Ez aztán az országimázs, már 23 ország tiltakozik a Stop Soros ellen

Tiltakozik 18 nemzetközi és további 237 nemzeti keretek között tevékenykedő, külföldi civil szervezet és szövetség az úgynevezett Stop Soros törvényjavaslat-csomag ellen.

Hétfőn Berlinben közölt állásfoglalásukban felszólították az Országgyűlést, hogy utasítsa el a csomagot, és gondoskodjon a magyarországi civil szervezetek és emberi jogi aktivisták munkájának zavartalanságáról.

Az Amnesty International nevű nemzetközi jogvédő szervezet németországi központjának közleménye szerint a javasolt jogszabályok az eddiginél is erősebben akadályoznák a magyar civiltársadalmi szervezetek munkáját.

Az előirányzott csillagászati pénzbüntetések miatt csőd, vagy akár felszámolás várhat rájuk, holott már most is jelentős korlátozásoknak vannak kitéve, ami ellentétes az országnak a gyülekezési szabadság, a szabad véleménynyilvánítás és a szabad mozgás jogának védelmére vonatkozó nemzetközi jogi kötelezettségeivel.

Az állásfoglaláshoz csatlakozó szervezetek szerint a kormány a javaslatcsomaggal még inkább gátolni akarja azt a legitim munkát, amelyet az emberi jogokért kiálló, jogsegélyt és szociális támogatást nyújtó, a sajtóban vagy az interneten eltérő véleményeket kifejező civiltársadalmi csoportok végeznek.

Hozzátették, hogy

az emberi jogok védelmezőit nem szabad törvénysértőnek nyilvánítani kritikus nézeteik miatt,

és a törvények révén védeni, nem pedig elnyomni kell őket.

Az állásfoglaláshoz mások mellett a Riporterek Határok Nélkül és a Human Rights Watch nemzetközi civil szervezet, a Greenpeace közép-, és kelet-európai tagszervezete csatlakozott, és

23 országból csatlakoztak nemzeti keretek között működő szervezetek.

A legtöbben Hollandiából, Lengyelországból és Romániából, ebből a három országból összesen 90 szervezet csatlakozott a közlemény melléklete szerint.

MTI

stop orban.jpg
 
A 75 év felettiekkel meg nem pont az van, amit írsz, hanem az, hogy fel kell tüntetni a gyógyszeren, hogy 75 éves kor feletti korosztálynál nincs elegendő "esetszám", "tapasztalat" a gyógyszer hatékonyságára.
Pontosítsunk:

"Ez azt jelenti, hogy a tüdődaganat indikációban a készítmény hatásossága statisztikailag és klinikailag nem teljes mértékben került bizonyításra. Ez ugyanakkor nem tiltja meg a 75 évesnél idősebb betegek kezelését az adott szerrel, hanem jelzi, hogy a 75 év feletti betegek részére a gyógyszer rendelése a kezelőorvos felelőssége."

Itt már elég távol vagyunk attól a kijelentéstől, hogy:

Hogy is van az hogy 75 ev felett a rakosoknak nem fizetik a draga gyogyszereket?
 
Fych
NEm kell itt fenyezned a rossz dolgokat mert attol nem lesz jo. Amiket emlitettem azonkrol itt mar beszamoltunk.
KAr szerecsen mosdatast csinalni ezek a kormany elkepzelesei meg ha nem fer akkor is. Hiaba szepited a valosag nagyon szomoru.
Tudom meg a sajat szemednek se hiszel pedig minden esetbe feltettunk videot is az esetekrol amikrol irtam.
a tegnapi:
http://www.atv.hu/videok/video-20180220-komaromi-zoltan
 
Szóval nem fizetsz a benzin jövedéki adója után Áfát?
Nem fizetsz a bruttó jövedelmed TB-je után SZJA-t?

Látom, nem jön át neked, hogy ugyanazért a szolgáltatásért (jelen esetben az orvosi ellátás), két egymás mellett ülő ember, ugyanabban a rendelőben, ugyanazon a napon, két különböző összeget fizetett.

"A" beteg, aki TB-t fizet = havi X ezer forint PLUSZ 300 ft/alkalom
"B" beteg, aki nem fizet TB-t = 300 ft/alkalom

Ez nem analóg azzal, hogy a benzinre többféle adót vetnek ki, és azt MINDENKI egyformán fizeti.
Ha nem érted, hogy a két eset nem analóg egymással, akkor nem tudok mit csinálni veled, és nem is érdemes erről veled tovább beszélni.
 
Jézus máriaaaaaaaaa 15 beteg naponta? vagy hetente?
Nem akarok akkorát tévedni mint te
Nálunk óránként annyi vagy 2 óránként.Persze vizsgálat nincs
Már rég nincs.
Hát mi van?
Bürokrácia.
Vagyis gyógyszerfelírás. beutalóírás
Nem azt állítom ha nem visszatérő beteg megy hanem új beteg nem vizsgálta meg
De igen, néha 2 méterről
Most ennek behött egy futószalagos változata még beteg idegenebb gyorsító.
Már be se kell(nem hívnak be) menni papíron benyújtod a listát a gyógyszerrel
5 perc múlva kinyújtják a receptköteget
Természetesen 15 beteg/nap-ot akartam írni.

Örülök, hogy nálatok 4 perc jut egy betegre.
 
A vizitdíj 300 forint volt.
És én fizettem TB-t, ami ugyebár a háziorvosi ellátást is magában foglalja. De kellett fizetnem még 300 forintot alkalmanként. Aki meg nem fizetett, annak meg le volt tudva a háziorvos a 300 forinttal. Ennyi
Ne mond soha hogy ennyi nagyon sokat süketelnek és tévednek a vizitdíjjal és a kórházi napidíjjal kapcsolatban
Az is akire válaszoltál az a napidíjjal tévedett
A vizitdíjat majdnem mindenki jól mondja 300Ft
De ide tartozik még az a szabálya krónikus visszatérő tartós betegeknél 30 alkalom után már nem kellett fizetni
Már nem pontosan emlékszem vagy 20 vagy 30 alakom után fizetés mentes
A másik a kórházi napidíj ez is 300 Ft volt
De DE 20 napra ez 6000Ft Aki már egyszer egy évben fizetett
Második kórházi alkalommal már tilos volt fizetni
Na szóval Melittával már volt egyszer egy számháború
Évi egy alkalommal 20 napra 6000Ft. A kórházi napidíj
 
Sosem értettem, mi olyan nagyon fontos az anyanyelven tanulás „jogában”. Örülne az a magyar kölyök Ukrajnában hogy ukrán nyelven tanulhat — hiszen így mire kijárja az iskolát, okvetlenül tud majd legalább 2 nyelvet: a magyart és az ukránt is! A nyelvtudás pedig kétségkívül csakis hasznára válhat mindenkinek!

Függetlenül azonban e véleményemtől, figyelmedbe idézem hogy valamelyik már nem tudom melyik hivatalos EU szervezet igenis tiltakozott az ukrán nyelvtörvény ellen is. Amennyire emlékszem - bár nagy figyelmet nem szenteltem ennek az ügynek - ki is mondták hogy addig Ukrajna nem lehet Eu tag, amíg ragaszkodik ehhez. Vagy lehet hogy nem szervezet mondta ezt csak valamelyik „fontos ember” ott brüsszelben. Mindegy, szóval a lényeg hogy arrafelé ezzel se értenek egyet, tehát megnyugodhatsz!

Ám akármit is jopgtalankodjanak Ukrajnában, ez nem menti fel a magyar jogtiprásokat.
Szebb lett volna, ha gyermeket írsz kölyök helyett. A fiatalok már nagyon jól beszélik az állam nyelvét is. Mivel nem Magyarországon élek, hanem egy szomszédos államban, nagyon jól tudom, mit tanítanak a magyar gyermekeknek az illető ország iskoláiban. Ha magyar iskolába járnak, megmaradnak magyarnak.
Igaz, hogy ez nem tetszik mindenkinek, ezért is próbálják minden módon elnyomni a nemzetiségeket - föleg a magyarokat.
Aki nem itt él, sajnos nem ismeri az itteni körülményeket, ezért is olvasok itt néha "érdekes" hozzászólásokat.
 
Ez csak a rendszeresen szedett gyógyszerekre igaz. Én azokról beszéltem, kiket meg is kell vizsgálni. Az pedig annyi, amennyit írtam. 15-20 fő 4 óra alatt.
Nálunk nem.
De szép is lenne
A papírmunka miatt nem jut a betegre idő
Pedig az asszisztens csinálja a papírmunkát mégse halad az orvosnál
Kb. 5 percet szoktam feltartani az asszistenst
Addig megvizsgál, vagy nem tudom mit csinál az orvos bent egy másikkal, vagy, fordítva
 
Akkor máskor sehova ne ítd oda hogy ennyi
Hát a vizitdíj egyáltalán nem volt kibírhatatlan se a napidíj
Remélem már tudjátok a pontos számokat.
Vizitdíj 300Ft-l max 6000 Ft egy hónapban
A kórházi napidíj 300Ft-l max 20napra 6000Ft egy évben
Nem kibírhatatlan nem volt, hanem igazságtalan volt
Az volt az üzenete, hogy bolond az, aki a rendszeres TB járulékkal fenntartja a rendszert, és az cselekszik helyesen, aki feketén dolgozik és nem fizet semmit, hiszen ő jár jól, mert 300 ft/alkalom, legfeljebb 6000 ft/év költséggel megússza. Aki meg rendesen dolgozik, az meg fizessen 2-300 ezret ugyanazért, a marhája.

Remélem, segítettem.
 
Nem kibírhatatlan nem volt, hanem igazságtalan volt
Az volt az üzenete, hogy bolond az, aki a rendszeres TB járulékkal fenntartja a rendszert, és az cselekszik helyesen, aki feketén dolgozik és nem fizet semmit, hiszen ő jár jól, mert 300 ft/alkalom, legfeljebb 6000 ft/év költséggel megússza. Aki meg rendesen dolgozik, az meg fizessen 2-300 ezret ugyanazért, a marhája.

Remélem, segítettem.
Akkor miért kellett fellázítani egy országot a miért fiszesünkkel.
A TB dolgán tervezték ezzel segíteni.
A igazságtalanról meg ne beszélj.
Mert ma a készpénzes kizsarolt ellátás még rosszabb
Remélem, segítettem.
 
De szép is lenne
A papírmunka miatt nem jut a betegre idő

És akkor jobb lenne, ha még nyugtát is kellene adni egy jelentéktelen összegről, amit ki kell fizetned készpénzzel, mert én nem láttam bankkártya automatát a rendelőkben. És meg kell várnod, amíg az orvos elmegy váltani, mert valaki tízezressel fizettet.
Az összes környező boltban meg persze rögtön kiírják ilyenkor, hogy "Nem pénzváltó". Tehát, ha előre fel akarsz készülni, akkor meg vegyél valamit, amit nem akartál, hogy kapjál vissza 300 forintot. De ha 1000-ből éppen visszakapsz egy 500-ast meg egy százast, akkor megint szívás van, vagy morgás, hogy "nincs apróm".
 
Akkor miért kellett fellázítani egy országot a miért fiszesünkkel.
Azért mert igazságtalan volt, és nem hatékony.
A TBdolgán tervezték etzzel segyííteni
Rosszul.
A igazságtalanról meg ne beszélj.
Pedig pont ez a legnagyobb baja.
Mert ma a készpénzes kizsarolt ellátás még rosszabb
Hol? A háziorvosnál?
Remélem, segítettem.
Sajnos nem igazán.
 
És akkor jobb lenne, ha még nyugtát is kellene adni egy jelentéktelen összegről, amit ki kell fizetned készpénzzel, mert én nem láttam bankkártya automatát a rendelőkben. És meg kell várnod, amíg az orvos elmegy váltani, mert valaki tízezressel fizettet.
Az összes környező boltban meg persze rögtön kiírják ilyenkor, hogy "Nem pénzváltó". Tehát, ha előre fel akarsz készülni, akkor meg vegyél valamit, amit nem akartál, hogy kapjál vissza 300 forintot. De ha 1000-ből éppen visszakapsz egy 500-ast meg egy százast, akkor megint szívás van, vagy morgás, hogy "nincs apróm".
Ez már kínos most meg a nyugta miatti lassításról beszélsz
Természetesen akkor is lassított valamit
Nem is örültek neki
Sarkítasz a tűzezressel persze hogy nem olyat vittünk hanem 300 forintot
DE DE nem volt ilyen jellegű bürokrácia mint most
Beutalók kérése mindenhová mű akadály feltartja a háziorvost
gyógyszírfelírás számolt darab mennyiséggel.Ellátva eddig és eddig .Nem hogy évre félévre felírnák
 
Azért mert igazságtalan volt, és nem hatékony.

Rosszul.

Pedig pont ez a legnagyobb baja.

Hol? A háziorvosnál?

Sajnos nem igazán.
Nem volt tökéletes de nem is hagyták kiforrni hogy tökéletesebb legyen
Nem az volt a fontos viktornak hogy legyen egy magán biztosítos rendszer hanem a kormány megdöntése
remélem segítettem
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian
beamix wrote on Ajuda67's profile.
Szia,bocs de csak most csatlakoztam,hogyan tudok hozzájutni a fordításaidhoz ? Főképp a Kárpátok vampirjai sorozat 36,37.reszei érdekelnek. Előre is köszönöm az útbaigazítást
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,258
Tagok
615,933
Legújabb tagunk
Ventus Tamara
Oldal tetejére