Vándor Várhegyi Ibolya mesék
Sziasztok! Én még új vagyok itt, de remélem tetszeni fog ez a két mese, amit küldtem nektek.
A szegény legény és a királyleány feleség
Vándor Várhegyi Ibolya
Egyszer volt, hol nem volt, azt mesélik, hogy hetedhét országon is túl, volt egy szegény legény. Ez a legény olyan szegény volt, hogy egy girhes sárga macskán kívül, semmije sem volt. Elbúcsúzott hát egy nap öreg édesanyjától, és elment szerencsét próbálni. A király, éppen akkor hirdette ki az egész országban, hogy egy ügyes legényt keres, aki őrizze éjjel-nappal az almafáját. Több se kellett a legénynek, elment a királyhoz:
- Felséges királyom, őrzöm én az almafát, úgy sincs más dolgom, futja az időmből.
- Jól van, te szegény legény – mondta a király, - csak aztán az almán legyen a szemed, mert ha nem, fej nélkül küldelek haza!
Kiballagott a legény az almafához, leült az árnyékába, ölébe vette a sárga macskát, és unalmában énekelni kezdett. Már jó ideje fújta, amikor keserves nyöszörgésre lett figyelmes.
- Mi történik itt? Ki nyöszörög? – ugrott talpra olyan gyorsan a legény, hogy szegény sárga macska azt hitte, égszakadás, földindulás, most fogják őt agyonütni. Hát gyerekek, hiszitek-e, nem hiszitek, az almafa nyöszörgött úgy, mint egy fábaszorult féreg. Meg is szólalt nyújtott, fájdalmas hangon:
- Te legény, segíts rajtam, szabadíts meg kérlek, az ezerlábú, óriás hernyótól. Két nap múlva elszáradok, ha nem mentesz meg.
- Hűha, - vakargatta feje búbját a legény. – Ha elszáradsz, a király fejemet véteti. Mit tegyek? Hogyan segítsek rajtad?
- Gyere közelebb – mondta az almafa. – Megérintelek az egyik ágammal, mire te olyan kicsi leszel, mint egy hangya. Akkor aztán az oldalamon levő résen bejöhetsz a birodalmamba, mert tudd meg, hogy én az almafák királya vagyok, és egész birodalmat rejtek magamban. Hálából pedig neked adom egyetlen leányom kezét.
Úgy is lett minden, ahogy az almafa mondta. A legény rátalált az óriás hernyóra, mérgében felkapott egy furkósbotot, s azzal úgy fejen kólintotta a hernyót, hogy menten szörnyethalt. Az almakirály szépséges leánya nem győzött eleget hálálkodni bátor megmentőjüknek. A legénynek bizony csak megakadt a szeme a királyleányon, akinek orcája olyan szép piros volt, mint a legszebb jonatánalma. Rögtön megtartották a lakodalmat. Az almakirály pedig adott a legénynek egy aranyágat, azzal ha rácsap a földre, amit szeme-szája kíván, rögtön ott terem. Kis idő után elbúcsúztak, és elhagyták az almakirály birodalmát.
Amint megérkeztek, a legény elment újból a királyhoz, és jelentette, hogy le lehet már szedni az almát, mert megérett, nem hiányzik egy sem. Meg sem várta a király válaszát, földig hajolt előtte, majd sarkon fordult, fogta királyleány feleségét, meg a sárga macskát, és hazament öreg édesanyjához, aki azt sem tudta hová legyen örömében. Kiment aztán a legény az udvarra, földhöz csapta az aranyágat, mire gyönyörű háza és gazdasága termett édesanyja omladozó kunyhója helyén, ahol boldogan élnek még ma is, ha azóta meg nem haltak.
MIRŐL BESZÉLGETNEK A MADARAK?
Vándor Várhegyi Ibolya
- Első osztályos a kis Vica. – súgják, búgják egymás felé bólogatva a galambok.
- Bizony, bizony. És milyen ügyes! – mondta egy gerlice. – Egy reggel, amint éppen az ablakpárkányról szedegettem a finom morzsákat, véletlenül bepillantottam a szobába, hát képzeljétek, Vicus az ágyát vetette meg. Ugye milyen szorgalmas kislány? Nem várja, hogy mindent az anyukája tegyen. De nem csak szorgalmas, szófogadó is.
- Úgy van az. – csiripeli egy kis veréb. – Iskolába menet anyukája azt mondta neki, hogy nagyon vigyázzon, jól nézzen szét, amikor az úton átmegy, nehogy elüsse egy autó. Én láttam, hogy mielőtt Vicus átment volna az úton, szépen megállt, előbb balra, azután meg jobbra nézett és csak akkor ment át a túloldalra, amikor megbizonyosodott arról, hogy nem jön sehonnan sem autó.
- A villanyrendőrt is ismeri! – dicsekedett egy cinke. – Tudja, hogy a piros, az tilos, a sárga az,… de, hogy is van az a versike, amit Vicuskától tanultam? Ejnye no, mindjárt eszembe jut. Tudom már!
Míg a lámpa piros színű,
Vigyázzatok gyerekek!
Lelépni a járda szélről?
Ilyet meg ne tegyetek!
Sárga lámpa mondja: készülj!
Mert utánam zöld szín jön.
Aki ezt jól megtanulja,
Szeretettel köszöntöm.
Most már mehetsz, int a lámpa.
Zöld a szín, az út szabad,
Nyugodtan menj át az úton,
Mert szaladni nem szabad !
- Valahogy így szólt a versike. – mondta a cinege. De látom, jön már Vicuska az iskolából, jó lesz abbahagyni a csivitelést madarak, mert biztos sok tanulni valója van holnapra, és ha mi nem hallgatunk el, nem fog tudni tőlünk, tanulni. Ezzel, hess, ahányan voltak, annyifelé repültek.
