A csángó nép nevéről és eredetéről
Bárczi Géza Magyar Szófejtő Szótárában (1941, 1994) olvasható: „csángó bizonytalan eredetű szó, talán a tájnyelvi hangutánzó csangó ’rosszul hangzó, fülsértő; hibásan beszélő’ igenév népnévül alkalmazása, vagy mások szerint egy hangfestő eredetű, ki nem mutatható csang, csáng ’kóborol, kivándorol’ ige származéka; ez a cammog, népnyelvi csammog, csánkál stb. családjába tartoznék.”
Mindez azonban lényegében csak találgatás. Valójában a csángó név eredetét a mezopotámiai sumer nyelv világíthatja meg. Ez a nyelv – mint később a latin nyelv Európában – a tudomány, vallás, művészet nyelveként kb. Krisztus idejéig nemzetközi használatban volt azokon a vidékeken is, amerre őseink éltek. Az írás és a néphagyomány pedig további évezredeken át a mai napig is megőrzött olyan isten-, király-, nép-, földrajzi és egyéb neveket, melyeknek az eredeti jelentése már elhomályosult, de a sumer nyelv segítségével megvilágosodhat. Sumer nyelven tehát:
Csángó =
1) Šan-gu = (Minden) női kibocsátás (gu) anyaméhe, anyja (šan) = Szülőanya-istennő, Ősanya-istennő [népe a csángó tudniillik (=ti.)].
[Az š betű s és cs hangot, az u betű ú, ó, ő, ű hangokat hosszan, vagy röviden egyaránt jelölhet, miként az a betű á hangot is.]
2) Šan-gu2 = A kezdet, a teljesség, az erő, a Föld, az ország, a fejedelem legfőbb (gu2) anyaistennője [népe a csángó ti.].
[A magyar úgyszintén, mert a név minden változata a nagy anyaistennőt nevesíti meg. Pl. Mad-i/j-ar = A legfenségesebb anyaistennő.]
[Az alsó számindex különbözteti meg az eltérő jelentésű, de azonos hangzású szavakat.]
3) Šan-gu11 = Az ünnepelt, égen járó fények útkeresztjének, a tejút és az ekliptika keresztjének, a tér és az idő nagy keresztjének anyaistennője.
[A férfi jellegű fények és női jellegű útjuk keresztje jelzi a férfi és női oldal egységét. Az ekliptika és a tejút keresztje nemcsak síkban, hanem térben, sávos „gömbkeresztként” is elképzelhető, hasonlóan pl. a Föld egyenlítője és egy rá merőleges délköre kapcsolatához, miközben a „gömbkereszt” sávjai a síkjuk mentén térben a végtelenbe érnek.]
4) Šangu = pap.
5) Šangu2 = Megbékéltető, engesztelő pap.
6) Šangu-u1, 4 = A teljesség férfi-női egyistenségének és megnyilvánulásainak papja = Az Égisten és Égistennő, a csillagok Est-hajnalcsillag istennője, a Holdisten, az ünnepelt Telihold-Égisten, a felkelő Nap, a Napisten, a Nap, nap, idő, időjárás, vihar, a Vihar- és zivataristen, a Levegő és a Légtér, a Föld, az al(só)világ, az Élet és Lélek istensége, a Világmindenség, az ország istensége, ura, úrnője (u) papja.
7) Šangu-u2 = A növényzet istenségének papja.
8) Šangu-u3 = Az idő; az alvás, pihenés (a növényi szemé/rügyé is) papja.
9) Ša7-an-gu = A női kibocsátás égi (an) fénye, napfénye (ša7), v. A megszült égi fény, napfény [istensége, vagy papja, vagy népe ti.].
[Az egymás mellé került azonos magánhangzók egy hosszú hangot jelölhetnek.]
A Nap sumer és akkád Šamaš = Ša7-maš = Napfény-fejedelem, vagy Fényfejedelem nevében ugyanaz a ša7 szó szerepel, mint a 9) névváltozatnál. A csángó név tehát egyértelműen 1) a nagy anyaistennőre, 2) a Napra és a világmindenség istenségére, azok papjára és népére utal.
A nyelvi elemzés ezen eredményét meggyőzően támasztja alá a csíksomlyói búcsúsok egy részének, köztük főleg a moldvai csángóknak szokásos éjszakai virrasztása a felkelő Nap tiszteletére. „…a most legarchaikusabb népcsoportunk, a moldvai csángók nemcsak Máriáért jönnek Csíksomlyóra, hanem azért is, hogy a hegyen megnézzék a napkeltét! Ez pedig őseink napkultuszának csodálatos hagyománya!” – írja Daczó Árpád (Csíksomlyó titka. Pallas-Akadémia Könyvkiadó. Csíkszereda, 2000. 7.)
A régi vallás papjai között eredetileg a sámán orvospap, a táltos bírópap. A tudományokat is a papok művelték. A főbb papi szerepkörök voltak még:
– szóval igéző, varázsló (= elbűvölő);
– orvos-pap-varázsló s halottat eltemető, vagy elégető;
– az isten tevékenységét, törvényét dicsőítő, megéneklő, elregölő,
elővarázsoló;
– megtisztító, engesztelő;
– öntöző, ital- és egyéb áldozatot bemutató;
– vándorregös; rigmust mondó, versek, énekek, himnuszok előadója az isten dicsőségéről, a nép származásáról, történetéről és a hősök cselekedeteiről, így az ősi vallás és a népi öntudat ápolója;
– ajándékozó és ajándékkérő;
– eskető, beszédet mondó (igéző) stb..
Az ősi vallásunk papjai nemcsak laktak valahol, hanem főleg járták a vidéket (a körzetüket) és a különböző helyszíneken végezték a szükséges, vagy kívánatos szolgáltatásaikat: pl. gyógyították a beteget; ha meghalt, eltemették; eskettek, áldozatot mutattak be stb.
A csángók mint papok vidékjárása és papozása, a papi feladatok ellátása is lehetett a csángózás. A csángó azonban népnévvé alapvetően azért válhatott, mert elsősorban a nagy anyaistennő egyik neve, és a csángó az ő népének és papjainak neve is. Ehhez képest másodlagos lehet a csángózás mint vidékjáró papozás. A csángó névnek tehát nemigen van köze a „hibásan beszélő; elkóborló, kivándorló” feltételezett jelentésekhez.
B) A csángó nép eredetéről
A magyarok és a velük testvérnépek hitregei őshazája a Kaszpi-tenger keleti térségében valószínűsíthető. [Az eredeti nagy Meótisz a Kaszpi-tenger — Aral-tó — Szir-Darja folyó alsó szakasza — Amu-Darja folyó régi medre és Uzboj ága által alkotott tenger–tó–folyó–mocsárgyűrű térségében lehetett, mely régen a manicsi törésvonalon is összefügghetett a mai Azovi-tengerrel mint másodlagos Meótisszal.]
A magyar népnév és egyben anyaistennőnév régi változatai alapján Kr. e. kb. 2000-ig visszamenőleg a magyarok dokumentálható valóságos őshazája pedig a mai Urmia-tó térségében, a Kaukázustól délre, Irán északnyugati csücskében állapítható meg (pl. Kr. e. a 17. századtól Mitanni, Mannai, Mantiana, Matiana, Matiene országneveken, népét pedig mitanni, matian, matiar, mater, meter és hasonló neveken említik az ókori történetírók). [A többnyire görög történetírók a gyi/gye hangcsoportot nem ismerve, azt „ti/te” átírással is közelíthették meg.]
Asszír, árja méd, perzsa és egyéb katonai nyomásra a magyarok ősei három irányba költöztek el: 1) a kisázsiai Kizil-Irmak (Halys) folyóhoz, 2) a középázsiai Szir-Darja (Iaxartes) folyóhoz és 3) a Kaukázus északi előterébe; majd e három népcsoport nagyobb része különböző időszakokban több hullámban a Kárpát-medencébe vonult és telepedett le. Kisebb részük út közben elmaradt, vagy másfelé költözött, pl. a keleti magyar ág egyes csoportjai hozzájárul(hat)tak a baskírok, ujgurok, jugarok kialakulásához és erősíthették az osztjákok és vogulok magyar nyelvi rokonságát is.
Az Urmia-tó vidékéről keletre költözött magyar népcsoportot Kr. e. a 2. században Ptolemaiosz említi mater néven a déli Ural-hegység és a Kaszpi-tenger, Aral-tó északi partvidéke közötti területen. Kr. u. az 1. században pedig Plinius (Maior) jelzi őket a Szir-Darja (Iaxartes) folyó vidékén matian néven (névváltozatai latinul: matiani, materni, maticoni).
Az 500-as évek közepe táján török támadás szétzúzza az avar birodalmat. A törökök elől a magyarok is nyugat felé költöznek. A Kaukázus északi előterében szomszédságba kerülnek az Urmia-tótól észak felé korábban odaköltözött „északi” magyarokkal. Velük együtt alkotják az ún. Magna Hungáriát, Nagy Magyarországot. A török előretörés azonban eléri őket s Magna Hungária népe háromfelé szakad:
— A „keleti” magyarok nyugat felé vonulva a 600-as években betelepülnek a Kárpát-medencébe. A Kárpátok keleti előterében maradt csoportjuk a csángók.
A keleti magyarokat az orosz őskrónika „fehér magyaroknak” nevezi. A fehér jelzőjű népek a Nap és a Hold közül elsősorban a Napot tisztelték, s ősanyjukat ragadozó emlősállattal, pl. oroszlánnal jelképezték.
— Az északi magyarok egyik csoportja észak felé tért ki a török támadás elől. Népük Álmos és Árpád vezérletével a 800-as évek második felében ér a Kárpát-medencébe.
Az orosz őskrónika őket „fekete magyaroknak” nevezi. A fekete jelzőjű népek a Nap és a Hold közül elsősorban a Holdat tisztelték, s ősanyjukat patás, növényevő emlősállattal, pl. szarvassal jelképezték.
— Az északi magyarok másik csoportja a törökök elől délkelet felé vonult, részben a Kaukázus mögé, részben a Kuma folyónál telepedett meg, s ott is maradt.
Az Urmia-tó körzetéből nyugat felé vonult „nyugati” matian-magyarok Kisázsián és a Balkánon keresztül értek a Kárpát-medence déli térségébe még a Kr. előtti 2–1. századokban. Ők lehetnek a székelyek alapnemzetsége, melyhez később szármatákkal és hunokkal jött északi, majd keleti magyar csoportok is csatlakozhattak, kialakítva a székelyek három nemzetségét.
A székelyek később nagyrészt a Kárpát-medence keleti és nyugati határvidékére kerültek határőrzési feladattal is. Közülük egyes csoportok a csángókhoz is költöztek. A fehér magyar csángók népcsoportja, megőrzött nyelve, nyelvjárása és népi hagyománya a magyarság nagy népi-nemzeti kincse.
Budapest, 2007. február 21.
Dr. Farkasinszky Tibor
magyar ősvallás- és őstörténetkutató
forrás: moldvahon.hu