Ajándék pillanatok Neked...

Évicus · 2009 Július 17

Gyurkovics Tibor

Kérés

Kis napot adj, kicsiny napot,
amilyen embereknek juthat,
őrjítő-puha meleget,
kétségbeejtőt, nyomorultat.

Kis napot adj, kicsiny napot,
a háztetőkön épphogy élőt,
a fejükön, a hajukon
rajongva érezzék az élők.

Kis napot adj, kicsiny napot,
kifordultat, elveszítettet,
amilyen jut, ha elhever,
egy nyitott ingű tizedesnek

Kis napot adj, kicsiny napot,
nem nyarat kérek, csak hogy este
húsba burkolt csontjaimat
valami átmelegíthesse,

kis napot adj.

gyöngyesz · 2009 Július 17

<table width="100%" border="0" cellpadding="0" cellspacing="0"><tbody><tr><td colspan="3" width="100%">
</td> </tr> <tr> <td width="1%"> </td> <td width="98%">Reményik Sándor: Szappanbuborék

Valaki szappanbuborékot fúj,
Mindegy most, hogy Isten, vagy kisgyerek,
Világokat kelt életre a száj,
Mely szappanbuborékot ereget.

És szállnak, libegnek a fényes gömbök,
És szétpattannak - s elnyeli az ég. -
Egy szappanbuborék is egy világ,
S egy világ is egy szappanbuborék.</td></tr></tbody></table>

gyöngyesz · 2009 Július 17

<table width="100%" border="0" cellpadding="0" cellspacing="0"><tbody><tr><td width="98%">

Kassák Lajos: Mindenki ismerőse vagyok

Mindenki ismerőse vagyok
és mégis mindenkinek idegen.
Keresd meg gyökereimet
számláld meg ágaimat
és a testvérem leszel.</td> <td width="1%"> </td> </tr> <tr> <td colspan="3" width="100%"> </td></tr></tbody></table>

gyöngyesz · 2009 Július 18

</td> </tr> <tr> <td width="1%">

</td> <td width="98%">Kormányos Sándor : Nyári reggel...

Rezdül a szél, mint hosszú sóhaj
lüktet a fákon lágy remegés,
hajnali csendű kis levelek közt
zizzenő szárnyú zöld lebegés.

Álmosan bomlik fátyla a ködnek
gördülő könnyét törli a rét,
fénysugarakká szökken a harmat
ritkuló pára jelzi helyét.

Friss kacagással zendül az erdő
kék mosolyát ha szórja az ég,
kerge rigókkal szárnyal a reggel
szárnysuhogástól csattog a lég.

Fénysugarakban fürdik a dallam
dúdol a hangja zümmög a rét,
méheket zsongat röptet a szélbe
messzire hordva a nyári zenét. </td></tr></tbody></table>

gyöngyesz · 2009 Július 18

[FONT=&quot]

[/FONT]
[FONT=&quot]
[/FONT]
[FONT=&quot]
[/FONT]
[FONT=&quot]Csorba Győző : A fák példája[/FONT]

[FONT=&quot] Az éggel most már semmire sem megyünk
s a földdel sem. Köd, köd, felhő, ború,
szorongás. Vegyük példának a fákat,
ők tudják, mit kell tenni ilyenkor.

A napot, az ég kékjét, a világ zöldjét
egyéb meleg, szín nem pótolja. A fákat
vegyük példának, ők másutt keresik
a vigasztalást és a menedéket.

Ők másutt keresik, magukban keresik:
derűt, meleget magukban keresnek;
a napot, az ég kékjét, a világ zöldjét
ők magukban teremtik meg maguknak.

Nyugodtan tűrik a vak éjszakákat,
a külső háborút. Kérgük bástyái közt
szüntelen zene szól, a teljesség zenéje,
az egyensúly zenéje és a rendé.

S ha majd ismét a helyére kerül
a kék, a zöld, a nap, a világi bőség:
mohóság nélkül fordulnak kifelé,
és úgy fogadják ezt is, mint a törvényt. [/FONT]

gyöngyesz · 2009 Július 18

[FONT=georgia,palatino]Erich Kästner : Gyorsvonaton

A föld kerek. El kell utaznod,[/FONT]

[FONT=georgia,palatino]hogy eddzed ernyedő erőd.[/FONT]

[FONT=georgia,palatino]S a sínek mentében parasztok[/FONT]

[FONT=georgia,palatino]állnak, mint fényképész előtt.

[/FONT]

[FONT=georgia,palatino]Várkastélyt látsz, pipacs piroslik,[/FONT]

[FONT=georgia,palatino]s megvillan tükrös tó vize.[/FONT]

[FONT=georgia,palatino]A táj, mely körbefordul most itt,[/FONT]

[FONT=georgia,palatino]isten gramofónlemeze.

[/FONT]

[FONT=georgia,palatino]Robog a gyors a végtelenbe.[/FONT]

[FONT=georgia,palatino]A pálya szélén tyúk kotor.[/FONT]

[FONT=georgia,palatino]A távírópóznáknak lengő rendje[/FONT]

[FONT=georgia,palatino]porcelán gyöngyvirágcsokor.[/FONT]

[FONT=georgia,palatino]A drót le-felszáll, míg mi szállunk.

[/FONT]

[FONT=georgia,palatino]Néha a póznasor úgy térdrehull,[/FONT]

[FONT=georgia,palatino]mint hogyha táncnál pukkedlizne párunk.[/FONT]

[FONT=georgia,palatino]Zavartan állunk![/FONT]

[FONT=georgia,palatino]Visszaköszönünk szótlanul[/FONT]

[FONT=georgia,palatino]és várunk. [/FONT]

[FONT=georgia,palatino](Ford.: Békés István[/FONT])

gyöngyesz · 2009 Július 19

gyöngyesz · 2009 Július 19

Kányádi Sándor - Margaréta

Hatalmas nagy szalmakalap,
alatta valaki halad.
Azt mutatja a viselet,
hogy az utas kislány lehet,
kislányra vall a ruhája
s a kalap nagy karimája.
Arra vall a járása is,
bizonyára ebédet visz,
különben nem volna nála
se kisfazék, se kosárka.
Meg-megáll szusszanni egyet,
aztán kaptat föl a hegynek.
Olykor vigyázattal lép át
egy-egy nyíló margarétát.
Le is szedné, ha nem volna
mindkét keze megpakolva.
Addig-addig incselegnek,
míg a kislány gondol egyet,
s mert a keze foglalt, így hát
leharap egy margarétát.
És boldogan mezítlábal
foga között a virággal.

gyöngyesz · 2009 Július 19

Lator László : EMLÉKEIDBŐL ELTŰNÖK

Botomat elhagytam az erdőn,
nem félnek tőlem a madarak.
Árnyéktalan és remegő
a szitakötő pillanat.

Hangjára figyel a patak,
medrét egyre mélyebbre ássa.
Emlékeidből eltűnök,
mint halak villogása.

Ragyog a hegyek homloka,
fák közt csobog a tisztaság.
Alázatában egyre szebb,
egyre átlátszóbb a világ.

Évicus · 2009 Július 20

Őri István

Álomtakaró

Álmaidból, szőj puha takarót,
s terítsd magadra,
mert kint hideg van.
Sződd nagyra,

hogy nekem is jusson belőle,

mert én is fázom.
Sződd még nagyobbra,
hogy mindenkit betakarhass vele,
mert hideg a világ és idegen.
Énekeld el az álmaidat,
és táncolj hozzá.
Dalod legyen melegem, táncod erőm.
Serény kezekkel öltsd a szálakat,
készítsd el hamar, mert fázom,
siess, hogy minden a helyére kerüljön,
mielőtt lemegy a fény.
Énekelj nekem,
suttogva, tündér-éneket
hogy gyönyörű álmunk legyen,
míg csendben alszunk,
s feledjük a fagy-sötét éveket.

gyöngyesz · 2009 Július 20

Devecseri Gábor : Őszibarackvirág

Őszibarackvirág
püspökszínű szirma
mintha álmaimra
szentbeszédet írna,
földi szentbeszédet,
eget nem hazudva
sem égre, sem földre,
csak azt mondva újra
szép kenetes hangon,
hogy ami van, az van,
legyek áhítatos
minden pillanatban,
tiszteljem a létet,
élvezzem a szépet,
érezzek már minden
szóban szentbeszédet
s az eső zajában,
s a fűben, s a fában,
madarak tavaszi
barbár imájában
és az ő ünnepi
szirom-lilájában.

[FONT=verdana,geneva]
[/FONT]

gyöngyesz · 2009 Július 20

Szabó Magda: Madár

Azt kérdezed, hogy ki vagyok,
micsoda kis lélek vagyok,
ki ablakodon kopogok,
és mint a gránát, tüzelek,
és lengek-ingok-libegek,
és hámba fogom a szelet,
és hintálom a levelet,
összekuszálom a leget,
s azt a suttogó szövetet,
amit a hajnal tereget,
min villogás az erezet?

Vagyok az élő suhanás,
vagyok az élő zuhanás,
lengés vagyok, kerengés,
zengés meg visszamerengés
arra, amiről azt hazudod,
azt hazudod, hogy elfeledted,
ám én megszólalok feletted,
ám én átsuhanok feletted,

megvillantom szárnyaimat,
a selyem kardokat,
melyek átmetszik az eget
és hazugságodat,
és akkor már tudod,
akkor rögtön tudod,
hogy az angyal vagyok,
aki gyerekkorodban
úgy magadra hagyott.

gyöngyesz · 2009 Július 20

Szabó Magda: Terítsd arcomra álmodat

Ó álmodó, micsoda álmokat
szoríthatsz fáradt szemhéjad alatt,
míg a nappalok szörnyű szőttesét
meg nem nyugvó agyad úgy fejti szét,
hogy mégis, újra, szebben összeáll,
rívó élet és mosolygó halál
a képen összebékél, elpihen,
s magára lel a sértett értelem.
A múltra hág az új fényben derengő
puhaszájú és érzékeny jövendő,
s nyomában ott léptet félénk lovon
a rózsástalpú, szelíd hajadon,
a hajnali reménység, szép húga;
az ég meggyűrődik, alázuhan,
a szél csücskeit összehúzza,
meg is köti, botjára szúrja,
elindul vele vándorútra,
s a föld ott marad egymaga,
se teteje, sem ablaka,
s akkor kinyitja viola
szemét a bársony szerelem,
s ott lebeg súlyos mosolya
a föld felett, mint kupola.
Ó, álmodó, nincs hit szivemben,
nincs isten, aki óvna engem,
anyámnál is öregebb lettem,
s a halál egyre közelebb, —
terítsd arcomra álmodat majd,
mint egy szemfödelet!

Évicus · 2009 Július 20

Komjáthy Jenő

Viharének

Hajrá! hogy zúg, zeng a vihar!
Megcsapja órjás szárnyival
A reszkető tekét.
Hogy sápad, szepeg most a gyáva,
Hogy búvik sötét odujába,
Hogy félti hitvány életét!

Rongy életét hogy félti most
A sok silány, a sok bigott,
Ha tombolsz rémitőn,
Óh zordonkedvü láng Enyészet!
Csak én vagyok, ki véled érzek;
Ujjongok: Ez az én időm!

Ujjongok a szélvésszel én,
Mely fekete szárnyán felém,
Rajtam, velem rohan.
Úgy érzem, lelkem szól belőle:
Óh vajha minden összedőlne,
Minek kölcsönzött lelke van!

Kacagok a viharral én,
Testvéri csókot küld felém
A vészek szelleme.
Csak hulljatok remegve arcra,
Keblem magas gyönyörre hajtja
A viharok lehellete!

Süvölt, sikolt a fergeteg,
Testvéreim, a vad szelek
Kedvökre játszanak;
Könnytengerét a menny kiontja
S a zúgó, zokogó habokba
Szilaj vágyak haldoklanak.

Öldöklő, gyilkos lázban ég
A meghasonlott istenég,
Kétségbedőlt világ;
Villámot szór a nagy világszem
És nem kíméli önfiát sem,
Gúnyt, haragot szemébe vág.

Ringó rétek hajába kap,
Rengő erdők fejébe csap,
Mint bősz, gonosz király;
Fönséges, átkos borzalomban
A földnek órjás szíve dobban,
Mert rátapodott Beliál.

Ah, itt van, itt az én időm!
Zúg az itélet rémitőn:
Sápadjon minden el!
S ha minden hull, recseg a vészbe',
Belesikoltok énekébe:
Vesszen, aminek veszni kell!

Hajrá! robogj, rombolj vihar!
Haragod égő szárnyival
Vesszőzd meg e tekét!
Tépjed, mi korhadt, gyökerestül,
Törj a korcs lelkeken keresztül,
Zúzd testüket ízekre szét!

Kevély hegyek meginganak,
De te száguldj előre csak
S ne kíméld a nagyot!
Alázd meg a hitetlen gőgöt,
Merüljön vad szivébe tőröd
S tebenned hinni bukva fog!

Ah, én is érzem ostorid!
Sötét szárnyával beborit
A vész nagy istene.
Vasvesszejét én is megérzem,
De nem csúszom előtte térden,
Mert együtt érezek vele!

Hadd féltse éltét lelki rab!
Nem fél tetőled a szabad,
Ha zengsz fönnen, dicsőn!
Kegyetlen kéjjel, láng Enyészet,
Ha összedöntöd az egészet:
Ujjongok: Itt az én időm!

Évicus · 2009 Július 20

Márai Sándor

Monológ

Akarok még hinni az életemben
s a mások életében - akarom,
hogy izmos és erős legyen karom
s földaloljak egy lobogó "igen"-ben.

Mert megbocsátottam mindenkinek
s szeretném, hogy nekem is
megbocsásson, ki tettenért
a pózon és csaláson
és ne vádoljon többé senki meg.

A múltat én elhordozom magammal
új életemre, mint zsákját a vándor:
hogy éltem egyszer én, Márai Sándor,

s emlékeimmel elmotozva élnék,
mert amit érdemeltem, rámtalált:
kaptam egy életet és egy halált.

seresmaria · 2009 Július 30

Titkos szerelem

Bú nyomja szívemet,
nem lehetsz az édesem.
Nem tudhatja senki,
szívem szívedet szereti

Szereti és imádja,
mert szíved a boldogsága.
Ritka boldog óra,
percenként röppen tova.

Oly nehéz a vállás,
s újból a várakozás.
Oly jó érzés várni,
arcodon a boldogságot látni.

rád gondolok édes mindig,
az idő oly lassan múlik.
De majd eljő egyszer az idő,
mikor megmutathatom:
a szerelmem Ő

A vers saját versem bárki felhasználhatja,

seresmaria · 2009 Július 30

Decemberi gondolatok

Decembernek téli estéjén,
hó borítja a tájat.
A lelkem békében él,
bár bánat járja.

Kandalló előtt kuporgok,
bársonyos meleg járja át testem.
Körül ölel oltalmazon,
nem engedi közel a bánatot.

Kirekesztem a világot,
hísz engem is kirekesztett a világ.
Bánat az életem része,
úgy támad, mint a vércse.

Az életben megbuktam,
de el hol rontottam.
ki tudná megmondani?
Nem kellett volna megszületni.

Kérdések kérdések után,
válasz nincs rá.
Talán majd a sírban,
meglelem a nyugalmam.

A vers saját versem, bárki felhasználhatja.

seresmaria · 2009 Július 30

Téli táj

Nem zizeg már a levél,
elfújta az őszi szél.
Piheként elsodorja,
néha-néha felkapja.

A nyári kép eltünt,
a fűvet avar borítja.
Mint a szűz fátyla,
lehullott a fák lombja.

Kopasz ágak nyúlnak tova,
bagoly száll az ágra.
Nincs hol elbújni,
jól tudja ezt ba kuvik.

Zuzmara telepedett a tájra,
erre járt télapó szánja.
Fára, földre havat hintett,
míg a szánja csilingelt.

Az erdő fehérbe öltözött,
állt ott sudáran magasan.
Mint mennyasszony az oltár előtt,
oly csendesen, hallgatagon.

A vers saját versem, bárki felhasználhatja.

seresmaria · 2009 Július 30

Lélek és a vágy

Ember, oly nagy a vágyad,
ez mutatja silányságodat.
Többre - többet, sokra -sokat,
ez mutatja kapzsiságodat.

Mit ér a sok vagyon,
ha lelked fájdalom.
Ne legyen vagyonod,
de lelkedben legyen nyugalom.

Legyen szeretet és tísztesség,
hit és békesség.

A vers saját versem,bárki felhasználhatja.

Évicus · 2009 Július 31

Teller Ede

Vers cím nélkül

Keresni, várni, semmit sem akarni,
Szeretni, vágyni, egyedül maradni.
Nézni a világot becsukott szemekkel,
Látni azt, amit még nem látott meg ember.
Gyönyörködni titkos, mély harmóniákban,
Emlékezni arra, mit sohasem láttam.
Szeretni, imádni a szent igazságot,
A szelet, a felhőt, a havat, az álmot.
Tenni a helyeset, nem kis örömpénzért,
Nem a túlvilági örök üdvösségért.
Tudni, hogy nincsen cél, tudni, hogy nincs Isten,
Félni, hogy talán még igazság sincsen.
Tudni: az ész rövid, az akarat gyenge.
Hogy rá vagyok bízva a vak véletlenre.
És makacs reménnyel mégis, mégis hinni,
Hogy amit csinálok, az nem lehet semmi.
És örülni tudni a nagy megnyugvásnak,
A fájdalmat, örömöt gyógyító halálnak.

Ajándék pillanatok Neked...

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Hasonló témák