont ott már helyben kijött az a megállapítás a jelenlévő vezetőktől, hogy a szakértők a legszakavatottabbak a kérdésben, hogyan lehetne kihagyni őket
 
Verőce

Tehát ez a feladat még a szakértők számára is megterhelő lesz.
 
gtszg

Állandó Tag
Állandó Tag
Én ott leszek! Akkreditált lett a képzés, Sonkádon! Így még hasznosabb lett!

Továbbképzés címe: Mesterpedagógusok felkészítése a tanfelügyelői, minősítési és egyéb szakértői feladatok ellátására (tudásmegújító továbbképzés)–a pedagógiai minőség szolgálatában

A képzés időtartama:30 óra

A képzés típusa:blendedképzés
Én is megyek. Remélem oda is érek.
 
kros

Állandó Tag
Állandó Tag
Nálunk az ig kijelölte a 3 tagot kb 2 hete, akik még a mai napig nem ismerik a kk tartalmát. Az önértékelés fogalmával sincsenek tisztában. Nem tudom mit csinált az ig a képzése alatt, de hogy az alapok is hiányozzanak, erre azért még nem számítottam.
Több dolog miatt is, egyelőre baljós fellegeket látok.
1. IKT-kompetencia. Mint ahogyan azt sokan megállapították, ha valaki alapszintű szövegszerkesztést sem tud csinálni (meg olykor nem is akar) akkor az ebbe simán, mielőtt elkezdődött volna, belehal. És bizony a magam részéről az IKT-indikátoroknál nem is azt nézném, működtet-e online csoportokat, hanem azt, hogy egyáltalán tud-e kezelni egy fájlkezelőt, tudja, hová ment és bármikor elő is tudja venni, és tud-e szövegszerkesztő meg táblázatkezelő, esetleg online felület között navigálni. [Tudom, hogy ez már akár szakértői terület, de nem tudom megérteni, hogy ilyen alapismeretek nélkül sokan hogyan mertek belevágni a képzésbe? Majd ott kuncsorognak a minősítés helyén és informatikus segítségét kérik, hogy jól kiröhögtessék magukat??? De nem az adott kollégát röhögik ki és tartják komolytalannak (teljes joggal!!!) hanem mindannyiunkat.]
2. Nem tudom, általánosítható-e, minden esetre egyre többször tapasztalom, hogy a pedagógusok jelentős része utálja, elutasítja, s látszatmegoldásokkal "pipálja ki" az adminisztrációt. Magyarán, szinte nincs olyan ember a testületben, akire rá lehetne bízni egy dokumentumrendszer átalakítását, mert elnagyolja, nem érti, nem akarja érteni, sorolhatnám. El sem olvassa igazából - ez nem az én dolgom felkiáltással - és húz haza.
3. Teljesen egyetértek azokkal, akik úgy látják, nem szeretnének e csoport ellenőrzött alanyaivá válni. (Én is így gondolom.) Ugyanakkor valamit mégis ki kell találni, meg kell - legalább e csoport tagjait - erre tanítani, mert egészen egyszerűen a szakértőknek erre nem lesz idejük. (És nem is tudom elfogadni azt, hogy még egy bőrt nyúzzunk le - magunkról.)
4. A képzés, ahelyett, hogy oszlatta volna a homályt, sokakban inkább növelte. Az általam ismert kollégák tudás helyett inkább bizonytalanságot kaptak a trénereiktől, amire nem számítottak, s ami rosszabb, saját testületükben ezt adják tovább.
Tehát a vége csak az lesz, hogy akármennyire is nem vagyunk benne, valahogy mégis kénytelenek leszünk belefolyni (különösen intézményvezetőként) s akkor újra papíron lesz kész ez az egész.
És éppen ezt kellett volna a legnagyobb ívben elkerülni, egyszerű, átlátható, betartható akármikkel.
 
Utoljára módosítva:

gasape

Állandó Tag
Állandó Tag
Több dolog miatt is, egyelőre baljós fellegeket látok.
1. IKT-kompetencia. Mint ahogyan azt sokan megállapították, ha valaki alapszintű szövegszerkesztést sem tud csinálni (meg olykor nem is akar) akkor az ebbe simán, mielőtt elkezdődött volna, belehal. És bizony a magam részéről az IKT-indikátoroknál nem is azt nézném, működtet-e online csoportokat, hanem azt, hogy egyáltalán tud-e kezelni egy fájlkezelőt, tudja, hová ment és bármikor elő is tudja venni, és tud-e szövegszerkesztő meg táblázatkezelő, esetleg online felület között navigálni. [Tudom, hogy ez már a szakértői terület, de nem tudom megérteni, hogy ilyen alapismeretek nélkül sokan hogyan mertek belevágni a képzésbe? Majd ott kuncsorognak a minősítés helyén és informatikus segítségét kérik, hogy jól kiröhögtessék magukat??? De nem az adott kollégát röhögik ki és tartják komolytalannak (teljes joggal!!!) hanem mindannyiunkat.]
2. Nem tudom, általánosítható-e, minden esetre egyre többször tapasztalom, hogy a pedagógusok jelentős része utálja, elutasítja, s látszatmegoldásokkal "pipálja ki" az adminisztrációt. Magyarán, szinte nincs olyan ember a testületben, akire rá lehetne bízni egy dokumentumrendszer átalakítását, mert elnagyolja, nem érti, nem akarja érteni, sorolhatnám. El sem olvassa igazából - ez nem az én dolgom felkiáltással - és húz haza.
3. Teljesen egyetértek azokkal, akik úgy látják, nem szeretnének e csoport ellenőrzött alanyaivá válni. (Én is így gondolom.) Ugyanakkor valamit mégis ki kell találni, meg kell - legalább e csoport tagjait - erre tanítani, mert egészen egyszerűen a szakértőknek erre nem lesz idejük. (És nem is tudom elfogadni azt, hogy még egy bőrt nyúzzunk le - magunkról.)
4. Már írtam, de a képzés, ahelyett, hogy oszlatta volna a homályt, sokakban inkább növelte. Az általam ismert kollégák tudás helyett inkább bizonytalanságot kaptak a trénereiktől, amire nem számítottak, s ami rosszabb, saját testületükben ezt adják tovább.
Tehát a vége csak az lesz, hogy akármennyire is nem vagyunk benne, valahogy mégis kénytelenek leszünk belefolyni (különösen intézményvezetőként) s akkor újra papíron lesz kész ez az egész.
És éppen ezt kellett volna a legnagyobb ívben elkerülni, egyszerű, átlátható, betartható akármikkel.
Nem vagyok benne a csoportban, de az ig mondta, hogy majd kéri a segítségemet. Tehát valóban lesz feladatunk és felelősségünk. Az elmúlt félévben már elkészítettem néhány dokumentumot az ellenőrzést előkészítve, melyet így könnyen ki tudtak a kollégák és a szülők tölteni .
 
Méhecske1960

Állandó Tag
Állandó Tag
Több dolog miatt is, egyelőre baljós fellegeket látok.
1. IKT-kompetencia. Mint ahogyan azt sokan megállapították, ha valaki alapszintű szövegszerkesztést sem tud csinálni (meg olykor nem is akar) akkor az ebbe simán, mielőtt elkezdődött volna, belehal. És bizony a magam részéről az IKT-indikátoroknál nem is azt nézném, működtet-e online csoportokat, hanem azt, hogy egyáltalán tud-e kezelni egy fájlkezelőt, tudja, hová ment és bármikor elő is tudja venni, és tud-e szövegszerkesztő meg táblázatkezelő, esetleg online felület között navigálni. [Tudom, hogy ez már akár szakértői terület, de nem tudom megérteni, hogy ilyen alapismeretek nélkül sokan hogyan mertek belevágni a képzésbe? Majd ott kuncsorognak a minősítés helyén és informatikus segítségét kérik, hogy jól kiröhögtessék magukat??? De nem az adott kollégát röhögik ki és tartják komolytalannak (teljes joggal!!!) hanem mindannyiunkat.]
2. Nem tudom, általánosítható-e, minden esetre egyre többször tapasztalom, hogy a pedagógusok jelentős része utálja, elutasítja, s látszatmegoldásokkal "pipálja ki" az adminisztrációt. Magyarán, szinte nincs olyan ember a testületben, akire rá lehetne bízni egy dokumentumrendszer átalakítását, mert elnagyolja, nem érti, nem akarja érteni, sorolhatnám. El sem olvassa igazából - ez nem az én dolgom felkiáltással - és húz haza.
3. Teljesen egyetértek azokkal, akik úgy látják, nem szeretnének e csoport ellenőrzött alanyaivá válni. (Én is így gondolom.) Ugyanakkor valamit mégis ki kell találni, meg kell - legalább e csoport tagjait - erre tanítani, mert egészen egyszerűen a szakértőknek erre nem lesz idejük. (És nem is tudom elfogadni azt, hogy még egy bőrt nyúzzunk le - magunkról.)
4. A képzés, ahelyett, hogy oszlatta volna a homályt, sokakban inkább növelte. Az általam ismert kollégák tudás helyett inkább bizonytalanságot kaptak a trénereiktől, amire nem számítottak, s ami rosszabb, saját testületükben ezt adják tovább.
Tehát a vége csak az lesz, hogy akármennyire is nem vagyunk benne, valahogy mégis kénytelenek leszünk belefolyni (különösen intézményvezetőként) s akkor újra papíron lesz kész ez az egész.
És éppen ezt kellett volna a legnagyobb ívben elkerülni, egyszerű, átlátható, betartható akármikkel.
Teljesen egyetértek Veled a pedagógusok nem megfelelő IKT kompetenciáját illetően. Nagyon nehéz őket rávenni arra, hogy használják a számítógépet, szövegszerkesztőt. Mi nagyon szerencsések vagyunk, mert négy laptop áll rendelkezésünkre, melyet használhatunk a napi tevékenységeinkben. Elmúlt nyáron gondoltunk egy merészet, és digitális csoportnaplót szerkesztettünk. Nehéz volt rávenni a nevelőtestületet arra, hogy géppel írjunk naplót, de a tanév során nagyon jól belejöttek, és mindenki meg tudta oldani a feladatot. Ez azért is jó volt, mert többen is minősülni fognak a következő tanévben, és nem fog majd gondot okozni a portfólió számítógépen való megírása.
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére