Benedek Elek A rászedett ördög
Benedek Elek
A RÁSZEDETT ÖRDÖG
Volt egyszer egy szegény ember. Ez aszegény ember ősz idején el akart menni cséplőbe, mert
hát nagy volt otthon a nyomorúság, s hacsépléssel nem szerez gabonát, bizony felkopik az
álla azon a hosszú, hideg télen.
Azám! Csakhogy nagy volt a baj. A szegényember nem talált társat, aki vele menjen csépelni,
márpedig a gazdaemberek egy cséplőt nemállítnak a csűrbe. Úgy megy vígan a munka, ha
legalább kettő veri ki a búza szemét. Mértnem akadt társa, ugyan mit gondoltok? Azért nem,
mert egész nyáron rázta a hideg, s úgyelment az ereje, hogy egy léggyel sem bírt volna el.
Mit csináljon? A maga falujában nem talált társat:elmegy a szomszéd faluba. Hátha ott akad
egy bolond.
Még a fele útját meg sem tette, találkozikaz ördöggel.
Köszöntik egymást illendőképpen, s kérdi azördög:
- Hová mégy, te szegény ember?
Feleli a szegény ember:
- Én bizony, édes ördög barátom, elindultamcséplőbe, de nem találok magamhoz való elég
erős embert.
- Ejnye de jó - örvendett az ördög -, nolásd, én is csépelni szeretnék, s én sem találok
magamhoz elég erős társat.
- Hát akkor jól van - szólt a szegény ember-, próbáljunk egyet: legyünk társak. Hozd el a
csépedet énhozzám, majd ott kipróbáljuk,mit tudsz.
Az ördög elment a csépje után, a szegényember pedig visszafordult a falujába. Otthon
bodzafából csépet csinált, s úgy várta azördögöt.
Megjött ez is nemsokára. Hozott egy akkoravascsépet, hogy elég lett volna emelni tíz embernek.
- Na, próbáljuk meg - mondá a szegény ember-, hadd lám, átal tudod-e dobni a házon a
csépedet?
Az ördög meglódította a csépjét, s úgykeresztülrepítette a ház tetején, hogy csak úgy
surrogott-burrogott a levegő.
Most már a szegény emberen volt a sor. Ő isfogta az ő bodzafa csépjét, s fellódította.
Szerencséjére, éppen nagy szél volt, a szélfelkapta a bodzacsépet, s úgy elvitte, hogy többet
nem is látták.
- Na, ördög barátom - dicsekedett a szegényember -, így lódítsd át, ha tudod! Hanem jól van,
én meg vagyok elégedve a te erőddel, csakaztán ki ne dőlj a cséplésből.
Mindjárt elindultak, s a szomszéd falubanbeállottak egy helyre, ahol a legtöbb asztag volt. A
szegény ember hamarosan csépet csináltbodzafából, s megkezdették a cséplést. Először a
szegény ember ütött rá egy kévére.
Mondta az ördögnek:
- Látod, ördög koma, így üss rá a kévére,hogy a földre lapuljon.
Az ördög egész erejéből ráütött a kévére,de az felszökött vagy kétölnyire.
- Ohó - kiáltott a szegény ember -, az nemütés! Úgy üsd meg, hogy a földhöz ragadjon a kéve!
Az ördög megmérgelődött, s most mégerősebben ráütött a kévére.
Bezzeg hogy felszökött a kéve egész akakasülőig.
Az ördög igazán elhitte, hogy a szegényember erősebb, mint ő, s hogy valahogy el ne csapja
magától, olyan lelkiből csépelt, hogy egynap kivert egy egész asztagot.
Hát végivel aztán, mikor kikapták arészüket a gazdától, azt mondja a szegény ember:
- Hallod-e, ördög koma, itt van két csomóbúza. Látod-e?
- Látom - felelt az ördög.
- No, ha látod, hát azt mondom neked, hogyén megelégszem a kisebbik csomóval, legyen a
tied a nagyobbik.
Örült az ördög, s elfogadta a nagyobbcsomót, pedig az csupa polyva volt. De hát ő ehhez nem
értett, s nevetett a „bolond” szegényemberen.
Aztán hazamentek.
Telt-múlt az idő, s az ördög egyszer elmenta szegény emberhez. Ez megkínálta kenyérrel, s az
ördög nem győzött eleget enni a jóbúzakenyérből.
- Hm - mondta az ördög -, ezt már csakugyannem értem, koma! A te kenyered olyan, mint a
kalács, s az enyémet nem lehet megenni.Pedig egy búzából sütik.
- Hm, komám - mondá a szegény ember -, nemtud a feleséged kenyeret sütni! Majd megtanítanám
én a feleségemet, csak ne sütne nekem jókenyeret!
Hazament az ördög, s otthon jól elverte afeleségét, amiért nem süt jó kenyeret.
De hiába verte, azután sem sütött jobbat.
Egy hét múlva, kettő múlva, ismét elmentekcséplőbe, a szegény ember meg az ördög. Most
már rozsot csépeltek. Mikor osztásra kerülta sor, azt mondta a szegény ember:
- Na, komám, most válaszd te a kisebbcsomót, legyen a nagy az enyém. - Az ördög
beleegyezett a bolond fejével. Pedig hátúgy van az, hogy a rozsnál kisebb a polyvás csomó,
mint a tiszta rozs. Éppen megfordítva, minta búzánál.
Bezzeg hogy az ördög felesége megint olyankenyeret sütött, hogy a kutya sem ette meg.
Mérges volt az ördög, s úgy elverte afeleségét, hogy az szegény feje haláláig sem felejtette el.
Harmadszor is elmentek csépelni. Most márelegy búzát kaptak, de ennél is a polyvából lett a
nagyobb csomó. Az ördögnek mintha kezdettvolna már megjönni az esze, s azt ajánlotta:
- Tudod mit, komám, osszuk kétfelé mind akét csomót.
A szegény ember beleegyezett, de a nagycsomóból ott hagyta a részét, s csak a kicsit vitte
haza. Az ördög mind a két csomóbólhazavitte a részt, de először a kisebbikből süttetett kenyeret.
S hát milyen kenyér lett belőle! Jobb akalácsnál. Még a király is megehette volna. Most már
látta az ördög, hogy a szegény emberrászedte, de csúnyán. Szégyenlette is a dolgot erősen.
Olyan nagyon szégyellte, hogy többet nem ismert a szegény ember felé menni.
Azóta kerüli az ördög a szegény embert.Mondja is a példaszó: „A szegény embert még az
ördög is kerüli!”
Benedek Elek
A RÁSZEDETT ÖRDÖG
Volt egyszer egy szegény ember. Ez aszegény ember ősz idején el akart menni cséplőbe, mert
hát nagy volt otthon a nyomorúság, s hacsépléssel nem szerez gabonát, bizony felkopik az
álla azon a hosszú, hideg télen.
Azám! Csakhogy nagy volt a baj. A szegényember nem talált társat, aki vele menjen csépelni,
márpedig a gazdaemberek egy cséplőt nemállítnak a csűrbe. Úgy megy vígan a munka, ha
legalább kettő veri ki a búza szemét. Mértnem akadt társa, ugyan mit gondoltok? Azért nem,
mert egész nyáron rázta a hideg, s úgyelment az ereje, hogy egy léggyel sem bírt volna el.
Mit csináljon? A maga falujában nem talált társat:elmegy a szomszéd faluba. Hátha ott akad
egy bolond.
Még a fele útját meg sem tette, találkozikaz ördöggel.
Köszöntik egymást illendőképpen, s kérdi azördög:
- Hová mégy, te szegény ember?
Feleli a szegény ember:
- Én bizony, édes ördög barátom, elindultamcséplőbe, de nem találok magamhoz való elég
erős embert.
- Ejnye de jó - örvendett az ördög -, nolásd, én is csépelni szeretnék, s én sem találok
magamhoz elég erős társat.
- Hát akkor jól van - szólt a szegény ember-, próbáljunk egyet: legyünk társak. Hozd el a
csépedet énhozzám, majd ott kipróbáljuk,mit tudsz.
Az ördög elment a csépje után, a szegényember pedig visszafordult a falujába. Otthon
bodzafából csépet csinált, s úgy várta azördögöt.
Megjött ez is nemsokára. Hozott egy akkoravascsépet, hogy elég lett volna emelni tíz embernek.
- Na, próbáljuk meg - mondá a szegény ember-, hadd lám, átal tudod-e dobni a házon a
csépedet?
Az ördög meglódította a csépjét, s úgykeresztülrepítette a ház tetején, hogy csak úgy
surrogott-burrogott a levegő.
Most már a szegény emberen volt a sor. Ő isfogta az ő bodzafa csépjét, s fellódította.
Szerencséjére, éppen nagy szél volt, a szélfelkapta a bodzacsépet, s úgy elvitte, hogy többet
nem is látták.
- Na, ördög barátom - dicsekedett a szegényember -, így lódítsd át, ha tudod! Hanem jól van,
én meg vagyok elégedve a te erőddel, csakaztán ki ne dőlj a cséplésből.
Mindjárt elindultak, s a szomszéd falubanbeállottak egy helyre, ahol a legtöbb asztag volt. A
szegény ember hamarosan csépet csináltbodzafából, s megkezdették a cséplést. Először a
szegény ember ütött rá egy kévére.
Mondta az ördögnek:
- Látod, ördög koma, így üss rá a kévére,hogy a földre lapuljon.
Az ördög egész erejéből ráütött a kévére,de az felszökött vagy kétölnyire.
- Ohó - kiáltott a szegény ember -, az nemütés! Úgy üsd meg, hogy a földhöz ragadjon a kéve!
Az ördög megmérgelődött, s most mégerősebben ráütött a kévére.
Bezzeg hogy felszökött a kéve egész akakasülőig.
Az ördög igazán elhitte, hogy a szegényember erősebb, mint ő, s hogy valahogy el ne csapja
magától, olyan lelkiből csépelt, hogy egynap kivert egy egész asztagot.
Hát végivel aztán, mikor kikapták arészüket a gazdától, azt mondja a szegény ember:
- Hallod-e, ördög koma, itt van két csomóbúza. Látod-e?
- Látom - felelt az ördög.
- No, ha látod, hát azt mondom neked, hogyén megelégszem a kisebbik csomóval, legyen a
tied a nagyobbik.
Örült az ördög, s elfogadta a nagyobbcsomót, pedig az csupa polyva volt. De hát ő ehhez nem
értett, s nevetett a „bolond” szegényemberen.
Aztán hazamentek.
Telt-múlt az idő, s az ördög egyszer elmenta szegény emberhez. Ez megkínálta kenyérrel, s az
ördög nem győzött eleget enni a jóbúzakenyérből.
- Hm - mondta az ördög -, ezt már csakugyannem értem, koma! A te kenyered olyan, mint a
kalács, s az enyémet nem lehet megenni.Pedig egy búzából sütik.
- Hm, komám - mondá a szegény ember -, nemtud a feleséged kenyeret sütni! Majd megtanítanám
én a feleségemet, csak ne sütne nekem jókenyeret!
Hazament az ördög, s otthon jól elverte afeleségét, amiért nem süt jó kenyeret.
De hiába verte, azután sem sütött jobbat.
Egy hét múlva, kettő múlva, ismét elmentekcséplőbe, a szegény ember meg az ördög. Most
már rozsot csépeltek. Mikor osztásra kerülta sor, azt mondta a szegény ember:
- Na, komám, most válaszd te a kisebbcsomót, legyen a nagy az enyém. - Az ördög
beleegyezett a bolond fejével. Pedig hátúgy van az, hogy a rozsnál kisebb a polyvás csomó,
mint a tiszta rozs. Éppen megfordítva, minta búzánál.
Bezzeg hogy az ördög felesége megint olyankenyeret sütött, hogy a kutya sem ette meg.
Mérges volt az ördög, s úgy elverte afeleségét, hogy az szegény feje haláláig sem felejtette el.
Harmadszor is elmentek csépelni. Most márelegy búzát kaptak, de ennél is a polyvából lett a
nagyobb csomó. Az ördögnek mintha kezdettvolna már megjönni az esze, s azt ajánlotta:
- Tudod mit, komám, osszuk kétfelé mind akét csomót.
A szegény ember beleegyezett, de a nagycsomóból ott hagyta a részét, s csak a kicsit vitte
haza. Az ördög mind a két csomóbólhazavitte a részt, de először a kisebbikből süttetett kenyeret.
S hát milyen kenyér lett belőle! Jobb akalácsnál. Még a király is megehette volna. Most már
látta az ördög, hogy a szegény emberrászedte, de csúnyán. Szégyenlette is a dolgot erősen.
Olyan nagyon szégyellte, hogy többet nem ismert a szegény ember felé menni.
Azóta kerüli az ördög a szegény embert.Mondja is a példaszó: „A szegény embert még az
ördög is kerüli!”