Édes anyanyelvünk, azaz "Mely nyelv merne versenyezni véled."

„Szerintem az embereket egy dologra kell megtanítani: szeretni a nyelvet. Ha az ember szereti a nyelvet, ha a magáénak érzi, akkor a nyelvére vigyáz, gondot fordít rá, és a stílusa, a beszéde is sokkal jobb lesz. Aki szépen és jól beszél magyarul, akinek szép az anyanyelve, aki műveli magát az irodalom és a sajtó révén, az megmarad a nemzetének”
Murádin László kolozsvári nyelvész, nyelvjáráskutató.

„A nyelv annál tökéletesebb…, minél
Több mértékével bír a sokszínűségnek.”
(Kazinczy Ferenc)

<table dir="ltr" border="0" cellpadding="0" cellspacing="0" width="100%"><tbody><tr><td valign="top">
Tudatosan is formálni kell nyelvünket!
Szűts László a Szarvas Gábor Nyelvművelő Napokról

(2006.)

Szűts László, a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének főmunkatárs át kértük meg, hogy értékelje az adai Szarvas Gábor Nyelvmű- velő Napokon megtartott nyelvi vetélkedő részvevőinek teljesítményét, és mondjon néhány szót a nyelv- művelés legfontosabb feladatairól és lehetőségeiről.
- Idén már kilencedszer vezettem a vetélkedőt, lassan én is jubilálok, nemcsak a Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok. A vetélkedőn részt vevő gyerekek hasonló képességűek voltak, mint máskor. Hozzá kell tennem, hogy ezek a játékos nyelvi vetélkedők nem nyelvtani vetélkedők, nem azt ellenőrzöm, hogy mennyire tudják a magyar nyelv szabályait, a nyelvtant, nincsenek mondatelemzések stb. A gyerekek inkább játszani szeretnek, és játszva könnyebb a tanulás is. A kérdéseket úgy állítottam össze, hogy a magyar nyelvnek főleg a játékos elemeit szőjem bele. A kérdések elsősorban a szókinccsel foglakoztak, már a feladatlap összeállításánál is erre ügyeltem. A vetélkedő első, délelőtti részében a tanulók 10-12 kérdésre válaszoltak, ezek összetett kérdések voltak, nagyon ügyesen oldották meg, mintha kicsit jobbak lettek volna, mint délután a színpadon. A kérdések között volt helyesírás, szólás, közmondás. Valójában ilyenkor arra vagyunk kíváncsiak a tanárokkal, hogy a gyerekek mennyire ismerik a szókincset, a rokon értelmű szavakat, szólásokat, közmondásokat. Örömmel mondhatom, hogy jók a tapasztalataim. A szóbeli vetélkedőn például a szemes szólásokat kértem, és nagyon gyorsan válaszoltak a gyerekek, pl. a Szeme sem áll jól, a Szemesnek áll a világ stb. közmondásokkal.
Ügyesek voltak az oda-vissza szavak kitalálásában is, pl. "ragu" és "ugar", de amikor azt kértem egy fordulóban, hogy képezzenek igéből főnevet, melléknévből igét, akkor már akadozott egy kicsit a válaszadás, egy kis segítségre volt szükség a szóképzés terén. Azt akartam, hogy érezzék a segítőkész szándékot, hiszen mi nem osztályozunk, nem buktatunk, mi dicsérni szeretnénk, hogy a tanulóknak legyen sikerélményük és szeressék a magyar nyelvet, a magyar nyelv szavait, a magyar nyelv szólásait. Itt már kicsit döcögősebb volt a játék.
A játék vége felé' volt még a tarsolyomban tartalékban kétszáz kérdés, és támpontként elhoztam magammal a tavaly megjelent könyvemet, a Szójáték- tár címűt, amely kétezer vetélkedős kérdést tartalmaz, hogyha netán szükség lesz rá, akkor azt is elő tudjam majd venni, de nem volt rá szükség, inkább a játékos fordulókból játszottunk minél többet, hogy a gyerekek boldogan és szívesen válaszoljanak, és sikerélménnyel távozzanak a rendezvényről.
- A közönség, a szurkoló gyerekek is játszhattak. A tanár úrtól hallottuk, hogy a padsorokban a nézőtéren könnyebb gondolkodni.
- Ez természetes, a színpadon a reflektorfényben, ahol 20-30 másodperc gondolkodási ideje van egy kéttagú csapatnak, akkor nem is olyan könnyű meglelni a helyes választ. Ha mást kérdeznek, mindig könnyebb válaszolni.
- A nyelvművelés távlataival kapcsolatban szükség van-e a tudatos irányításra, vagy hagyjuk a nyelvet a maga útján haladni, fejlődni?
- A nyelvművelést, a nyelvünket lehet némiképpen tudatosan irányítani, nem mondom, hogy maradéktalan sikerrel, de ha pl. egy nyelvi hibát sokszor, újra és újra ostorozunk, az előbb-utóbb eltűnik a mindennapi használatból. Lehet a nyelvet tervezni, irányítani, pl. idegen szavak helyett magyar kifejezéseket ajánlunk. Pályázat révén új szavakat vagy szóösszetételeket alkotunk. A nyelv fejlődését kicsikét lehet befolyásolni, de nagyon nem. Vannak bizonyos folyamatok, amelyekre nehezen tudunk hatni, ilyenek a rövidülések, vagy az idegen szavak használata. Bár igyekszünk a rádió és TV révén hatni, hogy a magyar nyelv szabályait a nyilvánosság előtt megszólaló tévés vagy rádiós személyiség jól használja, alkalmazza.
- A TV és rádió nyelvművelő műsorai a nyelvápolás célját szolgálják, van-e más eszköze is a nyelvésznek a vadhajtások nyesegetésére?
- Csak az iskolák, ezenkívül semmi más. Az ismeretterjesztés az utóbbi 8-10 évben visszaesett a piacgazdaság miatt. Régebben sűrűbben hívtak meg bennünket nyelvművelő előadásokra, hivatalokba, intézményekbe vagy akár iskolákba is, ezekre a helyekre szinte már csak a magyar nyelv hetében jutunk el. Az iskola jó hely, ott megtanítják a gyerekeket a helyes írásra, olvasásra és beszédre, bár nem mindig a kívánt szinten, de a jó szándék megvan. Az érettségi után azonban gyakorlatilag megszűnik az iskola pozitív rá- hatása, maradnak a tévés és rádiós nyelvművelő műsorok, amelyek sajnos eléggé elvesznek a mai műsortengerben, és nem is fő műsoridőben kerülnek vetítésre. Kevés emberhez jutnak el a nyelvészek, a nyelvművelők üzenetei. A televíziónak a nevelő hatása mellett nagyon nagy a nyelvromboló tevékenysége, a kereskedelmi adók nem nagyon ügyelnek az igényes nyelvhasználatra, a tévéfilmek szinkron szövegére. A csatornák saját műsorai sem állnak mindig a helyzet magaslatán, gyakran hallunk műsorvezetőket rossz hangsúllyal, rossz hanglejtéssel, néha még nyelv- helyességi hibák is előfordulnak, ami nagyon szomorú. a közszolgálati televíziókban kicsit jobb a helyzet, de még ott is sok a tennivaló.
- Környezetünkben sokszor látunk hibás, magyartalan feliratokat, különös és enyhén szólva furcsa reklámszövegeket!
- Sajnos beleestünk abba a hibába, hogy majmoljuk a nyugati reklámokat, rendkívül sok az idegen szó. Van olyan cég Magyarországon, amelyik kizárólag angol nyelven hirdeti magát, amit üzleti szempontból sem értek, tudniillik 10 millió magyarból jelenleg háromszázezer tanult vagy tanul angolul, tehát a többi 9,5 millió meg sem érti, hogy mit hirdetnek.
- A helyesírásra hogyan tudunk hatni?
- A helyesírásunkat is sok minden rombolja. Egyrészt rombolják a számítógépek, nincsenek ékezetek stb. A szövegszerkesztő programok rombolják, a sajtóban sok a helyesírási hiba. A magyar napilapokban sok az elválasztási hiba, amit a szövegszerkesztő gépek követnek el, ezzel is szoktak mentegetőzni a szerkesztők. Magyarázatnak jó, de nem mentség. Sajnos sok a durva hiba.
Pedagógusoknak nagy az érdemük és a felelősségük abban, hogyan beszélnek diákjaink. Egy pedagógus legyen az bármilyen szakos - igenis ügyeljen arra, hogy a tanulók előtt az osztályban igényes nyelvhasználatra törekedjen, és javítsa ki a diákot, ha valamit rosszul mond, ejt vagy ír. A szép magyar beszédre minden magyar pedagógusnak ügyelnie kell és nevelni a diákokat - mondta Szűts László.

</td></tr></tbody></table>

A mai fiatalok közléseivel, beszédével kapcsolatosan – általában – kétféle bírálat szokott elhangzani. Az egyik azt kritizálja, amit mondanak, s azt, ahogy mondják, a másikféle bírálat tárgya az, amit nem mondanak, vagyis közléseik hiányait kifogásolja. Kérdés: valóban jellemző a jelenlegi ifjúságra a szegényes kommunikáció, a túlzott szófukarság? Válasz: a fiatalok mindig is kevesebbet beszéltek, mint az idősebbek, kiváltképp a saját felmenőikkel.
A közlési szegénység, sajnos, kórtünet, nemcsak az életkor, hanem a történelmi kor szimptómája is. Egyrészt alaposan felgyorsult az élettempó, másrészt sokan beszélnek helyettük, és keveset velük. Azoknak a tanulóknak, akiknek szülei sosem értek rá mesélni, anekdotázni, hosszasan beszélgetni, akiknek a tanárai mindig nagy létszámú osztályokhoz intézték mondandójukat a katedráról, nehezebben tanultak meg – a felnőttekkel – megfelelően társalogni.
Sok fiatal azért nem nyitja ki a száját, mert ha kinyitja, alig van mit mondania. Ugyanis a fiatalok kevés szóból is megértik egymást. Nos, ez olyan nagy baj? Igen, ez bizony nagy baj! Nem a megértés fogalma baj, hanem a kevés szó. Mert, ugyebár, nagyon kevés szóval csak nagyon kevés fogalmat, gondolatot, érzést lehet kifejezni, leírni.
Általában a sivár szókincs sovány agyállapotokat tükröz, és az előbbi vissza is hat az utóbbira, tovább rontja az agytekervény tevékenységét. Nem akarom ezzel a kijelentéssel úgymond lecikizni az ifjúság szlengjét. Csupán kritikus vizsgálat tárgyává teszem, hogy gondolkozzon el rajta az ifjú. Gyakran nem megfelelőek, nem helyükön valók a szavak, vagy nem azt fejezik ki, amire az illető gondol, avagy nem elég pontosak, uram bocsá’, nem fejeznek ki semmit. Persze, nem a beszűkült és egyhangú ifjúsági rétegnyelv az első számú közellenség. Veszedelmesebb a bürokrata tolvajnyelvből mindennapi életünkbe is beszivárgó szennyeződés.
Fél- és negyedműveltséggel dicsekedni, hencegni szegényes, ostoba dolog, de tökéletes műveltséggel sem lehet hencegni, mert ilyen nincs. A művelt ember nem kérkedik, jól megvan anélkül is, mert a műveltséghez az illemtudás is hozzátartozik. (Magasan szárnyaló mondatokhoz, magas röptű gondolatok kellenek...) Aki képernyőnek nézi embertársait, éppúgy nem vár kérdésére tőlük választ, mint ahogy a tévébemondóknak sem köszön vissza.

(Dr.Szilvássy László)

„A döntés meghozatala, hogy anyává válj semmihez nem mérhető: örök időre vállalod, hogy a szíved szüntelenül a testeden kívül őrködjön valaki fölött.”
/Elizabeth Stone/<O</O<O</O

"Tudni,hogy nincsen cél, tudni, hogy nincs Isten.
Félni,hogy talán még igazság sincsen.
Tudni: az ész rövid, az akarat gyenge.
Hogy rá vagyok bízva a vak véletlenre.
És makacs reménnyel mégis, mégis hinni.
Hogy amit csinálok, az nem lehet semmi." - Teller Ede
<O</O

Schneider Alfréd : Betű, szó...

A ceruzától egy ember
egy vonalkát rendel,
majd betűvé görbíti.
Több betűből szó jön ki.
Sok szóból egy mondat ered,
lehet tő, lehet bővített.
Sokat mondunk sok mondattal,
szeretettel, indulattal.
Mondunk imát, mondunk verset,
átkozódunk csúnyát, nyerset;
mindent elbír papírosunk,
csendben hordja magyar szavunk.
Egyszer, valamikor aztán
a papírból por lesz talán.
Ha elporladt úgy is jó.
Itt volt, szolgált, elment tova,
csak az édes magyar szó
ne haljon ki soha, soha!

Nyelvi fintorok:

1) Tiszta víz a ruhám, és ez a te lelkeden szárad!
2) Mostanában a szép dús haj olyan ritka...
3) Az üzleti találkozómat egy evőeszközboltnál beszéltem meg. Kések.
4) A hóhért grimaszversenyre küldték. Eszméletlen fejeket tud vágni!
5) Honnan jött ez, hogy mindent becsmérel? - Ócsáról.
6) Impotens vagy? - Eddig ezt senki sem állította!
7) Hogyan lehet egyszerűen repülőt hajtogatni? - Repülő, repülő, repülő...
8)Kannibál harcosok kínálják egymást: "Kérsz egy katonát?"
9) Egy tudóscsoport lázasan kutatja a malária ellenszerét.
10) Szondi vásárláskor egy százdukátos aranytallérral fizetett, mire az
eladó megkérdezte tőle: "Jó uram, apród nincs?"

Nyelvi érdekességek:
egy-egy teljes versszak, végig ugyanazzal a magánhangzóval a szavakban...

Nyakas a parasztgazda, faragatlan fajta.
Kajla bajsza alatt kacag, ha dagad a flaska.
Haj-jaj, ablak alatt dalra fakad, s szakadatlan hajtja,
Ha laza a gatyamadzag, csak kalap van rajta.
Ablak alatt dalra fakad, s szakadatlan hajtja,
Ha laza a gatyamadzag, csak kalap van rajta.

Menyecske tehenet fej gyenge len pendelyben,
De pendelye elfeslett, s fedetlen lett keble.
Hej-hej megszeppent erre egy percre, persze ez lett veszte.
Egy fess levente megleste, s menten leteperte.
Megszeppent erre egy percre, persze ez lett veszte.
Egy fess levente megleste, s menten leteperte.

Iszik kicsit, s így indít biciklizni mindig.
Bíz kicsípik, s viszik is nyírpilisi sittig.
Sír-rí, nincs kis rigli, nincs bilincs, mit civil ki bír nyitni,
Illik ily piciny csínyt így ríttig sittig vinni?
Nincs kis rigli, nincs bilincs, mit civil ki bír nyitni,
Illik ily piciny csínyt így ríttig sittig vinni?

Folyton torkos drótos tót kosropogóst kóstol.
Potyog most sok olcsó gomb, oly komoly gyomortól.
Ó-hóó, ódon hordóból csobogó jó bort mohón kortyol,
No most gondoskodjon doktor módos koporsóról.
Ódon hordóból csobogó jó bort mohón kortyol,
No most gondoskodjon doktor módos koporsóról.

Takács Tibor:

Anyanyelv

Szegedi nyelv, akár a szőlő,
akár a körte, mint a méz,
édesanyám szava parázsló,
úgy kell, mint földnek a vetés,

csillagok a gyerekkoromból,
azok a pólyázó szavak,
amelyek fogtak, átöleltek,
hogy meg ne üssem magamat,

de hiányoztok, ám hiába,
a csöndben mintha hallanám:
"édes gyerököm hová möntél"
de többé nem szólít anyám.

<table border="0" cellpadding="0" cellspacing="0" width="100%"><tbody><tr><td style="padding-left: 10px; padding-right: 10px;" width="98%">A MAGYAR KULTÚRA NAPJÁN:



Székely János:

A MADÁR, FIÁHOZ

Sikoltoztam, mint az a pöttöm
Madár, mint az a rozsdafark,
Ki egykor kéményembe költött,
S hogy tüzet raktam, megzavart

Ösztönével beszállt a házba,
Körülrepdesett, és vadul,
Már-már sikítva kiabálta,
Hogy irgalom, hogy füstbe fúl,

Hogy oltsam el a tüzemet, mert
Megfúlnak fent a fiai...
Visítottam, ahogy csak ő tud,
Csak állat tud visítani...

Rimánkodtam. Öt kontinensen
Szállt át a hangom: emberek,
Nézzétek, baj van a fiammal,
Siessetek, segítsetek.

Reátok bízom - ordítottam -,
Vigyázzatok reá, hiszen
Ettől függ kedvem és bizalmam -
S nem hallgatott rám senki sem.

Kedves fiam, tüzek lobognak,
Füst száll, végzettel viselős.
Nem bízom én már senki másban,
Magadra bízlak: légy erős.

Erős légy, vészeld át, viseld el,
Ameddig mód van tűrni - tűrj.

S ha nincs már mód, még ott a szárnyad,
Ott van még óriási szárnyad:
Feszítsd ki bátran és repülj.
(1986)
</td> <td width="1%"> </td> </tr> <tr> <td colspan="3" width="100%"> </td></tr></tbody></table>

alföldi, szögedies tájnyelven írt prózák: http://boertamas.uw.hu/

nagyon jók

A csángó nép nevéről és eredetéről

Bárczi Géza Magyar Szófejtő Szótárában (1941, 1994) olvasható: „csángó bizonytalan eredetű szó, talán a tájnyelvi hangutánzó csangó ’rosszul hangzó, fülsértő; hibásan beszélő’ igenév népnévül alkalmazása, vagy mások szerint egy hangfestő eredetű, ki nem mutatható csang, csáng ’kóborol, kivándorol’ ige származéka; ez a cammog, népnyelvi csammog, csánkál stb. családjába tartoznék.”

Mindez azonban lényegében csak találgatás. Valójában a csángó név eredetét a mezopotámiai sumer nyelv világíthatja meg. Ez a nyelv – mint később a latin nyelv Európában – a tudomány, vallás, művészet nyelveként kb. Krisztus idejéig nemzetközi használatban volt azokon a vidékeken is, amerre őseink éltek. Az írás és a néphagyomány pedig további évezredeken át a mai napig is megőrzött olyan isten-, király-, nép-, földrajzi és egyéb neveket, melyeknek az eredeti jelentése már elhomályosult, de a sumer nyelv segítségével megvilágosodhat. Sumer nyelven tehát:

Csángó =
1) Šan-gu = (Minden) női kibocsátás (gu) anyaméhe, anyja (šan) = Szülőanya-istennő, Ősanya-istennő [népe a csángó tudniillik (=ti.)].
[Az š betű s és cs hangot, az u betű ú, ó, ő, ű hangokat hosszan, vagy röviden egyaránt jelölhet, miként az a betű á hangot is.]

2) Šan-gu2 = A kezdet, a teljesség, az erő, a Föld, az ország, a fejedelem legfőbb (gu2) anyaistennője [népe a csángó ti.].
[A magyar úgyszintén, mert a név minden változata a nagy anyaistennőt nevesíti meg. Pl. Mad-i/j-ar = A legfenségesebb anyaistennő.]
[Az alsó számindex különbözteti meg az eltérő jelentésű, de azonos hangzású szavakat.]

3) Šan-gu11 = Az ünnepelt, égen járó fények útkeresztjének, a tejút és az ekliptika keresztjének, a tér és az idő nagy keresztjének anyaistennője.
[A férfi jellegű fények és női jellegű útjuk keresztje jelzi a férfi és női oldal egységét. Az ekliptika és a tejút keresztje nemcsak síkban, hanem térben, sávos „gömbkeresztként” is elképzelhető, hasonlóan pl. a Föld egyenlítője és egy rá merőleges délköre kapcsolatához, miközben a „gömbkereszt” sávjai a síkjuk mentén térben a végtelenbe érnek.]

4) Šangu = pap.

5) Šangu2 = Megbékéltető, engesztelő pap.

6) Šangu-u1, 4 = A teljesség férfi-női egyistenségének és megnyilvánulásainak papja = Az Égisten és Égistennő, a csillagok Est-hajnalcsillag istennője, a Holdisten, az ünnepelt Telihold-Égisten, a felkelő Nap, a Napisten, a Nap, nap, idő, időjárás, vihar, a Vihar- és zivataristen, a Levegő és a Légtér, a Föld, az al(só)világ, az Élet és Lélek istensége, a Világmindenség, az ország istensége, ura, úrnője (u) papja.

7) Šangu-u2 = A növényzet istenségének papja.

8) Šangu-u3 = Az idő; az alvás, pihenés (a növényi szemé/rügyé is) papja.

9) Ša7-an-gu = A női kibocsátás égi (an) fénye, napfénye (ša7), v. A megszült égi fény, napfény [istensége, vagy papja, vagy népe ti.].
[Az egymás mellé került azonos magánhangzók egy hosszú hangot jelölhetnek.]

A Nap sumer és akkád Šamaš = Ša7-maš = Napfény-fejedelem, vagy Fényfejedelem nevében ugyanaz a ša7 szó szerepel, mint a 9) névváltozatnál. A csángó név tehát egyértelműen 1) a nagy anyaistennőre, 2) a Napra és a világmindenség istenségére, azok papjára és népére utal.

A nyelvi elemzés ezen eredményét meggyőzően támasztja alá a csíksomlyói búcsúsok egy részének, köztük főleg a moldvai csángóknak szokásos éjszakai virrasztása a felkelő Nap tiszteletére. „…a most legarchaikusabb népcsoportunk, a moldvai csángók nemcsak Máriáért jönnek Csíksomlyóra, hanem azért is, hogy a hegyen megnézzék a napkeltét! Ez pedig őseink napkultuszának csodálatos hagyománya!” – írja Daczó Árpád (Csíksomlyó titka. Pallas-Akadémia Könyvkiadó. Csíkszereda, 2000. 7.)

A régi vallás papjai között eredetileg a sámán orvospap, a táltos bírópap. A tudományokat is a papok művelték. A főbb papi szerepkörök voltak még:
– szóval igéző, varázsló (= elbűvölő);
– orvos-pap-varázsló s halottat eltemető, vagy elégető;
– az isten tevékenységét, törvényét dicsőítő, megéneklő, elregölő,
elővarázsoló;
– megtisztító, engesztelő;
– öntöző, ital- és egyéb áldozatot bemutató;
– vándorregös; rigmust mondó, versek, énekek, himnuszok előadója az isten dicsőségéről, a nép származásáról, történetéről és a hősök cselekedeteiről, így az ősi vallás és a népi öntudat ápolója;
– ajándékozó és ajándékkérő;
– eskető, beszédet mondó (igéző) stb..
Az ősi vallásunk papjai nemcsak laktak valahol, hanem főleg járták a vidéket (a körzetüket) és a különböző helyszíneken végezték a szükséges, vagy kívánatos szolgáltatásaikat: pl. gyógyították a beteget; ha meghalt, eltemették; eskettek, áldozatot mutattak be stb.

A csángók mint papok vidékjárása és papozása, a papi feladatok ellátása is lehetett a csángózás. A csángó azonban népnévvé alapvetően azért válhatott, mert elsősorban a nagy anyaistennő egyik neve, és a csángó az ő népének és papjainak neve is. Ehhez képest másodlagos lehet a csángózás mint vidékjáró papozás. A csángó névnek tehát nemigen van köze a „hibásan beszélő; elkóborló, kivándorló” feltételezett jelentésekhez.

B) A csángó nép eredetéről

A magyarok és a velük testvérnépek hitregei őshazája a Kaszpi-tenger keleti térségében valószínűsíthető. [Az eredeti nagy Meótisz a Kaszpi-tenger — Aral-tó — Szir-Darja folyó alsó szakasza — Amu-Darja folyó régi medre és Uzboj ága által alkotott tenger–tó–folyó–mocsárgyűrű térségében lehetett, mely régen a manicsi törésvonalon is összefügghetett a mai Azovi-tengerrel mint másodlagos Meótisszal.]

A magyar népnév és egyben anyaistennőnév régi változatai alapján Kr. e. kb. 2000-ig visszamenőleg a magyarok dokumentálható valóságos őshazája pedig a mai Urmia-tó térségében, a Kaukázustól délre, Irán északnyugati csücskében állapítható meg (pl. Kr. e. a 17. századtól Mitanni, Mannai, Mantiana, Matiana, Matiene országneveken, népét pedig mitanni, matian, matiar, mater, meter és hasonló neveken említik az ókori történetírók). [A többnyire görög történetírók a gyi/gye hangcsoportot nem ismerve, azt „ti/te” átírással is közelíthették meg.]

Asszír, árja méd, perzsa és egyéb katonai nyomásra a magyarok ősei három irányba költöztek el: 1) a kisázsiai Kizil-Irmak (Halys) folyóhoz, 2) a középázsiai Szir-Darja (Iaxartes) folyóhoz és 3) a Kaukázus északi előterébe; majd e három népcsoport nagyobb része különböző időszakokban több hullámban a Kárpát-medencébe vonult és telepedett le. Kisebb részük út közben elmaradt, vagy másfelé költözött, pl. a keleti magyar ág egyes csoportjai hozzájárul(hat)tak a baskírok, ujgurok, jugarok kialakulásához és erősíthették az osztjákok és vogulok magyar nyelvi rokonságát is.

Az Urmia-tó vidékéről keletre költözött magyar népcsoportot Kr. e. a 2. században Ptolemaiosz említi mater néven a déli Ural-hegység és a Kaszpi-tenger, Aral-tó északi partvidéke közötti területen. Kr. u. az 1. században pedig Plinius (Maior) jelzi őket a Szir-Darja (Iaxartes) folyó vidékén matian néven (névváltozatai latinul: matiani, materni, maticoni).

Az 500-as évek közepe táján török támadás szétzúzza az avar birodalmat. A törökök elől a magyarok is nyugat felé költöznek. A Kaukázus északi előterében szomszédságba kerülnek az Urmia-tótól észak felé korábban odaköltözött „északi” magyarokkal. Velük együtt alkotják az ún. Magna Hungáriát, Nagy Magyarországot. A török előretörés azonban eléri őket s Magna Hungária népe háromfelé szakad:
— A „keleti” magyarok nyugat felé vonulva a 600-as években betelepülnek a Kárpát-medencébe. A Kárpátok keleti előterében maradt csoportjuk a csángók.

A keleti magyarokat az orosz őskrónika „fehér magyaroknak” nevezi. A fehér jelzőjű népek a Nap és a Hold közül elsősorban a Napot tisztelték, s ősanyjukat ragadozó emlősállattal, pl. oroszlánnal jelképezték.
— Az északi magyarok egyik csoportja észak felé tért ki a török támadás elől. Népük Álmos és Árpád vezérletével a 800-as évek második felében ér a Kárpát-medencébe.

Az orosz őskrónika őket „fekete magyaroknak” nevezi. A fekete jelzőjű népek a Nap és a Hold közül elsősorban a Holdat tisztelték, s ősanyjukat patás, növényevő emlősállattal, pl. szarvassal jelképezték.
— Az északi magyarok másik csoportja a törökök elől délkelet felé vonult, részben a Kaukázus mögé, részben a Kuma folyónál telepedett meg, s ott is maradt.

Az Urmia-tó körzetéből nyugat felé vonult „nyugati” matian-magyarok Kisázsián és a Balkánon keresztül értek a Kárpát-medence déli térségébe még a Kr. előtti 2–1. századokban. Ők lehetnek a székelyek alapnemzetsége, melyhez később szármatákkal és hunokkal jött északi, majd keleti magyar csoportok is csatlakozhattak, kialakítva a székelyek három nemzetségét.

A székelyek később nagyrészt a Kárpát-medence keleti és nyugati határvidékére kerültek határőrzési feladattal is. Közülük egyes csoportok a csángókhoz is költöztek. A fehér magyar csángók népcsoportja, megőrzött nyelve, nyelvjárása és népi hagyománya a magyarság nagy népi-nemzeti kincse.

Budapest, 2007. február 21.
Dr. Farkasinszky Tibor
magyar ősvallás- és őstörténetkutató


forrás: moldvahon.hu

Arany János:
Báró Kemény Zsigmondhoz

Szerkesztő Ur! tisztelt báró!
Lapjában egy hazajáró
Lélek kísért: tudja-é?
Ki sohajtoz: mind szemét, a-
Mit firkál mai poéta;
Verse rongyos, maga éh.


Nem tud rímet, nem tud nyelvet,
A legjobb is mindent elvet,
Ami mérték és szabály.
S bár sort-sor után apróz, a
Verse mégis csupa próza,
Nem honolván rajta báj.


E jó kísértet méltán bus,
Rossz biz itt trochéus, jámbus;
De ha nem sűl el ma már!
Legalább csak volna ím e
Poétáknak olyan ríme,
Mint: issza már és: sz...!


"Csitt rabláncok csörgési, csitt!
Ne visítsatok egy kicsit -"
Ez a magas ideál;
Toldott rím, mozaik munka,
Hanem ettől minálunk a
Legjobb is, hajh! messze áll.


Vagy ha csak, mint Csokonay
(Bár Kovács, ama pátkai
Irta ezt is) zengenék:
"Mivel homlokomra Liza
Rózsakoszorút tászliza -"
Úgy is volna ebben ék.


Hajh! ne várd most, te pedánt agg,
Hogy a rímben egynehán' tag
Összecsengjen végtelen;
Mikor törvényt holmi rossz szab:
Hogy a kelleténél hosszabb
S mesterkélt rim éktelen.


A bizony, mert el nem érik
- Magas szőlő, lassan érik -
Akad mentség, ok, vagy más;
S tovább kullog az így szóló:
"Acerbam sumere nolo -
Orra tőle fokhagymás.


Pap-ot, bab-ot egybe tűr e;
Szállítsd inkább egy betűre,
Vagy kettőre e hadat:
Kar-om, bont-om; ez elég lesz,
Ennyit úgy-e megeléglesz?
Szivességből nagy adat.


Görbe-törpe, körbe-törve,
Mindez rímnek puszta örve,
Hátul egy rossz e betű.
Nem ér semmit: csontom - ponton,
Törpe - epe; ez már bon ton,
Ez már csengőbb öntetű.


Tanulnának Kölcseynktől
És már régibb bölcseyinktől
"Phidias amit farag -"
Hogy rímelnek! ecce! íme!...
(A manóba! nincs is ríme):
"Berovátkolt kődarab -"


Ah ő is botlott ezúttal!
És most e hibára útal
Hitvány majmok ezere.
Azt sem veszi fontolatra,
Hogy rímelt a "Mondolat"-ra
Kölcsey és Szemere.


Tanulhat, ki akar, abból,
Mert van ott rím, két darabból
S rímelő szentencia;
Van substantivum, hogy: mérték,
S rá magát az igét mérték,
Ez ám a kadencia!


És van ott több régi csínus
Tordán termett leonínus,
Alkáji rend, distikhon!
Ez egyszer az ízes konyha!
Ilyet nem főztök bizony, ha
Meggebedtek is tik hon.


És van ott egy hosszu ének
Hangzatából csupa é-nek,
Az a kunsztstuck egyszer ám!
A sok é a fület marja, s
Néhai professzor Varjas
Áldja zengő citerám.


Ah, de mindez kaviár ma.
Mindenütt e próza lárma;
Nektár helyen csalmatok!
Nem ügyeltek lábra s tagra:
Ami rímel szarvas -...
Az legyen jutalmatok!
(1865)

Reményik Sándor:

Sóhaj a mindenségért

Vasárnap. Harangszó. Egy asszony elmegy
Mellettem. A harangszóra megáll.
Összeteszi kezét, fohászkodik
Az utcán elmenőben: „Uram Jézus
A rosszakon is könyörülj!” –
A rosszakon is könyörülj:
Ennyi egy-vers-soros imája.
Az asszony kendős, falusi
És amint mond, magának mondja,
S a láthatatlan csillagoknak.
Már megy tovább.
Mi fakasztotta
E furcsa, percnyi, falusi imát
Itt, a városban, közelemben?
Igen, épp az én közelemben –
S miért, hogy elfeledni nem tudom,
S gondolok rá újuló gondolattal,
Újuló kínnal s enyhüléssel?
Mi fakasztotta e furcsa imát?
Mint egy könnycsepp, mint egy villámcsapás,
Mint morajló s meginduló föld,
Mint megnyíló föld a lábam alatt:
Olyan volt.
Mi fakaszotta: részvét, bűntudat,
Az utcán, harangszóra, éppen ott?
Sejthette-e, hogy az egész
Lángbaborult
Mindenségért imádkozott??!

Egy költôi sors "józan zárómérlege"
Nagy László: József Attila! címû versének értelmezése

Nagy László költôi pályájának kritikus idôszakában, 1962 körül írta József Attilához címzett versét, mely 1965-ben a Himnusz minden idôben címû kötetben látott napvilágot. 1956 után a hivatalos kultúrpolitika "antiszocialistának" bélyegezte úgy Nagy Lászlót, mint lírai alkotásait, ezért versei 1965-ig nem jelenhettek meg. A silentium idején keletkezett mûvek a fojtogató politikai közegben igen gyakran a költôi feladat vállalásának fontosságát, ugyanakkor a költészet jövôjébe vetett hit megingását dolgozzák fel. E kettôsség jellemzi a költô síremlékét is díszítô ars poetikus Ki viszi át a Szerelmet címû alkotást, és kétségeinek legyôzése érdekében idézi fel Nagy László József Attila életét és szellemiségét a költôelôdhöz címzett versében.
Nagy László versének elsôdleges célja nem az ún. "hommage-gesztus", azaz a hódolat kifejezésre juttatása. A költôt sokkal inkább kínzó reménytelenségének leküzdésére irányuló szándéka vezeti, amikor mintegy példaként felidézi József Attila hányattatott sorsát, költôi és emberi értékeit. A szinte extatikus lélekállapotot sugárzó rapszodikus jellegû költemény alapkérdése az, hogy a jelen megrendítô csapásait elszenvedô költô reménykedhet-e abban, hogy mûvészi alkotása célt ér, és értékteremtô tényezôvé válhat egy a jelenkor embertelen visszásságaitól mentes, szebb jövôben. Éppen ennek a gondolatnak a fényében az elsô versmondat létének értelmét kéri számon a megszólított József Attilán. A nyomatékosítás kedvéért megkettôzôdött "miért" kérdés a szerencsétlennek bélyegzett költôtárs eltökélten konstruktív, heroikus költôi magatartásának okát próbálja kutatni.
A felvetett kérdés lényegére a rombol-épít ellentétpár világít rá: lehet-e értelme annak az életnek, mely önmagát pusztítja el mûvészi alkotások létrehozása árán. Az elsô versmondat két rövid sora az elpusztíthatatlan és kiapadhatatlan alkotói kedvre, s az amögött meghúzódó építô szándékú örökös intellektuális késztetésre utal (kifúlva- kigyúlva), mely azonban fizikális szinten - mint a két igenév mutatja - szükségszerûen a végsô pusztulást hordozza magában. Már ez a verskezdet szinte hemzseg a József Attila költészetébôl merített szavaktól, fordulatoktól, melyeket a költô a példaértékû mûvész gondolatiságának felelevenítése céljából épít bele versébe. Az elôzô két sorban szereplô két evokáció a játékos költôi szív és a külsô környezet fagyos ridegségét jelképezô "szüntelen tél" a belsô költôi értékrend, s a külsô "vasvilág" rendjének kontrasztját sugallja - egyszersmind burkoltan rámutat Nagy László aktuális léthelyzetének fô problémájára. Az olvasó szinte meghökken azon, hogy a vers költôje nagy elôdjét szerencsétlennek titulálja, ám ez a megjelölés sem önkényes, József Attila Szabad ötletek jegyzéke címû mûvének Foglalatából való, amely így kezdôdik: "Az a szerencsétlen, aki ezeket írta, mérhetetlenül áhítozik szeretetre...". "Én túllépek e mai kocsmán, / az értelemig és tovább." - hirdette József Attila Ars poeticájában, de éppen ezen célkitûzés értelmes mivoltát kérdôjelezi meg Nagy László: "ésszel mérhetô pontokon is túlra tudatod mért nyilallt?"
A második versmondat tíz soron keresztül hömpölyög, a vers gördülékenysége mégis biztosított, mert az elôzô sor záróképének nyomán a költôi feladatvállalás tudatosságát tárja fel. Ez a tíz sor állítja elénk József Attilát, mint a heroikus példát, aki szembenézve saját egyéni létének reménytelenségével, a közelgô tébollyal és a halállal, képes volt eszményteremtô, harmóniát sugárzó mûvészi alkotások létrehozására. A tudatosság fokozott hangsúlyozása már a vers ezen szakaszában felidézi az olvasóban József Attila Reménytelenül címû versét, amelyben a racionalitás igényével saját sorsának bizonyos kiúttalanságával és közeli halálával néz farkasszemet a költô, aki felmérve léthelyzetét "okos fejével biccent, nem remél".
A "dögbugyor" és a "pokoli út" motívumok utalhatnak József Attila egyik kedvelt dalára, melynek üzenete azonos a vers ezen részének mondanivalójával: "Aki dudás akar lenni, / pokolra kell annak menni, / ott kell annak megtanulni, / hogyan kell a dudát fújni." Az egész vers evokációrendszerére jellemzô, hogy a József Attila költészetébôl ismert képeket, kifejezéseket Nagy László saját költôi nyelvére átültetve, "áthangszerelve" vonultatja fel (pl.: pokol - dögbugyor, te bolond - téboly hava, szörnyállam - vérszagú szörnyek, egek fogaskereke - egek mirigyrendszere, az ember alja - emberárulók szutyka).
József Attila eltökéltsége mellett tudatosságának más vonatkozása bomlik ki a harmadik versmondatban: "Tudtad, tudom én is: a nagy: te vagy". József Attilának költôi nagysága teljes tudatában kellett elszenvednie az osztályrészéül jutott elutasítást, illetve el nem ismertséget. Ugyanakkor József Attila emberi nagyságára mutat rá Nagy László, amikor az Ars poetica gondolatait felidézve költôelôdjét mint magát a "mindenséggel" mérô, jelenkorának megaláztatásain felülemelkedô mûvészként jeleníti meg.
A vers központi gondolatát, megalkotásának mozgatórugóját feltáró középrészben az eddigi kérdô illetve kijelentô mondatokat felkiáltás, majd óhaj váltja fel: "Érdemes volt-e ázni, fázni / csak a jövô kövén csírázni, / vérszagú szörnyekkel vitázni, / ha ráment életed! / Csak szólhatnál, hogy érdemes!"
Nagy László önfeláldozásként értékeli azt a sorsot és költôi utat, amelyet a nyomor kísért végig, amelyet egy univerzális jobbító szándék, az emberiség szebb jövôjébe vetett hit - s éppen ezért a korszak antihumánus hatalmával szembeni nyílt konfliktusvállalás jellemzett (pl.: Levegôt, ôs patkány terjeszt kórt, Thomas Mann üdvözlése). Az elkeseredett, számonkérô felkiáltás után éppen a megfogalmazott óhaj világít rá József Attila öngyilkosságba torkolló, ám a vers költôje által szinte messianisztikusként értelmezett léte és az aktuális - a diktatúra szorításában reménytelennek tûnô - költôi léthelyzet közötti párhuzamra. Ennek az óhajnak azért van létjogosultsága, mert Nagy László jelene egyáltalán nem igazolja József Attila jövôbe vetett reményét, sem áldozatvállalásának értelmét.
A kívánság - "Csak szólhatnál, hogy érdemes¹" - illuzorikus, s éppen az áldozatvállalás hiábavalóságától való mélyre hatoló rettegés ("csontom, vérem belerémül") váltja ki a költôbôl a feltámadás - feltámasztás gondolatkörét és a szinte könyörgô hangot, mely a vers második felét uralja.
A feltámadásra irányuló felszólítás alapjában véve szintén önigazoló igényû: egyrészt mélyíti a már említett messianisztikus költôi öntudatot, másrészt álláspontom szerint Nagy László elsôsorban saját reményét próbálja újjáépíteni önmagában, és ennek szinte metaforájaként "építi újra" a versszövegben fizikai valójában magát József Attilát - mint reménységének letéteményesét. A feltámadás metaforában életre kel néhány József Attila költészetébôl jól ismert motívum is. A két alliteráló birtokos szókapcsolat ("kajla kalapod" és "vértanú vállad") a Kirakják a fát címû vers képeit és mondanivalóját idézi. Az evokált versben a kalap a felnôttség szimbóluma, amely elé a "kajla" jelzôt illesztve Nagy László két szóval érzékelteti a József Attilában belsô törést okozó gyermeklét és felnôttség konfliktusát.
A gyermek József Attila vállán cipelte haza családjának a pályaudvaron lopott fahasábokat, a "vértanú váll" kifejezés pedig a szolidaritás himnuszát zengô felnôtt költô heroizmusát idézi, aki a szegény munkásréteggel vállalt sorsközösségét ekként énekli meg a Kirakják a fát zárószakaszában: "Tôletek féltem, kemény emberek / ti fadobálók, akiket csodáltam? / Most mint lopott fát viszlek titeket / ez otthontalan, csupa-csôsz világban."
A feltámadásmetafora konkrét képeinek lezárásából válik világossá az olvasó számára, hogy a költô ahhoz kéri elôdjének biztató jelet sugárzó tekintetét, hogy saját reményvesztett világképével leszámolhasson: "nézz a szemembe, / hogy rendülne bele / a mohó, emlék nélküli tenyészet, / az egek mirigy-rendszere / s e megváltatlan földi lét."
A cím felkiáltásának megismétlése, József Attila személyes megszólítása s a reményért esengô hang végképp ódaivá emeli a vers hangulatát. A jövôbe vetett hit igazolásáért könyörög Nagy László, aki elszántságot akar meríteni a példából saját - esetleg hasonlóan tragikus végkimenetelû - költôi sorsának vállalásához. Ám Nagy László a József Attila által tudatosan felmért és versben rögzített egyéni szintû reményvesztéstôl is megszabadító a "halálos logikára" rácáfoló, ha úgy tetszik a "keselyût elrettentô" költôi üzenetet vár immár nyíltan "szentté avatott" elôdjétôl, akit - érdekes módon - ihletforrásként is említ. Az egyéni lét lemerülésének s a világ nukleáris csapás általi végsô megsemmisülésének felidézése mintegy erôsíti és igazolni kívánja a reménység visszanyerésének kínzó aktualitását.
A sík, amelyre a költô reménye szerint - József Attila segítségével - soha nem fog eljutni, kettôs értelmû: jelentheti egyrészt a reménytelenül sivár "homokos, szomorú, vizes" síkját, a lét reménytelenségének szimbólumát, másrészt azonban az olvasóban a szárszói sík képzetét is keltheti, utalva József Attila öngyilkosságának helyszínére.
A vers zárósoraiban a humánum harcosaként közvetlen, és mégis emelkedett hangon kér segítséget költôelôdjétôl Nagy László egy emberibb jövô érdekében, külön kiemelve a szép szó erejét, ezzel utalva József Attila folyóiratára. A Nagy László által használt "szép szó" kifejezés jelentését gazdagítja az, amit József Attila cikkében írt a címrôl: "Szép szó magyarul nem fölcicomázott kifejezést, hanem testet öltött érvet jelent. A szép szó nemcsak eszközünk, hanem célunk is. Célunk az... az életforma, melyben a szép szó, a meggyôzés, az emberi érdekek kölcsönös elismerése, megvitatása, az egymásrautaltság eszmélete érvényesül. Fellépésünkkel, írásainkkal, gondolatainkkal, értelmességre hivatkozó hitünkkel az emberi egység igényét próbáljuk ismét életre hívni, a réginél fejlettebb, egységre tartó haladottabb igényt, a modern, maga-magát fegyelmezô, rendbefoglaló szabadságot." (József Attila: Szerkesztôi üzenet, 1936).
Mindezen eszmények reményléséhez, a beléjük vetett költôi hit megmaradásához kér és - úgy érezhetjük - merít erôt Nagy László szép szavainak kíméletlen elfojtása idején abból a hatalmas erôtérbôl, amelyet József Attila élete és mûvészete sugárzott akkor, és sugároz mindmostanig.