Idézek - de honnan, miből? Csak NEM MAGYAR szerzőktől!!! - kérésre‎

Ingeborg Bachmann: Észak és dél

A feladványom:

"Zöld, szeretlek, zöld, imádlak.
Dércsillagok vonulása,
uszonya a homály-halnak
virradatot hoz világra.
Ím, a szelet, mint a smirgli,
érdes füge-lomb sikálja,
a hegy agavé-bozontja
nagy vadmacska borzas háta."

Johann Wolfgang von Goethe (DL)

?

A fiú nyűgözötten kinézett.

Ha nekem ír, révedt az eszébe,

fejét éppígy hajtja a levélre.

Tovább olvasott. S egy szót sem értett.



Anyja dolgozott még csendesen.

Nagykomolyan megtörölte szemét.

Megigazította szemüvegét.

S fia gondolta: De szeretem!

Erich Kästner
Csöndes látogatás

Anyja a minap meglátogatta.
De csak két napig maradhatott.
Képeslapokat írogatott.
A fiú előtt könyv. Lapozgatta.

Persze, mint amoly szórakozott fej:
inkább az autóbuszokra bámult
s a folyóparti villákon ámult
s a gőzösön, mely arra úszott el.

Anyja írására görnyedett.
Férjének írt épp örömrepesve:
- Színházba megyünk ma este.
Erich kapott két potyajegyet.

A fiú olvasott szüntelen.
De látta a közelt és a távolt,
az eget, hol ezer csillag lángolt
és a vén anyókát idelenn.

Ült az anya, könny lepte szemét.
Mosolygott. Homloka egyre tisztább.
Város, égbolt, mint giccses kulisszák.
S trónusként hatott a kocsmaszék.

A fiú nyűgözötten kinézett.
Ha nekem ír, révedt az eszébe,
fejét éppígy hajtja a levélre.
Tovább olvasott. S egy szót sem értett.

Anyja dolgozott még csendesen.
Nagykomolyan megtörölte szemét.
Megigazította szemüvegét.
S fia gondolta: De szeretem!

Megfejtendő....

Keressetek sosem voltat, Ferenc,
költők szobránál, vásárcsarnokokban
vagy palotákban, bíróságokon,
nyilvános parkokban és laktanyákban,
fakult autóbuszokban,
negyvenesek zubbonyba zárt szívében,
vizsgáljátok anyák haloványságát,
édes tiltásukat, ha félrelépnénk.

A pontos lépésnél torpanjatok meg,
hogy támadó, naív s gondokkal ékes
legyen ifjú időtök,
mely nemcsak szóra lobban,
de fájdalmára is az elmúlásnak...
Ne légyen lágy tapintás
rég elhülyült civilizációnkban
a reggeli újságot kézbevenni.

A csoda megmaradjon,
maradjon meg, Ferenc, a nap csodája
(s nézd el, hogy így papol költő-barátod):
a nagy, pojáca Semminek ne engedj,
csak árnytalan tekintet
legyen mérték tinéktek
s a roppant ragyogás is...

...hogy kék s nyúlánk testét a tisztaságnak
Franciska édes éneke simítsa,
feltöltve sose romló
magvaival a szívnek és az észnek
a némaság rejtelmes éjszakáit,
bársonyos kőzet-gyöngyszemét a gúnynak.


1987 februárjában

Huh, megizasztott...
Antonio L. Verri - VERSSOROK BARÁTOMNAK, FERENCNEK

---

Keressetek sosem voltat, Ferenc,
költők szobránál, vásárcsarnokokban
vagy palotákban, bíróságokon,
nyilvános parkokban és laktanyákban,
fakult autóbuszokban,
negyvenesek zubbonyba zárt szívében,
vizsgáljátok anyák haloványságát,
édes tiltásukat, ha félrelépnénk.

A pontos lépésnél torpanjatok meg,
hogy támadó, naív s gondokkal ékes
legyen ifjú időtök,
mely nemcsak szóra lobban,
de fájdalmára is az elmúlásnak...
Ne légyen lágy tapintás
rég elhülyült civilizációnkban
a reggeli újságot kézbevenni.

A csoda megmaradjon,
maradjon meg, Ferenc, a nap csodája
(s nézd el, hogy így papol költő-barátod):
a nagy, pojáca Semminek ne engedj,
csak árnytalan tekintet
legyen mérték tinéktek
s a roppant ragyogás is...

...hogy kék s nyúlánk testét a tisztaságnak
Franciska édes éneke simítsa,
feltöltve sose romló
magvaival a szívnek és az észnek
a némaság rejtelmes éjszakáit,
bársonyos kőzet-gyöngyszemét a gúnynak.


???


Ameddig még forog a világ

Uram, teremtőm,

add, hogy aki uralomra tör

uralkodjék vágya felett.

A nagylelkűnek adj pihenőt

mielőtt a nap véget ér,

Káinnak talán megbánást

persze rólam se feledkezz el.

"GRÚZ BÁRD" ....B.Okudzsava...

(Köszönöm! A googlen élvezhető az előadó megzenésített verse, cím a dalhoz --- Пока Земля ещё вертится... (Молитва) - Б.Окуджава --- a youtube-on hallgatható.
Mellékelni a dal linkjét, szabály szerint itt nem lehetséges. Kellemes zenehallgatást! ...


*****




<TABLE border=0 cellSpacing=0 cellPadding=0 width="100%"><TBODY><TR><TD style="COLOR: rgb(102,102,102)" vAlign=top width="37%">Bulat Okudzsava - IMA/François Villon imája...


amíg eleven a fény
Uram, add meg mindenkinek
és ne feledkezz meg rólam.


Uram, uralkodóm,
és ne feledkezz meg rólam.


és hiszek bölcsességedben
nem látván, mit teszünk.


én zöldszeműm








</TD></TR></TBODY></TABLE>

Kedves versem ez is, ... megfejtendő!

Kedvesem, ma késő este kiléptem a parti sétányra a házból
friss levegőt szívni, amely az óceán lehelete.
Az égi karzaton az alkonyat kínai legyezője lángolt,
és felhő tornyosult, akár egy hangversenyzongora fedele.

Negyedszázada rajongva szeretted a finn késeket s pipákat,
tusrajzokat csináltál, egy kicsit énekelni tanultál,
szórakoztál velem; de azután egy vegyészmérnök lett a társad,
és, a leveleidből ítélve, rémesen elbutultál.

Most vidéki templomokban látnak téged és a közös barátok
gyászszertartásain – ők már tömött sorokban
távoznak; s én örülök, hogy a földön vannak távolságok:
felfoghatatlanabbak, mint ami kettőnk között van.

Kérlek, félre ne érts! A hangoddal, testeddel és neveddel
már semmi sem köt össze, bár még egyik sem halott,
de minimum egy élet kéne még, hogy egy életet elfeledjen
az ember. S nékem ez az osztályrész jutott.

Szerencsés vagy te is: ily ránctalannak, ifjú-szertelennek
mi más őrizhetne meg, talán csak a fotográfia.
Mivel az emlékezettel szemben az idő vereséget szenved.
Rágyújtok, orromban az apály rothadásszaga.

Brodszkij

Már kiadtunk B-t (a vízjel) és majd, ha időm engedi teszek fel a szokott helyre, viszont ajánlom, ha hozájuttok a 1 és 1/2 szoba c. filmet! Ő írta, ugye a Nóbel-díjas...

A válasz: Kedvesem, ma késõ este...
Дорогая, я вышел сегодня из дому...

Baka István ford.

?

Nagymedve, jőjj le már, gubancos éj,

felhőbundás állat, vén a szemed,

csillagszemed,

bozóton tör át ragyogva

nehéz mancsod, éles karmod,

csillagkarmod,

vigyázzuk a nyájat ébren,

megigéztél s gyanakodva

nézzük fáradt tomporodat

s kivillanó éles fogad,

vén Medve.

Fohász a Nagymedvéhez

Cummings Edward Estlin: Ó,édes,egyszerű....




életünk ezen a földön nem csupán egy álom?
mindaz, amit látok hallok és szagolok-nem
csak egy világ előtti világ csalóka képe?
tényleg létezik a gonosz, és emberek,
akikben benn lakik a gonosz?
hogyan lehet az, hogy én, aki én vagyok,
mielőtt lettem nem voltam.
és hogy egyszer én, aki én vagyok
nem leszek már az aki vagyok.

Peter Handke: Mikor a gyermek gyermek volt

?

Ha ez túlnehéz, írj újat...

- - - - -

Fára s állatra emlékeztet mindez. A lassú

mohalépcsők

s a Hold,

mely elsüllyed a szomorú vizekben.



Ő visszatér s zöld partokon bolyong,

majd fekete hajócskán ringatózik

elsüllyedt városok fölött.

Trakl Georg - A vándor

*

Dombra támaszkodik a fehér éjszaka,
nyárfa magasodik ezüstben
csillagok és kövek közt.

Álmában ível patak fölött a palló,
a fiút halott arca követi,
holdsarló az opálos szakadékban.

S távol zsolozsmás pásztorok. A kőből
kristályos szemmel mered ki a béka.
Madárhangon ébred a virágzó szél
s a lépések kizöldülnek az erdőn.

Fára s állatra emlékeztet mindez. A lassú
mohalépcsők
s a Hold,
mely elsüllyed a szomorú vizekben.

Ő visszatér s zöld partokon bolyong,
majd fekete hajócskán ringatózik
elsüllyedt városok fölött.
http://www.magyarulbabelben.net/works/de/Rákos_Sándor

???

Keleti szél;
lámpa ing.
A szívben a tőr
markolatig.
Az utca körben
úgy remeg itt,
mint húr, mit a kéz
kifeszít;
surrogva, mint
darázs kering.
S ott látom mindenütt a
szív
mélyén a tőrt,
markolatig.

Timár György fordítása

válasz elfownak

F. G. Lorca: Keresztút

?

Jöjj éjszaka – aludj karomban: önfeledten.

Egyedül-virrasztásom elcsigázott.

Egy idegen madár dalolt a kora szürkületben,

hogy álmom birkózott velem, felettem.

Else Lasker-Schüler - Szerelmes dal

Jöjj éjszaka – aludj karomban: önfeledten.

Egyedül-virrasztásom elcsigázott.

Egy idegen madár dalolt a kora szürkületben,

hogy álmom birkózott velem, felettem.


Virágok nyiladoznak szerteszéjjel

forrásoknál szemed szalmavirág-színével...


Hétcsillagos sarudban jöjj el éjszaka — várlak,

öltözz szerelembe, oszd meg a sátram.

Holdak az ég poros ládáiból kiszállnak.


Nyugodjunk szerelemben, mint két ritka állat

egy más világ zúgó nagy nádasában.


Lator, László


?


Virágzó mandulafát látott egy szép napon
A kedvesem, s megrázta;
Vállára hullt a gyönge, hószínű szirom,
És éjsötét hajára…
Vállára hullt a gyönge, hószínű szirom,
És éjsötét hajára…

Fantasztikus ember, humos elbeszélő, imádom! - faltam a könyveit.

Gerald Durrell: Madarak, vadak, rokonok

A tengerre kifutva magunk mögött hagytuk a hegy árnyékát, és ismét a meleg napsütésbe jutottunk, mely most már gyengülőfélben, vérvörösen fénylett a Pandokrator felől, és imbolygó tükörképe olyan volt a vízen, mint egy lángoló ciprus. Az apró felhőcskék rózsaszínre és borsárgára színeződtek, aztán a nap lebukott a hegy mögé, az ég kékből világoszöldbe fordult, és a tenger nyugodt felszíne egy rövid percre a tűzopál varázsos színeiben tündökölt fel. A motor csendesen dohogott, és mögöttünk fehér csipke terült szét a vízen, ahogy a város felé vettük utunkat.
Sven nagyon halkan játszani kezdte a Mandulafa első akkordjait, és mindenki énekelt.


Virágzó mandulafát látott egy szép napon
A kedvesem, s megrázta;
Vállára hullt a gyönge, hószínű szirom,
És éjsötét hajára…
Vállára hullt a gyönge, hószínű szirom,
És éjsötét hajára.


(R. Székely Julianna fordítása.)


Spiro mély, telt zengésű hangja, mely sima volt, mint a fekete bársony, szépen összecsengett Theodore kellemes baritonjával és Larry tenorjával. Két repülőhal merült fel a kéklő mélységből, végigsiklott a víz felett, és eltűnt a szürkületben.
Elég sötét volt már ahhoz, hogy feltűnjön a foszforeszkáló villódzás a vizet hasító hajóorr körül. A sötétvörös bor kellemesen bugyogott a cserépkorsóból a poharakba: ez a bor tavaly még a barna hordókban mormogott. Enyhe szellő simította végig a hajót, lágy volt, mint a cica talpa. Kralefsky nagy szemében könnycsepp csillogott, ahogy hátravetett fejel énekelt a bársonykék ég felé, melyen hunyorogtak már a csillagok. A tenger sustorgott a hajó oldala mellett, mint a lehullott falevelek, ha felkapja őket a szél, és szeretettel hozzádörgölőznek a fa törzséhez, melyen születtek.


Előttem állt ifjan s mégis hóval fedetten,
De én melléje léptem,
Hajáról a virágot csókkal sepregettem
És halkan így beszéltem;
Hajáról a virágot csókkal sepregettem,
És halkan így beszéltem:


A távolban, a sziget és a szárazföld közötti tengerszorosban a sötétséget a halászcsónakok lámpái pettyezték. Olyan volt, mintha a Tejút egy darabkája a vízre hullott volna. A hold lassan felemelkedett az albán hegyek gerince fölé; előbb vörös volt, mint a nap, aztán sárgává,
majd fehérré halványodott. A szélborzolta tengervíz úgy csillogott a fényében, mint a hal pikkelye.
A langyos levegő, a bor, és az este melankolikus szépsége kellemes szomorúsággal töltött el. Úgy éreztem, örökké így lesz. Örökké itt lesz a csodálatos, baráti, titkokkal teljes sziget, körülöttem mindig itt lesz a család, itt lesznek az állatok és ráadásként a barátok is. Theodore szakállas arcának körvonalai a hold tányérja előtt: csak szarvak kellettek volna, hogy egészen Pánhoz hasonlítson; Kralefsky, aki most már minden szégyenkezést félrevetve sírt, mintegy manó, akit kiűztek Tündérországból; Spiro komor, barna arca, milliónyi méhként zümmögő hangja; Donald és Max, amint összehúzott szemöldökkel, mintha a szöveget próbálnák emlékezetükbe idézni, és ugyanakkor tercelni is szeretnének; Sven, mint egy csúnya, óriási csecsemő, kezében az ormótlan hangszerrel, melyből finoman csörgedezik elő a dallam.


Miért borítod hóval, kis bolond, hajad?
Korai még neked!
A zord telet, mikor majd fagyos szél szalad,
Miért sietteted?
A zord telet, mikor majd fagyos szél szalad,
Miért sietteted?


Közeleg már a tél, gondoltam, de rövidesen ismét tavasz lesz: fényes, csillogó, ragyogó, mint a sármány, aztán eljön a nyár is, a hosszú, forró napok, aranyló sárgák, mint a nárcisz.


Miért borítod hóval, kis bolond, hajad?
Korai még neked!
A zord telet, mikor majd fagyos szél szalad,
Miért sietteted?
A zord telet, mikor majd fagyos szél szalad,
Miért sietteted?


Elringatott a bor és a hajó lüktető motorszíve, elringatott a langyos éjszaka és a dal - elaludtam, míg a hajó a meleg, sima vízen át vitt bennünket, vissza a szigetünkhöz, vissza a ragyogó napokhoz, melyeknek oly hamar vége szakadt.

???

Elmúlt dolgokra emlékeztetsz,
melyeknek titka bennem él.
Te vagy a lélek húrjain
a susogó éjjeli szél.

Te vagy titokzatos
hangja a sóhajos éjnek,
mikor kint felhők siklanak,
s egy álmot félbetépnek.

Halk lüktetés feszíti
a kéklő végtelent,
s az ágak közt, az éjben
lágy remegés dereng.

Hugo von Hofmannsthal: Valakinek, aki erre járt


???

"Az a valódi nagy,
Ki fel nem indul, ha nagy oka nincs;
De szalmaszálért is küzd nagyszerűen,
Midőn becsűlet, ami fennforog..."

Shakespeare - Hamlet/Negyedik felvonás, 4. szín

HAMLET
Hogy vádol engem minden alkalom,
S ösztönzi lusta bosszúm! Mi az ember,
Ha drága idején vett fő java
Alvás, evés csak? Nem több, mint barom.
Bizonnyal, aki ez előre-hátra
Tekintő okos ésszel alkotott,
E képességet, ezt az isteni
Értelmet nem adá, hogy semmi-haszna
Belénk zápuljon. Már, vagy állati
Feledség bennem, vagy a szerfölött
Aggódó gyáva szőrszál-hasgatás
– Oly gond, miben, ha négyfelé hasítnók,
Egy rész az ildom, hárma gyávaság –
Én nem tudom, mért élek mondogatva
»Ez a teendő!« bár ok, akarat,
Erő, eszköz, mind kész, hogy megtegyem.
Példák, nagyok mint a föld, intenek;
Tanúbizonyság e tengernyi had
S vezére a gyöngéd, kényes királyfi,
Kinek becsvágytól duzzadó erélye
A vak jövőre nyelvet öltöget,
Kitéve azt, mi nem biztos, halandó,
Sorsnak, halálnak, vésznek, kárnak, egy
Üres tojásért. Az valódi nagy,
Ki fel nem indul, ha nagy oka nincs;
De szalmaszálért is küzd nagyszerűen,
Midőn becsűlet, ami fennforog.
S hogy állok én, kinek atyám megölve,
Anyám gyalázva; ész, vér egyaránt
Fölingerelve, s én elaltatom,
S nézem pirúlva húszezer fiú
Közel halálát, kik egy ál dicsőség
Káprázatáért a kész sírba mennek,
Úgy mint az ágyba; vínak egy rögért,
Melyen a küzdők száma el se fér,
Mely sírhalomnak is kevés, befödni
Az elhullottakat. – Ó, vért kivánj
Hát, gondolat! vagy értéked silány.
El.

(Arany János ford.)

???

Ki vágtat a szélben, az éjen át?

Egy apa az, ő viszi kisfiát.

Karjában tartja gyermekét,

átadja teste melegét.



- Fiam, mért bújsz az ölembe, ki bánt?

- Apám, nem látod a rémkirályt?

Koronája fehérlik, uszálya suhan.

- A köd gomolyog, csak a köd, fiam.