Minősítésre és pedagógiai-szakmai ellenőrzésre készülők tudásmegosztása

Verőce

Állandó Tag
Állandó Tag
Tanfelügyeleti kézikönyvek

"A tanfelügyelet rendszerének működtetését a Nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) 78.§ (1) f) pontja írja elő, jogszabályi hátterét az Nkt. mellett a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012 EMMI-rendelet adja.

A jogszabály alapján az ellenőrzést legalább ötévente egyszer el kell végezni, fenntartótól és intézménytípustól függetlenül minden köznevelési intézményben. Az ellenőrzés feladata és célja, hogy a pedagógusok, az intézményvezetők, valamint az intézmények értékelésén keresztül támogassa a nevelési-oktatási intézmények szakmai fejlődését.

Ennek megfelelően a tanfelügyeleti rendszer három fő területen – pedagógus, intézményvezető, valamint intézmény – végez pedagógiai-szakmai ellenőrzéseket a standardokban meghatározott eljárásrend szerint, a megadott eszközök felhasználásával. Az ellenőrzések során alkalmazott eljárásrendek egységesek, ugyanakkor a különböző szakterületekre jellemző sajátosságoknak megfelelően az alkalmazott eszközök és értékelési szempontok intézménytípusonként eltérhetnek egymástól." (részlet a Szerkesztői előszóból)

platan59

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Engem holnap minősítenek. 2-en leszünk párhuzamosan minősítve. Kíváncsi vagyok mikor végzünk. Izgulok, de abban reménykedem, hogy kedvesek lesznek a szakértők :oHa végeztem beszámolok róla.
Nálunk is így volt.Az órák párhuzamban, a védés csúsztatva. Én du. 4-re értem haza. Sok sikert!
 
fofo74

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Köszönöm a biztató szavakat, jól esett. A minősítésem nagyon jól sikerült. Reggel 8-ra megjelentek a szakértők, akkor a szívem a torkomba dobogott. Még államvizsgán sem izgultam ennyire. És szerintem ez azért van mindannyiunknál, mert az ismeretlentől félünk. Nagyon kedvesek voltak, azt mondták nem kell izgulni, úgy is minden rendben lesz. Visszamentem a csoportba, a szakos velem jött és onnan már csak a gyerekekre figyeltem. Kb másfél órát volt bent. Nagyon tetszett a foglalkozásom neki, nem győzött utána dicsérni. Mivel mi ketten lettünk minősítve, ezért a védés egymás után következett. 2 órakor mentek el. Nagyon kedvesek, segítőkészek voltak. Mindenkinek ilyen szakértőket kívánok. Sok sikert azoknak, akik még hátra vannak. Ma már nyugodtan alszom. A gyerekeim megjegyezték, - De jó, visszakapjuk az anyukánkat!:hurra::dr_26:
 
kros

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves kicsi63! Ha most jelentkezel, akkor 2016-ban fognak minősíteni, sajnos, hogy melyik félévben, azt nem lehet előre tudni. De úgy gondolom, ha ősszel minősítenek, akkor az elsőseiddel is meg tudod mutatni a 8 pedagóguskompetencia meglétét, ha tanító vagy, szakosként tanító fog órát látogatni Nálad, így ő is tisztában van azzal, hogy abban az időszakban mi jellemzi egy tanító tevékenységét, semmi olyat nem fog elvárni, ami akkor még nem lehetséges. Nézd át a ped. kompetenciákat, indikátorokat és gondold végig, hogy melyiket, hogyan tudod megmutatni egy elsős, alakuló közösséggel. Lehet, hogy azt veszed észre, hogy néhányat ebben az időszakban kifejezetten könnyebb megmutatnod, és persze lesz olyan is, amit nem. Gondold át így a kérdésedet, döntésedben talán segít. Azt tudnod kell, hogy nem mind a 77 indikátor értelmezhető minden pedagógus minden körülményei között. Majd a védésnél kell elmondanod a szakértők által feltett kérdésre, hogy egy-egy indikátorra miért nem találnak példát. Ez önmagában nem hiba! Tehát csak azt akarom érzékeltetni, hogy nem olyan nagy tragédia egy elsős osztállyal ősszel minősülni. De persze simán ehet, hogy még tavasszal a negyedikeseiddel kerül rád a sor. A portfóliód vázlatai lehetnek negyedikesek. A látogatott órákról vázlatot és tamatikus tervet kell majd készítened és, ha nem a feltöltött csoportodban tartod, akkor szóban egy csoportprofilszerű bemutatást kell róluk adnod az órák előtt a szakértőknek.
Mire a portfóliónak nekifogsz, megnyílik a feltöltés, az 2015. szeptembere. Tehát az óratervezeteket és a csoportprofilt nyilván célszerű az adott helyzetre írnod.
Előre dolgozhatsz más dokumentumokkal, pl. ilyen a Szakmai életút.
És azon is gondolkodhatsz előre, hogy az IKT-kompetenciáidat hogyan tudod megmutatni.
(Pl. úgy választod a tanítói tantárgyaid, amelyikhez ez inkább szükséges.)
S javaslom, hogy nézd át alaposan az új Útmutatót (pontosabban a legújabbat...) mert apróbb eltérések vannak.
Készítettem egy roppant egyszerű vázlat-félét, melyeket érdemes/lehet előre elkészíteni, s melyek azok, amelyeket a feltöltés tanévében érdemes elkészíteni.
 
Csatolások

  • Kapcsolati_rendszer.pdf
    250.1 KB · Olvasás: 284
Utoljára módosítva:

BAJ

Állandó Tag
Állandó Tag
Mire a portfóliónak nekifogsz, megnyílik a feltöltés, az 2015. szeptembere. Tehát az óratervezeteket és a csoportprofilt nyilván célszerű az adott helyzetre írnod.
Előre dolgozhatsz más dokumentumokkal, pl. ilyen a Szakmai életút.
És azon is gondolkodhatsz előre, hogy az IKT-kompetenciáidat hogyan tudod megmutatni.
(Pl. úgy választod a tanítói tantárgyaid, amelyikhez ez inkább szükséges.)
S javaslom, hogy nézd át alaposan az új Útmutatót (pontosabban a legújabbat...) mert apróbb eltérések vannak.
Készítettem egy roppant egyszerű vázlat-félét, melyeket érdemes/lehet előre elkészíteni, s melyek azok, amelyeket a feltöltés tanévében érdemes elkészíteni.
Szerintem a szabadon választott (vagy egy része) is elkészíthető most. Én azt javasoltam a most jelentkező kollégáknak, hogy indul a kirándulási szezon, szabadon választottba készítsék el már úgy a kirándulás tervét, ahogy javasolja az Útmutató, valamint írják meg a reflexiót legkésőbb a kirándulás másnapján. Ugyanez vonatkozik a Határtalanul levő pályázatban résztvevőkre. Most májusban lesz. De még van hátra témanapunk is, azt is javasoltam.
 
Igazad van!
 
kicsi63

Állandó Tag
Állandó Tag
Jaj de jó hogy ezt tanácsolod!!!
Pont pénteken megyünk kirándulni!!! Köszönöm a remek ötletet!!

Szerintem a szabadon választott (vagy egy része) is elkészíthető most. Én azt javasoltam a most jelentkező kollégáknak, hogy indul a kirándulási szezon, szabadon választottba készítsék el már úgy a kirándulás tervét, ahogy javasolja az Útmutató, valamint írják meg a reflexiót legkésőbb a kirándulás másnapján. Ugyanez vonatkozik a Határtalanul levő pályázatban résztvevőkre. Most májusban lesz. De még van hátra témanapunk is, azt is javasoltam.
 
cseplinné

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Köszönöm a biztató szavakat, jól esett. A minősítésem nagyon jól sikerült. Reggel 8-ra megjelentek a szakértők, akkor a szívem a torkomba dobogott. Még államvizsgán sem izgultam ennyire. És szerintem ez azért van mindannyiunknál, mert az ismeretlentől félünk. Nagyon kedvesek voltak, azt mondták nem kell izgulni, úgy is minden rendben lesz. Visszamentem a csoportba, a szakos velem jött és onnan már csak a gyerekekre figyeltem. Kb másfél órát volt bent. Nagyon tetszett a foglalkozásom neki, nem győzött utána dicsérni. Mivel mi ketten lettünk minősítve, ezért a védés egymás után következett. 2 órakor mentek el. Nagyon kedvesek, segítőkészek voltak. Mindenkinek ilyen szakértőket kívánok. Sok sikert azoknak, akik még hátra vannak. Ma már nyugodtan alszom. A gyerekeim megjegyezték, - De jó, visszakapjuk az anyukánkat!:hurra::dr_26:
Te óvodában dolgozol? És egyszerre ketten lettetek minősítve? Ugyanabban a csoportban? Jól értettem az írásodban?
 
fofo74

Állandó Tag
Állandó Tag
Igen oviban dolgozom, és két külön csoportban dolgozunk. Aki nálam a szakos volt az a másiknál az elnök, és fordítva.
 
cseplinné

Állandó Tag
Állandó Tag
Igen oviban dolgozom, és két külön csoportban dolgozunk. Aki nálam a szakos volt az a másiknál az elnök, és fordítva.
Hát nekünk is egy napra adták meg az időpontot, de mi egy csoportban vagyunk. Így pedig nem megvalósítható ez a gyakorlatban egy napon. Hány foglalkozást és milyet láttak nálad?
 
Radványa

Állandó Tag
Állandó Tag
Mi egy elöregedett tantestület vagyunk. 2013-ban megkaptuk, hogy mentesek vagyunk a minősítés alól, pedig mindannyian 60 után születtünk. Akkor sokan sokféleképpen értelmezik a nyugdíjkorhatár kérdését. ??? Érdekes. Mondjuk 2013-ban 62 év volt ha jól tudom.

nem tudom mi akkor is ezt találtuk, hogy 65 év a nőknél az öregségi nyugdijkorhatár..
 
sziasztok! Valaki jelentkezett közületek erre?„A pedagógusminősítési rendszer kiegészítése, kipróbálása és korrigálása” című pilotprogram.
Holnap 14.00-id kell választ adni. Jó lenne egy társat találnom :(
Szia! Én jelentkeztem, be is kerültem a pilotba. Ez még egy novemberi felhívással indult, most április 1-jétől már fut a projekt.
 
melinho

Állandó Tag
Állandó Tag

Verőce

Állandó Tag
Állandó Tag
Ez is fontos:
"Felhívjuk a figyelmet arra, hogy - a fentiek alapján - pl. a közoktatási vezetői pedagógus-szakvizsga nem vezetőpedagógus vagy mentor szakirányú szakvizsga."

"Felhívjuk a jelentkező pedagógusok figyelmét, hogy A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 97. § (19) bekezdése kimondja, hogy a pedagógusok első minősítésére, minősítő vizsgájára 2018. június 30-ig sor kerül, valamint a Korm. Rendelet szerint a Pedagógus II. fokozat elérése minden pedagógus munkakörben foglalkoztatott kolléga számára kötelező. Így azok a pedagógusok, akik jelentkeznek a 2016. évi minősítési eljárásra illetve minősítő vizsgákra, valamint megfelelve a feltételeknek bekerülnek a 2016. évi minősítési tervbe, a 2016. évi minősítési eljárásban, minősítő vizsgán való részvételük kötelező, attól visszalépniük – a hatályos jogszabályok alapján - nem lehetséges. A jelentkezéssel azt jelzik, hogy készek a minősítési eljárásban, minősítő vizsgán részt venni, határidőre e-portfóliójukat elkészíteni. Ezért kérjük, hogy a pedagógus kollégák – számolva a minősítési eljárással járó többletfeladatokkal – a körülményeket alaposan mérlegelve döntsenek a jelentkezésüket illetően."
 
gtszg

Állandó Tag
Állandó Tag
Szaktanácsadás-szakértés-tanfelügyelet oldalon jagi61 -tól
Az OH is kiadott egy pontosítást a 2016-os jelentkezéshez.
http://www.oktatas.hu/kozneveles/aktualis_tanev_esemenyei/hireink/pedminosites2016_tajekoztato
Kiemelném belőle (A 2015. január elsejével ideiglenesen Pedagógus II. fokozatba besorolt, legalább 24 év szakmai gyakorlati idővel rendelkező kollégák nem vehetnek részt a 2016. évi, teljes minősítési eljárásban.)

Konkrétan azt jelenti, hogy akinek a gyakorlati ideje 24 illetve 25 év nem vehet részt a 2016-os minősítésben. Feltehető (ez az én véleményem), őket elosztják a 17, 18-as évre.
Viszont a 26 év, és feletti gyakorlati idővel rendelkezők bejuthatnak.

Itt megint belép a bizonytalanság, mert ha kevesebben jelentkeznek, mint a meghatározott keret, besorolhatnak az ideiglenesen Ped2-be soroltak közül is. (gondolom én).
 
Szerintem nem. Teljesen logikátlan lenne. Ugyanis az a következőképpen nézne ki: először megtiltom neked a jelentkezést (hiszen NEM jelentkezhetnek), majd ha nem elég az önkéntes, akkor kötelezlek ugyanarra, amit előtte tiltottam neked. :(:mad2:
 
melinho

Állandó Tag
Állandó Tag
Konkrétan azt jelenti, hogy akinek a gyakorlati ideje 24 illetve 25 év nem vehet részt a 2016-os minősítésben. Feltehető (ez az én véleményem), őket elosztják a 17, 18-as évre.
Viszont a 26 év, és feletti gyakorlati idővel rendelkezők bejuthatnak.

Itt megint belép a bizonytalanság, mert ha kevesebben jelentkeznek, mint a meghatározott keret, besorolhatnak az ideiglenesen Ped2-be soroltak közül is. (gondolom én).
Szerintem: Akiket 2015. január elsejével ideiglenesen Pedagógus II. fokozatba soroltak legfeljebb 23 év szakmai gyakorlati idővel rendelkeznek jelentkezhetnek 24, 25, 26 stb idővel rendelkezők NEM jelentkezhetnek.
Legalább 26 év szakmai gyakorlati idővel azok a pedagógusok jelentkezhetnek akik Ped I. fokozatban vannak, tehát nem lettek ideiglenesen besorolva Ped II.-be, mert például nincs szakvizsgájuk és nem jelentkezhettek eddig.
 
Ez nagyjából így van. Picit pontosítanék. Akiket 2015. január elsejével ideiglenesen Ped. II. fokozatba sorolta és legfeljebb 23 év szakmai gyakorlati idővel rendelkeznek, azok nem jelentkezhetnek, hanem kötelező jelentkezniük.
 
Oldal tetejére