Markovics Botond
Megemlékezik a most elhunyt Fonyódi Tiborról.
Fonyódi Tibor (1965-2026)
Tegnap óta nem térek magamhoz a hírtől, és azóta borzasztóan sok, egészen távoli emlék jutott eszembe Tibivel kapcsolatban.
Fonyódi Tibi, alias Harrison Fawcett: sci-fi író, történelmi regényíró, forgatókönyvíró, a Mysterious Universe sci-fi világ egyik atyja, és még rengeteg minden (ha esetleg még nem olvastál tőle semmit).
Valamikor 2000 környékén találkoztunk először egy olyan másfajta, nyugisabb világban, amikor nem volt még social média, és talán az emberek is jobban figyeltek egymásra. Akkortájt, a rendszerváltás után bő egy évtizeddel kezdett a magyar sci-fi egy újabb hulláma, korosztálya éledezni, Tibi már megírta a Katedrálist, és nem egy Brett Shaw története, regénye is megjelent már. És valamikor ekkortájt jött létre a Mysterious Universe, amiben Szélesi Sanyi és Tibi a világaikat dolgozták össze egy nagy univerzummá.
Több mint 25 év távlatából bevallom, nem is emlékszem már pontosan, hogy miként ismerkedtünk meg: valószínűleg spontán emailezni kezdtünk, és akkor még bőven volt idő hosszabb email váltásokra, eszmecserékre is.
Rengeteg emlékfoszlány villan elő a korai időkből: emlékszem a frenetikus, vele megesett Rejtői sztorijara, amiket hihetetlen stílusban tudott előadni, sörözésekre, nagy beszélgetésekre, a rengeteg filmtervre, na és a még meg nem írt sci-fi regényekre, Brett Shaw-kre és Katedrálisokra, amikből azóta sok el is készült.
Arra, hogy Tibi mennyire támogató volt, amikor elolvasta az egyik első regényem kéziratát, vagy, amikor pedzegette, hogy mi lenne, ha írnék egy Paul Wittgen spinoff-sorozatot. Valahol egy régi HDD mélyén kell is lennie egy hevenyészett vázlatnak négy Wittgen és Dana Djokics-sztoriról. (Ebből aztán nem lett semmi, mert a saját regények mellett nem fért bele, de szerencsére tizenöt évvel később végül csak megszületett az önálló Wittgen-sorozat is, Waldmann Szabolcs keze alatt.)
A későbbi évek során aztán kevesebbet találkoztunk, teljesen másfelé sodort bennünket az élet, így csak távolról követtük egymás munkásságát. Mindig úgy voltam vele, hogy ha máshol nem, a Könyvhéten majd összefutunk, aztán dumálunk.
Hát, ja.
Viszont az alkalomszerű emailezés megmaradt, és ilyenkor lelkesen meséltünk egymásnak az aktuális ügyekről, projektekről, mintha csak tegnap hagytuk volna abba, pedig legutoljára konkrétan évek suhantak el.
Hogy ez mennyire így volt, itt van az egyik utolsó emailváltásunk indító sora Tibitől, amit most visszaolvasva elszorult a torkom:
"Már itt is vagyok. Ja, hogy majd 5 évig nem kontaktáltunk? Ennek semmi jelentősége halhatatlan alkotók közt; 5 perc vagy 5 év semmit nem jelent az öröklétben.
"
Őszinte részvétem a családnak.