Ajándék pillanatok Neked...

Pipec77 · 2009 Augusztus 6

<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="98%" align=center><TBODY><TR><TD style="PADDING-BOTTOM: 6px" class=idezet colSpan=3 align=middle>Virágoskert
Szívemben él egy virágoskert
mely hatalmas, és illatos,
tündöklőbb, mint bármely
ékszer, nincs hozzá
hasonlatos.

Mézédes, friss szavaitól
virágzik a begónia,
hol rózsaszínen,
hol fehéren,
nyiladozik szirma.

Folyton nyíló szépségének
bókolgat az amaránt
meghajolva, illően
- szép jó napot kíván-

Virágoskert ajkait
indás infű simítja,
míg hűséges
vörös ágyát
fátyolvirággal borítja

Három Klepoátra tűvirága
selymes haját simítja,
finom, gyermeki nevetéssel
a szeretetet suttogja.

Gyöngéd karján babusgatja
a cseppecskevirág mosolyát,
mely fehér, akár a tiszta hó
ki az égből száll alá.

Szívemben él egy virágoskert
onnan írom ezeket.
Egy szellőrózsa zöld szárával,
kiből felbuggyant a szeretet. </TD></TR><TR><TD align=left> </TD><TD class=idezet align=middle>Danó Tímea

Most csak ennyi köszönetképpen, de jövök mégkiss

</TD></TR></TBODY></TABLE>

Évicus · 2009 Augusztus 8

Hámori István Péter

Ki hozza vissza?
( Nagy László kérdésére )

A szerelem már odaát van,
őhozzá méltó palotában.
Leselkedik a folyó medre,
az evickélő szeretetre.
Az önzetlenség gépe parkol,
átinteget a túlsó partról.
A hűségnek is van ott szállás,
mellette áll a megbocsátás.
A megértés éppen most röppen

gyülekeznek ott egyre többen.
Sok jó szívünk ázik és átfagy,
s mióta Te is odaát vagy,
fogyó szavunkra más se rebben,
többen vagytok, s mi kevesebben.
Nincsen már bölcs se, akit kifosszak
itt maradtak a szűzi rosszak,
nyüzsögve torlódó sorokban.
Ami nekünk kell, nálatok van.
Aki merész, bennetek hisz ma,
a szerelmet ki hozza vissza,
s mindazokra ki kötöz múltat,
akik már úszni nem tanultak?

Évicus · 2009 Augusztus 8

Rákos Sándor

Pók-románc

Pók-korában jól ismertem
kegyedet.
Lenge háló csücskén fogtunk
legyeket.
Fölöttünk egy kancsal poszméh
lebegett.
Nyolc kacsója is volt Önnek
s ezeket
mind megkérte az a méh, kit
kegyed három álló hétig
szeretett.
S végül persze megevett.

Évicus · 2009 Augusztus 8

Szathmáry György

A vándormadár négyszer visszafordul

Ha énekeltem, nektek énekeltem.
De, ha elmegyek, nektek kétszer fájjon.
A vándormadár négyszer visszafordul
S végigsimít dalával még a tájon.

Hogy először feszül nyakamnak íve,
Egy szőke Istent látok kék palástban.
A vándormadár bal vállára röppen,
S aranymagot csippent kévés hajában.

Másodszor elszáll egy fiú kezébe,
Ki versek forgácsával tartja jól,
Reszket a fényben az aranyos védő
és szobrot pattint nyers szavaiból.

A harmadik a búcsúdridóra
Harsány színekből kevert tűz-italt,
És ezüstpántos, szép toszkán fejére
Úgy hulljon a csók, mint a zivatar.

És utolszor még Attilára villan
Örök szeme és elnyeli az ég.
Vándormadár - lehet, hogy őt szeretted
A legjobban, mert nem tudtad miért...

Évicus · 2009 Augusztus 8

Rónay György

Zene

Mint aki csónakba szállt, és szemközt a partok tünedeznek,
s még látja a dombot, ahol lakott, s amely most reszket
a nap hevében, vagy csak a búcsúzó könnyein át,
és reszket a ház is, a kert is, és sírnak a fák,
és lassan egyetlen remegés a világ:
így megyek könnyű hajómon a különös tengeren át.
Elengedem az evezőt: ragadj, hullám, amerre jólesik:
a magasból hallom a madarak csodálatos énekeit:
este lesz lassan, hajamba szállnak a csillagok:
virágos partra fektessetek, ha meghalok:
lombok alatt fogok feküdni, körülöttem dalolnak a lányok,
szőke hajukkal betakarnak, éneklik: szép legyen álmod,
ajkamból kolibrik isznak, virágok nyílnak a homlokomon.
Mosolygok és nem árulom el, mit álmodom.

Évicus · 2009 Augusztus 8

Rónay György

LELTÁR

A virágokat és a madarakat is,
s ahogy zizeg a nád, ahogy csobban a víz;
de legjobban talán mégiscsak ezt szerettem:
a csöndet körülöttem s a kék eget felettem

Évicus · 2009 Augusztus 8

Rónay György

Ars Poetica

Csak tartani a tollat mozdulatlan,
s várni, míg saját súlyától lecsöppen
róla a vers.
És beissza a föld.

Pipec77 · 2009 Augusztus 8

Nyári reggel
/Kormányos Sándor /

Rezdül a szél, mint hosszú sóhaj
lüktet a fákon lágy remegés,
hajnali csendű kis levelek közt
zizzenő szárnyú zöld lebegés.

Álmosan bomlik fátyla a ködnek
gördülő könnyét törli a rét,
fénysugarakká szökken a harmat
ritkuló pára jelzi helyét.

Friss kacagással zendül az erdő
kék mosolyát ha szórja az ég,
kerge rigókkal szárnyal a reggel
szárnysuhogástól csattog a lég.

Fénysugarakban fürdik a dallam
dúdol a hangja zümmög a rét,
méheket zsongat röptet a szélbe
messzire hordva a nyári zenét.

Évicus · 2009 Augusztus 8

Rónay György

Arckép

Pár percig, e Dürer rajzolta fák
zöldjében, öregedő férfiarc,
már jócskán őszülő, de homlokán
még semmi ránc, s bár ajka szögletén
már árok ül, de az se keserű:
hallgatja a madárszót s mosolyog.
Előtte lejtő (ott fog hazamenni),
s mintha tél volna lent, fehér havat
sodor a szél és pelyheket kavar.
De csak a galagonyák szirma száll

Évicus · 2009 Augusztus 8

Rónay György

A világ legszebb délelőttje

Ez volt a világ legszebb délelőttje
május az ég makulátlan
minden egyszerre virágzott
orgona akác eukaliptusz rózsa
a város vasbeton szirmai nyíltak
csillant a folyó kristály tükre a fényben
fölötte fűzek selyme barka mimóza
ez volt a világ legszebb délelőttje
szerelmes pár sétált a parton
karoló inda a fiú karja a lány haja lágy folyondár
tíz perc múlva tizenkettő mondta a lány
ma délutános vagyok még elmegyünk addig a fáig
soha nem volt még ilyen édes a napfény
mintha méz csordulna az égből
s ez a sűrű illat ahogy minden egyszerre virágzik
mondta a lány a fiú nem szólt semmit
csak egy kicsit szorosabban ölelte
s még elmentek addig a fáig
tele volt minden ága virággal
álltak a virágboltív alatt a fiú karja a lány derekán a lány feje a fiú vállán
a kék magasban madarak úsztak
nyújtott nyakkal ragyogó szárnnyal mint a teremtés hajnalán
mert ez volt a világ legszebb délelőttje
kócsagok szálltak gémek flamingók gulipánok
pacsirták ezüst éneke csobbant
zöld és sárga örvényt kavart a papagájok szárnya
még hat perc súgta a lány és nedves volt az ajka
s egy parányi madarat látott ezüst szárnnyal
egy parányi madarat messze egy ezüst szárnyú dongót
és nedves ajkkal a fiú fülébe súgta ez a világ legszebb délelőttje
és hozzá simult és szerettek vona hosszan egymás szemébe nézni
mert ez volt a világ legszebb délelőttje
de nem bírták levenni szemüket az ezüst szárnyú madárról
ahogy csillogva szállt a napban
a zöld mezők fölött és kék folyó fölött s a fák fölött a sűrű sűrű illatárban
mert minden egyszerre virágzott orgona akác eukaliptusz rózsa
liliom jázmin nárcisz szállt a madár az égen ragyogott ezüst szárnya egyre nagyobb lett
már látszott horgas csőre mind a huszonnégy karma
forgó szemében a tűz
pedig az volt a világ legszebb délelőttje
álltak a virágboltív alatt a karjuk összefonódott
akkor lobbant a láng
egy gomba nyílt a föld fölött egy óriási ernyő
hamu szitált a csendben
s két cérnavékony kicsi fényszál
villant még eltünőben
mielőtt a harangok emléke délre kondult
a semmiben ahol tornyaik álltak egykor...

gyöngyesz · 2009 Augusztus 8

Szilágyi Domokos: Hegyek, fák, füvek

Hegyek, fák, füvek, haragzöld, azúr menny, szívem rokonai,
kedvesek, emlékeimben látlak szelíden bólintani,
izmaim is emlékeznek ernyedőn, erdők, titok-ösvények, farkas szagúak,
lombkunyhók, égboltnyi lombfelhők, csukott szemű lombalagutak,
fürdik, frissül a fáradtság itt, ahol a konok csönd üget,
róttam az erdőt, lépéseimből róttam nesz-betűket,
libegő muzsikát, lobogó kedvet mosolygós fák alá,
nap vére hullott, mintha leterített szarvas kínját kiáltaná,
nap vére hullott, elöntött a mindenség-fia-fény-suhogás,
szívemen, mint ághegyen mókus, ült a várakozás,
vagy mint az éjszaka tetején a liliomszirmú csillagok
- pilla mögé bújt szemek, melyekbe a nappali fény belefagyott -:
a várakozás, hogy olvashassam remény-virág-betűitek,
s belém leheljétek a mindenség erejét, hegyek, fák, füvek.
Hegyek, fák, füvek, erdők, haragzöld, azúr menny, szívem rokonai,
kedvesek, emlékeimben látlak szelíden bólintani,
szelíden - ti vagytok a jóság -; meghitten - ti vagytok a csönd -;
jobbik felem tibennetek önnönmagának köszön;
ti vagytok a béke: levegő, hogy lélegezhessék az emberiség,
ti vagytok a fegyver, védekezni, a halál ha újra kísért;
küldtök fényes magasságokba, agyunk-szemünk szoktatni a végtelenhez,
az elmúlás mihozzánk miattatok és érettetek türelmes,
ózon-leheletű tájak, források, ti, erdők csillagai,
titeket hívtalak-hívlak-idézlek vidítani, segíteni,
ha ujjaim begyén kiillan az akarás, szememből fénytelen porba hull a fény,
ti élesztitek újjá, ti, gazdag szívűek, az újjászülető reményt,
tőletek orozzam a szót, a muzsikát, az észt, a szívet,
tőletek, mindig tőletek, hegyek, erdők, fák, füvek.
Hegyek, fák, füvek, ágak, haragzöld, azúr menny, szívem rokonai,
titeket hívtalak-hívlak-idézlek vidítani, segíteni,
karcsú sziklák, szépfejűek, felhőlépők, bátorítók,
szélben dzsiggelő bokor-gyermekek, gondolkodó, komoly fenyők,
táncos patakok, újjáteremtők, mint az asszonyi csók,
szemérmes kis tisztások, pihentetők, s mint a szerelem, újjászülők,
sűrű örömök szülei, kovácsoljátok bennem az acélpengésű akaratot -
simogató kéz, puha ágy, okos elme, akit bármikor szólíthatok,
ki sosem hagy el, ki érvel, meggyőz, s - tanácstalannak - tanácsot ad,
ölelő szerető, ki bánatot öl; nyugalmas öl, ki fiául fogad,
s biztat, hogy szép a harc, szép ez az emberi lét,
üt is, hogy eddzen, izzítja küzdelmem hevét,
ki hű hozzám, hogy hű maradjak és józan és fegyelmezett -
köszönöm nektek, hegyek és erdők, sziklák és lombok, fák, füvek.

gyöngyesz · 2009 Augusztus 8

Bódai-Soós Judit: Mindig adhatsz

Megeshet veled,
hogy üres lesz kezed, de
a szíved sosem.

gyöngyesz · 2009 Augusztus 8

Komáromi János: Varázslat

varázslat minden érzés
varázslat minden szó
varázslat minden kérdés
varázsolni volna jó

bűvköröket földre írni
régi hitem vissza hívni
kelő Holddal égbe szökni
harmat cseppben visszatérni

súgni bájoló szavakat
elvarázsolni magamat
lélek-szárnyat felölteni
eget, földet betölteni

gyöngyesz · 2009 Augusztus 8

Ferenczy Teréz : Nem vagyok én nap...

Nem vagyok én nap, se hold,
Vagyok egy kis csillag,
Mely a sok millió közt
Szemérmesen ballag.

Egy szörnyű éjszakának
S az elborult pusztának
– Már amilyen, olyan –
Mégis fénye vagyok.

gyöngyesz · 2009 Augusztus 8

Székely János : Parti füzes – prológus

Szél járt egy teljes nyáron át
Zúgott a fűzfalomb felettem.
Én kihallgattam sóhaját,
S amit halottam, versbe szedtem.

Nézz rám, és láss meg engem.
Láss, és gyönyörködj bennem.

Mert szép vagyok.
És rejtelmesen hallgatok,
És átsűrítem csendes és hatalmas
Jelképeimbe teljes életed.
Végy észre végre. Foglalat vagyok:
Taníthatok és mindent adhatok,
S csak én vagyok, ki adhatok neked.

Nézz rám, és láss meg engem.
Láss, és gyönyörködj bennem.

Lásd végre meg, hogy ágaim lehajtom,
S tunyán tenyészve tengek itt a parton,
Míg fölfeszíti sátorát a Dél.
De lombjaimban sorsok árnya lobban,
Akárcsak lent, az ismerős Folyóban,
Mely futva áll, és hangtalan beszél.

Nézz rám, és láss meg engem.
Láss, és gyönyörködj bennem.

Nézd a királyi nyárfák
Szeszélyes koronáját,
Amely villózva szökken a magasba,
S a földre foltos árnyakat terít;
A mentát és katángot,
Az égő kecskerángót
S a fűzfaágak nyelvfüzéreit.
Nézd, mily mohón nyalintanak az enyhe
Méz- és világűr-illatú szelekbe,
S hogy leng a szélben, hogy mereng az ág!
És nézd a nyüzsge komlót, hogy befonja!
Hogyan piroslik fönt a galagonya!
És hogy lobog a lóherevirág!
A szőke fürtű nyíreket is nézd meg,
Füleld, hogy zúgnak, zengenek, zenélnek,
Hogy súg, suhog és zsong körül a rét.
És ne feledd a kerge szúnyogoknak
Zenéjét se, ha őszi táncba fognak,
És hallgasd meg az éjszakák neszét.
Hajolj rá minden ágra és virágra.
Végy észre már, hogy ne lennék hiába.
Tapintsd ki minden rezdülésem,
S fond együvé, hogy rész legyen a rész;
És ismerj minden ízemben magadra,
Mert sok vagyok és százezer darabka,
De mégis egy és teljes és egész.

gyöngyesz · 2009 Augusztus 8

Mészáros Ferenc : Lélekpárkányon

Lélekpárkányon billeg az álom
Szárnyait tárja égi jelekre
Nem számlál időt,
Nem rebben félőn,
úgy ölel forrón,
mintha szeretne.

Lélekpárkányon szárnyas ábránd
Visszakacsint rám égi tükre
Nem szól semmit,
Hangtalanul bűvöl
Lengedez bennem
Szívemre kötve

Lélekpárkányon pihen a mese
Alszik a fényes égi ágyon
Nem írható át
Nem ismétlődik
Eltűnt a Napban
Hiába várom

gyöngyesz · 2009 Augusztus 8

Kálnoky László: Csalogányok

Az éjszakai park
alvó lombjaiból
halljuk az énekest,
a holdfény-mosta dalt,
a bársony csattogást.
Le nem kottázható
magasságokba tart,
s elhallgat hirtelen.
Felhangzik válaszul
egy fürge fütty: ezüst
tőr, mely koromsötét
drapériákba szúr.

gyöngyesz · 2009 Augusztus 9

Jószay Magdolna: Az élet apró díszei

Húzzuk össze függönyét a napnak,
kössünk masnit az ígéretekre,
díszben álljanak elénk majd sorra,
ha fény vetődik az emlékekre.
Nézd, itt a kezem, mit kezed
féltő melegébe vont,
lásd, itt a szemem, mit szemed
bársonysugarával körbefont...
s ha majd az új nap rózsabíbor
leplén betekint a szívbe,
elhúzzuk a függönyt, s legyen,
mi bennünket apró díszeivel,
vidám örömeivel
újra meghív
az élet ünnepére.

Évicus · 2009 Augusztus 9

<CENTER>

</CENTER>

<CENTER></CENTER><CENTER></CENTER><CENTER>Baranyi Ferenc

Staccato

Amíg csupán lopjuk magunknak egymást:
csak lopott holmi lesz, mi rég miénk
vezekelünk a rég megérdemelt nász
visszaeső kis bűnözőiként
akié vagy, elvesz naponta tőlem
s ha néha visszakaplak egy napig:
megint sután, csak félig-ismerősen
puhatolom felejtett titkaid.
Heteken át, míg várom folytatását
egy-két lopott órának, meglopok
minden varázst, mit új találkozás ád
mert úgy kezdjük mi egyre újra,
hogy már messze vagy, mikor megérkezel.
Karomba kaplak s mégsem érlek el.

</CENTER>

Évicus · 2009 Augusztus 9

Juhász Imre

Óda a fényhez

Az éjszakák darabokra tört
foszlányait elűzi a fény...
Szívünk zeg-zugos utcáiban
csak a fény az egyetlen remény.
Ha pusztába tévedt vándorként
az éj sötétje hullna ránk,
utat mutat s célhoz vezethet
egy pislogó, halvány gyertyaláng.

Az ember ki fény nélkül bolyong,
mindig úttalan utakon jár csak,
s élete olyan, mint a virágé,
melyet sötét szobába zártak.
Szállni szeretne vad szelekbe:
nem láthat fényt, de nő a vágya;
szeretne lenni maga a fény,
de önmagának is csak árnya.

Sötét tenger fénybójái közt
a hajós mindig biztos partot ér,
míg nélkülük sötét homályba
vész előtte minden földi tér.
Tévelyegve, botladozva jár az,
kinek útját nem jelzi a fény:
annak a ma tegnapot jelent csak,
és a holnap is csupáncsak remény.

Az embernek nem a gazdagság,
a fény jelenti az életet,
mely a gazdagnak is lehet átok,
és a koldusnak is szép lehet.
A sötétben minden, ami szép,
elveszti bűvös varázsát.
A legszebb gyémánt mennyit ér, ha
nem láthatjuk a csillogását?

Az, aki csak álmodik a fényről,
az az örök éjszakák rabja:
neki mindegy, nappal vagy éj van,
miért várna az virradatra?
Ki fényben jár, annak az est is
már egy homálybatűnt remény,
míg a sötétben tévelygőnek
elég lenne egy sugárnyi fény.

A fény az élet!... A fény éltet
egyformán embert és virágot;
azt is, akit elvakít a fény,
s azt is, aki fényt sohse látott.
A tavasznak el kell jönnie,
ha a rügyekre a fény rátapadt!...
A nappalt a fény teremti meg,
és a fény szüli az árnyakat.

Fénytől lesz a szivárvány színes.
A fák lombja fénytől üde-zöld...
A virág a fénytől illatos...
És a fénytől lesz termékeny a föld.
A fény olyan kincs, mely egymaga
túlnőhet minden földi vágyat...
Nekem olyan szent erő a fény,
mint hívőnek a bűnbocsánat.

A fény az úr a mindenségen
- a gazdagság csak hazug álom.
Nem cserélném el semmi kincsért:
a pénz helyett a fényt imádom.
Ha az éjre közeleg a hajnal,
úgy várom, mint egy hű szeretőt.
Hátat fordítok a sötétnek,
és letérdelek a fény előtt!

Ajándék pillanatok Neked...

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Hasonló témák