Nagyon súlyos betegséget diagnosztizáltak Orbán Viktornál

A mai nap nem túl vidám a miniszterelnöknek, mivel olyan hírt kapott, amit nagyon nehéz lesz megemésztenie – írja az Ellenszél.

“A cezaromániát mint összetett, bonyolult személyiség-struktúrát, mint pszichológiai képződményt fogjuk vizsgálni Orbán Viktor esetében:
A cezaromániás személyiségre vonatkozóan az alábbi különös ismertetőjegyeket jelölhetjük meg:

1, gátlástalan hatalomvágy. Általában véve a hatalom megszerzése két okból történhet. Az egyik ok az, amikor a politikusok a politikai programjukat kívánják megvalósítani, amihez maga a hatalom csupán eszközként szolgál. Ilyen esetekben azonban a hatalomtól való megválás minden zökkenő nélkül megtörténhet, tehát nincs személyiségzavar akkor, amikor a hatalomtól, vagy a vágyott hatalomtól el kell búcsúzni.

A másik eset az, ha a hatalmat annak velejárói miatt kívánják megszerezni, és a politikai program megvalósítása csak másodlagos szerepet játszik. Ebben az esetben a hatalom megszerzésében a fő motívum a hatalom, mint cél elérése. Hiszen ebben a helyzetben lehetséges azokat a járulékos előnyöket bezsebelni, amivel maga a hatalom birtoklása jár. Ilyen járulékos előny lehet a megfelelő informáltság, vagy bizonyos pénzügyi források elérése. De ide sorolhatók például a szabadságjogok is, amiért tudjuk nagyon jól, sok forradalmi megmozdulás történt nemzetünk történetében. Orbán esetében egyértelműen kimutatható az, hogy a hatalom, mint cél jelentkezett.

Orbán esetében azonban az elvesztett hatalom súlyos személyiségzavarhoz vezetett 2002-ben. Ebben az időben néhány hétig semmit sem lehetett róla hallani, és a pesti pletyka arról szólt, hogy a sógorokhoz kellett mennie némi idegrendszeri karbantartásra. Ez joggal feltételezhető, hiszen a vereségük idején láthatóan összetört volt, de a jelzett időszak után lelkileg megújulva láthattuk viszont. Mindez azért fontos momentum számunkra, mert ez is alátámasztja azt, hogy a hatalom számára különleges jelentőséggel bír. Ugyanis, ha nem lenne az, akkor súlyos pszichés zavarokat sem okozott volna számára.

2, fejlett küldetéstudat. Ez az ismertetőjegy az előző ismertetőjegyből következik, hiszen valamivel meg kell majd magyarázni azt, hogy miért van szükség a hatalom megszerzésére. Azért, mert nekik olyan történelmi küldetésük van, hogy kivívjanak többlet szabadságjogokat, és Magyarországon egy demokratikusabb rendszert hozzanak létre
Orbán esetében elég későn derülhetett ki az, hogy miről is van szó. Tudjuk, hogy 8 éven keresztül ellenzékben volt a rendszerváltozás után, és csak 1998-ban jutott olyan helyzetbe, hogy a „megnövekedett szabadságjogaival” éljen. Ez akkor történhetett meg, amikor a székházukat eladták, és az így szerzett pénzt a fantasztikus agyú Simicska megfialtatta a saját zsebükre. De ehhez hasonlókra még tömegével lehetne példákat hozni, ami bizonyítja azt, hogy a hatalom Orbán számára valóban cél volt, és a fejlett küldetéstudat pedig ezt támasztotta alá, magyarázta meg.

3, féktelen agresszivitás, ami az előző kettőből egyenesen következik. Hiszen a hatalomvágy kielégítése érdekében, illetve a küldetéstudatuknak megfelelően nagyon akarni kell magát a hatalmat annak érdekében, hogy kellő súlyt adjanak a követelésüknek. A hatalom korábbi birtokosainak nyilvánvalóan az a céljuk, hogy megtartsák a hatalmukat, ezért minden lehetséges eszközzel fellépnek az új trónkövetelőkkel szemben. Ez a két ellentétes cél aztán nyílt konfliktushoz szokott vezetni, amelyeknek azonban a történelem során rendkívül sok változata alakult ki.

Orbánék színre lépésekor már nem volt jellemző a véres leszámolás, ezért a békés átmenet útját lehetett választani. De az agresszivitás abban azért megmutatkozott, hogy a tüntetések, a nagygyűlések során legalábbis virtuálisan a korábbi rendszer híveinek a likvidálását helyezték kilátásba. Erre bizonyíték Németh Zsoltnak az a kijelentése, hogy a földbe kell döngölni a korábbi hatalom képviselőit. Ez az agresszív jelleg azonban mind a mai napig megtalálható némelyik Fideszes képviselő retorikájában. Közülük első helyen említendő Kövér László, aki az akasztós kijelentéseivel szerzett „elévülhetetlen érdemeket”.

A Fidesz agresszivitása mind a mai napig kimutatható a retorikájukban, ami nyilvánvalóan azt a célt szolgálja, hogy megkülönböztessék magukat az MSZP-től, mint a korábbi hatalom utódpártjától. Ez a módszer azonban az elmúlt 20 év alatt oda vezetett, hogy az ország úgymond kettészakadt. Vagyis a cezarománia káros hatása nyilvánvalóan jelentkezett.

Hatalom expanziója. Ez a sajátosság is levezethető az előző három sajátosságból. Ugyanis akiben a hatalomvágy különösen erősen jelentkezik, annak nincs olyan nagy hatalom, amit ne szeretne birtokolni. A minél nagyobb hatalom megszerzésének vágya már-már olyan lelki kényszerré válhat, hogy az már a személyiség nyilvánvaló torzulásához vezethet. Ez többek között abban is megnyilvánulhat, hogy céltudatosan rombol. Orbán esetében ilyenre már a gyermekkorban is láttunk példát a mákos bejgli ügy kapcsán. De később is volt sok ilyen eset, amikor a hatalom iránti vágy miatt inkább rombolt.

A Fidesz történetéből ismerjük, hogy elnököt csak viszonylag későn választottak a párt élére. Ekkor két személy jöhetett számításba: Fodor és Orbán. Az előbbi a gentelemen’s agreement nevében lemondott az elnöki posztról Orbán javára. Ez volt Fodor második nagyon súlyos hibája! Orbán ugyanis később nem támogatta Fodort abban, hogy a „szőke herceg” legyen a választmány elnöke. Tudjuk, hogy ezt követően sok régi Fideszes hagyta el a pártot, ami nyilván veszteséget jelentett számukra. Itt azonban az a lényeges, hogy Orbán vállalta azt a kockázatot, hogy a párton belül szakadás lesz, csakhogy a párt vezérévé válhasson. Tehát a hatalomvágy fölébe kerekedett a józan észnek, a rombolás nyilvánvaló.”

orban.jpg
 
Ernoe van egy aszint ami ala nem szabad menni!
Vitazni8 ezeken a dolgokon ertelmetlen es megalazo!

Ha ide jutottunk, hogy a politikai ellenfelet mar csak azert tudjuk lebecsulni, mert agyilag degenerált, és mi vagyunk a normailsok akik helyesen gondolkodunk, az mar a veg!

Eltunik az a tisztelet amit egyik ember a masik ember irant erez :( (ha érez)
Agyilag degeneralt....................talan mas foglalkozast remekul uzne mindenki megelegedesere.
 
Ernoe van egy aszint ami ala nem szabad menni!
Vitazni8 ezeken a dolgokon ertelmetlen es megalazo!
Eltunik az a tisztelet amit egyik ember a masik ember irant erez :( (ha érez)

Igazad van a "monomania-elmélet" elavult, nem szerepel a WHO által vezetett pszichológiai betegségek listáján.
Pedig a "Kleptománia" - belső kényszerböl kiváltott lopás - az üzleti lopások 5%-át teszi ki.

A "cezarománia" nem betegség hanem a korlátlan hatalom kihasználása, megszokta, hogy neki mindent szabad.
Azon dolgozik, hogy ne legyen ellenőrzés, ne zavarja meg senki a köreit.
Az is lehet, hogy egyfajta játék szenvedély, a "csendőr-rabló" játéknál senki nem akar csendőr lenni mert az unalmas.

A testbeszédre figyelés fontos, mert ez kommunikációs eszköz az emberi kapcsolatokban.
A dadogásnak fiziológiai okai vannak, de ha valaki hazugság közben dadog a felett nem szabad szemet hunyni
A magabiztosság látszatának a keltése is megtévesztés, a hazudozás egy eszköze.
Természetesen vannak akiknek "poker-arcuk" van és sok mindent ami bennük zajlik el tudnak nyomni.

Én ugy értem, hogy nem az "ember-rel" van itt probléma, hanem a miniszterelnökkel.
Akit zavar, hogy az újságírók kérdéseket tesznek neki fel, az rossz foglalkozást választott.
 
Azoknak akik fel vannak háborodva:

2009 ben a Hír TV hosszabb adásában, Szijjártó Péter a Fidesz akkori szóvivője, minden ilyen irányú kiképzés nélkül "bebizonyította" hogy Gyurcsány Ferenc, Magyarország miniszterelnöke elmebeteg. Mindezt fényképekkel, idézetekkel és filmbejátszásokkal.
Láttam az előadást. Teljesen ledöbbentem ezen az aljasságon.
 
Na itt álljunk meg:)
En ezen már nem vagyok felháborodva, csak kicsit elgondolkodtat az, hogy ha nem tudunk beszelni egymassal, akkor mi lesz itt? Loveszarkokat ásunk?
Baromira utaljuk egymást?
En ezt nem akarom..
 
Mikor tudtak vagy akartak a magyarok egymással beszélni?
Addig nem lesz itt párbeszéd amíg a vezetőink sem fognak egymással nyilvánosan beszélni.
Csak a alvezérek üzengetnek beszólogatnak .
Ha a választók is látnák hogy a király(ok) meztelen(ek) akkor elkezdenének gondolkodni.
De, amíg bencsik és bayer adja meg az alaphangot hogyan kell társalogni addig lövészárok lesz és hogy ez kinek jó?
A kormánynak hisz az ő kezében vannak a média.
 
A mai nap nem túl vidám a miniszterelnöknek, mivel olyan hírt kapott, amit nagyon nehéz lesz megemésztenie – írja az Ellenszél.

“A cezaromániát mint összetett, bonyolult személyiség-struktúrát, mint pszichológiai képződményt fogjuk vizsgálni Orbán Viktor esetében:
A cezaromániás személyiségre vonatkozóan az alábbi különös ismertetőjegyeket jelölhetjük meg:

1, gátlástalan hatalomvágy. Általában véve a hatalom megszerzése két okból történhet. Az egyik ok az, amikor a politikusok a politikai programjukat kívánják megvalósítani, amihez maga a hatalom csupán eszközként szolgál. Ilyen esetekben azonban a hatalomtól való megválás minden zökkenő nélkül megtörténhet, tehát nincs személyiségzavar akkor, amikor a hatalomtól, vagy a vágyott hatalomtól el kell búcsúzni.

A másik eset az, ha a hatalmat annak velejárói miatt kívánják megszerezni, és a politikai program megvalósítása csak másodlagos szerepet játszik. Ebben az esetben a hatalom megszerzésében a fő motívum a hatalom, mint cél elérése. Hiszen ebben a helyzetben lehetséges azokat a járulékos előnyöket bezsebelni, amivel maga a hatalom birtoklása jár. Ilyen járulékos előny lehet a megfelelő informáltság, vagy bizonyos pénzügyi források elérése. De ide sorolhatók például a szabadságjogok is, amiért tudjuk nagyon jól, sok forradalmi megmozdulás történt nemzetünk történetében. Orbán esetében egyértelműen kimutatható az, hogy a hatalom, mint cél jelentkezett.

Orbán esetében azonban az elvesztett hatalom súlyos személyiségzavarhoz vezetett 2002-ben. Ebben az időben néhány hétig semmit sem lehetett róla hallani, és a pesti pletyka arról szólt, hogy a sógorokhoz kellett mennie némi idegrendszeri karbantartásra. Ez joggal feltételezhető, hiszen a vereségük idején láthatóan összetört volt, de a jelzett időszak után lelkileg megújulva láthattuk viszont. Mindez azért fontos momentum számunkra, mert ez is alátámasztja azt, hogy a hatalom számára különleges jelentőséggel bír. Ugyanis, ha nem lenne az, akkor súlyos pszichés zavarokat sem okozott volna számára.

2, fejlett küldetéstudat. Ez az ismertetőjegy az előző ismertetőjegyből következik, hiszen valamivel meg kell majd magyarázni azt, hogy miért van szükség a hatalom megszerzésére. Azért, mert nekik olyan történelmi küldetésük van, hogy kivívjanak többlet szabadságjogokat, és Magyarországon egy demokratikusabb rendszert hozzanak létre
Orbán esetében elég későn derülhetett ki az, hogy miről is van szó. Tudjuk, hogy 8 éven keresztül ellenzékben volt a rendszerváltozás után, és csak 1998-ban jutott olyan helyzetbe, hogy a „megnövekedett szabadságjogaival” éljen. Ez akkor történhetett meg, amikor a székházukat eladták, és az így szerzett pénzt a fantasztikus agyú Simicska megfialtatta a saját zsebükre. De ehhez hasonlókra még tömegével lehetne példákat hozni, ami bizonyítja azt, hogy a hatalom Orbán számára valóban cél volt, és a fejlett küldetéstudat pedig ezt támasztotta alá, magyarázta meg.

3, féktelen agresszivitás, ami az előző kettőből egyenesen következik. Hiszen a hatalomvágy kielégítése érdekében, illetve a küldetéstudatuknak megfelelően nagyon akarni kell magát a hatalmat annak érdekében, hogy kellő súlyt adjanak a követelésüknek. A hatalom korábbi birtokosainak nyilvánvalóan az a céljuk, hogy megtartsák a hatalmukat, ezért minden lehetséges eszközzel fellépnek az új trónkövetelőkkel szemben. Ez a két ellentétes cél aztán nyílt konfliktushoz szokott vezetni, amelyeknek azonban a történelem során rendkívül sok változata alakult ki.

Orbánék színre lépésekor már nem volt jellemző a véres leszámolás, ezért a békés átmenet útját lehetett választani. De az agresszivitás abban azért megmutatkozott, hogy a tüntetések, a nagygyűlések során legalábbis virtuálisan a korábbi rendszer híveinek a likvidálását helyezték kilátásba. Erre bizonyíték Németh Zsoltnak az a kijelentése, hogy a földbe kell döngölni a korábbi hatalom képviselőit. Ez az agresszív jelleg azonban mind a mai napig megtalálható némelyik Fideszes képviselő retorikájában. Közülük első helyen említendő Kövér László, aki az akasztós kijelentéseivel szerzett „elévülhetetlen érdemeket”.

A Fidesz agresszivitása mind a mai napig kimutatható a retorikájukban, ami nyilvánvalóan azt a célt szolgálja, hogy megkülönböztessék magukat az MSZP-től, mint a korábbi hatalom utódpártjától. Ez a módszer azonban az elmúlt 20 év alatt oda vezetett, hogy az ország úgymond kettészakadt. Vagyis a cezarománia káros hatása nyilvánvalóan jelentkezett.

Hatalom expanziója. Ez a sajátosság is levezethető az előző három sajátosságból. Ugyanis akiben a hatalomvágy különösen erősen jelentkezik, annak nincs olyan nagy hatalom, amit ne szeretne birtokolni. A minél nagyobb hatalom megszerzésének vágya már-már olyan lelki kényszerré válhat, hogy az már a személyiség nyilvánvaló torzulásához vezethet. Ez többek között abban is megnyilvánulhat, hogy céltudatosan rombol. Orbán esetében ilyenre már a gyermekkorban is láttunk példát a mákos bejgli ügy kapcsán. De később is volt sok ilyen eset, amikor a hatalom iránti vágy miatt inkább rombolt.

A Fidesz történetéből ismerjük, hogy elnököt csak viszonylag későn választottak a párt élére. Ekkor két személy jöhetett számításba: Fodor és Orbán. Az előbbi a gentelemen’s agreement nevében lemondott az elnöki posztról Orbán javára. Ez volt Fodor második nagyon súlyos hibája! Orbán ugyanis később nem támogatta Fodort abban, hogy a „szőke herceg” legyen a választmány elnöke. Tudjuk, hogy ezt követően sok régi Fideszes hagyta el a pártot, ami nyilván veszteséget jelentett számukra. Itt azonban az a lényeges, hogy Orbán vállalta azt a kockázatot, hogy a párton belül szakadás lesz, csakhogy a párt vezérévé válhasson. Tehát a hatalomvágy fölébe kerekedett a józan észnek, a rombolás nyilvánvaló.”

Csatolás megtekintése 1794265
*
Ezt mindnyájan tudtuk, tudjuk, csak az a kérdésem, ilyen kórtörténettel, hogyan lehet MÉG MINDIG Magyarország miniszterelnöke?Közben találtam egy ide illő "nótát".... Csak ugye a leányzó személyét - férfiúra (?!) cserélném... A szöveg eredeti és pontosan ide illenék...
 
Csatolások

  • haggya-ma-bekibe.mp3
    4.6 MB · Olvasás: 0
Utoljára módosítva:
@YVS Nem irom le a magan velemenyemet mert nem birna el a papir. NEm fer bele az en erkolcsi normativamba a hazugsagok a becstelensegek a lopasok az erkolcstelenseg /Szajer Borkai stb/
HA lesz egyszer elszamoltatas mire fog hivatkozni ? kerem nekem papirom van rola hogy az elme osztalyra jarok kezeltetni magam mert tul nagy a nyomas vagy szetverte az agyam a fater gyerekkoromba, csupan a gyogyszerem gurult el mikor rangatozok vakarozok ezerszer kenyszermozgasosan viselkedek vagy mikor oltogetem a nyelvem mikor a zsembre tett kezzel matatok rossz helyen es idoben.
A media tobb mint 90% a fonok kezebe van,miert kene beallni a sorba nekunk is? Bizto s ez lenne a konyebb ut, diktatorunkhoz beallni a sorba nyelvcsapkodasra.
MI nem akarunk senkit befolyasolni , sot szavazni se megyunk, de orommel adunk minden ellenzeki oldalnak helyt irasaiknak. Senkinek nem mondjuk meg kire szavazon ,de biztatunk mindenki menjen el szavazni .
Respektalom azokat az ellenzeki hangokat akik meg merik irni a velemenyuket ,ugy hogy otthon elnek, es ki vannak teve ellehetetlenitesnek.
Ez a cikk is ravilagit hogy valami nem stimmel, de mit mondanak ha mernenek az orvosok a szakemberek?vagy ha akar en vagy te egyszeru halando ember ilyen tuneteket produkalnank?
NIncs semmifele diktatorikus hajlamaim, de nem vagyunk a kormany propaganda szocsove, sem a hazugasagok reklamozoja, a Canadahunon pontosan ahogy irod sok ertelmes konzervativ tagunk van akik szinten onnallo velemennyel kritikusan allnak a tortenesek kovetesebe.
Elvarasunk nem nagy, az hogy diferent velemeny kulonbsegek ellenere tudjunk kulturaltan akar vitazni vagy velemenyt cserelni.
Nézz utána a média max 50% -a van kormánykézben. Én még semmilyen ellehetetlenítéssel nem találkoztam, mert valaki ellenzéki véleményt mondott el. A szavaidból azt veszem ki, hogy nem Magyarországon élsz. Miért teszel akkor olyan kijelentéseket mintha tényleg nap, mint nap látnád mi folyik itt?
 
Nézz utána a média max 50% -a van kormánykézben.
Te Magyarorszagon élsz?
Csak a megyei lapokból 19 került a KESMA-hoz, amik ugyan papíron fügetlenek, de gyakorlatilag a kormány szócsövei.
Én még semmilyen ellehetetlenítéssel nem találkoztam, mert valaki ellenzéki véleményt mondott el.
Egy zsák krumliért majd 5 millió bünti?
Dudálásért 130000 Ft birság?
Czeglédi elhúzódó pere(i)? Bár az még kismiska Fapál 10 évig tartó persorozattához, ahol végülis felmentettek...
Folytassam?
A szavaidból azt veszem ki, hogy nem Magyarországon élsz. Miért teszel akkor olyan kijelentéseket mintha tényleg nap, mint nap látnád mi folyik itt?
Te miből tájekozódsz?
A magyar nyelvű médiából? Az ott ugyanúgy elérhető.
Barátok/ismerősök? Csak itt a CH-n van vagy félmillió.
Elemzések/tanulmányok? Ott is elèrhető.
Idegen nyelvű anyagok? Nos itt lehet nemi gond, mert veletlenül tudom, hogy nem beszél "kanadaiul", csupán angolul. Viszont talán az is elég (bár a napokban épp azon rugóznak, hogy ki milyen fokon beszéli az angolt, de gondolom, ha valaki több évtizede angol nyelvterületen él, arra ragadt némi " Inglish").
Szóval én nem vonnám kétségbe a tájekozottságát. (Ugyan hányan hallottak a sérült amerikai enytőernyősökről? Ő becitált egy cikket róluk a CH-ra.)
 
Nézz utána a média max 50% -a van kormánykézben. Én még semmilyen ellehetetlenítéssel nem találkoztam, mert valaki ellenzéki véleményt mondott el. A szavaidból azt veszem ki, hogy nem Magyarországon élsz. Miért teszel akkor olyan kijelentéseket mintha tényleg nap, mint nap látnád mi folyik itt?
Eseteg tudnal felsorolni par mediat tv radiot ujsagot ami nem kormnay vagy a csokosok korebe van?
Idaig nem talalkoztam vele de nyilvan azert mert nem otthon elek,bar ugyan olyan magyar vagyok(unk) mint te otthon szulettunk es eltunk par evtizedet.
A napi tajekozodashoz mindenkinek joga van. Orulnek neki a hireket tudnad megcafolni ,hogy nem igaz mert igy es igy van...de nem ezt teszed.
 
Azoknak akik fel vannak háborodva:

2009 ben a Hír TV hosszabb adásában, Szijjártó Péter a Fidesz akkori szóvivője, minden ilyen irányú kiképzés nélkül "bebizonyította" hogy Gyurcsány Ferenc, Magyarország miniszterelnöke elmebeteg. Mindezt fényképekkel, idézetekkel és filmbejátszásokkal.
Láttam az előadást. Teljesen ledöbbentem ezen az aljasságon.
Számos háztartásban jártam, ahol lakás bejárata elött gyurcsányis-lábtörlö van.
A nagymamák előszeretettel biztatják az unokáikat, hogy trappoljanak a volt miniszterelnök arcképén.
Mindez természetesen a "keresztény-demokratikus" értékek megőrzését szolgálja.
 
Ez elég beteg dolog.
Csak tudnám akkor kik is szavaztak anno az mszp-re?
Hova lettek?
 
Na itt álljunk meg:)
En ezen már nem vagyok felháborodva, csak kicsit elgondolkodtat az, hogy ha nem tudunk beszelni egymassal, akkor mi lesz itt? Loveszarkokat ásunk?
Baromira utaljuk egymást?
En ezt nem akarom..
Pontosan igazad van, ezért kell megszabadulni az egypártrendszertől, a személyi kultusztól.
Amig a közmédiákban a kormánypárt mondja el mit gondol, akar tesz... az ellenzék addig nem lehet dialógusról beszélni.

Épp tegnap este kaptam meg a "körlevelet" a Fidesz-es barátaimtól amiben "utolsó csepp vérükig" kívánnak harcolni.
A plakát stílusa és a harcra buzdító szöveg 1944-es stilut visel magán. Úgy látszik nekik is megvan a "Ferikéjük"
 
Számos háztartásban jártam, ahol lakás bejárata elött gyurcsányis-lábtörlö van.
A nagymamák előszeretettel biztatják az unokáikat, hogy trappoljanak a volt miniszterelnök arcképén.
Mindez természetesen a "keresztény-demokratikus" értékek megőrzését szolgálja.
Amikor 19 évesen a Kádár-korszakban nyugatra szöktem, fantasztikus volt a változás. A nyitott világ megismerése, az utazási lehetőségek, az otthonihoz képest mérhetetlen szabadság nyűgözött le.
Viszont igazán most, "svájci szemmel" nézve Magyarországot, örülök, hogy kijöttem. Nem győzöm az eszemet dicsérni. Katasztrofálisnak tartom az ország békíthetetlen megosztottságát, amiért a Fideszt és főleg Orbánt tartom felelősnek.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

fonixportal wrote on worker's profile.
Szia olvastam az egyik topikban itt https://canadahun.com/temak/képregények-ii.53601/page-44#post-5063789 a hozzászólásodnál hogy neked megvan az összes Botond képregény ha szépen kérem feltudnád valahova tenni hogy letölthessem köszönöm.
KÉREK MINDENKIT, HOGY HAGYJANAK EZZEL BÉKÉN EGYSZER ÉS MINDENKORRA!!!

KRESLEY COLE HALHATATLANOK ALKONYAT UTÁN 16-17. RÉSZ NEKEM SINCS MEG!!!!
MIndenkinek írnám, hogy nem tudom honnan terjed ez a fars információ, nekem is csak azok a részek vannak meg, amiket kiadtak magyarul. Senki nem fordít olyan könyvet, ami kiadói gondozásban van. Nem vagyok semmilyen különleges csoport tagja. KÉREK MINDENKIT, HOGY HAGYJANAK EZZEL BÉKÉN EGYSZER ÉS MINDENKORRA!!!

NINCS MEG MAGYARUL A 16-17. RÉSZ!!!!!
Demeterné Nagy Erika wrote on sziporka78's profile.
Köszönöm az újabb fordítást, izgatottan várom hogy mi lesz a következő :)
Szeretetleckék
Tánc Vers
Táncol a szívem!
Táncra Kért Isten!
Táncol a szívem a napsütésben!
Táncol a jóság, minden szívben!
Vedd észre a táncot ezer nevetésben!

Kertész Kata Keke

Statisztikák

Témák
36,808
Üzenet
4,478,444
Tagok
594,935
Legújabb tagunk
NagyzsNiiii
Oldal tetejére