Reiki!

1, Már nem tudom követni a sok zöldséget, amit nem a reiki mesterei irnak természetesen itt. A REIKI-ről, hogy mi, kizárólag a Reiki Mesterei tudnak információkat adni, hiteles tanátadási vonalakon át. Ezt szintenként, képzéseiken teszik meg, nem Fórumokon, és a jegyzetekbe sem kerül bele minden információ. Örömmel hallom, mekkora csalódást okozott, hogy a jegyzeteinkben nem találták meg, amiket annyira keresnek akik csak a jegyzeteket akaják me4gszerezni, azokat gyűjtik... a gyakorlók képesek megjegyezni sok információt, olyan kis ügyesek :)

A hiteles tanátadási vonalakon nem egyéni elképzelések, hanem a REIKI valódi tananyaga kerül átadásra. Ahol ez megvan, azok az oklevelek irányzattól függetlenül elfogadottak. Ahol ez nincs meg, azoknak az oklevelei nem elfogadottak, és aki ott tanul, majd egyszer váltana, kénytelen elölről kezdeni olyan tanitónál, aki már az alapokat is helyesen oktatja. Akinek már jutott ilyen gyakorló, akit "mestere" teletömött az egyéni elképzeléseivel, az tudja, nem kis munka a sok szemetet kitakaritani a fejecskékből.

2, Minden japán iskola is azzal kezdi: HITELES információt arról, hogy mi a REIKI, mik Usui útmutatásai, mi a Reiki valódi története, egyedül az Usui Reiki Ryoho Gakkai tud adni - mi azt ismertetjük, amit ismerünk, amit nekünk elmondtak vagy eddig megismerhettünk. Itt viszont, e fórumon, emberek a saját egyéni elképzeléseik alapján igyekeznek ezt megmondani másoknak :) Még más irányzat gyakorlója is idejön megmondóembernek :) Kiscsibék mestert játszanak, kiscsibék mindent tudnak ám.... majd ők megmondják mi a tuti a Reikiben... . Még azt is megmondják, szerintük Hirosi Doi mit és hogyan tesz... csakhogy a valóság sokkal sokrétűbb, mint a felületes következtetések. Hirosi Doi például Tokyoban sorolta az állitólagos tanátadási vonalakat, amik NINCSENEK elismerve általa sem nyugaton... de bármikor kezet fog bárkivel és fotózkodik is vele. Miért ne készitene avatási eljárásokat? A nyugat vevő rá, minden technikára, azt hiszik attól működik a Reiki - hát megkapják. A magyar mesterek nem technikáért mennek Japánba.

3, Minden ezoterikus iskolának van egy belső és egy külső köre. A külső kör széles, a belső nem. Usui is, mint minden ezoterikus tanitó úgy rendelkezett, bizonyos dolgok csak a belső körnek adhatóak át, mindig. Ez igy van csaknem 100 éve is így is fog maradni. Ha netalán magyar mesterek megismerhetik ezt - ők se fogják kiadni, csak kizárólag annak, aki a belső kör tagja lesz. Mert csak olyan mestert hivnak meg a belső körbe, aki erre képes is.

4. Magyarországon is van máris egy belső kör, ami még nem azonos azzal, ami japánban létezik... de bizonyos információkat már megismerhettek a tisztán a rekiért élők. És onnan még egyszer sem szivárgott ki semmi illetékteleneknek. Nem is fog, bizom benne. E mesterek tisztában vannak felelősségükkel és nem fogják soha, sem jegyzetben, sem fórumokon, sem honlapokon ezeket közreadni.

5. Mindenki szabadon választhat, nyugati reikit, japán reikit kiván gyakorolni - ám a magyar mesterek közül egyre több dönt úgy, hogy USUI REIKI-t tanit elsősorban - középfokig, és onnantól van igazán csak különbség már Magyarországon és akkor történik irányzat és mester választás. Előtte megismeri, melyik reiki iskola mit tanit, mire helyezi a hangsúlyt, és ennek ismeretében dönti el, melyik irányzatot, annak melyik mesterét kéri fel tanitójának? A gyakorlásokon magyarországon mind a nyugati, mind a japán iskolák praxisait gyakorolják középfokig. Különféle reikis szervezetek, tanátadási vonalak oklevelei elfogadottak kölcsönösen. Sőt, már kezd gyakorlat lenni a közös vizsga is - mert bizony ahogy Usui is kérte, nem a tanfolyamon ülésért jár oklevél. Követelmények is vannak, minden szintre - közösek. Ettől csak felfelé lehet eltérni, és bizony jó pár tanátadási vonal, szervezet fogalmazott meg szigorúbb követelményeket, mint a közös.

További jó találgatást, elmélkedést kívánok.
 
+ YouTube - reiki vagy reiki symbols stb... van pár oktató dvd is fent, vagy letölthető... :)

Bár kétségtelen, hogy a reiki is és a nadi is egy életforma... :)

Tudjuk... de a Reiki élő átadás... sok része van, ami nincs videon és nincs könyvben.. nyugati ember sokszor a szimbólumokért liheg, azt hiszi ott a kulcsa a reikinek... de ez élő átadás.
 
Márpedig XY és WZ, Lee Rand, ... azt hiszem Fodor György, Kövesi, furrier75, giyandeva arcába nevetne, ha azt állítanák róluk, hogy ők nem reikisek. Márpedig Igivel és Altungarral ez van csinálva.
Számomra ez csak megtiszteltetés, hogy egy sorban vagyok említve a többiekkel!;)
THANX!kiss
Nagyon szórakoztató lett ez a topic.
Sok mindenre tudtam volna reagálni, de nem láttam értelmét!
Nagyon pörög itt a szamszara. Ezerrel, ahogy mondani szokták.:)

Altungar jó ha tudod, most is a bardóban vagy.
Nagyon fújtok Fodorra, pedig mint írtam neked, ha nem ő, akkor más.
Most akkor azzal a más valakivel harcolnátok teljesen értelmetlenül.

A poén az egészben az, hogy itt állítólag ezoterikusan művelt, uram bocsáss spirituálisan fejlett emberek folytatnak eszmecserét "állítólag".
Nos a hozzászólásokból nem ez látszik.;)
Persze, lehet, hogy én tévedek, hiszen, én is csak egy én vagyok!:rolleyes:
 
Továbbá, e fórumon nem a Reiki mesterei osztották egymást .... E fórum lett a szintere a Reiki nevével visszaélni akaróknak, és a Reikiben rendet akarók közti nézeteltéréseknek. Ahogy sajnos a Prana-Nadi fórumokon sok a megmondóember - aztán a hivatalos honlapon olvasható, őket rég kizárták a szervezetből etikátlanságért - ugy itt a reikis fórumon - még. Még a Kóklerek öszefognak egy utolsó nagy védelemre... de alig páran maradtak - ekkora eredményre nem számitottam. Azt gondoltam, még többen lesznek ennél.

A Rekis összefogásban természetesen a nyugati reikisek is ott vannak, akik a nyugati reiki hagyományait szeretnék őrizni és továbbadni - és úgy döntöttek, Takata minőségében. Pár praxis hiányzott, bepótolták. A magyar mesterei az Usui Shiki Ryohonak helyreállitották a Takata féle rendszert, felvették a kapcsolatot Takata még élő tanitványaival sikeresen - és ennek eredményei is lettek, amikről ha itt az ideje, lehet lesz tájékoztatás - bár amilyen itt a fogadtatás, könnyen lehet, ezeket már nem itt tesszük közzé. Van olyan Reikis fórum, ahol a reiki szellemiségére figyelők a moderátorok. Ezzel nem az itteni moderátorokat kivánom minősiteni - A Canadahun nem Reikis fórum, hanem nagyon széleskörű, és természetes, itt más a követelményrendszer. Azonban nekem se esik jól, ha Usuit lefikázzák olyanok, akik a Reiki alapjaival sincsenek tisztában a mestertársaim szerint. Reikis Fórumon nem fogják ezt megengedni, és bizony vagy ott hangot vált ez a pár megmaradt, a zavarosban halászást továbbra is akaró állitólagos reikis - vagy ki lesznek vágva onnan mint a sicc!

Jó volt nagyon itt folyt ez le, mert itt bátran elengedték magukat páran, bemutatva magukat - mig éles moderálásban igyekztek volna álcázni magukat jobban. Japánban tényleg jót szórakoztak páran a beirásokon, másrészt a magyar Reiki mesterek, akik hetente elolvasták, láthatták, kik hogyan viselkednek most - mert jó páran hangot akarnak persze majd váltani, mikor rájönnek - vége a reikiben a saját játszadozásoknak. No nem azért, mert ők abbahagyják, hanem az emberek nem mennek hozzájuk már, reikiért például.

Megspórolok pár vádat:

a, Reiki I.-et már igen ritkán tanítok. Mestertársaim felkérésére a REIKI gyógyítók képzésével foglalkozom.
b, NEM vagyok vezetője, sem vezetőségi tagja az Országos REIKI Együttműködésnek. Nagyon szépen haladnak ott az ügyek.

c, Viszont én birom az ütéseket, övön aluliakat is, mestertársaimnak csak idönként át kellett olvasni ezt a fórumot - és nem hiszem, ne tudnák, melyik nicknév mögött ki van. Minden ütéssel, amit kaptam, mint 5 éve - az illető lett gyengébb.

d, Egyik mesterem megtanitott arra, a képmutatóknak, alakoskodóknak, másokat fenyegetni akaróknak meg lehet mutatni bátran - ezt a játékot ketten is lehet játszani, erre is kiképzett... És a macskából bármikor lehet egér...

Nem mondhatnám, élveztem... Mennyi sunyiság, sandaság, háló és cselszövés... de NEM MESTEREKNÉL!

A Reiki magyar mesterei tiszteletreméltóan képviselik, tanitják, gyakorolják a reikit.
 
Ne hazudjatok és ne tegyétek,amit gyűlöltök,mert az ég előtt nincs semmi titokban.
Nincs ugyanis semmiféle elrejtett, mely nyilvánvalóvá ne lenne, s nincs semmi rejtett, ami le ne lepleződne.
( Tamás evangéliuma )
 
Hirosi Doi például Tokyoban sorolta az állitólagos tanátadási vonalakat, amik NINCSENEK elismerve általa sem nyugaton... de bármikor kezet fog bárkivel és fotózkodik is vele. Miért ne készitene avatási eljárásokat? A nyugat vevő rá, minden technikára, azt hiszik attól működik a Reiki - hát megkapják.

Ennyire kétszínűek és lenézőek lennének a japán emberek? Mást mondanak maguknak és mást a külföldieknek? hiteltelen lenne a gendai, mert a nyugatiaknak készült Doi saját beavatási eljárásával? Ezt nem hiszem! Akkor vagyok a japán emberekkel szemben jóhiszemű, ha azt gondolom, hogy te most csúsztatsz a mundér becsületének védelmében.

Ha van, aki zöldeket beszél, az te vagy. Nem is ismered a nyugati reikit csak a japánt. Ez beszűkült, szektáns látásmód.

Mindenki szabadon választhat, nyugati reikit, japán reikit kiván gyakorolni

És most itt kéne megállni és nem a nyugati reikit és a nyugati embereket fikázni! Nem elegáns az ugyanis!
 
Eredeti szerző Fodor György
Hirosi Doi például Tokyoban sorolta az állitólagos tanátadási vonalakat, amik NINCSENEK elismerve általa sem nyugaton... de bármikor kezet fog bárkivel és fotózkodik is vele. Miért ne készitene avatási eljárásokat? A nyugat vevő rá, minden technikára, azt hiszik attól működik a Reiki - hát megkapják.

Mindezt a reiki tisztaságának védelmében hiteles japán mester akinek a kisugárzása is" nagyon erősssss" aki nem kókler mert a kóklereket a japánok kinevetik.....bla bla bla :)
Maradok az nyugati reikinél még ha neked a japánná lett magyarnak(?)nem is tetszik
 
Először azokat a magyar reikiseket fogom tájékoztatni a tényekről, akik érintettek a Gendaiban - rájuk tartozik először, nekik van joguk elsőnek megismerni a tényeket. Lesz lehetőségük ellenőrizni is.
 
Ha már szóba hoztad Japánt, Igi, ott könnyű...

1: Nincs kóklerkedés, a kóklereknek ott nincs becsülete.
2: Kiskortól becsületre nevelik a japánokat, és teljesitményre, csak igy lehet ott boldogulni. Valamint a KÖZÉRDEK az első, nem a magánérdek.
Ez volt a Kommunizmus ideája is, ez most csak egy másik változata a hajtóerőnek
3: Nincsenek önjelölt mesterek. Ha egy szervezet vezetője belátja, amit reikinek nevezett, nem az, akkor mindenki, aki az általa alapitott szervezetben van, követi példáját. Nincsenek ilyen, "DEEEE Akkoris... "
Maga is erre vágyik, hogy ezrek helyett gonolkozhasson és mindenki vakon kövesse magát, hát nem kis feladat az önfejű Magyarok között

4: A japán stilust, nem csak az egyik féltől követelik ott meg... Én sajnálom a legjobban, itt csak Zen, Reiki mesterek, gyakorlók között lehet ugyanazt - ugyanis egymás között nincs igazán különbség, mintha japánban lennék.
De ha kimegy az utcára akkor hol találja magát?

5: Ha valaki birálni akar valakit, csak akkor szólalhat meg, ha többet tett már le az asztalra munkában az illetőnél, vagy legalább ugyanannyit közös célokért mint akit megbirál. Különben hiteltelen és azonnal mindenki jelzi is neki - jobb ha csendben marad.
Nos az Inteligencia nemkívánatos dolog akkor japánban? Nincs szólásszabadság?

De menj ki Japánba, és tapasztald meg - ott hogy bánnának veled? Ma már japánban a kivégzés is mosolyogva történik -
hát a hidegvérű gyilkos kifejezés ugrik be elsőként.

nagyon édes az is, imádom...
Maga ezt komolyan élvezí??? Akkor valami gond van az elméjével.. Hamarosan lehet áttérek rá, olyan jó.... Igyon még egy csésze teát.... Mosolyogva...



Kizárólag valódi teljesitmény számít, nem szerepjátszás. Nincs, aki mestereket, tanitókat akár egy fórumon ki akarna oktatni, mert őt nevetik ki, de közösen minden fórumozó, ha megpróbálja.

Itt magyar szokás szerint azon mosolyognak aki nevetségessé teszi magát.

Japánban, ha tiszteletlenek egy karate mesterrel, a mester minden tanitványa, fehér öves is ráveti magát az illetőre és agyba főbe veri, aztán hivnak mentőt és addig sinbe is teszik már a karját. A tanitványok megvédik ott a mestereiket.

A cél szentesíti az eszközt, tűzzel vassal ...



Ha egy japán ne adj isten elütne egy másikat, és az maradandó sérülést szenved, egész további életében ő és családja ápolja, vásárol be neki, saját kiadásukat lecsökkentik, és nem csak egy hétig.. végig, családtagjukká válik a sérült ember. Felelősségüket nem tagadják, vállalják.
Csak röviden,...még nem voltam Japánban de ahogy maga azt leírja nem volt egy jó reklámfogás...
 
A Reikit nem lehet könyvből vagy jegyzetből tanulni. Ott csaak egy kis rész van. A többi élő átadás...
Ki beszélt a Reikiről???? Az ember energetikai rendszeréről beszéltünk éppen az pedig a Reikitől független. A Nadikat, csakrákat nem USUI szívta ki a kisújjából.... Javasolnám, hogy tartsa magát a kronológiához...
 
Reikis Fórumon nem fogják ezt megengedni, és bizony vagy ott hangot vált ez a pár megmaradt, a zavarosban halászást továbbra is akaró állitólagos reikis - vagy ki lesznek vágva onnan mint a sicc!

Jó volt nagyon itt folyt ez le, mert itt bátran elengedték magukat páran, bemutatva magukat - mig éles moderálásban igyekztek volna álcázni magukat jobban. Japánban tényleg jót szórakoztak páran a beirásokon, másrészt a magyar Reiki mesterek, akik hetente elolvasták, láthatták, kik hogyan viselkednek most - mert jó páran hangot akarnak persze majd váltani, mikor rájönnek - vége a reikiben a saját játszadozásoknak. No nem azért, mert ők abbahagyják, hanem az emberek nem mennek hozzájuk már, reikiért például.

Pirosra váltottam az idézetet, mert ez passzol a hangvételéhez. :)

Nem tudom, hogy ki ír és ki nem ír, ki olvassa és ki nem olvassa ezt a fórumot. Ilyen kirohanásokat láttam sok évvel ezelőtt is a reiki mesterek között és most is ez van, te bizonyítottad, hogy még mindig tüzet okádnak a mesterek. Meggyőződésem, hogy a mindenhol jelenlévő teltházas reikis kurzusok közül sok olyan van, ahol ezt a vagdalkozó személetet, ami neked van elkerülik. Ha intelligensek befogják a szájukat, próbálnak előtted észrevétlenek lenni, mert félnek, hogy ellenkező esetbe lenyomozod őket és beindítod a lejáratókampányt, amivel a kis üzletüknek kampec. Ha intelligensek, meghagynak téged abban a hitedben, hogy a magyar reiki a te baromfiudvarod.

A magyar ember nagyon ért azoknak a kezeléséhez, akik azt hiszik, hogy ők vezetnek :) Elég régóta nyomja a magyarokat olyan államvezetés, amit csak ki kell valahogy bírni. Most a reikiben is ez van. "Jól van, csak a Fodort bírjam ki valahogy! Kinek kell az, hogy leugassa a fejemet!" :)
 
Mese az egyik emberről

Egyszer régen(?) az egyik ember közzétett egy igen személyes hangú, a "belső köröknek" szánt valamit majd élőszóban elő is adta Balatonöszödön.

Telt múlt az idő és az egyik "belső körbe" tartozó, úgy gondolta nem neki valók egyedül eme kinyilatkoztatás gyöngyszemei és megosztotta mindenkivel.

Más.

Történt hogy a minap az egyik ember azt gondolta amit anno az ő " belső köreinek" készített, ama kinyilatkoztatás,rejtve marad mindaddig amíg "átveszi az irányítást" minden magyar reikis fölött, de nem úgy lett.

Mert ott is előkerült egy szócső szerű ember és legott szerte kürtölte egy fórumon az egyedül üdvözítő igazságot amely " mesterünk" szájából lett kinyilatkoztatva csak hogy teljesen hiteles legyen a tanátadási vonal.

Arra egyikük sem gondolt hogy valaki (pl én ) elejétől végéig elolvassa akár többször is, helyenként túlzásokkal, csúsztatásokkal, vagdalkózásokkal telített irományaikat.

Hogy miért teszem?
Mert engem tényleg érdekel mit gondol a "másik" fél.
Tényleg érdekel egy "másik" iskola szellemisége - amitől gyakran elrugaszkodnak követői - nyelvezete stb.

Fáj a szívem látva mennyire nézik hülyének, levehetőnek a magukat trad. reikisnek nevezőket, abszolút hiteles , megkérdőjelezhetetlen jellemű "vezetőik" .

Ettől Bármelyik nyugati reiki szervezet hitelesebb.
Pl nekem.
 
Pirosra váltottam az idézetet, mert ez passzol a hangvételéhez. :)

Nem tudom, hogy ki ír és ki nem ír, ki olvassa és ki nem olvassa ezt a fórumot.

Kérdezzük már meg az admint: Ő tudja, hogy hányan jelentkeznek be naponta a CanadaHunra.
De fogadni mernék, hogy nem több ezren.
Ja igen az IP alapján azt is meg lehet nézni, hogy hányszor léptek be Japán területről...:)


Ilyen kirohanásokat láttam sok évvel ezelőtt is a reiki mesterek között és most is ez van, te bizonyítottad, hogy még mindig tüzet okádnak a mesterek.
Fő a szellemiség a spiritualitás...amit csakis élőben lehet átadni! Mester a tanítványnak, eleget láttam és halottam itt ahhoz, hogy tudjam ki, mit kapott a mesterétől.:(

Meggyőződésem, hogy a mindenhol jelenlévő teltházas reikis kurzusok közül sok olyan van, ahol ezt a vagdalkozó személetet, ami neked van elkerülik.
A Tendencia azt mutatja, hogy az egyre több 3B-s Reikis miatt a nagy teltházas 100 fős behangolások kezdenek már visszafejlődni.Ezért is kell egyeseknek minden egyes Pénztárcáért megküzdeni.

Ha intelligensek befogják a szájukat, próbálnak előtted észrevétlenek lenni, mert félnek, hogy ellenkező esetbe lenyomozod őket és beindítod a lejáratókampányt, amivel a kis üzletüknek kampec. Ha intelligensek, meghagynak téged abban a hitedben, hogy a magyar reiki a te baromfiudvarod.

Ezt azért nem kellene, egy Fodor György se több se kevesebb mint bárki más és őt is kötelezi a tisztesség.

A magyar ember nagyon ért azoknak a kezeléséhez, akik azt hiszik, hogy ők vezetnek :) Elég régóta nyomja a magyarokat olyan államvezetés, amit csak ki kell valahogy bírni. Most a reikiben is ez van. "Jól van, csak a Fodort bírjam ki valahogy! Kinek kell az, hogy leugassa a fejemet!" :)

Hát én nem látom annyira dramatikusnak a dolgot, nem hasonlítanám a Gyuri bát az MSZP -hez, ahhoz képest nagyon jelentéktelen a tevékenysége és kevesebb kárt is okoz. Az új tanítványok is tájékozatlanok, pukijuk sincs arról mi folyik egyeseknél nekik inkább az számít ki van a közelbe és az első tanfolyam után úgyis levonja mindegyik a következtetést magának és marad vagy nem...
 
Szervezett Reiki?

A kérdés csak az, hogy szükség van e Reiki szervezetekre?
Érdekvédelmi képviseletre az (bocsi firrier74)Ezomérika világában????
Hát nem egy abszolut de Katasztrófa ez...???

Alapítsunk további szövetségeket és válasszunk elnököket, elnökhelyetteseket kihalás útján való öröklési jogokat.


A Magyar Buddhák nemzeti összefogásának szövetsége.
A cél a Buttha-ság biztosítása az egész (echte ) magyar nemzetiségű lakosság számára.
 
A kérdés csak az, hogy szükség van e Reiki szervezetekre?
Érdekvédelmi képviseletre az (bocsi firrier74)Ezomérika világában????
Hát nem egy abszolut de Katasztrófa ez...???

Alapítsunk további szövetségeket és válasszunk elnököket, elnökhelyetteseket kihalás útján való öröklési jogokat.


A Magyar Buddhák nemzeti összefogásának szövetsége.
A cél a Buttha-ság biztosítása az egész (echte ) magyar nemzetiségű lakosság számára.

Remélem nem vicc mert annak kicsit erősssss :) :)

Mivel kifundálták hogy a honi mesterek legjobb esetben is függetlenek, mit kell tovább veszkődni mindenféle hivatalok, titulusok kiagyalásával?

Javaslom minden "suszter maradjon a kaptafá(já)nál.

Tegyük csak tovább a dolgunkat.

Van egy örökbecsű igazság.
Ha reikisé letél, élj úgy mint eddig, tedd a dolgod mint eddig és csak egy kicsit változz.

A környezeted csak emberi léptékű változás elviselésére képes.
Ha lassan változol veled változik a világ.
Ha "lerohanod" újsütetű bölcsességeddel a világot, bizony mondom néktek feleim, kóklerekké váltok ti is akárcsak.... de ezt talán mostmár hagyhatjuk is :)
 
A Tendencia azt mutatja, hogy az egyre több 3B-s Reikis miatt a nagy teltházas 100 fős behangolások kezdenek már visszafejlődni. Ezért is kell egyeseknek minden egyes Pénztárcáért megküzdeni.

Ahhoz képest, hogy olyan sok a 3b-s alig valaki tud érdemben hozzászólni a reiki témához.

Kérdezném Altot és Igit: tényleg enyire érdektelenek a reiki iránt a reikisek? Tényleg ennyire nem akarnak semmit tudni sem a történetéről, sem a működéséről, sem a módszerekről? Vagy a sok 3b-s azért van, mert mindenki tör a szimbólumok felé? Csak én had tudjam mik a kettes szint szimbólumai, csak én had tudjam mi a mesterszimbólum! Csak én! Csak én! ... Aztán amikor megtudják mi az, mintha misem történt volna otthagyják az egész reikit, mint kutya a szaharát :)
 
reiki a'la Igi

Ahhoz képest, hogy olyan sok a 3b-s alig valaki tud érdemben hozzászólni a reiki témához.

Kérdezném Altot és Igit: tényleg enyire érdektelenek a reiki iránt a reikisek? Tényleg ennyire nem akarnak semmit tudni sem a történetéről, sem a működéséről, sem a módszerekről? Vagy a sok 3b-s azért van, mert mindenki tör a szimbólumok felé? Csak én had tudjam mik a kettes szint szimbólumai, csak én had tudjam mi a mesterszimbólum! Csak én! Csak én! ... Aztán amikor megtudják mi az, mintha misem történt volna otthagyják az egész reikit, mint kutya a szaharát :)

Amikor először indítottam minden fokozatban közös tanfolyamot, többeknek felszaladt a cukra.

A mai napig így zajlik minden tanfolyamom:

Bemutatkozás ismerkedés stb.

Végig vesszük az I. fokozat teljes anyagát, tradícionális reiki történettel, kézpozíciókkal meg ami létezik reiki I ügyben a fellelhető összes anyagból kivonatolva ( legyen rálátásuk más iskolák tananyagára) .
Meditáció
Majd az I.esek behangolása, egy vagy több ismétlő "felügyelete" mellett elindul a gyakorlás.

A II-esek anyagának ismertetése, szimbólumok és a többi iskola szerinti variációk ismertetése, gyakorlása,
Meditáció
Behangolás, A tanultak gyakorlása ismétlők segítségével.

A mesterjelölt leírja pár oldalon mit jelent számára a reiki, milyen területen "ért el sikert" hogyan milyen gyakorisággal kezel,stb
Majd mesterjelölt(ek ) megkapják a mester szimbólumot,a szimbólum használatának ismertetése stb majd a mester (ek) behangolása.

Végül egy közös meditáció, ajándékok átadása ,általában egy szép nemes követ választhatnak maguknak.

Megjegyzem soha nem volt célom a mennyiségi képzés, ezért egy évben max. két három tanfolyamot tartok fokozatonként két három fővel, és számos ismétlővel, akiknek az ismétlés ingyenes.

Amint ennek "híre ment" a RAI egyszer sem tiltakozott eme módszer ellen.
 
Remélem, Hirosi Doiról akkor se változik meg a vélemény, mikor pár dolog itt is le lesz irva... Valóban, ő nagyon magas szinten van, és ezért szigorú is. Remélem, akiket érint amit mondott és ellenőrizhető hogy ezt mondta, boldogan teszik majd, amit kér, bármi legyen is az...
 
Nem vagy reikis, Igi, ne feledd...

Úgy őszintén nem gondolja, hogy a kiskamaszkori durciskodás és a sípcsontonrugdolózás nem vezet eredményre.

Tudja azon embereket akik tudatában vannak saját képességüknek (és az egyértelműen nem kevesebb mint a magáé,) nem lehet kis dedósként kezelni, csakis az egyenrangú párbeszéd, az értelmes argumentáció, a másik tisztelete vezethet sikerre. Így soha nem fogja elérni, hogy itt ezek az emberek közül akár egy is komolyan veszi.

Persze tudjuk, hogy erre nincs is szükség hisz az országos együttműködés több ezer Reiki mesterrel már Önt támogatja...de akkor meg minek az a nagy felhajtás itt az Asterix és Obelix szegényes kis falucskájában....??? Ezt tessék kérem megmagyarázni
 
Oldal tetejére