Portfólió készítése 2014. november 30-ig

szsziszo

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok! Megtörtént a szaktanácsadói látogatás. :) 8 órakor érkezett meg a hölgy. Egy órát beszélgettünk a tárgyalóban. Ez az egy óra olyan ismerkedés jellegű volt. 9 órakor bementünk a csoportba. Ő leült egy székre, én kicsit játszottam a gyerekekkel, majd megtartottam a foglalkozást (ének). 10 órakor hagytuk el a csoportot és ismét a tárgyalóba mentünk. Kb délig a tevékenységlátogatás tapasztalatait beszéltük meg és az elküldött önértékelésemmel kapcsolatosan is tett fel kérdéseket. Meg kellett indokolnom, hogy egyes területeken miért adtam magamnak kettes vagy éppen hatos pontszámot. Minden pontszámot határozott, konkrét érvekkel tudtam alátámasztani. :) A foglalkozással kapcsolatosan is inkább önértékelés folyt, ő nem mondta, hogy pl: "Ezt én másképp csináltam volna" vagy "Ez rossz volt, mert..." Bármilyen kérdést feltehettem. Nem csak az adott nappal kapcsolatosan. Úgy érzem, jól sikerült a foglalkozás, bár pont egy szép esős napunk volt és a gyermekeken nagyon érezhető volt a fronthatás. :( Az utolsó feladatunk a szakmai fejlődési terv elkészítése volt. A látogatás lezárásaként a vezetővel és a szaktanácsadóval közösen értékelni kellett a napot, illetve nekem értékelni a szaktanácsadót és a munkáját.
Az értékelésemet majd e-mailben fogom megkapni. Talán a jövő héten.
Összességében csak azt tudom mondani, hogy pozitívan zártam a napot. Én mindenkit csak biztatni tudok, hogy kérjen szaktanácsadói látogatást.
A kitöltendő dokumentumokat is csatolom nektek! :D
Jó hétvégét mindenkinek!!!
 
Tulipán84

Gratulálok. Köszönjük szépen a tapasztalatot!
 
Kiss Rudolf

Én is túl vagyok a szaktanácsadói látogatáson, és én is csak ajánlani tudom mindenkinek!
 
platan59

Gratulálok Neked!!! :dr_175: Nagyon ügyes voltál, és köszi, hogy megosztottad velünk a tapasztalataidat. No, hát...én még jobban elkezdtem berezelni!:confused:
 
Radványa

Állandó Tag
Állandó Tag
sziasztok!
én is egy kis segitséget kérnék, március végén jön a szaktanácsadó hozzám és most kaptam meg az anyagot. mit értenek ez alatt:

Térjen ki önálló alkotói, művészeti tevékenységére is (ha van ilyen) milyen alakotói tevékenységre gondolnak, amiket készitünk alkotásokra??
 
Mariannka23

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok! Megtörtént a szaktanácsadói látogatás. :) 8 órakor érkezett meg a hölgy. Egy órát beszélgettünk a tárgyalóban. Ez az egy óra olyan ismerkedés jellegű volt. 9 órakor bementünk a csoportba. Ő leült egy székre, én kicsit játszottam a gyerekekkel, majd megtartottam a foglalkozást (ének). 10 órakor hagytuk el a csoportot és ismét a tárgyalóba mentünk. Kb délig a tevékenységlátogatás tapasztalatait beszéltük meg és az elküldött önértékelésemmel kapcsolatosan is tett fel kérdéseket. Meg kellett indokolnom, hogy egyes területeken miért adtam magamnak kettes vagy éppen hatos pontszámot. Minden pontszámot határozott, konkrét érvekkel tudtam alátámasztani. :) A foglalkozással kapcsolatosan is inkább önértékelés folyt, ő nem mondta, hogy pl: "Ezt én másképp csináltam volna" vagy "Ez rossz volt, mert..." Bármilyen kérdést feltehettem. Nem csak az adott nappal kapcsolatosan. Úgy érzem, jól sikerült a foglalkozás, bár pont egy szép esős napunk volt és a gyermekeken nagyon érezhető volt a fronthatás. :( Az utolsó feladatunk a szakmai fejlődési terv elkészítése volt. A látogatás lezárásaként a vezetővel és a szaktanácsadóval közösen értékelni kellett a napot, illetve nekem értékelni a szaktanácsadót és a munkáját.
Az értékelésemet majd e-mailben fogom megkapni. Talán a jövő héten.
Összességében csak azt tudom mondani, hogy pozitívan zártam a napot. Én mindenkit csak biztatni tudok, hogy kérjen szaktanácsadói látogatást.
A kitöltendő dokumentumokat is csatolom nektek! :D
Jó hétvégét mindenkinek!!!
Gratulálok neked! Remélem mindenkinek ilyen jól fog sikerülni, mint neked. Köszi, hogy megosztottad velünk a tapasztalataidat és a dokumentumokat. Nekem valami oknál fogva két időpont van megadva, majd meglátjuk melyik lesz az igazi..., mondjuk és ped.2-be szeretnék kerülni. Munkádhoz további sok sikert kívánok!
 
platan59

Állandó Tag
Állandó Tag
Köszönöm szépen! Miért vagy most jobban berezelve? :)
Azért, mert még nem tudom, hogy mi is legyen az óra anyaga, addig hová fogunk eljutni. Én egy gyakorló órát gondoltam, mert abban sok mindent meg lehet mutatni módszertanilag és aktivizálni a gyerekeket, és kellene egy ismeretfeldolgozó óra is, az meg jó lenne a római számok megismeréséhez. Az is aggaszt, hogy újabb tematikus terv kell??! A portfóliómkor is sokat szenvedtem vele, mire kialakult. Meg aztán ez az egész védés herce-hurca, hogy magyarázzam mit miért csináltam? Hááát azért csinálom így, mert 32 év alatt én már kitapostam az utamat és így tudom csinálni, mert nekem ez vált be, és bevált, különben nem lennék még mindig tanító, meg állítólag jól csináltam eddig. Ja, és nem szeretnék egy esetleg rosszul sikerült nap miatt-mert valljuk be! kinek nincs? úm. beégni! Brrrr. No, ezektől van idegbajom!
 
Ezek szerintem mindenkit aggasztanak. Nekem azt mondták, hogy nem kell annyira részleted tematikus tervet készíteni, mint a portfólióhoz. (Nem tudom, hogy így van-e!?)
Én is eléggé félek. Nekem még mindig nincs meg az időpontom! Mindig azt mondják, hogy sajnos sok múlik azon, milyen lesz a bizottság! Vannak nagyon jóindulatúak és vannak olyanok is, akik a hibákat keresik. :(
 
Szöszi tanárnéni

Legyünk optimisták,bízzunk abban,hogy amit eddig csináltunk az eredményes volt,és a bizottság tagjai is a jót fogják észrevenni és nem azt amit esetleg elbaltáztunk.:)
 
levél1234

Állandó Tag
Állandó Tag
sziasztok!
én is egy kis segitséget kérnék, március végén jön a szaktanácsadó hozzám és most kaptam meg az anyagot. mit értenek ez alatt:

Térjen ki önálló alkotói, művészeti tevékenységére is (ha van ilyen) milyen alakotói tevékenységre gondolnak, amiket készitünk alkotásokra??
Mint a portfóliónál, valahol énekkarban, bábos körben, néptánc csoportban aktív tag vagy.
 
Radványa

Állandó Tag
Állandó Tag
Mint a portfóliónál, valahol énekkarban, bábos körben, néptánc csoportban aktív tag vagy.
Köszönöm a választ... én még nem irtam portfóliót igy teljesen nem ástam bele magam.. de majd igyekszem.
Ki tud róla valamit, hogy a 2016-os minősitésre ki jelentkezhet? úgy olvastam, hogy február végéig adják meg a paramétereket. ez már letelt.. a múlt héten..
 
cseplinné

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok! A PPT követelményiben írták: "A prezentáció készítése során már ismeri a minősítők kérdéseit, azokra is reagálhat." Ezt nem teljesen értem. A prezentációt nem előre kell elkészíteni? Hogyan ismerhetem a minősítők kérdéseit? Ti miket terveztek a prezentációba tenni? Mi kértük a szaktanácsadói látogatást. Kolleganőmnek ápr. 14-re tervezték be a minősítést és a szaktanácsadói látogatás időpontjáról még semmit sem tudunk. Hogy lehet ez? Akinél már volt ilyen segítség, mikor tudtátok meg? Emailt írtak, vagy hogy történt? Semmiféle visszajelzést még nem kaptunk erről. Én még nem kaptam értesítést mikor minősítenek. Bár én is szakvizsgával rendelkezem az első körben nem töltöttem fel a portfóliómat egyéb okok miatt. Novemberre feltöltöttem a teljes verziót. Akik az első körben feltöltötték az egyszerüsített változatot, azok már januárban megkapták az ideiglenes PED. II emelt fizetését. Vajon aki a teljeset töltötte fel egy félévvel később annak miért nem jár legalább 2016-tól az ideiglenes emelés? Ezt kissé igazságtalannak tartom. :( Erről kinek mi a véleménye? Gondolom nem egyedül vagyok ilyen helyzetben.
 
mnbvcxyí

Oldal tetejére