Irodalom gyöngyszemei -versek,idézetek,tanmesék

"Azt mondják, ha tudni akarod, mit tettél a múltban, nézd meg jól a testedet most. Ha tudni akarod, mi vár rád a jövőben, nézd meg jól, mi lakik a szívedben, most."
/Dalai Lama/

"Az utad arra vezet, amerre örömmel mész."
(Layosh)

"Egy filozófia professzor előadását tartott a hallgatóinak.
Fogott egy befőttesüveget és feltöltötte kb. 5 cm átmérőjű kövekkel.

Rákérdezett, hogy-Ugye tele van az üveg?
-Igen. - volt a válasz.
Ezután elővett egy dobozt, tele apró kaviccsal, és elkezdte beleszórni a kavicsokat az üvegbe.
Miután a kavicsok kitöltötték a kövek közötti üres helyeket, megint megállapították, hogy az üveg tele van.
A professzor ezután elővett egy dobozt homokkal és azt kezdte betölteni az üvegbe. Természetesen a homok minden kis rést kitöltött.

-És most - mondta a prof,-vegyétek észre, hogy ez a ti életetek.

A kövek a fontos dolgok: a családod, a partnered, az egészséged, a gyereked..
– Ha minden mást elveszítenél, az életed akkor is teljes maradna.

A kavicsok azok a dolgok, amik még számítanak, mint a munkád, a házad, az autód. A homok, az összes többi. Az apróságok.
Ha a homokot töltöd be először, nem marad hely a kavicsoknak és a köveknek. Ugyanez történik az életeddel.

Ha minden idődet és energiádat az apróságokra fordítod, nem marad hely azoknak a dolgoknak, amik igazán fontosak számodra.
Fordíts figyelmet azokra a dolgokra, amelyek alapvetőek a boldogságod érdekében.
Játssz a gyerekeiddel!
Szakíts időt orvosi ellenőrzésre!
Vidd el a párodat táncolni!
Mindig lesz időd dolgozni, takarítani, vendégeket hívni, rendet rakni.
Először a kövekre figyelj - azokra, amik igazán számítanak. Állítsd be a prioritásokat. A többi csak homok...

(((...Később azonban az egyik hallgató fogta az üveget, amelyről a prof és a többiek megállapították, hogy tele van, és beleöntött egy üveg sört. Természetesen a sör kitöltötte a homokszemcsék közti hézagokat, így az üveg tényleg tele lett.

Azt mondta erre a diák: - Nos, bármennyire is úgy érezzük, hogy az életünk teljes, a fenti példából jól látszik: Egy sör azért mindig belefér!!!)))

„Szeretnünk kéne egymást addig is.
Összejárni. Nevetni. Örülni. Köszönni. Alkotni. Szeretni. Főzni, enni, szeretni. Szeretkezni. Átölelni. Nevetni. Sírni a nevetéstől. Megpihenni. Simogatni. Mosolyogni csendben.. Hallgatni nagyokat..

Ehelyett teljesen mást teszünk.
Aggódunk, félünk, manipulálunk, kepesztünk, szorongunk, félünk, nyomulunk, kompenzálunk, akarunk, sértődünk, haragszunk, stb..
Mennyi elpocsékolt perc és óra..
Mennyi elpocsékolt és kárba veszett nap és év...
És egyszer elmegyünk... Haraggal, el nem intézett dolgokkal...”
(Fenyő Iván)

"Az emberek jönnek s mennek, besodródnak az életünkbe, aztán eltűnnek belőle, csaknem úgy, mint egy kedvenc könyvnek a szereplői.
Mikor a végére érünk és becsukjuk, addigra a szereplők már mind elmondták a történetüket, és mi egy újabb könyvbe kezdünk, melyben újabb szereplők, újabb kalandok várnak.
És akkor az ember azon kapja magát, hogy már az újakra figyel, nem a régiekre."
/Nicholas Sparks/

Mécs László: Áldottak az öregek barátai



Áldott, aki megértéssel kísér
és fogja reszkető kezünket,

Áldott, aki tudja, hogy hallásunk
nehezen kapja el már a szót,

Áldott, aki nem csodálkozik,
hogy sok mindent nem látunk
és lassan jár nálunk az ész,

Áldott, aki nem veszi észre,
hogy ma megint kiömlött
a kávé az asztalon,

Áldott, aki mosolyogva áll meg,
hogy elbeszélgessen velünk,

Áldott, aki nem árulja el,
hogy ma kétszer hallotta
tőlünk ezt a történetet,

Áldott, aki fel tudja idézni
velünk a tegnap emlékeit,

Áldott, akitől megtudjuk,hogy nekünk is jut még
tisztelet, szeretet, hogy nem
vagyunk azért még mi se egyedül,

Áldott, aki segíti vinni öregségünk
keresztjét, amely nékünk
is oly nehéz,

Áldott, aki szerető leleményességgel
segíti ingadozó lépteinket
a hazafelé vezető úton.

Legrand : Az idősek tisztelete

Amíg fiatal vagy,
Sosem gondolsz arra,
Hogy eljön az ősz is,
S elszállnak a darvak.

Amíg fiatal vagy,
Nincsen sosem gondod,
Nem érdekel semmi,
Csak a saját dolgod.

Pedig gondolnod kell,
Azon sok emberre,
Akik annyit tettek,
S jártak a kedvedbe.

Legalább e napon,
Jussanak eszedbe,
Legyél hálás nekik,
S ne legyen feledve.

Szüleid, akik az
Életedet adták,
Nagymamák, nagyapák,
Ne legyenek árvák.

Tanítóid, kiktől
Csak a jót tanultad.
Gondolj szeretettel
Tiszteleted rójad.

Törődjél és szeress,
Mindenki azt mondja:
Hogy amennyit most adsz
Annyit kapsz, majd vissza!

Sajgó lélek

Mint a zivatarban elázott veréb
szív suttogja halkan kell a segítség,
aki egyedül él nincsen támasza
minden kis segítség lehet vigasza!

Összefogtak ezért lelkes emberek
aki ilyet átélt mind segítenek,
mert embernek lenni nagyszerű dolog
tudnak segíteni ettől boldogok!

Egy kis figyelmesség ugye jól esik
nevük dicsértessék akik ezt teszik,
a magára maradt idős emberek
szíveikbe ballag egy kis szeretet!

Melegséget érez a szíve körül
gyönyörű az élet lelke is örül,
figyeljünk egymásra amíg csak lehet
a szeretet lángja gyújt reményeket!

Mert olyan a magány, mint a büntetés
az idősek napján ezt ne érezzék,
fájdalmak enyhülnek szívek dobognak
örömbe vegyülhet sok szép gondolat!

Ez a néhány óra legyen kellemes
minden kedves szóra jól figyeljenek,
az időseinkről gondot viselünk
remegő szívekből hálát lehelünk!

Addig él a remény még van szeretet
sok gyönyörű emlék szívekbe remeg,
hisz tudjuk az élet örök szenvedés
el ne engedjétek ma egymás kezét!

E különös napot nektek szenteltük
itt szeretet ragyog együtt érezzük,
holnap mi is ilyen idősek leszünk

Óbecsey István: Szeressétek az öregeket

Nagyon szépen kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.
A reszkető kezű ősz apákat,
A hajlott hátú jó anyákat.
A ráncos és eres kezeket,
Az elszürkült, sápadt szemeket.
Én nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.

Simogassátok meg a deres fejeket,
Csókoljátok meg a ráncos kezeket.
Öleljétek meg az öregeket,
Adjatok nekik szeretet.
Szenvedtek Ők már eleget,
A vigasztalóik ti legyetek.
Én nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.

Ne tegyétek Őket szük odúkba
Ne rakjátok Őket otthonokba.
Hallgassátok meg a panaszukat,
Enyhítsétek meg a bánatukat.
Legyen hozzájuk szép szavatok,
Legyen számukra mosolyotok.
Én nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.

Ők is sokat küzdöttek értetek ,
Amíg fölnevelkedtetek.
Fáradtak Ők is eleget,
Hogy ti módosabbak legyetek.
Ők is elfogadtak titeket,
Mikor Isten Közéjük ültetett.
Azért én kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.

Ha majd az örök szeretet
Elhívja Őket közületek,
Ti foglaljátok el helyüket,
Mert ti lesztek majd az öregek.
S mindazt, mit nekik tettetek,
Azt adják nektek a gyerekek.
Azért előre intelek titeket,
Szeressétek az öregeket.

Aranyosi Ervin: A szeretetre szükség van!


Szeretetre nagy szükség van.
Nélküle élni, nem lehet!
Az öreg szív is szebben dobban,
ha célba ér a szeretet.
Ki csalódott az emberekben,
az érző szívre hol talál?
Egy kedves állat őrzi mélyen,
ki ezt a szívet hordja már!
A hit, remény is visszatérhet,
adni, s kapni már jó megint.
Csak élni kell a szeretettel,
a jóság törvénye szerint.
Eljön ismét a lelki béke,
jó érzés fűti át szívét.
Ki képes őszintén szeretni,
az érzi is a melegét…

Aranyosi Ervin: Amikor gyermek – amikor öreg

Amikor kicsi voltál, még tanítgattak téged,
hogy felkészülten érjen a nagy próba, az élet!
Megmutatták, hogyan kell evőeszközzel enni,
bekötni cipőfűzőt, hogy könnyebb legyen menni.
Begombolni ruhádat, s hogyan használd a WC-t.
Hogyan kell átugorni az akadályok lécét.
Mit tegyél önmagaddal, hogy másoknak is tetsszen,
hogyan mosakodj, öltözz – hogy átmenj majd a “teszten”.
Tanítva tettél szert az erkölcsre, tudásra:
– hogyan nézz önmagadra, miképpen gondolj másra!
Legyen egy csepp esélyed a boldogságra lelni,
az “elváró” nagy világnak könnyen megfelelni.

Apró, piciny gyermekből, komoly felnőtté váltál,
s ha jól alakult sorsod, már saját lábra álltál.
Ám akik tanítottak az életre, a jóra,
azok felett is elszállt jó néhány nap, és óra.
Az idő szállt felettük, és idősebbé lettek,
és olyanokká válnak, mint mikor megszülettek.
Lám most meg kell tanulnod megértőbb lénynek lenni,
mert ügyetlenül fognak remegő kézzel enni.
Bekötni cipőfűzőt, vagy felöltözni szépen.
Makacsok már a tárgyak az ősz ember kezében.
Lelassul minden lépés, az egyensúllyal baj van,
segítsd hát két karoddal, légy támaszuk a bajban.

Emlékszel, mikor téged megtanítottak járni,
a lassú tipegésed volt türelmük kivárni.
Te is lassan fejlődtél, ők lassan öregednek,
lelked táplálja lángját a vénülő szíveknek!
Legyél nyitott, kitartó, szereteted segítsen,
engedd – odaadásod – vén szívet melegítsen.
Látod, a kedvességért, a hála ég szemükben.
Te voltál álmuk, céljuk az egész életükben.
Te érted küzdöttek, mindig érted álmodoztak,
ha a szükség hozta nehéz áldozatot hoztak.
Ám már megfáradtak, nem működik úgy a testük,
amíg teheted önként maradj mindig mellettük.

Aranyosi Ervin: Te milyennek látsz másokat?

A város mellett, az út szélén
egy öreg bölcs üldögélt,
Itt született e városban,
azóta itt éldegélt.
Városába igyekezvén,
arra járt egy idegen,
a bölcset megszólította,
s érdeklődött ridegen.
Milyen népek laknak erre,
milyenek itt az emberek?
Az öreg csak felnézett rá,
s lassan visszakérdezett.
Mondd, te vajon honnan jöttél,
hol élted az életed?
Ahol laktál, hogy érezted
milyenek az emberek?
– Csupa csaló, önző, lusta,
Igaztalan és hazug.
Ezért hagytam magam mögött,
s ide hozott ez az út.
Hát azt bizony nem jól tetted,
elhagytad az otthonod.
Otthagytad a szülőfölded,
de itt is csak azt kapod.
Az emberek oly galádok
erre felé, mint felétek,
rossz célpontot választottál,
rosszból van itt temérdek.
Csupa csalót fogsz találni,
önzőt, lustát, hazugot!
– Azt sem tudod, hogy mit mondok?
Igazat, vagy hazudok.
És a vándor mordult egyet,
sarkon fordult, s távozott:
– Úgy látszik mindegyik város,
s minden ember átkozott.

Alig telt el egy fél óra
s jött egy másik utazó,
Illendően köszöntötte
úgy, ahogyan az való.
Kíváncsi volt Ő is arra,
amit meg is kérdezett:
– Aztán mondja, erre felé,
milyenek az emberek?
A bölcs kicsit gondolkodott…
– Hát milyenek nálatok?
Ha te előbb elmeséled,
megjönnek a válaszok.
Lám, a vándor büszkén mondta,
– Hol máig éltem életem,
csupa igaz emberrel volt,
eddig dolgom énnekem.
Mindenkinek segítenek,
mindenkihez kedvesek,
nagyszerű mind, egytől egyig
igazak és rendesek.
Vajon itt a városodban,
milyen az ember és a nép,
kérdezte az, a bölcs öregtől,
– elmeséled, ha várok még?
– Szerencséd van, városunkban
csupa kedves ember él.
Szólt az öreg – s a helyiekről
minden szépet elmesélt.
Ugyanazt fogod találni
nálunk, amit nálatok.
Békésen élnek a népek,
mesébe illő állapot.
Vándort mindez megnyugtatta,
s fütyörészve ment tovább.
Csodásnak látta a világot,
nem úgy, mint az ostobák…

Egy helybéli ifjú ember,
– a bölcset ismerte rég, –
meghallgatva a két beszédet,
szidta a bölcset ezért.
– Hát öreg, csalódtam benned,
ily kétszínű hogyan lehetsz?
Sosem hittem volna rólad,
hogy bárkit így félrevezetsz!
– Bizony tévedsz ifjú barátom!
válaszolta a jó öreg.
A világ szívünkben tükröződik,
mindenki másképp éli meg.
Kinek a szíve túl gyanakvó,
nem láthat jót, helyén valót,
nem fog találni kedves embert,
csakis galádot és csalót.
Ám, ki szívét szeretettel,
és jósággal tölti fel,
járhat bárhol a világon,
olyan emberekre lel.
Gondold meg kedves barátom,
téged kik vesznek körül?
Szívedben, ha jó a válasz,
örömöt kaphatsz örökül…

Aranyosi Ervin: Fiatal, vagy öreg?

Az ifjúság mércéje
sosem az életkor.
Szellem és a lélek,
mely benned össze forr.
Akarat, elszántság,
és képzelőerő,
érzelmek tisztasága
szívedből tör elő.

Vágysz-e újabb kalandra?
S ha kell, legyőzöd-e
a lustaság igáját,
s erővel győzöd-e?
Hogy megvívd újabb harcod,
kiállj eszméidért,
mely nem hajlott igába,
mi szebb jövőt ígért?

Ha évek múlásával
arcodra ránc kerül,
lángoló ifjúságod
lobog-e legbelül?
Vagy lelked simaságát
borítja korod ránca,
szellemed csuklójára
került bilincse-lánca?

Kétség, ha felmerül,
– mit okoznak a gondok,
reménytelen, hitetlen,
tehetetlen bolondok,
kik holtan menetelnek,
lelkük tiporva porba.
Öreggé vénült szívvel
a földi pokolba.

Nem számít mennyi éves,
az ember fiatal.
Ki felnéz a csillagokra
és repülni akar.
Ki minden egyes éjen,
kalandot álmodik,
s a szépséges világra
rácsodálkozik.

Nem fél a kockázattól,
és gondolkodni mer,
bízik a holnapjában,
hogy eljön a siker.
Naponta megcsodálja,
mit addig alkotott,
s megújuló reménnyel
vár minden új napot.

Oly friss az ifjúságod,
amint reményeid,
ahogy öreggé tesznek
rút kétségeid.
Ha hited hajtja vágyad,
szemedbe fény kerül.
Lelkednek csillogása
tekintetedben ül.

Oly ifjú most a lelked,
akár az Önbizalmad!
Korod súlyát, ha érzed,
az csak félelmet adhat.
Fiatal minden álmod,
s Öreg a csüggedésed!
Ifjú szíved és lelked,
ha a szépséget érzed.

Tiéd öröm, s merészség,
a büszkeség, s a nagyság,
az emberség, s e föld is,
a végtelen szabadság.
Amíg bent fiatal vagy,
bármi tiéd lehet,
s elvenni tőled mindezt,
sehogyan nem lehet.

Tudd, csak akkor öregszel,
ha lelked szárnyait,
földhöz bilincselik
a csalódásaid.
Ha szomorú szemekkel,
lesed a nagy világot,
s úgy teszel, mint vak árva
ki szépet sohase látott.

Aranyosi Ervin: Meg kéne tanulni őszintén szeretni!

Félelem uralja az emberiséget.
E gonosz varázsnak, mondd, mi vethet véget?
Min kell változtatni, mit kellene tenni?

– Meg kéne tanulni őszintén szeretni!

Mert amíg a szívnek nincsen szabadsága,
sötét felhők ülnek a reszkető világra.
A lélek csak fázik, nem tud melegedni.

– Meg kéne tanulni őszintén szeretni!

Míg az embereknek korlátolt a joga,
a gazdag világnak többre fáj a foga!
Minden háborúnak véget kéne vetni!

– Meg kéne tanulni őszintén szeretni!

Kizsigerelt Földünk, nyomorgó szegények,
éhező milliók, másodrangú lények,
– míg telve sok raktár – nekik nincs mit enni!

– Meg kéne tanulni őszintén szeretni!

Kitalált betegség, lassan ölő mérgek,
gyilkos oltóanyag van itt már temérdek.
Túl sok már az ember? Nem is kéne ennyi?

– Meg kéne tanulni őszintén szeretni!

Modern rabszolgaság, értéktelen munka,
sikertelen élet vár mindannyiunkra?
Gyilkos betegségek, rák és “dili flepni”.

– Meg kéne tanulni őszintén szeretni!

Hazug médiákból, cenzúrázott hírek,
ömlenek fejünkre, miből én nem kérek.
Reklámok özöne: Venni, venni, venni!

– Meg kéne tanulni őszintén szeretni!

Hazug politika, mázsás adóterhek,
dolgozol, mint “állat”, mégis letepernek.
Pénzed elpárolog, nem is marad semmi.

– Meg kéne tanulni őszintén szeretni!

Illúzió pénzek, gazdagodó bankok,
gazdasági válság, félrevert harangok.
Nem kéne a népet így félrevezetni.

– Meg kéne tanulni őszintén szeretni!

Lelki konfliktusok, lelki betegségek,
félelemben élők, lélekben szegények,
a bűnt vállatokról le kellene tenni!

– Meg kéne tanulni őszintén szeretni!

Félelem uralja az emberiséget.
E gonosz varázsnak, mondd, mi vethet véget?
Min kell változtatni, mit kellene tenni?

– Meg kéne tanulni őszintén szeretni!

Ha tetszik a vers, hát ne tartsd meg magadnak!
Azoké a jövő, akik szívből adnak,
s ahhoz, hogy szebb legyen, nem kell több, csak ennyi:

– Taníts meg másokat őszintén szeretni!

Aranyosi Ervin: Légy jó magadért!

Ne légy azért jó, hogy majd a túlvilágon,
a mostaninál jobb sorsod legyen!
Azért légy jó, hogy minden ember áldjon,
s a jóság maga boldoggá tegyen!
Ám hidd el, másnak megfelelned nem kell,
tedd azt, mi szíved boldoggá teszi!
Legyél vidám, kedves és boldog ember,
aki a létét komolyan veszi!
Ne azért légy jó, hogy mennybe szálljon lelked,
hisz visszacsal majd a boldog, földi lét!
A szíved érzi, hogy mikor, mit kell tenned,
útmutatást és utat tesz eléd.
Légy, aki vagy, ami belülről árad,
amitől érzed, szebb az életed!
Ha jó leszel, százak mennek utánad,
mert érzik azt, jó lenne még veled!
Tapasztald meg a földi mennyországot!
Isten is itt van, mindig benned él!
Ő alkotja a teremtett világot,
s mindent megad, hogy boldogabb legyél!
Tudom, tudom, gonosznak lenni könnyebb,
de hidd el azzal, csak bünteted magad,
haragod által csak bántó napok jönnek,
s örömből aztán, már semmi sem marad!
Nem kincs, s vagyon szépíti e világot,
nélkülük jössz, nélkülük távozol.
A jó érzés, mely megszépíti álmod,
ebből ma másra, mondd, mennyit áldozol?
Légy önmagad, és teremts szebb világot,
ne másokért játssz buta szerepet.
Légy gazdag másképp, ki csupa szépet látott,
kit jóság kísér, öröm és szeretet!