Az élet (azért is) szép !

Hoztam neked...

Hoztam neked napot,
Hogy fényben lehessél.
Hoztam neked szellőt,
Hogy szárnyra kelhessél.

Hoztam neked vizet,
Hogy soha ne szomjazzál.
Hoztam lágy kenyeret,
Hogy azzal táplálkozzál.

Hoztam neked békét,
Néhány szóvirágot,
Hogy elűzzék mellőled
A szomorúságot.

A legvégére pedig
Csak önmagamat hoztam,
S fele barátságom,
A másik fele itt van.

/ Cserényi Zsuzsánna/
​

Szép napot !​

Újra kezdeni mindent e világon,
- megteremteni, ami nincs sehol,
de itt van mindnyájunkban mégis,
belőlünk sürgetve dalol,
újra hiteti, hogy eljön
valami, valamikor, valahol... ​

Váci Mihály ​

A tél múlását mért sietteted?
Amúgy is gyorsfutó az életed.
A zord fagyot, ha kínoz is, maraszd,
s ne bánd, ha később érsz - ha érsz - tavaszt.

Áprily Lajos: Téli tanács magamnak​

“Az igazságok közül, melyekre szemedet függeszted, kettő legyen mindig kéznél.
Először, hogy a külső dolgok nem férnek hozzá a lélekhez, hanem kívül vannak rajta,
mégpedig mozdulatlanul - minden izgalom tehát belső felfogásból fakad.
Másodszor, hogy mindaz, amit látsz, hamarosan megváltozik, sőt megszűnik.
Arra gondolj, hány változásnak voltál már magad is tanúja.
A világ változás, az élet felfogás dolga.” ​

Marcus Aurelius​

“Élete során az ember gyakran attól fél, amitől nem kellene,
vagy nem úgy fél, ahogy kellene, vagy nem akkor,
amikor kellene.” ​

Arisztotelész​

Ilyenek vagyunk...(?)​

A mérleg ​

A jómódú gazda, és a szegényember üzletet kötött.
A gazda minden héten ad két kiló túrót a szegényembernek,
aki pedig viszonzásul két kiló összegyüjtött mézet ad.
Ment az üzlet rendben jó ideig, amíg egyszer csak a gazda
arra gondolt, hogy bizony nem minden ember tisztességes,
és meg kellene mérni amit kap.
Úgyhogy mikor legközelebb vitte a túrót, és néhány perc múlva
megkapta a mézet, azt hazavitte, és a pontos mérlegén megmérte
- hát csak másfél kiló volt! ​

Felháborodva ment a szegény emberhez és indulatosan a szemére
vetette, hogy becsapta őt. ​

A szegény ember lehajtotta fejét és így szólt: ​

- Nagyon sajnálom, hogy így történt, de én nagyon szegény ember
vagyok.
Egy kétserpenyős mérleget még tudtam szerezni, de súlyokra
már nem volt pénzem.
Így hát amikor megkaptam tőled a túrót és
kivittem a kamrába, rátettem a mérleg serpenyőjére,
és a másik serpenyőbe kimértem az azonos súlyú mézet. ​

A gazda roppant módon elszégyelte magát és hazament​

Helen Csok​

Kívánság​

Jó lenne mindenkit szeretni,
Aki engem viszontszeret,
Aki őszintén nyújt kezet.
Aki mosolygón rám tekint,
Aki elmegy, de visszaint.
Aki a jobbomon halad,
Aki mindig velem marad.​

Jó lenne mindenkit szeretni,
Akkor is, ha nagyon nehéz.
Azt is ki jön, és rám se néz.
Vagy, ha rám néz, de mégse lát.
Aki felró minden hibát.
Aki vádol, ha nincs miért,
Ki meghallgat, de meg nem ért.​

Jó lenne mindenkit szeretni.
Elfogadni más igazát.
Nem aratni, csak mindig vetni...
Szebb lenne tőle a világ!​

MIKOLAI BERTICS MIHÁLY​

ÚJ ÉVI FOHÁSZ​

Uram!​

...Ne adj meg mindent,
amit kérek.
Színes álmok,
szép remények
vágyam szapulóján áznak,
oszlik íze
a fohásznak.​

Uram!
...Ne adj meg mindent,
amit mondok.
Kővé érett
batyuk, gondok
nyomnak, s térdig bűnben járok,
számhoz ragadt
már az átok.​

Ne adj meg mindent...!​

...Amit adtál
forróbb tűznél,
izzó vasnál,
feszül,
fortyog, mint a láva,
keblem
katlanába zárva.​

"Én nem bánnám, ha néha-néha meglátogatna a Szomorúság.
Mondjuk, havonta egyszer. Vagy inkább félévenként. Elüldögélhetne itt. Még be is sötétítenék a kedvéért. Összehúznám magam. És sajogna, sajogna a szívem.​

De hogy mindennap eljön! Na nem, azt már mégsem! Hogy felidézze minden: egy ferde tekintet, egy régi tárgy, egy poros fénykép, a szélfújta levelek, az eső, az eldübörgő vonatok zaja. Na nem!
Alig merek már kinézni az ablakon. Ott szokott előbukkanni a Szomorúság, a faluvégi dombhát mögül. Hű, komor ám, sötétbarna! Lép egyet, s már a Ráday-kastély tetején van, még egyet, s már itt áll a vasúti kocsma udvarán; s mi neki onnan az én ablakom! Semmi. Már kopog. ,,Dehogy eresztlek - gondolom -, dehogy!'' Törődik is vele! Átszivárog az ablaküvegen, betelepszik a szobámba. A fekete feketébb lesz tőle, a barna barnább, a pirosok kialusznak, elszürkülnek a sárgák, megvakulnak a kékek, a zöldek, mint a hamu. Reménykedem mindig, hogy nem hozzám jön. Annyian laknak errefelé... És már kopog is, kopp... kopp."​

*​

Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő​

Kányádi Sándor​

MADÁRETETŐ

Cinkék, cinegék, feketerigók,
megosztom veletek e fél cipót,
megosztom az én olyan-amilyen
énekem-szerzett kenyerem. ​

Csettegess, rigóm, járd a kerteket,
jöjjetek, csókák, varjak, verebek:
vendégül látok minden itt maradt,
velünk telelő madarat. ​

Terítve már patyolat abroszom,
kenyeremet elétek morzsolom.
Nem várok érte, nem kell félnetek,
ordas télben ujjongó éneket. ​

Ha majd tavasz lesz, és én hallgatok,
akkor zendüljön a ti hangotok,
hírrel hirdetve, hogy az emberek
télen se voltak embertelenek​

​

Vecsey Kiss Mária​

Innen, s túl​

Meghallod-e már azt a hangot:
évre az év hogyan fordul;
ahogy lebeg a nagy vízen át
fényre az árny mint csikordul?
Tudod-e már, milyen a zajban
a csönd sóhaját hallani?
Tudsz-e már magadból valamit
magadnak is megvallani?
Érzed-e már az alkony szagát
elomolva a rét fölött?
Egy madár szárnya-suhogását
- az imént még itt röpködött?
Bíborkárpit az éjszakában
meglátod-e merről hasad?
Ha Isten lenéz a nagy égből,
megsejted-e benne magad?
Féled-e még, ha zörög a zár,
ha a kilincs megcsikordul,
s lebegve száll a nagy vízen át
árnyba a fény, ahogy fordul?​

Hazatérés az udvarházba

Kopott kordé, keréknyomban
kullog az emlékezet:
mögöttem halad s vezet.
Bronzba merevedett vásznon
nyikordul az ókapu sarokvasa:
indulok haza.
Táltosom tétova, poroszkál.
Kopott patkóvas
horpadttan kopog.
Köpönyegüket hideglelősen
markolják a vándorok.
Torokhang horkan, torpan
a holdfényáztatta árokparton
a szándék. Megyek.
Vajon ki vár még?

Valaki vár rég.
*

Aysa​

hűség..

tévelygő lélekként
motoz a szélben
a bánat,
a maró hidegben
céltalan lépek
nem látlak.
búsan kerülgetem
lehajtott fejjel
a fákat,
lassan megmar az éj
de nem tágitok
mert várlak.

Ismeretlen költő​

Talán egy könyvben vagyok egy betű.
Talán egy szó.
Talán egy költemény.
Mit tudom én.
Csak azt tudom,
hogy nagyon szomorú lehet az a mondat,
mit kiolvas belőlem valaki,
ha letette a tollat.

Wass Albert ​

​

Ghymes ​

Vágyalku​

Félnek a szarvasok,
Régi joggal itt vadásznak
farkasok.​

Jó reggelt, jó napot!
Száz levágott békejobbot
árulok.​

Bölcs-bolondok várjatok,
Érte voltam, s nem vagyok,
Hát visszafordulok.​

Mit dadognak századok,
Hadd hibázzak, hagyjatok,
Hát visszafordulok:​

Úgy kezdhetnénk,
Hogy válaszolgatnék,
Úgy végeznénk,
Hogy sírva kérdeznék.​

Úgy kezdhetnénk,
Hogy válaszolgatnék,
Úgy végeznénk,
Hogy sírva kérdeznék.​

Úgy kezdhetnénk,
Hogy válaszolgatnék,
Úgy végeznénk,
Hogy sírva kérdeznék.​

Szikszai Ilka​

Január ​

Újévet hozó január, ​

December nyomán jár, ​

Talpunk alatt hó csikkordul, ​

Arcunkba hideg szél fúj. ​

Fényes jégcsapok lógnak, ​

Házak fehérben állnak.
* ​

Gyere, gyúrjunk hóembert,

Január margójára

/elmélkedés/

Tél van, csak poroszkálnak a napok a naptárban,
de az ég megkegyelmez lassan a korán útra kelőnek.
A láthatár szélén pezsgőszín fellegek nőnek,
s így kevésbé fáj a pőre, hidegszürke január.
A ma és a tegnap még kéz a kézben jár,
hisz’ a Hold a Napnak még átint a békés horizonton.
Talpam alól csontig hatol a télbe dermedt beton,
de lelkem már az enyhülésre készül.
A reggel a sötétből oly hirtelen derül,
mintha mosoly ömlene el a házak tetején.
Igen, itt legbelül a tavasz már enyém.
Már nem rémíthet se fagy, se konok szélvihar,
az se, ha majd a február szűz havat kavar,
mert bennem a kikelet már öntudatra ébredt.

Sarhelyi_Erika​

Vadvirág

<!----------------------------------------------------------------------------->Tudd a sorsod, vadvirág!
Rád nem vár sokáig fény,
ékszerként ragyogsz védtelen,
csillagként tündökölsz még,
míg ragyog rád a nyár,
s ha zápor űzi el
szirmaidról a port,
boldog virágmosollyal
apró arcodon
örömöd végtelen,
s hiszel örök létedben...

Mi végre is élsz, tudod tán?
Egy pillanat – s letépnek...
ragyogsz pár percig
egy szerelmes lány haján,
s aztán nem marad belőled más,
mint préselt emlék
két itatós között...
kire ha évek múltán
rábukkan az a lány,
száraz tested fölött
talán csodákra emlékezik...
Vagy meglehet,
tán makrózott
fotóként
őrzi nyomod
egy számítógép
Képek című
mappája.


Magdileona ​

Napok lázadása

<!----------------------------------------------------------------------------->napjaim fellázadtak,
rég lehullt simogatások
csupán fakó emlékeim,
tüzes boromat lassan
kinövi a szóda -
s a mámor,
a régi mámor,
tompa ütésként
dobol fejemen!

*matasicsi*​