Évfordulók kapcsán

<table width="304" border="0" cellpadding="0" cellspacing="5"> <tbody> <tr> <td class="szerzo" valign="bottom" width="195" height="71">Török Sándor</td></tr> <tr> <td class="szerzo_szul" valign="top">( 1904 - 1985 ) </td></tr></tbody></table>
<table width="840" background="../../../transport/hunlit/html/img/shared_bg.gif" border="0" cellpadding="0" cellspacing="5"> <tbody> <tr> <td valign="top" width="304"> </td> <td valign="top" width="299"> </td></tr></tbody></table> <table width="100%" border="0" cellpadding="6" cellspacing="0"> <tbody> <tr> <td class="sima" align="left">

1926 Rajtam keresztül, elbeszélések
1933 Az idegen város, regény
1934 A felsült óriás és a kilenc csoda, mesekönyv
1935 Szegény embert még az ág is húzza, regény
1935 Bankett a Kék Szarvasban, regény
1936 A komédiás, színmű
1936, 1985 És mégsem forog a Föld, regény
1937, 1974, 1988 Valaki kopog, regény
1939, 1997, 2001 Kököjszi és Bobojsza, ifjúsági regény
1939, 1984 Örök vasárnapok, regény
1940 Különös éjszaka, regény
1945, 1979 Gilikoti, ifjúsági regény
1946, 1986 Életed kész regény, önéletrajzi regény
1956, 1981 Csilicsala csodái, ifjúsági regény
1957 Tolvajok, regény
1957 A hazug katona, regény
1961 Csilicsala legújabb csodái, meseregény
1966, 1983 A legkisebb isten, regény
1968 A kisujjamból szoptam. Történelmi krónika e mostani regényes időkből
1970 Test és lélek. Bizalmas vallomások
1970 A varázsló, ifjúsági regény (Tóth Eszterrel)
1973 Hahó, Öcsi! ifjúsági regény
1974 Hahó, a tenger! ifjúsági regény
1976, 1984 Falatka királysága, regény
1979 Egy kis kertet szerettem volna, visszaemlékezések
1984 Az isten mosolya, esszék, álmodások, sírások, nevetések
1987 Szappanbuborék, regény
1990 Vasárnapi beszélgetések
</td></tr></tbody></table>

Szobotka Tibor










Szobotka Tibor (Bp., 1913. márc. 19. – 1982. febr. 26.): író, műfordító, irodalomtörténész, József Attila-díjas (1974), az irodalomtudományok kandidátusa (1963), Szabó Magda író férje. 1930-1935 között angol-német-művészettörténet szakon a bp.-i Pázmány Péter Tudományegy.-en végzett, ott lett okleveles középiskolai tanár és bölcsészdoktor. Tanulmányai befejezése után Angliába utazott, majd hazatérve angol-német levelezőként helyezkedett el a Hungaria-Jackard gyárban. A II. világháborúban katona volt. 1945-től a M. Rádió munkatársa. A Tükörnél, Magyar Nemzetnél volt lektor, szerkesztő, rovatvezető, majd a M. Rádió műsorfőtitkára, 1950-ben elbocsátották. 1950-1952-ig a Tankönyvkiadó Vállalatnál működött kijelölt munkakörökben, dolgozott nyomdai korrektorként, volt a kereskedelmi részleg alkalmazottja. 1952-1954 között általános iskolai tanár. 1957-ben kérte és megkapta a Magyar Rádiótól rehabilitálását. 1954-től az ELTE (Eötvös Loránd Tudományegy.) kari titkárságán működött, 1957-től a világirodalmi tanszéken, előbb adjunktus, majd 1966-ban docens lett. 1973-ban nyugalomba vonult. A Pen Club egyik alelnöke volt, rendszeresen publikált az Élet és Irodalomban, a Kortársban. Műfordítóként hiteles tolmácsolója volt Sinclair Lewis, Galsworthy, George Eliot, James Joyce stb. műveinek. Életmű sorozatát 1983-ban a Magvető Könyvkiadó indította el. Életrajzát felesége, Szabó Magda fejezte be a rendelkezésre álló naplók, tartalomtervezet és elkészült részek segítségével: Megmaradt Szobotkának (Bp., 1983). – M. Hellenizmus Shelley és Keats költészetében (tanulmány, Bp., 1936); Thomas Mann (tanulmány, Bp., 1956); Megbízható úriember (r., Bp., 59); Shelley (tanulmány, Bp., 1960); Közönség és irodalom (tanulmányok, Bp., 1964); Valóság és látomás (tanulmányok, Bp., 1967); Hekuba (elb., Bp., 1971); Az angol irodalom története (monográfia Szenczi Miklóssal és Katona Annával közösen, Bp., 1972); Züzü vendégei (r., Bp., 1973); A tenger és az eb (elb., Bp., 1975); Az összeesküvők (r., Bp., 1978); Menyasszonyok, vőlegények (r., Bp., 1980); A vetőkártya főhadnagya (összegyűjtött elb., Bp., 1982); Hazugság, Száműzetésben (r., Bp., 1984); Harkály a fán (elb., Bp., 1985); Erényes emberek (színművek, hangjátékok, jelentek, Bp., 1986); Igitur (r., Bp., 1987); Sose jön szanitéc (elb., Bp., 1988). – Irod. Bóka László: Arcképvázlatok és tanulmányok (Bp., 1962); Kabdebó Lóránt: „Költészet és valóság”. Beszélgetés Sz. T.-ral (Életünk, 1982. 4. sz.); Bata Imre: Sz. T. ravatala fölött (Kortárs, 1982. 6. sz); Nagy Péter: Sz. T. halálára (Nagyvilág, 1982. 5. sz.); Képes Géza: Sz. T. (Élet és Irod., 1982. 10. sz.); Tóth Béla: A szépíró Sz. T. (Alföld, 1984. 10. sz.); Rónay László: Vázlat Sz. T.-ról (Alföld, 1987. 10. sz.); Kabdebó Lóránt: A rejtélyes prózaíró. Hetvenöt éve született Sz. T. (Magy. Nemzet, 1988. 67. sz.); Szabó Magda: Bevezető (Új Tükör, 1988. 13. sz.); Lengyel Balázs: Sz. T. sírjánál (Vigilia, 1988. 8. sz.); Szabó Magda: Megmaradt Szobotkának (Bp., 1983).
http://mek.niif.hu/00300/00355/html/ABC14240/15195.htm

Jósika Miklós (Torda, 1794.április 28 - Drezda, 1865. február 27.)



1794. április 28-án született, régi erdélyi bárói családból. Kolozsvárt tanult, majd 1811-ben katonának állt. Részt vett a napóleoni háborúkban; Párizsban is járt. 1815-ben, a bécsi kongresszus idején az osztrák fővárosban tartózkodott s a katonatisztek fényűző életét folytatta, de művelődött is. Ekkor mutatta irodalmi szándékai első jeleit: három drámáját átnyújtotta Raimund osztrák színműírónak, de a minden bizonnyal kedvezőtlen vélemény után megsemmisítette kéziratait. Miután megházasodott, a Szabolcs megyei Napkoron kezdett gazdálkodni, majd visszaköltözött Erdélybe. Viszonylag későn vált íróvá. Először költeményekkel lépett fel, F. Marosközi Gábor álnév alatt, a Felsőmagyarországi Minervában. A reformküzdelmek, nevezetesen az erdélyi országgyűlés összehívását megelőző politikai csatározások a közélet terére vonták; lelkesedett Wesselényi Miklós eszméiért, s maga is hozzájárult népszerűsítésükhöz Irány és Vázolatok című politikai röpirataival (1835). Nyomtatásban megjelent első regénye, az Abafi (1836), meghozta számára a sikert; ettől kezdve szinte ontja a regényeket, s továbbra is részt vesz kora politikai harcaiban. A szabadságharc alatt Kossuth híve, a Honvédelmi Bizottmány tagja.
A világosi fegyverletétel után emigrációba vonult, s többé nem is tért vissza hazájába. A távollétében halálra ítélt író nehezen szerezte meg kenyerét lipcsei, majd brüsszeli tartózkodása alatt. Mindvégig ragaszkodott a nemzeti függetlenség eszméjéhez és részt vett az emigráció mozgalmaiban. 1865. február 27-én halt meg. Hatalmas utat járt be: a mulatozó, társaságbeli főnemes szerzői jövedelmeiből élő író lett, s az önkény ellen tiltakozó emigránsként fejezte be életét


Sírja a Házsongárdi temetőben

Devecseri Gábor ( Budapest 1917. február 27. - Budapest 1971. július 31.)

1917. február 27-én született Budapesten. Tizenöt éves korában jelent meg első, Karinthy Gáborral közös kötete. 1934-ben érettségizett, egy évig magántisztviselőként dolgozott, majd a Pázmány Péter Tudományegyetem görög–latin szakára iratkozott be. Ekkor írott verseit a Nyugat is közölte. 1939-ben diplomázott, 1941-ben doktorált, 1945-ig könyvtárosként dolgozott. A háború után tanított: a budapesti tudományegyetem görög tanszékén irodalomtörténetet, a Színművészeti Akadémián művészettörténetet. 1948–1954 között őrnagyi rangban oktatott irodalmat a Magyar Néphadsereg Tiszti Akadémiáján. 1949-től 1951-ig az Írószövetség főtitkára volt. 1953-ban Kossuth-díjat kapott. 1956. október 27-i nyilatkozatával a forradalom mellé állt, bírálta a kormányt, azt okolva a harcok elhúzódásáért. Október 30-án részt vett Budapest XI. kerületi munkástanácsának ülésén, ahol felolvasta egyik versét. Műveivel szerepelt a forradalom alatt a rádió irodalmi műsoraiban. Részt vett az Írószövetség november 2-án megtartott közgyűlésén, ahol elhatárolta magát az előző napon megalakított MSZMP-től. 1956 után írásaiból élt. 1971-ben Budapesten halt meg.


Csak szó vagyok

Ha csak Rád gondolok
megáll a szívem
de nem ver soha nélküled;
előttem csillogsz
fülemhez szavad van
és szavamhoz füled.

Csak szó vagyok.
Hol is nyílhatna lényem létre
ha nem Benned, te szép?
Éled a réten a vándor
ki naptól föl nem perzselt földre
csak néha lép.

Csak szó. De annak is
tartalma tőled árad belém.
Nem érvel, csak ragyog
csak létezik. Rád nézek
és beszéd nem, csak hang vagyok.
Csak hallgatás vagyok.







Sírja a Farkasréti temetőben

Arany János



Nagyszalonta, 1817. március 2. Budapest, 1882. október.22.
A nagykőrösi évek balladái

Aranyt régebben szokás volt vérbeli epikusként jellemezni, szembeállítva a lírikus Petőfivel. Az újabb irodalomtörténeti kutatások alapján másként fogalmaznánk: mindkét költő elsősorban lírikus volt, csak Aranyt hajlama a gondolatibb líra felé vonzotta. Az epikát is ennek jegyében lirizálta. AToldi estéje mellett főként a balladák bizonyítják ezt A balladák alighanem a legjobban szerkesztett költemények.Arany életművében. Végigkomponáltságuk egyedülállóvá teszi őket XIX. századi költészetünkben. (Maga Arany is a műgond, a mesterségbeli tudás fokmérőjének tartotta a balladát a Petőfi-epigonok zabolátlan líra-eszményének országlása idején.) A romantika ugyanis a versírókat és a versolvasókat elsősorban az írásmódra tette fogékonnyá, s csak a XX. század költői állították vissza a versépítkezés elsődlegességét. Például Ady ún. „létharc-versei” egyenes ági leszármazottai Arany balladáinak.
Arany János az 1850-es években írt balladáit egyrészt a meg nem valósult vagy töredékben maradt nagyepikai művek pótlékának tekintette (olykor darabjának is, mint amikor az 1855-ös Zács Klárát később betétdalnak illesztette a Toldi szerelme szövegébe). A Széptani jegyzetekben azt állapítja meg a balladáról, hogy eposzi tartalom lírai alakban”, mivel a végzetszerűség uralja (ez benne az eposzi), ugyanakkor nem a cselekmény adja lényegét, hanem az előadásmód (ennyiben lírai). Különösen fontos Arany számára a lélektani hitelesség, 1861-ben egy recenziójában kifejti, hogy „Természete a balladának (s annál inkább, minél népiesb), hogy nem a tényeket, hanem a tények hatását az érzelem-világra, nem a szomorú történetet, hanem annak tragikumát fejezi ki, mennél erősebben. Magokból a tényekből s járulékaikból, mint idő, hely,környület , csupán annyit vesz föl, amennyi mulhatatlanul szükséges, csupán annyit a testből, mennyi a lélek feltüntetésére okvetetlenül megkivántatik.” (Költemények Szász Károlytól)
Másrészt Arany úgy látta, hogy a magyar népballada eredeti forrása kiapadt, s megkésett gyűjtése a „népi naivság” helyébe a „tudós naivság”-ot állította (Régi dán balladák, 1860). Akkor már hitelesebb újrateremteni a balladákat (ahogy � eredeti népi eposzunk nem lévén � a nemzeti eposzt is), mert a műköltő imitálni képes a népballadák mentalitását és hangulatát. De míg a népballada szűkszavúbb lehetett, mert számíthatott lokális hallgatói előzetes ismereteire: az alaptörténetet mindenki ismerte (igaz, ez viszont azzal járt, hogy egy-egy ballada „eredetileg csak egy falu határára szólott”), addig a műballadának kidolgozottabbá kell tennie történetét, hogy a szélesebb közönség számára is érthető legyen s ugyanakkor a kihagyást, a sejtetést, az ún. „balladai homályt” is elbírja. (Más kérdés, hogy hasonlíthatatlanul bonyolultabb helyzetek és lélekállapotok jelennek meg Arany balladáiban; pl. a Zács Klára királynéjának bűnösségét szándékoltan „lebegtetve” hagyja, hogy éppúgy eldönthetetlen legyen, mint az Arany által kedvelt és elemzett Bánk bán Gertrudisa esetében.) A rekonstruáló szándékkal magyarázható, hogy az ötvenes évek balladáinak témája gyakran került ki a magyar történelemből illetve a nemzeti legendáriumból.
Greguss Ágost óta, aki 1865-ben nagysikerű értekezést írta ballada múfajáról (A balladáról), később pedig könyvet szentelt Arany balladáinak (Arany János balladái, 1877), hagyománnyá vált a tematikus osztályozás (történeti balladák, parasztballadák stb.). Itt Szegedy-Maszák Mihály tipológia-kísérletét felhasználva tekintjük át a korszak legfontosabb balladáit.
Arany alkatához közelebb állt a történetet időbeli kihagyásokkal s térbeli váltásokkal, párbeszédekkel s szaggatott mondatszerkesztéssel dramatizáló szűkebb értelemben vett ballada (melyet a skót és a székely népköltészetből ismert meg), mint a történetet lassan, folyamatosan, egyenletesen adagoló, leírásokkal kiegészítő románc, melyet Arany a latin népek (főként a spanyolok) költészetéből és a németektől ismert. Jól bizonyítható ez a Hunyadi-balladakör két részének: azV. Lászlónak (1853) és a Mátyás ayjának (1854) az összehasonlításával: az előbbi vers kétségkívül sokkal nagyobb igénnyel készült, mint a levelet vivő hollónak népkönyvbe szánt története. A vitathatatlanul nagyobb esztétikai hatás indokolja, hogy a továbbiakban csak az első verstípussal foglalkozzunk.
Ezen a típuson belül három szerkezeti megoldást találunk. Az elsőt egyszólamú, vonalszerűen előrehaladó balladának nevezhetjük. Ez a felépítés áll legközelebb a románcéhoz, s ide tartoznak a költő első balladakísérletei, A varró leányoktól (1847) Az egri leányig (1853). Két nagy vers született ebből a típusból: a Zács Klára és A walesi bárdok.
Arany második balladatípusát a többszólamú előrehaladó szerkezet jellemzi. Ennek a típusnak � a többszólamúság következtében � már távolibb a rokonsága a románccal. Két jelentős vers tartozik ide: az V. László és a Szondi két apródja.
Nemcsak A walesi bárdok ,hanem csaknem mindegyik történeti ballada politikai célzatosságot rejt magában. Az 1850-es években föl kellett rázni a nemzetet fásultságából, s Arany magára vállalta ezt a föladatot. Az V. László végszavaival („De visszajő a rab...!”) osztrák börtönökben sínylődő hazafiak hozzátartozóiba próbált lelket verni, a Zács Klára Haynau bosszújának kegyetlenségét is fölidézte, a Szondi két apródja(akár A walesi bárdok ) arra emlékeztetett, hogy magyar költő nem dicsőítheti Ferenc Józsefet, aki felelős a Világos utáni véres megtorlásért. Az efféle egykor időszerű jelentést a mai olvasó sem hagyhatja figyelmen kívül. Nem pusztán azért, mivel Arany a nemzeti önrendelkezés eszményének értékét állította olyan korban, amely a magyarság függetlenségét eltörölte, hanem azért is, mivel történeti példázataival egyszerre tanít a megalkuvás elutasítására és a sorssal való kemény küzdelemre.
Arany művészi sokoldalúságát bizonyítja, hogy történeti példázataival egy időben a balladának egy merőben más fajtáját is kialakította. E lélektani érdeklődésű verstípusnak megalkotásakor nem a közösség, hanem az egyén sorsának egyetemes kérdései foglalkoztatták. Ezt a harmadik típust egyszólamú, de körkörös felépítés jellemzi. Ide tartozik Arany egyik legnagyobb verse, az Ágnes asszony.


<object width="425" height="344"><param name="movie" value="http://www.youtube.com/v/EMPufOuzWwY&hl=en&fs=1"></param><param name="allowFullScreen" value="true"></param><param name="allowscriptaccess" value="always"></param><embed src="http://www.youtube.com/v/EMPufOuzWwY&hl=en&fs=1" type="application/x-shockwave-flash" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true" width="425" height="344"></embed></object>

Barcsay (Bartsai) Abrahám (nagy-barcsai),

(Piski, 1742.február 2. -Csóra, 1806.március 3.) magyar királyi testőr, a klasszicista költészet egyik alakja, a magyar testőrírók közé tartozott.


magyar kir. testőr, B. Ábrahám, Hunyad-megye főbirájának fia, szül. 1742. febr. 2. Piskiben, Hunyadmegyében; 16 éves koráig a nagy-enyedi ev. ref. kollegiumban tanult; szüleit elvesztvén, 1762-ben Erdély részéről a magyar testőrséghez Bécsbe küldetett, hol Bessenyei s Báróczy társaságában a magyar hazát nyelve fentartására serkenté. A testőrségi szabályszerű öt év letelte után 1767-ben mint kapitány átlépett a Leopold nagyherczeg nevét viselő 4. sz. dragonyos ezredbe. 1774. körűl Dunántúl és váltakozva Nyitrában és Trencsénben, majd Nagyszombatban tartózkodott: itt ismerkedett meg Ányossal; végre idegen tartományokba kellett mennie s a sziléziai táborozásban részt vett. 1777-ben már a római kath. hitet vallotta. 1778-ban gr. Bethlen Zsuzsannával kelt egybe. A háború elmultával hazájába tért. Tiz év mulva kiütvén a török háború, ismét táborba szállott és Lasci regementjében ezredesnek választatott. 1788. ápr. Szabácsnál, aug. Dubovánál, 1789. okt. Nándorfejérvárnál harczolt és a béke megkötése után 1790. decz. elején magyar testőr-ezredessé neveztetett ki. 1794-ben nyugalomba lépett és jószágaira vonult vissza s hol Maros-Solymoson, hol Csórán lakott, mely helységben a lázadó oláhok 1784-ben az ő épületeit se kimélték meg. Meghalt 1806. márcz. 3. virradóra Csórán, Fejér-megyében.
Hazafiúi versei többnyire epistolákból állanak, melyeket Révai összegyüjtvén br. Orczy Lőrincz munkáival együtt: Két nagyságos elmének költeményes szüleményei czímmel, kiadta Pozsonyban 1789-ben.
Verseinek első darabja Báróczy Marmontelje előtt áll 1775; két év mulva Bessenyei hetet adott ki Társaságában; kettő jelent meg a M. Museumban, egyik: Felelet Ányos Pálnak, költ a sziléziai hideg fenyvesek közt karácsony hava 1. napján 1778., másik: A magyarországi tudományoknak fő gyülekezetihez, Budán 1780. Nehány kéziratban maradt verseit Döbrentei adta ki életrajzának függelékében az Erdélyi Muzeum 1. kötetében. Széchy (Závodszky) Károly a Honban (1873. 203. sz.) és Figyelőben (1873) költői leveleiből közölt néhányat.
Franczia versei özvegyénél, Haller Gábor grófhoz irt levelei pedig ennek családjánál maradtak kéziratban.
Hamvazószerdára.
Orczy Lőrincnek.
Mely szent csipet hamu szállott homlokodra?
Lőrinc! jöjjön áldás, kivánom, papodra:
Ki oly nótát adott ciberés<small>¹</small> torkodra,
És oly szent beszédet fűzött ajakodra.
Felmetszem, barátom! leckédet szivembe,
Hagyd, ébresszen jóra sok gyengeségembe,
Elviszem magammal temető-helyembe,
A hív tanács-adás ritka ez életbe.
De ne véld, hogy Bécsnek ál-arcás piacán
Én buján hevertem hívság puha karján,
S ülvén incselkedő szépeknek lócáján,
Vélek tolakodtam táncolók pajtáján.
Ha néha világnak árja ragadott is,
Ha a gyönyörűség ölében hívott is,
És ha gyenge szívem szinte habozott is,
Még soha rabjává nem téve Sybaris.<small>²</small>
Ezer érzékenység lakja e szívemet,
Mely szűntelen osztja rövid életemet,
Igaz, de meg ezer kín rágja szívemet,
És így miben leljem gyönyörüségemet?
Nem tudom, Társ! nálad talám feltalálnám,
Ha veled az örsi kerteket kapálnám,
S ott a gyümölcs-fákat sorjába plántálnám,
Vagy hasznos veteményt burjántól gyomlálnám.
Ha töviset tépnék, ama rossz nyelveket
Képzelném, kik öntik éltünkre mérgeket,
Ha bojtorjánt, vélném ama rest lelkeket,
Kik más munkájával hízlalják testeket.
De azonban még te új zöldellő ágat
Mezgésen<small>³</small> lefejtvén fújod víg nótádat,
És csendes akolba hajtod nyájacskádat,
Én csak messze hallom fűzfa-furuglyádat.
Minap is előbbször kivivén nyájamat,
Hogy szép nap-fény érte legelő-tájamat,
És szökdösni láttam víg báránykáimat,
Csernek vetvén hátam, próbáltam sípomat.
Azt véltem, hogy talám öröm lesz szólása,
Azonban a szomszéd kő-szikla hangzása
Szomorún tért vissza, mert bús volt hallása,
S mint nékem, néki is panaszos mondása.
A fák levelei, hallván keservemet,
Ők is kettőztették gyászos énekemet,
A patakok vélek vitték nyegésemet,
Hogy még a vizek is tudják esetemet.
Ha Chlóris valaha Neptúnus ölében
Hitetlenül menne habok közepében,
Hagyd, jusson panaszom Thétisnek fülében,
S küldje Chlórist vissza kunyhóm küszöbében.
Azonban a nap is égő Lybiának
Érvén határira meleg Afrikának,
Hegyekről vastagabb árnyékok hullának,
Az én kecskéim is haza ballagának.
Magam, Isten hozzád, pedig az erdőknek,
Isten hozzád, mondék kies legelőknek,
És a virágok közt mulató szellőknek,
S a harmatos égen bujdosó felhőknek.
De akár est-csillag ragyogó fényével,
Akár világos hold éjjeli díszével
Tűnt légyen szememben hódító színével,
Útamat mulatám<small>⁴</small> csak Chlóris képével.
Mindenütt ő bírja egyedűl lelkemet,
S midőn éjjel álom enyhitné testemet,
Akkor is árnyéka foglalja szívemet,
És jelen-létével csalja reményemet.
Hánykódásim között sokszor álmaimban
Azt vélem, hogy őtet tartom karjaimban,
S hogy lábait mosván könyv-hullatásimban,
Végtére kegyelmet nyerek kínaimban.
Számtalanszor látom komor tekintetben,
Hogy előttem állván gyászos öltözetben,
Panaszos szavakkal juttatja eszemben,
Mely keserve légyen most távúl-létemben.
Kegyetlen árnyékok! tündéres látások!
Kik csendes elmémet így háborítjátok,
És szabad szívemet újra raboljátok,
Nehéz fogságomat, kérlek, tágítsátok.
De már újra virrad, keljetek, zsellérek!
Izmos tulkaitok igában vessétek,
Pásztorok! az éhes nyájat vezessétek,
S délre e sövénybe fejni térítsétek.

Andrássy Manó gróf (Kassa, 1821. márc. 3. – Görz, 1891. ápr. 23.): vasgyáros, a kevés magyar arisztokrata iparmágnás közül a legjelentősebb személyiség a XIX. század második felének Magyarországán..
Andrássy Gyula bátyja.

Egyetemi tanulmányai végeztével utazást tett Nyugat-Európában és Észak-Afrikában; útjáról a Honderű c. lapnak küldött tudósításokat. 1848-ban Torna vármegye választotta meg országgyűlési képviselőjének. Részt vett az 1848–49-i forradalom- és szabadságharcban, majd ennek bukása után külföldre menekült és beutazta Kínát, Indiát.
Grafikus, karikaturista. Autodidakta. 1841-ben lép először műveivel a nyílvánosság elé.
A kiegyezés után hazatérve korszerűsítette Sajó-menti vasművei vasércbányászatát és kohászatát. Kezdeményezésére alakult 1868-ban a Salgótarjáni Vasfinomító Társulat, amely 1881-ben egyesült a Rimamurány-völgyi Vasmű Részvénytársasággal. Magyarország akkori legnagyobb nehézipari vállalatának, a Rimamurányi-Salgótarjáni Vasmű Részvénytársaságnak igazgatósági tagja volt.
Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1996. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)

<table border="0" cellpadding="5" cellspacing="5" width="100%"> <tbody> <tr> <td class="null">
<center> <table border="0" cellpadding="0" cellspacing="0"> <tbody></tbody></table></center></td></tr></tbody></table>
<center>
</center>



Vizimalom

7.kép. Gr. Andrássy Manó címere a budapesti Mátyás-templom altemplomában.​

Fotó: Russu Tibor.​

1867. március 6.

Meghal Hild József építész


Hild János építész fia Pesten született 1789. december 8-án. A bécsi akadémián tanult, majd Ch. Moreau, az Esterházyak építésze mellett dolgozott. Apja 1811-es halála után munkát vállalt, s építőmesteri engedélyt kért, de nem kapta meg. 1816-ban Itáliában járt tanulmányúton, ezután a legtöbbet foglalkoztatott pesti építész lett. Legjelentősebb alkotásai az 1838-as pesti árvíz után születtek. 1844-ben kapott mester címet, 1845-ben Pest város építésze lett. A magyar klasszicizmus legnagyobb alakjaként nagymértékben hozzájárult a reformkori Pest arculatának kialakításához. A fővárosban több mint 900 építkezése volt, közülük több száz ma is áll. Mind a világi, mind az egyházi építészet terén maradandót alkotott. Ő teremtette meg azt a bérháztípust, amely ma is jellemzi a város belső kerületeit. Klasszicizmusa egyszerűbb és emberközelibb, mint Pollack Mihályé, a monumentalitás inkább templomaira jellemző, melyek a szabadságharc után már a romantikához közelítenek. Ma is áll a belvárosban a Cziráky-palota, a Marczibányi-palota, a Ta:nzer-ház, a Derra-ház, a Valero-gyár épülete. Budai nyaralói a Hild-villa, a Csendilla, a Libaschinszky-villa. Ő tervezte a Mária Terézia laktanyát és a Császár fürdő belső udvarát. Vidéki kastélyai közül említendő a csákvári, a gyömrői, a bajnai és a tápiószentmártoni, jelentős templomai állnak Szatmárnémetiben, Cegléden, Lovasberényben. Az ő műve a pesti Hermina-kápolna, valamint a hatalmas egri székesegyház. Közreműködött az esztergomi és a pesti Bazilika tervezésében és kivitelezésében, de befejezni már nem tudta őket. Számos épülete elpusztult bontások vagy a II. világháború következtében.

1967. március 6.

Meghal Kodály Zoltán zeneszerző

[2004.09.13. 12:06] Ezen a napon
Kecskeméten született 1882. december 16-án. Apja Galántán volt MÁV-állomásfőnök, ahol megszerette a nép dalait. Budapesten a bölcsészkar magyar-német szakán, illetve a Zeneakadémián tanult és szerzett diplomát. 1905-ben kezdte el népdalgyűjtő munkásságát és ismerkedett meg Bartók Bélával. Külföldi tanulmányútja és újabb népdalgyűjtő körút után a Zeneakadémia tanárává nevezték ki, ahol zeneelméletet, majd zeneszerzést tanított. 1910-ben lépett saját műveivel a nyilvánosság elé. A modern zene népszerűsítésére és népdalgyűjtésre irányuló törekvéseik Bartókkal rendre elakadtak a közönség közönyén és a hivatalos körök ellenállásán. 1917-19 között a Nyugatban számos cikkében a népzene jelentőségét hirdette, és lefektette a Bartók-esztétika alapjait. Az 1918-as polgári forradalom idején a Zeneakadémia aligazgatójává nevezték ki. 1919-ben részt vett a zenei direktórium munkájában, ezért később fegyelmi eljárás indult ellene, kinevezését érvénytelenítették és hét évig nem taníthatott. Elszigeteltségéből a Psalmus Hungaricus nemzetközi sikere emelte ki 1923-ban. 1926-ban Háry János című daljátéka is világsikert aratott
Nevelő tevékenysége egyre szélesedett, műveivel is segítette a magyar kórusmozgalmat. 1932-ben mutatták be a Székelyfonót. További művei: Marosszéki táncok (1927-30), Nyári este (1927), Galántai táncok (1933), Budavári Te Deum - Buda felszabadulásának 250. évfordulójára (1936), Fölszállott a páva (1939), Concerto (1940). Zeneelméleti tevékenysége is jelentős, A magyar népzene című monográfiája 1937-ben jelent meg. A II. világháború alatt mentette az üldözötteket, majd neki is bujkálnia kellett. 1945-ben mutatták be a Missa brevis-t. Részt vett a demokratikus megújulásban, ő lett a Zeneakadémia igazgató-tanácsának elnöke, 1946-49 között pedig az MTA elnöke. 1948-ban mutatták be a Czinka Pannát, 1951-ben a Kállai kettőst. 1951-67 közt megjelent a Magyar Népzene Tára első kötete, és a zeneoktatásban is érvényesültek elképzelései. Zeneszerzői pályáján a népdalgyűjtésnek és rendszerezésnek, valamint Debussy hatásának volt nagy szerepe. Életműve csúcsai a Psalmus és a Te deum, mindkettőben sok a nyugat-európai műzenei elem, gregorián és reneszánsz harmónia, s érezhető rajtuk Palestrina és Bach hatása. Nem volt forradalmi újító, inkább megőrző-összegző művész. Zenéje, amely az egyszólamú keleti pentatóniából és a gazdagon harmonizált nyugat-erurópai műzenéből épült, homogén és eredeti. A népzenekutatás mellett jelentős volt munkássága a néprajz, zenetörténet, zeneesztétika, zenekritika, irodalomtörténet, a nyelvészet és nyelvművelés területén. A magyar zene érdekében tudományszervezéssel és ismeretterjesztéssel is foglalkozott. Meggyőződése volt, hogy csak az emberi hang, a közös ének lehet a széles körű zenekultúra alapja. Felismerte az ifjúság zenei nevelésének fontosságát, és egész életén át ezért az ügyért harcolt, ideértve az iskolai énekoktatást, a zenei írás-olvasás (szolfézs) alapvető funkcióját a tantervben, valamint a kóruskultúra hazai elemekre építő ápolását. A Kodály-módszer ma már világszerte ismert és követett példa a zenepedagógiában.

Március 13.

1516. március 13. Meghal II. Ulászló magyar és cseh király

1741. március 13. Megszületett II. József magyar király és német-római császár

1781. március 13. William Herschel angol csillagász felfedezi az Uránuszt

1838. március 13. Pestre zúdul a nagy árvíz

1881. március 13. II. Sándor cár merénylet áldozata lesz
1938. március 13. A Harmadik Birodalom bekebelezi Ausztriát

<object width="425" height="344">


<embed src="http://www.youtube.com/v/-37thuKI3Dg&hl=en&fs=1" type="application/x-shockwave-flash" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true" width="425" height="344"></object>

Azoknak kik nem ismernék az eseményeket



Zichy Mihály: Az elbukott forradalom allegóriája, 1849.

1861. március 20.

Átadják a Déli pályaudvar elődjét

[2004.09.13. 12:06] Ezen a napon
A Császári és Királyi Déli Állami és Lombard-Velencei Közép-Olaszországi Vasúttársaság (1866-tól Császári és Királyi Déli Vaspálya Társaság), közismert nevén Déli Vaspálya 1861. április 1-jén üzembe helyezte a Nagykanizsa-Buda fővonalát. Ezzel egyidőben a budai végponton március 20-án átadták a forgalomnak a Buda állomást, a mai Déli pályaudvart. A pályaudvar épületét Karl Etzel, a vasúttársaság vezető mérnöke tervezte. A végállomást az évek során többször átépítették, bővítették, jelenlegi épületét 1973. július 10-én adták át, amelyhez már a kelet-nyugati metróvonal is csatlakozik.

1894. március 20.

Kossuth Lajos meghal Torinóban

[2004.05.21. 03:09] Ezen a napon
Az ország élte a maga életét. Azaz mégsem.
A várható halál beleszólt mindennapjaiba.
Az öregember akkor már hetek óta küzdött a halállal. A március elején hevennyé váló vérkeringési és emésztési zavarait az orvosok eleinte annak a januári influenza szövődményének tartották, amit az erős szervezetnek még sikerült legyőznie. Március közepén azonban a könyörtelen diagnózis már egy másik betegségről szólt: mirigydaganat. A kór akkor - és azóta is - gyógyíthatatlan, és kortól, nemtől, nemzetiségtől függetlenül legyűrhetetlen. Az orvosok nem titkolóztak és az öregember ugyanerre kérte a családját is; talán arra gondolt, hogy valakinek van még mondanivalója hozzá és nem akarta, hogy mindez lehetetlenné tegye - s az újságok szerteröpítették a szomorú szenzációt: haldoklik Magyarország egykori kormányzója, az évszázadok történelmi zsákutcájából alternatív programot nyújtó politikus, Kossuth Lajos.
A jelentősebb magyar politikai napilapok különtudósítókat küldtek az észak-olasz városba, akik Kossuth állapotának súlyosbodásával napjában többször is sürgönyben közvetítettek a betegség legújabb fejleményeiről, illetve a beteg környezetében megnyilvánuló jelenségekről. Arról a konfliktusról, ami a híres pácienst kezelő orvosok között kialakult; arról, hogy az emigráció évei alatt megfogyatkozott család köszönettel és udvariasan visszautasította egy bécsi orvos segítségét, s arról is, hogy ugyanez a család szomorúan és értetlenül vette tudomásul azt a tényt, hogy a budapesti egyetem nagyhírű orvosaitól nem kaptak ilyen ajánlatot; arról, hogy tehetetlen együttérzése jeléül naponta milyen sok olasz álldogál a via dei Mille 22. számú ház előtt, szótlanul figyelve az emeleti ablakot, amely mögött azt a hófehér szakálló signore-t görbíti össze a fájdalom, aki korábban évtizedeken át szálfaegyenes termetével naponta ott sétálgatott közöttük.
Ácsorognak a ház előtt az egyszerű turini polgárok s tudják, hogy ez már nem nagypolitikai kérdés többé, hogy itt már nem a Mazzinival (is) kapcsolatban álló emigráns magyar kormányférfiúról van szó, hanem csak egy 92 éves emberről, akinek testét tejjel, tojással és konyakkal próbálják életben tartani. S aki látszólag nyugodtan, senkihez sem szólva, meglehet már öntudatlanul tűri a láz újabb és újabb rohamait. Az orvosi bulletinok egyre vészjóslóbbak, az aggodalom egyre nő Kossuth környezetében.
Magyarország eközben éli a maga életét, azt az életet, amit 1867-ben az Osztrák-Magyar Monarchia részeként megkezdett; azt a politikát, aminek vállalásától "Cassandra-üzeneteiben" olyannyira óvta őt az öregúr. Ez a függetlenségi harcába félig belehalt, rárakott, nyomasztó gazdasági terheitől megrokkant, megoldhatatlannak tűnő gondjaiba, félelmeibe belefáradt ország, ez a gyenge nő, Hungária, akkor, 1867-ben úgy döntött, hogy egyezségre lép Ausztriával, a puhuló neoabszolutizmussal, Ferenc Józseffel.
A kiegyezés magyar megkötői úgy vélték: a lehetőt s nem a kívánatosat kell választani. Remélték, hogy a szuverenitás teljességének hiánya nem jelenti a szabadelvű haladás gátját; hitték - Deák szavaival -, hogy "egyszer még valami jobb is jöhet". Több szabadság, több szuverenitás.
Az emigráns nem hitt ebben. A kiegyezésről azt gondolta, hogy csak fenntart valamit, amit a fejlődés pusztulásra ítélt. S mivel Magyarország részt vállalt az állagőrzés felelősségéből, ezért majd fizetnie kell. Súlyos, keserves árat.
1894-re Ferenc József Magyarországa sok minden jelentett: szűkkörű választójogot, virilizmust, főrendiházat - s Nyugat-Európához felzárkózó vasúthálózatot, hitelrendszert, szabad sajtót, világvárossá váló Budapestet. A magyar parlament ekkor már hónapok óta tárgyalta a teljesen megkésett egyházpolitikai törvényeket, melyekkel kapcsolatban Kossuth is - mint minden jelentős alkotmányos döntés megalkotásánál - állást foglalt. Levelében a demokratikus fejlődés alappilléreinek minősítette az állam szekularizációját lehetővé tevő kötelező polgári házasságkötést, állami anyakönyvezetést és a reverzálist. S ahogy az már szokásos volt, állásfoglalását a törvényjavaslatok ellenzői és támogatói egyaránt beépítették érvrendszerükbe.
A hajdani szabad Magyarország egykori kormányzója állapotának válságosra fordulásával azonban a kormánypártiak valamint a "negyvennyolcasok" között az egyházpolitikai kérdéseknél szinte fontosabbá és sürgetőbbé váló kérdés merült föl. Nem modernizációs elképzelésekről, szabadelvű jogokról, nem is a magyarság sorsát a későbbi évtizedekre meghatározó politikai irányultságokról kellett dönteni, hanem egy gesztusról: Kossuth Lajos temetéséről.
Eltemetheti-e a Ferenc Józseffel frigyre lépett Hungária azt az embert, akit nem is olyan rég az apjául választott? És ha eltemetheti, akkor milyen módon? Úgy, ahogy azt a Bécsbe felutazó magyar miniszterelnök, Wekerle Sándor "tervezte"; a nemzet halottjának nyilvánítva, képviselőházi költségen és képviselőházi küldöttség jelenlétében, vagy úgy, ahogy a kérdés problémává válásától már meglehetősen felbőszült ellenzékiek akarták: érdemeit törvénybe foglalva, az ország halottjaként, országos költségen és természetesen a haza földjébe eltemetve.
Az ügy néhány nap alatt elmérgesedett, olyannyira, hogy az apja halálos ágya mellett tartózkodó Kossuth Ferenc is nyilatkozatra kényszerült: Kossuth Lajosnak nincs sem magánjellegű, sem politikai végrendelete, s az sem fedi az igazságot, hogy megtiltotta volna holttestének Magyarországra szállítását.
Mindeközben Kossuth állapota súlyosbodott. A sürgönyök alapján a lapok a halál közeli bekövetkeztét jósolták, s az egyik újságíró felfedezte azt az általa szimptomatikusnak vélt összefüggést, miszerint II. Rákóczi Ferenc, a 18. századi Habsburg-ellenes felkelés vezére szintén a nagyhéten halt meg.
S a nagyhét veszedelmesen közeledett. A megelőző szombaton Gabel Gyula fővárosi tanító vezetésével a "Szombat megtartási egyesület" tagjai L.A.J.O.S. betűkkel kezdődő zsoltárokat énekeltek, mivel a zsidó hagyományok szerint az a beteg, akiért így imádkoznak, meggyógyul. Az öntudatát elvesztő Kossuth azonban akkor, szombaton, egy őrizetlen pillanatban kikelt ágyából és meghűlt, láza 39° fölé emelkedett.
Aznap reggel sok budapesti bolt kirakatába kitették az Aradi Zsigmond által nemrég befejezett, karrarai márványból megformázott Kossuth-mellszoborról készített fotográfiát, amit a járókelők érdeklődéssel szemléltek.
Aznap délelőtt Rákosfalva község küldöttsége azzal a kéréssel fordult az illetékes egyházi hatóságokhoz, hogy saját, Erzsébetvárostól független plébániát kaphassanak.
Aznap a Pannónia kávéházban ellopták Fillencz Zsigmond magánhivatalnok télikabátját.
Aznap folytatódott a budai vársétány kialakítása.
Aznap a képviselőházban a politikusok feltűnően lecsöndesedve, szinte csak tessék-lássék vitatkoztak egymással a polgári házasságkötés bevezetéséről.
Aznap Krammer Ferenc soroksári adóhivatali illetékkezelési számlatisztet a X. fizetési osztály utolsó fokozatába számlaellenőrré nevezte ki a miniszterelnök-pénzügyminiszter, és Eperjesen a törvényszéki alügyészi állásra pályázatot írtak ki.
Aznap a szegedi honvédkaszárnyában két honvéd önkezével vetett véget életének; Jung káplár szerelmi bánatában, Borza közlegény sikkasztás miatt választotta a halált.
Aznap a Magyar Tudományos Akadémián bizalmas tárgyalásokba kezdtek arról, hogy az akadémia mily módon fejezhetné ki Kossuth Lajosnak a tudomány és az irodalom terén szerzett halhatatlan érdemei iránt érzett megbecsülését.
Aznap kellemes idő volt és a napilapok apróhirdetései az uraságoktól levetett tavaszi öltönyök megvételére szólítottak föl.
Aznap este a Népszínházban ifj. Bokor József: A kis alamuszi című operettjét adták. Az igazgató úgy rendelkezett, hogyha Kossuth halálhíre az előadás alatt érkezik Budapestre, azonnal szakítsák félbe a darabot. A felvonásközökben a közönség egymásnak adta a torinói sürgönyöket közlő lapokat.
Aznap éjjel a szerkesztőségek telefonjai szinte sisteregtek az állandó hívások miatt, a kávéházak pedig a szokásosnál nagyobb, viszont jóval csöndesebb forgalmat bonyolítottak le.
Aznap éjjel, az utolsó órában meghalt Kossuth Lajos.
Aznap 1894. március 20. volt.

március 25.

1447. március 25. Hunyadit kormányzóvá választják

[2004.09.13. 12:06] Ezen a napon
Hunyadi kormányzóvá választásával kiteljesedett a magyar rendi állam. A rendek alapvető jogait az 1447. márciusi országgyűlés foglalta törvénybe: minden évben pünkösdkor országgyűlést kell tartani, ahol valamennyi nemes köteles megjelenni, akinek húsznál több jobbágya van. Amennyiben új király választására kerül sor, az országnagyok és a vármegyék küldöttei közösen döntenek. A rendi állam valamennyi fontos döntésének az országgyűlésen kellett megszületnie. Országgyűlést 1439-től kezdve rendszeresen, minden évben tartottak, és az ott megjelenők egyúttal a döntéshozásban is részt vettek. A rendi országgyűlésen a teljes jogú birtokosok - a nemesek, egyházi testületek, valamint 1445-től a királyi városok -, ill. képviselőik vehettek részt. Jellemző volt a nemesség túlsúlya, a hozzájuk képest kevés főpap nem alkotott külön rendet. Az ország báróit, a főpapokat, valamint az előkelő nemeseket személyükre szóló meghívóval az országgyűlésekre, az ország nemességét megyénként választott követek képviselték. Néha azonban teljes számban is összehívták őket - első ízben az 1446. évi kormányzóválasztás alkalmával. A megjelentek nagy száma ellenére az országos politika irányítás továbbra is a legnagyobb mágnáscsaládok kezében maradt, a vármegyei küldöttek nagy része ugyanis valamelyik báró familiárisa volt, így elsősorban ura érdekeit képviselte.

1821. március 25. Megszületett Leövey Klára

[2004.09.13. 12:06] Ezen a napon
A magyar nőnevelés egyik úttörője Máramarosszigeten látta meg a napvilágot. 1846-tól Teleki Blanka pesti nőnevelő intézetében volt tanítónő, majd 1849 elején Teleki Blankával Debrecenben sebesülteket ápolt, az üldözötteket, majd a bujdosókat segítette és a forradalom, a függetlenség gondolatának ébren tartásán munkálkodott. Erdélyben lett nevelőnő, de hazafias tetteiért elfogták, 5 évi várfogságra ítélték és Teleki Blankával a kufsteini várbörtönben raboskodott. Szabadulása után Máramarosszigeten leánynevelő intézetet alapított. Ennek megszűnése után 26 éven át a Teleki családnál volt nevelőnő. Közben 1865-től a Máramaros című lap munkatársaként gazdasági, politikai, irodalmi és főleg színházi vonatkozású cikkei jelentek meg. A szabadságharcra vonatkozó visszaemlékezéseit, tárcáit, verseit fővárosi lapok is közölték. Budapesten halt meg 1897. április 8-án.

1881. március 25. Megszületett Bartók Béla zeneszerző


Bartók Béla a magyar határhoz köteli Nagyszentmiklóson látta meg a napvilágot. Vidéki városokban nevelkedett, ötéves korától tanult zongorázni édesanyjától, kilencévesen már kis táncdarabokat komponált. 1892-ben nyilvános hangversenyt adott, melyen saját kompozícióját is eljátszotta. Rendszeres tanulmányait 1894-ben, Pozsonyban kezdte meg. 1899-ben iratkozott be a budapesti Zeneakadémiára, ahol elsősorban zongoristaként fejlődött. 1902-ben Richard Strauss hatására kezdett ismét komponálni, Kossuth szimfóniája Straussra emlékeztet, de magyar jellegű, az osztrák himnusz eltorzítása botrányt is keltett. Tanulmányai befejezése után a magyar népzene felé fordult. Kodály Zoltánnal együtt felismerte, hogy ez nem azonos a cigány műzenével, s gyűjtőútjaik során hatalmas anyagot tártak fel, a népi dallam- és ritmusvilágot saját műveikbe is beolvasztották. Bartók 1907-ben lett a Zeneakadémia zongora-tanszékének tanára, ahol 1934-ig tanított. Az oktatási szünidőben népdalokat gyűjtött, s hamarosan közzétette népdal-monográfiáit és tanulmányait.
Első zeneszerzői periódusában zongora- és zenekari darabokkal, valamint I. vonósnégyesével jelentkezett. Kvartettjei végigkísérik stílusának fejlődését: az elsőben még kimutathatók a népdalhatások, a II. arab motívumai 1913-as észak-afrikai útjának eredményeit tükrözik, a III-ban (1927) és a IV-ben (1928) erősebb a disszonancia, míg a két utolsó ismét a hagyományos tonalitáshoz közelít. 1911-ben írta egyetlen operáját, Balázs Béla drámájának szövegére, A kékszakállú herceg várát. Zenéje Debussy-hatást is mutatott, de áthatották a régi magyar népdal jellegzetességei. Két táncjátékot is írt az 1910-es években: A fából faragott királyfit és a Lengyel Menyhért műve alapján készült, pantomimszerű A csodálatos mandarint. Az I. világháború megakadályozta gyűjtőútjait, ezért Bartók a zeneszerzés mellett a népdalgyűjtemény rendezésével foglalkozott. A Tanácsköztársaság alatt Kodállyal és Dohnányival a zenei direktórium tagja volt. Utána Kodályt eltávolították a Zeneakadémiáról, Bartók, bár tanártársa védelmére kelt, állásában maradhatott.
Az 1920-as és 30-as évek Bartók legtermékenyebb korszaka, érett zenei nyelve is ekkor alakult ki. Stílusa dinamikus és változatos, amelyet a diatonikus és kromatikus elemek együttélése és élénk ritmus jellemez. Ekkor írt főbb alkotásai: hegedűversenye, két zongoraversenye, a zenekari kísérettel készült kórusmű, a Cantata Profana, a Zene húros- ütőhangszerekre és cselesztára és a Szonáta két zongorára és ütőhangszerekre, valamint a Divertimento. Zongoraművész-pályáján is ez volt a legsikeresebb korszak: Európa majd valamennyi országában, a Szovjetunióban és az Egyesült Államokban is fellépett. A fasizmus elől 1940-ben az USA-ba emigrált, ahol feleségével, Pásztory Dittával kétzongorás koncerteket adott. Utolsó éveiben a leukémia mind a tanításban, mind a koncertezésben akadályozta. 1943-ban komponálta a Concertót, 1944-ben a Hegedű szólószonátát, s 1945-ben fejezte be - néhány ütem kivételével - a III. zongoraversenyt. New York-ban halt meg 1945. szeptember 26-án. Népdalgyűjtésének egy részét, a román, szlovák és török anyagot csak halála után adták ki. 13 ezer dallamot tartalmazó magyar gyűjteménye 1991-ben jelent meg. Kutatói teljesítménye talán még zeneszerzői hagyatékánál is jelentősebb. Darabjait életében külföldön ritkán játszották, mára a Concerto és a hat kvartett az alaprepertoár része lett. Zenéjét a világklasszikusok közt tartják számon. 1988. július 7-én hamvait Budapesten helyezték végső nyugalomra.


1926. március 25. Megszületett Papp László ökölvívó


A budapesti születésű sportoló 1945-től 1964-ig tartó aktív sportolói pályafutása során 1948-ban, 1952-ben és 1956-ban lett olimpiai bajnok, először középsúlyban, majd kétszer nagyváltósúlyban. Ezenkívül kétszeres EB-aranyérmes, majd 1957-től profiként 29 összecsapást nyert meg, s 1962-ben, 1963-ban és 1964-ben Európa-bajnok volt. Örök fájdalma maradt, hogy a kommunista sportvezetés nem engedte a profi világbajnoki címért ringbe szállni. Visszavonulása után edző lett, 1970-től mesteredző. 1964 és 1968 között az FTC, 1968-ban és 1969-ben a Bp. Honvéd ökölvívó szakosztályának tanácsadója, 1969 és 1992 között a magyar ökölvívó-válogatott szövetségi kapitánya, illetve vezetőedzője, közben 1978-ban és 1979-ben az Óbudai Tsz SK ökölvívó-szakosztályának edzője. Olyan kiváló bokszolókat nevelt, mint Gedó György (olimpiai bajnok), Badari Tibor, Kajdi János, Orbán László. 1982-ben NOB Érdeméremmel tüntették ki, 1989-ben megkapta a WBC `a világ legjobb amatőr és hivatásos középsúlyú ökölvívójának` járó övét. 1991-től a magyar Halhatatlanok Klubjának a tagja, 1993-ban Nemzetközi Fair Play-díjat kapott. 2001-ben beválasztották a Nemzetközi Ökölvívó Hírességek Csarnokába. 2001-ben a MOB védnökségével a Nemzeti Sport által rendezett szavazáson a XX. század harmadik legjobb magyar férfi sportolójává választották. 2001. március 26-án 75. születésnapja alkalmából Millenniumi Ezüst Emlékérmet kapott, 2001 novemberében Budapest díszpolgára lett. Szerepelt a Nehéz kesztyűk és a Pofonok völgye című filmekben. 2003. október 16-án halt meg a magyar fővárosban. 2004 óta az ő nevét viseli a budapesti sportaréna.

1983. március 25. Forgalomba hozzák az 1000 Ft-os bankjegyet

Gelléri Andor Endre

[író, novellista]
(Bp., 1906. márc. 30. - Wels, Ausztria, 1945. máj. 6-20. között)

A huszadik század magyar irodalmának egyik legnagyobb magyar novellistájaként számon tartott Gelléri Andor Endre szegény, budapesti munkáscsaládban született 1906-ban. Fiatalon kezdett írni és szinte színre lépéstől fogva, sikeres, sőt ünnepelt író volt.

Klasszikus értelemen véve nem volt iskolája, elvégezte ugyan a műszaki technikumot és fém- és vasipari szakmából végbizonyítványt szerzett. Sokféle munkával próbálkozott, volt géplakatos, gyári rajzoló, kelmefestő, ügynök, hivatalnok, gyermeknevelő s közben számtalanszor munkanélküli. Még középiskolás, mikor novellákat küldött Az Estnek. Mikes Lajos, a nagy tehetségkutató fedezte fel és közölte első novelláját az Estben.

Huszonöt éves korában már irodalmi díjat kap és a kortársak ámuló elismerését nyeri el, ösztöndíjjal külföldet járhat, minden kötete irodalmi szenzáció, többször is adnak neki Baumgarten-díjat.

1928-29-ben Az Est tehetségpályázatán nyert ösztöndíjjal Olaszországban és Németországban járt, ott írta meg 1930-ban írta egyetlen regényét, A nagymosodát. Ennek ellenére tehetsége a novella műfaj koronázatlan királya közé emelte, ebben a műfajban érte el írásművészete a legmagasabb szintet.

Hősei a társadalom perifériáján élő kisemberek, szállítómunkások, munkanélküliek, csavargók, lumpenproletárok. Verseinek hűsei a hétköznapok hűsei, akikkel szakadatlan kapcsolatban áll, az irodalom mellett aktívan sportolt, olyan szívóssággal, hogy gyönge, betegségekre hajlamos testalkata ellenére kifejezetten jó, egy időben a sportpályákon nyilvántartott diszkoszvető is volt.

Életében négy novelláskötete jelent meg. A szomjas ittasak c. novelláskötetéért 1933-ban kapta első Baumgarten-díját. Írótársainál élesebben látta meg a munkásélet tragédiáit; a társadalmi problémák és baloldali beállítottsága ellenére a kor legtöbb irodalmi alakjától eltérően a kommunizmus által érintett marad, soha nem kötelezte el magát az irányzat mellett.

1935-ben Sallai és Fürst kivégzésének emlékére szimbolikus novellát írt Ukránok kivégzése címmel. 1941-től többször hívták be munkaszolgálatra, zsidó származása miatt folyamatos üldöztetésben élt a háború végéig. Két munkaszolgálat közötti szabadsága alatt írta posztumusz megjelent önéletrajzát, amelynek az Egy önérzet története címet adta és amely csak 1957-ben jelenhetett meg. 1944-ben a németek deportálták és előbb az ausztriai Mauthausenben volt koncentrációs táborban, majd 1945. május elején a Günskirchenben megérte ugyan a felszabadulást, de a kiütéses tífusz néhány nap alatt végzett az embertelen körülmények között legyengült szervezetével.
GELLÉRI ANDOR ENDRE:
Már régen munka nélkül vagyok. Reggel elindulok állás után; s útközben, a hosszú hónapok alatt sok mindenre van időm. Nézhetem a villamos guruló kerekét; vagy az utcaöntöző autó működését. Már megtudtam, hogy a villamos kerekével együtt forog az electromotor is; s majd megtudom: mivel nyujtják vagy szűkítik az öntözőautó fényes vízsugarát, ami után nem szaladgálnak úgy a mezétlábas gyerekek, mint a régi, plétojásformájú lóval vont kocsik mögött. Időm van: levelek hullását figyelni; megállni utcai riadalmaknál. Ha jön a mentőautó: lábhegyre ágaskodom s bevárom, míg elsüvít mellettem szirénázva. Az egyik ablakon a mentőorvos meghajolt háta látszik; néha pedig valaki, akinek át van kötve a feje, vagy a hordágy mélyéből villan elő az arca.

http://www.epa.hu/00000/00022/00584/18272.htm

156 évvel ez előtt született meg Van Gogh

Meghalt Karl May német ifjúsági regényíró.

Megszületett Ingvar Kamprad svéd üzletember, aki 1947-ben megalapította az IKEA-t.