Versek, idézetek...

"Embernek ének őrzi az időt
az tartja számon minden eleinket.
Hallgass meg egy semmicske éneket
és szíve járását hallod az időnek"

Ha meghalok jó anyám a széles úton vigyetek
egyenest a tölgyfa alá tegyetek
nem kell nékem szóljon a gyászos harang
fejem fölött jó anyám sírni fog egy vadgalamb

El van az én boldogságom temetve
ami'vóta nem nézek a szemedbe
csak te voltál boldogságom csillaga
csillag nélkül de sötét az éjszaka

Széki lassú részlet

Mikor Isten csillagokat teremtett
de Ő arra nem gondolt hogy leeshet.
Leesett a legszebb csillag a földre
ott ragyog a kis angyalom szemébe.

palóc népdal részlet

Álmaimban boldog vagyok,<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-comfficeffice" /><o></o>
csillagoknak csókot adok,<o></o>
álmaimban megszeretlek,<o></o>
elhagyatva megkereslek,<o></o>
álmaimban úgy imádlak,<o></o>
izzó hévvel megkívánlak,<o></o>
álmaimban napfény vagyok,<o></o>
szemeidben felragyogok,<o></o>
álmaimban holdas éjjel,<o></o>
meghalok e szenvedéllyel.<o></o>
(Álmaimban -saját vers)

Ritkuló lomb között
Halódó fény cikáz,
Fülledt avar mélyén
A rothadó vég tanyáz.
Ráncos leveleken
Bicsakló napsugár
Éltet remél tán,
De a köd
Némán leszáll.
(Ősz - saját vers)

Testem a testedet borzongva kívánja,
arcodnak tenyerem forró puha párna,
szíved a szívemet szerelembe űzve,
szerelmes csókjaid lobbantanak tűzre.<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-comfficeffice" /><o></o>
<o> </o>
Ujjaim s ujjaid fonódnak vad táncba,
ajkaink tévednek rejtett, buja tájra,
izzó ölünkben a felkorbácsolt vágyak,
összeolvadásra, gyönyörökre várnak.
<o> </o>
Csillagok fénye ragyog fel szemedben,
bőröd remegése csillapul kezemben,
szenvedélyes csókod megszelídül lágyan,
tested a testemen csillapítja vágyam.

(Találkozásunka - saját vers)

Bocsi a saját vers traktáért-)

<table align="center" cellpadding="0" cellspacing="0" width="98%"><tbody><tr><td colspan="3" class="csakidezet" align="center">"Sok ember fog ki- és besétálni az életedbe, de csak az igaz barátok hagynak lábnyomot a szívedben."</td></tr><tr><td align="left"> </td><td class="idezet" align="center">(Eleanor Roosevelt)</td></tr></tbody></table>

"Az élet egy nagy hullámvasút lesz veled. Régebben féltem a hullámvasúttól, mert nem tudtam, mi jön a következő bukkanó után. De többé nem félek."
(Nora Roberts)

"Ha két ember összetartozik, végül egymásra találnak, ha minden összeesküszik is ellenük."
(Nora Roberts)

Gerard Manley Hopkins - A tenger és a pacsirta

Fülembe két zaj zeng, mely meghatni túl öreg,
jobbról az ár, mely törve, túrva partra tart,
kelve és hullva elfúl és lassan lehullatja a zajt
s hullámzik, mígnem a hold megúnja és pihenni megy.

Balról messze, távolba veszve a madár égnek ered
s hallom a felhangzó, fütty-friss, feszeshúru dalt,
feltör, felfröccsen, felörvénylik a hang-forgatag,
zuhogva zúdul, mígnem a kis torok megszakad, hangja elreked.

Hegy megszégyeníti e riadt, renyhe várost, hogy kiált
mindkettő zavart, zsugori időnk fülébe: éljetek
tisztán! Mi, az élet díszei, mi koronára szánt

lelkek elvesztettük a bájt, az ős-derűt, mely éltetett.
Törünk magunk, törik művünk, s törten gúnyolja a halált
s porló porunkat, mely lehull a durva sárba, melyből vétetett.

Orbán Ottó fordítása

A dolgok, amiket elveszítünk, visszatalálnak hozzánk, ha nem is mindig úgy, ahogy gondoljuk. (J. K. Rowling)
A semmittevés nagyon nehéz munka-sohasem tudod mikor lesz vége. (Leslie Nielsen)

"Csillapíthatatlan és legyőzhetetlen szabadságvágyunkhoz mohó, szinte gyermekies odatartozás vágy társul, és csak látszólagos az ellentét. Szabad az, aki szabad szívvel választja meg, kitől függjön, hová tartozzon." /Vavyan Fable/

A barátság az egyetlen olyan kapcsolat, amely kölcsönös, szabad választással jön létre. Nem velünk születik, mi teremtjük. Nem fertőzi meg semmilyen testi kapcsolat, vagy érdek. Nem akarunk egymástól semmit - egyszerűen csak jó együtt lenni. A barátság születése mindig együtt jár azzal az érzéssel, hogy találkoztunk már valahol. Hogy ismerem őt! Ez persze sejtelem, nem biztos, hogy így van. Sosem tudhatjuk, mitől vagyunk otthon egymásban. De ha a barátomhoz megyek: hazamegyek.
Müller Péter

A szeretet mindent kibír- egyet nem: hogy elmúlik. Szeretünk- és vége!? Vége, örökre!? Soha nem lesz többé!? -Ez felfoghatatlan! Elviselhetetlen! Sokkal rosszabb, mint a fizikai kín vagy maga a halál, azért mert egyszerűen természetellenes.
Az, hogy testünk vénül, és betegek, öregek, fogatlanok, vaksik és nyomorékok leszünk, még elfogadható valahogy. Nehezen, de mit tegyünk? Az, hogy végül nem bírjuk tovább a fizikai életet, és átlépünk a halál kapuján, még mindig elfogadható, ha keservesen is. Minden kétségbeesett tiltakozásunk ellenére van bennünk valami belenyugvás, vagy talán rejtett bizakodás: majd csak lesz valahogy.
Az ember végül megadja magát.
De az, hogy a szeretet elmúljon, elfogadhatatlan!
Olyan fájdalom, melyet semmi nem enyhít.
Olyan borzalom, melyre nincs gyógyír, mert egy hang azt kiáltja bennünk: Ez nem történhet meg!
Egy társadalmi rendszer összedőlhet, egy hitvilág összeomolhat, egy nép, egy faj, egy istenkép megsemmisülhet, jöhet az apokalipszis, és megmérgezheti a földet, a vizet, a levegőt, és kipusztíthatja az emberfaj jó részét: mindez bármennyire is meghaladja a képzeletünket- mégis tudjuk valahol, hogy mindez nem lehetetlen, mert benne van a pakliban.
De a szeretet elvesztése nincs, és nem is lehet, soha!
Ez az egyetlen pont, ez a mustármagnál kisebb kis atommag a szívünk közepén, ahol lényünknek és az egész teremtésnek a legvégső titkát őrizzük. Ez a titok, ha szavakkal kimondjuk, ennyi: a szeretet örökkévaló.
Minden más elmúlhat - és el is múlik.
A nap élete véges. A csillagoké is. A kozmoszé is.
De a szeretet el nem múlhat-megmarad.
Ezért van az, hogy senkit nem lehet megvigasztalni, ha elveszti azt, akit szeret. Minden vigasz erőtlen és hamis. Főleg az a mondat, hogy "az idő majd begyógyítja a sebedet".
Nem igaz.
Ez nem olyan seb, ami gyógyul.
A fájdalom érzése idővel csökkenhet, de a széttépettség érzése megmarad. Egyetlen dolog szüntetheti meg a másik hiányának fájdalmát: ha nem szeretjük tovább. Ha elfelejtjük. Amikor azt mondjuk, hogy az "idő gyógyít", erre gondolunk. A felejtésre. Ez azonban ha valóban szeretünk nem lehetséges.”
(Müller Péter)

Ki minek gondol, az vagyok annak... Mért gondolsz különc rokontalannak? Jelet látsz gyűlni a homlokomra: te vagy magad ki e jelet vonja s vigyázz hogy fénybe vagy árnyba játszik, mert fénye-árnya terád sugárzik. Ítélsz rólam, mint bölcsről, badarról: rajtam látsz törvényt saját magadról. Okosnak nézel? hát bízd magad rám. Bolondnak nézel? csörög a sapkám. Ha lónak gondolsz, hátamra ülhetsz; ha oroszlánnak, nem menekülhetsz. Szemem tavában magadat látod: mint tükröd, vagyok leghűbb barátod."
/Weöres Sándor /

"Később megszerettem az iskolát, a gyerekeket, a tanítómat.
És ma, ha megkérdem magam, vajon egészen megszoktam-e az emberek között, becsületesen valahogy így kellene felelnem: igen.
De szívem mélyén él egy titokzatos "nem" is.
Mert az őzeket sohasem lehet egészen megszelidíteni."

(Pilinszky János)

Azt mondják a szerelem boldogít... ?
Ha voltál már szerelmes, nemcsak félig-meddig, de igazán, egész lényeddel és egész testeddel, akkor tudod, hogy ez nem igaz. Valóságos örvénybe kerültél, s miközben sohasem tapasztalt varázslat borított el, kétségbeesetten tiltakoztál is ellene. Mintha nem is te lettél volna; az önelvesztés rémülete küzdött benned a "mégis akarom, nagyon, nagyon akarom!" vonzásával. Először tört rád a félelem, hogy valaki más nélkül nem tudsz élni. A részeg boldogsággal együtt megjelent az állandó gyötrelem is: a féltékenység, a búskomorság, a nagyon hiányzik fájdalma. Egy másik embert "magadévá akartál tenni", s egy-egy eksztatikus pillanat után azt tapasztaltad, hogy mint az angolna, kicsúszik az ölelésedből, s éli a saját életét. Már nem magadtól függtél, hanem tőle. És semmi más nem érdekelt az életben, csak ő. Belenéztél a tükörbe, s nem ismertél magadra. Megszépültél, de a tekinteted olyan volt, mint a lázbetegeké. A legdúltabb mondatokat szerelmes emberektől lehet hallani - igaz a legboldogabbakat is."
(Müller Péter)