Irodalom gyöngyszemei -versek,idézetek,tanmesék

"Ha azt mondanám, hogy remekül érzem magam, boldog vagyok, minden úgy van, ahogy akarom, egészséges vagyok, irtó jót szexeltem tegnap, akkor a másik irigyelne.
Az irigység a gyűlölet egy formája, és nem akarjuk, hogy gyűlöljenek.

Viszont ha elkezdek panaszkodni, akkor nem kell rám irigynek lenni. Megnéztem egyszer az amerikai elnökök beszédeit.
Mondanak két jó dolgot, amire büszkék, és utána egy rosszat, ami nem sikerült, nehogy irigykedjenek rájuk."

/Feldmár András/

"Minden sorsdöntő dolog a "csakazértis"-ből jön létre."
/Friedrich Nietzsche/

"Van egy olyan érzésem, hogy ha az ember a másik felét keresi, akkor a kapcsolat hiányon alapul.

Ezért azt hiszem, hogy teljessé kell válni egyedül, és aztán jön egy másik ember, aki esetleg szintén teljes - és akkor nem azért vagytok együtt, mert függtök egymástól, hanem "Miért ne?" alapon.
Nézd meg a társkereső oldalakat - "keresem azt, aki boldoggá tenne", így nem lehet!
Tedd magad boldoggá és aztán jön egy másik ember, akivel talán sikerül harmóniát találni."
/Mester Tamás/

"Ahol eltörtél, ott leszel erős, ahol vesztettél, ott leszel legyőzhetetlen."

Ezzel az útravalóval vigyázz! Nem mindenkinek való. Csakis azoknak, akik életük során csak egyszer is találkoztak önmagukkal, vagyis benső, igazi valójukkal - aki legyőzhetetlen. Mert isteni eredetű.
És mérhetetlenül erős. Lelked legmélyén atomerő dolgozik, vulkáni energia, mely éppúgy a szürke felszín alatt él, mint a forró láva a Föld mélyén, vagy mint az atomok magjában az ésszel felfoghatatlan magerő...
Csak le van fojtva. Nem is tudsz róla. Fogalmad sincs.

Egy életet leélsz, és nem tudod, milyen erős vagy. Nem jön föl soha. Így élsz.
Kristálytiszta forrás rejlik lényed legbelsejében, s te mégis szomjan halsz a hétköznapi sivatagban, mert nem tudsz róla, és ha sejted is, nem tudod az Élő Vizet magadból felhozni.

Az emberek zöme, ha eltörik: törött marad. És ha veszít, nem tud a padlóról felállni. Ott marad.
Nem is kell hozzá súlyos sorscsapás. Egy kis vesztés, egy közepes pofon, egyetlen csalódás elegendő, hogy egy életre föladja a küzdelmet.

Mert nem ismeri lelke mélyét. Nem tudja, ki lakik benne, és milyen erős. Nincs hite élni. Manapság sok az összetört ember.
Aki abban a tévedésben él, hogy gyenge. És tehetetlen. És erőtlen és fáradt és úgy érzi: nem bírja már tovább.

De te ne tartozz közéjük! Te ismerd meg magad! Vesd le magadról a "nem megy" és a "gyenge vagyok" káprázatát.
És merj erős lenni! Tudd, hogy minden szenvedés és kudarc és vesztés: megpróbáltatás. Azért van, hogy magadhoz térjél.

És önmagadból meríts csodálatos erőt. Azért van, hogy feltörjön lényed mélyéről a vulkán és az atomerő és az Élő Víz! Kelj fel, és járj!"

/Müller Péter/

"Életünk során egy csomó szerepet kapunk, például apák, férjek és főnökök vagyunk, de az, hogy kik vagyunk valójában, arról csak kevesen tudnak, s még rosszabb, hogy keveseket érdekel; a lényeg, hogy a szerepet jól hozzuk.
Ha például Hamlet – aki mellesleg egy remek színész – elmegy terápiába, és a terapeuta elvár tőle valamit, akkor ő újra azt fogja érezni, megint egy szerepet kell játszania: ezúttal a jó páciensét. Hazudik inkább, nem meri önmagát adni.
Valószínűleg ő is már gyerekként megtanulta, hogy aki a valós arcát mutatja, arra lesújt a társadalmi ítélet: beteg, más.

Már gyerekként felfogjuk, ha az igazat mondanánk, megbüntetnének. Nem merjük kimondani azt, ami igazán van, akik igazán vagyunk.
Ezt a mintát pedig sebesen visszük magunkkal a felnőttkorba és válunk olyan emberré, aki terápiába rohan, és arra kéri a szakembert: Szerelje meg őt! Rakja rendbe! Gyógyítsa meg! Valójában azonban senkit nem kell megjavítani, csak el kell fogadni, hogy elképzelhetetlenül mások vagyunk, végtelen, kiismerhetetlen mélységű csodák.
Sokan azonban nem látják a varázslatot, ehelyett saját kis skatulyáikba rakják be a másikat, saját címkéikkel jellemzik – és azt hiszik, mindent tudnak a másikról.

Ezt a lemezt játsszuk a házasságban is, amit a holtomiglan-holtodiglan fogadalomra építettünk.
Pár év után, amikor azt hisszük, kiismertük a másikat, és csak a szokás működtet mindent, akkor unalmas lesz a házasság, börtönné változik. Unjuk! Azért unjuk, mert nem vagyunk elég bátrak ahhoz, hogy ne hazudjunk. Inkább várjuk, hogy vége legyen, hogy meghaljon a másik. "

/Feldmár András/

"Mert miatta csúszom el a havas járdán, mert nem takarította el a havat.
Mert miatta nem érek oda, mert nem tud vezetni.
Mert miatta kések el a munkából, mert nem találja a pénztárcáját reggel a péknél. És végtelenségig lehet folytatni a sort. Mindig miatta történik valami, én soha.
Mert én mindig megteszem, megtalálom, elvégzem, elmondom.

És ezt szépen lassan el is hisszük magunkról, ahogy egyre felnőttebbnek gondoljuk magunkat.
Mert én, különb vagyok, sokaknál.
Mert mi egyre különbek vagyunk másoknál. MI igazán mindenkinél különbek vagyunk…És olyan fájdalmas látni, hogy ebből viszont semmi sem érződik.
Mert csak az üvöltésünket lehet hallani, hogy kinél és hogyan vagyunk különbek és jobbak,… és ilyenebbek, meg olyanabbak. És mindent ők csinálnak rosszul…

Hisztériás gyerekként sivítunk, hogy ki a hibás mindenért, és odavágjuk magunkat a földhöz és azt várjuk el, hogy másokat büntessenek meg.
Csak közben elfelejtjük, hogy felnőttünk. És ez már nem játék a homokozóban… A gyáva ember nem vállalja a tetteiért a felelősséget. Mert fél.
És könnyebb és egyszerűbb a többiekkel együtt ordítani, mert még azt is csak tömegben meri.
A gyereket felállítjuk a hisztiből és szembesítjük a tetteivel.

Mi felnőttek, és okosok, és bátrak, és egyenesek és becsületesek, mikor fogunk szembesülni tetteinkkel? Mikor mondjuk, hogy mi, az ők helyett?
Mikor merünk valóban egymásra nézni, és nem mutogatni?
Mikor leszünk valóban felnőttek, és mikor leszünk végre különbek önmagunknál?"

"a gyengébbek kedvéért", "hülyegyerek", "idegroncs", "lassú", "kapkodó", "dekoncentrált", "késős"...írjátok ide azt a címkét, amit mindig is utáltatok, és másokra sem akarjátok aggatni."

A "Nekem így vagy jó, ahogy vagy" - nem a szeretet szavai.
A kertedet sem fogadod el, ha gazos, a kutyádat sem, ha loncsos, mert ha szeretsz bárkit, bármit, gondozod. Önmagadat is.
/Müller Péter/

"Egy kapcsolat - még a jó is - sokféle gyötrelmet rejthet magában. Vad indulatokat, haragot, kétségbeesést. Néha hűtlenséget is.
Mégis azt mondom: addig érdemes benne maradni, amíg a "szív szeme" átlát a viharok felhőin. Amíg benne van az, amit szeretetnek nevezünk.
Akkor kell kiszállni, amikor azt érzed, hogy egy kapcsolat rosszabbá tesz, lesüllyedsz benne. Ez a "ne tovább!" pillanata.

A szeretet azt jelenti, hogy fölfelé nézünk egymásban. Ha ez nincs, tudd, hogy nem szeretnek. Bármi lehet két ember között: összeveszhetnek, szakíthatnak, megbánthatják egymást. Néha a megcsalás is előfordulhat. Egy nem fér bele: ha nem fölfelé néznek rád, hanem közönyösek, vagy lefelé tekintenek.

A szeretet ugyanis hatalmas felhajtóerő. Emel, s túllép minden ellenerőn. Megbocsát, kiegyezik, és nem enged el. Nem akar elmenni.
Láthatatlan karokkal ölel - akkor is, ha a lelketek másik, alacsonyabb szintjén éppen összevesztek, vagy megbántjátok és ellökitek egymást.

Amíg szeret valaki, többnek lát, mint amilyen vagy. Szebbnek, okosabbnak, kedvesebbnek, kívánatosabbnak. Fölfelé néz rád. Nagyobb értéknek vél, mint amilyen vagy.
Azért sem akar elengedni, és te is így vagy vele. Ha ez a "fölnézek benned" megszűnik - vége a szeretetnek.
Onnan kezdődik a közöny, az idegenség. Ilyenkor már nincs oldószere az indulatoknak.
Megszűnt köztetek az, ami összetartott. Sőt, így is mondatnám: ami miatt érdemes volt együtt maradni. Ilyenkor már nem húz a mágnes. Jobb különválni.
Ha nincs szeretet, menj tovább. Nem vesztesz semmit. Sőt, néha nyersz: önmagadat."
/Müller Péter/

""Ha elveszel feleségül egy mosómedvét, számíts rá, hogy egész életében dörzsölni fogja a két pracliját, és 'mosni' fog. Nem tudod leszoktatni róla.

Nem tudjuk egymást megváltoztatni. Sokan úgy mennek bele egy párkapcsolatba, hogy "majd megnevelem." Felejtsd el. Egyet tehetsz érte: hogy szereted. Akkor is, ha egy életen át dörzsöli a két pracliját. Ha idegesít, ne menj hozzá.

Odáig el tudsz jutni vele, hogy ritkábban mos, vagy stikában mos - de mosni fog, mert ez a lényében van. Ő olyan. Minden szokás előbb-utóbb jellemmé válik, s azt nagyon nehéz megváltoztatni.

Újjá kellene születni hozzá, s ez nagy ritkaság. Inkább próbáld megkedvelni azt, hogy mos. Szeresd meg. Tekints rá úgy, hogy ez nemcsak bosszantó, de kedves is, és még mindig jobb szokás, mintha ragadozó farkas lenne. Bár azt is meg lehet szeretni, csak nehezen.

Nagy az Isten állatkertje. Ne feledd, te is egy állatfajta vagy benne. Mondjuk nem mosol, de rágcsálsz például, vagy lusta vagy, és téli álmot alszol, mint a macik. Azt is nehéz kibírni, ha valaki lobbanékony, indulatos ragadozó, vagy egy ideges és nyugtalan majom.

A párkapcsolatok zöme azért megy tönkre, mert nem bírjuk ki egymás természetét. Irritál minket. Minél érettebb és bölcsebb egy lélek, annál több embert visel el - még egy idegennel is jól elvan. Ha az egód nem annyira monomániás és kőkemény, sok emberrel ki tud jönni. Képes vagy közösségben létezni, és nem azt látod egy mosómedvében, hogy mindig mos, hanem azt, hogy milyen jólelkű, aranyos maci.

Egy idő után már nem is látod, hogy dörzsöli a két pracliját. Mások figyelmeztetnek rá. "Te, a nejed miért csinál mindig így?" - és ha erre azt kérdezed: "Hogyan?" - az nemcsak azt jelenti, hogy megszoktad őt, hanem azt is, hogy szereted."

/Müller Péter/

"Van a lélek…
Ülsz szemben a másikkal, és nem tudod, miről beszél. Nem érted, idegen számodra. Nem tudod megközelíteni. Mert a két lélek nem beszél egymással. Nincsenek összhangban.
Mindig a lelkek határozzák meg a kapcsolatot. A test csak a kifejezés eszköze.
Ülsz szemben a másikkal, és szavak nélkül is tudod, mit mond. A pillantása, az arca, a mosolya, mozdulata mindent elárul. Mert a két lélek beszél ilyenkor egymással. És ha ez szemtől szemben igaz, akkor igaznak kell lennie akkor is, ha két ember távol van egymástól.
Lelkeik akkor is találkozhatnak, beszélhetnek. Mert ők szabadok. És a lélek él, és élni akar.
Létezik ilyen lélek.

/Csitáry-Hock Tamás/

"Lelkembe jutsz…

Mert amikor gondolok rád, nem „eszembe jutsz”. Hanem a lelkembe. Mert nem az eszem gondol rád, hanem a lelkem. Nem csak egy-egy pillanatra, hanem folyamatosan. Nem tudlak, hanem érezlek. Nem gondolat vagy, hanem érzés. Nem távolság, hanem közelség. Nem ott, hanem itt.
A lelkemben.
/Csitáry-Hock Tamás/

"Mindenki különc, és pontosan ez a dolog lényege. Ünnepelnünk kellene az egyediségünket ahelyett, hogy szégyenkezünk miatta.
Mindnyájunknak megvannak a magunk hóbortjai. Az emberek sokat ártanak maguknak azzal, hogy igyekeznek elrejteni önmaguk elől valódi énjüket pusztán azért, mert félnek attól, vajon mit gondolnak majd róluk a többiek."

/Johnny Depp/

"Mi a különbség a szeretet és a szerelem között? Nem tudsz olyan közel lenni hozzám, hogy ne hiányoznál szüntelenül. Ez csak a szerelemben van."
/Müller Péter/

"Az igazi Nőt a férfi engedi élni. Mert a Nő ugyanúgy ember. És Társ. A férfi társa. Mindenben.
Mindent megtehet érte: moshat, főzhet, takaríthat - de nem azért, mert ez a dolga. Hanem szeretetből. Szeretetből, amit a férfi észrevesz, és viszonoz.

Talán mos, főz, takarít - vele együtt. Vagy csak egyszerűen nem vár el mindent tőle. Nem teszi szóvá, ha nincs kész időre az ebéd, vagy kicsit gyűrött az ing.
Mert nem ez legfontosabb számára. Nem az ebéd, nem a tárgyak, nem a külsőség. Hanem a Társ. A Nő. Az igazi."

/Csitáry-Hock Tamás/

"Mindegy, milyen nehéz volt a tegnap, ma mindent újrakezdhetsz."
/Buddha/
https://www.facebook.com/photo.php?...57082.224064407651338&type=1&relevant_count=1

"Mi az elpocsékolt idő? Ha tudom, és nem teszem.
Ha felismerem, hogy valamivel ártok magamnak, mégsem változtatok.
Ha már öt éve rájöttem arra, hogy gyáva vagyok kimutatni az érzéseimet, de nem teszek mást, csak marcangolom önmagam, hogy mi lett volna, ha ezt vagy azt meg mertem volna tenni."
/Csernus Imre/

"A nőnek olyan szeretetre van szüksége, amely nem mulandó. A nő – még a legérzékibb nő is – a lelkével szeret igazán, s nincs olyan párkapcsolati tanács és szexuális trükk, amely boldoggá tudna tenni egy olyan nőt, akit lelkileg nem szeretnek.
Akármilyen érzéki bravúr, vagy megrendítő testi gyönyör – egy nőnek ez nem elég, mert az igazi gyönyörpontja nem bonctani helyen rejlik, nem is, ahogy mondani szokás, az „egész testében”, hanem az egész lelkében.
Minden olyan ölelés, mely csakis az „erogén zónák” ingerlésén alapul, kevés neki. Egy nő „erogén zónája”: a lelke.

/Müller Péter/

Vagyis a liberális irány szokásává lett Sztyepan Arkagyicsnak; az újságját is, mint az ebéd utáni szivarját, azért a könnyű ködért szerette, amit a fejében előidézett.

Lev Nyikolajevics Tolsztoj: Anna Karenina