Ajándék pillanatok Neked...

Évicus · 2009 Július 11

MIHAI EMINESCU
[SIZE=+0]<BIG></BIG>[/SIZE]
<BIG></BIG>
<BIG>HA ÉVRE ÉV TOVÁBBRA ÍGY FUT... </BIG>

Ha évre év továbbra így fut,
Övé marad e lángolás,
Mert lénye fölött átsugárzik
Valami szép, valami más.

Egy pillantása volt a szikra,
Szikrában a varázsolás?
Jobban betölti, mint más asszonyt,
Valami szép, valami más.

Talán ezért mindegy szívemnek
Víg csacsogás vagy hallgatás;
Ha szól - nem szólhat zene szebben;
Hallgat? - E csönd valami más.

Egy bánat rabja lettem régen,
Utam veszett barangolás...
Az ő varázsos titka fenség:
Valami szép, valami más.
(1974)
(Kormos István fordítása)

Évicus · 2009 Július 11

LUCIAN BLAGA

HEGYI TAVAK KÖZÖTT

Megpihenünk itt fenn a pázsiton,
testünkben egy kis fáradság maradt.
Hegyi tavak között vagyunk, s gyönyörködünk.
A nap leáldozott ezüstös nyugaton.
A kristály levegőben odafenn
a sziklák, a fenyők s hegyi tavak,
még azok is, melyek távoliak,
kirajzolódnak élesen.
Mily nagy a csend! Tiszták a vonalak!
Mintha látnók, hogy a hegyi tavakkal
közelednek felénk a csillagok,
hogy minket félúton fogadjanak.

Áprily Lajos fordítása

Évicus · 2009 Július 11

LUCIAN BLAGA

Tavaszi tüzek
(Focuri de primavara)

Völgyeken tavasz parázslik,
zúg az ág és zsong a pázsit.
Láng lobog, kék máglya lángja,
fának a rügy mintha fájna.

Kertben tárul ki a lélek,
lángja mindent zöldbe von.
Teljes, tiszta élet éled,
s túllépünk a gondokon.

Mit feledtünk, föllobbantjuk.
Ruhán a szem áthatol.
Azt a világot kutatjuk,
mit csak sejtünk valahol.

Azt keressük, hol találunk
olyan mitikus hazát,
ahol emberként eszmélünk,
de virágzunk, mint a fák.

Évicus · 2009 Július 11

Mészáros Ferenc

Mesének mesélő

Alkonyi csendben, hófehér ágyon
Csillagmesében úszik a párom
Csillagmesében, visz magával
Alkonyi csendben sóhajával

Sóhaja fátyol, lebben a szélben
Ezüstös felhő csillagmesében
Ezüstös fátyol hajnali álma
Lélegzetemet magába zárja

Magába zárja, csöndes mesébe
Hófehér lelke tengerébe
Hófehér lelke felold magában
Ezüstös fátyol-templomában

Alkonyi csendben, hófehér ágyon
Mesében old fel, ölel a párom
Mesében old fel, sóhaja ének
Időtlen időkig benne mesélek
S jött velem remegve, égve.

Évicus · 2009 Július 11

Petőfi Sándor

Mily szép a világ!

Én hittem-e egykor
Átoknak az éltet?
Én bolygtam a földön,
Mint éji kisértet?
Elégeti arcom
A szégyeni láng! -
Mily édes az élet,
Mily szép a világ!

Vad ifjukoromnak
Szélvésze kitombolt,
Kék, tiszta szemével
Mosolyg le a mennybolt,
Mint gyermekeikre
Az édesanyák -
Mily édes az élet,
Mily szép a világ!

Minden napom egy bút
Gyomlál ki szivembül,
Kert újolag e szív,
Mely széltire zöldül,
És benne virít a
Sok tarka virág...
Mily édes az élet,
Mily szép a világ!

A bizodalom, kit
Oly rútul elűzék,
Két karral ujonnan
Lelkemre füződék,
Mint távoli utról
Jött régi barát...
Mily édes az élet,
Mily szép a világ!

Jertek közelembe,
Jó régi barátok,
Nem néz a gyanúnak.
Kancsal szeme rátok,
Elvertem az ördög
Ez atyjafiát...
Mily édes az élet,
Mily szép a világ!

Hát még ha eszembe
Jut ifju virágom,
A barna leány, e
Szép hajnali álom,
Kit én ugy imádok,
S ki engem imád -
Mily édes az élet,
Mily szép a világ!

Évicus · 2009 Július 11

<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="98%" align=center><TBODY><TR><TD style="PADDING-BOTTOM: 6px" class=idezet colSpan=3 align=middle>

Tavaszi dal

Tavaszi szél dalra kél
Hűvös hajnal hangja szól,
Régi nótát hoz a szél
Mulatnak tán valahol.

Egy kedves kis dalocska
Mi felrúgja a rendet,
Ébredező falucska
Még kívánja a csendet.

Sokáig már nem henyél
A tékozló természet,
Felkel és ruhát cserél
A hófehér enyészet.

Kihűlt a hosszú télben
Szív és lélek egyaránt,
Fagynak hangja a szélben
Visszahív, s magával ránt.

Felkelő nap ködöt szív
Eltompul az énekszó,
Fáradt reggel ágyra hív
Még aludni volna jó!
</TD></TR><TR><TD align=left></TD><TD class=idezet align=middle>Szabó Balázs

<CENTER>Ez a vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével,
non-profit céllal szabadon utánközölhető.
</CENTER></TD></TR></TBODY></TABLE>

Évicus · 2009 Július 11

Az élet

Mi is valójában az élet?
Talán táplálékot adó Föld,
Ki keblén kisvirágot éltet,
S hol a partifecske is költ?

Ki tűző Naptól menekülve
Darabokra törik, ha szomjas,
S hol pockot keres, repülve
Éles szemével a rétisas?

Ki vizet nyelve nagy ingovány,
Mibe, ha ember beleesik,
Miképp, kit a sorsa üldöz már,
Segítség nélkül odaveszik?

Mi is valójában az élet?
Talán éltető részünk a víz,
Kit a sivatag csak remélhet,
S kit aszály mindhiába hív?

Ki érből tengerré duzzadva,
Otthont ad bárkáknak, halaknak?
Kit az alkoholisták duzzogva,
Bor helyett a kútból felhúznak?

Ki karonfogva a vad széllel
Tolvaja valónak, álmoknak?
Ki hegyek közt rohan szeszéllyel,
Testét átadva zuhatagnak?

Mi is valójában az élet?
Talán a meleget adó tűz?
Ki fényt ad, miközben megéget,
S ki, ha tombol szíveket is űz?

Ki törvényeket nem tisztelve,
Szétszalad miképpen a pestis,
Nyomában mindent felperzselve,
Elrabolja az embert is?

Ki volt őseinknek Istene,
S kit nem hagytak kialudni?
Kinek méreg a lehelete,
S kit csak úgy, el lehet fújni?

Mi is valójában az élet,
Jó volna végre már megtudni!
Lehet, hogy halálos ítélet,
Mi elől nem lehet elfutni!
</TD></TR><TR><TD align=left></TD><TD class=idezet align=middle>Szabó Balázs

<CENTER>Ez a vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével,
non-profit céllal szabadon utánközölhető.
</CENTER></TD></TR></TBODY></TABLE>

Évicus · 2009 Július 11

[FONT=times new roman,times,serif] [/FONT]

Torjay Attila

A telihold a városra ült

titkokkal teli, sejtelmes a világ
aki most indul "odafel"
csak felszalad a fényen,
visszanézve ezüstös Földet lát.
Reggel a nap már
csak neked kel fel
hát álmodj szépeket,
jó éjszakát!

Évicus · 2009 Július 11

<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="98%" align=center><TBODY><TR><TD style="PADDING-BOTTOM: 6px" class=idezet colSpan=3 align=middle>

Merengő Keringő

Hallod Te is a dalt,
Mit szellő kapott karjára?
Táncra hívja lelkem,
Szívemhez ér nem sokára.

Jól tudom honnan jő
Az ismerős gitár ének,
Boldogságról mesél,
A dallamok csudaszépek.

Díszes bálteremben
Vidáman sírnak a húrok
Táncra hív a múltam
Megyek vele, hozzábújok.

Féltékeny a valóm,
Szomorúfűzként reám dől,
S nem szabadulhatok
Szorító öleléséből.
</TD></TR><TR><TD align=left></TD><TD class=idezet align=middle>Szabó Balázs

<CENTER>Ez a vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével,
non-profit céllal szabadon utánközölhető.
</CENTER></TD></TR></TBODY></TABLE>

Évicus · 2009 Július 11

Élet.

Bármerre is, tekint a szem,
Mindenütt: élet! élet!
Rózsás öléből hinti szét
Anyánk, a nagy Természet.

S minden oly szép, tökéletes,
Mit alkotott kezével,
S a Lét varázsát, örömét
Bölcsen osztotta széjjel:

A sas a bérceken tanyáz
S büszkén kereng a légben;
A denevér zsákmányra les,
Alkonyi sötétségben.

A méh tarka virágokon
Zsong s gyüjti édes mézét,
S egy atka silány hulladékból.
Veszi ki szerény részét.

Szitakötő a napsugárban
Cikázik a patak felett,
S a fecskepár kis páholyában
Él víg családi életet.

A vakond sötét rejtekében
Keres férget és bogarat,
S nem látott szegény életében
Sohasem - egy napsugarat.

Egy napig él a kérész és a
Száz éves holló károg a fán,
S az ember szól: "Enyém itt minden!
S lesz ezredek folyamatán."

S a virág hull és egyre hull,
Elporlik ember, féreg:
Ki tudná azt megmondani,
Mely’knek volt szebb az élet?...
</TD></TR><TR><TD align=left></TD><TD class=idezet align=middle>Réthy László</TD></TR></TBODY></TABLE>

Évicus · 2009 Július 11

y1p2Tuz1MtpqaRijNt6os_KZePhs3F4g_AeKHJaRmbnqHUBmwFy11v3GQOaVEFLigX_5jECYb5ok5k

Boldog vagyok...

Boldog vagyok, boldogabb a rózsa
Bársony szirma nem lehet talán,
Mikor a nap sugarába fürdik,
S harmat reszket szomjas ajakán.

Boldog vagyok, mint a játszi gyermek,
Ki utat vesztve, tévelgve mén,
S végre ott van, végre ott pihen meg,
Édesanyja érző kebelén.

Boldog vagyok, mint a kis madárka,
Aki fényes korlátok közül
Szabadulva az egész vidéket
Most előszer repkedi körül.

Boldog vagyok, aminő csupáncsak
Egyedül az érző szív lehet,
Amidőn már itt a földön élvez
Minden üdvet, minden örömet.

Boldog vagyok - ah, de mit beszélek!
Kimondani nincsen arra szó!
Hallgat az ajk, amidőn a szívnek
Legédesebb álma lesz való!
</TD></TR><TR><TD align=left></TD><TD class=idezet align=middle>Bálintffy Etelka</TD></TR></TBODY></TABLE>

Évicus · 2009 Július 11

JeepCKing

Ne add fel!

Mikor a fájdalom és a kín felordít,
és az ég minden vihart ellened fordít,
mikor az útszéli faág arcodba csap,
és pokoli démonok tépik a hajad…
Mikor a reménytelenség leghűbb társad,
s nem jön a megváltás, hiába is vártad,
mikor a puszta lét is már csak büntetés,
mert hasztalan volt a hit, és a tüntetés…
Mikor azt hiszed, utadat végigjártad,
s remegő kezekkel vésed a fejfádat,
mert az erődet már fogyatkozni érzed,
és az elmúlás rozsdája marja vérted…
Mikor azt hinnéd, eljött az utolsó nap,
s fájó búcsúztatódra készül már a pap,
mikor már nincs erőd küzdeni az árral,
és úgy döntenél, elmész ezzel a nyárral…

Akkor gondolj azokra, kik hazavárnak,
és lágy mosolyodban egy világot látnak…
Gondolj azokra, kik igazán szeretnek,
akik veled együtt sírnak, és nevetnek…
Gondolj azokra, akiknek szívében élsz,
és gyengéden fogják a kezedet, ha félsz…
Gondolj azokra, kik érzik, mit te érzel,
s gyógyfűvel takarják sebeid, ha vérzel…
Gondolj azokra, kiknek a szavad áldás,
akiknek melletted lenni egy megváltás…

Mikor azt éreznéd, leomlott az erőd,
akkor meríts belőlük magadnak erőt!
Amikor a reményed meghalni látszik,
és lelked a kialudt tűz mellett fázik,
szeretet-hasábot tesznek a parázsra,
nem is kell túl sokat várnod e varázsra.
Ha félsz az éjszaka baljós hangjaitól,
zenét csalnak elő lelkük lantjaiból,
hogy elűzzék a félelmetes árnyakat,
melyek kiölnék belőled a vágyakat.
És mikor hited porrá zúzná az élet,
festenek tenéked egy gyönyörű képet!
Miattuk, általuk érdemes tán hinni,
reményed, álmaid velük tovább vinni!
Ha másért nem, miattuk érdemes élni,
és Istentől imádban új csodát kérni!

Ne add hát fel, míg van, kinek hiányoznál,
míg van egy fül, mi hallja, ha kiáltoznál!

Évicus · 2009 Július 11

Bényei József

MAGÁNYOS CÉDRUS

A fának emberarca van,
ráncokkal, szemgödörrel.
Ha szél lendíti ágait,
meztelen csontja zörren.

Az ágnak emberkarja van,
kinyújtja, mintha kérne.
Jaj, egyedül van, nincs hite,
nincs egy száraz levél se.

Fogódzna földbe szép gyökér
s a homok elbocsátja.
A szem határa végtelen,
a magány színe sárga.

Mert fáj a fának ez a sors,
a kín görcsökbe rándul,
előtted koldus könyörög,
koncot vár tíz kitárt ujj.

Adj neki jószót legalább,
szólj hozzá, mint a vakhoz.
Óh, hogy repülne innen el,
tört szárnya egyre csapdos.

Nem nyúl az égig, szétterül,
mint porfelleg a földön.
Szólítsd meg, szétroncsolt keze
üresen le ne törjön.

A fának emberarca van,
magányos emberarca.
Szívedhez ér, - milyen hideg,
milyen sovány a karja...

Évicus · 2009 Július 11

Kosztolányi Dezső

SORSUNK

Tanuld meg, porember, a sorsod: lemondás
s lemondani nekem oly fájdalmas-édes.
Ura a végzetnek, ki ezt megtanulja,
bánat és csalódás nem fér a szivéhez.
Nézd a természetet, mint vál elmulásra,
minden egyes ősszel lassan hervadozva
csüggedt mosolyában, hogy a világ lássa,
küzdelem és bukás a porember sorsa.
S tudok lemondani: oly édes-nyugodtan
hajtom le fejemet síri nyoszolyámra
s édes a lemondás: az élet torz-arcát
redőosztó kézzel mosolygósra váltja,
vérezve vesződünk viharzajos tusán,
míg végre a halál karján elalélunk
s fáradt szemeinknek a zűrzavar után,
a ciprusok árnyán dereng fel a célunk.
Hajoljatok meg a tomboló sors előtt,
mert az ő hatalma zabolátlan, örök.
Ha nem hajolsz, ledönt, mint vihar a tölgyet
s ravatalod ormán kárörvendve röhög.
Leteper a földre dühös küzdelemmel,
vasmarokkal legyűr a fekete sírba.
A temető minden kövére az ember
kudarca s a sorsnak győzelme van írva!

Évicus · 2009 Július 11

Csabai Lajos

FORRÁS VAGYOK

A Bükk fehér mészkősziklái között,
Mint kristályforrás jöttem a világra.
Medremben százéves tölgy gyökérlábát mosta,
Születésemet lombjain áttört fény vigyázta.
Hűs vizemet száz szomjas állat,
Sok megfáradt vándor mind imádta.

Ringató muzsika volt a csobogásom,
Kavicsgyöngy ágyazta kicsiny medremet.
A tengerhez kell mennem, mondtam,
A sok fürge pisztráng mind kinevetett.
De én tudtam, küldetésem van, várnak már reám
A szomjazó növények, s a furcsa emberek.

Hegyek lábánál völgyek ölén értem ki a síkra.
Itattam szomjas növényt, embert, állatot.
Feltűrt szoknyás lányok vásznait áztattam,
Tettem vígan, mit a sorsom rám bízott.

Néha kiáltanék, de sajnos nem tudok, mikor
Rút emberek szennyüket medrembe hordják.
S mert igazságom nem tanulták,
Haragomnak olykor nem állhatott ellen
Partomra hordott, millió homokzsák.

Társaimmal találkozva, később,
Hömpölygő habokban őserőt viszek.
De már hallom a tenger morajlását,
S ha elérem majd, a mindenséggel egy leszek.

Ott a nap sugara párává tesz engem.
Csordult felhőkben a föld fölé megyek.
Mint éltető eső lehullok, s kövek közt
Tiszta, hűs forrásként - újraszületek.

Lillafüred, 2007.július

Évicus · 2009 Július 11

Toldalagi Pál

VILÁG ÁRVÁJA

Be jó lenne mindenkihez
tartozni; hogyha azt kívánnám,
betérni bárkihez, s fejünk
felett ott lenne a szivárvány,

az asztalon só és kenyér,
szívünkben a szeretet lángja;
megismerkednénk szelíden
s nem menekülnénk a homályba,

szennyes titkoktól terhesen,
szorongva és agyonsebezve;
ismeretlen rokonaim
beszéde nyugtatóan legyezne,

tudva, hogy tőrt nem vetnek ők
és gúzsba kötni nem akarnak;
szeretném végre hallani:
világ árvája, betakarlak.

Évicus · 2009 Július 11

Keresztury Dezső

ESTI IMÁDSÁG

Ó, milyen vak homályba futnak,
kik nélküled indulnak útnak.
A kezemet nézem: leszárad;
szívem sívó homokkal árad.

Valamikor kézen vezettél:
szökni akartam, nem engedtél,
csend volt szívemben és a csendben
szavad szólt csak, mindennél szebben.

Én Istenem, hívj vissza engem!
Magam maradtam, eltévedtem.
Légy bátorságom, bizodalmam;
Ó, légy úrrá megint Te rajtam!

Évicus · 2009 Július 11

RABINDRANATH TAGORE

VAK LEÁNY

Egy vak leány jött a kertembe reggel,
s virágfüzért adott, zöld levelekkel.

Én a virágot nyakamba tettem,
s könny csillogott fel mind a két szememben.

A lányt megcsókoltam, majd szóltam:"Áldott,
vak vagy te is , akárcsak a virágok.

Te nem tudod, hogy mily szép, amit adtál,
és nem tudod, hogy szebb vagy önmagadnál."

Kosztolányi Dezső fordítása

mass · 2009 Július 11

Wass Albert

A völgyek vándora

Hányszor hittem: hazám a fény hazája,
s a völgyek szürke rabja nem vagyok,
völgy vándorát a hegyek csókja várja
és utam egyre feljebb kanyarog.
S ó, ti kegyetlen rózsaszín hegyek,

gyönge-elém hányszor emeltetek
hajnal-pompában búskomor falat!
S az utam völgy, ezerszer völgy maradt.

Most este van. Nem látom már az utat:
hátha most a hegyre fölvezet?
Hátha holnap könyörül a távol,
s kanyargós úton nyújt testvér-kezet,
szelek dalolnak: "messzeföldi vándor
rokon-karokba visszaérkezett!"

Virrad. A völgyek csoda-váró rabja
távol hegyekre bízva feltekint...
De útja völgy, jaj völgy maradt megint.

Évicus · 2009 Július 11

Várnai Zseni

ÍGY ÁLMODOM...ÍGY KÉPZELEM...

Ha egyszerre csak, mint egy ábrát,
letörölné a fekete táblát
az Alkotó
művészkeze
s valami újat kezdene,
de úgy, hogy égszín lenne a tábla
s csodás világot tervezne rája
a Teremtő
művészkeze...
új Édenkertet festene!

Letörölné a régi rosszat,
varázsolna szebbet és jobbat
a legnagyobb
művész keze...
egészen újat festene!
Oly csodaszépet, hol a lények
békességben, boldogan élnek,
nincs félelem
csak értelem...
így álmodom...így képzelem!

De Földanyánk, miért ne lehetne
rajtad a világ Édenkertje,
van napod, holdad,
levegőd,
varázslatos teremtőerőd...
Minden lehet, ami még nem volt,
fölöttünk a végtelen égbolt
s a Teremtő
művészkeze
békegalambot festene
a táblára, de úgy, hogy többé
ne legyen kéz, mely letörölné...
s békesség lenne mindörökké!

Ajándék pillanatok Neked...

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Hasonló témák