Ajándék pillanatok Neked...

http://ujfold.virtus.hu/user_gfx/20090316/tn_aid10520_20090316090528_745.jpeg



Edmond Rostand : Óda a Naphoz



Te szárítod fel a síró fűszálat,
s a levelet lepkévé bűvölöd.
Ha a halodó szirmok szerte szállnak,
és a pirénei szél végigzörög
Roussillon mandulafái között.

Imádlak Nap! Tűztenger, fényes álom,
ki ránk ragyogsz s a mézet érleled,
lángolsz a szalmakunyhón és virágon,
egészben élsz és szertefoszlol áldón,
mint a pazar anyai szeretet.

Dalollak, ó fogadj el tűzi papnak,
ki égsz a teknőn, kék szappanhabon,
és néha, hogyha lángjaid lohadnak,
vörösen lobbansz ki egy csendes ablak
alázatos üvegjén elhalón.

Te forgatod a sárga napraforgót
s arany-öcsém, a tornyok kakasát.
Ha a hárson titkos tüzed kibontod,
táncolnak arany árnyak, lenge pontok,
hogy tétován megáll a kósza láb.

A mázos korsó sugaradba drága
s az ázott rongy is büszke lobogó,
kazlakon ég csókod lanyha láza,
s kis húga, a kas lángol, mint a láva,
tüzes sisakja lánggal lobogó.

Légy áldva a mezőn s elveszve árván
a fű között, a kapucímeren,
a gyík szemén,
a hószín hattyú szárnyán,
ki tájakat pingálsz, mint a szivárvány,
s ki szende kézzel festesz csendesen.

Sötét ikertestvéred, a bús árnyék,
mely messze nyúlik, hol tüzed fakad,
remegéssé bűvöli, ami csodás, szép,
s ha nincsen ő, minden szürkére válnék,
mert színes és ragyogó, mint magad.

Imádlak Nap! Te vetsz a légbe rózsát,
bokrokba tündért s a víznek tüzet:
benned felistenül a roskadó ág.
Ó Nap! te élet, ó szent Nap, te jóság,
csak koldus lenne a föld nélküled.

fordította : Kosztolányi Dezső


A felkelő Nap ...♫♥♫
http://www.youtube.com/watch?v=RTeFnSP05hs&feature=related

Kányádi Sándor: Szarvas-itató


Ahol a szarvas inni jár,
moccanatlan a nyír s a nyár?
Még a fűszál is tiszteleg,
mikor a szarvas inni megy
megáll akkor a patak is
egy pillanatig áll a víz:
s ő lépked, ringatja magát,
agancsa égő, ékes ág.

Ábrányi Emil : OLY SZÉP, MIKOR...



Oly szép, mikor bús, hosszu éjszakára
A láthatárt új hajnal fogja át.
Pirúl az ég s az ébredő, setét föld
Boldog sejtésben sírja harmatát.

Mikor rám néztél, mélyen elpirultál,
Míg szép fejed szelíden meghajolt.
Ó kedvesem! E bűbájos pirosság
Kezdődő üdvöm hajnalpírja volt!

Ha gondolok rá, nedvesűl az arcom.
Halk permetegként hull a könny oda.
Ne félj! E könny itt hajnalodni kezdő
Boldogságomnak csendes harmata.

Szép Ernő: A bánat útja



Egyszer csak felkerekedtem,
A hátamra zsákot vettem,
Botot vágtam száraz fáról,
Elmentem erről a tájról,
Mentem, mentem, mendegéltem
Mindenfelé ahol éltem.

Minden könnyem összeszedtem,
Kit szememből elejtettem
Harcmezőről vérből, sárból,
Hoteleknek vánkosáról,
Szép leány keze fejéről,
Hű könyveknek leveléről,
Temető hideg kövéről,
Szegényeknek küszöbéről.

Összeszedtem minden szómat,
Visszacsaltam minden óhmat,
Sóhajaim elkapkodtam
Mindent felgombolyítottam,
Boldog órám után jártam,
Boldog órám nem találtam,
Lépéseim mind megleltem,
A nyomát mind felemeltem.

Mindentől amihez értem
Sorba bocsánatot kértem,
Mindent megköszöntem híven,
Amitől csak fájt a szívem.
Elbúcsúztam a világtól:
A tengertől és a fáktól,
Kerti, mezei virágtól,
Kezemet nyaló kutyáktól.

Zsákomat hátamra véve
Mentem a világ végére,
A világ végén leültem,
A nagy csendnek úgy örültem
És azóta mind csak nézem
A felhőket fenn az égen.

Szilágyi Domokos : Nyár


Hajadon füzek, búzabóbiták -
csupa illat és virág a világ,
csupa mosoly és csupa kedv, csupa
libegés: lányokon selyemruha -
emitt a pipacsok,
amott, az ég alatt
pisze szellő szalad,
a felhő szétszakad,
s látszik egy kék falat
égbolt - alatta terül el a nyár,
s pacsirtaszóval frissen kiabál:
- Én játszom ugyan,
de ti
vegyetek komolyan.

Kosztolányi Dezső : A mi házunk


Az ablakunk egy más világra nyílik,
nincs benne nappal és nincs benne éj.
Ajtót nyitunk, s egyszerre ott az örvény,
lábunk alatt tízölnyi meredély.

Egyik szobából a másikba bolygunk,
hallunk beszédet, hallunk egy sikolyt,
hallunk kacajt is és meredten állunk -
dobog a szívünk - nem tudjuk, mi volt.

A nevetésnek rég nem örülünk már,
és a síráson sírnunk nem szabad.
Olykor, mikor nagyon fáj, félrenézünk,
szájunkon higgadt, betanult szavak.

Nálunk a tükrök mind-mind kancsalítnak,
fonákra fordult mindegyik kilincs.
Elment az élet innen - mit keressük? -
nincs, ami van és van az, ami nincs.

Más szenved attól, ami tépi-szúrja
s megfogja, ami ledöfi, a kést.
Nekünk a sorsunk ködből, gondolatból
szőtt bírhatatlan, barbár szenvedést.

Ritkán beszélünk róla, úgy utáljuk
megvastagult vartól dagadt sebünk.
Ki tudja, hogy milyen ház a mi házunk,
ki tartja számon, hogy mit szenvedünk?

Dienes Eszter : Útravaló


Gyere a nyárba,
hagyjunk itt mindent,
szikrázó zápor
kimossa inged.

Út sodrában majd
fűzike
árnyékot növeszt:
ülj ide!

Házak előtt
dáliák
elűzik arcod
bánatát.

S ha eső dobálja gyöngyeit
és itat a határ,
megáldom mind a földeket, hogy
boldog zöldbe járj!

Garai Gábor: A fű a folyó te meg én


A fű, a folyó, te meg én,
szemed a reggel üvegén,
idén egy végső korty meleg,
egy törpe-kagyló-amulett,

és koraősz és nyárutó
siettető, karoltató,
és vér-pihék a nap előtt,
és fölcikázó evezők,

aztán az est, s hogy nincs tovább,
hogy vártalak négy nyáron át,
s hogy halhatatlan a remény,
s a fű, a folyó, te meg én.

Lucian Blaga: A vers


A villám sem él sokáig
fényében magányosan,
csupán addig, míg elérhet
felhőtől az első fáig,
mellyel egyesülni vágyik.
A vers maga is olyan.
Fényében magányosan
addig él, ameddig élhet,
felhőtől elér a fáig,
indul tőlem, s meglel téged.

Kosztolányi Dezső: Lánc, lánc, eszterlánc...

Lánc, lánc, eszterlánc,
Eszterlánci cérna
Kisleányok bús körében
Kergetőzöm én ma.
Nincs semmi aranyom,
Jobbra-balra löknek,
Körbe-körbe, egyre körbe,
Láncán kis kezöknek.
Merre menjek, szóljatok?
Hátra vagy előre.
Az erdőbe megbotoltam
Egy nagy, csunya köbe.
Voltam én is jó fiu,
Istenem, de régen
Csigabigát én is hivtam
Kinn a régi réten,
Verset mondtam én ám
Gilice madárra,
Magyar gyerek gyógyította,
Török gyerek vágta.
Jártam az erdőkben is
Csillagot keresve,
Aranykapun én is bujtam
És aludtam este.
Nézzetek rám, hugaim,
Éjjel most nem alszom.
Bámulom a holdvilágot,
Véres már az arcom.
Nézzetek rám, lelkeim,
A cipőm levásott.
Körmeimmel, kárörömmel
Csunya gödröt ások.
Szánjatok meg, sziveim,
Rongyos a kabátom
Szédül a lánc, szédül a tánc,
Már utam se látom.
Szeretem a láncot én,
De úgy fáj e sok lánc,
Szeretem e táncot is én,
Csakhogy ez pokoltánc.
Engedjetek innen el,
Hagyjatok magamra.
Este szépen süt a lámpám,
Este jó a kamra.
Hagyjatok szaladni még,
Tündérekbe hinni.
Fehér csészéből szeliden
Fehér tejet inni.

Dsida Jenő : Csend a tavon


Csend van a tó tükörén.
Kert.
Napeső.
Puha séta.

Mit nézed a tó tükörén
arcodat,
ifjú poéta?

Szél fut a tó tükörén,
ráncba gyürődik a sík lap.

Arcod
idők tükörén
szétfut,
a semmibe sikkad...

Szép Ernő : Hold



Feljön a hold, szép fehéren
Áll az égen,
Csillagoknak arany harca
Csak rajong köröskörűl,
A holdnak beteges arca
Néz, mereng és nem örűl.

Egyszer csak ezüst mosolylya
Fellocsolja
Bágyadt képét és elrezdűl,
Indúl, és leng fényesen,
Tiszta tejúton keresztűl
Ellebeg veszélyesen.

Csillagok közt, kék felhőkön
Mind előbb jön.
Ingva édes borzadálylyal
Andalodva ittason,
Szende képpel, álmos bájjal
Lejt, iramlik, száll, oson.

Igy édesget, igy csal szépen
Egy idétlen
Alakot, ki egy tetőn lenn
Lassan jő elébb, elébb,
Boldogan néz fel, merően
És a semmibe lelép.
<SCRIPT language=JavaScript><!--document.write('<!-- Medián WebAudit Magyar Elektronikus Könyvtár EPA 1/2 --> ');//--></SCRIPT><!-- Medián WebAudit Magyar Elektronikus Könyvtár EPA 1/2 -->

Tandari Éva : Ez a Csend az én Csendem ...


Ez a Csend az én Csendem ...
Bennem él, belülről magába zár :
bár izzik, forr köröttem az Élet
és zsibongva ül agyamra az utca ,
s még ezer lánggal perzsel a Nyár ;
de én a magam Csendjébe zárva lépek
a Lét valószerűtlenné vált talaján

Tán szólítasz ...
Felelek is talán :
mégis e Csendbe zárva lépek
a Minden felé futó Semmi
végtelenített útján.

Elalszik bennem a Gondolat,
üres lesz szívem; lelkem; értelmem ...
- Úgy úszom tova lágyan lebegve,
mint ki vendégként lép egy fura,
a Valóságon túli ( vagy még inneni ? )
szervesen hozzátartozó,
mégis ismeretlen közegben ...

Ez a Csend az én Csendem :
néha fáj ha árnyával megérint,
néha olyan mégis, mint mikor Isten
hűsítő kezével lágyan felém int ...

Rilke : A hattyú


Félni egyre, élni vontatottan,
életünk, akár a hattyú útja,
melyet még le sem írt a habokban.

És meghalni, titkosan elülni,
míly elembe jártunk itt, ki tudja,
mint mikor hattyút látsz elmerülni. –

a vízen, mely nyájasan fogadja,
fodrozódik, elmúlik alatta,
s boldogan gyűrűzik föl a hab;
míg a hattyú csöndesen kiválik,
mind nyugodtabb, tisztább és királyibb
méltósággal cél felé halad.

Fordította: Kosztolányi Dezső

Gámentzy Eduárd : Valamikor a világ



Valamikor a világ,
Olyan csendes mint a tó.
Amikor a szél se rezzen,
Békés, nyugalmat adó.

Lábujjhegyen jön az éj,
Nagykabátján csillagok.
Zsebébe minden belefér,
Boldog, s boldogtalanok.

Akinek csak szíve van,
Odabújik egy kicsit.
Átfázott nappalok után,
- Holddal takarózni itt.

Mihai Eminescu : Álmos , kicsiny madársereg



Álmos, kicsiny madársereg
Fészkébe gyűl, ott ver tanyát,
Megbúva az ágak felett,
Jó éjszakát.

Forrás sóhajtása hallszik,
Sötét erdő hallgat mélyen,
Kertben a virág is alszik,
Aludj szépen.

Víz tükrén át hattyú lebben,
Sás közé húzódik... látod?
Angyal legyen közeledben...
Édes álmot.

Éj fölött az árnyas égbolt
Békét lehel s harmóniát,
Gyönyörűen kél fel a hold,
Jó éjszakát.

Páter Ervin fordítása

Tompa Mihály : ÉNEKEK

XII.

Mi szép a mennybolt éjszaka!
Mi szépen ragyog csillaga!
Oh melyikben lelek hazát,
Ha majd szívütésim megállnak,
S nyugodtan mondok a világnak
Jó éjszakát... jó éjszakát...?!

Szuhanics Albert : Naplemente


Az ég halk zsoltárt énekel,
mély altató zenét.
A nap oly vörös, álmatag,
már lehajtja fejét.

Fénye vígan táncra kél,
még áthidal felénk.
Tüzes híd remegve hív,
s már rajta lépkedénk.

Gondolatban átmegyünk,
fényhídján a napnak.
S véle együtt nyugszunk le
mélyén hűs haboknak.

Álmodván, az ő álmait,
milyen lesz holnapunk?
Kihunyó fénye vánkosán
nagy álmodók vagyunk.

Sötét a táj, sötét az ég,
ragyog a holdsugár.
Ezüstös fénye megtalál,
s az arcunkon szitál.

Lebben a szél, fodroz a víz,
vadvirág illatozz!
Aludj, pihenj fáradt napunk,
szép álmot harmatozz!

Álmodj fényes szelekről te,
álmodj kék eget!
Kék egeden játszadozó
fehér felleget.

Álmodj dolgos emberekről,
kalászok kazalban.
S a te fényed ott ragyogjon
az arató dalban!

A sugarad mindent éltet,
növényt, s állatot.
És a világ boldogsága
ha álmod álmodod.

Szép Ernő

ADD A KEZED

Add a kezed mert beborúlt,
Add a kezed mert fú a szél,
Add a kezed mert este lesz.

Add a kezed mert reszketek,
Add a kezed mert szédülök,
Add a kezed összerogyok.

Add a kezed mert álmodok,
Add a kezed mert itt vagyok,
Add a kezed mert meghalok.