Szerelmi balhé és perverz utas - Egészen elképesztő történetek taxisoktól

A taxisok sok mindent megélnek a munkájuk során, néha egészen elképesztő helyzetekbe csöppennek, vagy meglepő dolgoknak lesznek tanúi. Néhány sofőr most elárulta, melyek voltak a legextrémebb esetek.

A 42 éves István egy este egy nőt fuvarozott, aki elég egyértelműen a szeretőjéhez igyekezett, ráadásul sokat szidta a férjét. A taxis miután kitette a hölgyet, újabb hívást kapott méghozzá ugyanahhoz a címhez ahonnan jöttek. Látta, hogy egyezik a név is, kiderült, hogy éppen előző utasa férjét kell elvinnie valahová. Útközben beszállt egy nő, aki egyértelműen a szeretője volt, és egy hotelhez mentek.

Egy óra múlva a feleség hívta Istvánt az applikáción keresztül, mivel látta, hogy a férjét is ő fuvarozta. Követelte, hogy vigye oda, ahol kitette a férfit, még pénzt is ígért cserébe. István nem akart belefolyni az ügybe, megkérte, hogy szálljon ki, a nő viszont erősködött, és emelte a tétet. Végül addig könyörgött és zokogott neki az asszony míg nem kibökte a hotel nevét, majd kitette a nőt.

20140924taxi.jpg

Nem könnyű a taxisok élete.Forrás: Thinkstock
A 23 éves Katával egészen elképesztő dolog történt. Fényes nappal egy férfi utasa egyszer csak fogdosni kezdte a combját. A lány azonnal lefékezett, és kitessékelte az autóból a perverz férfit.
Egy hét múlva ugyanez az utas ült be mellé, elnézést kért a múltkori eset miatt, és megígérte, hogy nem fordul elő többé. Kata belement, hogy a történtek ellenére is elviszi, ám az út végén a pasi a pénzét kezdte keresgélni, majd felajánlotta, hogy természetben fizet. Kata miután erre nem reagált, az utasa megragadta a nyakát, és megpróbálta megcsókolni, közben azt szajkózta, „higgye el, neki is jó lesz". A lány szerencséje az volt, hogy kollégája éppen mellette parkolt le, és a segítségére sietett. A pasit elzavarták, szerencsére soha többet nem látta.

Ákos egy negyvenes, elegáns hölgyhöz érkezett fuvarra, csakhogy a nő nem akart beszállni, kiabált neki, hogy menjen oda hozzá. A taxis ugyan nem értette, de kiszállt, mire a nő leteremtette amiért lefröcskölte őt. Ákos elnézést kért, de utasának ez sem volt elég, kérte, hogy adja oda a kulcsot neki, hogy ő is lefröcskölhesse az autóval. Természetesen ezt a férfi visszautasította, mire a nő a lábával lefröcskölte őt egy pocsolyából. Ezután még ingyen elvitte a kért címre, majd mehetett haza átöltözni, mert teljesen vizes lett az ingje is – írta a Joy.
 


Jim Jarmusch-nak van egy szenzációs filmje ami mind taxiban játszódik le "Night on Earth"
Ez itt a Párizsi jelenet egy része. Jó szórakozást.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,910
Tagok
615,977
Legújabb tagunk
Mihaelakovasznai
Oldal tetejére